Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Sayer Ji:
A rákszűrés nem ment életet

Fordította: Czárán Judit

Forrás: Sayer Ji: 'Cancer Screening Has Never Saved Lives' - BMJ Study Concludes January 12th 2016

A rák ellen folytatott küzdelem jegyében milliók vonultak már utcára, és milliók hiszik, hogy a szűrés mentette meg az életüket, hiszen így még "időben" felfedezték a betegségüket. Ám egy újabb tanulmány ismételten rámutat arra, amit mi már régen mondunk, hogy a szűrés sokszor nemcsak hogy nem ment életet, hanem egyenesen megrövidíti azt.

 

Google hirdetés

 

A British Medical Journal-ban fontos tanulmány látott napvilágot "Miért nem sikerült soha bizonyítani, hogy a rákszűrés életet ment - és mi következik ebből" címmel, amely bizonyítja, amit mi a GreenMedInfo.com-on mindig is állítottunk, hogy a rákszűrés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és összességében nem menti meg emberek életet, ugyanis a betegség-specifikus halálozás csökkenése nem jár feltétlenül együtt a halálozás általános csökkenésével. Ellenkezőleg, bizonyos esetekben a szűrés következtében az utóbbi akár még nőhet is.

Márpedig, mint erre Vinay Prasad és társai felhívják a figyelmet, egy szűrőprogram sikerességének az az igazi fokmérője, hogy a "korai" diagnózis eredményeképpen összességében csökken-e a halálozás. (Arról van szó, hogy ha többen halnak bele a szűrést követő kezelésbe, mint ahány embert megmentenek, akkor az összhalálozás a szűrések hatására nem csökken, hanem nő. -Sz.G. megj.)

Mi már korábban is ismételten foglalkoztunk például az in situ duktális karcinóma (DCIS) széles körben elterjedt téves klasszifikációjával, amely a DCIS-t egyértelműen rosszindulatú tumornak tekinti, valamint felhívtuk a figyelmet a már-már járványos méreteket öltő túldiagnosztizálás és túlkezelés veszélyeire. Évente sok tízezer nőnél állapítanak meg ilyen "korai stádiumban levő emlőrákot", holott ma már az Amerikai Rákkutató Központ (National Cancer Institute) is elismeri, hogy ezeket nem ráknak, hanem hámszövet eredetű jóindulatú vagy lassú lefolyású elváltozásnak kellene tekinteni. A The New England Journal of Medicine nevű rangos orvosi hetilapban 2012-ben megjelent tanulmány szerint az elmúlt 30 évben kb. 1,3 millió nőt diagnosztizáltak DCIS-szel, a legtöbbnek utána részlegesen vagy teljesen eltávolították a mellét, valamint sugárkezelést és/vagy kemoterápiát kaptak. Ironikus módon közülük sokan megingathatatlanul hisznek benne, hogy a szűrés és a kezelés az életüket mentette meg, mintegy a Stockholm-szindróma orvosi megfelelőjeként, amikor is az áldozat a szenvedés elviselése érdekében azonosul az "agresszorral". Holott a valóságban a legtöbb jóvátehetetlen kárt nem a "rák", hanem a téves diagnózis és az azt követő kezelések fizikai és pszichikai hatásai okozzák. Ha nem a mellrák okozta halálozást, (az ún. 'invazív' mellrák előfordulása nem csökken, hanem nő a szűrés és a túldiagnosztizálás következtében). hanem a halálozás alakulását általánosságban vizsgálnák, akkor valószínűleg az lenne az eredmény, hogy ezeknek a DCIS-szel diagnosztizált nőknek az életét a szűrőprogramok jelentősen megrövidítik, nem is beszélve életminőségükre gyakorolt negatív hatásokról.

A túlkezelések által okozott károk és szenvedések jelentősen csökkenthetők lennének, ha az egészségügy korifeusai és a szűrőprogramok lelkes hívei megértenék végre, hogy egy helyi tumor okozta halálozási kockázat csökkenéséből - legyen szó a mellről, a vastagbélről, a tüdőről vagy a pajzsmirigyről - nem következik automatikusan a bármilyen más okból való halálozás kockázatának a csökkenése. Ám ezzel sokszor maguk az orvosok sincsenek tisztában, és támogatnak egy sor betegség-specifikus, dollár milliárdokat felemésztő marketing kampányt, amilyen a rózsaszín szalagos "mellrák tudatosság" kampány, amelyről most már egyre többen tudják, hogy az pusztán a pénzcsinálás egy újabb roppant etikátlan és ravasz módja.

A tanulmány a következőképpen foglalja össze, miért problémás a betegség-specifikus halálozás és az összhalálozás csökkenésének összekeverése.

