Szendi G:
A szem mindent elárul?

Vajon a szemünkben valóban látszanak a betegségeink és hajdani sérüléseink? Jó lenne, ha így lenne, de egy mítosszal megint szegényebb lettem.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Az emberek jelentős része -kiábrándulva az akadémikus orvoslás bizonyos kórképekkel, panaszokkal szembeni tehetetlenségéből,- végül a komplementer orvoslásnál találják meg gyógyulásukat. Az is tény, hogy az akadémikus orvoslás meglehetősen önelégült, megfellebbezhetetlen tekintélynek tekinti önmagát, holott orvostudományi kutatásokból tudjuk, hogy a vezető halálok az orvosi kezelés maga (Null és mtsi., 2011). Egyedül az USA-ban évente kb. 1 millió ember hal meg az orvosi kezelés mellékhatásaként. Ezt a számot tovább növelné, ha figyelembe vennénk a téves kezelési protokollok (koleszterin teória, mammográfia, érelmeszesedés, prosztatarák, stb.) okozta halálozást. Ma a törvény -részben helyeselhető okokból - különbséget tesz gyógyító és gyógyító közt. Vannak a felkent és vannak a megtűrt gyógyítók. A felkent gyógyítók a hivatalos orvoslás, amely bármilyen téves orvostudományi elméletet és terápiát is képvisel, azt nevezik tudományosnak. Hogy a megtűrt gyógyítókat - azaz a komplementer orvoslást- egyfajta páriáknak tekintik, azt jól illusztrálja Boldogkői Zsolt: Hiénák a betegágy körül (Boldogkői, 2016) pár éve megjelent könyve, amit - miután a Springer tudományos kiadó -valószínűleg a könyv vállalhatatlansága miatt- kiadását visszautasította - az Akadémia kiadó jelentetett meg.

Már a könyv címe is becsületsértő, és az egész könyvet is áthatja a szerző azon meggyőződése, miszerint a természetgyógyászok kuruzslók, "a beteg emberek vámszedői". A szerző tudományosnak azt tekinti, amit befogadott az akadémikus orvoslás, minden más ostobaság. Így tudománytalannak tekinti a deutériumcsökkentett víz vagy a ketogén étrend rákellenes hatását, nevetségesnek tartja a táplálkozás és a civilizációs betegségek közti kapcsolatot, s bolondériának nevezi az omega-3 fogyasztását. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a könyvben több, nevetségessé tett természetgyógyászati eljárás valóban megkérdőjelezhető. Nehéz helyzetben van a komplementer orvoslás, ha egyszerre kell az akadémikus orvoslás támadásaival szemben egységet mutatnia és ugyanakkor belső tisztuláson keresztül mennie. Hiszen, akárcsak az akadémikus orvoslásban, a komplementer medicinában is tekintélyek és egzisztenciák tartanak fent elavult, hatástalan módszereket. Ha nehéz is, de a komplementer orvoslásnak saját érdekében is meg kell szabadulnia a tekintélyét és hatásosságát kikezdő balasztoktól. Ilyen balaszt az iridológia is, amely a szem szivárvány hártyájának különféle elváltozásait diagnosztikus céllal elemzi.

Az iridológia születése

Igaz, ami igaz, a szocializmusban mindent elhittünk, ami kézről-kézre adva fénymásolatban vagy átütő papírra gépelve terjedt. Így én is szereztem egy iridológia kézikönyvet és lelkesen tanulmányoztam a szemeimet. Ha állítólag a talpunkon, a fülünkön vagy a meridián pontjainkon leképeződik az egész testünk, miért is ne volna igaz ez a szemünkre is?

Hogy a szem jellemzőiből testi betegségekre is lehet következtetni, az már az 1600-as években felmerült, de az íriszdiagnosztika kidolgozott teóriáját többek közt von Péczely Ignác magyar orvos alapozta meg az 1860-as években. Péczely története szerint gyermekkorában családja egy törött lábú baglyot gyógyítgatott. Péczely a bagoly szemében azon az oldalon amelyik lába eltörött, egy elváltozást látott meg a szivárványhártyán. Ahogy a bagoly lába gyógyult, úgy halványodott el az elváltozás és végül már csak egy fehér vonalka maradt vissza. Péczely állítólag más állatoknál is hasonló tapasztalatokat gyűjtött, majd később, orvosként betegeinél szisztematikus megfigyeléseket tett, összehasonlítva íriszüket a műtét előtti és a műtét utáni állapotukban (Abgrall, 2000). Az 1870-es években közé is tette az írisz térképet, amit kisebb módosításokkal ma is használnak (Péczely, 1873). Összefoglaló műve 1880-ban jelent meg. A szivárványhártyát területekre osztotta és minden egyes terület megfelel valamelyik szervnek vagy testrésznek. Az íriszdiagnoszták állítása szerint a szivárványhártya elváltozásaiból következtetni lehet sérülésekre, szöveti elváltozásokra, mérgek felhalmozódására, de nem gondolkodnak diagnózisban, hiszen mondjuk a veseterület elváltozása csupán azt jelzi, hogy a vesével gond van.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Az iridológia másik alapítójának a svéd Nils Liljequist tekintik, aki fiatal korában súlyos betegségére kinint és jódot szedett, s ez megváltoztatta szemszínét, valamint szivárványhártyáján foltok jelentek meg. Ő is tanulmányozni kezdte a testi betegségek íriszen való megjelenését és 1890-ben jelentette meg Szemdiagnózis címmel könyvét (Berggren, 1985).

Az iridológia tekintélyelvűségét jelzi, hogy Péczely és Liljequist állításait a mai napig készpénznek veszik, dacára annak, hogy később állatokkal végzett kísérletekben nem sikerült Péczely kiinduló megfigyelését igazolni (Berggren, 1985). Ennek ellenére az iridológia népszerűbb, mint valaha is volt: 2002-ben a International Iridology Research Association-nak 10 000 tagja volt (Worrall és mtsi., 2002).

Az íriszdiagnosztika kritikája

A személyes tapasztalatok több okból félrevezetők, mert az ember mindig hajlamos azt látni, amit szeretne. Már önmagában az kételyt ébreszthet a módszerben, hogy 4 neves iridológus írisztérképét összevetve, számos eltérés található köztük (Buchanan és mtsi., 1996). Melyik az igazi térkép? Egy kutató 1955-ben 150 ismert diagnózisú beteg íriszét tanulmányozva 34%-os találati arányt ért el. Amikor azonban az írisztérképeket 90 fokkal elforgatta, ugyanennyi találatot ért el - persze ekkor meg más betegeknél. Ebből jogosan arra következtetett, hogy az íriszdiagnosztika megbízhatatlan (Buchanan és mtsi., 1996).

Brückner és munkatársai 20 éven át követtek 123 embert s elemezték az íriszükről készült fotókat. A 20 év alatt senkinél nem változott meg a szivárványhártya mintázata, annak ellenére, hogy a vizsgált személyek közül 40-nek időközben súlyos egészségügyi problémái támadtak (Brückner és mtsi., 1987).

Rengeteg - tudományosan kétséges - módszerről kiderült már, hogy kontrollált körülmények közt, amikor pl. a beteg ismerete nélkül kellett diagnózist alkotni, a vizsgálat kudarcba fulladt.

Simon és mtsi. 1979-ben publikálták azt a vizsgálatot, amelyben három iriszdiagnoszta143 páciens szeméről készült fotókat elemzett. A vizsgálati személyek közt 95-nek egészséges volt a veséje, 48-nak viszont komoly vesebetegsége volt. A három íriszdiagnoszta közül az egyik világhírű volt, népszerű könyvet is írt az iridológiáról, a másik két diagnoszta 40 éve íriszdiagnosztikával foglalkozott. Tehát a vizsgálatot nem érhette az a vád, hogy gyakorlatlan diagnosztákat alkalmaztak. A diagnoszták azt is tudták, hogy vesebetegséget kell felismerniük, ami jelentősen megkönnyítette a dolgukat, hiszen az írisznek csupán egy kis területét kellett alaposabban megvizsgálniuk. Ennek ellenére a vizsgálat teljes kudarccal végződött: a legjobb diagnosztának 2,5 %-os találati arányt sikerült elérnie (Simon es mtsi. 1979).

