Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A nagy diabétesz átverés

Ha cukorbetegek tudnák, hogy csak ámítják őket a 'teljes értékű' élettel, meg a 'jól beállított cukor' előnyeivel, talán fogékonyabbak lennének a teljes gyógyulást ígérő étrendváltásra.

 

Google hirdetés

A Google adatkezelési elvei

 

Ha cukorbetegek tudnák, hogy csak ámítják őket a 'teljes értékű' élettel, meg a 'jól beállított cukor' előnyeivel, talán fogékonyabbak lennének a teljes gyógyulást ígérő étrendváltásra.

Vidám élet a 2-es típusú cukorbetegek élete: beveszik a gyógyszerüket, beadják maguknak az inzulint, aztán lehet habzsolni, cukrászdába járni. A vagány cukorbeteg már csak ilyen, dacol az aggodalmaskodó tanácsokkal szemben, büszke arra, hogy ő aztán fittyet hány a betegségére, és azt mondogatja, hogy "egyszer úgyis meg kell valamibe halni". Igaz, ők 5-10 évvel korábban halnak meg, esetleg addigra levágják a lábukat, megvakulnak, átesnek egy-két bypass műtéten, de végülis valamit valamiért, nem? A fene sem érti, hogy aztán ezek a hetyke, semmitől nem félő emberek a halál közeledtével miért kezdenek el mégis siránkozni, hogy még úgy szeretnének élni? Lehet, hogy valójában egyszerűen csak nem fogták fel a rájuk leselkedő veszélyt? Hiszen a szénhidrátok és inzulin okozta, hullámvasútszerűen föl-le liftező vércukorszint olyan, mint az autó alvázát emésztő alattomos rozsda: sokáig semmi nem látszik, aztán egyszer csak szétesik a kocsi. Én arra tippelek, hogy a még egészségesnek látszó emberek hencegése félreinformáltságból fakad, meg abból a hitből, hogy ugyan már, majd pont vele történik meg mindaz, ami a statisztikák szerint elkerülhetetlen végzetként lopakodik felé.

A cukorbetegségjárvány kialakulása

Ma a világ tele van ilyen emberekkel. Az amerikai Johns Hopkins kórházban 1892-ben 35 ezer beteg közt még csak 10 cukorbeteget találtak, azok egy része is feltehetően 1-es típusú volt, ami egy autoimmunbetegség (Taubes, 2007). Aztán szép lassan a nagy jóléttől kezdett nőni a kettes típusú cukorbetegek aránya is. A II. világháborút követő fellendülés hatására 1958-ban az USA lakosságának már 1% volt diagnosztizált cukorbeteg, s ez az arány 2015-re 7.5%-re nőtt (CDC, 2017). Amerikában ma a 23 millió diagnosztizált cukorbetegre 8 millió diagnosztizálatlan jut, és 86 millió ember prediabéteszben szenved. Ezt a cukorbetegséget megelőző fázisnak tekintjük, és szövődmények tekintetében alig marad el a cukorbetegségtől. Na meg hát, attól prediabétesz, mert hamarosan diabétesszé alakul. Csodák nincsenek. Különben is, mindez csak játék a diagnosztikus kritériumokkal. Akinek az éhgyomri vércukra több tizeddel 5 mmol/l felett van, az orvosi értelemben még nem cukorbeteg, de nyugodt lehet afelől, hogy a "rozsdásodás" már elkezdődött. Régebben 2-es típusú cukorbetegségről akkor beszéltek, ha a reggeli vércukorérték meghaladta a 7.8 mmol/l értéket, de hamar kiderült, hogy ezt le kell szállítani 7 mmol/l értékre (Show és mtsi., 2000). A kockázatok elemzése szerint azonban indokoltabb volna cukorbetegnek azt nevezni, akinek 6 mmol/l felett van a reggeli vércukorszintje. Ő most még "csak" prediabéteszes. Magyarországon a lakosság 11.7-%-a vallotta magát cukorbetegnek (Domján és mtsi., 2017); az USA arányaiból kalkulálhatóan nálunk ehhez hozzáadható még 400 ezer nem diagnosztizált, és optimistán számolva 3 millió prediabéteszben szenvedő embert. Ez durván 4.5 millió érintettet jelent, s mivel a súlyfelesleg az egyik legnagyobb kockázat cukorbetegségre, a becslést alátámasztja az is, hogy a lakosság 55%-a túlsúlyos vagy elhízott (Gyenes és mtsi., 2016).

