Fordította: Szendi Gábor
Az SSRI-ok romboló hatása nemcsak az egyént, de a kapcsolatait is tönkre teheti
Source: www.Freepik.com
"Már nem tudom, ki ez az ember" - mondta James, miközben elcsuklott a hangja, amikor tizenöt éve vele házasságban élő feleségéről beszélt. "Nyolc hónapja kezdte el szedni a Zoloftot, mert enyhe szorongást érzett a munkája miatt. Most pedig átírta az egész közös történetünket. Az új narratívája szerint évek óta érzelmileg bántalmazom. Beadta a válópert, összeköltözött egy sráccal, akit egy jógatáborban ismert meg, és azt mondta a gyerekeinknek, hogy apu soha nem volt igazán ott nekik."
Megállt, szavakat keresve. "Mi a legfurcsább az egészben? Úgy tűnik, egyáltalán nem zavarja, hogy tönkreteszi a családunkat. Mintha kívülről nézné, ami történik."
Üdvözöljük az SSRI-házasságok apokalipszisében: egy olyan elterjedt jelenségben, hogy egész online közösségek alakultak az áldozatainak a támogatására. A házastársak digitális menekülttáborokban gyűlnek össze, és összehasonlítják a tapasztalataikat azokról a partnereikről, akik antidepresszánsok szedése után felismerhetetlen idegenekké váltak. A történetek kísértetiesen hasonlóak: személyiségváltozások, erkölcsi iránytűjük vadul forog, empátiájuk elpárolog, szexuális kapcsolatuk lenullázódik, és furcsa, elidegenedett hajlandóságuk van arra, hogy felgyújtsanak mindent, amit egykor szentnek tartottak.
De amitől igazán felmegy a vérnyomásom: a mentálhigiénés intézményrendszer a kapcsolatoknak ezt a lerombolását terápiás áttörésként ünnepli. "A gyógyszer annyira javította a hangulatukat, hogy végre el tudták hagyni azt a mérgező kapcsolatot!" - hirdetik, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy a "mérgezőség" lehet, hogy a gyógyszer által kiváltott kitaláció. Ez az alapvető kritikám a terápiás iparral szemben: a terapeuták úgy ragaszkodnak a klienseik belső világához, mintha az abszolút tény, megkérdőjelezhetetlen igazság lenne.
SSRI-k nélkül is az emberek megváltoztatják a valóságot és történeteket kreálnak, hogy megbirkózzanak a fájdalommal. De ha ehhez pszichiátriai gyógyszerek is társulnak, akkor a modern terapeuták korlátlanul igazolják a kémiailag torzított narratívákat, és ritkán közelítik meg az eseteket empirikus vizsgálattal. Rögtön ráugranak az áldozati gondolkodásmódra, és sok esetben aktívan is létrehozzák azt. "Igen, csapdába estél egy bántalmazó házasságban!" - állítják azoknak, akiknek agyának kémiai összetétele annyira megváltozott, hogy nem ismernék fel a valódi szerelmet, ha hirtelen szembetalálnák magukat vele.
A varázslatos hatás
Dr. Peter Breggin, a Harvardon képzett pszichiáter és a Nemzeti Mentálhigiénés Intézet volt tanácsadója, aki évtizedek óta tárja fel saját szakmája sötét oldalát, "gyógyszeres varázslatnak" nevezte azt a alattomos módszert, amellyel a pszichiátriai gyógyszerek megakadályozzák a felhasználókat abban, hogy felismerjék a gyógyszerek által okozott diszfunkciójukat. Az SSRI-k nem csak megváltoztatnak, hanem megfosztanak attól a képességedtől is, hogy észrevegyed, hogy megváltoztál. Idegen leszel önmagad számára, miközben azt hiszed, hogy végre tisztán látsz.
