Szendi G:
A prosztatarák kialakulása és kezelése a legújabb kutatások fényében

Ahogy az autószerelők sem tartanak továbbképzést arról, hogyan ne hibásodjanak meg az autók, úgy az orvosok sem tekintik igazán feladatuknak a betegségek megelőzését. Ahogy az autószerelők, ők is a diagnosztizálást és a "javítást" tekintik feladatuknak. Különösen áll ez a prosztata egészségére, pedig a jóindulatú prosztata megnagyobbodás és rák előbb-utóbb majd' minden férfit érintő, viszont könnyen megelőzhető probléma volna. Ha már "javítani" kell, az már régen rossz.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Az orvostudomány története hemzseg betegségek bizarr elméleteitől. Azt hihetnénk, ez a régi korok sajátja, holott, ha csak 50 év múlva visszatekint valaki korunk orvostudományára, keserűen fogja megállapítani, hogy légből kapott, ilyen-olyan érdekekből mesterségesen fenntartott teóriákkal vannak tele a mai orvosi tan- és szakkönyvek is. Meg lehet mosolyogni a görögök humóra elméletét, amely négy folyadék arányaival - a fekete és a sárga epével, a flegmával és a vérrel- magyarázta a betegségeket, de a koleszterin hipotézis, vagy a depresszió szerotonin elmélete, netán a melanoma UV sugárzás teóriája modern köntösben ugyanolyan megalapozatlan fantazmagória, mint Galen teóriája volt. Mai helyzetünk annyival tragikusabb, hogy ma már rendelkezésünkre áll mindaz a tudás, amelyek alapján a helyes elméletek felállíthatók volnának. A szisztematikus tévedéseknek mindig a rosszul megválasztott elméleti keret az oka.

Amikor ugyanis olyan tényezőket neveznek meg kórokként, amelyek évmilliók óta ártatlan résztvevői az emberi életnek, min pl. a napfény, a zsír és a koleszterin, a vörös húsok, a só vagy a prosztataproblémák esetében a férfi nemi hormonok, akkor minden józan gondolkodóban fel kéne merüljön az a kérdés: ezek miért pont a 20. század második felétől okoznak problémát? Évmilliók óta változatlan faktorok miként is lehetnének felelősek újonnan keletkezett betegségekért?

A cég általam ajánlott kedvezményes termékei itt tekinthetők meg


Prosztatabántalmak régen és most

Ha lehet, érdemes mindig visszamenni időben az ember természetes állapotáig. A természeti népek vizsgálata e tekintetben időutazásnak tekinthető, hiszen úgy élnek, mint 50 ezer évvel ezelőtt. Benjamin Trumble és munkatársai a Bolíviában élő csimanékat vizsgálva megállapították, hogy életük során alig növekszik prosztataméretük: a csimanék 0,56, míg az amerikai férfiak 20%-ának volt 40 cm3-nél nagyobb a prosztatamérete (Trumble és mtsi., 2015). Ahány további hagyományosan táplálkozó természeti népet eddig tanulmányoztak, például az inuitokat (Dewailly és mtsi., 2003), a macushikat és a yanomamöket (Lima és mtsi., 2015) a prosztatájuk egészséges volt. A prosztatarák még az 1850-70es években is igen ritka betegségnek számított (Adams, 1853; Hoffman, 1915). Az életmód tényezőkre mutat rá az az 1936-os kínai vizsgálat, amelyben az akkor kínai életmód szerint élők közt 6%-os volt a jóindulatú prosztata megnagyobbodás míg az európai közt 47%-os (Chang és Char, 1936). 1928-ban Japánban ugyancsak ritka volt ez a probléma (Takahashi, 1928). Ez idő tájt az 50-60 éves amerikai fehérek közt már 50%-os gyakoriságú volt a jóindulatú megnagyobbodás (Moore, 1943). Ma úgy tartják, a kor előrehaladtával évente 2-2.5%-kal nő a prosztata mérete (Lim, 2017)). Ez azonban a nyugati civilizációt jellemző életmódra érvényes, hiszen az oly gyakori elhízás 3,5.-szörös kockázatot jelent a prosztata megnagyobbodásra (Parsons és mtsi., 2006). A történelem során tehát a prosztata megnagyobbodás és rák a 20. században vált igazán problémává.