De miért is élcelődöm itt szegény betegek kárára? Mondjuk, hogy kínomban, az ő érdekükben, hogy felnyíljon a szemük. Mert kicsit lentebb nyilvánvaló lesz, hogy a 2-es típusú diabéteszben nem kéne senkinek sem szenvednie, sőt, aki már "elkapta", az is nyom nélkül kigyógyulhatna belőle. Végig se olvassa ezt a cikket senki, aki továbbra is orvosának szeretne hinni. Persze, mindenki szeret hőbörögni, hogy a gyógyszeripar így, az orvoslás meg amúgy szívja a vérünket, de aztán engedelmesen mindenki beteszi a fejét a nyaktilóba.


Hol is kezdődött a baj?

Ahogy indítottam, a 19. században a 2-es típusú cukorbetegség még ritka volt, mint a fehér holló. Legalábbis a közkórházakban. Mert már a 17. századtól vannak leírások arra, hogy a felsőbb osztályokban a cukros vizelet nem volt ritka, de ez népesség szinten elenyésző arányt jelentett (Furdell, 2009). Már ekkor feltámadt a gyanú az orvosokban, hogy a cukorbetegség végülis a túlzott evéssel állhat kapcsolatban. Aztán a 20. század elejétől fogva a betegség egyre gyakoribbá vált. Persze, a szokásos dumát jól ismerjük, hogy már a görögök meg már a rómaiak, de ráadásul már az egyiptomiak is ismerték ezt a kórt. Na, persze, csak mondjuk nem a római katonák, hanem az élveteg, napjaikat lucullusi lakomákkal töltő arisztokraták betegsége volt. És azt se feledjük, hogy mind az egyiptomi, mind a római társadalom gabonaalapú táplálkozást folytatott. Ez a megközelítés tetszetős a mai diabetológiának, mert szeretnék bagatellizálni a modernkori diabétesz-járványt azzal, hogy a kórkép "mindig is volt, csak most kicsit gyakoribb". Mert különben még meg kéne kérdőjelezniük a mai ajánlott "egészséges" táplálkozást. De ha átugrunk a természeti népekhez, akik még hagyományos étrendjükön élnek, náluk ilyen, hogy cukorbetegség, nem létezik. Reggeli vércukorszintjük 5 mmol/l alatt van, de mégsem vonszolják magukat fáradtan egész nap. A titkuk egyszerű: nem fogyasztanak semmiféle finomított szénhidrátot, ami alatt lényegében a nagy glikémiás indexű gabonából, rizsből, burgonyából, cukorból készült ételeket értjük.

Na, de csak nézzük meg azokat a természeti népeket, amelyek éppen áttértek a fehér ember táplálkozására. Legszemléletesebb példa a pima indiánok esete, mert ők két ágra szakadtak: egyik ág Mexikóban található, és félig-meddig még mindig tradicionális életformában él, közöttük a cukorbetegség igen ritka, míg a modern életformát élő arizonai pimák közt a nők 37%-a, a férfiak 54%-a cukorbeteg (Schulz és mtsi., 2015). De ugyanez tapasztalható a pápua új-guineai wanigelák körében: a városban élő férfiak 27,5%-a, a nők 33%-a cukorbeteg, s 20-22%-uk prediabéteszben szenved. Ezzel szemben a hagyományos életmódot követő vidéki wanigelák körében mind a cukorbetegség, mind a prediabétesz ismeretlen (Dowse és mtsi., 1994).


Nem nehéz összerakni a képet: az emberi szervezetben tradicionális (azaz paleo) étrenden nem alakul ki szénhidrátanyagcserezavar, azaz prediabétesz és diabétesz. A természeti népek növényeket, húst és zsírt esznek, a környezet függvényében változó arányban. Azaz az ember kifejlődése során soha nem evett finomított szénhidrátokat, ezért nem is alkalmas tartósan ezeket fogyasztani. Persze, a földműveléssel kezdődött a baj, de azért igazán csak a 20. században vált normává a szénhidrátdús táplálkozás. Az ötvenes években kialakult zsírfóbia aztán végkép betett, akkor vált a hivatalos étrendi ajánlás részévé a 60%-os szénhidrátarány.