Lisa hat hónappal a Lexapro abbahagyása után ült velem szemben, könnyek csorogtak az arcán. "Úgy érzem, mintha egy saját magam által teremtett rémálomból ébrednék fel. Viszonyom volt. Megmondtam a húsz éve házas férjemnek, hogy soha nem szerettem őt igazán. Készen álltam arra, hogy gondolkodás nélkül elhagyjam a gyerekeimet.
Most visszatekintve azt gondolom: 'Ki volt az a személy?' De akkoriban minden teljesen logikusnak tűnt. Nem éreztem semmit. Sem bűntudatot, sem megbánást, sem kötődést a régi életemhez. Olyan volt, mintha érzelmi Novocainban éltem volna."
Így működik az agyad az SSRI-k hatására: kémiailag kasztrálva, nem csak szexuálisan, hanem érzelmileg, erkölcsileg és lelkileg is. Ugyanaz a szerotonerg manipuláció, amelynek feladata a hangulatod javítása, elvágja azokat a láthatatlan szálakat is, amelyek összekötnek téged mindennel, ami fontos. De nem veszed észre, hogy ez történik, mert a gyógyszer megakadályozza, hogy felismerd a gyógyszer hatását.
A pszichiátriai intézményrendszer milliókat meggyőzött arról, hogy az agy szerotoninnal való elárasztása olyan ártalmatlan, mint a C-vitamin szedése. Soha nem említették, hogy a szerotonin nem csak a hangulatot szabályozza, hanem alakítja az erkölcsi gondolkodást, az empátiát, a párkapcsolatokat, a szexuális reakciókat és az egész neurokémiai folyamatok összességét, amelyek képesek tesznek minket az autentikus emberi kapcsolatokra.
Ezért aggódom mélyen ezeknek a gyógyszereknek a kritikus fejlődési időszakokban történő felírása miatt. Amikor kémiailag megváltoztatod a szerotonint egy fejlődő serdülő agyában, nem csak a hangulatot módosítod, hanem potenciálisan átalakítod az intimitás, az identitásképzés és akár a szexuális orientáció képességét is. A nemi diszfória eseteinek robbanásszerű növekedése tökéletesen párhuzamos a tinédzsereknek felírt SSRI-k tömeges felírásával? Ez nem egy figyelmen kívül hagyható véletlen. Ez egy óriási méretű felhívás a veszélyre, amelyet senki sem akar észrevenni, mert fenyegeti a nagy gyógyszergyárak profitját.
Amikor a "kezelés" tönkreteszi az otthont
Elmondom, miről szól az a több száz történet, amelyek elárasztják a postafiókomat és az online csoportjaimat: az SSRI-oknak személyiségromboló hatása van, és lényegében orosz rulettezünk általa az emberi tudattal. A reakciók nagyon eltérőek, mert olyan gyógyszerkészítményekkel kísérletezünk, amelyek alapvetően megváltoztatják az emberi természetet.
Egyeseknél szinte azonnali aktivációs szindróma jelentkezik (amit kényelmesen eltemetnek a klinikai vizsgálati adatok között). Napok vagy hetek alatt olyan impulzivitást tapasztalnak, amitől egy tinédzser is elpirulna. Meggondolatlan költekezés, szexuális promiszkuitás, a következmények figyelembevétele nélküli cselekvés. Egy nő tökéletesen leírta: "Olyan volt, mintha valaki kikapcsolta volna a fékpedált az agyamban. Csak a gázpedált nyomtam, óvatosság nélkül." Ebben az állapotban viszonyok alakulnak ki. Életet tönkretevő döntések születnek. A családok szétesnek, miközben az érintett személy eufóriát érez a pusztítás miatt.
Másoknál ez lassú csúszás az érzelmi halálba. A közöny fokozatosan bekúszik: először a színek tűnnek kevésbé élénknek. A zene elveszíti érzelmi vonzerejét. Aztán jön a kapcsolati érzéketlenség. "Már nem érzek iránta semmit" lesz a refrén, mintha egy szobatársról beszélnénk, nem pedig egy élettársról. A szexuális diszfunkció nem csak csökkent libidó formájában jelentkezik, hanem teljes nemi szervi zsibbadásként is, az intim kötődés fizikai képessége kémiailag megszakad. De ahelyett, hogy ezt gyógyszer okozta kasztrációnak ismernénk el, átfogalmazza: "Azt hiszem, soha nem vonzódtam igazán hozzájuk."
Az empátia eróziója talán a legborzalmasabb. Az a személy, aki egykor a reklámok láttán is elsírta magát, most tudományos távolságtartással figyeli partnerének fájdalmát. A gyerekek logisztikai problémákká válnak, amelyeket meg kell oldani. A szerelem egy szóvá alakul, amelyre emlékeznek, de nem éreznek. Ez nem kegyetlenség; ennél rosszabb. Ez a jelenlét hiánya ott, ahol egykor az emberség élt.
A terápiás ipar komplexuma, amely alaposan átitatódott a kémiai egyensúlyhiány mítoszával, minden gyógyszer által torzított gondolatot igazol. A párterapeutád, aki nem vette a fáradtságot, hogy az SSRI-k gyógyszeripari marketing anyagain túl is kutasson, arra ösztönzi a gyógyszeres kezelés alatt álló házastársadat, hogy "bízzon az érzéseiben" és "tisztelje az igazságát", anélkül, hogy egyszer is fontolóra venné, hogy az érzései kémiailag előállítottak, az igazsága pedig gyógyszeripari fikció.
SSRI utáni szexuális diszfunkció (PSSD)
Az SSRI utáni szexuális diszfunkció (PSSD) a pszichiátria piszkos titka, amely az egész kártyavárat összeomlaszthatná, ha az emberek valóban megértenék annak következményeit. Itt nem ideiglenes mellékhatásokról beszélünk. Hanem tartós szexuális kasztrációról, amely a gyógyszerek abbahagyása után is fennmarad.
De a PSSD nem csak a szexről szól. Az emberi kapcsolatok megtestesült élményének teljes megszakításáról szól. A szexuális izgalmat kiváltó neurokémiai útvonalak ugyanazok, mint amelyek az érzelmi kötődésben, az élet iránti szenvedélyes elkötelezettségben és a szerelem érzésében is szerepet játszanak. Amikor az SSRI-k megsemmisítik ezeket a rendszereket, nem csak az orgazmust lopják el, hanem a megtestesült intimitás képességét is.
És most már kemény tudományos bizonyítékunk van arra, amit ezek a közösségek eddig hiába kiabáltak a semmibe. A Translational Psychiatry folyóiratban 2019-ben megjelent, Rütgen és kollégái által készített tanulmány végre megerősítette, amit a nagy gyógyszergyárak kétségbeesetten próbáltak eltitkolni: az SSRI-k nem javítják az empátiát a depresszióban, hanem szisztematikusan elpusztítják azt.
A kutatók azt találták, hogy mindössze három hónapos antidepresszáns kezelés után a betegeknél jelentős csökkenés mutatkozott mind az érzelmi empátiában, mind az empátiás reakciókhoz kulcsfontosságú agyi régiók aktivitásában. Minél jobban "javult" a depressziójuk, annál kevésbé tudták átélni mások fájdalmát. A kutatók szó szerint mérni tudták az emberi együttérzés kémiai megsemmisítését.
De itt van, amit senki sem akar beismerni: a gyógyszeripar a depresszió "javulását" azzal méri, hogy mennyire kevésbé vagy képes érezni. Nem tudsz sírni anyád temetésén? Siker! Nem érzed magad összetörtnek, amikor a gyermeked szenved?
A kezelés hat! Nem tudsz együttérezni a házastársad fájdalmával? Gratulálunk, a depressziód remisszióban van! Újradefiniálták a mentális egészséget érzelmi lobotómiaként, és meggyőztek minket, hogy ünnepeljük a zsibbadtságunkat, mint gyógyulást.
Gondolj bele, mit jelent ez a házasságok számára: depressziós házastársad SSRI-kezelést kezd, és néhány hónapon belül neurobiológiailag képtelen lesz átélni az érzelmi fájdalmadat. A kutatók ezt "védőfunkciónak" nevezték, de nevezzük nevén: ez a kémiailag indukált szociopátia. A tanulmány kimutatta, hogy csökkent a kapcsolat az érzelmi és kognitív empátiáért felelős agyi régiók között. Fordítsuk le ezt is: a gyógyszer szó szerint megszakítja azt a kapcsolatot, amely lehetővé teszi, hogy empátiát érezzünk egymás iránt.
Az emberellenes program
Mondjuk ki: ez egy emberellenes mozgalom, amely mentális egészségügyi ellátásnak álcázza magát. Amikor olyan gyógyszereket hoznak létre, amelyek szisztematikusan kikapcsolják az emberi kötődés, az empátia és az erkölcsi gondolkodás neurokémiai alapjait, akkor nem betegséget kezelnek, hanem a társadalmi szövet felbomlását végzik.
De az SSRI-k csak egy fegyver egy sokkal nagyobb háborúban az emberi boldogulás ellen. Nézzünk körül: A férfiasságot "mérgezőnek" bélyegezzük, a női hormonciklusokat pszichiátriai rendellenességeknek minősítjük, és elszakítjuk gyermekeinket a természettől, a földet, a napfényt és a valódi játékot képernyőkkel és mesterséges környezetekkel helyettesítjük. Feldolgozott méreggel etetjük őket, amit ételnek álcázunk, majd csodálkozunk, hogy miért lázad fel a testük és az elméjük. Az emberi kapcsolatokat digitális interfészekkel helyettesítjük, a valódi kapcsolatokat virtuális "barátokkal" pótoljuk, és az elszigeteltséget "önápolásnak" ünnepeljük. Minden intézmény, amely egykor valódi emberi kötelékeket ápolt (család, közösség, spirituális társaság), szisztematikus támadás alatt áll.
A nemi identitás zavarának járványa tökéletesen párhuzamba állítható a serdülőknek felírt SSRI-k tömeges elterjedésével? A fiatalok robbanásszerű növekedése, akik hirtelen nem ismerik fel a saját testüket, nem tudnak kapcsolatba lépni a biológiai valóságukkal? Ha kémiailag elválasztjuk a fejlődő elmét attól a képességétől, hogy hiteles kapcsolatot érezzen önmagával és másokkal, vajon meglepő-e, hogy idegenek lesznek a saját bőrükben?
Ez az emberellenes program több csatornán keresztül működik: magolajok, amelyek gyulladást okoznak az agyunkban, endokrin diszruptorok, amelyek felborítják hormonjaink egyesnúlyát, képernyők, amelyek elrabolják figyelmünket, pornográfia, amely felváltja az intimitást, és igen, pszichiátriai gyógyszerek, amelyek kiszakítják belőlünk a lelkünket. Minden elem erősíti a többit, és így tökéletes elszakadás viharát hozza létre. Az SSRI-k biztosítják, hogy ne érezzük a borzalmat azért, amit velünk tesznek. Ezek az érzéstelenítők az emberségünket eltávolító műtéthez.
Minden házasság, amelyet az SSRI-k által kiváltott apátia tönkretett, minden szülő, aki már nem érez szeretetet gyermekei iránt, minden kémiailag kiváltott érzelmi közömbösséggel igazolt szeretői viszony: ezek nem sajnálatos mellékhatások. Ezek egy olyan rendszernek a jellemzői, nem pedig hibái, amelynek célja az emberi kapcsolatok atomizálása és krónikus betegek létrehozása.
