Taubes-Couzens:
A Cukoripar édes kis hazugságai

Forrás:Gary Taubes; Cristin Kearns Couzens: Big Sugar's Sweet Little Lies

Fordította: Szendi Gábor

Hogyan akadályozta meg a Cukoripar, hogy a tudósok megkérdezhessék: A cukor öl?

 

A Google adatkezelési elvei

 

1976 egy derűs tavaszi keddjén a Cukorszövetség két vezetője átvette a PR-szakma Oscar-díját (1-2) a "közvélemény formálásában elért kiválóságért". (3) A cukoripart közel egy évtizeden át válságok sora sújtotta, ahogy a média és a közvélemény kezdte rossz szemmel nézni a cukrot, a tudósok pedig az elhízás, a cukorbetegség és a szívbetegségek valószínű okozójának kezdték tekinteni. A díjat azért a szorgos munkáért kapták, amellyel sok időre tisztára mosták a cukrot.

Azt történt ugyanis, hogy különféle cukormárkák gyártóitól összegyűjtöttek közel 800 000 dollár éves költségvetést (ma 3,4 millió dollár), majd orvosi és táplálkozási szakemberekből álló csapatot toboroztak, hogy eloszlassák a fogyasztók cukorral szembeni félelmeit. Az ezt követő évtizedek során a cukrot olyan ártalmatlannak tűnő tápanyaggá változtatták, hogy még az Amerikai Szívgyógyászok Szövetsége és az Amerikai Diabétesz Szövetség is jóváhagyta, mint az egészséges étrend részét.

A cukor és a krónikus betegségek közötti feltételezett összefüggésekkel kapcsolatos kutatások az 1980-as évek végére nagyrészt leálltak, és a tudósok az ilyen jellegű kutatásokat karrierjük zsákutcájának tekintették. A Cukorszövetség erőfeszítései olyan hatékonyak voltak, hogy a mai napig nincs teljes konszenzus a cukor potenciális veszélyeiről.

Az iparág PR-kampánya nagyjából egybeesett az amerikaiak "kalóriadús édesítőszerek" (9), köztük az asztali cukor és a magas fruktóztartalmú kukoricaszirup (HFCS) fogyasztásának jelentős növekedésével. Ezt a növekedést viszont a cukorral egyre inkább összefüggésbe hozott krónikus betegségek ugrásszerű terjedése kísérte. 1970 óta az Egyesült Államokban az elhízási arány (10) több mint kétszeresére nőtt, míg a cukorbetegség (11) előfordulása több mint háromszorosára emelkedett. (12)

Pontosan hogyan is sikerült a cukoriparnak ez a fordulat? A válasz több mint 1500 oldalnyi bizalmas iratban, valamint az iparág stratégiájában kulcsszerepet játszó, elhunyt kutatók és tanácsadók nemrégiben közzétett irataiban rejlik (13).

40 éve a cukoripar célja az, hogy kétségbe vonja azokat a tanulmányokat, amelyek szerint a cukor megbetegíti az embereket.

Ez a több évtizedes, a tudományos adatokhamisítására irányuló erőfeszítés az oka annak, hogy az USA Földmüvelésügyi minisztériumának étrendi irányelvei még ma is csak homályos általánosságokban beszélnek a cukorról (14), és az FDA szerint a cukor "általánosan biztonságosnak elismert". (15) Ez az oka annak, hogy a cukros termékek szabályozása mindig megfeneklik.

Valójában egyre több kutatás utal arra, hogy a cukor és kémiailag szinte azonos rokona, a kukoricából gyártott fruktózszirup okozta betegségek évente több százezer amerikai halálát okozzák. Ezek a krónikus betegségek visszaszorulnának, ha korlátoznák a hozzáadott cukrok fogyasztását. Robert Lustig, a Kalifornia-San Franciscó-i Egyetem vezető szaktekintélye a Nature folyóiratban fejtette ki ezt a "Mérgező igazság a cukorról" (18) című cikkében. Kollégáival megállapították, hogy a szacharóz és a HFCS ugyanúgy függőséget okoz, mint a cigaretta és az alkohol, és hogy túlzott fogyasztásuk elhízást és a 2-es típusú cukorbetegséget okoz.