Egy kapitális tévedés története

Az orvostudomány mai álláspontja szerint a prosztatarák legnagyobb kockázati tényezője a férfiakban termelődő tesztoszteron prosztatára gyakorolt évtizedek alatt összegződő hatása (Morgentaler, 2009). Pusztán elvileg, ez ellen a teória ellen két ellenvetés tehető. Az egyik, hogy a prosztatarák miért pont idős korban jelentkezik, amikor a férfiakban hanyatlani kezd a tesztoszteronszint? Még alapvetőbb, hogy az evolúció során miért nem szelektálódott ki ez a kockázat? Számos természeti népnél nem találtak prosztata elváltozásokat, se jóindulatú megnagyobbodást, se rákos elváltozást; vidéken ritkább a prosztatarák mint városokban és a kis kockázatú területről nagy kockázatú területre vándorlóknak megnő a prosztatarák kockázata (Szendi, 2018). Mindezek elég egyértelműen életmód betegségnek mutatják be a prosztatarákot. Mit tehet az ember, ha a józan észnek ellentmondó adatokba ütközik?

Azt, amit Abraham Morgentaler tett: visszanyúlni a téves hipotézis gyökeréhez. Elolvasta Charles Huggins és Clarence Hodges 1941-es tanulmányát, amelyet az androgénteória alapművének tekintenek. Nem akart hinni a szemének: a két kutató egyetlen páciens esetére alapozta a prosztatarák androgén teóriáját, és azt, hogy a (ma már csak hormonálisan kivitelezett) kasztráció, illetve az ösztrogénterápia hatásos ellene (Morgentaler, 2006). A tesztoszteron prosztatára gyakorolt összegződő hatása elavult dogmának minősült. Morgentaler 2006-ig 16 olyan vizsgálatot talált, amelyben hosszú éveken át követtek embereket, mérték a tesztoszteronszintjüket és összevetették a prosztatarák előfordulásával, de nem volt köztük kapcsolat (Morgentaler, 2006). Sőt, az alacsony tesztoszteronszintet prosztatarák szempontjából kétszeres kockázatnak találták (Park és mtsi., 2016).

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Egy 2016-ben megjelent tanulmány már 26 olyan vizsgálatot tudott felmutatni, amelyben vagy a tesztoszteronszintet mérték, vagy mesterségesen pótolták a tesztoszteront, s egyértelmű volt a következtetés: sem a saját tesztoszteron, sem pótlása nem növelte meg a prosztatarák kockázatát (Boyle és mtsi., 2016). Sőt, már kialakult prosztatarák esetén a tesztoszteron szint csökkentése, ami előbb-utóbb minden beteg sorsa, hiszen a bevett protokoll szerint a tesztoszterontermelődés teljes leállítása (kémiai kasztráció) a "megfelelő" kezelés, kezdeti javulás után kifejezetten súlyosbítja a rák progresszióját (Morgentaler, 2009).

Mint kiderült, a kezdeti javulás azért lép fel, mert igazából a tesztoszteronból konvertálódó ösztrogén serkenti a prosztatarák fejlődését (Singh és mtsi., 2008), és ha elvágják a tesztoszteron utánpótlást, akkor ideig-óráig lelassul a folyamat. Azonban betegek többsége egy idő után "kasztrációrezisztenssé" válik, mert a prosztatarák önállósítja magát az ösztrogén termelésben (Szendi, 2018).

Az ösztrogén felől tekintve a folyamatot, világos lesz minden. A férfiaknál a kor előrehaladtával a tesztoszterontermelés önmagában is csökken, de további csökkenést eredményez az, hogy egyre nő az aromatáz enzim szintje, amely a tesztoszteront ösztrogénné alakítja. Az elhízás többek közt is azért kockázati faktora a prosztataráknak, mert a zsírszövetben az aromatáz enzim hatására a tesztoszteron átalakul ösztrogénné (Vermeulen és mtsi., 2002). Az ösztrogénhatás gátlásával felére csökkent a tumor mérete (Price és mtsi., 2006). A hatékonyabb aromatáz enzim felel a prosztatarák családi halmozódásáért és önmagában kb. kétszeres prosztatarák kockázatot képvisel (Suzuki és mtsi., 2003).

Ezek után olaj a tűzre, hogy gyakran a kasztráció mellett a betegek még ösztrogénpótlásban is részesülnek, ami csak serkenti a rákos burjánzást (Szendi , 2018).

