Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Csontos Erika:
Folyóhoz A Medret

Tovább az második részhez

Ivánnal, a budapesti Ébredések Alapítvány Hanghalló Önsegítő Csoportjának tapasztalati szakértőjével Csontos Erika beszélget

A kutatások szerint az ókori görögök hanghallásokként éltek még saját gondolataikat, és ezt isteneknek, elhalt rokonoknak tulajdonították. Sok évvbel ezelőtt egy szkizofrén beteg olvasva erről, rájött, hogy az ő baja az, hogy 'ókori agya' van. Innen indult a Hanghalló csoportok mozgalma, amely merőben új megvilágításba helyezte a szkizofréniát.

 

Google hirdetés

 

»Deegan kisasszony, a maga betegsége szkizofrénia. A szkizofrénia ugyanolyan betegség, mint a cukorbaj. Ahogy a cukorbajosoknak életük végéig gyógyszert kell szedniük, ugyanúgy magának is élete végéig gyógyszereket kell szednie. Ha befekszik hozzánk, a kórházba, akkor azt hiszem, valahogy kilábolhat belőle.« Jól emlékszem rá, hogy az orvos szavai úgy hatottak rám, mintha elütött volna egy kamion.” – olvasható Patricia E.Degaan híressé vált, az úgynevezett felépülés-elvet megfogalmazó írásában. Patricia elhatározta, hogy nem veszi figyelembe a diagnózisát, sőt, csak azért is pszichológus lesz, és meg fogja változtatni a hagyományos pszichiátria kezelési módszereit.

A pszichiátriai diagnózisok, az úgynevezett „mentális zavarok” határozottan nem olyanok, mint az igazi testi betegségek, ezért is hívják őket zavarnak (angolul disorder). A pszichiátriában valójában tünetegyütteseket írnak le, amelyek nem különíthetőek el élesen a „normálistól”. A „pszichózis” hasonlóképpen „skála típusú” élmény, mint a „depresszió”, vagy a „szorongás”. Az egyes mentális zavarok tünetegyüttesei nem különíthetőek el élesen más mentális zavaroktól sem, nincs meg a „kórokozójuk” és nincs tipikus lefolyásuk, mint a testi betegségeknek.

A mentális zavarok biológiai eredetének feltételezése a 19. században kezdődött, majd az eugenika és a náci fajelmélet is hirdette ezt. Nem lehet elégszer leírni: bár egyetlen „mentális zavarnál” sincsen szó genetikai meghatározottságról, sokkal inkább gén-környezet kölcsönhatásokról, az örökléselvűségben való hitnek rettenetes következményei lettek a náci Németországban. Pszichiáterek aktív közreműködésével már 1940-41-ben hetvenezer ápoltat öltek meg, elmegyógyintézetekben „tesztelve” az elgázosítás technikáját.

A pszichiátriai diagnózis, az ebből adódó stigma és-önstigma és maga a hagyományos pszichiátriai kezelés „békeidőkben” is igen gyakran ront az érintett szenvedő személy helyzetén. Az önsegítő közösség figyelme, az elfogadás, a nem paternalista viszony viszont gyógyító erővel bírhat. A reményadás, a segítő személyek illúziók nélküli hite a felépülés lehetőségében, és a pozitív kommunikáció: kulcskérdés.

Az, hogy milyen tapasztalat tekinthető normálisnak, persze koronként és kultúránként változó. Sokszor nehéz eldönteni, hogy valami spirituális élmény vagy pedig „pszichózis”.

A pszichotikus állapot különös „valóságához” a mi kultúránk eleve negatívan viszonyul, tünetekről, „hallucinációkról”, „téveseszmékről” beszél. Pedig csak akkor van baj, ha valaki szenvedésként éli meg ezeket az élményeket, ha nem tudja a mindennapi feladatait ellátni miattuk.