A Cukorszövetség válasza: "az állítások nem rendelkeznek tudományos bizonyítékokkal ".

Holott a Cukorszövetség belső feljegyzései már 1962-ben elismerték a cukor és a krónikus betegségek közötti lehetséges kapcsolatot, de akkoriban a cukoripar vezetőinek sokkal sürgetőbb problémájuk volt: a testsúlytudatos amerikaiak tömegesen váltottak át a ciklamáttal és szacharinnal édesített diétás üdítőkre. 1963 és 1968 között a diétás üdítők részesedése az üdítőitalok piacán 4 százalékról 15 százalékra emelkedett.

Így a cukoripar több mint 600 000 dollárt (ma körülbelül 4 millió dollárt) költött a ciklamát édesítőszer minden elképzelhető káros hatásának tanulmányozására. 1969-ben az FDA be is tiltotta a ciklamátokat. Később kiderült, hogy a ciklamátok akkora adagban okoztak a rágcsálókban rákot, hogy az emberekre nem vihető át (25). 1977-ben a szacharint is majdnem betiltották olyan állatkísérletes eredmények alapján, amelyekről kiderült, hogy emberek esetében szintén értelmezhetetlenek.

Eközben a kutatók arról számoltak be, hogy a vérzsírok - különösen a koleszterin és a trigliceridek - a szívbetegségek kockázati tényezői. John Yudkin, az Egyesült Királyság vezető táplálkozási szakértője azzal került a címlapokra (26), hogy azt állította, hogy a szívbetegségek elsődleges oka cukor és nem a zsír.

1967-ben a Cukorszövetség kutatási részlege elkezdte vizsgálni a cukor és az érelmeszesedéskapcsolatát, ám a Nemzetközi Cukorkutatási Alapítvány (ISRF) alelnöke azt ajánlotta, hogy tartsák titokban a vizsgálatok eredményeit. Különös aggódtak a Pennsylvaniai Egyetem egyik kutatójának eredményei miatt, mieszerint a cukor már kis mennyiségben is megemeli a triglicerid szintet. Az ISRF ijedtében azonnal beszüntette a kutatás támogatását (27).

Az ipar hasonló stratégiát követett, amikor a cukorbetegségről volt szó. 1973-ra a cukor, a cukorbetegség és a szívbetegségek közötti kapcsolat eléggé nyilvánvalóvá vált. Egy nemzetközi szakértői csoport - köztük Yudkin és Walter Mertz, a Mezőgazdasági Minisztérium Emberi Táplálkozástudományi Intézetének vezetője - azt vallotta, hogy a cukorfogyasztás eltérő menyiségei a legjobb magyarázat a népességcsoportok közötti cukorbetegség arányában mutatkozó különbségekre. A kutatások szerint a túl sok cukor fogyasztása elősegíti a betegség drámai terjedését az egész népességben. A bizottság egyik résztvevője, George Campbell diabetológus szerint, ha évente fejenként 35 kg-nál több cukrot adnának el - ami körülbelül a fele annak, amit ma Amerikában fejenként fogyasztanak -, az járványt okozna.

A független tudósok ilyen ellenséges híreivel szemben az ISRF szkeptikus kutatókkal saját konferenciát rendezett. A jelenlévők mindegyike egyetértett abban, hogy "még sok kutatásra van szükség ahhoz, hogy biztos következtetésre jussunk" - olvasható a konferencia egyik neves diabetológiai folyóiratban közzétett áttekintésében (29). Az eladások csökkentek, s ennek fő oka "hogy egyesek a cukorfogyasztást bizonyos betegségekkel hozzák összefüggésbe".

A montreali konferenciát követően az ISRF szerint azt kéne kutatásokkal kimutatni, hogy "egyesek érzékenyek a cukorra". Ez egyfajta részigazság lett volna.

A cukoripari cégek ezt az irányt nem támogatták. Ehelyett a cukor teljes felmentése volt a cél, a legtöbb pénzt olyan kutatók kapták, akiknek a vizsgálatai tagadták a cukor megbetegítő hatását.

Röviden, ahelyett, hogy határozott kutatást végeztek volna, hogy megtudják az igazságot a termékükről, legyen az jó vagy rossz, a szövetség ragaszkodott egy PR-sémához, amelynek célja, hogy "megalapozza a cukor élelmiszer biztonságosságát". Az egyik első intézkedése olyanok toborzása volt, akik hajlandóak voltak megvédeni a cukor helyét az egészséges táplálkozásban (40)

Az iparág előnyére vált, hogy egyre inkább terjedt az a nézet, hogy a koleszterin és az étkezési zsírok - különösen a telített zsírok - a szívbetegségek valószínű okai. Ez Ancel Keys táplálkozástudományi szakértő agyszüleménye volt, akinek a Minnesotai Egyetem laboratóriuma már 1944-ben pénzügyi támogatást kapott a cukoripartól. Az 1950-es évektől az 1980-as évekig Keys maradt a zsírhipotézis legharciasabb támogatója, és gyakran összeütközésbe került nyilvánosan Yudkinnal, a cukorhipotézis leghangosabb támogatójával.

A kormányzati testületekben a cukoripar által beépített tudósok a cukoripar által pénzelt tanulmányokra hivatkozva utasították el a cukor ártalmasságát.

A Cukorszövetség foglalkoztatni kezdte a koleszterin teória képviselóit. Megszerezték szakértőnek Edwin Biermant (42) a Washingtoni Egyetemről, aki szerint a cukorbetegeknek nem kell a cukorral foglalkoznuk, amíg nem híznak el. Bierman azt vallotta, hogy a szívbetegséget a táplálékkal bevitt zsír (és a kövérség) okozza, a cukornak pedig nincs jelentős hatása.

Bierman hatására a cukorbetegség és a cukor kapcsolata háttérbe szorult. Elsősorban Bierman volt az, aki meggyőzte az Amerikai Diabétesz Szövetséget, hogy liberalizálja a cukorbetegek étrendjében ajánlott szénhidrátok (beleértve a cukrot is) mennyiségét, és inkább arra összpontosítson, hogy a cukorbetegeket csökkentsék a zsírfogyasztást. Bierman ezt öt olyan tanulmány idézésével támasztotta alá, amiből kettőt a cukoripar pénzelt.

A Big Sugar megbízható szószólóra talált Frederick Stare személyében is, akinek harvardi tanszékét olyan cégek finanszírozták, mint a Kellogg, a Kraft és a Coca-Cola.

Stare és tanszéke régóta kapcsolatban állt a Big Sugarral. A cukoripar csak 1952 és 1956 között mintegy 30 vizsgálatot finanszírozott a tanszékén. 1960-ban a tanszék egy új, 5 millió dolláros épületet épített, amelyet nagyrészt a cukoripar támogatott.

Az 1970-es évek elejére Stare az iparág legmegbízhatóbb szószólói közé tartozott, és a Kongresszusban a cukor egészséges voltáról tett tanúvallomást, miközben a részlege folyamatosan pénzt kapott a cukorgyártóktól

Az Élelmiszer- és Táplálkozási Tanácsadó Testület első intézkedése a "A cukor az ember étrendjében" című, 88 oldalas, Stare által szerkesztett és 1975-ben kiadott fehér könyv összeállítása volt, amelynek célja "a cukorral kapcsolatos meglévő tudományos tények rendszerezése" volt. Ez egy összeállítás volt a "a cukor ellenségeinek" (45) cáfolására.. A Cukorszövetség 25 000 példányban terjesztette a médiában, levelet mellékelve "A tudósok eloszlatják a cukorral kapcsolatos félelmeket" címmel. (47)

Az FDA számára a cukrot értékelő testület vezetője: George Irving volt, a Nemzetközi Cukorkutatási Alapítvány korábbi elnöke.

A tervek szerint Stare 3 és fél perces interjúját a cukor veszélytelenségéről 200 rádióállamos adta volna le. Időközben Stare -t (49) 1976-ban egy független szervezet a "Professzorok a pénzért" című tanulmányban leleplezték, így a Big Sugar ejtette őt.

