Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A száz éves láncdohányos, pálinkázó nagypapa mítosza

Megjelent: Amiről az orvos nem mindig beszél magazinban 2017. novemberben

Aki nem akar szembe nézni a tényekkel, annak mindig van kéznél egy példa, ami cáfolja a nyilvánvalóbbnál is nyilvánvalóbb statisztikákat.

 

A Google adatkezelési elvei

 

A nyomasztó számok

A halálozási statisztikák rémisztőek. Minden második ember szív- és érrendszeri halálban hal meg, s minden második rákban betegszik meg. Élete során 8 nőből 1 biztosan mellrákos, 7 férfiből 1 pedig prosztatarákos lesz. Az emberek negyede rákban hal meg. Tíz emberből egy már cukorbeteg, másik háromnál a cukorbetegség kifejlődőben van. A diabétesz 10-15 évvel lerövidíti a várható élettartamot. A cukorbetegek közül évente 9 ezernek amputálják a lábát, sokan pedig megvakulnak. Rohamosan nő az Alzheimer betegek száma, s járványos méreteket ölt a csontritkulás.

A reménytelenség kora

Persze, senki nem így tervezi az életét, mégis a többség sorsa ez lesz. Osztálytalálkozókon ijesztő a fogyatkozó létszám, s rossz látni, miként lettek egykoron fiatal és egészséges osztálytársainkból ötven éves korra megrogyott, elhízott, gyógyszereken élő emberek. Az átlag magyar ember élete rövid, s ennek a rövid életnek is az utolsó tíz évét valamilyen krónikus betegségben tölti el. Körülöttünk hullanak az egészségesnek tűnő emberek. A betegség és a halál olyan, mintha mindig derült égből villámcsapásként érkezne. Tele vagyunk történetekkel: "este még vidáman beszélgettünk, reggel halva találták ágyában". "Fel akart pattanni a biciklire, egyszer csak eldőlt és már halott volt". "Egy rutin szűrő vizsgálat során derült, ki, hogy már operálhatatlan vastagbélrákja van". "Egész életében sportolt, figyelt a táplálkozására, még csak nem is dohányzott, aztán a munkahelyén esett össze és már vége is volt". Hogy lehet így egyáltalán élni, ha folyton itt settenkedik körülöttünk a halál?


Pascal az emberi sorsot így írta le: "Képzeljünk el magunknak egy csomó embert, láncra verve, mindegyik halálra van ítélve; naponta kivégeznek közülük néhányat a többi szeme láttára, s akik pedig megmaradnak, a maguk sorsát látva társaikéban, fájdalommal, reménytelenül bámulják egymást, és várják, mikor következnek ők."

A végzet, úgy tűnik, kiszámíthatatlan, vaktában ragadja el az embereket. Pedig közülük sokan igyekeztek egészségesen élni, követték orvosaik utasításait, jártak szorgalmasan a szűrővizsgálatokra, aztán mégis lecsapott rájuk a halál. Már az orvoslásban sem tudunk hinni, pedig azt hittük, az orvosok fognak megmenteni minket. Majd megmondják, hogyan éljünk, s ha betartjuk, kutya bajunk sem lesz. Aztán most meg kapkodhatjuk a fejünket, hogy a tojás is jó, a zsírral sincs baj, az egészségesnek kikiáltott sütőolajok meg kifejezetten veszélyesek. Hát nem az járt jól, aki füle botját se mozdította az orvosi tanácsokra? Látjuk az orvosok betegségekkel szembeni tehetetlenségét, hogy rendre dőlnek meg az igaznak vélt orvostudományi teóriák, hogy becslések szerint Magyarországon évente 30 ezren magába az orvosi kezelésbe halnak bele, és sorra derülnek ki életmentőnek szánt gyógyszerekről, hogy halálos mellékhatásokkal bírnak.

Elveszve a sok információban

Sokan, ha lelkük mélyére néznek, Pascalhoz hasonlóan képzelik el az életet, de mindennapjaikban fatalista módon inkább igyekeznek nem is foglalkozni az egésszel. "Ne gyújtsak rá? Aztán holnap majd kiderül, hogy nem is okoz tüdőrákot?""A bor egészséges, megmondták". Mindenki szeretne sokáig élni, de legtöbben reménytelennek látják az ezért folytatott örökös küzdelmet. Minek a sok lemondás, szélmalomharc az egész. Hisz ki tudja megmondani, mi is a hosszú, egészséges élet titka? Megannyi próféta hirdeti és árulja jó pénzért ezt a titkot, de melyik az igazi? Ki a vitaminokban, ki az ezotériában, ki az új germán medicinában, ki a vegánságban, ki a hitben, ki a böjtölésben, ki a nem tudom milyen kivonatban véli megtalálni az egészséges élet titkát. De melyiknek higgyünk? Hihetünk-e bármelyiknek? A hiten túl bizonyítja-e bármi is, hogy a módszer majd beválik? S ha az egyiket választjuk, nem bánjuk-e meg később, hogy nem a másiknak hittünk?

Ez a totális bizonytalanság a modernkori fatalizmus és nihilizmus gyökere. A "valamibe csak meg kell halni", a "csak egyszer élünk, akkor hát élvezzük"filozófia rezignáltan konstatálja, hogy kár a gőzért, nem mi vagyunk a felelősek életünkért. A sors ellen nem érdemes kapálódzni. Kinek ez, kinek az van megírva.