Az androgén hipotézist cáfolja a Sam Denmeade és csoportja által kifejlesztett bipoláris androgénterápia is, amelyben prosztatarákos betegeknél tesztoszteron lökésterápiával sikerült csökkenteni a rák fejlődését (Denmeade és Isaacs, 2010). Az eljárás hatásos kasztráció előtt is, után is (Schweizer és mtsi., 2016). Volt beteg, akinek a tesztoszteronkezelésre elmúlt a prosztatarákja (Denmedae és mtsi., 2016).

Vagyis a prosztatamegnagyobbodás és rák elmélete a feje tetejére van állítva. Nem a tesztoszteron okozza a problémát, hanem annak csökkenő szintje, és a belőle egyre nagyobb arányban képződő ösztradiol.

Sajnos, sok víznek kell addig lefolynia még a Dunán, amíg a prosztatarák kialakulásának androgén hipotézis átalakul a prosztatarák androgénekkel való megelőzésének és terápiájának elméletévé. Ha az orvostudománytól nem volna oly idegen az evolúciós szemlélet, talán az androgénhipotézis soha nem tudta volna a lábát se megvetni az orvosok gondolkodásában.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


A prosztatarák életmód hipotézise

Nyilvánvaló, hogy újonnan keletkező vagy gyakorivá váló betegségeket újonnan megjelent tényezők váltanak ki. Általában valaminek a többlete vagy hiánya. Ha csak a 19. század végi prosztatarák gyakoriságát nézzük, a 20-21. század során jelentős gyakoriságnövekedést tapasztalhatunk.

Az evolúciós orvoslás szemüvegén át nézve a kérdést, azonnal a sok tényezőt magában foglaló életmód megváltozására kell gondolnunk. Ez betegségenként változó lehet.

A különféle rákokkal kapcsolatban régóta érlelődik a gondolat, hogy a napfény hiánya valamiképpen kapcsolatban áll a különféle rákokkal.

Frederick Hoffman statisztikus 1915-ben kiadott, de azóta számos utánnyomást megélt nagyszerű, a világ rákhalálozását feldolgozó könyvében kimutatta, hogy az északi városokban 2.5-szer gyakoribb a rákhalálozás, mint legdélebbiekben (Hoffman, 1915). Ugyanitt olvasható az is, hogy 1870-90 közt a 100 000 főre eső prosztatarák halálozás 1.54 volt, míg a mai statisztikák szerint a modern orvosi kezelések ellenére is több mint tízszer ennyi. Két orvos 1937-ben arról számoltak be, hogy a sok napot látott tengerészek közt a belsőszervi rákok tizedannyira gyakoriak, mint az átlagnépességben (Peller és Stephenson, 1937). Frank Apperly 1941-ben kimutatta, hogy Észak-Amerikában a déli államokhoz képest 2.5-szergyakoribb a rákhalálozás (Apperly, 1941). Azaz 100 éve lóg a levegőben, hogy az UV sugárzás, vagy mai tudásunk szerint az általa indukált D-vitamin szintje meghatározó a rákok keletkezésében. 1990-ben Gary Schwartz és Barbara Hulka meg is fogalmazta a prosztatarák D-vitamin hipotézisét (Schwartz és Hulka, 1990), majd Schwartz és Carol Hanchette 2006-ben 50 év adatait alapján az USA-ra igazolták is, hogy a déli államokból északra haladva egyre növekszik a prosztatarák halálozás (Schwartz és Hanchette, 2007).

A másik fontos tényező a rákok kifejlődésében a táplálkozás.

Az elhízás ismert kockázati faktora a ráknak, s prosztatarák esetén is kétszer nagyobb a valószínűsége a kialakulásnak (Vidal és mtsi., 2017) vagy már fennálló prosztatarák esetén a halálozásnak (Bonn és mtsi., 2014).

Az elhízás jele a magas inzulinszintnek, a magas vércukorszint és az inzulinrezisztenciának. A legmagasabb inzulinszintűeknek 5.6-szeres volt a kockázata előrehaladott prosztatarákra (Yun és mtsi., 2012). Egy vizsgálatban a legmagasabb inzulinrezisztenciát mutatóknak nagyjából 3-szoros volt a prosztatarák kockázata, de ha a legnagyobb derékbőségűekre és inzulinrezisztenciájúakra szűkítették az elemzést, akkor a kockázat már nyolcszoros volt (Hsing és mtsi., 2003).

A nyugati ember étrendjében a gyorsan felszívódó szénhidráton kívül a tejet és tejtermékeket is kockázati tényezőnek látják, több okból is. A prosztatarák 41 ország adatainak elemzése alapján igen szoros kapcsolatban áll a tejfogyasztással (Ganmaa és mtsi., 2002). Számítások szerint 3 adag tej- és tejtermék elfogyasztása 9%-kal növeli meg a prosztatarák kockázatát (Gao és mtsi. 2005). (Egy adag tejnek vagy joghurtnak 244 grammot tekintünk, sajtból egy adag 43 gramm, vajból 5 gramm, fagylaltból 132 gramm). Ennek egyik oka a tejben lévő ösztrogén lehet (Qin és mtsi., 2004). A tejben lévő kalcium is hozzájárulhat a prosztatarák kialakulásához, ugyanis a napi 2000 mg kalciumot fogyasztó férfiaknak 4.6-szeres a kockázatuk a napi max. 500 mg kalciumot fogyasztókhoz képest (Giovannucci, 1998). Még veszélyesebb a tejben nagy mennyiségben található IGF-1 (Inzulinszerű Növekedési Faktor-1), mert ez serkenti a sejtek osztódását és közismerten elősegíti különféle rákok növekedését (Malekinejad és Rezabakhsh, 2015).

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


A nyugati ember étrendjéből hiányzó omega-3 és a növényi olajok (omega-6) túlzott fogyasztása szintén eltér attól, amihez evolúciósan alkalmazkodtunk. Egy 15 ezer ember 13 éves követéses vizsgálata szerint a legtöbb állati eredetű omega-3-at fogyasztóknak 40%-kal kisebb, a legtöbb omega-6-ot fogyasztóknak pedig 40%-kal nagyobb a prosztatarák kockázata (Chavarro és mtsi., 2007). Már kialakult prosztatarák esetén az omega-3 csökkenti a rák progresszióját (Lloyd és mtsi., 2013). Ennek oka többek közt az, hogy az omega-3 gyulladás- és tumorsejt osztódást gátló hatása van, míg az omega-6 pont ellentétesen működik a szervezetben.

Egy 1969-es vizsgálat hívta fel arra a figyelmet, hogy az USA-ban az egyes régiók talajban mérhető szelén szintje fordítottan aránylik a rákhalálozáshoz. A szelén antioxidáns és a mitokondriumok működésében fontos szerepet tölt be. Tizenhét vizsgálat összevont elemzése szerint a legmagasabb szelénszintűeknek 24%-kal alacsonyabb a prosztatarák kockázata (Cui és mtsi., 2017).

Az orvostudományi kutatásokat gyakran szennyezik hamis teóriákból kiinduló, vagy hibás tervezésű kutatások, amelyek alaposan megtévesztik a szakmai és a közvéleményt. A mára lanyhulni kezdő zsírfóbia terméke volt az olyan vizsgálat, amely az állati zsírokat tette felelőssé a prosztatarákért (Le Marchand és mtsi., 1994). Tizennégy vizsgálat összevont elemzéséből azonban semmiféle kockázat nem volt kiolvasható (Xu és mtsi., 2015). Vagy pl. egy vizsgálat eredménye szerint az E-vitamin fokozza a prosztatarák veszélyt (Klein és mtsi., 2011), csakhogy a vizsgálatban az alfa-tokoferolt kaptak a vizsgálati személyek, amely elnyomja a valóban rákellenes hatású gamma-tokoferol hatását (Huang és mtsi., 2003). (Az E-vitamin 4 tokoferolból és 4 tokotrienolból áll.)

A prosztatarák egyáltalán nem, de még a jóindulatú prosztata megnagyobbodás sem jellemző a természeti népekre (Szendi, 2018), s a prosztatarákot 1850-ben még egy igen ritka betegségnek számított (Adams, 1853). Ha ezeket az adatokat összevetjük azzal, hogy a prosztatarák manapság az egyik leggyakoribb rákfajta férfiaknál, akkor egyértelműen életmód betegségnek tekinthetjük, ami azért jó hír, mert nagy mértékben megelőzhető.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


A prosztatarák szűrés kockázatai

A szűrést propagálók általában a vak véletlennek vagy a balsorsnak tulajdonítják a különféle rákokat, ezért úgy vélik, csak a rendszeres szűréssel lehet "megelőzni", valójában korán észlelni a betegséget. A jelenlegi szűrésfilozófiát bírálók szerint viszont az embereknek életmódjukból, egészségi állapotukból fakadóan eltérő a kockázatuk pl. a különféle rákokra. Mivel minden szűrést a hamis pozitív eseteket bizonyos százaléka jellemez, ez indokolatlan, kockázatos kezelésekhez vezet. Ezt látjuk mellrák esetében is, de a prosztatarák sem kivétel ez alól.