A mai diabetológia semmit nem ért az ember történetéből?

Hogy a csudában van akkor az, hogy a túlsúlyos cukorbetegeknek a diabetológusok napi 150-180 gramm, normál testsúly esetén napi 200-280g szénhidrátot írnak elő. S nincs félreértés, valóban gabonafélékre és hasonló élelmiszerekre gondolnak, hiszen mondjuk, 10 dkg brokkoliban van 7 gramm szénhidrát, azaz, ha a diabetológia összetett, növényi szénhidrátban gondolkodna, akkor a betegnek 2-4 kg brokkolit kéne ennie naponta, és akkor még fehérjét és zsírt nem is evett. A diabetológia által javasolt szénhidrátadag megfelel napi 35-42 dkg, ill. 47-65 dkg kenyérnek, vagy ennek megfelelő rizsnek, burgonyának.

Ha csak józan paraszti ésszel pillantunk rá az emberi táplálkozás és diabétesz kapcsolatának történetére, 80-as IQ fölött nyilvánvaló, hogy a növekvő finomított szénhidrátfogyasztás idézte elő a 20. században a diabétesz járványt. A WHO azzal riogat, hogy hamarosan minden harmadik ember cukorbeteg lesz. Kérdezem én, ismer valaki olyan tűzoltót, aki olajjal megy oltani a tüzet? Ha van ilyen, az a zártosztályon található. Ezzel szemben a diabetológia akkora adag finomított szénhidrátot ír elő a cukorbetegnek, amennyitől még az is cukorbeteggé válna, aki addig nem volt az. Ha most élő adásban volnánk, biztos betelefonálna egy diabetológus, hogy "kedves pszichológus úr, tudhatná, hogy mi teljes kiőrlésű kenyeret ajánlunk". Mindenkit ki kell ábrándítsak, ez a "teljes kiőrlésű" duma csak egy hiedelem, bemérték, s ugyanannyira emeli meg a vércukrot a teljes kiőrlésű kenyér, mint a fehérkenyér (Najjar és mtsi., 2009).

Hogy kezelték régen a diabéteszt?

Szóval itt valami nagy zűrzavar van a diabetológusok fejében. Hogy mikor és miért zavarodtak meg ennyire a diabetológusok, ez nem csak pszichiátriai kérdés. Leszámítva a teljesen őrült próbálkozásokat, a 18. század végétől az volt a működő beavatkozás, hogy a cukorbetegeknél lecsökkentették a szénhidrátfogyasztást. John Rollo, a Királyi Tüzérség tiszti főorvosa 1797-ben sikeresen kezelte cukorbetegeit zsír- és húsdiétával, mert úgy találta, hogy a keményítőt tartalmazó ételek hatására cukor jelenik meg a vizeletben (Furdell, 2009). Kicsit undok módszer, de sokáig még az volt a "labor", hogy az orvos megkóstolta betege vizeletét. Apollinaire Bourchardat francia orvos az 1860-as években ugyancsak a szénhidrátmegvonásban látta a megoldást, a zsír és hús mellé zöld zöldséget és mértékkel "glutén kenyeret" ajánlott, amely 50% gabonafehérjét tartalmazott (Joslin, 1952). Robert Saundby, a diabétesz kutatója, 1891-ben ugyancsak húst, zsírt, zöldséget és "gluténkenyeret" ajánlott betegeinek, s ő volt az első, aki édesítésre a szacharint ajánlotta (Blades és mtsi., 1997). Elliott Proctor Joslin, a világhírű diabéteszt kutató és kezelő orvos, 1893-ban 10% szénhidrát, 20% fehérje, 70% zsírétrendet ajánlott betegeinek, s szénhidrátforrásnak csak zöldségeket javasolt (Westman és mtsi., 2006). Frederick Madison Allen volt az első, aki 1914-ben kutyákon igazolta, hogy ha eltávolítja a hasnyálmirigyüket és szénhidráttal eteti őket, elpusztulnak, viszont zsíron és fehérjén tovább élnek. Ezért betegeinek ő is olyan étrendet ajánlott, amelynek 8%-a volt szénhidrát, 18%-a fehérje és 74% zsír (Westman és mtsi., 2006).

