Megjelent:Amiről az orvos nem mindig beszél magazin, 2020. április
Hogy ki az "alacsony", bizonyos határok között eléggé szubjektív, sokszor a kisebb termetet megnyújthatja a nagyobb önbizalom. Mégis, sok férfi jobban örülne, ha 5-10 centivel nagyobbra nőtt volna.
Az angolok előszeretettel gúnyolták ősellenségüket, Napóleont, törpének, holott mai ismereteink szerint Napóleon 169 cm magas volt, azaz éppenséggel 6 cm-rel meghaladta az átlag angol katona (Komlos és Cinnirella, 2007 ) és 5 centivel az átlag francia magasságát (Roser és mtsi., 2000). Hogy mégis honnan ered a gúnyos jelző, arra a jóhiszeműbb magyarázat az, hogy az angol hüvelyk kisebb, mint a francia, és a francia mértékegységek szerinti 5 láb 2 hüvelyk angol olvasatban 157.5 cm. A rosszhiszeműbb magyarázat szerint a szövetségesek így akarták Napóleont az emberek szemében szó szerint is lealacsonyítani (Wilde, 2020). Az ármánykodás olyan jól sikerült, hogy az alacsony férfi szindrómát szokás még mai is -Alfred Adler pszichoanalitikus nyomán - Napóleon komplexusnak nevezni.
Azt gondolhatnánk, csupán kulturális előítélet egy férfi magasságát méricskélni, pláne gúnyolni valakit a kis termetéért. Azonban az emberi evolúció, majd a történelem során a férfiak testmagassága mindig fontos volt a párválasztásban, vagy éppen a vezetők kiválasztásában.
Ennek oka az, hogy mind férfiaknál, mind a nőknél a testmagasságot és az izomtömeget az androgénszint erősen meghatározza meg (Pawlowski és mtsi., 2000; Deady és Smith, 2006). Ez olyannyira így van, hogy a fejlődésben elmaradt fiúknál tesztoszteron adásával jelentős növekedést lehet elérni (Lampit és Hochberg, 2003). A magas férfiak dominánsabbak, társadalmilag jobb pozíciót érnek el, többet keresnek (Case és mtsi., 2009), intelligensebbek (Jensen és mtsi., 1993), sikeresebben szaporodnak (Pawlowski és mtsi., 2000). A férfiasabb (Kanazawa ésVandermassen, 2005) és agresszívebb férfiaknak több fiúk születik (Kanazawa, 2006), és még a háborúkat is sikeresebben élik túl (Kanazawa, 2007). A testmagasság nyújtotta előnyre szokás idézni, hogy a 20. században az amerikai elnökválasztásokon a választások 2/3-ban a magasabb elnökjelöltet választották meg elnöknek. Az 1800-as években ez a hatás valószínűleg azért nem érvényesült, mert még csak a sajtó létezett, és a választók nem láthatták a jelölteket teljes testi valójukban. De érvényesül ez a társadalom minden szintjén: Enoch Burton Gowin 1915-ben megjelent könyvében több ezer kiküldött kérdőív alapján kimutatta, hogy a társadalomban vezető posztot betöltő politikusok, rendőrfőnökök, gazdasági és vallási vezetők általában magasabbak, mint az alárendeltek (Gowin, 1915).
A testmagasság nem csak a tesztoszteronszintre utal, hanem arra is, milyen testmagasságot meghatározó géneket hordoz a férfi, mennyire volt egészséges gyermekkorában és megfelelő mennyiségű fehérjéhez jutott-e (Grasgruber és mtsi., 2014). A magas, jó génű férfi több fiú utódnak ad életet és azokat jobb társadalmi helyzete miatt fel is tudja majd sikeresen nevelni. Az amerikai elnökök házasságaiban a fiú:lány arány 146:100, szemben az átlagnépességben mért 106:100 aránnyal (Coney és Mackey, 1998). A sikeres fiú utód jobb a gének elterjesztésében, mert elvileg több gyermeke lehet, mint a lány utódnak.
Összességében arról van tehát szó, hogy a magas férfiak olyan képességekkel rendelkeznek, amelyek a nők számára vonzóbbá teszik őket (Pawlowski, 2003). Az más kérdés, hogy nem lehet mindenkinek magas a férje, ahogy nem lehet mindenkinek a felesége sem a legszebb és legtermékenyebb. A snájdig és magas férfiak és a szép és termékeny nők kiválogatják a "kínálatból" a nekik tetszőt, s az átlag a maradékon osztozhat.
Természetesen az alacsony férfiak elég jól érzékelik hátrányaikat. Az átlagnál alacsonyabb férfiak, ha tehetik, általában lódítanak testmagasságukról (Spencer és mtsi., 2002). Egy kanadai egyetemisták körében végzett vizsgálatban átlagosan 3 cm-t "korrigáltak" tényleges testmagasságukon. Akik férfias pályára készültek, azok még ennél is nagyotmondóbbaknak bizonyultak (Bogaert és McCreary, 2011). Mivel a testmagasság szempont a párválasztásban, érthető, hogy az alacsonyabb férfiak jobban tartanak attól, hogy magasabb vetélytársuk elcsábítja barátnőjüket vagy feleségüket, ezért a magas férfiaknál jóval féltékenyebbek (Buunk és mtsi., 2008). A párkapcsolat minőségét vizsgálva, az alacsony férfiak sokkal elégedetlenebbek párkapcsolatukkal és több óvintézkedést tesznek párjuk hűségének megőrzésére és ellenőrzésére (Brewer, 2009). Jogos volna azt gondolni, hogy az alacsonyabb testmagasságukat a férfiak fokozott agresszióval ellensúlyozzák, de ezt a vizsgálatok nem igazolják, sokkal inkább az a helyzet, hogy a kisebb termetűek -kerülve a nyílt összecsapást- ravaszsággal, koalíció képzéssel, indirekt agresszióval taktikáznak saját érdekükben (Knapen és mtsi., 2018). Nevezhetjük ezt Dávid és Góliát típusú párharcnak.
Természetesen a magassággal járó sok jónak is van ára. A magasabb emberek minden korban rövidebb életet éltek. Egy baseball csapat évkönyvei alapján a 162 cm-es játékosok -évjárattól függően 10-15 évvel tovább éltek, mint a 193 cm-es játékosok (Samaras és Elrick, 2002). A tesztoszteron csökkenti az immunkompetenciát, így pl. minél magasabb valaki, annál valószínűbben lesz rákbeteg. A sérülés vagy műtét utáni seb ugyancsak a férfi tesztoszteronszintjének arányában gyógyul lassabban (Szendi, 2016). A magasabb férfiak hajlamosabbak a kardiovaszkuláris megbetegedésre is (Samaras és mtsi., 2004).
Hajdanán a mokány termet dicsérő jelző volt. Az elmúlt kétszáz évben a nyugati világban az átlag testmagasság legalább 10-15 cm-t nőtt (Roser és mtsi., 2000), s ez elég egyértelműen a túlzott bőségnek tulajdonítható, ami nem mellesleg a hormonszinteket is megemelte (Trevathan, 2010). Valószínűleg létezik az emberi szervezet biológiájának megfelelő optimális testmagasság intervallum, ezt támasztja alá a magas embereket érintő megannyi egészségügyi hátrány is. Egyszóval, ami régen előny volt, az ma már csak un. elfutó szelekciós hatás, ami lefordítva annyit tesz, hogy a nők és a társadalom továbbra is preferálja a magasabb férfiakat, de ez már biológiai előnnyel nem feltétlen jár. Legyen ez vigasz a kistermetűeknek.