A felépülést a hagyományos pszichiátria általában a „tünetek” eltűnésével definiálja. Ezzel szemben a „tüneteket” lehet sajátos tapasztalatoknak is felfogni, amelyek közölni akarnak valamit az elszenvedővel. A felépülés egyedi sajátosságokkal bíró folyamat, és kell hozzá az érintett erőfeszítése. A felépülés alapú szemléletben a hierarchikus, paternalista orvos-beteg viszony helyett partneri viszony van az érintett személy és segítői között. Az érintetteket sokszor felhasználóként emlegetik. A sorstársak, akik segítenek a többieknek, ebben a felfogásban tapasztalati szakértők, a támaszt nyújtó barátokat, rokonokat, kísérő szakértőknek hívják.

Marius Romme pszichiáter és munkatársa, később felesége, Sandra Escher nevéhez fűződik az úgynevezett hanghalló módszer. A kutatások kb. 70 százalékban találtak a későbbiekben „skizofréniával”, „mániás depresszióval” diagnosztizált emberek életében tartós, kegyetlen iskolai zaklatást, éveken át (!) tartó szexuális abúzust. Előfordul, hogy az érintettek által hallott hang az erőszaktevő hangja, de sokszor inkább metaforikus a kapcsolat. Az abúzust sokszor olyan ember követi el, aki közeli családtag, esetleg pap, tanár, orvos, köztiszteletben álló személy, így gyakran nem hisznek az áldozatnak. A hangok, látomások utalhatnak a nemi identitással kapcsolatos belső konfliktusokra, és akár a holokauszt-traumára is.

„…a „skizofrénia” diagnózist tudományos körökben egyre inkább kritizálják, amellett érvelve, hogy az eddig skizofrénia néven illetett betegség valójában nem létezik; ez inkább egy nagyon különböző tüneteket mutató személyek heterogén csoportjára akasztott közös címke ” – állapítja meg Marius Romme Élet a hangokkal - 50 felépüléstörténet című strukturált interjú-gyűjteményében.

2016-ban egy világhírű kutató, a holland Jim van Os kiáltványban hívta fel a figyelmet: „a skizofrénia diagnózis olyan kritériumokat jelent, amelyeket bizottságok állapítanak meg. ( Az amerikai diagnosztikus kézikönyvről, a DSM-ről van szó. CSE) Ezek a kritériumok állandóan változnak és különböznek is a világon használt más diagnosztikus rendszerekben használtaktól.” Jim van Os nemzetközi aláírásgyűjtő mozgalmat indított NEM LÉTEZIK SZKIZOFRÉNIA ! címmel, kiáltványa Dr. Harangozó Judit előszavával most már magyarul is olvasható és alá is írható: https://www.peticiok.com/jim_van_os_nem_letezik_szkizofrenia

A hanghalló módszer tehát a „pszichózis” másfajta szemlélete: a mások által nem érzékelt hangokat, látomásokat, „jelek”-et észlelő emberek furcsa élményei általában kapcsolatban állnak fel nem ismert traumáikkal és konfliktusaikkal. A hangok szimbolikus üzeneteinek megértése felépült sorstársak, vagyis tapasztalati szakértők segítségével történik. Az elmúlt 30 év alatt a hollandiai kezdeményezés nemzetközi mozgalommá terebélyesedett. Jelenleg 35 országban vannak csoportok, Magyarországon 2012 óta 7 hanghalló csoport működik. „Iván” a hanghalló csoport egyik vezetője, és tapasztalati szakértőként segít másoknak a felépülésben az Ébredések Alapítványnál, ahol elsőként alkalmazták ezt az új módszert és szemléletet.( A másik vezetővel, Bélával készült beszélgetés itt olvasható.) Az alapítvány szervezésében magam is részt vehettem megfigyelőként az egykor „paranoid skizofréniával” diagnosztizált Ron Coleman brit tapasztalati szakértő hanghalló módszeren alapuló tréningjén, amely Ivánnal is szóba kerül. Ron megrázó és egyben felemelő története itt olvasható.

 


Hivatkozás:

Deegan, P.: A felépülés, mint a felépülő személy által önállóan szervezett gyógyulási és átalakulási folyamat.

A fordítás a Le Pavois Központ /Québec, Kanada/ kiadvány alapján és engedélyével készült.