Boncolásos vizsgálatok alapján úgy becsülik, hogy akkora a prosztatarák esélye, ahány éves valaki: azaz az 50 évesekben 50%-ban, a 100 évesekben 100%-ban mutatható ki. Azonban nagy különbség van az apró, lokális rákos elváltozás és az agresszíven terjeszkedő, áttétet képző daganatok között. A prosztatarákok többsége soha sem okoz panaszt, és a személy halálát sem ez okozza (Grönberg, 2003).

A szűrést és az ebből következő túlkezelést a Richard Ablin által 1970-ben felfedezett prosztataspecifikus antigént (PSA) lendítette fel. Ablin 2014-ben "A nagy prosztataátverés: Miként torzította el a Nagy Orvoslás a PSA-tesztet és okozott közegészségügyi katasztrófát" címmel írt könyvet, amelyben azt is megírta, hogy sosem vetné alá magát az általa felfedezett szűrési eljárásnak, mert nem szeretne úgy járni, mint azon férfitársai, akik az emelkedett PSA érték miatt elvégzett indokolatlan kezelésekbe rokkantak bele vagy haltak meg (Ablin, 2014). A PSA ugyanis nem rákspecifikus, tudósíthat gyulladásról, jóindulatú megnövekedésről, s ki tudja még miről. Ha értéke emelkedett, akkor jönnek a további vizsgálatok, amelyek nem veszélytelenek és ugyancsak nem elég megbízhatók, így a kételyek közt őrlődő páciens végül a drasztikus kezelést választja.

Beszédes adat, hogy miközben egyre nő az "idejében" diagnosztizált prosztatarákok száma, maga a halálozás egyáltalán nem csökken (Welch és mtsi., 2012). Az USA-ban 1986 és 2005 között 1,3 millió embert diagnosztizáltak prosztatarákkal és kezeltek fölöslegesen (Welch és Albertsen, 2009).

Ez sok okkal magyarázható. Kevesen ismerik pl. a lead time (bevezető idő) fogalmát. Ha egy rákot mondjuk 10 évvel azelőtt felfedeznek, hogy tünetet mutatna, és a beteget műtéttel, kemoval, sugarazással kezelik, majd a beteg 10 évet él még, akkor valójában semmit nem nyert. A szűréspártiak mégis úgy tekintik ezt, hogy a beteget megmentették, és adtak neki 10 évet.

A szűrés "hasznosságát" jól illusztrálja egy nagy vizsgálat, amelyben férfiakat két csoportra osztottak. Egyik csoportot minden évben alaposan megvizsgáltak, a másikat csak követték. A szűrt csoportban a 7. év végéig 22%-kal több rákot diagnosztizáltak, viszont a 10. év végére 9%-kal többen haltak meg. Azaz a szűrés nem csökkentette, hanem növelte a prosztatarák-halálozás valószínűségét. Ráadásul a szűrt csoportban az egyéb okból bekövetkezett halálozás 38%-kal nőtt meg, amit a kutatók a túlkezelés ártalmaival magyaráztak (Andriole és mtsi., 2009).

Az un. "természetes lefolyás" vizsgálatok megmutatják, mi lenne, ha nem szűrnénk. Egy 23 éves követéses vizsgálat nem talált túlélési előnyt a radikális prosztataeltávolítás és a természetes lefolyás között (Iversen és mtsi., 1995). Egy 20 éves követéses vizsgálatban az alacsony kockázatú prosztatarák esetében nem volt halálozásbeli különbség a műtöttek és a csupán megfigyeltek között, és a nagy kockázatú rákban szenvedő betegek körében is csak 2%-os előny mutatkozott a műtöttek javára (Wilt és mtsi., 2017). A műtötteknél ugyanakkor gyakori volt az impotencia, a vizelettartási probléma vagy depresszió.

Nem könnyű azzal a tudattal élni, hogy nem tudjuk, mikor teszünk jót magunknak. 2012-ben egy megelőzéssel foglalkozó, nemzetközi szakértőkből álló független munkacsoport az adatok elemzése alapján nem javasolta a prosztatarák szűrést, mivel nem dönthető el, mi nagyobb: az előny vagy a hátrány (Moyer és mtsi., 2012).