"Bár egyre többen vannak tisztában a rákszűrések ártalmaival, azok hívei továbbra is állítják, hogy a szűrések 'életeket mentenek'. Ez azonban a halálozásnak a betegség-specifikus halálozásra való redukálásán alapul.

Pedig ha az összhalálozást a betegség-specifikus halálozással helyettesítjük, akkor félrevezetjük az embereket, akiket elsősorban az érdekel, hogy csökkentik-e a szűrések az elhalálozásuk kockázatát. Bár vannak, akik személyes okokból nem akarnak konkrét diagnózist kapni, az illetékeseknek kötelességük tájékoztatni az embereket mind a betegség-specifikus, mind az összhalálozás adatairól, és biztosítani, hogy a egészségügyi ellátás fő célja - az élet meghosszabbítása és az életminőség javítása - ne szenvedjen csorbát.

Cikkünkben amellett érvelünk, hogy az összhalálozásból kiindulva kell megítélnünk a szűrések hatékonyságát, és hogy ehhez további kutatásokra lenne szükség. "

Vagyis a helyes viszonyítási pont nélkül az összes felvilágosítással és pénzszerzéssel kapcsolatos erőfeszítés a mell-, tüdő-, prosztata-, bőr-, agydaganat (testrészek tetszőlegesen behelyettesíthetők) okozta "halálozás csökkentésére" illetve "életek megmentésére" fölösleges, ha nem egyenesen propagandisztikus célú.

A rendelkezésre álló tények ismeretében a jelenlegi betegség-specifikus "rákmegelőzési" agenda legjobb esetben is tudománytalan. A tanulmány "Miért nem csökkenti a rákszűrés az összhalálozást?" című bekezdésében a szerzők így összegzik a szakirodalom vonatkozó álláspontját.

"12 randomizált rákszűréssel kapcsolatos vizsgálatból hétben tendenciaszerű vagy nagyságrendi eltérések mutatkoztak a betegség-specifikus és az összhalálozás között. Annak ellenére, hogy a betegség specifikus halálozás a szűrt csoportban a legtöbb esetben csökkent, az összhalálozás nem változott vagy nőtt. Ahol mindkét halálozási ráta csökkent, ott a javulás az összhalálozás vonatkozásában nagyobb volt, mint a betegség-specifikus halálozásban. Ez egyensúlyzavarra utal a nem betegség-specifikus halálozások tekintetében, ami további vizsgálatot és magyarázatot igényel. A rákszűrések metaanalízisének szisztematikus áttekintéséből az derül ki, hogy a betegség-specifikus halálozás tízből három esetben (33%) csökkent, az összhalálozás azonban egyetlen egyszer sem. "

Ebből nagyon sok minden következik.

Korábban már tárgyaltuk Angelina Jolie esetét, aki állítólag azért eltávolíttatta a mellét és a petefészkét, hogy csökkentse "a halálozási kockázatát". És bár egészséges szervek eltávolítása betegség-specifikus halálozás megelőzése céljából minden valószínűség szerint nem csökkenti a halálozás kockázatát általában, Jolie példája ragadósnak bizonyult. Döntését világszerte bátor tettként és racionális elővigyázatossági lépésként ünnepelték, amely nők tízezrei (és néhány férfi) számára is például szolgált. Reméljük, az új British Medical Journal-tanulmány nyomán a jövőben azok is az igazi elővigyázatosság mellett teszik le a voksukat, akiket eddig áthatott a kritikátlan, celebközpontú nyájszellem.

A szűrésekhez kapcsolódó túldiagnosztizálások és túlkezelések következményeitől ma már a férfiak is szenvednek. Az elmúlt évtizedek roppant agresszív prosztatarák szűrési programjai nyomán például több millió férfinek távolították el vagy sugárkezelték a prosztatáját. Egy 2004-es tanulmány szerint évente 200 000 új prosztatarákos esetet diagnosztizálnak.(1) Ami tragikus, hiszen az Amerikai Rákkutató Központ (National Cancer Institute) fent említett jelentése szerint az úgynevezett "korai stádiumban levő prosztatarák", a magas fokú prosztata intraepitheliális neoplázia (HGPIN) ugyanúgy egy hámszövet alapú, lényegében jóindulatú elváltozás, mint a DCIS a nők mellében. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy férfiak millióit úgy diagnosztizálják potenciálisan halálos "rákmegelőző állapottal" vagy "korai stádiumban levő rákkal", hogy valójában egyáltalán nincs is rákjuk.

Megjegyezzük, hogy akkor is van remény, ha az elváltozás egyértelműen rosszindulatú. A rák ugyanis nem genetikai mutációk által irányított, környezeti, táplálkozási és lelki/spirituális tényezőktől független, légüres térben zajló folyamat, amely mindenképpen halállal végződik. Nem úgy kell rá tekintenünk, mint a terrorista biológiai megfelelőjére, aki le akarja vágni, el akarja égetni, meg akarja mérgezni a kiszemelt szöveteket (és közvetve az egész gazdatestet) Az allopatikus orvoslás háborús modellje helyett egy olyan modellt kell alkalmaznunk, amely nem a rákos őssejtek megmérgezésén alapul, hanem úgy tekint a betegségre, mint a sejtszintű genetikai és epigenetikai információáramlás zavarára, amit akár vissza is lehet fordítani. Ha ez így van, akkor a tumor kordában tartható, sőt, vissza is fejleszthető, feltéve, hogy az információáramlásban bekövetkezett zavar elhárításával párhuzamosan (pl. nanofarmakológiai megközelítés, ld. jó minőségű táplálékok fogyasztása, mellyel a tumor mikrokörnyezetét is egészségesebbé tesszük méregtelenítéssel, életmód változtatással, a test és a lélek egyensúlyának helyreállításával, illetve célzott, nagydózisú táplálék-kiegészítők fogyasztásával (D-vitamin, deutériumcsökkentett víz).

Az új tanulmányból kiderül, hogyan okozták a prosztatarák szűrési programok nem várt "mellékhatásként" emberek halálát, elsősorban a hamis pozitív diagnózisok, a nem rosszindulatú elváltozások (ld. HGPIN) túldiagnosztizálása, valamint a véletlen esetek nagy száma következtében

"A prosztata specifikus antigén (PSA) teszt számos esetben hamis pozitív diagnózist ad, ami hozzájárul ahhoz, hogy évente több, mint egy millió prosztata biopsziát végeznek. Márpedig a prosztata biopszia nem veszélytelen beavatkozás, utána a beteg sokszor kórházba kerül, sőt, előfordul, hogy meg is hal. Ezen túlmenően a prosztatarákkal diagnosztizált férfiak nagyobb valószínűséggel kapnak szívrohamot vagy követnek el öngyilkosságot a diagnózist követő egy éven belül, illetve halnak meg egy olyan rák kezelésének a szövődményeiben, amely kezelés nélkül talán soha nem okozott volna tüneteket. "

Sokkoló, hogy a PSA-teszten alapuló prosztatarák szűrés az esetek 75%-ában hamis pozitív diagnózishoz vezet.(2) Tekintettel erre az eredményre nyilvánvaló, hogy semmi specifikus nincs ebben az ún. prosztata specifikus antigén tesztben, amelynek alkalmazását az amerikai Betegségmegelőzési Szolgálat Munkacsoport (United States Preventive Services Task Force) éppen ezért ma már kifejezetten nem javasolja.

Hogyan tévesztik meg az embereket a "szűrés életeket ment" szlogennel?

Az embereket szándékosan félrevezetik, mikor elhitetik velük, hogy a rákszűrés a priori életeket ment, holott, erre semmiféle tudományos bizonyíték nincs.

Az említett tanulmány rávilágít, milyen túlzott elvárások vannak a szűrésekkel kapcsolatban

"Az adatok szisztematikus áttekintéséből az derül ki, hogy az emberek erősen túlbecsülik a mammográfiai szűrés, a méhnyakrák szűrés és a PSA-szűrés hasznát, és nagyon alulbecsülik ezek ártalmait. Egy vizsgálat szerint a nők 68%-a hiszi azt, hogy a mammográfia csökkenti annak kockázatát, hogy mellrákot kapjanak, 62% szerint a felére, míg 75% úgy véli, hogy ha mindenki rendszeresen járna szűrésre, akkor 10 év alatt 1000 nőből 10-nek az életét lehetne megmenteni. Nos, ezt az eredményt a szűrések hasznának legoptimistább becslése sem közelíti meg. A Cochrane randomizált, kontrollált vizsgálatai szerint például sem a PSA szűrés nem okozott csökkenést a betegség-specifikus prosztatarák halálozásban, sem a mammográfiai szűrés a mellrák halálozásban.

A szűrések pártolói mindig csak a szűrések hasznát hangsúlyozzák, és sokszor a félelemre alapoznak. Mások, például mi, úgy gondolják, hogy közös döntéshozatalra kellene törekedni. Ám amíg mi magunk sem vagyunk egészen tisztában azzal, hogy milyen szerepet játszanak a szűrések a halálozás alakulásában, addig nem tudjuk ellátni az embereket azokkal az információkkal, amelyekre szükségük lenne a felelős döntéshozatalhoz. Márpedig becsületesen be kell vallanunk, hogy itt vannak még bizonytalanságok.

