Szendi Gábor:
A lenyugtatott társadalom

A nyugtatók és altatók mindennapos fogyasztási cikké váltak, sok ember életének nélkülözhetetlen kellékei. A rövid távú előnyök elfeledtetik a hosszú távú kockázatokat.

Forrás: Amiről az orvos nem mindig beszél 2021 május

 

A Google adatkezelési elvei

 

A nyugtatók és altatók szedése annyira elterjedt, hogy alig találni olyan embert, aki ne élt volna, vagy ne élne akár alkalmilag, akár tartósan valamelyikkel vagy mindkettővel. Sokan évtizedek óta fogyasztják ezeket a szereket a róluk való leszokás minden terve vagy reménye nélkül. Nem túlzás azt állítani, hogy szorongás-kultúrában élünk. Rövidlátás volna ezért csak a gyógyszeripart vagy a pszichiátriát hibáztatni, hiszen ők csak teszik a dolgukat: készségesen kiszolgálják a szorongásmentes életre és a nyugodt éjszakákra vágyókat. Nem a gyártó és a kereskedő dolga a vevőt vásárlási szándékáról lebeszélni. Ellenkezőleg, minden igyekezetükkel azon vannak, hogy termékük rövid távú hasznosságát bizonygassák. Konkrét gyógyszereket ugyan nálunk a médiában reklámozni nem lehet, ám elég tudatni az emberekkel, hogy minden bajra van tabletta.

Az iparágak fejlődése nem egyszerűen technikai és technológiai újításokat, hanem egyben a társadalom radikális átformálását is jelenti. Nem zongorázom végig az társadalom átalakulását az ipari forradalomtól napjainkig, elég csak a legújabb kori fejleményre gondolnunk, aminek hatására a mai gyerekek már nem fakockákból építgetnek várakat, és ringatnak el hajas babákat, hanem érintőképernyős telefonjaikkal és tabletjeikkel töltik az időt.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Mindennapi szorongásaink

A pszichofarmakológia s vele a biológiai pszichiátria az 1950-es években indult hódító útjára. Nem mintha annak előtte ne lettek volna szorongáscsökkentő, kábító, altató szerek, hiszen minden ősi és ókori társadalom az alkohol különböző formáin túl számos növényi kivonatot használt e célból, elég csak az ópiumra vagy a hasisra gondolnunk. A vegyészet fejlődésével a 19. században felismerték a kéjgáz (dinitrogén-monoxid), az éter, a különféle bromidok, majd a klorál érzéstelenítő, szorongáscsökkentő hatását (Holzman, 2014).

De tömeges méretekben nagyjából a 20. századra született meg az igény a mindennapi betevő nyugtatókra. Kezdődött a barbiturátokkal 1903-ban, majd az ötvenes években megjelentek az első benzodiazepinek (pl. Seduxen), s innentől nem volt megállás (Moncrieff, 2017). A nyugtatók és altatók iránti növekvő igénnyel párhuzamosan terjedtek el az antidepresszánsok és az antipszichotikumok. Kezdetben előbbiek voltak a "mindennapos", utóbbiak a "komoly" pszichiátriai szerek. Mára a gyógyszeripar és a pszichiátria nyomulása és fellazítási törekvései miatt egyre kevésbé lesz jogos ez a megkülönböztetés. Ma már az sem ritka, hogy valaki gyanútlanul hosszú távon súlyos mellékhatásokkal járó antipszichotikumot szed "altatónak".

A lényeg azonban az, hogy a nyugtató és altató kínálat nem nőtt volna ilyen széleskörűvé és ilyen könnyen elérhetővé, ha a fejlesztést, a törzskönyvezést, a gyártást és persze a marketinget ne serkentette volna az egyre terebélyesedő társadalmi igény. Ha valamire nincs igény, azt nehéz rásózni a vevőkre.