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Most akkor szűrni vagy nem szűrni?

A "szűrni vagy nem szűrni" dilemmából való kilépést az teszi lehetővé, ha felismerjük, hogy a prosztatarák életmód betegség, azaz nem előzmény nélküli. Egyrészt a prosztata megnagyobbodás, bár szeretik különálló problémának tekinteni, igenis előszobája a ráknak. Hárommillió dán férfi 26 éves követése szerint a jóindulatú prosztata megnagyobbodásban szenvedők közt 2-szeres volt, de az ezzel műtöttek közt már 8-szoros volt a prosztatarák halálozás (?rsted és mtsi., 2011). A jóindulatú megnagyobbodás megelőzése tehát alapvető volna. Túl a már említett életmód tényezők korrigálásán, fontos volna az 5-alfa-reduktáz és az aromatáz enzim gátlása. Előbbi a tesztoszteront dihidrotesztoszteronná, utóbbi ösztrogénné konvertálja. Mindkét hormon meghatározó mind a jóindulatú megnagyobbodás, mind a rák kialakulásában (Ho és mtsi., 2008; Boehm és mtsi., 2015). A legtöbb prosztata megnagyobbodást gátló gyógynövény összeállításban 5-alfa-reduktáz gátló hatóanyagok vannak (afrikai megy, csalángyökér, tökmagolaj kivonatok) és aromatázgátlók (brokkoli és afrikai meggy kivonat, astaxhantin, quercetin, champion gomba) is kaphatók. És ha valaki mégis a szűrés mellett dönt, sok szakember szerint az elhamarkodott döntés helyett jobb a rendszeres ellenőrző vizsgálat.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

Ablin, R. J. - Piana, R. 2014. How Big Medicine hijacked the PSA test and caused a public health disaster, Palgrave,

Adams J.: The case of scirrhous of the prostate gland with corresponding affliction of the lymphatic glands in the lumbar region and in the pelvis. Lancet 1853; 1: 393-393

Andriole GL, Crawford ED, Grubb RL 3rd, Buys SS, Chia D, Church TR, Fouad MN, Gelmann EP, Kvale PA, Reding DJ, Weissfeld JL, Yokochi LA, O'Brien B, Clapp JD, Rathmell JM, Riley TL, Hayes RB, Kramer BS, Izmirlian G, Miller AB, Pinsky PF, Prorok PC, Gohagan JK, Berg CD; PLCO Project Team. Mortality results from a randomized prostate-cancer screening trial. N Engl J Med. 2009 Mar 26;360(13):1310-9.

Apperly, FL: The relationship of solar radiation to cancer mortality in North America. Canc Res, 1941, 1:191-195.

Boehm, K. et al. 2015. BPH: a tell-tale sign of prostate cancer? Results from the prostate cancer and environment study (PROtEuS), World J Urol, 33(12):2063-2069.

Bonn SE, Wiklund F, Sjölander A, Szulkin R, Stattin P, Holmberg E, Grönberg H, Bälter K. Body mass index and weight change in men with prostate cancer: progression and mortality. Cancer Causes Control. 2014 Aug;25(8):933-43.

Boyle, P. et al. 2016. Endogenous and exogenous testosterone and the risk of prostate cancer and increased prostate-specific antigen (PSA) level: A meta-analysis, BJU Int, 118(5):731-741.

Chang, H L,; Char, G. Y.: Benign hypertrophy of prostate. Chinese MJ 1936, 60: 1707-1722,.

Chavarro JE, Stampfer MJ, Li H, Campos H, Kurth T, Ma J. A prospective study of polyunsaturated fatty acid levels in blood and prostate cancer risk. Cancer Epidemiol Biomarkers Prev. 2007 Jul;16(7):1364-70.

Cui Z, Liu D, Liu C, Liu G. Serum selenium levels and prostate cancer risk: A MOOSE-compliant meta-analysis. Medicine (Baltimore). 2017 Feb;96(5):e5944.

Denmeade, S. R. - Isaacs, J. T. 2010. Bipolar androgen therapy: The rationale for rapid cycling of supraphysiologic androgen/ablation in men with castration resistant prostate cancer, Prostate, 70(14):1600-1607.

