Forrás:Claudia Hammond: Far shorter than a nap...
Fordította: Czárán Judit
Néhány másodperc kiesés életekbe kerülhet
Source: www.Freepik.com
Itt nem arról van szó, amikor sorozatnézés közben öt percre elszunyókálunk a kanapén, mert az a mikroalvás világában már hosszú időnek számít. Itt a szundikálást másodpercekben mérik.
Mindenki emlékezhet még a 2017-ben Olaszországban bekövetkezett tragikus balesetre, amikor a diákokkal teli busz egy felüljáró tartóoszlopába rohant és kigyulladt, mert a sofőr elaludt. Lehet, hogy csak pillanatokra.
Bár a mikroalvásnak nincs tudósok által használt egységes definíciója, sok tanulmány 1-15 másodperc közötti alvásidőkről beszél. Ma már kezdjük érteni, hogy a mikroalvás miként befolyásolja a mindennapi életünket, a hétköznapi feladataink végzésére gyakorolt hatásától kezdve egészen addig, hogy bizonyos helyzetekben, például autóvezetés közben, akár életveszélybe is sodorhat minket. De egyre közelebb kerülünk ahhoz is, hogy megtudjuk, mi az oka a jelenségnek.
A legújabb kutatások szerint ezeknek a pár másodperces alvásoknak az igazi szakértői az állszíjas pingvinek. Amíg társaik a tengeren élelem után kutatnak, a hátrahagyott pingvinek hatalmas csapatokba tömörülve a parton őrzik a fészküket, és ébernek kell maradniuk, hogy megvédjék tojásaikat a ragadozóktól, például a barna szuláktól, valamint a többi pingvin agressziójától.
Paul-Antoine Libourel, a franciaországi Lyon-i Idegtudományi Kutatóközpont alvás-ökofiziológusa 14 pingvin agyi aktivitását és alvási mintáit mérte meg az Antarktiszon található King George-szigeten. A pingvinek a vizsgálat 10 napja alatt soha nem aludtak egyszerre 34 másodpercnél tovább. Ehelyett több mint 10 000, négy másodpercnél rövidebb mikroalvást produkáltak, sokszor azt is csak az egyik agyféltekéjükkel.
Négy másodperc túl rövidnek tűnhet ahhoz, hogy pihenésnek lehessen nevezni, de mivel ezek a négy másodpercek összeadódnak, a pingvinek a nap 24 órájából végső soron 11-et alvással töltenek, ami már igen figyelemre méltó mennyiség.
Vagyis úgy tűnik, ez náluk működik, ám a modern ember számára a mikroalvásnak távolról sem ilyen jó a PR-ja. Az élet-halál szituáció, amikor ébernek kell maradnunk, a mi esetünkben sokkal gyakrabban jelenti egy hatalmas fémdoboz nagy sebességgel történő vezetését, mint egy ragadozó elkerülését. Sajnos ez a feladat sokszor kifejezetten monoton, viszont állandó figyelmet igényel.
Pontosan ilyen (de persze kockázatok nélküli) helyzetet próbáltak szimulálni a kutatók laboratóriumban, amikor a mikroalvás természetét vizsgálták.
2014-ben jelent meg az első olyan tanulmány, amely a mikroalvást agyszkennerek, emberek szeméről készült videofelvételek és agyhullámokat mérő elektroenkefalogram (EEG) berendezések egyidejű alkalmazásával vizsgálta. A kutatók egy nagyon unalmas feladatot találtak ki a résztvevők számára. Miközben a szkennerben feküdtek a szerencsétlenek, egy képernyő volt előttük és egy joystick az egyik kezükben. A feladatuk az volt, hogy a joystick segítségével biztosítsák, hogy a képernyőn megjelenő korong folyamatosan kövessen egy mozgó célpontot.
Ez annyira egyhangú volt, hogy a résztvevők nehezen tudtak ébren maradni - 70%-uknak legalább 36 mikroalvásuk volt az 50 perces kísérlet alatt. Az új-zélandi Christchurch tudósai számítottak ugyan némi szunyókálásra, de ennyire nem. Igaz ugyan, hogy a résztvevők éppen előtte ebédeltek, ráadásul fekvő helyzetben voltak, de amúgy nem volt alváshiányuk, és aki járt már mágneses rezonanciás képalkotó (MRI) szkennerben, az tudja, hogy ott állandó dübörgő zaj van, ami nem kifejezetten ideális az elalváshoz.