Az online közösségek, amelyek ezt a jelenséget követik, nem összeesküvés-elméletek hívei vagy gyógyszerellenes szélsőségesek. Ezek átlagos emberek, akik megdöbbentően hasonló történeteket osztanak meg: a házastársam antidepresszánsokat kezdett szedni, és teljesen megváltozott. Elvesztette a szeretet érzésének képességét. Átírta a közös történetünket. Hidegvérrel tette tönkre a családunkat. És amikor végre abbahagyta a gyógyszerek szedését (ha egyáltalán abbahagyta), rémülten ébredt rá arra, amit tett.
Az egyik nő ezeken a fórumokon írt valamit, ami nem hagy nyugodni: "A gyógyszer nem csak a férjemet lopta el. Ellopta azt a személyt is, aki volt a gyermekeink legfontosabb éveiben. Annak ellenére, hogy most már újra önmaga, gyógyszer nélkül él, a gyermekeink nem tudják, ki is ő valójában. Csak azt az érzelmileg távolságtartó idegent ismerik, aki három évig élt a házunkban."
A forradalom, amire szükségünk van
A pszichiátriai intézményrendszer nem fog megmenteni minket ettől; ők hozták létre. A gyógyszerek által torzított valóságot igazoló terapeuták sem segítenek; ők is bűnrészesek. Az egyetlen megoldás az, ha brutálisan őszinték vagyunk azzal kapcsolatban, hogy ezek a gyógyszerek valójában mit tesznek az emberi tudattal és kapcsolataival.
Ha SSRI-ket szed, és a házassága szétesik, gondolja át ezt: talán nem a házassága ment tönkre. Talán az a képessége veszett el, hogy érezzen.
Ha a partnere antidepresszánsokat szed, és idegenné vált, akkor maga nem csak képzelődik. Tanúja egy kémiailag megvalósított személyiségátültetésnek.
Ha maga terapeuta, aki ezt olvassa, és mentegetődzni kezd, kérdezze meg önmagától: hány házasság pusztulását segítette elő azzal, hogy nem merte megkérdőjelezni a pszichiátriai gyógyszerek szent tehenét?
Abba kell hagynunk azt a tettetést, hogy az emberi érzelmek és kapcsolatok alapjainak kémiai megváltoztatása semleges dolog. Abba kell hagynunk azt a tettetést, hogy az SSRI-k precíziós eszközök, miközben valójában neurokémiai pörölyök. El kell ismernünk, hogy amikor beavatkozunk a szerotonerg rendszerbe, nem csak a hangulatot szabályozzuk, hanem a szeretet képességét is átalakítjuk.
Az SSRI-k által tönkretett családok nem járulékos károk; ők az emberi kapcsolatok ellen vívott, nem bejelentett kémiai háború áldozatai. És amíg nem vagyunk hajlandók megnevezni ezt a háborút és visszavágni, az áldozatok száma tovább fog növekedni, egy-egy rideg válással.
Lehet, hogy a depressziód valódi. Lehet, hogy a szorongásod jogos. A pokolba is, ebben a mérgező, pusztasággá vált kultúrában, amit teremtettünk, a depresszió és a szorongás lehet az egyetlen ésszerű reakció. De nézze meg, hogyan programoztak minket, hogy kezeljük ezeket a jogos érzéseket: Rohanjon az orvoshoz. Szerezze meg a diagnózist. Vegye be a tablettát. Soha ne kérdezze meg magától, hogy a fájdalom elzsibbasztása ugyanaz-e, mint a gyógyítás.
Agymosáson estünk át, hogy elhiggyük, hogy kevesebbet érezni ugyanaz, mint jobban érezni magunkat, hogy a kémiai zsibbadás egyenlő a mentális egészséggel. De vajon érdemes-e így kezelni a küzdelmeit, feláldozva a szeretni és szeretve lenni képességét? Érdemes-e idegenné válni önmaga és mindenki számára, aki fontos magának? Valóban jobb-e egy élet valódi érzelmi kapcsolatok nélkül, mint egy élet nehéz érzelmekkel?
Ez több, mint orvosi kérdés. Ez spirituális kérdés. És a válasz megmentheti a házasságát és a lelkét.