Denmeade,S; E. Antonarakis1, C. Paller1, H. Wang1, T. Benjamin1, C. Drake1, M. Carducci1, M. Eisenberger. : A phase II study of rapid cycling high dose testosterone (Bipolar Androgen Therapy) in men with metastatic castrate-resistant prostate cancer (mCRPC) resistant to abiraterone and/or enzalutamide. EJC, 2016, 68(1):S15m

Dewailly, E. et al. 2003. Inuit are protected against prostate cancer, Cancer Epidemiol Biomarkers Prev, 12(9):926-927.

Ganmaa D, Li XM, Wang J, Qin LQ, Wang PY, Sato A.. Incidence and mortality of testicular and prostatic cancers in relation to world dietary practices. Intl J Cancer 2002, 98:262-7.

Gao X, LaValley MP, Tucker KL.. Prospective studies of dairy product and calcium intakes and prostate cancer risk: a meta-analysis. J Natl Cancer Inst 2005,97:1768-77.

Giovannucci E. 1998. Dietary influences of 1, 25 (OH)2 vitamin D in relation to prostate cancer: a hypothesis. Cancer Cause Control 9:567-82.

Grönberg, H. 2003. Prostate cancer epidemiology, Lancet, 361:859-864.

Ho CK, Nanda J, Chapman KE, Habib FK. Oestrogen and benign prostatic hyperplasia: effects on stromal cell proliferation and local formation from androgen. J Endocrinol. 2008 Jun;197(3):483-91.

Hoffman, FL: The mortality from cancer throughout the world. The Prudential Press, 1915

Hsing AW, Gao YT, Chua S Jr, Deng J, Stanczyk FZ. Insulin resistance and prostate cancer risk. J Natl Cancer Inst. 2003 Jan 1;95(1):67-71.

Huang HY, Appel LJ. Supplementation of diets with alpha-tocopherol reduces serum concentrations of gamma- and delta-tocopherol in humans. J Nutr. 2003 Oct;133(10):3137-40.

Iversen, P. - Madsen, P. O. - Corle, D. K. 1995. Radical prostatectomy versus expectant treatment for early carcinoma of the prostate: Twenty-three year follow-up of a prospective randomized study, Scand J Urol Nephrol Suppl, 172:65-72.

Klein EA, Thompson IM Jr, Tangen CM, Crowley JJ, Lucia MS, Goodman PJ, Minasian LM, Ford LG, Parnes HL, Gaziano JM, Karp DD, Lieber MM, Walther PJ, Klotz L, Parsons JK, Chin JL, Darke AK, Lippman SM, Goodman GE, Meyskens FL Jr, Baker LH. Vitamin E and the risk of prostate cancer: the Selenium and Vitamin E Cancer Prevention Trial (SELECT). JAMA. 2011 Oct 12;306(14):1549-56.

Le Marchand L, Kolonel LN, Wilkens LR, Myers BC, Hirohata T. Animal fat consumption and prostate cancer: a prospective study in Hawaii. Epidemiology. 1994 May;5(3):276-82.

Lim KB. Epidemiology of clinical benign prostatic hyperplasia. Asian J Urol. 2017 Jul;4(3):148-151.

Lima Junior, M. M. et al. 2015. Unraveling Brazilian Indian population prostate good health: Clinical, anthropometric and genetic features, Int Braz J Urol, 41(2):344-352.

Lloyd JC, Masko EM, Wu C, Keenan MM, Pilla DM, Aronson WJ, Chi JT, Freedland SJ. Fish oil slows prostate cancer xenograft growth relative to other dietary fats and is associated with decreased mitochondrial and insulin pathway gene expression. Prostate Cancer Prostatic Dis. 2013 Dec;16(4):285-91.

Malekinejad H, Rezabakhsh A. Hormones in Dairy Foods and Their Impact on Public Health - A Narrative Review Article. Iran J Public Health. 2015 Jun;44(6):742-58.

Moore, RA: Benign Hypertrophy of the Prostate. A Morphological Study The Journal of Urology 1943, 50(6):680-710.

Morgentaler A. 2006. Testosterone and prostate cancer: an historical perspective on a modern myth, Eur Urol, 50(5):935-939.

Morgentaler, A.. Testosterone for life: Recharge your vitality, sex drive, muscle mass, and overall health, McGraw-Hill Education, 2009

Moyer, V. A. et al. 2012. Screening for prostate cancer: U. S. Preventive Services Task Force recommendation statement, Ann Intern Med, 157(2):120-134.

?rsted DD, Bojesen SE, Nielsen SF, Nordestgaard BG. Association of clinical benign prostate hyperplasia with prostate cancer incidence and mortality revisited: a nationwide cohort study of 3,009,258 men. Eur Urol. 2011 Oct; 60 (4): 691-8. doi: 10.1016

Park J, Cho SY, Jeong SH, Lee SB, Son H, Jeong H. Low testosterone level is an independent risk factor for high-grade prostate cancer detection at biopsy. BJU Int. 2016 Aug;118(2):230-5.

Parsons J.K., Carter H.B., Partin A.W., Windham B.G., Metter E.J., Ferrucci L. Metabolic factors associated with benign prostatic hyperplasia. J Clin Endocrinol Metab. 2006;91:2562-2568.

Peller, S; Stephenson, CS: Skin irritation and cancer in the U.S. Navy. Am J Med Sci, 1937, 194:326-333.

Price, D. et al. 2006. Toremifene for the prevention of prostate cancer in men with high grade prostatic intraepithelial neoplasia: Results of a double-blind, placebo controlled, phase IIB clinical trial, J Urol, 176(3):965-970.

Qin LQ, Wang PY, Kaneko T, Hoshi K, Sato A. Estrogen: one of the risk factors in milk for prostate cancer. Med Hypotheses. 2004;62(1):133-42.

Schwartz GG, Hanchette CL. UV, latitude, and spatial trends in prostate cancer mortality: all sunlight is not the same (United States). Cancer Causes Control. 2006 Oct;17(8):1091-101.

Schwartz GG, Hulka BS. Is vitamin D deficiency a risk factor for prostate cancer? (Hypothesis). Anticancer Res 1990; 10:1307 - 1311

Schweizer MT, Wang H, Luber B, Nadal R, Spitz A, Rosen DM, Cao H, Antonarakis ES, Eisenberger MA, Carducci MA, Paller C, Denmeade SR. Bipolar Androgen Therapy for Men With Androgen Ablation Naive Prostate Cancer: Results From the Phase II BATMAN Study. Prostate. 2016 Sep;76(13):1218-26.

Singh, P. B. - Matanhelia, S. S. - Martin, F. L. 2008. A potential paradox in prostate adenocarcinoma progression: Oestrogen as the initiating driver, Eur J Cancer, 44(7):928-936.

Suzuki, K. et al. 2003 Genetic polymorphisms of estrogen receptor alpha, CYP19, catechol-O-methyltransferase are associated with familial prostate carcinoma risk in a Japanese population, Cancer, 98(7):1411-1416.

Szendi G: Tévutak az orvoslásban Jaffa, 2018.

Takahashi, A.: Recurrence of prostatic hypertrophy following Freyer's suprapubic prostatectomy. Urologic Review, 32: 597-598, 1928

Trumble, B. C. et al. 2015. Challenging the inevitability of prostate enlargement: Low levels of benign prostatic hyperplasia among tsimane forager-horticulturalists, J Gerontol A Biol Sci Med Sci, 70(10):1262-1268.

Vermeulen, A. et al. 2002. Estradiol in elderly men, Aging Male, 5(2):98-102.

Vidal AC, Howard LE, Sun SX, Cooperberg MR, Kane CJ, Aronson WJ, Terris MK, Amling CL, Freedland SJ. Obesity and prostate cancer-specific mortality after radical prostatectomy: results from the Shared Equal Access Regional Cancer Hospital (SEARCH) database. Prostate Cancer Prostatic Dis. 2017 Mar;20(1):72-78.

Welch, H. G. - Albertsen, P. C. 2009. Prostate cancer diagnosis and treatment after the introduction of prostate-specific antigen screening: 1986-2005, J Natl Cancer Inst, 101(19):1325-1329.

Welch, H. G. - Schwartz, L. M. - Woloshin, S. 2012. Overdiagnosed: Making people sick in the pursuit of health, Beacon Press, Boston.

Wilt, T. J. et al. 2017. Follow-up of prostatectomy versus observation for early prostate cancer, N Engl J Med, 377(2):132-142.

Xu C, Han FF, Zeng XT, Liu TZ, Li S, Gao ZY. Fat Intake Is Not Linked to Prostate Cancer: A Systematic Review and Dose-Response Meta-Analysis. PLoS One. 2015 Jul 17;10(7):e0131747.

Yun SJ, Min BD, Kang HW, Shin KS, Kim TH, Kim WT, Lee SC, Kim WJ. Elevated insulin and insulin resistance are associated with the advanced pathological stage of prostate cancer in Korean population. J Korean Med Sci. 2012 Sep;27(9):1079-84.