A svájci egészségügyi hatóságok már nem javasolják a mammográfiai szűrést a polgárainak, mivel 1000 nő közül, aki rendszeresen aláveti magát a vizsgálatnak, mindössze egynél sikerült a mellrák halálozást megelőzni (vagyis ötből négyre csökkenteni a mellrákban elhunytak számát), míg a nem mellrákban elhunytak száma 39 maradt, illetve 40-re nőtt. Vagyis minden nőnek mérlegelnie kell, hogy van-e nettó haszna a szűrésnek. Ugyanis ha a nem rákban elhunytak száma 39-ről 40-re emelkedik, akkor ez azt jelenti, hogy az illető nő a szűréssel egyszerűen elcseréli az egyik halálnemet a másikra, és teszi ezt adott esetben súlyos szorongások, depresszió és anyagi ráfordítások árán. Egy szóval a nőknek tudniuk kell, hogy 600 000 vizsgált eset alapján még mindig nem mondható meg teljes biztonsággal, hogy a mellrákszűréssel lehet-e valamennyivel is csökkenteni az összhalálozási rátát. "

Az emberek kritikátlan hite a szűrések hatékonyságában segít eltitkolni azok káros hatásait, melyeket egyébként az egészségipar által szponzorált kutatások is igyekeznek homályban tartani. A tanulmány felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy "57 (vizsgált) tanulmányból mindössze 7% közöl számszerű adatot a túldiagnosztizálásokról és csak 4% számol be a téves pozitív diagnózisokról. " Az is kiderül, hogy "ha a kutatók mégis vizsgálják a szűrések okozta károkat, akkor az eredmény általában meglehetősen kijózanító".

"A mellrákszűrések hamis pozitív eredményei után 6 hónappal ugyanolyan pszichoszociális zavarokat mutattak ki az áldozatoknál, mint azoknál, akik valóban mellrákban szenvedtek. Márpedig a 10 évig vagy annál tovább szűrésre járó nők 60%-a legalább egyszer hamis pozitív diagnózist kap, a férfiaknál pedig, akiken három vagy négy alkalommal elvégzik a PSA-tesztet, ez az arány 12-13%. A tüdőszűrésre jelentkezők közül 39,1% kap legalább egyszer pozitív leletet, amelyek 96,4%-ban hamisnak bizonyulnak.

A túldiagnosztizálás a tüdőrák esetében 18%-át érinti azoknak, akiket alacsony dózisú CT-vel az amerikai tüdőszűrő program keretében szűrnek, és a kutatók szerint három invazív mellrák diagnózisból egynél (illetve invazív in situ karcinóma esetén kettőből egynél) túldiagnosztizálásról van szó. Ezek a számok messzemenő egybeesést mutatnak más típusú szűrések eredményeivel. "

Ám maguknak a szűrési technológiáknak is vannak ismert, ám ritkán elismert ártalmai. Például a röntgen-mammográfia a gamma-sugaraknak egy speciális típusát használja, amelyről kimutatták, hogy hatszoros rákkeltő hatásuk van. Egy másik példa a CT vizsgálat. Vannak becslések, amelyek szerint az USA-ban a rákos esetek 4%-áért a CT vizsgálatok a felelősek. Nyilvánvaló, hogy a rákszűrő programoknak, amelyek lényegében rákkeltő diagnosztikai technológiákon alapulnak (ahogyan rákkeltőek a kemoterápia és a sugárkezelés is), megálljt kell parancsolni, hacsak nem sikerül bizonyítani, hogy tényleg életeket mentenek. Márpedig véleményem szerint ez a tanulmány a kérdést egyértelműen eldönti.

A cikk azzal zárul, hogy

"felhívunk minden egészségügyi szolgáltatót, hogy beszéljen őszintén a szűrések korlátairól, azok ártalmai ugyanis bizonyítottak, a hasznuk az összhalálozás csökkentése tekintetében annál kevésbé. A legtöbben ma valószínűleg akkor döntenek helyesen, ha visszautasítják az efféle vizsgálatokat. A szűréseket végzőkre meg ráférne egy kis szakmai továbbképzés.

Követeljük a hiteles bizonyítékokat, mégpedig nem a beavatottak magas igényeinek kielégítése érdekében, hanem azért, hogy orvos és beteg közösen tudjanak racionális döntést hozni az ügyben. Meg kellene fogadni Otis Brawley-nek, az Amerikai Rákellenes Társaság vezető tudósának és orvosigazgatójának a tanácsát, aki szerint 'mondjuk meg őszintén, mi az, amit tudunk, mi az, amit nem tudunk, és mi az, amit csak hiszünk'"

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

  • 1, Review Cancer statistics, 2004. Jemal A, Tiwari RC, Murray T, Ghafoor A, Samuels A, Ward E, Feuer EJ, Thun MJ, American Cancer Society CA Cancer J Clin. 2004 Jan-Feb; 54(1):8-29.
  • 2, http://www.thennt.com/nnt/psa-test-to-screen-for-prostate-cancer/