A prosztatarák az egyik leggyakoribb rákfajta a férfiak körében, és a rákos halálozásban a második helyet foglalja el (Biernacka es mtsi. 2012). Az onkológiai kutatások túlságosan koncentráltak a rákok genetikai okaira, pedig mára világossá vált, hogy a rákok 60-80 százalékáért a nyugati életstílus a felelős. Ha a természeti emberek rákmentességét is figyelembe vesszük, akkor a gének szerepe még kisebb kell legyen. Az alábbiakban a nyugati életstílus egy összetevőjét vizsgáljuk csupán, más összetevők elemzését egy másik cikkben végeztem el (lásd. Paleolit Életmódmagazin 2016/2 szám).
William Grant 1999-ben úgynevezett ökológiai vizsgálatot folytatott le a prosztatarák és a tej, ill. a kalciumfogyasztás közötti kapcsolat vizsgálatára. Az ökológiai vizsgálatban összevetik az egy országban az főre eső átlagos tej- vagy kalciumfogyasztást és az adott ország prosztatarák halálozását. Ez némi pontatlanságot eredményezhet, azonban rávilágít olyan trendekre, amelyet más módszerekkel azután érdemes kiemelten vizsgálni. Grant 41 ország 1986-os évi prosztatarák halálozást vetette össze a tej- és tejtermékek, a kalcium- és a paradicsomfogyasztással. Természetesen más összetevőket is vizsgált, de statisztikailag szignifikáns eredmények ezekkel a tápanyagokkal kapcsolatban emelkedtek ki. Számos tanulmány eredményét idézi Grant. A tanulmányokban a napi nulla vagy egy pohár tejet fogyasztókat tekintették alap szintnek és hozzájuk hasonlították a naponta vagy hetente több pohár tejet fogyasztók prosztatarák kockázatát. Az egyik vizsgálatban napi maximum egy pohár tejet fogyasztókhoz képest a napi egy-két pohárral fogyasztóknak már 1,8 szer, a három pohárnál többet fogyasztóknak már 2,4-szer nagyobb volt a kockázata. Egy másik vizsgálatban a naponta két pohárnál több tejet fogyasztóknak már ötszörös volt a kockázata a prosztatarákra. Egy harmadik vizsgálatban a hetente öt pohárnál kevesebb tejet fogyasztókhoz képest a hetente öt pohárnál jött többet fogyasztóknak 2,6-szer volt nagyobb a prosztatarák halálozás kockázata (Grant, 1999).
Grant az elemzésben arra is rámutat, hogy a paradicsomfogyasztás feltehetőleg a Paradicsomban található lycopén miatt védő hatású.
Grant elemzéséből az is kiderül, hogy a fő kockázati faktor a zsírmentes tej, ami azt bizonyítja, hogy nem a tejzsír, hanem a tej egyéb összetevői állnak a prosztatarák kockázatát fokozó hatások hátterében. Több fontos ilyen összetevők ismerünk, az egyik a tej kalciumtartalma, a másik a tejben található növekedési faktorok, például az Inzulinszerű Növekedési Faktor (IGF), és a tejfehérjék. A tej megsokszorozza az inzulin kiválasztást is, ami szintén növekedési faktor, és számtalan vizsgálat igazolja, hogy a magas inzulinszint kapcsolatban áll a megnövekedett prosztatarák kockázattal.
A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg
Giovannucci és munkatársai (1998) több vizsgálatban igazolták, hogy a nagyon sok kalciumot fogyasztóknak, szemben a kevés kalciumot fogyasztókkal, szignifikánsan nagyobb a prosztatarákra és az áttétes prosztatarákra a kockázata.(Chan és mtsi., 1998; Chan és mtsi. 2001). A magas kalciumfogyasztás a szerzők szerint gátolja az aktív D vitamin kialakulását, amely képes volna gátolni a prosztatarák kialakulását.
Számos rákfajta, így a prosztatarák gyakorisága is, Délről Északra növekszik, ahogy az évi napsütéses órák száma, és az adott terültre eső UV sugárzás mennyisége csökken. Egy ausztrál vizsgálatban például a következő összefüggést kapták (Loke és mtsi., 2011):
Skinner és Schwartz (2008) közvetlenül a vér kalciumszintjét mérték és vetették össze a prosztatarák halálozással. A vér kalciumszintje elég pontosan szabályozott, ennek ellenére az alsó és felső határérték közt mégiscsak van egy intervallum, amin belül még a kalciumszintet normálisnak tekintik. Akiknek a legmagasabb volt a kalcium szintje, azoknak a legalacsonyabb kalciumszintűekhez képest 2,68-szor nagyobb volt a kockázata a végzetes prosztatarákra. A szerzők az összefüggést azzal magyarázzák, hogy a prosztatarák sejteknek egyaránt van kalcium- és mellékpajzsmirigy hormon receptora, mindkettő serkenti a prosztatarák növekedését és az áttétek kialakulását. (A mellékpajzsmirigy a parathormonon keresztül a vér kalciumszintjét szabályozza.)
Lefsson es Ahrén (1996) általában vizsgálták a kalciumszint hatását a halálozásra, és azt találták, hogy a legmagasabb kalciumszintűek halálozási kockázata kétszer nagyobb, mint a legalacsonyabb kalcium szintűeké. A halál oka leggyakrabban kardiovaszkuláris eredetű volt, de a daganatos halálozás is kiugróan magas volt.
Chan es mtsi (1998) vizsgálata szerint, akik naponta 1200 mg-nál több kalciumot fogyasztottak, összevetve a naponta maximum 825 mg-ot fogyasztókkal, gyakrabban szenvedtek prosztatarákban és 2,64 szer volt gyakoribb náluk a prosztatarák áttétes változata.
Chan es mtsi. (2001) abból a feltevésből indultak ki, hogy a magas tejfogyasztás miatt megnövekedett kalciumszint csökkenti az aktív D vitamin szintjét, és ez hajlamosít a prosztatarákra. 11 éven át követtek 21 000 férfit és kalkulálták a napi kalciumbevitelt. Akik tej formájában naponta több mint 600 mg kalciumot vittek be, azoknak alacsonyabb volt az aktív D vitamin szintje azokhoz képest, akik naponta kevesebb mint 150 mg kalciumot vittek be tejjel. A nagyobb kalcium fogyasztóknak 32 %-kal volt magasabb a prosztatarák kockázata.
Giovannucci es mtsi. (1998) nyolc éven át majdnem 50 000 embert követek és úgy találták, hogy, akik naponta legalább 2000 mg-nál több kalciumot fogyasztottak, azoknak a naponta csak 100 mg-nál kevesebb kalciumot fogyasztókhoz képest a prosztatarák kockázata háromszor, és az áttétes prosztatarák kockázata 4,57 szer nagyobb volt.
Qin es mtsi. (2004) 11 olyan vizsgálatot elemeztek, amelyben a tej- és tejtermékek fogyasztásának prosztatarák kockázatra mért hatását vizsgálták. Az összevont elemzés szerint 1,68 a prosztatarák kockázat tej- és tejtermék gyakori fogyasztása esetén. Az ilyen kiátlagolt eredmények persze megtévesztőek lehetnek, hiszen a vizsgálatba bevont kutatások némelyike -akár rosszul tervezett vizsgálat miatt- nem talált összefüggést, más kutatások viszont 2.5- szeres vagy akár ötszörös kockázatot is találtak prosztatarákra. A kockázatok mérlegelésekor ajánlatos az egybehangzóan kockázatot kimutató vizsgálatokra figyelni, és nem az egy-két cáfoló vizsgálatra.
A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg
Park es mtsi. (2014) sejttenyészetben vizsgálták a prosztatarák két jól ismert sejttípusát az áttétet könnyen képző PC3-at és a áttétet kevésbé adó LNCaP. A PC3 sejteket osztódását az alfa-kazein 228 %-kal növelte meg, míg az összes kazein 166 %-kal. (Az alfa-kazein a tejfehérjék legalább 50 százalékát alkotja.) Az LNCaP sejtek szaporodását az alfa-kazein 134 %-kal az összes kazein 142 százalékkal növelte meg. A szerzők fontosnak találták azt a megfigyelést, hogy nem az IGF-1 hatásáról, hanem a tejfehérjék osztódást serkentő hatásáról van szó.
Tata és mtsi. (2011) ugyancsak azt mutatták ki, hogy a tejfehérjék az LNCaP prosztata rák sejtek növekedését 30 %-kal növelték.
Nielsen és mtsi. (2012) A tejsavó rákos burjánzásra gyakorolt hatását vizsgálták, és úgy találták, hogy ösztrogén jelenlétében a PC3 sejtek osztódása szignifikánsan felgyorsul. Az ösztrogén más kutatások szerint is jelentős kockázati faktor a prosztatarák kialakulásában, hiszen az életkor előre haladtával egyre növekszik az aromatáz enzim szintje, melynek hatására egyre több tesztoszteron alakul át ösztrogénné. A nyugati ember magas ösztrogén szintjéhez természetesen hozzájárulnak a táplálékkal bevitt fitoösztrogének és ösztrogénszerű vegyületek (xenoösztrogének). A hasi elhízás szintén fokozza a tesztoszteron ösztrogénné alakulását.
Heaney és mtsi. (1999) vizsgálata azt igazolta, hogy napi három pohár tej már 10%-kal megnöveli az IGF-1 szintet, és némileg csökkenti az IGF-1-et megkötő fehérje (IBFBP-4) szintjét is.
Biernacka es mtsi. (2012) összefoglalójukban vizsgálatokat idéznek, amelyekben az IGF1 és IGF-2 in vitro (azaz lombikban) serkentik a prosztatarák sejtek növekedését, illetve az IGF hatás gátlásával ez a növekedés lelassul. A klinikai kutatások olyan csak megerősítik, hogy az IGF tengely fokozott aktivitása gyorsítja a prosztatarák fejlődését. A szerzők idéznek egy 12 követéses vizsgálat metaanalízisét, amely a magas IGF-1 szint esetén 38 %-os prosztatarák kockázatát mutatott ki. Jól ismert, hogy az IGF-1 szintet a nagy kalóriabevitel, a finomított szénhidrátok fogyasztása, a magas inzulinszint, és természetesen a tejfogyasztás emeli meg. A szerzők idézik azt a kutatási irányt is, amely a cink kiemelt szerepet hangsúlyozza a prosztatarák megelőzés szempontjából. A prosztata igen sok cinket tartalmaz és a prosztatarák, különösen a előrehaladott fajtája alacsony Cink szinttel jár.
A magas inzulinszint szintén kockázati faktor. Például Hsing és mtsi. (2001) vizsgálatában a legalacsonyabb inzulinszintűekhez képest a legmagasabb inzulinszintűeknek 2.65-ször nagyobb volt a kockázata prosztatarákra. Akiknek a legnagyobb volt a hasi körfogata és az inzulinszintje, azoknak már 8.55-ször volt nagyobb a prosztatarák kockázata.
Az utóbbi években a prosztatarák kialakulásában egyre nagyobb szerepet tulajdonítanak az ösztrogénnek. A kor előre haladtával egyre nagyobb arányban alakítja át az aromatáz enzim a tesztoszteront ösztrogénné, és főként ez felel a prosztatasejtek rákos elfajulásáért (Szendi, 2016). Mivel a nyugati tejgazdaságokban termelt tejben igen sok ösztrogén található, ezért számos kutatás hozta kapcsolatban a tej ezen összetevőjét a prosztatarák növekvő gyakoriságával (Qin és mtsi., 2004, 2007; Parodi, 2005).
Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a tej- és tejtermékek fogyasztása több okból is fokozza a prosztatarák kockázatát. Egyrészt a magas kalciumtartalom az egyik fontos kockázati faktor, mert a kalcium önmagában is serkenti a prosztatarák fejlődését, másfelől a magas kalciumszint gátolja az aktív D-vitamin kialakulását. A tej másik fontos kockázati tényezőjét maguk a tejfehérjék képviselik, amelyek serkentik a prosztatarák kialakulását és súlyosbodását. (Még egy ok, hogy a testépítők kerüljék a tejsavópor fogyasztását.) További kockázati tényező a tejjel kapcsolatban, hogy megnöveli az inzulinszintet és az IGF-1 szintet; mindkettő növekedési faktor, amelyek ismert kockázati tényezők mindenféle rák, így a prosztatarák esetében. Végül komoly kockázati tényezőnek tekinthetjük a tej ösztrogénszintet emelő hatását, amely összeadódva az idősődő férfiakban emelkedő ösztrogénszinttel, jelentős tényező a prosztata rákos megbetegedésében.
Irodalom