De mitől is váltak annyira nélkülözhetetlenné a szorongáscsökkentők és alvást elősegítő gyógyszerek? Erre részben a történelem, részben a társadalom szerkezetének átalakulása a válasz. A 20. század háborúi, diktatúrái és forradalmai alaposan szétzilálták a nyugati népesség idegeit. A társadalmi folyamatok is felgyorsultak, az urbanizációval százmillióknak változott meg a környezete és az élete alapvetően, ami népesség szintűvé tette az alkalmazkodási zavarokat. A technológiák robbanásszerű fejlődése egyre növekvő nyomást jelentett a magasabb iskolai végzettségek megszerzésére, ami népbetegséggé tette a teljesítményszorongást. A modern társadalmak katonás rendje miatt időre kell elaludni és időre kell ébredni, sokaknak kell váltott műszakhoz is alkalmazkodni, és nem mentség, ha valaki bagoly vagy pacsirta típusú. A többgenerációs családot felváltotta a nukleáris család, mindennapossá váltak a csonkacsaládok és diszfunkcionális családok, amelyekben mentális zavarokra predesztinált gyerekek nőnek fel. Sok okból minden korosztályban egyre nő a magány és az izoláció. A fogyasztói társadalom logikája szerint egyre nő a hajtás a megszerzendő javakért és egyre nő a társadalmi rétegek közt az életszínvonal különbség. Magyarországon a népesség harmada él a létminimum alatt. A pszichiátria társadalmi funkciója -akarja vagy sem - a szociális kontroll.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


A "szép új világban" a társadalmi kontrollt csak a legvégső esetben bízzák az erőszakszervezetekre, a mindennapokban az állampolgár öntevékenyen gyógyszerekkel csökkenti az ilyen-olyan okokból megnövekedett szorongását és az ebből fakadó agresszív késztetéseit. Nem tudni mi lenne, ha holnaptól megvonnák mindenkitől a szorongáscsökkentőket, altatókat és antidepresszánsokat. Kitörne a lázadás? sok pszichiátria-kritikus szerint a pszichiátriai gyógyszerek végső értelme a társadalmi kontroll. Vajon kitört volna-e 1789-ben a forradalom Franciaországban, ha léteztek volna ilyen könnyen elérhető nyugtatók?

Alapos oka van tehát a társadalomnak is, az egyéneknek is, hogy gyógyszerekkel igyekezzen kezelni a számos forrásból fakadó feszültségeit, igyekezzen megfelelni a külső elvárásoknak, különben még rosszabb helyzetbe kerülhet. Az azonnali tüneti enyhülés fényében keveseket érdekel a szerek fogyasztásának hosszú távú negatív hatásai.

A kialvatlanság veszélyei

Az alvászavarok (elalvási, átalvási nehézségek) a lelki szenvedéseken túl komoly egészségkockázattal járnak, elsősorban a kardiovaszkuláris megbetegedések valószínűségét növelik meg, továbbá a napközbeni álmosság, a csökkent koncentráció, a megnövekedett reakcióidő, a memória- és figyelmi problémák fokozzák a balesetek veszélyét is (Vermeeren, 2004). Nem meglepő hát, hogy egy húszéves követéses vizsgálatban a tartósan fennálló alvásproblémák 60%-kal növelték meg a halálozási kockázatot (Parthasarathy és mtsi., 2015). Egy hatéves követéses vizsgálat alvászavarosoknál 55%-kal találta nagyobbnak a halálozás rizikóját (Li és mtsi., 2014).

Az altatók kockázatai

Azonban, a kézenfekvő, mindennaposan alkalmazott megoldás, az altatók használata még komolyabb veszélyeket hordoz magában. Daniel Kripke és munkatársai 2.5 fél éven át követtek 10 500 altató szedő középkorú embert, és megbetegedési és halálozási adataikat 23 600, altatót nem szedőével hasonlították össze. (Kripke és mtsi., 2012). Igyekeztek minden, a végeredményt módosító tényezőt az elemzéskor figyelembe venni. Akik évente maximum 18-szor használtak altatót, azoknak 3.6-szer, akik 18-132 közötti alkalommal éltek altatóval, azoknak 4.43-szor, s akik 132 alkalomnál többször vetek be altatót, azoknak 5.32-szeres volt a halálozási kockázatuk. A vizsgálat ideje alatt diagnosztizált rák kockázata 35%-kal volt nagyobb az altatókat szedők közt. Felmerül a kérdés, vajon nem azok szednek-e inkább altatót, akiknek az alvásminőségét betegségük rontja le, és valójában ezek a betegségek növelik meg a halálozás kockázatát. Ezért a kutatók különféle betegségek szerint külön elemezték az adatokat, de ez lényegesen nem változtatta meg a végeredményt. A fokozott rákkockázatot más vizsgálatok is megerősítették. Huszonnyolc vizsgálat összevont elemzése szerint az altatók 26%-kal növelik meg a rákkockázatot (Peng és mtsi., 2020). Egy tajvani vizsgálat szerint a zolpidemet (Zolpidem, Stilnox, stb.) rendszereseb szedőknél 2.4-szeres volt a rák kialakulásának a rizikója (Kao és mtsi., 2012).

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Az altatókhoz erős a hozzászokás és a velük szemben kialakuló tolerancia, ami általában az adag növelését igényli. Az alkalmazásukat követő napon jellemző a bódultság, az álmosság, a figyelem- és memóriazavar.

Hasonló funkcionális zavarok köthetők a szorongáscsökkentőkhöz is. Hosszú távon való szedésük gondolkodási és memóriproblémákat, lelassulást, tájékozódási zavarokat okozhat (Pomerantz, 2017). A leggyakrabban alkalmazott vegyületcsoport a benzodiazepinek (Seduxen, Xanax, Frontin, stb.). Felmerült a kapcsolat a benzodiazepinek tartós szedése és a megnövekedett demencia kockázat között. Több vizsgálat nem talált kapcsolatot (Gray és mtsi., 2016), mások viszont a szedés rendszerességével, időtartamával és a dózis nagyságával arányos kockázatnövekedést mutattak ki (Billioti de Gage és mtsi., 2014). A kérdést nehéz tisztázni, mert sok évig kell követni embereket gyógyszerszedését és sokszor az életmódváltozókat nem veszik figyelembe, holott az fontos meghatározója a demenciák kialakulásának (Salzman és Shader, 2015). Nem egy vizsgálat a benzodiazepinek kapcsán az Alzheimer-betegség egyik fontos markerének, a beta-amyloid fehérjék szintjének csökkenését találta (Desmidt és mtsi., 2019). A kutatásoknak sajnos főként elméleti értéke van, ugyanis a szorongáscsökkentésre olyan nagy az igény, hogy a szorongó ember ragaszkodni fog gyógyszeréhez, orvosa is a pillanatnyi előnyöket lesz kénytelen szem előtt tartani, és az esetleges későbbi kockázattól tartva kevesen tudják szorongásmentesebbé tenni az életüket. Nyilván az sem elég riasztó, hogy a tartós benzodiazepin szedés 20%-kal megnöveli a rákkockázatot is (Kim és mtsi., 2017). Annyi minden okozhat rákot, minden negyedik ember rákban hal meg, ki tudja ezt a kockázatot komolyan venni, ha a tüdőráktól való félelem sem riasztja el a dohányost a cigarettától.

Világos, hogy az emberek társadalmi funkcióik megtartásának érdekében szedik a pszichiátriai gyógyszereket, így annak ismerete, hogy a távolabbi jövőben ebből még származhat számukra kockázat, jobb alternatíva hiányában nem tud eléggé fenyegetően hangzani.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Nem megold, csak konzervál

A nyugtatókkal és altatókkal kapcsolatos általános gond a viszonylag könnyű elérhetőségük és szedésük veszélyeinek alábecsülése. Ennek következtében sokszor indokolatlanul, könnyebb megoldásként írják fel és szedik. A szorongáskultúra következménye a szorongásoldók és altatók veszélyeinek lebecsülése. Az egymillió alkoholista országában nem kell sokat bizonygatni, hogy a könnyű hozzáférhetőség és az elterjedt használat bagatellizálja a veszélyeket.

Pszichiátriai alkalmazásukkal szemben az alapvető ellenvetés az, hogy ezek a gyógyszerek nem gyógyítanak, csak tünetileg hatnak, ezért elhagyásukat követően a beteg ugyanabban, sőt a megvonás okozta tüneti súlyosbodás miatt még rosszabb helyzetben találja magát, mint a gyógyszerszedést megelőzően. A szorongásos zavarokat vagy a szociális problémákat a nyugtatók szedése nem megoldja, hanem krónikussá teszi, hiszen nincs szenvedésnyomás a változatásra.

