Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A gluténmentesség nem divathóbort

A glutén örökzöld téma. Pár évvel ezelőtt, 2014-ben a Paleo Fesztiválon tartott előadásomban óva intettem mindenkit attól, hogy részese legyen annak a nagy tervnek, amely szerint 4-6 hónapos korban "szoktassunk hozzá" minden csecsemőt a gluténhoz. Ennek ellenére, sokan ma is azt hiszik, ártanak a gyermeküknek, ha nem követik ezt az ajánlást. Az azóta megjelent kutatások cáfolják ennek a programnak a hasznát, melynek immáron csak veszélyei vannak.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Egy kis evolúciós kitekintés

Az a tény, hogy a cöliákiára és a gluténérzékenység más formáira hajlamosító gének nem szelektálódtak ki a földművelés elmúlt 5-10 ezer éve alatt, egyértelműen arra mutat, hogy az alfa-gliadin, amely a legtöbb problémát kiváltja, valójában a 19. század második feléig nem is volt jelen az emberi táplálkozásban. Ezzel együtt magyarázatra szorul, miért sokkal gyakoribb a cöliákia betegség Finnországban (2,4 százalék), mint, mondjuk, Németországban (0,3 százalék) vagy Olaszországban (0,7 százalék) (Mustalahti és mtsai., 2010). Korábban felvetődött egy olyan teória, hogy a cöliákia gyakoriságának délről északra kell növekednie, mivel a földművelés évezredek alatt ilyen irányban terjedt. Ez azonban nem magyarázza meg azt, hogy Olaszországban miért kétszer gyakoribb a cöliákia, mint Németországban. Az adatok olyan vizsgálatból származnak, amelyben törekedtek az összehasonlíthatóságra, ezért a különféle országokból származó 30 ezer vérmintát ugyanaz a labor elemezte, és - elkerülendő a különböző nemzeti minták eltérő korösszetételéből adódó zavaró tényezőt - csak a 30-64 év közöttiek adatát vetették össze (Mustalahti és mtsai., 2010). Ugyanígy talányosnak gondolhatjuk, hogy egy mindig is gabonaalapú étrenden élő népnél miként lehet extrém gyakoriságú a gluténérzékenység. Például az észak-afrikai saharawi népnél, akiknek alaptápláléka a gabonaliszt és a kuszkusz, a 80 százalékos megbízhatóságú (Dickey és mtsai., 2000) endomysium elleni antitestvizsgálattal gyerekek körében 5,6 százalékos gyakoriságúnak találták a cöliákiát, ami a teszt pontatlanságát is figyelembe véve akár 8 százalékos gyakoriságot is jelenthet (Catassi és mtsai., 1999).

A gluténérzékenység genetikája

A cöliákia betegség genetikailag erősen örökletes, ikervizsgálatokban, ha az ikerpár egyik tagja cöliákiás, akkor a másiknak 80 százalékos az esélye, hogy ő is megbetegszik. Cöliákiás betegek gyermekei hússzor valószínűbben lesznek cöliákiások, mint az átlagember (Zhernakova és mtsai., 2010). Mára alaposan feltérképezték a cöliákiára hajlamosító géneket, ilyen a HLA-DQ2 és a HLA-DQ8, de kb. negyven egyéb gént is beazonosítottak. Az egyik ilyen gén az SH2B3, amely nemcsak cöliákiára, hanem egyéb autoimmun betegségekre is (rheumatoid arthritisre, 1-es típusú cukorbetegségre) és metabolikus szindrómára, szívinfarktusra is hajlamosít. Több, cöliákiára hajlamosító génnel, többek közt az SH2B3-mal kapcsolatban is talányosnak tartják a kutatók, hogy ezerkétszáz-ezerhétszáz évvel ezelőtt erős pozitív szelekció történt e génekre, s ettől ezek igen elterjedtekké váltak. Hogy lehet ez? Hiszen az említett betegségek, köztük a cöliákia is, jelentősen rontják a szaporodási és túlélési esélyeket (Zhernakova és mtsai., 2010). A kutatók magyarázata szerint az SH2B3, és valószínűleg más cöliákia gének is, fokozott védelmet jelentettek bizonyos baktériumfertőzésekkel szemben, s ez nagyobb előnyt jelentett, mint a cöliákia, az autoimmun betegségek és az infarktus okozta hátrányok. Meglepő azonban, hogy a gének evolúciójával foglalkozó kutatók ennyire vakok az emberi betegségek és az emberi táplálkozás evolúciójával szemben. A vélt hátrányok ugyanis nyilvánvalóan nem léteztek, ezek kifejezetten modern jelenségek, a 19-20. századi életmódváltozás következményei (Szendi, 2009; Szendi, 2011). A később cöliákiára és egyéb modern nyavalyákra hajlamosító gének azért tudtak viszonylag rövid idő alatt gyakorivá válni, mert csak előnyük volt: fokozták az egyén fertőzésekkel szembeni védelmét. Ezt igazolják azok a vizsgálatok is, amelyek szerint a cöliákia betegség gyakorisága egyre nő - amit a folyamatosan romló minőségű nyugati életmódnak tulajdoníthatunk (lásd később!).

A cöliákia gyakorisága nő

A gluténnal kapcsolatos problémákat jéghegymodellel szokták ábrázolni. A jéghegy vízből kilógó csúcsa jelképezi azt a kb. 1 százalékot, amit minden, ezzel foglalkozó tanulmány cöliákiagyakoriságként megemlít. A víz alatti rész tartalmazza a még fel nem ismert betegeket, és a nem cöliákia típusú glutén- (vagy egyesek szerint gabona-) érzékenységet. Utóbbit egyelőre csak a tünetek alapján lehet diagnosztizálni. Carlo Catassi, a Maryland Egyetem orvosi karának kutatója és munkatársai 2002 és 2004 között több centrumban fokozott figyelmet fordítottak a cöliákiagyanús betegek szűrésére. A vizsgált mintában az 1000, kezelésre jelentkező beteg közül 0,027 százaléknak volt cöliákia diagnózisa. Miután a puffadó, a pajzsmirigybetegségben, rheumatoid artritisben, pszoriázisban, vashiányban, vérszegénységben, csontritkulásban, irritábilisbél-betegségben, megmagyarázatlan hasmenésben, krónikus fáradtságban vagy székrekedésben szenvedő személyeket tesztekkel megvizsgálták, a cöliákia diagnózis gyakorisága 1,16 százalék százalékra nőtt, ami negyvenháromszoros növekedést jelentett (Catassi és mtsai., 2007). Azaz a "víz alatti" rész negvenháromszor nagyobb volt, mint ami "kilátszott". Hasonló gyakoriságnövekedést tapasztalt Harold Hin angol családorvos munkatársaival. Ők egy év során 1000 betegüket szűrték meg, és 3 százalékuknál cöliákia betegséget igazoltak (Hin és mtsai., 1998). Egy másik angol kutatás az országos betegnyilvántartó alapján 1990 és 2011 között a cöliákiadiagnózis gyakoriságában négyszeres növekedést kutatott ki (West és mtsai., 2014). Egy skót vizsgálatban 1990-2010 közt 6,4-szeres növekedést találtak a cöliákia gyakoriságában (White és mtsai., 2013).

Hogy ez a növekedés nem csupán a javuló diagnosztika és a növekvő figyelem következménye, azt jelzik a következő vizsgálatok.

Alberto Rubio Tapia, a minnesotai Mayo Klinika orvos kutatója és munkatársai 9133 egészséges személynek a Warren Légibázison 1948-1954 között vett vérmintáját hasonlították össze 5500 ezen időszak alatt született személy vérmintájával, illetve 7200 olyan személyével, akik a vizsgálat idején, a 2000-es évek elején olyan korúak voltak, mint annak idején a vérmintát adók. A légibázison vett vérminták alapján 0,2 százalékos gyakoriságúnak találták a cöliákia betegséget. Az 1948-1954 között születettek frissen vett vérmintája alapján viszont már 0,9 százalék volt cöliákiás, azaz 45 év alatt ebben a korcsoportban 4,5-szeresére nőtt a cöliákiabetegek aránya. Azon fiatalok közt, akik annyi idősek voltak a vizsgálat idején, mint az 1948-1954 között a légibázison vármintát adók, a cöliákia diagnózisa 0,8 százalék gyakoriságú volt, azaz négyszer volt gyakoribb a mai fiatal korosztályban a betegség, mint negyvenöt évvel korábban (Rubio Tapia és mtsai., 2009). Hasonló módszertani vizsgálattal dolgozott egy finn kutatás, amelyben 1978-1980 között vett 8000 vérmintát elemeztek, és vetették össze az eredményt azonos számú személy 2000-2001-ben levett vérmintáival. Húsz év alatt megkétszereződött a cöliákiás betegek száma, ami valódi növekedés volt, nem pedig a vizsgálati technika finomodásából fakadt (Lohi és mtsai., 2007).