Nem meglepő módon a narkolepsziában szenvedőknél még gyakoribbak voltak a mikroalvások. De a kutatások azt sugallják, hogy a legtöbbünknek vannak ilyenjei.
A Christchurch-i Canterbury Egyetem kutatói egy kormánykerék szimulátort adtak az emberek kezébe, megmutatták nekik, hogy milyen pályát kell követniük, és figyelték, ahogy az unalomtól elálmosodnak, és mutatják azokat a sokunk számára jól ismert tüneteket, amikor az ember egy meleg szobában tartott előadás alatt próbál ébren maradni, de a szemhéja egy-egy pillanatra lecsukódik, a feje előrecsuklik, majd hirtelen megrándul, amikor újra felébred.
Minél fáradtabbak vagyunk, annál hajlamosabbak vagyunk mikroalvásokra. Yvonne Harrison, a brit Loughborough-i Egyetem alváskutatója megállapította, hogy a jelenség gyakrabban fordul elő délután és este, illetve gyakran megelőzi a hosszabb alvási időszakot.
David Dinges, a Pennsylvaniai Egyetem pszichiátria professzora egész éjjel ébren tartotta a kísérleti személyeket, hogy megnézze, hányszor szundítanak el másnap. Nos, ahogy az várható volt, egy ilyen éjszaka után sokkal gyakrabban fordult elő figyelemkiesés (amelyet sok tudós mikroalvásnak tekint). A közlekedésbiztonság szempontjából azonban még riasztóbb az, hogy mikor a vizsgálati személyek 14 egymást követő napon csak hat órát aludtak éjszakánként, ugyanannyi mikroalvásuk volt napközben, mint azoknak, akik egy egész éjjel fenn voltak. De velük ellentétben azokban, akik hat órát aludtak, nem is tudatosult, hogy ennyire fáradtak.
Ráadásul nem is mindig tudja az ember, hogy mikroalvása volt. Egy vizsgálatban arra kérték az alanyokat, hogy szundítsanak egyet napközben a laboratóriumban, majd a kutatók 1 perc, 5 perc, 10 perc vagy 20 perc után felébresztették őket, és megkérdezték tőlük, hogy aludtak-e vagy sem. Ha csak 60 másodpercig hagyták őket aludni, akkor csak 15%-uk tudta, hogy elszundított. Még 10 perces alvás után is csak a fele volt tudatában annak, hogy elaludt.
Ez magyarázhatja azokat az eseteket, amikor életünk párja nyomatékosan tagadja, hogy elbóbiskolt volna a tévé előtt, holott láthatóan mélyen aludt.
Ami az agyban zajló folyamatokat illeti, a mikroalvás egyik jellemzője az, hogy az alfa-hullámokról a théta-hullámokra, vagyis az alvás első szakaszában látható hullámokra váltunk át. Eddig tehát a mikroalvás hasonlít a normál alváshoz. De valami más furcsa dolog is történhet.
Az új-zélandi kísérlet, amelyben az embereknek egy mozgó célpontot kellett követniük egy joystickkel, olyan érdekes eredményt tárt fel, amely még a kutatókat is meglepte. Ahelyett, hogy a vizsgálati személyek agyi aktivitása következetesen lecsökkent volna, amikor elbóbiskoltak, csak egyes agyterületeik váltak a várakozásoknak megfelelően kevésbé aktívvá, a homlok- és fali lebeny, a homlokunk mögött található területek aktivitása megnőtt.
A kutatócsoport feltételezi, hogy ez egy tudattalan kísérlet lehet arra, hogy az ember ne aludjon el, hanem maradjon ébren. Ilyen a hosszabb alvásoknál vagy szundikálásoknál nincs, ami arra utal, hogy a mikroalvások különböznek a normál alvástól, és nemcsak abban, hogy rövidebbek.
A kísérlet adatait kilenc évvel később részletesebben elemezve a kutatócsoport mikroalvás közben nem csökkenést, hanem növekedést talált a delta-, béta- és gamma-hullámokban, ami alátámasztja azt az elképzelést, hogy ha elalszunk, amikor koncentrálnunk kellene, akkor az agyunk ennek tudatában van, és azon dolgozik, hogy elindítson egy olyan folyamatot, amely újra felébreszt minket.
Ha nem vezet az ember, akkor a mikroalvásokkal nincs különösebb baj, legfeljebb azt kockáztatjuk vele, hogy lemaradunk a film vagy a színdarab néhány másodpercéről, rosszabb esetben kínos helyzetbe kerülünk, ha rajtakapnak minket, hogy elaludtunk, miközben beszéltek hozzánk.
A probléma az, hogy korunk gyors járműveinél már két másodperc alvás is elég lehet ahhoz, hogy az autó átcsússzon a szomszéd sávba, ami végzetes következményekkel járhat. Tehát vezetés közben nem kockáztathatunk meg egy pillanatnyi nem tervezett szundikálást sem. Tanulságos a nemrégiben egy közel 15 000 sofőrt foglalkoztató japán teherautó-vállalatnál végzett kutatás, amelynek során 52 olyan hivatásos sofőr műszerfali kamerájának felvételeit elemezték, akik elalvás után ütköztek.
A videókból kiderült, hogy háromnegyedük az ütközés előtt a mikroalvás jeleit mutatta. Az egyik sofőr esetében az események sorozata a következőképpen zajlott. Egy perccel a baleset előtt gyorsan pislogni kezdett, 38 másodperccel a baleset előtt a teste teljesen mozdulatlan volt. Ezután lassú pislogás következett, majd négy másodperccel a baleset előtt a szeme mindössze két másodpercre lecsukódott. Egy másodperccel a baleset előtt újra kinyílt, de akkor már túl késő volt ahhoz, hogy bármit is tegyen, és a teherautó letért az útról.
Ezen videók alapján a kutatók olyan módszereket azonosítottak, amelyekkel előre jelezhető, hogy hamarosan bekövetkezik a baleset, és amelyekkel figyelmeztetni lehet a sofőrt. Amikor a gépkocsivezetők fáradtnak érzik magukat, az arcuk vagy a testük megérintésével próbálják ébren tartani magukat (részleteket nem árulnak el, de gondolom, ez valami olyasmit jelent, mint amikor a saját arcunkat ütögetjük, hogy felébredjünk). Előfordulhat, hogy mielőtt a mikroalvás bekövetkezik, nyújtózkodnak, izegnek-mozognak. A kutatók azt javasolták, hogy a járművezető elalvásának észlelésére szolgáló automatikus rendszer sokkal többre terjedjen ki annál, hogy a járművezető szemei lecsukódnak-e, hanem a test szélesebb körű mozgását is vegye figyelembe.
Addig is járművezetőként mindig tudatosítanunk kell magunkban, ha álmosak vagyunk, ami nehezebb, mint amilyennek hangzik, tekintve, hogy nem mindig vesszük észre, hogy egy pillanatra elbóbiskoltunk. De még ha tudjuk is, hogy kimerültek vagyunk, akkor sem mindig elég, ha próbálunk erősen koncentrálni.
Ezt bizonyítják a második világháború idején a bombázások után Angliába visszatért pilóták körében történt halálesetek - írta Jim Horne alváskutató Sleepfaring: a Journey Through the Science of Sleep (Alvásutazás: Utazás az alvás tudományának világában) című könyvében. Amíg tartottak a légi ütközetek a félelem, a feszült figyelem, a győzni akarás és az adrenalin ébren tartotta őket, bármennyire fáradtak is voltak. De amint a hazafelé úton ezek megszűntek, néhány pilótát legyőzött a kialvatlanság, és lezuhantak a gépükkel.
Az akaraterő nem mindig elég, hiába hisszük, hogy az majd életben tart minket. Úgyhogy egy hosszú autóút során inkább fogadjuk meg a tanácsot, hogy ha fáradtnak érezzük magunkat, azonnal álljunk félre valami biztonságos helyen, igyunk egy kávét, szundítsunk egyet, majd várjunk egy kicsit, amíg teljesen felébredünk, és csak akkor folytassuk a vezetést.
Az embernél - az állszíjas pingvinekkel ellentétben - a mikroalvás nem tudja helyettesíteni a megfelelő éjszakai pihenést. És ha nagyon gyakori, az arra utalhat, hogy nem alszunk eleget. Viszont ha nem vezetünk, vagy nem olyasmit csinálunk, ahol létkérdés, hogy folyamatosan tudjunk koncentrálni, nem kell aggódnunk a néhány másodperces mikroalvásaink miatt.