Miközben Stare és kollégái a "Cukor az emberi táplálkozásban" című dokumentumot szerkesztették, az FDA megkezdte első felülvizsgálatát arról, hogy a cukor a hivatalos szakzsargon szerint általánosan biztonságosnak (GRAS) tekinthető-e. (50). Az FDA alvállalkozásba adta a feladatot egy bizottságnak, amelyet viszont George W. Irving biokémikus vezetett, aki korábban a cukoripar kutató intézetét vezette.

Az FDA utasításai egyértelműek voltak: ahhoz, hogy egy anyagot potenciális egészségügyi kockázatként lehessen megjelölni, "hitelt érdemlő bizonyítéknak vagy alapos oknak kellett erre lennie" - ami akkoriban a cukor esetében már megvolt. A bizottság "felülvizsgálata" azonban a cukoripar által legyártott, "A cukor az emberi táplálkozásban" kötetre támaszkodott. Öt jelentést idéztek -mindegyiket a cukoripar pénzelte -, amelyek ellentmondtak annak, hogy a cukorfogyasztás cukorbetegséghez vezet.

1976 januárjában a bizottság előzetese szerint, bár a cukor valószínűleg hozzájárul a fogszuvasodáshoz, nem jelent "veszélyt a lakosságra". A cukorbetegséggel való kapcsolatot "közvetettnek" minősítették, a szív- és érrendszeri betegségekkel való kapcsolatot pedig "kevésbé egyértelműnek" nevezték, mivel a zsír nagyobb szerepet játszik. A bizottság ezután megköszönte a Cukorszövetségnek, hogy "információkkal és adatokkal" járult hozzá munkájukhoz.

Az USDA Szénhidráttáplálkozási Laboratóriumának tudósai a felülvizsgálat tervezetéről tartott nyilvános meghallgatásra benyújtották azt, amit ők "bőséges bizonyítéknak tartottak arra, hogy a cukor az elhízásért, a cukorbetegségért és a szívbetegségekért felelős egyik étrendi tényező". Mint később az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban (52) kifejtették, a lakosság egy része - akkoriban talán 15 millió amerikai - nyilvánvalóan nem tudta elviselni a cukorban és más szénhidrátokban gazdag étrendet. A cukorfogyasztást - mondták - "legalább 60 százalékkal" kellene csökkenteni, a kormánynak pedig országos kampányt kellene indítania, hogy tájékoztassa a lakosságot a túlzott cukorfogyasztás veszélyeiről".

A szövetség azonnal hirdetést készített az újságok és magazinok számára, melyben felkiáltott: "A cukor biztonságos!". "Nem okoz halálos betegségeket" - hirdették -, és "nincs megalapozott tudományos bizonyíték arra, hogy a cukor cukorbetegséget, szívbetegséget vagy bármilyen más betegséget okozna... Ha legközelebb hallja, hogy egy akadékoskodó a cukrot támadja, óvakodjon attól szélhámostól. Ne feledje, hogy nem tudja alátámasztani a vádjait. "

A Cukorszövetségnek hamarosan azzal szembesült, hogy 1977-ben McGovern szenátor bizottsága azt javasolta, hogy az amerikaiak 40 százalékkal csökkentsék cukorbevitelüket. A szövetség a McGovern-jelentést az FDA bizottsági jelentésére hivatkozva elsöpörte.(56)

McGovern kitartott, de a Big Sugar végül győzedelmeskedett. 1980-ban, amikor az USDA először tette közzé (57) az étrendi piramist, nagymértékben támaszkodott (58) az FDA bizottsági jelentésére, amit Bierman (59) írt. "A széles körben elterjedt vélekedéssel ellentétben úgy tűnik, hogy a túl sok cukor nem okoz cukorbetegséget" - állapította meg az USDA iránymutatása. A továbbiakban azt a tanácsot adták, hogy az embereknek "kerülniük kell a túl sok cukrot", anélkül, hogy megmagyarázták volna, hogy ez mit jelent.

1982-ben az FDA hivatalossá akarta tenni, hogy a cukor biztonságos. A bejelentés nyilvános kritikák özönét váltotta ki, ami arra késztette az ügynökséget, hogy újraindítsa az ügyet. Négy évvel később egy ügynökségi munkacsoport - ismét az ipar által támogatott tanulmányokra támaszkodva - arra a következtetésre jutott (60), hogy "nincsenek meggyőző bizonyítékok..., amelyek azt bizonyítják, hogy a cukor a jelenlegi szinten történő fogyasztása veszélyt jelentene a lakosságra nézve".

1999-re az átlagos amerikaiak több mint kétszer annyi cukrot fogyasztottak volna, mint amennyit az FDA 1986-ban biztonságosnak ítélt.

Az USDA eközben frissítette saját étrendi irányelveit. Az 1985-ös irányelvek (61), amelyben Fred Stare már a tanácsadó bizottság tagja volt, megtartották az előző kiadás homályos ajánlását, miszerint "kerülni kell a túl sok cukrot", de egyértelműen kijelentették, hogy "a túl sok cukor az étrendben nem okoz cukorbetegséget". Abban az időben az USDA saját szénhidrát-táplálkozási laboratóriuma még mindig az ellenkezőjét bizonyította (62), és azt az elképzelést támogatta, hogy "még az alacsony szacharózbevitel" is hozzájárulhat a szívbetegségek kialakulásához az amerikaiak 10 százalékánál.

Az 1990-es évek elejére az USDA-nak a cukor egészségügyi hatásaira vonatkozó kutatásai megszűntek. A tisztifőorvos(63) és a Nemzeti Tudományos Akadémia (64) jelentései azt a mantrát ismételgették, hogy a cukor és a krónikus betegségek közötti kapcsolatra vonatkozó bizonyítékok nem meggyőzőek, majd a "nem meggyőzőt" a "nem létezővel" tették egyenlővé.

Arra a kérdésre, hogy kommentálja az e cikkben leírt dokumentumok némelyikét, a Cukorszövetség szóvivője azt válaszolta, hogy azok "jelenleg történelmi jellegűek, és nem feltétlenül tükrözik a szövetség jelenlegi küldetését vagy működését". Az azonban elég egyértelmű, hogy az iparág még mindig annak érdekében dolgozik a színfalak mögött, hogy a szabályozó hatóságok hivatalosan soha ne deklarálják, mi is a biztonságosan fogyasztható cukormennyiség. Az USDA 2010-es étrendi iránymutatásaitanulmányt idéztek arra, hogy a cukros italok nem hizlalják a felnőtteket. A tanulmányt a cukoripar embere írta.

Amikor a világ egészségügyi szakértői azt merték javasolni, hogy az emberek fogyasszanak kevesebb cukrot, az iparág kormányzati tisztviselőket kért fel a beavatkozásra.

Abban a néhány esetben, amikor a kormányzati hatóságok megpróbálták csökkenteni az emberek cukorfogyasztását, az ipar nyíltan támadta őket. 2003-ban, miután a WHO azt javasolta, hogy az emberek étrendjében az összes kalória legfeljebb 10 százaléka származzon hozzáadott cukorból, Andrew Briscoe, a Cukorszövetség jelenlegi elnöke levélben (70) figyelmeztette a WHO főigazgatóját, hogy a szövetség "minden rendelkezésre álló eszközt meg fog ragadni, hogy a jelentést megalapozatlannak mutassa ki", és felszólította "a kongresszusi előirányzókat, hogy támadják meg a WHO jövőbeli finanszírozását".

Az elmúlt években a tudományos közvélemény kezdett a cukor ellen fordulni. Az ipar minden igyekezete ellenére a kutatók és a közegészségügyi hatóságok elfogadták, hogy mind a szívbetegségek, mind a 2-es típusú cukorbetegség elsődleges kockázati tényezője a metabolikus szindróma nevű állapot, amely a Betegségellenőrző és Megelőző Központ (CDC) szerint ma már több mint 75 millió amerikait érint (75). A metabolikus szindrómát (76) a súlygyarapodás, a megnövekedett inzulinszint és az emelkedett trigliceridszint jellemzi többek közt, de .kapcsolatba hozták a rákkal és az Alzheimer-kórral is (77). "A cukor okozza a metabolikus szindrómát".- mondta Lustig nemrégiben.