Mindez azt jelzi, hogy egyre dagadó probléma a glutén, amit a gyakorló orvoslás mégis félvállról vesz; a legtöbb orvosban fel sem merül a gyanú, hogy a betege tüneteit a cöliákia vagy a nem cöliákiás gluténérzékenység okozhatja.

Bizonyítható-e, hogy a cöliákia betegség újkori jelenség?

A dietetikusok és az orvosok fejében nehezen összeegyeztethető gondolat, hogy a minden ajánlásukban kiemelt helyen szereplő "teljes kiőrlésű gabonafélék" fogyasztása valójában ártalmas, ezért inkább igyekeznek nevetségessé tenné az "új divatot" az egyre terjedő gluténmentes táplálkozást a nyilatkozataikban. Valójában ez csak azt mutatja, hogy sok ember bölcsebb, mint a "szakértők". A glutént kerülők abból indulnak ki, hogy minek fogyasszanak rossz hírbe keveredett fehérjét, ha - szerencsére - egyre könnyebb gluténmentesen élni. A "szakértők" meg úgy gondolkodnak, hogy amíg nem válik egészen nyilvánvalóvá a glutén veszélyessége, addig nem tágítanak a korábbi ajánlásaiktól. Ennek a levét aztán azok isszák meg, akik birkaként követik a közegészségügyi és orvosi ajánlásokat.

Amikor egy "szakértő" hajlandó leereszkedni a vitáig, a fő érve az szokott lenni, hogy ha a glutén akkora probléma volna, akkor az ókorban és középkorban a sok kenyeret fogyasztó népeknél kiugróan gyakori lett volna a "kenyérhalál". Jól ismert, hogy a rómaiak például igen sok gabonát fogyasztottak, és a mediterrán vidékeken hagyományosan sok kenyeret ettek a középkorban is. A "szakértők" e ponton követik el azt a hibát, amely elég gyakori: átlépik a szakértelmük határát, és pusztán a "józan paraszti ész" alapján érvelnek, úgy, ahogy bárki megtehetné. Ehhez nem kell szakértőnek lenni. Egy igazi szakértő utánanézne az e tárgyban végzett kutatásoknak - és azonnal elhallgatna, vagy a glutén ellen kezdene lázítani.

A kenyérgabona (Triticum aestivum) három genomot tartalmazó, ún. hexaploid növény. A három genom három ősi búzafajtától ered: az egyik, az "A" genom a Triticum monococcumból, a második, a "B" genom a Triticum speltoidesból. Az "A" és "B" genomot a Triticum turgidum egyesítette magába. A harmadik, "D" genom a Triticum tauschiiból származik (Van Herpen és mtsai., 2006). A kenyérgabona kb. 8 ezer évvel ezelőtt spontán hibridáció útján alakult ki, valószínűleg a Triticum turgidum és a Triticum tauschii összeolvadásából.


A glutén gliadinból és gluteninből áll. A gliadinból alfa, béta, gamma és omega változatot különítenek el, ezek közül leginkább az alfa-gliadin okoz immun- és bélrendszeri tüneteket.

A mai kenyérgabona őseit és azok leszármazottait évezredeken át termesztették és fogyasztották a Föld különböző tájain. Például a mediterrán országokban és Közép-Európában évezredeken át az "A" genomú T. monococcumot termesztették. A bronzkori Egyiptomban az "A+B" genomú T. turgidum spp. Dicoccumot termesztették, és ez volt a rómaiak gabonája is (Vincentini és mtsai., 2007). A vizsgálatok többszörösen igazolták, hogy a mai kenyérgabona gluténérzékenységet okozó hatásáért a "D" genom a felelős, az "A" és "B" genomot tartalmazó fajták nem, vagy sokkal kevésbé okoznak gluténérzékenységi tüneteket (Van Herpen és mtsai., 2006; Salentijn és mtsai., 2009). Például a ma is termesztett alakor (Einkorn, Tricitum monococcum "A" genomú, és alfa-gliadint nem tartalmaz. Más "A+B" genomot tartalmazó búzafajták (pl. Triticum turgidum) sem tartalmaznak alfa-gliadint. Ez elég magyarázat arra, miért nem volt gyakori régen a cöliákia betegség, és miért maradtak fenn a cöliákiára hajlamosító gének. Persze gluténérzékenyek számára ezek a gabonafélék sem feltétlenül fogyaszthatók, de ezek kisebb a kockázatot jelentenek a gluténérzékenység kialakulására. Érdemes közbevetőleg megjegyezni, hogy a manapság egészségesnek tartott, és ezért nagyon divatos tönkölybúza "A+B+D" genomú gabonaféle, és egyáltalán nem ajánlható gluténérzékenyeknek, mert igen nagy a gluténtartalma (Vincentini és mtsai., 2007).

Az utóbbi száz évben a búzanemesítők tudatosan szelektálták és keresztezték azokat a fajtákat, amelyeknek magas volt a gluténtartalmuk, mert ettől lesz nyúlós a tészta, s válik kelesztésre, illetve tésztakészítésre alkalmassá. A másik szempont a tápérték növelése volt, azaz a nemesítők minél nagyobb fehérjetartalmat akartak elérni (Van den Broeck és mtsai., 2010). Van den Broeck és munkatársai 36 mai kenyérgabonát elemeztek végig az alfa-gliadin-tartalom alapján, és úgy találták, hogy a ma forgalomban lévő gabonafajták közt sajnálatos módon már nincs jelentős különbség az alfa-gliadin-tartalom szempontjából. A szerzők szerint ennek és a drasztikusan megnövekedett gabonafogyasztásnak, valamint a glutén nyakló nélküli élelmiszer- és gyógyszeripari felhasználásának köszönhető a gluténérzékenyek számának folyamatos növekedése. Donald Kasarda is megerősítette, hogy az USA-ban - a zsírfóbia elterjedése miatt - az 1 főre jutó gabona- és így a gluténfogyasztás is egyre nőtt az 1970-es évektől kezdve. 1970-ben egy ember évente átlagosan 4,1 kg, 2000-ben már 5,4 kg glutént fogyasztott. Ezt a szerző szerint lényegesen nem módosítja, hogy a sütőipar hozzáadott glutént is alkalmaz a minőség javítására, de ezzel nem kell feltétlenül egyetértenünk, ugyanis az fejenként átlagosan további 0,5 kilogramm glutént jelent. Az 1 főre eső 6 kg glutén csupán átlag, amelyben benne vannak a csecsemők és gyerekek is, azaz a felnőtt lakosság 1 főre eső gluténfogyasztása bőven 6 kg fölött van. Kasarda gyaníthatóan a gabona védelmében írta elemzését, mert végső konklúziója szerint a gabona gluténtartalma a 20. század során nem nőtt, és ezzel nem magyarázható a gluténérzékenység terjedése (Kasarda, 2013).