Fordította: Mérey Zsolt (A Hanghalló Önsegítő Csoport anyagai II füzet. Ébredések Alapítvány, 2013.)

Romme M, Esher S, Dillon J, Corstens D, Morris M (editors): Living with Voices - 50 Stroies wiht Recovery UK: PCC 2009.

 

– Mit tartanál fontosnak elmondani az életedről?

– Gyerekkoromban francia tagozatra jártam. Nyelvekből nagyon jó voltam mindig. 14 évesen Moszkvában egy nemzetközi diákolimpián ezüstérmet nyertem, úgyhogy ott voltam a legjobb 15 oroszos között. A 15 legjobb azt jelenti, hogy voltak köztünk egyetemisták is. A gimnáziumba egyből föl is vettek az orosz verseny miatt, és végül kijutottam Moszkvába. Úgyhogy ez nekem nagy lökés volt. A lányokkal is ott kezdtem ismerkedni. Ott kint volt egy görög barátnőm, ez volt az első nagy szerelem, ma inkább diákszerelemnek mondanám. Fontos még, hogy három évig furulyáztam, majd 6 évig fuvoláztam. Elkezdtem készülni egy komoly fuvolaversenyre, de tüdőgyulladást kaptam, és attól kezdve már kevesebbet gyakoroltam.

 Azt olvastam rólad a csoporttalálkozókról írt emlékeztetőkben, hogy madarászol, és kirándulásokat szervezel a csoportnak.

– Biológiából mindig nagyon jó voltam. Elvégeztem egy hároméves madarász sulit, még gimnázium alatt, madarászok hobbiszeruen most is. Az Országos Középiskolai Tanulmányi versenyen harmadikos koromban 19. helyezett lettem biológiából. Késobb megtetszett a bölcsészettudomány. Nagyon szeretek filmeket nézni, elemezni, szépirodalmat olvasni, írni is novellákat, így végül nem a biológia mellett döntöttem, hanem a bölcsészkart választottam. Magyar-francia szakra felvételiztem

– Van olyan irodalmi mű, amelyik különösen fontos számodra?

– Különösen szeretem Stendhal Vörös és fekete címu regényét. Elég gyakran elofordul, hogy összehasonlítok különbözo regényeket, összehasonlítom bizonyos szereplok jellemét. Néha egész érdekes párhuzamokat lehet találni. Nagyon szeretem Csehov novelláit. Egyik novellája fohosének a Vörös és fekete fohosével, Julien Sorellel találtam közös vonásait. Vajon mit tud tenni egy ilyen karakteru ember, hogyan tud továbblépni, és mi az, amit én továbbgondolok az o jelleme szempontjából, még ha nem is akarom ot rögtön, mit tudom én, milyen magasságokba röpíteni. Minden jellemnek megvannak a saját igazságai. Azután nagy hatással volt rám Dosztojevszkij filozófiája. A Karamazov testvérekbol írtam egyszer egy nagyon jó dolgozatot, Ivan Karamazov jellemérol. A nagy regényírók – Stendhal, Dosztojevszkij, Victor Hugo – alakjai között mindig találunk olyan számunkra maradandó, mély emberi gondolatokat tartalmazó lélekábrázolást, amely továbbgondolható, új utakra ösztökél minket, példát, tanulságot, emberi többletet ad. Magyar irodalomból kiemelték az érettségi dolgozatomat: Kosztolányi Dezso Hajnali részegség címu versét elemeztem. Aztán egy évet kihagytam a gimnázium után, hogy föl tudjak készülni az egyetemre. Kint voltam Franciaországban egy hónapig nyelvet tanulni, és utána föl is vettek elsore a bölcsészkarra. Majdnem maximális pontszámot kaptam. Az egyetem jól ment egyébként, de aztán lettek problémák, és halasztottam. Lehet, hogy túl sok volt a stressz. Eros fejszorításom volt. Én nem akartam a fejszorítással foglalkozni, meg nem is akartunk orvoshoz menni, de aztán nagyon makacs volt, úgyhogy késobb foglalkozni kellett a stresszel. Gyógyszereket szedtem, és ezek teljesen félrevitték a dolgot. Végül is az egyik egyetemi vizsgámat nem tudtam rendesen megcsinálni, megbuktam. Ott elég hamar buktatnak egyébként.