A csodás fordulat elég sokat ártott

Nem ragozom tovább: amikor 1922-ben először alkalmazták sikeresen az inzulint, akkor romlott el valami. Persze, az 1-es típusú betegek életét mentette meg az inzulinpótlás, de a 2-es típus számára csapásnak bizonyult. Az inzulin után valószínűleg úgy vélték, hogy a lowcarb étrend, ahogy ma nevezzük, a betegek fölösleges kínzása, ha van "egyszerűbb" megoldás. Pedig a 2-es típusú cukorbetegnek nem kevés az inzulinja, hanem inzulinrezisztens, azaz nem hasznosul megfelelően. Évtizedről-évtizedre nőtt a cukorbetegeknek hivatalosan ajánlott szénhidrátarány, míg végül eljutottunk oda, hogy az Angol Diabétesz Szövetség 1982-ben már egyenesen azt javasolta, hogy a cukorbetegek étrendje 55% szénhidrátot tartalmazzon kenyér, burgonya, gabonafélék formájában (Blades és mtsi., 1997).

Na, de tényleg, mi ezzel a gond? Hiszen ehet a beteg bármennyi szénhidrátot, a megfelelő mennyiségű inzulin majd "semlegesíti.

Csakhogy sem inzulinnal sem egyéb gyógyszerekkel nem lehet elérni, hogy a vércukorszint olyan kiegyensúlyozott legyen, mint mondjuk lowcarb vagy paleo étrenden. A mai étrendi ajánlás és kezelés egyre csak növeli az inzulinrezisztenciát, így előbb-utóbb mindenkit inz7ulinra állítanak. Így aztán minden kezelés ellenére a nem cukorbetegekhez képest a cukorbetegek adott életkorban kétszer valószínűbben halnak meg, háromszor gyakrabban kapnak infarktust és sztrókot, 12-szer gyakrabban jutnak el a vesedialízisig, 20-szor valószínűbben veszítik el a lábukat, hatszor valószínűbben vakulnak meg és háromszor valószínűbben lesznek rákosak (PHAC, 2011; Trautner és mtsi., 1997; Wotton és mtsi., 2011).

Azaz az inzulin semmire nem megoldás, csak lehetővé teszi, hogy a cukorbeteg egyen annyit és amit akar, és higgye azt, hogy ezt büntetlenül teheti meg.

Van-e más megoldás?

Szerencsére van megoldás és visszaút is. Ahogy írtam, az inzulin felfedezéséig a betegeket étrenddel gyógyították, mert nem volt más választás. Hogy mennyire a sok evés a probléma, arra egy különös eredmény világított rá: 1987-ben egy gyomorszűkítő műtéteket végző orvoscsoport arról számolt be, hogy 397 kórosan elhízott beteget műtöttek meg, ezekből 141 diabéteszben vagy prediabéteszben szenvedett, és a műtét hatására 139 kigyógyult a betegségéből (Pories és mtsi., 1987). Azóta ezt több vizsgálat is megerősítette.

2011-ben az amerikai Newcastle Egyetem MRI kutatóközpontjának vezetőjének, Roy Taylornak és kutatócsoportjának egy hét alatt sikerült tizenegy 2-es típusú cukorbeteg vércukorszintjét normalizálni napi 600 kalóriás étrenddel. A 8. hét után hasnyálmirigyük az egészségeseknél is jobban teljesített (Lim és mtsi., 2011). Az eredményt mások is megerősítették, volt, hogy sok éve inzulinos cukorbeteg elhagyhatta gyógyszereit és inzulinját. A paleo vagy a lowcarb étrend megelőzi a cukorbetegség kialakulását és már a kialakult betegséget is visszafordítja.

Mi is áll a Magyar Diabétesz Társaság honlapján? "Jelenleg a cukorbetegség nem gyógyítható, de eredményesen kezelhető, és tünetmentes lehet, ha a vércukor értéke a normálishoz közeli."

Az igazság az, hogy a diabétesz a diabetológia módszereivel nem kezelhető eredményesen, mert a szövődmények és a rövidebb várható élettartam nem kerülhető el.

Tanulság: a 2-es típusú cukorbetegség visszafordítható, akut anyagcserezavar,amelyet az orvosi kezelés és ajánlás tesz krónikus, élethosszig tartó betegséggé.

E cikk kiküldésének reggelén kaptam a következő levelet, amit mások okulására a levélíró engedélyével közreadok:

Tisztelt Uram ! Elolvastam tények és tévhitek a cukorbetegségről cikkét. Minden tiszteletem az Öné, tökéletesen leírta a könnyen belátható igazságot. 2015. nyarán laborvizsgálaton nem éhgyomri i vércukor szintem 26 volt. Óriási riadalmat okoztam ezzel a Debreceni Kardiológiai klinikán, azonnal hívott orvos barátunk telefonon, hogy menjek, befekvés, inzulin életveszély. Nem ijedtem meg, hanem lekezdtem gondolkodni. Apám szintén cukorbeteg volt 2-es típusu magas vérnyomással. 10 éven belül meghalt infarktusban. Anyai nagyanyám szintén cukorbeteg volt, 1944-ben inzulin hiány miatt halt meg még 50 éves sem volt. Köszönöm, nem kérek orvosi kezelést. Én rosszul táplálkoztam, rengeteg édesség túlsúlyos vagyok. Ha eddig nem haltam meg, még ki kell bírjon a szervezetem fél évet, erősen diétázva, vércukrot mérve, sok folyadékot fogyasztva. Natív cukormentes menüt rendeltem az Ybl Miklós főiskola konyhájáról, ami mellett fel volt tüntetve a kalória, szénhidrát érték. Annak felét ettem, sütöttem magamnak a csökkentett szénhidrát tartalmú lisztből kenyeret, számoltam a kalóriát napi 1200-1500 volt magamnak megengedve. Semmi felesleges étel, csak a létfenntartó. Szépen csökkent a vércukor szintem három hónap után már 5-6 körül volt. Diétát azóta is tartom, fogytam összesen 16 kilót, csinos és egészséges lettem. 65 éves vagyok. Igazolom, vállalom, hogy Önnek és akik Ön előtt rájöttek az igazságra tökéletesen igaza van. Sajnálom azokat akik a könnyebb utat választják. Szívesen adnám tovább tapasztalatomat, csak úgy sem hinne senki. Üdvözlettel:

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

  • Blades M, Morgan JB, Dickerson JW. Dietary advice in the management of diabetes mellitus--history and current practice. J R Soc Health. 1997 Jun;117(3):143-50.
  • Dowse, GK; Spark, RA; Mavo, B; Hodge, AM: Extraordinary prevalence of non-insulin-dependent diabetes mellitus and bimodal plasma glucose distribution in theWanigela people of Papua New Guinea. Med J Aust, 1994, 160:767-774
  • Furdell, EL: Fatal Thirst: Diabetes in Britain until Insulin.Brill, 2009
  • Joslin EP:Apollinaire Bouchardat. Diabetes, 1952, 1: 490-491
  • Leal J, Gray AM, Clarke PM. Development of life-expectancy tables for people with type 2 diabetes. Eur Heart J. 2009 Apr;30(7):834-9.
  • Najjar AM, Parsons PM, Duncan AM, Robinson LE, Yada RY, Graham TE. The acute impact of ingestion of breads of varying composition on blood glucose, insulin and incretins following first and second meals. Br J Nutr. 2009 Feb;101(3):391-8.
  • Pories WJ, Caro JF, Flickinger EG, Meelheim HD, Swanson MS. The control of diabetes mellitus (NIDDM) in the morbidly obese with the Greenville Gastric Bypass. Ann Surg. 1987 Sep;206(3):316-23.
  • Schulz LO, Chaudhari LS. High-Risk Populations: The Pimas of Arizona and Mexico. Curr Obes Rep. 2015 Mar;4(1):92-8.
  • Shaw JE, Zimmet PZ, McCarty D, de Courten M. Type 2 diabetes worldwide according to the new classification and criteria. Diabetes Care. 2000 Apr;23 Suppl 2:B5-10.
  • Westman EC, Yancy WS Jr, Humphreys M. Dietary treatment of diabetes mellitus in the pre-insulin era (1914-1922). Perspect Biol Med. 2006 Winter;49(1):77-83.