Hivatkozások:
Bogaert, A. F., & McCreary, D. R. (2011). Masculinity and the distortion of self-reported height in men. Sex Roles: A Journal of Research, 65(7-8), 548-556.
Brewer, G: Height, Relationship Satisfaction, Jealousy, and Mate Retention Evolutionary Psychology 2009. 7(3): 477-489
Buunk, A. P., Park, J. H., Zurriaga, R., Klavina, L., & Massar, K. (2008). Height predicts jealousy differently for men and women. Evolution and Human Behavior, 29(2), 133-139.
Case A, Paxson C, Islam M. Making sense of the labor market height premium: Evidence from the British Household Panel Survey. Econ Lett. 2009 Mar;102(3):174-176.
Coney, N. S. - Mackey, W. C. 1998. The woman as final arbiter: a case for the facultative character of the human sex ratio. J Sex Res, 35: 169-184.
Deady, D.K.; Smith, M.J.L.: Height in women predicts maternal tendencies and career orientation, Pers Ind Diff, 2006, 40(1):17-25.
Gowin, E. B.: The executive and his control of men: A study in personal efficiency. MacMillan Co. 1915
Grasgruber, P. ; Cacek, J.; Kalina, T.; Sebera, M. : The role of nutrition and genetics as key determinants of the positive height trend Econ. Hum. Biol., 15 (2014), pp. 81-100
Jensen AR, Sinha SN. : Physical correlates of human intelligence. Vernon, PA (ed): Biological Approaches to the Study of Human Intelligence, 1993Norwood:Ablex(pg. 139-242
Kanazawa S. Big and tall soldiers are more likely to survive battle: a possible explanation for the 'returning soldier effect' on the secondary sex ratio. Hum Reprod. 2007 Nov;22(11):3002-8.
Kanazawa, S. - Vandermassen, G. 2005. Engineers have more sons, nurses have more daughters: an evolutionary psychological extension of Baron-Cohen's extreme male brain theory of autism. J Theor Biol, 233(4): 589-599.
Kanazawa, S. 2006. Violent men have more sons: further evidence for the generalized Trivers-Willard hypothesis (gTWH). J Theor Biol, 239(4): 450-459.
Knapen JEP, Blaker NM, Van Vugt M. The Napoleon Complex: When Shorter Men Take More. Psychol Sci. 2018 Jul;29(7):1134-1144.
Komlos, J; Cinnirella, F: European heights in the early 18th century. Vierteljahrschrift für Sozial-und Wirtschaftsgeschichte. 2007, 94 (3): 271-284
Lampit M, Hochberg Z. Androgen therapy in constitutional delay of growth. Horm Res. 2003;59(6):270-5.
Pawlowski, B. - Dunbar, R. I. M. - Lipowicz, A. 2000. Tall men have more reproductive success. Nature, 403: 156
Pawlowski, B. (). Variable preferences for sexual dimorphism in height as a strategy for increasing the pool of potential partners in humans. Proceedings of the Royal Society of London B, 2003, 270, 709-712
Roser,M; Appel, C; Ritchie, H: Human Height. OurWorldInData.org, 2000.
Samaras TT, Elrick H, Storms LH. Is short height really a risk factor for coronary heart disease and stroke mortality? A review. Med Sci Monit. 2004 Apr;10(4):RA63-76.
Samaras TT. How height is related to our health and longevity: a review. Nutr Health. 2012 Oct;21(4):247-61.
Spencer, E. A., Appleby, P. N., Davey, G. K., & Key, T. J. (2002). Validity of self-reported height and weight in 4808 EPIC-Oxford participants. Public Health Nutrition, 5, 561-565.
Szendi G: A férfi hanyatlása és bukása. Jaffa, 2016.
Trevathan, W: Ancient Bodies, Modern Lives: How Evolution Has Shaped Women's. Health Oxford University Press, 2010.
Wilde, R: Was Napoleon Bonaparte Really Short? www.thoughtco.com/