A hiedelmek nem segítenek, de reményt adnak

De mert a pascali vízió szerint mégsem lehet élni, minden nap felkelni és munkába menni, este gondtalanul nézni a tévét, kacagni a barátokkal, és tervezni a jövőt, kellenek a mítoszok és a csodák. Ezért van mindenki tarsolyában legalább egy 100 éves nagypapa, aki minden napját egy kupica pálinkával kezdte, a cigi sose került ki a szájából, nem nézte mit ehet és mit nem, életében nem volt orvosnál, nem szedett se gyógyszert, se vitamint, aztán úgy halt meg, hogy szilvaszedés közben leesett a fáról. Mert hinni akarunk abban, hogy a végzet nem mindenkire sújt le, igenis vannak kivételek, akikre nem érvényesek a statisztikák és a kockázati faktorok. Hátha éppen mi leszünk azok. Miért is ne?

Aztán vannak, akik nevesítik a végzetet. Ők azok, akik próbálnak szembenézni a fenyegető végzettel. A betegségek oka a stressz, a környezeti ártalmak, a kormányok tudatos népirtása (oltással, szennyezett sóval, eltitkolt gyógyszerekkel), az élelmiszeradalékok, a földsugárzás, a felmenőket sújtó átok…Az ezekkel szembeni küzdelem védettség érzést ad, de persze ugyanúgy nem, vagy alig jelent az egészség számára valami védelmet is. A New Age, az ezotéria, az asztrológia, az "ősi gyógymódok", a pszisebészet, és még sorolhatnám, mind annak az igénynek a kielégítésére született, hogy ne kelljen tehetetlen, leláncolt embereknek érezni magunkat, akik csak a kivégzésükre várnak. Sokan pedig az orvoslásba vetett vak hitükkel próbálják szorongásaikat kordában tartani, s dührohamot kapnak minden kritikus hangra. Pedig sajnos, nem egyszer, az orvoslás többet árt, mint használ.

Kiút a káoszból

Mit tehet a mai ember, aki csak fuldoklik a sok egymásnak ellentmondó információban? Tényleg jobb is feladni, úgyse lehetünk okosak, vagy lehetne tisztán is látni?

Vannak elvek, amelyeket ha követünk, hirtelen megvilágosodhatunk.

Ha sorra alkalmazzuk a fenti elveket, szelektálni és rangsorolni tudjuk az egészségügyi információkat.
Ha csak a 18-19 századig megyünk vissza, és összevetjük mai korunkkal, azt látjuk, hogy -bár sokan meghaltak fertőző betegségekben - az emberek nagyjából addig éltek, mint a mai ember, de a civilizációs betegségek alig fordultak elő náluk. Szinte ismeretlen volt a cukorbetegség, ritka volt az elhízás, a szívbetegség és a rák. Ez hatványozottan igaz a természeti népekre (1). A régi korokban merőben másként táplálkoztak, nem volt elektromosság, kisebb volt a környezetszennyezés (4). Ha az egészségkárosító hatásokat nagyságuk szerint rangsoroljuk, első helyre a táplálkozás kerül: a mai ember túl sok finomított szénhidrátot (gabonafélék, burgonya, cukor, stb.), feldolgozott élelmiszert fogyaszt és általában vitaminok- és ásványi anyagok hiányában szenved (2, 5). Sok egyéb káros hatás is ér minket, de az elhízás mértéke és a metabolikus szindróma súlyossága alapvető összefüggést mutat a civilizációs betegségekkel (8). Ugyanígy a D-vitaminszint és a rákkockázat, vagy a K2-vitaminszint és az érelmeszesedés közt dózishatás mutatható ki, s a hatásmechanizmus is ismert (2, 8). Ha arról olvasunk, hogy az omega-3 szedése veszélyes, kétkedhetünk, hiszen az emberi evolúcióban döntő szerepe volt a nagy mennyiségű omega-3 fogyasztásának (2, 6, 7). Ha azt olvassuk, hogy a B12 dohányzóknál fokozza a rákkockázatot, ne vessük el a hírt, mert dózishatást találtak és van biológiai hatásmechanizmus (a B12-nek a DNS kiolvasásban fontos szerepe van), de ne is fogadjuk el; várjuk a megerősítő vizsgálatokat. Ha a nagy tekintélyű professzor azt állítja, a magas koleszterinszintünket csökkenteni kell, gondoljunk arra, hogy az embernek ez többszázezer éven át nem okozott problémát (2, 6, 7), és független vizsgálatok és elemzések nem is tudják igazolni a koleszterin ártalmasságát (8). Így, ha egészséges életmódot akarunk választani, odáig kell visszamennünk, amikor még az emberek mentesek voltak a civilizációs betegségektől, s el kell vetnünk minden olyan életmód irányzatot, amely erkölcsi-vallási alapokon (pl. vegetarianizmus), vagy spekulatív elméleten (vércsoport diéta, lúgosítás, nyersdiéta, stb.) nyugszik.

A racionális-tudományos gondolkodás évszázadok alatt alakult ki, ma már birtokunkban van, saját érdekünkben éljünk vele! A túl sok információ csak akkor gond, ha nincs iránytűnk eligazodni benne.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre