Forrás:Dr. Hu Naiwen: Long-Term Constipation May Lead to Cancer, Massage These 4 Acupoints to Relieve It
Fordította: Czárán Judit
A székrekedés nem csak kínzó, de súlyos következményei lehetnek, így pl.összefügg a vastagbélrák kockázattal
A Bowel Interest Group 2019-es jelentése szerint a székrekedés - amely minden hetedik felnőttből és minden harmadik gyermekből egyet érint - kezelése 162 millió fontba került az angol Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnak (NHS) 2017-18-ban. Ebben az időszakban naponta átlagosan 196 embert vettek fel kórházba székrekedéssel, ami 163 128 kórházi ágyon töltött napban végződött. Ugyanebben az évben hetente 218 000 alkalommal fordultak háziorvoshoz (GP) székrekedés miatt. Az ilyen rendeléseken részt vevő betegek száma azonban valószínűleg csak töredéke a tüneteket észlelő emberek tényleges számának. A YouGov 2016-os, 2352 felnőtt körében végzett felmérése szerint ugyanis a válaszadók 35%-a jelezte, hogy ha székrekedése lenne, megvárná, amíg a tünetek megszűnnek, mielőtt a háziorvoshoz fordulna; a megkérdezettek fele úgy gondolta, hogy a székrekedés miatt nem érdemes orvosi segítséget kérni, 39% pedig kisebb egészségügyi problémának tartotta.
Ha nem kapnak orvosi tanácsot és nem történik megfelelő beavatkozás, a székrekedés krónikussá válhat, és komoly hatással lehet az életminőségre, de az ezt övező tabu azt jelenti, hogy emberek milliói tapasztalnak potenciálisan kínzó tüneteket, amelyeket nem kezelnek hatékonyan. (8)
Kutatások igazolják, hogy a krónikus székrekedés a vastagbél daganatos megbetegedéseinek egyik kockázati tényezője (1). A hagyományos kínai orvoslás technikái, például az akupresszúra (2), bizonyos gyógynövények használata, illetve a megfelelő étrend azonban hatékonyan kezelhetik a székrekedést, ezáltal csökkentve a vastagbélrák kialakulásának kockázatát (3).
Az Egyesült Államokban a székrekedés az egyik leggyakoribb gyomor-bélrendszeri panasz, évente legalább 2,5 millió ember fordul vele orvoshoz (4). A probléma a felnőtteknek hozzávetőlegesen 16, a 60 év felettieknek pedig 33 százalékát érinti (5). Az idős embereknek a belek kiszáradása miatt vannak gyakrabban székletürítési problémáik, a fiataloknál és az irodai munkát végzőknél pedig a hosszan tartó ülés és a stressz okozhat hasonló nehézséget.
Ezenkívül a modern étrendre jellemző rengeteg feldolgozott élelmiszer is bűnös lehet abban, hogy egyre több ember szenved székrekedésben.
Egy az Alimentary Pharmacology and Therapeutics című folyóiratban 2014-ben publikált tanulmányból (6) az derül ki, hogy a krónikus székrekedéssel küzdő betegeknél a vastagbélrák előfordulásának gyakorisága szignifikánsan magasabb volt, mint a kontrollcsoportban, és a kockázat az székrekedés súlyosságával nőtt.
De mit tehetünk a székrekedés ellen, és hogyan csökkenthetjük a vastagbélrák kialakulásának kockázatát? Vizsgáljuk meg, mit mond erről a hagyományos kínai orvoslás ősi bölcsessége.
A székrekedés 5 típusa
Először is azt kell megértenünk, hogy a székrekedésnek különböző okai lehetnek.
1. Lassú bélmozgás
A székrekedés ezen típusát a rossz bélműködésből adódó lassú gyomor-bél perisztaltika, illetve a gyenge bélmozgás jellemzi.
A hagyományos kínai orvoslás szerint a vastagbél meridián a kora reggeli órákban, 5 és 7 óra között a legaktívabb, ezért a legjobb, ha ebben az időszakban történik a székletürítés. Ha ez valami miatt ez elmarad, akkor a bélmozgás romlik, ami késleltetett tranzit típusú székrekedéshez vezethet.
A hagyományos kínai orvoslás ugyanis azt állítja, hogy az emberi testnek van egy meridián rendszere (7), amely az energia cirkulálásáért, illetve a csí (az életenergia) és a vér szállításáért felelős az egész testben. Az emberi testnek 12 meridiánja van, ezek mindegyike a 12 belső szerv valamelyikéhez kapcsolódik.
A hagyományos kínai orvoslás a nap 24 óráját tizenkettő kétórás periódusra osztja, amelyek során a megfelelő meridiánok és a hozzájuk tartozó szervek különösen aktívak. Akupunktúrával vagy akupresszúrával azonban stimulálhatók a meridiánok speciális funkcióval rendelkező pontjai a megfelelő szervekhez kapcsolódó betegségek kezelése érdekében.
2. Stressz
A lelki eredetű, stressz okozta székrekedés a székrekedés leggyakoribb típusa, különösen az irodai munkát végzők körében, akiknél a kora reggeli órákban sokszor elmarad a székletürítés. A fiatalokra manapság különösen jellemző, hogy éjjel soká fenn vannak, reggel pedig nincs idejük sem reggelizni, sem vécére menni. Márpedig a stressz és az időhiány kettős nyomása könnyen székrekedéshez vezethet.
3. Végbél- vagy vastagbéldaganatok, illetve -betegségek
A székrekedésnek ezt a típusát a végbélben vagy a vastagbélben lévő daganatok, illetve betegségek okozzák. De fordítva is igaz: a székrekedés is hozzájárulhat a végbél vagy a vastagbél daganatainak kialakulásához.
4. Terhesség
Egyes nőknél a terhesség alatt székrekedés jelentkezik.
5. Bizonyos gyógyszerek
A székrekedésnek ezt a típusát más betegségek kezelésére használt gyógyszerek okozzák.
Ezt a négy akupunktúrás pontot kell masszírozni a bélmozgás elősegítésére.
1. Kongzui (LU 6): Székrekedés és aranyér kezelésére
Az akupresszúra hasznos eszköze lehet a bélmozgás elősegítésének. Ajánlom a Kongzui nevű fontos akupunktúrás pontot. A régi időkben a Kongzui-t általában a rossz bélmozgás vagy székrekedés okozta aranyér kezelésére használták - kiváló eredménnyel.
A Kongzui a csukló és a könyökhajlat között félúton található, az alkar tenyér oldali részén, a hüvelykujj töve és a csukló közt. Ennek a pontnak a nyomkodása, illetve masszírozása stimulálhatja a végbelet, és beindíthatja a bélmozgást kemény széklet vagy székletürítési problémák esetén.

A Kongzui akupont(LU 6)
2. Chengshan (BL 57): Székrekedés, aranyér és derékfájás kezelésére
A Chengshan akupont az alsó lábszár közepén, a térdhajlat és a sarok között a gastrocnemius izom által képzett mélyedésnél található. A Kongzui akuponthoz hasonlóan a Chengshan is rendkívül hatékony lehet az aranyér és a székrekedés kezelésében. Az ezen a ponton végzett megfelelő akupresszúra megszűntetheti a székrekedést.
A Chengshan a derékfájást is jótékonyan enyhíti. Ezért a derékfájásban, székrekedésben vagy aranyérben szenvedők ezt az akupunktúrás pontot masszírozhatják a tüneteik enyhítése érdekében.

A Chengshan akupont (BL 57).
3. Shenmen (HT 7): A stressz okozta székrekedés és az álmatlanság kezelésére
A Shenmen akupont, amelynek masszírozása enyhítheti a stresszt és a szorongást, a kis- és a gyűrűsujj találkozásánál található a csukló felöli oldalon. Ha egy vonalat húzunk ettől a ponttól a csuklóval való metszéspontig, akkor megtaláljuk a Shenmen helyét. Ennek masszírozása azonnal csökkentheti a stresszt és az alvás minőségét is javíthatja.
Ezért a Shenmen és a Három Yin metszéspont (SP 6) akupont kombinációja nagy szerepet játszik a mentális vagy alvászavarban szenvedő betegek kezelésében. A Shenmen segít csökkenteni a stresszt, így ha a székrekedést a stressz okozza, akkor ennek az akupontnak a masszírozása enyhülést hozhat a betegnek.

A Shenmen akupont (HT 7).