A növekvő mennyiségű glutén fogyasztása azonban nem csak a laikusban kelti azt a benyomást, hogy a cöliákia gyakoriságának növekedése valamiképpen kapcsolatban állhat ezzel. Jennifer May-Ling Tjon és munkatársai ugyanerre következtettek. Cöliákia azokban szokott kialakulni, akik a HLA-DQ2 és/vagy HLA-DQ8 géneket hordozzák. Minden génből két allélal rendelkezünk, így például a HLA-DQ2 génnek több változata is létezik, ezek közül a cöliákia betegséget leginkább a DQA*0501 és DQB*0201 jelű allélváltozathoz kötik. Homozigótának nevezünk valakit egy allélpárra, ha adott gén esetében mindkét allélja egyforma, és heterozigótának, ha a két allél különbözik. Logikusnak tűnik, hogy ha van egy allélváltozat, amely fokozott kockázatot jelent a cöliákia betegségre, akkor az erre az allélra homozigóták hajlamosabbak lesznek a betegségre a heterozigótákhoz képest. Ez így is van, az említett két allélváltozatra homozigóták ötször valószínűbben lesznek cöliákiabetegek, mint a heterozigóták (Tjon és mtsai., 2010). (Ne feledjük, ennél sokkal több gén hajlamosít a cöliákiára, itt csak a leggyakoribbra koncentrálunk.) Ez egyszerűen azzal függ össze, hogy ha valakinek két, autoimmunitást okozó allélja van, akkor sokkal nagyobb immunválaszt fog adni ahhoz képest, akinek csak egy ilyen allélja van. Az is világos, hogy az immunválasz mértéke attól is függ, milyen mennyiségben fogyaszt valaki glutént. Ha valaki egyáltalán nem fogyaszt glutént, akkor dacára a cöliákiagéneknek, nem alakul ki cöliákiás immunválasz. Ha heterozigóta a cöliákiagénekre, kis mennyiségű glutén még nem vált ki akkora immunválaszt, hogy az betegségben manifesztálódjon. Elég nagy mennyiség azonban már nemcsak a homozigótákat betegíti meg, hanem a heterozigótákat is (Tjon és mtsai., 2010). A 20. század során növekvő gluténfogyasztás tehát egyre inkább kiváltja a cöliákiagéneket hordozókból az aktív betegségfolyamatot.

Több kutatás számolt be arról is, hogy a modern búzákban új fehérjefajták mutathatók ki, s könnyen lehet, hogy ezeknek is szerepük van a gluténérzékenyek számának növekedésében (De Lorgeril és Salen, 2014). Mindenesetre, ha a kenyérgabona a 20. század során nem is változott volna, alaposan módosult az az étrend és életmód, amelynek keretében az emberek fogyasztják a gabonaféléket. Ha csak a rák- és szívhalálozás gyakoriságának növekedését nézzük a 20. század során, vagy hogy a cukorbetegek aránya az ötvenes évekbeli 1 százalékról szépen felkúszott 8-10 százalékra, akkor érzékelhető, hogy alattomban drasztikus változások következtek be, amit persze egyik napról a másikra nem érzékelünk.

A továbbiakban kitérek majd egy-két olyan kézzelfogható tényező hatására, amelyek megnövelték a gluténérzékenység gyakoriságát.

Ezek a kutatások világossá teszik azt a paradoxonnak látszó jelenséget, hogy bár gabonaféléket a világon 5-10 ezer éve fogyasztanak, a cöliákia betegséget és a gluténérzékenységet mégis csak a 19. század végén kezdték komolyabban észlelni. Az elmúlt száz év nemesítési gyakorlata, amely előnyben részesítette a "D" genomot is tartalmazó Triticum aestivum továbbnemesítését, oda vezetett, hogy a mai kenyérgabona már igen sok alfa-gliadint tartalmaz. Mivel a gluténfogyasztás valóban az utóbbi száz-százhúsz évben nőtt meg ugrásszerűen, és a mai kenyérgabona fogyasztása terjed Ázsiában is, így a világon szinte mindenhol folyamatosan nő a guténérzékenyek száma.


Miért okoz a glutén immunológiai zavarokat?

Fontos annak a megértése, miért okozhat a (továbbiakban az egyszerűség kedvéért csak) gliadinnak nevezett fehérje autoimmun és egyéb immunproblémákat, mert ez kulcsfontosságú annak a megválaszolásában, hogy:

a) betegnek tekinthetjük-e azokat, akik a gliadinra különféle tünetekkel reagálnak;
b) kiküszöbölhető-e a probléma orvosi eszközökkel;
c) miért növekszik egyre a guténérzékenyek aránya a világ minden táján.

Az első kérdésre egyszerű a válasz. A cöliákiás betegek 98,4 százaléka a HLA-DQ2 és/vagy HLA-DQ8 génváltozathoz tartozik, amelyeket a kaukázusi rasszhoz tartozók 50 százaléka hordoz (Cecilio és Bonatto, 2015). Ezenfelül még vagy negyven, cöliákiára hajlamosító gént azonosítottak eddig be (Trynka és mtsai., 2011). Nem tekinthető betegségnek az, amire potenciálisan a népességnek legalább a fele hajlamos, és amit egy toxikus étrendi összetevő okoz. Maholnap akkor betegségnek tekinthetjük majd azt is, ha egyesek a génmódosított növények elfogyasztására tünetekkel reagálnak. Gyakorlatilag az történt, mint már oly sok esetben: hogy egy hajdanán előnyös, ezért gyorsan terjedő génváltozat a modern korban hátránnyá változott.

A második kérdést akkor tudjuk megválaszolni, ha megvizsgáljuk, mi történik a gluténnal az emberi szervezetben. Miért mérgező egyesek számára?

A glutén gliadinból és gluteninből áll. Egyeseknek a glutenin is problémát okoz, de a fő veszélyt az alfa-gliadin hordozza.

Amikor elfogyasztunk egy fehérjét, az a gyomor, a vékonybél és a hasnyálmirigy emésztőenzimjei által aminosavakra vagy maximum két-három aminosavat tartalmazó fehérjetöredékekre hasad, s így szívódik fel a bélbolyhokon keresztül. Ekkora méretű fehérjedarabok még nem váltanak ki immunreakciót. Nem ez a helyzet viszont a gliadinnal, amely vízben nem oldódó fehérje, és jórészt prolaminból és glutaminból áll, mely aminosavakat általában az ember nehezen tudja megemészteni. De el sem jutunk az emésztésig, ugyanis az emésztőrendszerünk a gliadint nem képes összetevőire lebontani. A vizsgálatok szerint mindenkiben - akár cöliákiás, akár nem - lebontatlanul marad egy harminchárom aminosavból álló fehérjerészlet (Antvorskov és mtsai., 2014). A rozs és az árpa gliadinszerű fehérjéjéből ugyanilyen fehérjerészlet marad hátra az emésztési folyamat során.

Más kutatások tovább színezik a képet. Ezek eredménye szerint bizonyos bélbaktériumok képesek tovább bontani a megmaradt fehérjerészletet, ám a cöliákiások bélflórája összetételében más (Bernardo és mtsai., 2009). Ez az eredmény részben magyarázhatja, miért növekedhet a cöliákiás betegek száma. Például az antibiotikum-használat, ami közismerten megváltoztatja a bélflóra összetételét, jelentősen megnöveli a cöliákia kialakulásának a kockázatát (Marild és mtsai., 2013). Pusztán erre azonban nem vezethetjük vissza a problémát, mert a cöliákia világprobléma, és ott is gyakori, ahol kevésbé használnak antibiotikumot.

A higiéniahipotézis szerint minél több kórokozóval és parazitával találkozunk kora gyermekkorunkban, annál védettebbek leszünk az autoimmun betegségekkel szemben. Ennek magyarázata az, hogy a korai fertőzések, a paraziták és a bélflóra együtt állítják be a kiegyensúlyozott immunműködést. Az alacsonyabb gazdasági fejlettségű területeken kisebb a higiénia, ami védőhatást jelent. Finnország és Oroszország egymással határos két területén lényeges különbség van a cöliákia betegség előfordulásában: a finn területen 1,4 százalékos, Karéliában pedig 0,6 százalékos gyakoriságú (Kondrashova és mtsai., 2008). A túlzott higiénia és a cöliákia betegség kapcsolatát erősíti az a vizsgálat is, amelyben kimutatták, hogy a Helicobacter pylori-fertőzöttség 50 százalékos védelmet jelent cöliákia betegséggel szemben (Lebwohl és mtsai., 2013). A H. pylori azonban nemcsak immunológiai hatású, hanem a gyomor savszintjét is szabályozza (Szendi, 2011). A gyomorsav egyik szerepe a fehérjék részleges bontása. Ha ez tökéletlen, a vékonybélben még sikertelenebb lesz a gliadin lebontása. Mivel a H. pylorit előszeretettel irtják a refluxos betegekben, illetve másra szedett antibiotikumok szándékolatlanul is kipusztíthatják ezt a "régi barátunkat", ez is egy lehetséges oka a cöliákia terjedésének.

Az emészthetőség kérdését tovább finomítja az a vizsgálat, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a főzés-sütés tovább rontja a gluténfehérjék emészthetőségét (Smith és mtsai., 2015). Ez annyiban érdekes, hogy az emészthetőségi vizsgálatokat általában nem hőkezelt gliadinnal végzik, hanem a gabonából kivont tisztított gliadinnal, így ezek a vizsgálatok emészthetőbbnek állítják be a gliadint.

Az a tény, hogy a gliadint egyesek csak részben, mások pedig egyáltalán nem tudják megemészteni, azt jelenti, hogy az emberek többségében egy emésztetlen fehérjerészlet halmozódik fel a vékonybélben, amely egyfajta időzített bomba. Ha a cöliákiára hajlamosító, fentebb említett bármilyen egyéb körülményben változás áll be, a cöliákia betegség megjelenhet felnőttkorban is.

A részben emésztetlen gliadin cöliákiás betegekben a bélfal belső zárórétegén átjutva részben szerzett, részben viszont velünk született immunválaszt vált ki (Wieser és Koehler, 2008). Ebben a mondatban három probléma is el van rejtve.

A szerzett immunválasz még keltheti azt az illúziót, hogy a glutén csecsemőkorban való jól időzített adásával kivédhető volna a patológiás immunválasz. Erről később részletesen szólok, mert súlyos bajokat okoz manapság ez az igazolatlan és megalapozatlan feltevés.

De a gliadinmaradványra adott velünk született immunválasz egyértelműen azt jelzi, hogy a gliadin olyan idegen fehérje, amely mindenkiben kóros immunválaszt válthat ki, ha kapcsolatba kerül az immunrendszerrel. Már ezen a ponton azt kéne javasolnunk, hogy a glutént távolítsuk el minden emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszerből és gyógyszerből. (Sok gyógyszerben ugyanis ragasztó-vivő anyagként használják.)

A harmadik probléma, ami felmerült, a szivárgóbél-szindróma. Ahhoz ugyanis, hogy a gliadinmaradvány bejusson a bélfalba, és ott immunválaszt váltson ki, az szükséges, hogy a bélfalsejtek közti rések tágak legyenek (Wieser és Koehler, 2008). A szivárgó bél jelenségét részben az élelmi anyagokban található lektinek (pl. a gabona WGA lektinje), az alkohol, a nem szteroid gyulladásgátló gyógyszerek, részben sok minden más okozza (Cordain és mtsai, 2000). Ez tipikusan egy modern kori probléma, amely újabb részválasz arra, miért növekedhet a cöliákiabetegek száma: a nyugati táplálkozás megannyi összetevője, a gyógyszerek, az alkohol, az adalékanyagok mind hozzájárulnak a szivárgó bélfal kialakulásához. A nem szteroid gyulladáscsökkentők (Lim és Chun, 2013), az olmesartan medoxomil hatóanyagú vérnyomáscsökkentők, némely antibiotikum (pl. a neomicin), immunszupresszánsok, kemoterápiás szerek (pl. az autoimmun betegségekben gyakran használt metotrexát) a vékonybél falának károsításával okozhatnak cöliákia betegséget (Freeman, 2014). Ezek a gyógyszerek elsősorban a bélfalat károsítják. A savcsökkentő gyógyszerek két modern típusát, a protonpumpagátlókat és a H2-blokkolókat manapság széles körben írják fel, gyakran minden komolyabb indikáció nélkül is. Egy vizsgálat szerint önmagában a protonpumpagátlók ötszörös cöliákiakockázatot, a H2-receptor-gátlók 4,8-szeres kockázatot jelentenek, s a két szer együtt szedése már hatszoros cöliákiakockázatot képvisel (Lebwohl és mtsai., 2014). A hatásra az a magyarázat, hogy a gyomor savasságára szükség van a fehérjeemésztéshez, és minél kevésbé képes a gyomorban a glutén előemésztődni, annál valószínűbben okoz a vékonybélben autoimmun reakciót.

A követhetőség kedvéért eddig a cöliákia betegségre koncentráltunk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy talán még szélesebb réteget érint az ún. nem cöliákiás típusú gluténérzékenység (Mansueto és mtsai., 2014), valamint a gabonafélékkel kapcsolatos ételallergiák, amelyek a leggyakoribb ételallergiák közé tartoznak gyerekek körében. Ezeket azonban csak az utóbbi években kezdték komolyabban vizsgálni, így róluk epidemiológiai adatokkal még nem rendelkezünk.

A közegészségügy nagy kísérlete

A cöliákia terjedésére természetesen előbb-utóbb reagálni kellett. A normális, evolúciós szemléletű megközelítés az volna, hogy iktassuk ki a glutént az étrendből, hiszen potenciálisan mindenkinek káros. A "minden úgy jó, ahogy véletlenül alakult" szemléletet valló orvoslás és közegészségügy válasza azonban természetesen az, hogy az az egészséges, aki tünetmentesen tudja fogyasztani a nyugati étrendet, beleértve a gabonaféléket is. Ennek megfelelően úgy vélték, hogy a megfelelő időben adott gluténnal ki lehet alakítani a gluténnal szembeni orális toleranciát. Ennek során a kora gyermekkorban elfogyasztott élelmi anyagokat az immunrendszer megtanulhatja elfogadni, így azok ellen a későbbiekben nem alakul ki immunválasz. Ez, mint fentebb láttuk, a gliadin esetében meglehetősen kétséges. Persze, gondolták egyesek, egy próbát megér. Jill Norris és munkacsoportja ezért olyan vizsgálatot tervezett, amelyben csecsemők három csoportjánál eltérő időben kezdték bevezetni kis mennyiségben a glutént. Az egyik csoportban 3 hónapos korig, a másik 4-6 hónapos kor között, a harmadik csoport a 7. hónap után kapott először glutént (Norris és mtsai., 2005). Eredményük szerint a legkisebb cöliákiakockázat a 4-6 hónap közötti gluténbevezetéssel járt, és ez érvényesnek tűnt a genetikailag cöliákiára hajlamos gyermekek csoportjában is.

A tudományban alapelv, hogy egy vizsgálat nem vizsgálat, csak ismételt megerősítés alapján lehet komolyan venni az eredményeket. Pláne, ha korábban már más vizsgálatok cáfolták, hogy a módszer működik (Peters és mtsai., 1997; Ascher és mtsai., 1997). A közegészségügyi döntéshozók azonban annyira fellelkesültek ettől az egy vizsgálattól is, hogy szinte azonnal bevezették azt az ajánlást, amely szerint a cöliákia betegség megelőzésére 4-6 hónapos kortól kis mennyiségben glutént kell adni a csecsemőknek. Ettől kezdve a védőnők minden kisgyermekes anya fülét azzal rágják, hogy tönkreteszi a gyermeke egészségét, ha nem ad neki glutént.

Az egész történet előzménye az volt, hogy Svédországban az 1982 után születettek gyerekek körében hirtelen kétszeresére nőtt a cöliákiások száma (Cavell és mtsai., 1992). Számos kérdés felvetődött ezzel kapcsolatban, például, hogy a gluténbevezetés időpontja, mennyisége és a gyermek anyatejes táplálása a gluténbevezetés ideje alatt befolyásolja-e a cöliákiakockázatot. A vizsgálatok úgy találták, hogy a környező országokhoz képest - ahol egyébként nem nőtt a cöliákia gyakorisága - a svéd tápszerekben 1982 után megnövekedett a gluténtartalom. A svéd közegészségügyi hatóságok elrendelték, hogy a glutént 4-6 hónapos kor között kell bevezetni (Peters és mtsai., 1997). Norris és csoportja vizsgálatának megjelenésekor azonban már a svédek előtt is világossá vált, hogy a glutén bevezetésének időpontja nem befolyásolja a cöliákiakockázatot. Feltevésként megfogalmazódott az, hogy ha a szoptatással egyidőben vezetik be kis mennyiségben a glutént, az talán csökkentheti a cöliákiakockázatot (Ivarsson, 2005).

Az azóta megjelent vizsgálatok egyértelműen cáfolták, hogy a glutén bevezetésének ideje vagy a szoptatás alatti gluténbevezetés befolyásolná a cöliákia kialakulását (Lionetti és mtsai., 2014; Vriezinga és mtsai., 2014). Hania Szajewska professzor és munkatársai 2015-ös összefoglalójukban ugyanerre következtettek, és sürgették az európai ajánlások megváltoztatását (Szajewska és mtsai., 2015).

Az eddigi vizsgálatok azt bizonyítják, hogy aki genetikailag hajlamos a cöliákiára, annál a gluténbevezetés idejétől, illetve a gluténbevezetés alatti szoptatástól függetlenül is kialakulhat a cöliákia betegség. Ennek tehát legegyszerűbb kivédése a glutén kerülése. Ez a "normális" táplálkozás nézőpontjából mindaddig elképesztő ötletnek tűnik, amíg ki nem derül, hogy a glutén sokkal több problémát tud okozni, mint a cöliákia betegség (lásd később).

Azért fontos ezt a kérdést tisztázni, hogy senki ne érezze úgy, árt a gyermekének, ha nem követi a védőnők ajánlását. Ha a gyermek csak az óvodában fogyaszt először glutént, semmivel nem lesz nagyobb a kockázata a cöliákia betegségre, mint ha 4-6 hónapos kora között "hozzászoktatták" volna.


Az 1-es típusú cukorbetegség és a glutén

De van itt egy másik probléma: vajon a nagy igyekezetben, hogy megelőzzük a cöliákia betegséget, nem idézzük-e elő az 1-es típusú cukorbetegség gyakoriságának a növekedését? Norris és munkatársai egy másik vizsgálatukban arra következtettek, hogy az 1-es típusú cukorbetegségre genetikailag hajlamos gyermekeknél ugyancsak jelentősen csökken a kockázat, ha 4-6 hónapos kor között "hozzászoktatják" őket a gluténhoz (Norris és mtsai., 2003). A későbbi kutatások azonban ezt az eredményt is cáfolták. Anette Ziegler és csoportja vizsgálatukban arra jutottak, hogy azoknál a gyermekeknél nem jelent meg 1-es típusú diabétesszel kapcsolatos antitest, akik legalább 6 hónaposak voltak, amikor először glutént kaptak (Ziegler és mtsai., 2003). Małgorzata Pieścik-Lech minden 2016-ig megjelent vizsgálatot szisztematikusan összefoglalt a kutatótársaival, s eredményeik szerint nem mutatkozik előny sem a szoptatással, sem a valamikorra időzített gluténbevezetéssel kapcsolatban (Pieścik-Lech és mtsai., 2017). Mivel sem a gluténbevezetés időzítése, sem a szoptatás nem tűnik védőhatásúnak, sokkal szerencsésebb volna a glutént kiiktatni az étrendünkből. Azok, akik voltak olyan szerencsések, hogy előbb alakult ki náluk cöliákia, és ettől kezdve szigorúan tartották a gluénmentes táplálkozást, megúszták a cöliákiát gyakran követő más autoimmun betegségek kialakulását (Cosnes és mtsai., 2008). A glutén erőltetése azért is veszélyes, mert a gliadin fokozza a bél áteresztőképességét, és az 1-es típusú cukorbetegség kialakulását mindig megelőzi a bél áteresztőképességének megnövekedése; ez teszi lehetővé az autoimmun folyamatok elindulását (Bosi és mtsai., 2006; Vaarala, 2008). Már kialakult 1-es típusú diabétesz esetén a glutén azonnali teljes elhagyása javította a béta-sejtek inzulintermelő képességét (Pastore és mtsai., 2003).

Beigazolódott tehát az az aggodalom, hogy az elhamarkodott, népességszintű közegészségügyi "kísérlet" nem fogja csökkenteni a cöliákiás betegek számát, viszont megnöveli az 1-es típusú cukorbetegekét.

Hibás kísérlettervezés

A gluténbevezetés időzítésének optimális időpontját firtató vizsgálatok egytől egyig elkövettek egy durva kísérlettervezési hibát. Az anya vérkeringésével a magzat, majd a szoptatás során az anyatejen keresztül (Chirdo és mtsai., 1998) a csecsemő immunrendszere már akkor is találkozik a gliadinnal, amikor szájon át még nem is kap szilárd ételt.

A NOD típusú egértörzs egyedei genetikailag hajlamosak az 1-es típusú cukorbetegségre, "normál" étrenden életük során 64 százalékuk válik cukorbeteggé. Gluténmentes étrenden azonban csak 15 százalékuknál alakult ki a betegség. Azoknál az egereknél, amelyek magzati korukban sem találkoztak gluténnal, azaz terhessége során az anyjukat is gluténmentes étrenden tartották, csupán 6 százalékuknál alakult ki cukorbetegség (Buschard, 2011). Mind a cöliákia, mind az 1-es típusú cukorbetegség eddig idézett vizsgálataiban tehát két komoly torzító tényező szerepel, amelyet egyik vizsgálatban sem vettek figyelembe. Ez pedig az a tény, hogy ha az anya fogyaszt glutént, akkor a magzat immunrendszere is, és a csecsemőé is találkozik a gliadinnal, s ennek hatását egyik vizsgálat sem kalkulálta bele a végeredménybe.

Ezekből a kutatásokból az a következtetés vonható le, hogy cöliákia vagy 1-es típusú diabétesz családi előfordulásánál az anyának már a terhessége alatt sem, és a szoptatása során sem volna szabad glutént fogyasztania. Ez hajmeresztő korlátozásnak tűnik a "normális" táplálkozás felől, de természetes a paleolit étrend felől nézve. Aki eleve evolúciós étrenden, azaz paleón él, annak nem kell a családfáját kutatni, volt-e autoimmun beteg a családban, mert a paleóval eleve hatástalanítja az ilyen típusú betegségek öröklésmenetét. Persze, a mai világban nehéz üvegbúra alatt élni, de a vizsgálatok azt mutatják, hogy minél később kap a gyermek glutént, annál kisebb a kockázat.

A glutén és a D-vitamin

Ismeretes, hogy a korai D-vitamin-hiány megnöveli az autoimmun betegségek kialakulásának a kockázatát. Ez a helyzet az 1-es típusú cukorbetegséggel is, melynek egyik provokátora a glutén (Szendi, 2011a). Az autoimmun betegek (multiplex szklerózis, rheumatoid arthritis, szisztémás lupus erythematosus, Crohn-betegség, colitis ulceroza) Angliában leggyakrabban áprilisban születnek (Disanto és mtsai., 2012). Nem volna meglepő, ha a cöliákia betegség kockázati faktorai közt is szerepelne a D-vitamin-elégtelenség vagy -hiány. Gyakoribbnak találták cöliákiás betegeknél a nyári születést több vizsgálatban is (Capriati és mtsai., 2015; Tanpowpong és mtsai., 2013; Ivarsson és mtsai., 2003). Mindebből elsősorban arra lehet következtetni, hogy az ilyenkor születetteknél a szilárd ételek, köztük a glutén bevezetése az őszi-téli hónapokra esik, amikor már alacsony a csecsemőkben a D-vitamin-szint (Tanpowpong és mtsai., 2014).

Ez ismét arra figyelmeztet minket, hogy mind a terhes anyának, mind a csecsemőnek fontos a D-vitamin-pótlás.

Túl a cöliákián

A glutén és az autoimmun betegségek kapcsolata régóta ismert - legalábbis a paleót követők körében. A cöliákiabetegek hálás terepe az autoimmun betegségek kutatásának, hiszen maga a cöliákia is annak minősül. Egy vizsgálat szerint minél később diagnosztizálták valakinél a cöliákia betegséget, azaz minél tovább fogyasztott az illető glutént, annál gyakoribb volt nála a másodlagos vagy sokadlagos autoimmun betegség. A 2 éves kor előtt diagnosztizált cöliákiabetegek közt 5,1 százalékos, a 2-10 éves kor között diagnosztizáltak közt 17 százalékos, a 10 éves kor után diagnosztizáltak közt már 23 százalékos volt a további autoimmun betegség (Ventura és mtsai., 1999). Az autoimmunitás másik feltétele a szivárgóbél-szindróma kialakulása, amihez a glutén és a gabona WGA-lektinje jelentős mértékben hozzájárul (Fasano, 2013).

A szakirodalomban megkülönböztetnek gabonaallergiát, ami egy ételallergia-fajta, és nem cöliákia típusú gluténérzékenységet. Utóbbi nehezen definiálható, leginkább a tüneteivel szokták jellemezni. Aki nem cöliákiabeteg, de gluténfogyasztásra fáradtságérzéssel, fejfájással, ízületi vagy izomfájdalommal, kéz- vagy lábzsibbadással, koncentrációs zavarral, zavartsággal, eltompult gondolkodással, bőrgyulladással, kiütéssel, levertséggel vagy szorongással reagál, ami pár órától pár napig tarthat, annál felmerül a nem cöliákiás típusú gluténérzékenység gyanúja (Biesiekierski és Iven, 2015). Egy felmérés szerint az emberek 6 százaléka szenvedhet nem cöliákiás típusú gluténérzékenységben (Sapone és mtsai., 2012).

Biesiekierski és munkatársai placebokontrollos vizsgálatot végeztek olyan irritábilisbél-szindrómában szenvedő betegekkel, akik állításuk szerint a gluténra romló tünetekkel reagáltak (Biesiekierski és mtsai., 2011). A betegek két héten át vagy placebót vagy glutént kaptak, s gluténra valóban romlott az állapotuk. A vizsgálatot később mások megismételték, és az eredményeket megerősítették (Di Sabatino és mtsai., 2015),

A gluténérzékenységnek jellegzetes neurológiai tünetei is lehetnek. Marios Hadjivassiliou, a téma kutatója számos összefoglalóban ismertetett eseteket. Ezek közt gyakori az ismeretlen eredetű ataxia (kisagyi eredetű mozgáskoordinációs zavar), amely leggyakrabban járási ataxiában nyilvánul meg. Gyakori a neuropátia, a gyulladásos természetű izomfájdalom és a demencia (Hadjivassiliou és mtsai., 2002). A neurológiai manifesztációkat mutató betegek kétharmada béltüneteket nem mutatott. Epilepsziások közt a cöliákia vizsgálatonként változó - 0,8-6 százalék között mozog (Jackson és mtsai., 2012).

A glutén depressziót is okozhat. A gluténmentes étrendet különösen azoknak érdemes kipróbálniuk, akik a különféle kezelésekre nem reagálnak. Anita Carr egy fiatal lány esetét ismerteti. A lány kiskorától kezdve gluténmentesen táplálkozott, mert a glutén székrekedést és hangulatingadozást okozott nála. Amikor egy utazás során egy héten át kénytelen volt glutént fogyasztani, hazatérve öngyilkossági gondolatai és komoly depressziója alakult ki, ami gluténmentes táplálkozásra gyorsan elmúlt (Carr, 2012). Több más közlemény is beszámolt a glutén és depresszió kapcsolatáról (Corvaglia és mtsai., 1999; Jackson és mtsai., 2012). Cöliákiabetegek közt gyakori a szorongásos megbetegedés, ami gluténmentes táplálkozásra jelentősen javul (Jackson és mtsai., 2012). Az autizmust, skizofréniát, figyelemzavaros hiperaktivitást ugyancsak kapcsolatba hozta több vizsgálat a gluténérzékenységgel (Jackson és mtsai., 2012). Igen gyakori tünet a kognitív funkciók (memória, figyelem, koncentráció, gondolkodás sebessége, döntéshozás) enyhe romlása, amit "ködösfejűséként" szoktak megélni az emberek (Yelland, 2017).

Ezek a kezdeti eredmények is azt sugallják, hogy igen sok, ma még ismeretlen eredetű, vagy a szervezet elhasználódásának, elöregedésének tulajdonított tünet valójában a gluténfogyasztással függ össze. Ma még valóban csak a jéghegy csúcsát látjuk.

Terjed a gluténmentesség

Egy 2013-as felmérés szerint az amerikai felnőttek 30 százaléka érdeklődik a gluténmentes táplálkozás iránt. Egy másik felmérés szerint a felnőtt lakosság 65 százaléka tekinti egészségesebbeknek a gluténmentes termékeket. 2017-re az USA-ban 6,6 milliárdos piacot prognosztizálnak gluténmentes termékekből (Gaesser és Angadi, 2015). Az emberek a saját és mások sorsán keresztül érzékelik a nyugati népesség egészségének folyamatos hanyatlását, ezért sokan keresik a megoldást arra, hogyan őrizhetnék meg az egészségüket. A glutén elhagyásával természetesen csak a felszínt kapirgálják, hiszen hátravan még az az alapvető felismerés, hogy a nyugati ember fő problémája a nagy glikémiás indexű szénhidrátok mértéktelen fogyasztása. Aki áttér a gluténmentes táplálkozásra, az általában ebből a szempontból továbbra is ugyanolyan rosszul táplálkozik, hiszen a gluténmentes termékek csak abban különböznek a hagyományos gabonaalapú ételektől, hogy a búzalisztet más, ugyanolyan nagy szénhidráttartalmú lisztekkel cserélik fel. De a kis lépésekben történő haladás is haladás.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