 

Nem tudtál eléggé koncentrálni?

– Nem voltam eléggé fölkészülve, mert eléggé lazán vettem a tanulást, és olyan tételt húztam, amelyre nem tanultam. Megcsinálhattam volna, mondta a tanár, hogy visszajöhetek, nem lett volna gond, de már gyógyszereket szedtem, amelyek tompítottak. Különbözo orvosokkal konzultáltunk, egyikük azt tanácsolta, hogy lazítsak. Meg hogy ússzak. Ezután kaptam egy injekció-kúrát, amelynek rettento eros mellékhatásai voltak, görcsöket okoztak a nyakamban…

– Mihez kezdtél az egyetemi tanulmányaid megszakítása után?

 Többféle munkát kipróbáltam, hajléktalanoknak segítettem önkéntes szociális munkásként, aztán meg könyvtárban dolgoztam. 2012 óta tapasztalati szakértőként dolgozom az Ébredések Alapítványnál.

– Mit tartasz fontosnak elmondani az úgynevezett hanghalló módszerről?

 – Ez széles körben használható módszer, úgy szoktam mondani, hogy szélesvásznú módszer. Sok eszköze és sok olvasata létezik. Segítség a szakmában, az életmű létrehozásában, a párkapcsolatban. Konkrét eszközt ad arra, hogyha valaki fél is a személyiségváltozástól és a révbe éréstől, hogy így mondjam, fél megoldani a problémáit, előbb-utóbb megjön a bátorsága ahhoz, hogy ezzel a módszerrel már jó eredményeket tudjon elérni. Ez egy személyiségfejlesztő módszer. A moszkvai tartózkodásom, a nyelvi verseny kismiska ahhoz képest, amit itt eredményben tudok elérni a módszerrel az életben és a továbblépésben. A magánéletem jó része rendeződött. Ez egy pozitív módszer, és ezzel eredményt is lehet elérni: ötven sikeres felépüléstörténet bizonyítja.

– Marius Romme pszichiáter és felesége, Sandra Esher volt e módszer kifejlesztője. Az általa összegyűjtött 50 lelkesítő felépüléstörténet egy része az alapítvány honlapján is olvasható.

Ezek alapján dolgoztunk mi a felépülésen. A módszer alaptézise, hogy az ember harmóniába kerül a világgal és önmagával. Megtalálja a helyét a világban, és ki tudja teljesíteni magát. Tudjuk, hogy egy sikeres, eredményes személyiség, az olyan, aki már boldogul a világban, megkapaszkodott, és utána csinálja a mindennapi életét. Ki ne szeretne sikeres lenni! A csoportban is van több olyan fiatal, akik egyetemre járnak, vagy jártak, és sikeresek voltak korábban. Például a másik tapasztalati szakértőnek, Bélának kitűnő képzettsége van, számítógépes ismeretekben is nagyon jó, meg nyelvekben, csak elakadt. Egy kis elakadás azonban sokaknak már gondot okoz.

 Neked mi okozott elakadást?

 – Például a szexuális félénkségem, a barátnő megtalálásának nehézsége okozott gondot, és rájöttem, hogy nem teszek érte eleget. Aztán úgy általában a halogatás, a Pató Pálság egyéb területeken is. Kevésbé tudtam rendet tartani az életemben. A biológiáról lemondtam a humán területek javára, de a specializálódás még mindig csak lassanként körvonalazódik. Aztán a felnőtté válással, az önállósággal, saját lábra állással kapcsolatos hiányosságokrafigyelmeztettek a hangok.

 Magam is részt vehettem megfigyelőként a valamikor „paranoid skizofréniával” diagnosztizált Ron Coleman brit tapasztalati szakértő hanghalló módszeren alapuló tréningjén, amelyet az Ébredések Alapítványnál tartott.Óriási, felemelő élmény volt.

-Nekem is!

 Ron Coleman a tréningen az általa hallott hangokat táblázatba foglalta, amelyből az derült ki, hogy van olyan, amelyik támogató, és van, amelyik destruktív. Nála ezek konkrét személyek hangjai voltak. Ha valaki azzal fordul hozzád, hogy egyszerre több hang beszél hozzá, abban is tudsz tanácsot adni, hogy a különböző hangokat hogyan kezelje?

  Vannak kulcshelyzetek és kulcsszemélyek.Ezek a hangok mindig kulcsszemélyekre vonatkoznak, de ez nem azt jelenti, hogy az a személy van a fejedben, illetve, hogy ez az ő gondolatait tükrözné, korántsem. Nálam például végső soron egyetlen Hang maradt, de eleinte volt több is. Nálam a felépüléskor összekavarodott, nem lehet pontosan tudni, melyik melyik, és hogy mire, milyen életeseményre, életproblémára vonatkozik. Nekem is különböző problémáim voltak, nemcsak barátnőkkel, több olyan életterület volt, ahol változtatnom kellett, és követelően kezdtek jelentkezni a hangok, úgyhogy láttam, nincs más hátra, mint hogy ezeket összeírjam. És amikor megtettem azt a lépést, hogy változtatok, már eredményeim voltak. Vannak kulcshelyzetek, mindig ugyanazok a dolgok kerülnek elő.

– A Hang ugyanazt ismétli?

– Igen. A Hang az tükör. Az a te hangod valahonnan belülről. Mondjuk összeismerkedsz egy üdülőben, elkezdesz beszélgetni valakivel... A Hang az olyan barát, akivel szintén úgy beszélgetsz, mint egy emberrel. Nem ember, de identitás, és ő mond neked dolgokat. Egyébként nem is kell állandóan hallgatni, mert lefekhetsz aludni, vagy beszedhetsz gyógyszert is. Lehet, hogy a Hangot még nem ismered, de hogyha jól összebarátkozol vele, azt mondod neki, hogy „érdekel, amit mondasz”… Márpedig érdekelnie kell téged, mert ez a Hang támogat. Soha nem akar megbántani. Akkor sem, ha erőset mond. Ha nem tudsz megküzdeni a problémáddal, azt jelzi, hogy valamit rosszul csinálsz. A Hang egyfajta identitás, hogyha elfogadod, hogy a barátod, akinek meg lehet fogadni a tanácsát és végigcsinálod vele. Összebékülsz vele egy idő után, és meg tudod csinálni a fölépülésedet. Nem mindenkinek jó a módszer, nem biztosra megy a dolog. Azért azt tegyük hozzá, már sokaknak sikerült.

– A saját döntése azért kell hozzá.

 – Ha valakiben megvan az elhatározás, és a Hanggal pozitív a viszonya, mi már tudunk segíteni Bélával. „Ahogy összebékültem a hanggal és ahogy egyre pozitívabban kezdtem hozzáállni a hanghoz” – ezt a mondatot mindig szoktuk idézni Bélával az egyik felépüléstörténetből – „és egyre nyugodtabban beszéltem a hanghoz, úgy lett a hang is egyre engedékenyebb és pozitívabb.” Barátságot kell kötni a Hanggal. Már ha ez a barátság nekünk megéri. A dolgok nem sorsszerűek, hanem a mi kezünkben vannak. És nem meghajolni, ahogy Domokos nagyon jól mondja, hogy ő nem hajol meg a Gonosz előtt. Nem is szabad a nehézségek előtt meghajolni.

– Domokos egy csoporttárs?

 – Nem mindig szokott járni, de újabban aktív. Én vele külön foglalkozom, ott lakik nem messze tőlünk.

– Mert ő a Sátán hangját hallotta?

 – Igen. Fogadkozott, hogy szembeszáll a Gonosszal, mondta, „én nem hajolok meg előtte”, és nem is kell meghajolni, mert ez a hang nem is egy Sátán… Hanem valahogy „meg kell találni a hangot” a belső hangunkkal.

Tovább az második részhez

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre