Behring és Grey:
A lopakodó szívelégtelenség

Fordította:Czárán Judit

Forrás:S. Behring: What Are the Early Symptoms of Heart Failure?
és Heather Grey: Types of Heart Failure

A szívelégtelenség különféle formái lassan, alattomosan alakulnak ki, a beteg megszokja a kezdeti tüneteket, később pedig a károsodások már visszafordíthatatlanok.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Megbízható források szerint csak az Egyesült Államokban 6 millió ember szenved szívelégtelenségben. A baj az, hogy a szívelégtelenség első tünetei sokszor már olyan súlyos formában jelentkeznek, mint egy szívinfarktus vagy egy stroke (1).

De vannak azért finomabb jelzések is, és ezekre sem szabad legyintenünk. Ha ugyanis éberen figyelünk a szívelégtelenség korai tüneteire, akkor jó eséllyel hozzájutunk azokhoz a kezelésekhez, amelyekkel megelőzhetők az igazán komoly betegségek.

Ha a szívelégtelenség korai tüneteit észleli magán, akkor érdemes azonnal orvoshoz fordulni, ill. -ha még nem tette- életmódot változtatni. Cikkünkben ezeket a tüneteket vesszük végig, valamint szólunk azokról a kockázati tényezőkről is, amelyek hajlamosítanak a betegség kialakulására.

Mik a szívelégtelenség leggyakoribb korai tünetei felnőtteknél?

A szívelégtelenség korai tüneteinek nagy része más betegségek esetében is előfordul.

Ám, ha ezek bármelyike gyakran ismétlődik vagy tartósan fennáll, illetve, ha kettőnél több korai tünet egyszerre jelentkezik, akkor célszerű orvosi segítséget kérni. A szakember ugyanis meg tudja állapítani, hogy ezek a szívelégtelenség jelei-e vagy sem.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


A szívelégtelenség leggyakoribb korai tünetei a következők:

  • légszomj
  • rosszabbul bírja az ember a sportolást
  • gyengeség, fáradtság
  • dagadt végtagok, súlygyarapodás
  • száraz köhögés
  • megmagyarázhatatlan súlygyarapodás
  • alvási problémák, plusz párna szükségessége alváshoz
  • éjszakai felébredés légszomj miatt
  • émelygés, étvágyatlanság
  • erős szívdobogás

A következőkben részletesebben és egyenként elmagyarázzuk, hogy mi az oka, hogy ezen tünetek mindegyike utalhat szívelégtelenségre.

Légszomj

Légszomjat számos okból érezhet az ember. De, míg intenzív fizikai aktivitást követően a légszomj gyakori és természetes, addig a minden látható ok nélkül, vagy minimális terhelés hatására, illetve nyugalmi állapotban jelentkező légszomj már komoly aggodalomra adhat okot.

A szívelégtelenség azért okoz légszomjat, mert a szív nem képes lépést tartani a tüdőből felé áramló nagyobb mennyiségű vérrel, ezért a vér a tűdőereken keresztül visszaáramlik a tüdőbe, ami légzési nehézségeket okozhat.

A szívelégtelenség a szíven belül megnövekedett nyomás miatt is okozhat légszomjat. Ez inkább olyankor fordult elő, ha a szívverés túl szapora, és a szívnek nincs elég ideje elernyedni.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Fáradtság, gyengeség

Ha hosszú időn keresztül fáradtnak és leharcoltnak érezzük magunkat, azt kimerültségnek nevezzük. Ezt okozhatják viszonylag ártalmatlan dolgok is, például egy allergia vagy egy megfázás, de ilyenkor a kimerültség többnyire nem tartós. A tartós gyengeség azonban lehet valamilyen krónikus betegség, például szívelégtelenség tünete is.

A szívelégtelenség azért okoz kimerültség érzést, mert ilyenkor kevesebb oxigéndús vér jut a szervekhez, mint amennyire szükségük lenne, illetve a szívnek keményebben kell dolgoznia a vérkeringés fenntartásáért.

Dagadt testrészek és súlygyarapodás

A láb, a boka és a hastájék mind olyan részei a testünknek, amelyek fel tudnak dagadni. Ilyesmi előfordulhat edzés vagy egy kánikulai nap után is. Ezt ödémának nevezzük.

A szívelégtelenség azért okozhat ödémásodást, mert a vese nem képes megfelelően szűrni a nátriumot, és ilyenkor a szív olyan vegyi anyagokat bocsát ki, amelyek hatására a testünk folyadékot tart vissza. Az ödémásodásra például az hívhatja fel a figyelmet, hogy a ruháink vagy a cipőink egyszer csak nem jók ránk, vagy váratlanuk és gyorsan elkezd nőni a testsúlyunk.

Gyakori száraz köhögés

Köhögni sok mindentől lehet, de a szívelégtelenség által okozott köhögés jól megkülönböztethető az allergia, a megfázás vagy az influenza okozta köhögéstől.

Ha szívelégtelenség okozza a köhögését, akkor az hosszan tartó, száraz, görcsös köhögés. Az is előfordulhat, hogy a beteg rózsaszín, habos váladékot köhög fel.

A szívelégtelenség azért okozhat krónikus köhögést, mert a folyadék visszaszivárog a tüdőbe.

Álmatlanság

Bárkivel előfordul, hogy időnként nem tud aludni. Akut inszomniát sok minden okozhat. De ha valaki heti legalább három éjszaka nem tud aludni legalább egy hónapon keresztül, annak lehet, hogy komolyabb oka van.

Ha az álmatlanságot szívelégtelenség okozza, akkor elképzelhető, hogy már a vízszintes helyzet is kellemetlen az embernek. Egy 2005-ös vizsgálat azt találta, hogy háton fekve rosszabb a vérünk oxigénellátása, nehezebben lélegzünk és rosszabb a vérkeringésünk, mint ülve (2).

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Étvágytalanság, émelygés

Aki szívelégtelenségben szenved, annak sokszor nincs étvágya. És a normálisnál gyakrabban érez émelygést vagy hányingert.

A szívelégtelenség ugyanazért okoz ilyen tüneteket, amiért fáradtságot és gyengeséget is okoz. Vagyis vagy azért, mert rossz a szervek vérellátása, vagy, mert túl sok plusz folyadék halmozódik fel bennük.

Heves szívdobogás

Heves szívdobogásról akkor beszélünk, mikor túl gyorsan ver a szívünk, úgy érezzük, mintha hangosan kalapálna, vagy szabálytalanul verne. Ha ilyenkor megmérjük a pulzusunkat a nyakunkon vagy a csuklónkon, azt tapasztaljuk, hogy a szívünk a normálisnál gyorsabban ver.

Szívelégtelenség esetén ezt az okozza, hogy a szív nem jut annyi vérhez, amennyire szüksége van. Ezáltal rosszabbul működik, és szaporában kell vernie.

A szívelégtelenség fajtái

Ha az ember szívelégtelenségben szenved, akkor a szíve nem tud elég vért pumpálni a szöveteibe és a szerveibe, illetve ezt csak nagyobb nyomással tudja megtennie.

Az ember életkilátásai illetve az ajánlott kezelési módok ilyenkor attól függnek, mi okozza a szívelégtelenséget, illetve hogy mennyire súlyos a beteg állapota.

Az alábbiakban a szívelégtelenség különböző okairól fogunk írni, és arról, hogy melyik milyen következményekkel jár.

Bal oldali szívelégtelenség

Ez a szívelégtelenség leggyakoribb fajtája.

Ha az ember bal oldali szívelégtelenségben szenved, akkor a szíve nem tud elég oxigéndús vért pumpálni a tüdejéből a teste többi részébe, vagy magasabb lesz a nyomás s szíven belül, mivel a szív fala túl merev. Emiatt a vér visszaáramlik a tüdőerekbe, amelyek a vért szállítják a tüdőből a szívbe.

A bal oldali szívelégtelenség olyan tüneteket okoz, amelyek fizikai terhelés hatására rosszabbodnak. Ez a következők:

  • fáradtság
  • légszomj
  • nehézlégzés
  • köhögés
  • lábdagadás

A bal oldali szívelégtelenségnek két altípusa van: a szisztolés és a diasztolés baloldali szívelégtelenség. Mindkettő a szív bal alsó üregét érinti, amelyet bal kamrának nevezünk.

Diasztolés szívelégtelenség

A diasztolés szívelégtelenséget megtartott ejekciós (pumpálási) frakciójú szívelégtelenségnek ((HFpEF).) is nevezik

Egy 2017-es áttekintő tanulmányból az derül ki, hogy világszerte hozzávetőlegesen minden második szívelégtelenség esetében diasztolés problémáról van szó. És az ilyen típusú szívelégtelenségben szenvedő betegek száma folyamatosan nő. (3)

Ilyenkor a gondot az okozza, hogy a bal kamra izmai merevvé válnak, emiatt nem tudnak kellőképpen elernyedni, így a szív nem jut megfelelő mennyiségű oxigéndús vérhez a tüdőből, amit aztán a test más részeibe kellene pumpálnia.

HFpEF gyakori az elhízásban, kezeletlen magas vérnyomásban vagy cukorbetegségben szenvedő egyéneknél.

Szisztolés szívelégtelenség

Az említett 2017-es tanulmány arra is rámutat, hogy a szívelégtelenségben szenvedők másik fele viszont szisztolés típusú szívelégtelenséggel küzd. Ezt a szakirodalomban csökkent ejekciós frakciójú szívelégtelenségnek (HFrEF) nevezik.

Ezeknek a betegeknek a bal kamrai szívizmai túl gyengék már, nem képesek megfelelően összehúzódni, ezért a szívük nem tud megfelelő erővel pumpálni ahhoz, hogy eljuttassa az oxigéndús vért a test többi részéhez.

A HFrEF általában a szívkoszorúér betegségekkel, illetve a szív körüli artériák elzáródásával függ össze.

Jobb oldali szívelégtelenség

A jobb oldali szívelégtelenség sokkal ritkább, mint a bal oldali, és többnyire a bal oldali szívelégtelenség okozta jobboldali károsodásra vezethető vissza, de okozhatják más betegségek is, például a szivárgó szívbillentyű.

Ha valakinek jobb oldali szívelégtelensége van, az azt jelenti, hogy a jobb szívkamrája nem tud elegendő vért pumpálni a szívéből a tüdőbe ahhoz, hogy a tüdő oxigénnel tudja ellátni. Ennek következtében a vér visszafolyik a vénákba.

A vénákból így folyadék kerül a környező szövetekbe, amitől feldagad a lábfej, a boka, a lábszár vagy a hastájék. Ez a vizesedés súlygyarapodással is járhat.

A jobb oldali szívelégtelenség okozhat

  • fáradtságot
  • fokozott folyadék kiválasztást
  • étvágytalanságot
  • émelygést
  • súlygyarapodást
  • lábdagadást

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Biventrikuláris, a szív mindkét kamráját érintő szívelégtelenség

A biventrikuláris szívelégtelenség a szív mindkét oldalát érinti, és okozhat mind a bal oldali, mind a jobb oldali szívelégtelenségre jellemző tüneteket, például

  • fáradtságot
  • légszomjat, nehézlégzést vagy köhögést
  • a boka a láb, a has vagy más testrészek megdagadását
  • fokozott folyadék kiválasztást
  • étvágytalanságot
  • émelygést
  • súlygyarapodást

Sok szívelégtelenségben szenvedő embernél a betegség bal oldali szívelégtelenséggel kezdődik, ami idővel átmegy biventrikuláris szívelégtelenségbe. Ez azért van, mert a bal oldali szívelégtelenség a szív jobb oldalára is hatással van.

Pangásos szívelégtelenség

Pangásos szívelégtelenséget okozhat mind jobb oldali, mind bal oldali, mind pedig mindkét oldali szívelégtelenség,

Erről akkor beszélünk, ha a test többi része felől a szív felé áramló vér visszafolyik, illetve, amikor a szívben megnő a nyomás. Ilyenkor a szövetek megtelnek folyadékkal.

A pangásos szívelégtelenség leggyakoribb tünetei:

  • ödémásodás vagy bizonyos testrészek, például a lábfej, a boka vagy a lábszár feldagadása
  • légszomj
  • nehézlégzés
  • fáradtság

A vértolulásos szívelégtelenség idővel súlyosbodhat. A tünetek kezelése, illetve a folyadékképződés csökkentése miatt fontos, hogy kövessük az orvos kezelésre vonatkozó utasításait.

Krónikus szívelégtelenség

Ha a szívelégtelenség hónapok vagy évek alatt alakul ki, akkor krónikus szívelégtelenségről beszélünk. A legtöbb szívelégtelenség ebbe a kategóriába tartozik.

Krónikus szívelégtelenséget okozhat más olyan krónikus betegség vagy kockázati tényező, ami gyengíti vagy károsítja a szívet.

Az esélye, hogy valakinél krónikus szívelégtelenség alakul ki, nő, ha

  • magas a vérnyomása
  • szívkoszorúér betegségben szenved
  • szívbillentyű problémái vannak
  • veleszületett szívproblémái vannak
  • súlyos tüdőproblémával küzd
  • cukorbeteg
  • elhízott
  • alvási apnoéban szenved.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


A krónikus szívelégtelenség tünetei általában fokozatosan alakulnak ki, és lehetnek nagyon nehezen azonosíthatók.

Fontos odafigyelni az állóképességünkben bekövetkezett legkisebb változásra is, és erről azonnal tájékoztatni a háziorvost. Ugyanis, ha a betegséget korai stádiumban kezdik kezelni, akkor sokkal jobbak a beteg kilátásai.

Akut szívelégtelenség

Ha a szívelégtelenség hirtelen alakul ki, akkor azt akut szívelégtelenségnek nevezzük. Ez sokkal ritkább, mint a krónikus szívelégtelenség.

Az akut szívelégtelenség lehetséges okai:

  • szívroham
  • valamilyen fertőzés vagy gyulladás a szívben
  • bizonyos gyógyszerek mellékhatása
  • túlzott drog- vagy alkoholfogyasztás
  • genetikai okok
  • a tüdőartériákban keletkezett vérrögök

Az akut szívelégtelenség gyorsan, pár nap vagy akár pár óra alatt kialakulhat. Ennek leggyakoribb tünetei:

  • fáradtság
  • légszomj
  • duzzadt, ödémás végtagok
  • mellkasi fájdalom
  • fekvés közbeni légszomj
  • plusz párna szükségessége alváshoz

Az akut szívelégtelenség gyakran az életet is veszélyeztetheti, úgyhogy ha ezeket a tüneteket észleli magán, azonnal forduljon orvoshoz.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Dekompenzált szívelégtelenség

Ha valakinek a szívelégtelensége hirtelen rosszabbodni kezd, akkor dekompenzált szívelégtelenségről beszélünk.

Dekompenzált szívelégtelenség esetén gyakran folyadék gyűlik fel a szövetekben, ami a boka, a láb vagy más testrészek hirtelen feldagadásához vezethet, de gyors súlygyarapodást is okozhat.

Ha ilyen tüneteket vagy más, korábban nem tapasztalt tüneteket észlel magán, illetve a szívelégtelensége meglevő tünetei rosszabbodnak, akkor azonnal forduljon orvoshoz.

A kezelés haladéktalan megkezdése dekompenzált szívelégtelenség esetén nagyban javítja a beteg életkilátásait.

Tanulságok

A szívelégtelenség érintheti az ember szívének a bal oldalát, a jobb oldalát, vagy mindkét oldalát. A betegség idővel változhat is, illetve a beteg állapota rosszabbodhat.

Szívelégtelenség esetén az orvos gyógyszert ír fel, műtétet vagy egyéb kezelést javasol.

De azt is javasolhatja, hogy változtassunk az étrendünkön, a folyadékbevitelünkön, illetve a sportolási és más életmódbeli szokásainkon. Ezek ugyanis mind segíthetnek abban, hogy szívelégtelenségünk ellenére egészségesebben és tovább éljünk.

Ha ön változást tapasztal a tüneteiben vagy az általános egészségi állapotában, azt feltétlenül közölje az orvosával.

Ha pedig hirtelen súlygyarapodást észlel magán, ha hirtelen dagadni kezd a lába vagy valamilyen egyéb gyors változás áll be a tüneteiben, akkor azonnal keressen fel szakembert.

Mik a szívelégtelenség kialakulásának fő kockázati tényezői?

A szívelégtelenség kialakulásának számos kockázati tényezője van, amelyek közül bármelyik vezethet szívbetegséghez. De, ha ezen tényezők közül egyszerre több is jellemző valakire, akkor az ő kockázata még nagyobb.

A szívelégtelenség kockázati tényezői:

  • Magas vérnyomás. Ha valakinek magas a vérnyomása, akkor a szívének keményebben kell dolgoznia, ami hosszú távon gyengíti a szívet, amely így előbb-utóbb nem tud már elég hatékonyan működni.
  • Elhízás. Az elhízásnak számos egészségügyi kockázata van, ezek egyike a szívelégtelenség kockázatának a megnövekedése.
  • Aritmia. A szabálytalan szívverés, amit aritmiának nevezünk, gyengítheti a szívet és szívelégtelenséghez vezethet.
  • Túlzott alkoholfogyasztás. Hosszú távon a túlzott alkoholfogyasztás gyengítheti a szívet és szívelégtelenséget okozhat.
  • Dohányzás. Az elhízáshoz hasonlóan a dohányzás is számos egészségügyi problémát okozhat, többek közt szívelégtelenséghez is vezethet.
  • Alvási apnoe. Az alvási apnoéban szenvedő beteg éjjel nem jut elég oxigénhez, ezért felgyorsul a szívverése, ami hosszú távon szívelégtelenséghez vezethet.
  • Cukorbetegség. A cukorbetegség növelheti a vérnyomást, ami mikroszkopikus károsodásokat okozhat a szívben, és ez végül szívelégtelenséghez vezethet.
  • Szívkoszorúér betegségek. Szívkoszorúér betegségek esetén az artériák túl szűkek, ezért nem tudnak elég vért szállítani a szívbe. Ez idővel gyengítheti a szívet és szívelégtelenséghez vezethet.
  • Veleszületett szívbetegségek. A veleszületett szívbetegségek ugyancsak kockázatot jelentenek a szívelégtelenség kialakulása szempontjából.
  • Bizonyos gyógyszerek. Bizonyos fajta gyógyszerek, például a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a pszichiátriai betegségek és a rák elleni szerek, valamint néhány nem vényköteles gyógyszer is okozhat szívelégtelenséget. Ezért mielőtt az ember elkezd valamilyen gyógyszert szedni, mindig érdemes megkérdezni az orvostól, hogy az illető szer nem növeli-e a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát.
  • Korábbi szívroham. Egy szívroham károsíthatja a szívet, és ezáltal szívelégtelenséghez vezethet.
  • Vírusfertőzés. Bizonyos fajta vírusfertőzések (pl. a SarsCov-2) károsíthatják a szívizmokat, és ezáltal növelhetik a szívelégtelenség kialakulásának kockázatát.

Mivel a természeti népeknél ismeretlenek a szív- és érrendszeri betegségek, ezért a paleót és a lowcarb étrendeket mindezen problémák megelőzésére ill. javítására alkalmasnak tekintjük.

 

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

1. https://www.cdc.gov/heartdisease/heart_failure.htm

2. https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/AC.71.5.3167497

3. https://www.cfrjournal.com/articles/global-public-health-burden-heart-failure