4. Tianshu (ST 25): A székrekedés és a hasmenés kezelésére
A Tianshu akupont, amely körülbelül három ujjnyira kifelé, a köldök két oldalán található, fontos szerepet játszik mind a székrekedés, mind a hasmenés kezelésében.
Finoman nyomja meg a hüvelykujjával, az akupontot, majd engedje el, és ezt ismételje meg úgy hétszer-kilencszer.

A Tianshu akupont (ST 25).
Hagyományos kínai orvoslás gyógymódjai a székrekedés kezelésére
Ma már számos hagyományos gyógynövényről tudjuk, hogy hatékonyan alkalmazhatóak egy sor betegség gyógyításában, de ahhoz, hogy valóban jó eredményeket érjünk el velük, mindig figyelembe kell venni a konkrét beteg konkrét egészségi állapotát.
1. Öt magos tabletta: Kenőanyag a belek számára, javítja a perisztaltikát
Az öt magos tabletta, ahogy a neve is mondja, öt különböző magot tartalmaz: fenyőmagot, életfa magot, japán bokorcseresznye (Prunus japonica) magot, őszibarack- és sárgabarackmagot, mandarinhéjjal kombinálva.
Ezek az olajokban gazdag magvak természetes síkosítják és kisimítják a beleket. A receptúrát kifejezetten hiány típusú székrekedésben szenvedő betegek számára fejlesztették ki, akiknek lassú a gyomor-, illetve a bélmozgásuk.
2. Cistanches Herba (sivatagi ginzeng) és Tuber Fleeceflower (Japán keserűfű): Hidratálja a beleket és javítja az idősek veseműködését
Idős embereknél előfordul, hogy a beleik kiszáradnak a renyhe bélmozgás miatt. Ahogy öregszünk, a beleink hajlamosak szárazabbá válni. Ilyen esetekben ajánlott nedvesítő hatású, illetve a veséket erősítő gyógynövényeket szedni. A sivatagi ginzeng és a japán keserűfű kombinációja például hidratálja a beleket és tonizálja a veséket, együttes szedésük segíti a bélmozgást, és egyben táplálja a vesét.
3. Kínai angyalgyökér: Dúsítja a vért, kenőanyag a belek számára és a termékenységet is fokozza
Volt egy páciensem, aki hét-nyolc év házasság alatt sem tudott teherbe esni, ráadásul székrekedésben is szenvedett. Azt javasoltam neki, hogy szedjen naponta 100 gramm kínai angyalgyökeret. Ez a gyógynövény ugyanis nemcsak a vért táplálja, hanem a beleket is keni. Pár hónap alatt a beteg bélmozgása rendeződött, majd sikeresen megfogant, és két gyermeket is a világra hozott.
4. Megfelelő étrend
A székrekedésben szenvedőknek érdemes sok olyan gyümölcsöt fogyasztaniuk, amelyek segítik a bélmozgást, ilyen például a papaya, a banán vagy az ananász. Ezek könnyen hozzáférhetőek, és javíthatják a bélműködést.
A papaya gazdag olyan rostokban és enzimekben, amelyek képesek lebontani a fehérjéket, serkentik a gyomor-bél perisztaltikát, illetve elősegítik az akadálytalan bélmozgást. Napi fél papaya elfogyasztása hatékonyan enyhítheti a székrekedést.
A papaya jelentős mennyiségű luteint is tartalmaz, amely fokozza a retina fotoreceptor sejtjeinek érzékenységét. A magas lutein-tartalom miatt egy fél vagy egy egész papaya egyszerre történő elfogyasztása átmenetileg kissé sárgává teheti az ember tenyerét, szemét és arcát. Emiatt azonban nem kell aggódni; az elszíneződés ártalmatlan, és a papaya elfogyasztása után nem sokkal magától eltűnik.
Az ananász gazdag élelmi rostokban, és a papayában található enzimekhez hasonló enzimek vannak benne, amelyek hozzájárulnak a fehérjék lebontásához. Ezért a modern orvostudomány úgy tartja, hogy az ananász segít eltávolítani a szervezetből a szabad gyököket, és ezáltal javítja az emésztést. Az ananász C-vitamin forrásként is hasznos.
(A cikkben említett néhány gyógynövény sokak számára talán ismeretlen, de a legtöbb kapható az ázsiai szupermarketekben.)