
Fordította: Szendi Gábor
A vékonyrost neuropátia alattomos, nem könnyen diagnosztizálható és kezelhető mellékhatás
Mi az a vékonyrostos neuropátia?
A vékonyrost-neuropátiára a myelinhüvelyes Aδ és a myelin burokkal be nem vont C rostok szelektív működészavara a jellemző. Ez a neuropátia állhat az "égő láb" (burning feet) és "égő száj" (burning mouth) szindrómák hátterében. Az esetek többségében azonban mégsem ezek a legjellegzetesebb tünetek, hanem a végtagokon (vagy néha a deréktájon, lumbágót utánzó) kifejezetten égő, szúró, sajgó jellegű fájdalom, illetve az allodynia (ilyenkor a legcsekélyebb érintési, tapintási inger is súlyos fájdalmat provokál). Jellegzetes a panaszok éjszakai túlsúlya.
Ezt az égő érzést gyakran fájó vagy szúró fájdalom, tűszúrás, áramütés vagy görcsök kísérik a lábakban és a vádliban. A vegetatív kis idegrostok hőszabályozó, kardiovaszkuláris, gasztrointesztinális, verejtékmirigyekkel kapcsolatos, húgy és nemi szervi és egyéb vegetatív ingerületeket közvetítenek, míg a szomatikus kis idegrostok a fájdalomra, a hőmérsékletre és a viszketésre vonatkozó információkat.
Oltás után kialakuló vékonyrostos neuropátia
Három nappal az oltás után a Pussycat Dolls egykori tagja, Jessica Sutta "a legkínzóbb izomgörcsökre" ébredt, amelyekhez foghatót még soha nem tapasztalt.
"Úgy éreztem, mintha eltört volna a bordám" - mondta Sutta.
Sportolóként és hivatásos táncosként korábban már törte el a bordáját egy turné során, "így nagyon jól ismerem a fájdalmat" - mondta az Epoch tv "American Thought Leaders" című műsorában. (1)
Sutta kipróbálta a tipikus terápiákat - csontkovácshoz járt, akupunktúrázott, masszíroztatta magát és pihent, de az izomgörcsök és a fájdalom továbbra is fennállt, és égő és szúró fájdalommá fokozódott az oldalában.
Beutaltatta magát a kórházba, és számos laboratóriumi vizsgálaton esett át, de az eredményei azt mutatták, hogy minden rendben van.
Ezzel egy időben Sutta hallani kezdett olyan beszámolókról, amelyek más emberektől származtak, akik a COVID-19 oltást követően neurológiai problémákat tapasztaltak, de túl nehéz volt számára az összefüggés felismerése. Azt mondta a férjének, aki megmutatott neki egy videót az oltás mellékhatásaival kapcsolatban, hogy kapcsolja ki, mondván: "Szó sem lehet róla. Ez csak egy izomgörcs. Majd elmúlik".
Azonban a különböző gyógymódokkal való folyamatos próbálkozásai újabb legyengítő tünetekhez vezettek.
Suttát végül a háziorvosa utalta neurológushoz.
A neuropátia fajtáinak összefoglalása

"A családorvosom végül fogadott, és az első dolog, amit kérdezett, az volt, hogy 'Mikor kapta meg a védőoltást? ' - mondta, majd így folytatta: 'Szerintem mellékhatása volt.'"
"Ez volt az első alkalom, amikor felfogtam, hogy ez valóban velem történik."
A fájdalom, amelyet Sutta tapasztalt, vékony rostú neuropátia volt. Úgy írta le, hogy olyan érzés volt, mintha égetnék.
"Összehúzódásokban, hullámokban jelentkezett, és annyira elgyengítő volt, hogy nem tudtam, mit tegyek" - mondta.
Sajnos Suttánál a neuropátia a mai napig is fennáll.
A Vaccine Adverse Event Reporting System (VAERS) szerint a COVID-19 vakcina beadását követően több mint 1600 perifériás neuropátia esetet jelentettek (2), és körülbelül 150 esetben jelentettek kisrostos neuropátiát.
Egy nőnél, Caroline Bollingernél, 10 nappal a COVID-19 mRNS vakcina beadása után mellkasi fájdalom, valamint bizsergés, zsibbadás és égő fájdalom jelentkezett a felső végtagjaiban.
Bár a panaszai azóta megszűntek, a The Epoch Timesnak elmondta, hogy időnként tünetei még mindig fellángolnak.
A COVID-19 vakcinák megjelenése óta Dr. Diane Counce és Dr. Suzanne Gazda neurológusok számos újszerű neurológiai jelenséget észlelnek betegeik körében.
Counce elmondta, hogy az egyik leggyakoribb neurológiai szövődmény, amit lát, a perifériás neuropátia. Ezek olyan zavarok, amelyek az agyi és a gerincvelői idegeken kívüli idegeket érintik - beleértve a belső szervek, a végtagok és a bőr idegeit is.
Ezek közül a vékonyrostos neuropátia a leggyakoribb.
A vékonyrostos neuronok érzékelik a fájdalmat és a hőmérsékletet, ezért a vékonyrostos neuropátia gyakran bizsergéssel, zsibbadással, tűszúrással és égő érzéssel jár.
A vékonyrostos neuronok egy része autonóm neuron, így a vékonyrostos neuronok működészavarai az izzadás, a vérnyomás, a szívritmus, az emésztés, a kiválasztás, a látás és sok más funkció károsodásához vezethetnek.
A hőintolerancia és a károsodott vagy túlzott izzadás a vékonyrostos neuropátia gyakori megnyilvánulásai, és fájdalom nélkül is előfordulhatnak (3).
Mivel a tünetek és azok súlyossága nagyon változó, Dr. Svetlana Blitshteyn, a Buffalói Egyetem neurológus professzora szerint a betegséget jelentős mértékben aluldiagnosztizálhatják.
Az Egyesült Államokban a vékonyrostos neuropátia általában a cukorbetegség következtében alakul ki. A diabéteszes neuropátiát klasszikus vékonyrostos neuropátiaként ismerjük. Ilyenkor a zsibbadás, bizsergés, tűszúrás vagy fájdalom kezdetben az ujjakban és a lábujjakban jelentkezik, majd a betegség súlyosbodásával fokozatosan zokni és kesztyű alakját követve felfelé halad a végtagokon. Gyakorisága miatt a diabéteszes neuropátiás mintázat a legismertebb, mondta Dr. Matthew Bain neurológus a The Epoch Times nak.
A vékonyrostos neuropátiának vannak ritkábban előforduló formái is. Ezek közé tartozik minden olyan perifériás neuropátia, amely nem követi a zokni és kesztyű mintázatot; a karok még a kezek előtt érintettek lehetnek, vagy a fej, a mellkas és a törzs területe lehet az első, ahol a tünetek megjelennek. A neuropátia vándorló is lehet, ami azt jelenti, hogy a zsibbadás, bizsergés és fájdalom időről időre helyet változtathat, ami még nehezebbé teszi a betegség diagnosztizálását.
Counce, aki mintegy 300 olyan beteget kezelt, akiknél az oltás után jelentkeztek a tünetek, a The Epoch Timesnak elmondta, hogy míg az akut és a hosszú COVID-betegek általában a klasszikus, cukorbetegséghez hasonló mintázatot követik, a COVID-19 vakcinához kapcsolódó vékonyrostos neuropátiák atipikusak lehetnek.
"Volt egy beoltott betegem, akinek az egész válla égett, de a keze rendben volt" - mondta. "Ő végül vékonyrostos neuropátiás beteg lett, és aztán volt néhány oltott páciensem, akik úgy érezték, mintha az arcuk vagy a hátuk közepe égne."
Hasonló tünetekről számolt be Sutta, aki kezdetben fájdalmas izomgörcsöket tapasztalt a törzsében, amelyek aztán égő vékonyrostos neuropátiává alakultak, és az alsó bordáira és a gerincére sugároztak ki.
Counce-nak volt egy olyan betege is, akinek a neuropátiás területei minden orvos-beteg találkozón változtak.
Autoimmunitás következmények
Gazda szerint ezeket a neuropátiákat valószínűleg autoimmunitás okozza, ami akkor következik be, amikor a szervezet saját szöveteit támadja meg. Történetesen a vékonyrostos neuropátiák kevésbé gyakori megjelenési formái is erősen kapcsolódnak az autoimmun betegségekhez.
A COVID-19 vakcinák okozta autoimmunitás akkor léphet fel, ha a helyi erek tüskefehérjét termelnek, és azt immunsejtek és antitestek támadják meg, amint azt Arne Burkhardt német patológus boncolás során kimutatta (4).
A tüskefehérjéknek számos közös vonásuk van az emberi fehérjékkel. Dr. Aristo Vojdani immunológus kutatásai azt mutatják, hogy a tüskefehérje ellen termelődő antitestek legalább 28 különböző emberi szövetet is képesek megtámadni (5).
Dr. Keith Berkowitz belgyógyász, a Center for Balanced Health alapítója és orvosi igazgatója elmondta, hogy olyan rendellenes mintázatokat figyel meg, ahol a perifériás neuropátiák fáradékonysággal, mentális köddel és fülzúgással járnak.
Vékonyrostos neuropátia és COVID-19 vakcinák: Kutatás
Több tanulmány is összefüggésbe hozta a COVID-19 vakcinákat a vékonyrostos neuropátiával.
Egy 2022-es, a National Institutes of Health által finanszírozott, de még nem lektorált tanulmány a COVID-vakcinával oltott emberek felénél a vékonyrostos neuropátia jeleit mutatta ki (6).
A vizsgálatban 23 olyan személyt vizsgáltak, akiknél az első COVID-19 vakcina beadását követő egy hónapon belül neurológiai tünetek jelentkeztek. Egyiküknek sem volt korábban neurológiai betegsége, legtöbbjüknek nem volt autoimmun betegsége sem, és mindegyiküknél az oltást követő három héten belül jelentkeztek a tünetek.
Egy másik esettanulmány (7), amelyet januárban tettek közzé a European Neurology Journal ban, arra a következtetésre jutott, hogy egy 39 éves férfinál egy mRNS COVID-19 vakcina okozta a vékonyrostos neuropátia tüneteit.
A betegnek az oltást követő 10 napon belül bizsergés, zsibbadás és fájdalom jelentkezett a bal vállában. Ezek a tünetek később a két karjára, kezére és lábára is átterjedtek.
Három héten belül izomrángások és zsibbadás jelentkezett a lábában és a kezében, a területek égtek, ha megérintették őket. A beteg bal lábfejéből és lábszárából vett biopsziák rendellenesen vékony, kis rostokat mutattak ki, amelyek az antitest-infúzióval történő kezelés után visszatértek a normál sűrűségűre.
Míg a VAERS -be kevesebb mint 200 esetet jelentettek a COVID-19 vakcinázással kapcsolatba hozható vékonyrostos neuropátiákról, a vékonyrostos neuropátiákkal összefüggésbe hozható tünetekről, például a viszketésről (8), amelyről közel 40 000 jelentés érkezett, s több mint 20 000 bejelentés érkezett fonákérzésekről, az érzékelés elvesztéséről és a túlzott izzadásról.
Az izzadás és a hőszabályozás károsodása a vékonyrostos neuropátia fő mutatói (9). Tanulmányok a Quantitative Sudomotor Axon Reflex Testet (QSART) a kisrostos neuropátia pontosabb diagnosztikai tesztjeként emelték ki, mint a szokásos bőrbiopsziát. A QSART az izzadási aktivitást vizsgálja.
Mivel a bőrbiopsziát általában a lábakból és a lábszárból veszik, ez nem biztos, hogy megfelelő vizsgálat az atipikus előfordulás esetén, mivel a fájdalom az arcon, a gyomorban, a bordákon és a vállakon is jelentkezhet (10).
A QSART-készülék azonban nagyon drága, és a legtöbb klinikán nem áll rendelkezésre. Blitshteyn megjegyezte, hogy a betegeknek nagy egyetemi kórházakba vagy nagy klinikákra kellene menniük, hogy elvégezzék ezeket a vizsgálatokat, ezért a vékonyrostos neuropátiák - különösen az atipikus megjelenésűek - könnyen félrediagnosztizálhatók.
Korlátozott kezelések
Bár számos antiepileptikumot és antidepresszánst alkalmaznak első vonalbeli kezelésként a vékonyrostos neuropátiás fájdalom kezelésére (11), az eredmények nem túl ígéretesek, mert összességében kishatékonyságúak (12).
Blitshteyn szerint a tünetek enyhítéséhez képest sokkal fontosabb volna olyan gyógyszereket találni, amelyek a neuropátiás fájdalom okát képesek kezelni.
Úgy véli, hogy autoimmunitás és gyulladás áll a hosszan tartó COVID és az oltás utáni vékonyrostos neuropátiák hátterében, de kevés gyulladáscsökkentő és immunmoduláló terápiát hagytak jóvá ilyen célokra.
Blitshteyn szerint egyes tanulmányok a vakcinát követő vékonyrostos neuropátia kezelési lehetőségként említik a szteroidokat (13). A gyulladás és az autoimmunitás kezelésére javasolták az intravénás immunoglobulin infúziót (14), más néven IVIG-t, valamint a plazmaferezist (15) is.
A szteroidok a vékonyrostos neuropátia kezelésére engedélyezettek, és bár Blitshteyn látta, hogy egyes betegeknél klinikai javulást eredményeznek, hosszú távon az eredmények nem tartósak.
Gazda és Counce is IVIG-t használt az autoimmun reakcióhoz kapcsolódó neuropátiában szenvedő betegeik kezelésére. Ez a kezelés azonban drága, és mivel az FDA nem engedélyezte a vékonyrostos neuropathiák kezelésére, a biztosítási alapú betegek nem kaphatnak költségtérítést.
Az IVIG hatékonysága szintén vita tárgyát képezi, egyes vizsgálatok elhanyagolható különbséget találtak az IVIG és a placebo (sóoldatok) között (16).
A vékonyrostos neuropátia kezelésében egyes tanulmányok sikerről számoltak be a kis dózisú naltrexon (17) és az R-alfa-liponsav (18) alkalmazásával. Dr. Pierre Kory, az intenzív ellátás szakértője úgy találta, hogy az alacsony dózisú naltrexon meglehetősen hatékony a betegei esetében, de a vizsgálatok száma korlátozott.
A neuropátiás szenzoros panaszok terápiái mellett a vékonyrostos neuropátia autonóm diszfunkcióval is jár, amelyet sokkal nehezebb kezelni. A autonóm idegrendszeri panaszok, a vegetatív működési zavarok egyik formája, gyógyíthatatlan (19).
A szokatlan megjelenési formák bonyolítják a diagnózist és a kezelést
Gazda és Berkowitz szerint egy másik probléma, hogy a védőoltás utáni neurológiai mellékhatások közül sok nem egyetlen tünet formájában jelentkezik. Ez azért van így, mert sok különböző biokémiai és anyagcsere-útvonal érintett.
A betegek fáradtsággal, agyi köddel, kognitív hanyatlással, fülzúgással, mozgászavarokkal, vegetatív diszfunkcióval vagy olyan tünetekkel jelentkezhetnek, amelyeknek nincs közük a neurológiai szövődményekhez.
A szakorvosokat megterhelheti a sok tünet, amelyek egymás mellett léteznek és hatással vannak egymásra.
"Ha neurológus vagy, nem feltétlenül tudod, hogyan kezeld, ha autoimmun problémáról vagy érrendszeri immunproblémáról van szó" - mondta Dr. Robert Lowry neurológus a The Epoch Timesnak.
Berkowitz szerint a szokatlan, vakcinázás utáni előfordulással kapcsolatos másik probléma, hogy az orvosok haboznak a diagnózis felállításában. A betegeket többször is megvizsgálhatják, mielőtt az orvosok bármilyen kezelést előírnának.
Gazda szerint fontos, hogy az orvosok legyenek nyitottak a vakcinák felmerülő lehetséges szerepének mérlegelésére, és vizsgálják, hogy a vakcinák által kiváltott tüskefehérje útvonalak miként hathatnak a szervezetre. Ez a megközelítés egyes betegek számára nagyobb esélyt ad a gyógyulásra.
Blitshteyn, aki az első orvos volt, aki észrevette a autonom működési zavar és a humán papillomavírus (HPV) vakcina közötti kapcsolatot, elmondta, hogy bár létezik az oltás utáni vékonyrostos neuropátia, ő több olyan beteget lát, akik a hosszú COVID miatt szenvednek ugyanebben az állapotban. Elmondta, hogy ezért az ilyen megállapítások nem feltétlenül tántorítják el az embereket az oltástól.
Más orvosok, mint például Dr. Joseph Varon intenzív terápiás pulmonológus, aki társszerzője volt a COVID-19 profilaktikus és korai kezelési protokolljainak, azt mondták, hogy ha a betegeket korán kezelik és/vagy megtisztítják a COVID-19 vírus maradványaitól, akkor nagyon kicsi az esély a következmények vagy a betegség utóhatásainak kialakulására.
Hivatkozások:
1. https://www.theepochtimes.com/
2. https://www.documentcloud.org/
4. https://worldcouncilforhealth. org/
5. https://www.theepochtimes.com/
6. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/
8. https://s3.documentcloud.org/
10. https://my.clevelandclinic.org/
11. https://www. mayoclinicproceedings.org/
13. https://onlinelibrary.wiley. com/
14. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/
15. https://onlinelibrary.wiley. com/