A pszichoterápia, mint szóba jöhető lehetséges megoldás a széles tömegek számára egyre elérhetetlenebb, mert a biológiai pszichiátria -költséghatékonysági szempontok alapján- a pszichológiai kezelést gyakorlatilag kiszorította az állami egészségügyből, a magánpraxis pedig a legtöbb ember számára megfizethetetlen. A gyógyszeripar azzal kapcsolatban nem folytat kutatásokat, milyen gyógyszerekkel lehet megkönnyíteni a pszichiátriai szerek elhagyását. A problémával a beteg magára marad.

Ha kicsit túlemelkedünk a napi szorongásokon, és a nyugtatók és altatók globálisabb hatásait mérlegeljük, akkor azt mondhatjuk, hogy a szenvedésnyomás az, ami embereket életük megváltoztatására készteti. Hány félresikerült, boldogtalan életet köszönhetünk annak, hogy a nyugtatók és antidepresszánsok az élettel szembeni elégedetlenséget lefojtották?

Heather Ashton 2005-ben megjelent, a benzodiazepinek elhagyásának lépéseiről írott tanulmánya (Asthon, 2005) magyarul a https://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/leszokas-a-nyugtatokrol-es-altatokrol.php címen érhető el.

 

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

Ashton, H: The diagnosis and management of benzodiazepine dependence. Current Opinion in Psychiatry 2005, 18:249-255.

Billioti de Gage S, Moride Y, Ducruet T, Kurth T, Verdoux H, Tournier M, Pariente A, Bégaud B. Benzodiazepine use and risk of Alzheimer's disease: case-control study. BMJ. 2014 Sep 9;349:g5205.

Desmidt T, Delrieu J, Lebouvier T, Robert G, David R, Balageas AC, Surget A, Belzung C, Arlicot N, Ribeiro MJ, Payoux P, Vellas B, El-Hage W, Tavernier E, Camus V; MAPT/DSA study group. Benzodiazepine use and brain amyloid load in nondemented older individuals: a florbetapir PET study in the Multidomain Alzheimer Preventive Trial cohort. Neurobiol Aging. 2019 Dec;84:61-69.

Gray SL, Dublin S, Yu O, Walker R, Anderson M, Hubbard RA, Crane PK, Larson EB. Benzodiazepine use and risk of incident dementia or cognitive decline: prospective population based study. BMJ. 2016 Feb 2;352:i90.

Holzman, R. S. (2014). The History of Sedation. Pediatric Sedation Outside of the Operating Room, 3-15.

Kao CH, Sun LM, Liang JA, Chang SN, Sung FC, Muo CH. Relationship of zolpidem and cancer risk: a Taiwanese population-based cohort study. Mayo Clin Proc. 2012 May;87(5):430-6.

Kim HB, Myung SK, Park YC, Park B. Use of benzodiazepine and risk of cancer: A meta-analysis of observational studies. Int J Cancer. 2017 Feb 1;140(3):513-525.

Kripke DF, Langer RD, Kline LE. Hypnotics' association with mortality or cancer: a matched cohort study. BMJ Open. 2012 Feb 27;2(1):e000850.

Li Y, Zhang X, Winkelman JW, Redline S, Hu FB, Stampfer M, Ma J, Gao X. Association between insomnia symptoms and mortality: a prospective study of U.S. men. Circulation. 2014 Feb 18;129(7):737-46.

Moncrieff, J: The sedated society. Palgrave Macmillan, 2017. pp:73-100

Parthasarathy S, Vasquez MM, Halonen M, Bootzin R, Quan SF, Martinez FD, Guerra S. Persistent insomnia is associated with mortality risk. Am J Med. 2015 Mar;128(3):268-75.e2.

Peng TR, Yang LJ, Wu TW, Chao YC. Hypnotics and Risk of Cancer: A Meta-Analysis of Observational Studies. Medicina (Kaunas). 2020 Oct 1;56(10):513.

Pomerantz, JM: Risk Versus Benefit of Benzodiazepines Psychiatric Times Vol 24 No 7, Volume 24, Issue 7

Salzman C, Shader RI. Benzodiazepine use and risk for Alzheimer disease. J Clin Psychopharmacol. 2015 Feb;35(1):1-3.

Vermeeren A: Residual effects of hypnotics: epidemiology and clinical implications. CNS Drugs. 2004, 18: 297-328.