  • Antvorskov JC, Josefsen K, Engkilde K, Funda DP, Buschard K: Dietary gluten and the development of type 1 diabetes. Diabetologia, 2014 Sep; 57(9): 1770-1780.
  • Ascher H, Krantz I, Rydberg L, Nordin P, Kristiansson B. Influence of infant feeding and gluten intake on coeliac disease. Arch Dis Child., 1997 Feb; 76(2): 113-117.
  • Bernardo D, Garrote JA, Nadal I, León AJ, Calvo C, Fernández-Salazar L, Blanco-Quirós A, Sanz Y, Arranz E: Is it true that coeliacs do not digest gliadin? Degradation pattern of gliadin in coeliac disease small intestinal mucosa. Gut, 2009 Jun; 58(6): 886-887.
  • Biesiekierski JR, Iven J: Non-coeliac gluten sensitivity: piecing the puzzle together. United European Gastroenterol J., 2015 Apr; 3(2): 160-165.
  • Biesiekierski JR, Newnham ED, Irving PM, Barrett JS, Haines M, Doecke JD, Shepherd SJ, Muir JG, Gibson PR: Gluten causes gastrointestinal symptoms in subjects without celiac disease: a double-blind randomized placebo-controlled trial. Am J Gastroenterol., 2011 Mar; 106(3): 508-514.
  • Bosi E, Molteni L, Radaelli MG, Folini L, Fermo I, Bazzigaluppi E, Piemonti L, Pastore MR, Paroni R: Increased intestinal permeability precedes clinical onset of type 1 diabetes. Diabetologia, 2006 Dec; 49(12): 2824-2827.
  • Buschard K. What causes type 1 diabetes? Lessons from animal models. APMIS Suppl., 2011 Jul; (132): 1-19.
  • Capriati T, Francavilla R, Castellaneta S, Ferretti F, Diamanti A: Impact of the birth's season on the development of celiac disease in Italy. Eur J Pediatr., 2015 Dec; 174(12): 1657-1663.
  • Carr AC: Depressed mood associated with gluten sensitivity - resolution of symptoms with a gluten-free diet. N Z Med J., 2012 Nov 23; 125(1366): 81-82.
  • Catassi C, Kryszak D, Louis-Jacques O, Duerksen DR, Hill I, Crowe SE, Brown AR, Procaccini NJ, Wonderly BA, Hartley P, Moreci J, Bennett N, Horvath K, Burk M, Fasano A: Detection of Celiac disease in primary care: a multicenter case-finding study in North America. Am J Gastroenterol., 2007 Jul; 102(7): 1454-1460.
  • Catassi C, Rätsch IM, Gandolfi L, Pratesi R, Fabiani E, El Asmar R, Frijia M, Bearzi I, Vizzoni L: Why is coeliac disease endemic in the people of the Sahara? Lancet, 1999 Aug 21; 354(9179): 647-648.
  • Cavell B, Stenhammar L, Ascher H, Danielsson L, Dannaeus A, Lindberg T, Lindquist B: Increasing incidence of childhood coeliac disease in Sweden. Results of a national study. Acta Paediatr., 1992 Aug; 81(8): 589-592.
  • Cecilio LA, Bonatto MW: The prevalence of HLA DQ2 and DQ8 in patients with celiac disease, in family and in general population. Arq Bras Cir Dig., 2015 Jul-Sep; 28(3): 183-185.
  • Chirdo FG, Rumbo M, Anón MC, Fossati CA. Presence of high levels of non-degraded gliadin in breast milk from healthy mothers. Scand J Gastroenterol., 1998 Nov; 33(11): 1186-1192.
  • Cordain L, Toohey L, Smith MJ, Hickey MS: Modulation of immune function by dietary lectins in rheumatoid arthritis. Br J Nutr., 2000 Mar; 83(3): 207-217.
  • Corvaglia L, Catamo R, Pepe G, Lazzari R, Corvaglia E: Depression in adult untreated celiac subjects: diagnosis by the pediatrician. Am J Gastroenterol., 1999 Mar; 94(3): 839-843.
  • Cosnes J, Cellier C, Viola S, Colombel JF, Michaud L, Sarles J, Hugot JP, Ginies JL, Dabadie A, Mouterde O, Allez M, Nion-Larmurier I: Groupe D'Etude et de Recherche Sur la Maladie Coeliaque. Incidence of autoimmune diseases in celiac disease: protective effect of the gluten-free diet. Clin Gastroenterol Hepatol., 2008 Jul; 6(7): 753-758.
  • De Lorgeril M, Salen P: Gluten and wheat intolerance today: are modern wheat strains involved? Int J Food Sci Nutr., 2014 Aug; 65(5): 577-581.
  • Di Sabatino A, Volta U, Salvatore C, Biancheri P, Caio G, De Giorgio R, Di Stefano M, Corazza GR: Small Amounts of Gluten in Subjects With Suspected Nonceliac Gluten Sensitivity: A Randomized, Double-Blind, Placebo-Controlled, Cross-Over Trial. Clin Gastroenterol Hepatol., 2015 Sep; 13(9): 1604-1612.e3.
  • Dickey W, Hughes DF, McMillan SA: Reliance on serum endomysial antibody testing underestimates the true prevalence of coeliac disease by one fifth. Scand J Gastroenterol., 2000 Feb; 35(2): 181-183.
  • Disanto G, Chaplin G, Morahan JM, Giovannoni G, Hyppönen E, Ebers GC, Ramagopalan SV: Month of birth, vitamin D and risk of immune-mediated disease: a case control study. BMC Med., 2012 Jul 6; 10: 69.
  • Fasano A.: Zonulin, regulation of tight junctions, and autoimmune diseases. Ann N Y Acad Sci., 2012 Jul; 1258: 25-33.
  • Freeman, HJ: Drug-induced Sprue-like Intestinal Disease. Int J Celiac Dis., 2014, 2(2): 49-53.
  • Gaesser GA, Angadi SS: Navigating the gluten-free boom. JAAPA, 2015 Aug; 28(8).
  • Hadjivassiliou M, Grünewald RA, Davies-Jones GA: Gluten sensitivity as a neurological illness. J Neurol Neurosurg Psychiatry, 2002 May; 72(5): 560-563.
  • Hin H, Bird G, Fisher P, Mahy N, Jewell D: Coeliac disease in primary care: case finding study. BMJ, 1999 Jan 16; 318(7177): 164-167.
  • Ivarsson A, Hernell O, Nyström L, Persson LA: Children born in the summer have increased risk for coeliac disease. J Epidemiol Community Health, 2003 Jan; 57(1): 36-39.
  • Ivarsson A: The Swedish epidemic of coeliac disease explored using an epidemiological approach - some lessons to be learnt. Best Pract Res Clin Gastroenterol., 2005 Jun; 19(3): 425-440.
  • Jackson JR, Eaton WW, Cascella NG, Fasano A, Kelly DL: Neurologic and psychiatric manifestations of celiac disease and gluten sensitivity. Psychiatr Q., 2012 Mar; 83(1): 91-102.
  • Kasarda DD: Can an increase in celiac disease be attributed to an increase in the gluten content of wheat as a consequence of wheat breeding? J Agric Food Chem., 2013 Feb 13; 61(6): 1155-1159.
  • Kondrashova A, Mustalahti K, Kaukinen K, Viskari H, Volodicheva V, Haapala AM, Ilonen J, Knip M, Mäki M, Hyöty H: Epivir Study Group. Lower economic status and inferior hygienic environment may protect against celiac disease. Ann Med., 2008; 40(3): 223-231.
  • Lebwohl B, Blaser MJ, Ludvigsson JF, Green PH, Rundle A, Sonnenberg A, Genta RM: Decreased risk of celiac disease in patients with Helicobacter pylori colonization. Am J Epidemiol., 2013 Dec 15; 178(12): 1721-1730.
  • Lebwohl B, Ludvigsson JF, Green PH: The Unfolding Story of Celiac Disease Risk Factors. Clin Gastroenterol Hepatol., 2014 Apr; 12(4): 632-635.
  • Lebwohl B, Spechler SJ, Wang TC, Green PH, Ludvigsson JF: Use of proton pump inhibitors and subsequent risk of celiac disease. Dig Liver Dis., 2014 Jan; 46(1): 36-40.
  • Lim YJ, Chun HJ: Recent Advances in NSAIDs-Induced Enteropathy Therapeutics: New Options, New Challenges. Gastroenterol Res Pract., 2013; 2013: 761060.
  • Lionetti E, Castellaneta S, Francavilla R, Pulvirenti A, Tonutti E, Amarri S, Barbato M, Barbera C, Barera G, Bellantoni A, Castellano E, Guariso G, Limongelli MG, Pellegrino S, Polloni C, Ughi C, Zuin G, Fasano A, Catassi C: SIGENP (Italian Society of Pediatric Gastroenterology, Hepatology, and Nutrition) Working Group on Weaning and CD Risk. Introduction of gluten, HLA status, and the risk of celiac disease in children. N Engl J Med., 2014 Oct 2; 371(14): 1295-1303.
  • Lohi S, Mustalahti K, Kaukinen K, Laurila K, Collin P, Rissanen H, Lohi O, Bravi E, Gasparin M, Reunanen A, Mäki M: Increasing prevalence of coeliac disease over time. Aliment Pharmacol Ther., 2007 Nov 1; 26(9): 1217-1225.
  • Mansueto P, Seidita A, D'Alcamo A, Carroccio A: Non-celiac gluten sensitivity: literature review. J Am Coll Nutr., 2014; 33(1): 39-54.