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Paul Knipschild vizsgálatában 39 epehólyag gyulladásban és epekőben szenvedő beteg íriszfényképét keverték össze 39 egészséges személyével. Öt gyakorlott íriszdiagnoszta vizsgálta meg a fényképeket, de találati arányuk nem volt jobb a véletlennél (Knipschild, 1988).

Buchanan és csoportja 1996-ban 30 fős betegcsoportokat alakítottak ki colitis ulcerában, szívkoszorúér betegségben, asztmában és pszoriázisban szenvedőkből (Buchanan és mtsi., 1996). Az íriszfényképeket manuálisan is, és számítógépes képelemzéssel is megvizsgálták. Számítógépes elemzéssel két fokonként haladva az írisz minden területét összevetették a diagnózisokkal, hátha találnak bármiféle összefüggést. Abból indultak ki, hogyha esetleg az íriszdiagnosztikai térképek netán rosszul lokalizálták volna az egyes szerveknek megfelelő területet, az elemzésnek adott betegség esetén következetesen ugyanazon íriszterületen találni kellett volna valami elváltozást. De sem a manuális, sem a számítógépes elemzés nem talált a diagnózisoknak megfelelő elváltozást.

Worrall és munkatársai 30 kéz vagy lábtörést szenvedett beteg szivárványhártya fényképeit keverték össze 30 egészséges személyével, majd 3 iridológus,valamint 10 optometrikus hallgató vizsgálta meg a fényképeket. Semmiféle összefüggést nem találtak a végtag traumák és az íriszelváltozások között (Worrall és mtsi., 2002).

Egy 2005-ös vizsgálatban 68 különféle rákos betegségekben szenvedő beteget és 42 egészséges kontrollt vizsgált meg egy íriszdiagnoszta. Mindegyik személynél öt diagnózist adhatott meg. A diagnózisokat összevetették a vizsgálati személyek egészségi állapotával, s így megállapítható volt, hogy mindössze három helyes diagnózis volt, azaz 0,04% volt a találati arány (Münstedt és mtsi., 2005).

Íriszdiagnoszták körében evidenciának számít az, hogy a corneaív, vagy szenilis ív, ami az életkor előrehaladtával az írisz szélén megjelenő szürkésfehér karima vagy gyűrű, az érelmeszesedés jele. Egy dán vizsgálatban harminc évig követtek 12 745 embert, és az elváltozás nem mutatott kapcsolatot a szívbetegséggel és szívhalálozással (Christoffersen és mtsi., 2011).

Az utóbbi időben számos olyan publikáció jelent meg íriszdiagnosztika témakörben, melyekben egy konkrét szöveti elváltozást (pl. veseelégtelenséget, hasnyálmirigy elégtelenséget) vizsgáltak a szemről készült fénykép computeres elemzésével. Meglepő módon az eredmények szerint ezekben a vizsgálatokban 80-90 %-os találati arányt értek el. Feltűnő azonban, hogy ezeket a vizsgálatokat általában távol- keleti országokban végezték, pl. Indonéziában, Malajziában, Pakisztánban és Kínában. Ezekben a vizsgálatokban ismert betegségek íriszen lokalizálható területét vizsgálták, de kontrollcsoportot nem alkalmaztak. Persze, joggal vethetné fel valaki, hogy miért éppen azokat a vizsgálatokat tekintem gyanúsnak, amelyek igazolják az iridológiát?

