Az Alzheimer megelőzése:
A "normális" szellemi teljesítmény javítása
Fordította: Szendi Gábor
Aki most visszaszerzi elveszettnek hitt képességeit, az ráadásul a demenciát is elkerülheti.
Az orvosok régebben úgy gondolták, hogy valaki vagy cukorbeteg, vagy nem cukorbeteg. Még a diabetológusok is ezt a felfogást vallották. Ma már természetesen tudjuk, hogy jóval a cukorbetegség diagnosztizálása előtt prediabétesz alakul ki, az előtt pedig romló szénhidrát anyagcsere.
Ugyanez a félreértés történik az Alzheimer-kórral is: korábban azt hitték, hogy az Alzheimer-kórt megelőzi a "normális" agyműködés, és nem volt meghatározva, hogy mi van a kettő között. Szerencsére ma már ennél sokkal árnyaltabb a szemléletünk. Azért mondom, hogy szerencsére, mert az Alzheimer-kór előtti hosszú szakasz az, amely a legközvetlenebb lehetőséget kínálja számunkra a kognitív hanyatlás teljes visszafordítására. A normális agyműködéstől az Alzheimer-kórig tartó út körülbelül húsz évig tarthat, azaz van idő a beavatkozásra.
De mi a helyzet a "normalitással"? Ahogyan a diagnosztizált Alzheimer-kórt is hosszú ideig tartó enyhébb károsodás előzi meg, sokunk látszólag "normális" szellemi teljesítménye is alatta van a lehetőségeinek.
A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg
Ez nem csak azokra igaz, akik az Alzheimer-kór felé vezető úton vannak; szinte mindannyiunk kognitív képességei javulhatnának. A "normális" relatív fogalom: a "normális" amerikai magas vérnyomással, inzulinrezisztenciával küzd; túlsúlyos; szivárgó bélrendszerrel rendelkezik; legalább egy vényköteles gyógyszert szed (és 20 százalékunk ötöt vagy többet); valószínűleg sztatint és/vagy vérnyomáscsökkentőt és/vagy protonpumpa-gátlót szed; cink-, magnézium-, szelén- és jódhiányos; és nagy valószínűséggel nem optimálisak a kognitív képességei!
Mindannyian veszélyeztetettek vagyunk (van, aki jobban, mint mások) olyan tényezők miatt, mint a hibás táplálkozás és életmód, a kevés alvás, a különféle mérgek, a mikrobiom rossz összetétele, a rejtett kórokozók, a folyamatos gyulladás, a csökkent agyi véráramlás, nem beszélve a genetikai hátrányainkról.
Talán nem hangzik így, de ez is jó hír. Ha a jelenlegi agyműködésünk nem optimális - ami gyakorlatilag mindannyiunk esetében így van -, akkor van lehetőség a javítására.
A "normális" gondolkodás és a magasszintű gondolkodás közötti különbség a kudarc és a siker közötti különbség. Ezért a "normális" gondolkodás javításának messzemenő következményei vannak - jobb munka, jobb hangulat, kevesebb baleset, kevesebb hiba, jobb ötletek, és egy összességében gazdagabb és sikeresebb élet.
Cam egy 49 éves férfi, akinek a felesége kognitív hanyatlásban szenvedett, és elkezdte a protokollt, amelyet a férfi a feleségével együtt támogatólag elfogadott. Bár nem voltak kognitív panaszai, a következő néhány hónap alatt húsz kilót fogyott, és egyértelmű javulást észlelt az energiájában, javult a hangulata, jobban tudott koncentrálni és javult a memóriája. A munkahelyi teljesítménye olyan jelentősen javult, hogy fiatalabb munkatársai kérdezgetni kezdték, hogy mit csinál.
Az alap a megfelelő időablakos étrend (lásd: Szendi: Mit, mennyit, milyen gyakran, mikor), a finomított szénhidrátok visszaszorítása, a rendszeres mozgás, jó alvás és stresszcsökkentés. De ezeken túl számos táplálékkiegészítő van, amelyekkel befolyásolhatjuk az agyi neurotranszmittereket, növekedési faktorokat, vagy a mitokondriumok működését. Ezek a gondolkodás hatékonyságában szintet lépést jelenthetnek.
A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg
Mi kell a memória és az általános gondolkodás támogatásához? Van egy régi idegtudományi alapelv: "az együtt tüzelő neuronok összekapcsolódnak", ami azt jelenti, hogy a bemenet és a kimenet ismételt összekapcsolása erősíti az áramkört.
Az emlékek kialakításához és megőrzéséhez szükséges szinaptikus kapcsolatok létrehozásához és fenntartásához a megfelelő agyi kémia kialakítására van szükség, amely támogatja mind az "ösvények" kialakulását, mind pedig a neuronok aktivitását. Ez egyszerűen hangozhat, de az agyunk egy rendkívül összetett ellátórendszertől függ. A neurotraszmitterek termelésén, kibocsájtásán, lebontásán túl, a neuronok kapcsolódását, tápanyagellátását, az idegek fehérjeburkának fenntartását és még millió egyéb funkciót végez az agy.
Mindez a tevékenység 100 milliárd agysejtet támogat, amelyek mintegy 500 trillió kapcsolatot létesítenek. Egy modern digitális számítógéphez képest azonban az agy feldolgozási sebessége meglehetősen szerény, egy mérés szerint mindössze 60 bit/másodperc. Az emberi agy egészen másképp használja erőforrásait, mint egy számítógép, de van egy alapvető hasonlóság: a gyorsabb feldolgozás több energiát igényel. Az agytréning segít abban, hogy a legtöbbet hozzuk ki ebből a másodpercenkénti 60 bitből.
Hogyan lehet jobb agyat építeni és fenntartani
Az agyunk fejlesztésének első lépése az a kognitív hanyatlás megelőzésére felvázolt alapvető protokollok alkalmazása: tiszta étrend, bőséges testmozgás, jó minőségű alvás és a krónikus stressz elkerülése (ezzel szemben az akut stressz feloldással közel sem olyan káros, sőt, akár még támogathatja is, ez az úgynevezett hormézis folyamat), és az agytornásztató tevékenységek végzése. )lásd: Bredesen:
A szellemi hanyatlás visszafordítása
A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg
Többé már nem kell megelégednünk az egészség negatív meghatározásával: "nem beteg" vagy "nem károsodott". Most úgy meghatározhatjuk egészségi állapotunkat, mint még soha, összehasonlíthatjuk azzal, ami lehetne, és javíthatunk rajta.
A második lépés az agy javítása során a nootróp (kognitív képességeket fokozó) szerek személyre szabott sorát jelenti, amelyek közül sokan többféle hatásmechanizmussal rendelkeznek.
Agyjavító "gyógyszerkönyv"
- Az ingerület átvitel acetilkolinnal való fokozása: Ez a neurotranszmitter kritikus fontosságú az idegsejtek közötti és az azokból származó üzenetek továbbításában. A munkáját segítő kiegészítők közé tartozik a huperzine A, a Bacopa, a citikolin, az alfa-GPC és a lecitin.
- A ciklikus AMP fokozása: Az adenozin-monofoszfát (AMP) az agy plaszticitásának fontos hírvivője. Az adenozin gátló koffein fokozza a ciklikus AMP-t, akárcsak az L-theanin.
- A glutamatergikus vs. GABAergikus átvitel optimalizálása: A glutamát a leggyakoribb neurotranszmitter a szervezetben. A gamma-aminovajsav (GABA) elnyomja a neuronok túlzott jelátvitelét. A glutamátnak a GABA-val szembeni túlsúlya szorongással, depresszióval, nyugtalansággal, koncentrációképtelenséggel, fejfájással, álmatlansággal, fáradtsággal és fokozott fájdalomérzékenységgel jár. Az egyensúlyt helyreállíthatja valeriánával, B6-vitaminnal , citromfűvel és a GABA közvetlen szedésével.
- A mitokondriális funkció támogatása: A mitokondriumok az energiatermelő egységek a sejtekben. Kritikus fontosságúak a gondolkodás és valójában az egész anyagcsere szempontjából. A cél az anyagcsere rugalmasságának megteremtése, hogy a mitokondriumok képesek legyenek szénhidrátokat vagy zsírokat/ketonokat is felhasználni. Hasznos kiegészítők közé tartozik a Q10, a PQQ (amely növeli a mitokondriumok számát), az R-alfa-liponsav, ALCAR (acetil-L-karnitin), kreatin és a Nikotinamid ribozid (NR) vagy a Nicotinamide mononucleotide (NMN), amelyek növelik a NAD+ mennyiségét, ezáltal serkentik a mitokondriumok működését.
- A neurotranszmisszió dopamin általi támogatása: A dopamin a jutalmazó, közelítő viselkedés transzmittere, a dopamintermelő sejtek pusztulása vezet a Parkinson-kór kialakulásához. A dopamin termelést elősegítő kiegészítők közé tartozik a tirozin és a fenilalanin (két esszenciális aminosav), valamint a B6-vitamin .
- Támogató szinaptikus struktúra: Az egészséges agy a stabil sejtes infrastruktúrától függ. Az idegsejtek fizikai állapotának fenntartásához próbálja ki a citikolin-t és kémiai rokonát, az alfa-GPC-t (glicerilfoszforil-kolin), valamint a DHA-t, ami egy omega-3 zsírsav.
- A mentális összpontosítás javítása: A gondolkodás élesítését elősegítő kiegészítők közé tartozik a gotu kola, a shankhpushpi és a B5-vitamin .
- Az Agyi Eredetű Neuron Növekedési (BDNF) fokozása: Ez az alapvető fehérje elősegíti a neuronok kialakulását és fenntartását a szervezetben. A BDNF-et a Whole Coffee Fruit Extract és a 7,8-DHF (Tropoflavin) fokozhatja. A sport ugyancsak fokozza a BDNF-et.
- Az Idegnövekedési Faktor (NGF) fokozása: Az NGF a BNDF-fel együtt kritikus fontosságú az idegsejtek növekedése, fenntartása és túlélése szempontjából. Az NGF-et elősegítő kiegészítők közé tartozik a Lion's Mane Mushroom(oroszlánsörény gomba) és az Acetil-l-carnitin (ALCAR).
- A szirtuin 1 (SIRT1) fokozása: A legújabb kutatások szerint ez a fehérje serkenti az autofágiát, öregedésgátló választ vált ki laboratóriumi állatokban és anti-Alzheimer hatása is van. A SIRT1 működését növelhetjük a Resveratrol -ral, az NR-rel (Nikotinamid ribozid), az NMN-nel és a NAD+ (Nikotinamid ribozid) szedésével. A szervezet NAD+ termelését testmozgással és böjtöléssel is serkentheti.
- A véráramlás elősegítése: A ginkgo bizonyítottan növeli a véráramlást.Az L-arginin, a Neo40, a céklakivonat és a rukkola is növelheti.
- A hangulat javítása: A sáfrány természetes antidepresszáns. A citromfű szintén hatásosnak bizonyult. Az omega-3 ugyancsak hatásos lehet.
- A krónikus stressz csökkentése: Az akut stressz, a feloldódással együtt, mindannyian megküzdünk vele, és nem akadályozza a megismerést. A könyörtelen krónikus stressz azonban, amelyet oly sokan tapasztalunk, agysorvadással jár. Számos módszer létezik ennek kezelésére, a meditációtól a jógán át a társas kapcsolatokig bármi, ami örömet, kikapcsolódást és kiteljesedést hoz.
- A metiláció optimalizálása: A B12-vitamin (metil-kobalamin), a B6-vitamin (P5P) és a metilfolát mind szabályozzák a metilációt, amely kritikus fontosságú az epigenom és a specifikus gének leolvasása, valamint a méregtelenítés szempontjából, egyéb folyamatok mellett.
A cég általam ajánlott kedvezményes termékei itt tekinthetők meg
- A gyulladás minimalizálása és az adaptív immunitás támogatása: Amint azt már korábban megjegyeztük, a gyulladás szoros kapcsolatban áll a kognitív hanyatlással. Számos étrend-kiegészítő segíthet a gyulladás és a vele járó hatások ellenőrzésében. A kurkumin , a gyömbér és az ashwagandha mind-mind hatásosnak bizonyultak. A nagy dózisú omega-3 zsírsavak (2-4 gramm) ugyancsak hatásos. Az LDN (alacsony dózisú naltrexon) szintén hasznos az immunfunkció optimalizálásában és a gyulladás csökkentésében.
- Az adaptív immunitás támogatása magában foglalja a cink, a D-vitamin, valamint a kvercetin , az R-alfa-liponsav és az AHCC (alfa-glikán) szedését is.
- Fokozza a méregtelenítést, minimalizálja a toxinszintet: A A szulforafán, a glutation és az N-acetil-l-cisztein (NAC) segít megtisztítani a szervezetet. A rostban gazdag étrend és a szűrt víz fogyasztása segít a méreganyagok kiürítésében.
- A bélrendszer gyógyítása: Egyre több kutatás bizonyítja egyértelműen, hogy a szervezet mikrobiális ökoszisztémája alapvető fontosságú a fizikai és mentális egészség szempontjából. A toxinterhelés csökkentése, valamint az antibiotikumok és a mikrobiomot elnyomó gyógyszerek, például a protonpumpa-gátlók (PPI) minimalizálása szintén fontos.
- A tápanyag-állapot optimalizálása: A táplálékkiegészítőkön túlmenően törekedni kell az étrend általános tápanyagegyensúlyára.
- Az antioxidáns állapot optimalizálása: A széles körben elterjedt elképzelés, miszerint a több antioxidáns előnyösebb, túlságosan leegyszerűsítő. A valóságban mind oxidáló, mind antioxidáns hatásokra szükség van, optimális egyensúlyban. Az Ön személyes biokémiájától függően szükség lehet az E-vitamin, a glutation, a C-vitamin, a szulforafán, az ubikinol, a vinpocetin, valamint az SkQ és a mitokinol (amelyek a mitokondriumokat célozzák) szintjének növelésére.
- Böjtölés: A böjtnek számos üdvözítő hatása van, többek között a ketózis fokozásától a glikémiás szabályozás javításán és az inzulinérzékenység támogatásán át a lipidstátusz javításán át a vérnyomás javításáig, az autofágia és a mitofágia fokozásáig. A böjt tehát az agyi táplálékpiramis alapja (legalább tizenkét óra a vacsora vége és a reggeli vagy ebéd kezdete között, és legalább három óra a vacsora és a lefekvés között). Minél korábban kezdjük el a böjtölést, annál hosszabb ideig és alaposabban fogjuk élvezni annak előnyeit.
A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg
- A hormonális állapot optimalizálása: A legtöbbünk számára az étrend, a testmozgás, az alvás, a stresszszint és a mikrobiom optimalizálása lehetővé teszi, hogy magasan funkcionális hormonszinteket, például ösztradiolt, tesztoszteront, progeszteront, pregnenolont és DHEA-t termeljünk. Mások esetében azonban, akár autoimmunitás (például Hashimoto thyreoiditis, amely csökkent pajzsmirigyszintet eredményez), akár mérgezés vagy egyszerű szénhidrátok vagy más okok miatt, egy vagy több hormon csökken, ami hatással lehet a megismerésre. Ezek optimális szintre való visszaállítása egy funkcionális endokrinológus vagy belgyógyász segítségével gyakran segíthet a megismerés javításában.
- Szájüregi egészség és mikrobiom: Ha ínygyulladása vagy parodontitise van, ajánlott konzultálni egy szájüregi-rendszeri specialistával.
- Rövid távú beavatkozások: Vannak biztonságos rövid távú megoldások.A racetámok, a piracetam, az aniracetam és a fenilpiracetam. A racetámok nootróp hatásúak, javítják a memóriát és a gondolkodást, és kevés rövid távú mellékhatásuk van, bár egyeseknél álmatlanság vagy szorongás alakul ki.
A legtöbbünk számára konkrét okai lesznek annak, hogy a "normális" gondolkodásunk fokozható. Néhányunk esetében azért, mert valamilyen fokú inzulinrezisztenciával rendelkezünk, mások esetében az alvás mennyiségének és/vagy minőségének optimalizálása javítja a kogníciót. Megint másoknál a krónikus stresszről fog kiderülni, ami hatékonyan kezelhető. Másoknál pedig a szivárgó bélrendszerből eredő enyhe krónikus gyulladás, vagy a túl kevés testmozgás, vagy enyhe érrendszeri betegség, vagy az optimálistól eltérő hormonszint, vagy a táplálékból származó kolinhiány, vagy a D-vitamin hiánya. Ezeknek a kritikus agyi paramétereknek az optimalizálása lehetővé teszi, hogy mindannyian élesebbek legyünk és élesebbek maradjunk az elkövetkező évtizedekben.