  • Marild K, Ye W, Lebwohl B, Green PH, Blaser MJ, Card T, Ludvigsson JF: Antibiotic exposure and the development of coeliac disease: a nationwide case-control study. BMC Gastroenterol., 2013 Jul 8; 13: 109.
  • Mustalahti K, Catassi C, Reunanen A, Fabiani E, Heier M, McMillan S, Murray L, Metzger MH, Gasparin M, Bravi E, Mäki M: Coeliac EU Cluster, Project Epidemiology. The prevalence of celiac disease in Europe: results of a centralized, international mass screening project. Ann Med., 2010 Dec; 42(8): 587-595.
  • Norris JM, Barriga K, Hoffenberg EJ, Taki I, Miao D, Haas JE, Emery LM, Sokol RJ, Erlich HA, Eisenbarth GS, Rewers M: Risk of celiac disease autoimmunity and timing of gluten introduction in the diet of infants at increased risk of disease. JAMA, 2005 May 18; 293(19): 2343-2251.
  • Norris JM, Barriga K, Klingensmith G, Hoffman M, Eisenbarth GS, Erlich HA, Rewers M: Timing of initial cereal exposure in infancy and risk of islet autoimmunity. JAMA, 2003 Oct 1; 290(13): 1713-1720.
  • Pastore MR, Bazzigaluppi E, Belloni C, Arcovio C, Bonifacio E, Bosi E. Six months of gluten-free diet do not in?uence autoantibody titers, but improve insulin secretion in subjects at high risk for type 1 diabetes. J Clin Endocrinol Metab., 2003; 88: 162-165.
  • Peters U, Schneeweiss S, Trautwein EA, Erbersdobler HF: A case-control study of the effect of infant feeding on celiac disease. Ann Nutr Metab., 2001;45(4): 135-142.
  • Pieścik-Lech M, Chmielewska A, Shamir R, Szajewska H. Systematic Review: Early Infant Feeding and the Risk of Type 1 Diabetes. J Pediatr Gastroenterol Nutr., 2017 Mar; 64(3): 454-459.
  • Rubio Tapia A, Kyle RA, Kaplan EL, Johnson DR, Page W, Erdtmann F, Brantner TL, Kim WR, Phelps TK, Lahr BD, Zinsmeister AR, Melton LJ 3rd, Murray JA: Increased prevalence and mortality in undiagnosed celiac disease. Gastroenterology, 2009 Jul; 137(1): 88-93.
  • Salentijn EM, Goryunova SV, Bas N, Van der Meer IM, Van den Broeck HC, Bastien T, Gilissen LJ, Smulders MJ: Tetraploid and hexaploid wheat varieties reveal large differences in expression of alpha-gliadins from homoeologous Gli-2 loci. BMC Genomics, 2009 Jan 26; 10: 48.
  • Sapone A, Bai JC, Ciacci C, Dolinsek J, Green PHR, Hadjivassiliou M, Kaukinen K, Rostami K, Sanders DS, Schumann M, Ullrich R, Villalta D, Volta U, Catassi C, Fasano A: Spectrum of gluten-related disorders: consensus on new nomenclature and classification. BMC Med., 2012; 10: 13.
  • Smith F, Pan X, Bellido V, Toole GA, Gates FK, Wickham MS, Shewry PR, Bakalis S, Padfield P, Mills EN: Digestibility of gluten proteins is reduced by baking and enhanced by starch digestion. Mol Nutr Food Res., 2015 Oct; 59(10): 2034-2043.
  • Szajewska H, Shamir R, Chmielewska A, Pieścik-Lech M, Auricchio R, Ivarsson A, Kolacek S, Koletzko S, Korponay-Szabo I, Mearin ML, Ribes-Koninckx C, Troncone R: PREVENTCD Study Group. Systematic review with meta-analysis: early infant feeding and coeliac disease - update 2015. Aliment Pharmacol Ther., 2015 Jun; 41(11): 1038-1054.
  • Szendi G: Paleolit táplálkozás, Jaffa, Budapest, 2009.
  • Szendi G: Napfényvitamin, Jaffa, Budapest, 2011a.
  • Szendi G: Paleolit táplálkozás és korunk betegségei. Jaffa, Budapest, 2011b.
  • Tanpowpong P, Camargo CA: Early-life vitamin D deficiency and childhood-onset coeliac disease. Public Health Nutr., 2014 Apr; 17(4): 823-826.
  • Tanpowpong P, Obuch JC, Jiang H, McCarty CE, Katz AJ, Leffler DA, Kelly CP, Weir DC, Leichtner AM, Camargo CA Jr.: Multicenter study on season of birth and celiac disease: evidence for a new theoretical model of pathogenesis. J Pediatr., 2013 Mar; 162(3): 501-504.
  • Tjon JM, Van Bergen J, Koning F: Celiac disease: how complicated can it get? Immunogenetics, 2010 Oct; 62(10): 641-651.
  • Trynka G, Hunt KA, Bockett NA et al.: Dense genotyping identifies and localizes multiple common and rare variant association signals in celiac disease. Nat Genet., 2011 Nov 6; 43(12): 1193-1201.
  • Vaarala O: Leaking gut in type 1 diabetes. Curr Opin Gastroenterol. 2008 Nov; 24(6): 701-706.
  • Van den Broeck HC, De Jong HC, Salentijn EM, Dekking L, Bosch D, Hamer RJ, Gilissen LJ, Van der Meer IM, Smulders MJ. Presence of celiac disease epitopes in modern and old hexaploid wheat varieties: wheat breeding may have contributed to increased prevalence of celiac disease. Theor Appl Genet., 2010 Nov; 121(8): 1527-1539.
  • Van Heel DA, Franke L, Hunt KA, Gwilliam R, Zhernakova A, Inouye M, Wapenaar MC, Barnardo MC, Bethel G, Holmes GK, Feighery C, Jewell D, Kelleher D, Kumar P, Travis S, Walters JR, Sanders DS, Howdle P, Swift J, Playford RJ, McLaren WM, Mearin ML, Mulder CJ, McManus R, McGinnis R, Cardon LR, Deloukas P, Wijmenga C: A genome-wide association study for celiac disease identifies risk variants in the region harboring IL2 and IL21. Nat Genet., 2007, 39(7): 827-829.
  • Van Herpen TW, Goryunova SV, Van der Schoot J, Mitreva M, Salentijn E, Vorst O, Schenk MF, Van Veelen PA, Koning F, Van Soest LJ, Vosman B, Bosch D, Hamer RJ, Gilissen LJ, Smulders MJ: Alpha-gliadin genes from the A, B, and D genomes of wheat contain different sets of celiac disease epitopes. BMC Genomics, 2006 Jan 10; 7: 1.
  • Ventura A, Magazzu G, Greco L: Duration of exposure to gluten and risk for autoimmune disorders in patients with celiac disease. SIGEP Study Group for Autoimmune Disorders in Celiac Disease. Gastroenterology, 1999 Aug; 117(2): 297-303.
  • Vincentini O, Maialetti F, Gazza L, Silano M, Dessi M, De Vincenzi M, Pogna NE: Environmental factors of celiac disease: cytotoxicity of hulled wheat species Triticum monococcum, T. turgidum ssp. dicoccum and T. aestivum ssp. spelta. J Gastroenterol Hepatol., 2007 Nov; 22(11): 1816-1822.
  • Vriezinga SL, Auricchio R, Bravi E, Castillejo G, Chmielewska A, Crespo Escobar P, Kolaček S, Koletzko S, Korponay-Szabo IR, Mummert E, Polanco I, Putter H, Ribes-Koninckx C, Shamir R, Szajewska H, Werkstetter K, Greco L, Gyimesi J, Hartman C, Hogen Esch C, Hopman E, Ivarsson A, Koltai T, Koning F, Martinez-Ojinaga E, te Marvelde C, Pavic A, Romanos J, Stoopman E, Villanacci V, Wijmenga C, Troncone R, Mearin ML: Randomized feeding intervention in infants at high risk for celiac disease. N Engl J Med., 2014 Oct 2; 371(14): 1304-1315.
  • West J, Fleming KM, Tata LJ, Card TR, Crooks CJ: Incidence and prevalence of celiac disease and dermatitis herpetiformis in the UK over two decades: population-based study. Am J Gastroenterol., 2014 May; 109(5): 757-768.
  • White LE, Merrick VM, Bannerman E, Russell RK, Basude D, Henderson P, Wilson DC, Gillett PM: The rising incidence of celiac disease in Scotland. Pediatrics, 2013 Oct; 132(4): e924-31.
  • Wieser H; Koehler P: The Biochemical basis of celiac disease. Cereal Chem., 2008, 85(1): 1-13.
  • Yelland GW: Gluten-induced cognitive impairment ("brain fog") in coeliac disease. J Gastroenterol Hepatol., 2017 Mar; 32 Suppl 1: 90-93.
  • Zhernakova A, Elbers CC, Ferwerda B, Romanos J, Trynka G, Dubois PC, de Kovel CG, Franke L, Oosting M, Barisani D, Bardella MT; Finnish Celiac Disease Study Group, Joosten LA, Saavalainen P, Van Heel DA, Catassi C, Netea MG, Wijmenga C: Evolutionary and functional analysis of celiac risk loci reveals SH2B3 as a protective factor against bacterial infection. Am J Hum Genet., 2010 Jun 11; 86(6): 970-977.
  • Ziegler AG, Schmid S, Huber D, Hummel M, Bonifacio E: Early infant feeding and risk of developing type 1 diabetes-associated autoantibodies. JAMA, 2003 Oct 1; 290(13): 1721-1728.