"Jelenleg" - kockáztatja meg Lustig - "egyáltalán nincs okuk arra, hogy megváltoztassák a gyakorlatukat. A tudomány bizonyította, hogy a túlzott cukorfogyasztás orvosi és gazdasági problémái egyértelműek. De az ipar foggal-körömmel fog küzdeni azért, hogy megakadályozza ennek a tudományos eredménynek az átültetését a közpolitikába."

A dohányiparhoz hasonlóan a cukoriparnak is szembe kell néznie azzal, hogy terméke gyilkosnak bizonyul - a tudomány végül így vagy úgy megoldja a kérdést -, de ahogyan azt a Big Tobacco is már régen megtanulta, még a feltartóztathatatlant is nagyon sokáig fel lehet tartóztatni.

 

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

1.         http://select.nytimes.com/

2.         http://www.prsa.org/

3.         http://www.prsa.org/

4.         http://www.ftc.gov/

5.         http://www.fda.gov/

6.       http://www.motherjones.com/

7.       http://www.motherjones.com/

8.       http://select.nytimes.com/

9.       http://www.google.com/

10.    http://www.cdc.gov/

11.    http://www.motherjones.com/

12.    http://www.nytimes.com/

13.      http://www.motherjones.com/

14.      http://www.cnpp.usda.gov/

15.      http://www.fda.gov/

16.      http://www.nytimes.com/

17.      http://www.nytimes.com/

18.      http://www.nature.com/

19.      http://www.motherjones.com/

20.      http://www.sugar.org/

21.      http://www.motherjones.com/

22.      http://www.motherjones.com/

 23.      http://select.nytimes.com/

24.      http://www.motherjones.com/

25.      http://www.cancer.gov/

26.      http://www.motherjones.com/

27.      http://www.motherjones.com/

28.      http://www.motherjones.com/

29.      http://www.motherjones.com/

30.      http://www.motherjones.com/

31.      http://www.motherjones.com/

32.      http://www.motherjones.com/

33.      http://www.motherjones.com/

34.      http://www.motherjones.com/

35.      http://www.motherjones.com/

36.      http://www.motherjones.com/

37.      http://www.motherjones.com/

38.      http://www.motherjones.com/

39.      http://www.motherjones.com/

40.      http://www.motherjones.com/

41.     http://www.google.com/

42.     http://www.economist.com/

43.     http://legacy.library.ucsf. edu/

44.     http://legacy.library.ucsf. edu/

45.     http://www.motherjones.com/

46.     http://www.motherjones.com/

47.     http://www.motherjones.com/

48.     http://www.motherjones.com/

49.     http://search.opinionarchives. com/

50.     http://www.fda.gov/

51.     http://www.motherjones.com/

52.     http://www.motherjones.com/

53.     http://babel.hathitrust.org/

54.     http://www.motherjones.com/

55.     http://www.motherjones.com/

56.     http://www.motherjones.com/

57.     http://www.cnpp.usda.gov/

58.     http://www.motherjones.com/

59.     http://ajcn.nutrition.org/

60.     http://jn.nutrition.org/

61.     http://www.cnpp.usda.gov/

62.     http://www.military-nutrition. com/

63.     http://profiles.nlm.nih.gov/

64.     http://www.nap.edu/

65.     http://www.google.com/

66.     http://www.nel.gov/

67.     http://www.sig-nurture.com/

68.     http://www.teaadvisorypanel.com/

69.     http://www.motherjones.com/

70.     http://www.cnpp.usda.gov/

71.     http://www.motherjones.com/

72.     http://www.motherjones.com/

73.     http://www.spokesmanreview. com/

74.     http://www.motherjones.com/

75.     http://www.who.int/

76.     http://www.motherjones.com/

77.     http://www.nhlbi.nih.gov/

78.     http://www.motherjones.com/

79.     http://jcem.endojournals.org/

80.     http://www.motherjones.com/