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Nos, 2013-ban jelent meg egy vizsgálat, amely azt igazolta, hogy a szivárványhártya az élet során nem változik, s éppen ez teszi lehetővé azoknak a biztonsági rendszereknek a működését, amelyek az íriszmintázat alapján azonosítják be a személyeket (Mehrotra es mtsi. 2013). Minden eltérés a megvilágítás változásával volt magyarázható. Erre mutatott rá Joshua David Mather is, aki hajdanán vakbuzgó iridológus volt, s munkássága során arra törekedett, hogy minél jobb íriszfényképeket készítsen. Minél jobban standardizálta a képeket, annál kevésbé talált az iridológia feltevéseit alátámasztó elváltozásokat. Lassan belátta, hogy a különféle vélt elváltozások műtermékek, a különböző szögből és megvilágítással készült felvételek vagy az éppen pusztán nagyítóval végzett téves észlelések eredménye (www.quackwatch.com).

Az iridológia ellen nem érv az, hogy a test különböző területei nincsenek idegi kapcsolatban az írisszel. Ez olyan, mintha a homeopátiát csupán azzal akarnánk megcáfolni, hogy a homeopátiás szerekben nincs semmi, csak cukor. Egy módszert csak empirikus cáfolatok alapján lehet elvetni, és ez az iridológia esetében megtörtént.

Tudomásul kell vennünk, hogy az írisz nem változhat, és az íriszdiagnosztákkal végzett empirikus vizsgálatok teljes kudarccal végződtek.

De vajon, akkor le kell mondjunk arról, hogy a szem bármit is elárulna tulajdonosáról? Természetesen nem. Egyrészt régóta ismert, hogy bizonyos betegségekkel jellegzetes globális elváltozások figyelhetők meg a szemben, de ennek semmi köze az iridológiához. Ezen túl, a modern kutatások szerint kapcsolat van a szivárványhártya különböző jellemzői és a személyiség között.

Mitől színes a szem?

Majomőseink szeme barna vagy fekete. Miként lett ebből kék és zöld szemű ember? A genetikai elemzések egyetlen közös ősre mutatnak, aki 6-10 ezer évvel ezelőtt született valahol a Fekete-tenger északnyugati partszakaszán, ahonnan később nagy népvándorlás indult meg Észak-Európába (Eiberg és mtsi., 2008). Az iskolában tanultakkal ellentétben, a szemszínt nem két génváltozat, hanem legalább 16 gén együttes hatása alakítja ki (White és Rabago-Smith, 2011).

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


A szemszínt többek közt a szivárványhártya középső rétegében, a sztrómában található pigment szemcsék, azaz a melanin mennyisége dönti el. Az OCA2-nek nevezett gén termeli a melanin termelését szabályozó P-fehérjét, és ha az OCA2 gén működését lecsökkenti a szomszédős gén, akkor végső soron lecsökken a szem melanin tartalma. Kétféle melanin létezik, az eumelanin és a feomelanin. Különös, de kék vagy zöld pigmentünk nincsen, a világos szem optikai hatások végeredménye.

Ha sok az eumelanin a szemben, akkor az írisz kevés fényt ver vissza, és a szemszín feketének vagy barnának látszik. Ha kevés, akkor az írisz speciális fénytörési effektusok miatt kéknek látszik (Wang és mtsi., 2005). Ha a szemben még feomelanin is található, akkor a szem színe zöld vagy zöldes barna (Prota és mtsi., 1998). A csecsemők szemszíne azért kék, mert kevés még a pigment az íriszükben. A szem színét az is befolyásolja, hogy a sztrómában a rostok mennyire sűrűek. Ha sok a "lyuk" (ezeket hívják kriptáknak és lakunáknak), akkor a szem sötétebb lesz, mert érvényre jut az írisz legbelső, átlátszatlan rétege.

Szemszín és egyéniség

Közhelynek számít a "szende, kékszemű" fordulat mind a közbeszédben, mind az irodalomban. Ősi tapasztalat ez, például a barnaszemű férfiakat az emberek dominánsabbnak és megbízhatóbbaknak észlelik, mint a kékszeműeket (Kleisner és mtsi., 2010; Kleisner és mtsi., 2013).

Amikor az 1980-as években a félénk temperamentum biológiai jellemzőit kutatták, kapcsolatot találtak a világos szem és a félénk (gátolt) temperamentum között (Rosenberg és Kagan, 1987). A gátolt gyermekek fokozott óvatossága és fenyegetettség élménye magasabb stresszhormon szinttel jár, s az állandóan fenntartott figyelemért pedig a magasabb noradrenalinszint a felelős: mindkettő gátolja a melanin termelődését, ezért gyakoribb a világos szeműek közt a gátolt gyermek. Ezt az eredményt többen megerősítették, bár ahogy a gyerekek növekednek, a különbségek elhalványulnak, hiszen a személyiséget módosítják a szociális hatások. A félénk temperamentumot kapcsolatba hozták a jobbfélteke fokozott aktivitásával (Sutton és Davidson, 1997), és a szintén jobbfélteke dominanciával összefüggő dadogásban szenvedőknél gyakoribb a kék szem és a szőke haj (Christensen és Sacco, 1989).

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


A szemszín általában is kapcsolatban áll a viselkedésszabályozással.

Morgan Worthy vizsgálatai szerint a sötét szemszínű állatok gyorsabbak, és jobbak a gyors reagálásban, míg a világos szeműek jobbak a lesben állásban és beszabályozottságban. Például a sötét szemű madarak rovarokra vadásznak, mert az nagy sebességet és gyors reagálást igényel, a világos szeműek pedig halakra, mert ott a pontos időzítés a fontos. A farkasoknak, a macskáknak és a rókáknak általában világos a szemük, és vadászstílusukra a lopakodás, kivárás, becserkészés a jellemző. Kutyafajtákat vizsgálva megállapítható, hogy a világos szeműek 80%-a félénk, míg a sötétszeműek közt csak 17% minősül annak (Worthy, 1999).

A különféle sportokban az eltérő szemszínűek több vizsgálatban eltérő teljesítményt mutatnak. A sötét szeműek jobbak a sebességet és a gyors reagálást igénylő sportokban (boksz, ütőjátékos a baseballban), míg a világos szeműek általában jobbak az olyan sportágakban, ahol a játékos a maga ütemében űzheti tevékenységét (pl. golfban, céllövészetben, tekében) (Worthy, 1999).

A világos szem kétszer nagyobb kockázatot jelent az alkoholizmusra, mint a barna szem. Ennek legvalószínűbb oka, hogy a világos szeműek szorongóbbak, s hajlamosabbak az alkoholt szorongáscsökkentőként használni (Sulovari és mtsi., 2015).

Az embereket szokás a korán kelő pacsirta vagy a későn fekvő bagoly típusba sorolni., Kiderült, hogy a világos szeműek inkább pacsirták, míg a sötét szeműek a bagoly típusba tartoznak. Ennek oka valószínűleg az, hogy a világos szeműekben a az alvással összefüggő melatonintermelődés a napfelkeltével hamarabb leáll. A világos szeműek nagyobb fényérzékenysége miatt a szezonális depresszió jobban sújtja a sötétszeműeket, és a világos szeműek jobban reagálnak az e betegségben alkalmazott fényterápiára is (Higuchi és mtsi., 2007).

A szemünkből tehát sok minden kiolvasható, akár még bizonyos betegséghajlamok és személyiségjellemzők is, de nem az iridológia feltevései, hanem a szemszín és az idegrendszer működésének kapcsolata miatt.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

Abgrall, J-M: Healing or Stealing? Medical Charlatans in the New Age. Algora Publishing, 2000.

Berggren, L: lridology. A critical reveiw Acta Ophthalmologica, 1985, 63:1-8.

Boldogkői Zs: Hiénák a betegágy körül. Akadémiai, Budapest, 2016

Brückner R, Batschelet E, Hugenschmidt, E: The basal longitudinal study on ageing. (1955-1978). Ophthalmo-gerontological research results. Documenta, Ophthalmologica 1987;64:235-310.

Buchanan TJ; Sutherland CJ; Strettle RJ;Terrell TJ;Pewsey An investigation of the relationship between anatomical features in the iris and systematic disease with reference to iridology. Complement Ther Med. 1996;4:98- 102

Christensen, J. M., & Sacco, P. R. (1989). Association of hair and eye color with handedness and stuttering. Journal of Fluency Disorders, 14(1), 37-45.

Christoffersen M, Frikke-Schmidt R, Schnohr P, Jensen GB, Nordestgaard BG, Tybjarg-Hansen A. Xanthelasmata, arcus corneae, and ischaemic vascular disease and death in general population: prospective cohort study. BMJ. 2011 Sep 15;343:d5497.

Eiberg H, Troelsen J, Nielsen M, Mikkelsen A, Mengel-From J, Kjaer KW, Hansen L: Blue eye color in humans may be caused by a perfectly associated founder mutation in a regulatory element located within the HERC2 gene inhibiting OCA2 expression. Hum Genet. 2008 Mar;123(2):177-87.

Higuchi, S; Motohashi, Y; Ishibashi, K; Maeda, T: Influence of eye colors of Caucasians and Asians on suppression of melatonin secretion by light. Am Physiol-Regul Integ Comp Physiol, 2007, 292 (6):R2352-R2356

Kleisner, K., Priplatova, L., Frost, P., & Flegr, J. (2013). Trustworthy-Looking Face Meets Brown Eyes. PLoS ONE, 8, e53285.

Kleisner,K; Kocˇnar, T; Rubešová, A; Flegr, J: Eye color predicts but does not directly influence perceived dominance in men. Pers Ind Diff, 2010, 49:59-64.

Knipschild, P: Looking for gallbladder disease in the patient's iris Br Med J, 297 (1988), pp. 1578-1581.

Mehrotra,H; M. Vatsa, R. Singh, B. Majhi Does iris change over time? PLoS ONE, 8 (11) (2013), p. e78333

Münstedt, K; S. El-Safadi, F. Brück, M. Zygmunt, A. Hackethal, H.R. Tinneberg Can iridology detect susceptibility to cancer? A prospective case-controlled study J Altern Complement Med, 11 (3) (2005), pp. 515-519.

Null, G; Feldman, M; Rasio, D; Dean, C: Death by medicine, Praktikos Books, Mount Jackson, Virginia. 2011.

Péczely I: A szivárvány-hártyáról (iris) Budapest , Hunyadi Mátyás Ny., 1873

Prota G, Hu DN, Vincensi MR, McCormick SA, Napolitano A. Characterization of melanins in human irides and cultured uveal melanocytes from eyes of different colors. Exp Eye Res. 1998 Sep;67(3):293-9.

Rosenberg A, Kagan J. Iris pigmentation and behavioral inhibition. Dev Psychobiol. 1987 Jul;20(4):377-92.

Simon,A; D.M. Worthen, J.A. Mitas: An evaluation of iridology J Am Med Assoc, 242 (1979), pp. 1385-1389

Sulovari A, Kranzler HR, Farrer LA, Gelernter J, Li D. 2015. Eye Color: A Potential Indicator of Alcohol Dependence Risk in European Americans. Am J Med Genet Part B 9999B:1-7.

Sutton, SK; Davidson, RJ: Prefrontal Brain Asymmetry: A Biological Substrate of the Behavioral Approach and Inhibition Systems. Psychol. Sci, 1997, 8(3): 204-210.

Wang, H; Lin, S; Liu,X; Kang, SB: Separating reflections in human iris images for illumination estimation. Proceedings of the Tenth IEEE International Conference on Computer Vision, 2005, 1691-1698.

White D, Rabago-Smith M. Genotype-phenotype associations and human eye color. J Hum Genet. 2011 Jan;56(1):5-7.

Worrall, R; Cannon, W; Eastwood, M; Steinberg, D: Iridology: Diagnostic Validity in Orthopedic Trauma. Sci Rev Alter Med, 2002, 6(2):63-67.

Worthy, M.: Eye color: A key to human and animal behavior. toExcel, Lincoln, NE, 1999.