
Fordította: Czárán Judit
A növekvő antibiotikum rezisztencia terjedését az antidepresszánsok fokozzák és ez a halálos fertőzőbetegségek visszatérését jelenti
Source: www.Freepik.com
A "szuperbaktérium" kifejezést olyan baktériumokra használják, amelyek szupererővel rendelkeznek, vagyis képesek kijátszani az elpusztításukra adott antibiotikumokat. A feltételezések szerint elterjedésük oka a túlzott antibiotikum használat, mivel a baktériumok a túlélésükért folytatott harcban egyre több gyógyszerhez alkalmazkodnak, így egyre több antibiotikum válik hatástalanná a növekvő számú bakteriális fertőzéssel szemben.
A PNAS folyóiratban január 23-án megjelent új tanulmány rámutat, hogy az antidepresszánsok - a világ egyik leggyakrabban felírt gyógyszertípusa - ugyancsak antibiotikum-rezisztenciát okozhatnak, és ezáltal hozzájárulnak ahhoz, hogy veszélyes szuperbaktériumok alakuljanak ki (1).
"A baktériumok már néhány napig tartó expozíció után is rezisztensekké válhatnak, mégpedig nemcsak egy, hanem több antibiotikummal szemben" - mondta a Nature-nek Jianhua Guo, a tanulmány egyik szerzője, a Queenslandi Ausztrál Egyetem Víz- és Környezetgazdálkodási Biotechnológiai Központjának professzora (2). "Ez egyszerre érdekes és ijesztő".
A vizsgálatban a kutatók Escherichia coli, vagyis E.coli baktériumokat öt gyakori antidepresszánssal, a szertralinnal (Zoloft), a duloxetinnel (Cymbalta), a bupropionnal (Wellbutrin), az eszcitaloprammal (Lexapro) és az agomelatinnal (Valdoxan) kezelték. Ezután egy két hónapig tartó expozíciós időszak alatt tizenhárom, hat különböző gyógyszerosztályba tartozó antibiotikumnak tették ki a baktériumokat.
Az antidepresszánsok mindegyike antibiotikum-rezisztenciát alakított ki az E.colival szemben. Ez a hatás különösen két antidepresszáns, a szertralin (Zoloft) és a duloxetin (Cymbalta) esetében volt szembeszökő, ezek hoztak létre legnagyobb számban rezisztens baktériumokat.
Guo 2014-ben kezdett érdeklődni az antibiotikum-rezisztenciát okozó, nem antibiotikus gyógyszerek iránt, miután a laboratórium, ahol dolgozott, felfedezte, hogy a háztartási szennyvízben több antibiotikum-rezisztens gén található, mint a kórházak szennyvizében - ahol a legtöbb antibiotikumot használják.
Ennek nyomán Guo és csapata, de más kutatók is rájöttek, hogy az antidepresszánsok képesek elpusztítani vagy lassítani bizonyos baktériumfajok növekedését, ami Guo szerint "SOS-választ" vált ki, olyan védelmi mechanizmusokat indítva be a baktériumokban, amelyek segítenek nekik túlélni, és később ellenállni az antibiotikumos kezeléseknek.
Ezek az eredmények vezették Guót és csapatát a jelenlegi vizsgálat elvégzésére, amelynek során azt próbálták kideríteni, hogy vajon az antidepresszánsok is okai lehetnek-e a baktériumok antibiotikumokkal szembeni rezisztenciájának.
Amellett, hogy bebizonyosodott, hogy az antidepresszánsok képesek antibiotikum-rezisztenciát okozni, a tanulmány azt is megállapította, hogy minél nagyobb volt az antidepresszánsok dózisa, annál gyorsabban alakult ki az E.coli baktériumokban a rezisztencia, és annál több antibiotikumnak tudtak ellenállni a két hónapos vizsgálati időablak alatt.
Érdekes módon oxigéndús környezetben a baktériumok gyorsabban fejlesztették ki az antibiotikum rezisztenciát, mint oxigénben szegényebb, laboratóriumi körülmények között. Ez jó hír nekünk, embereknek, hiszen az emberi bélrendszer, ahol az E.coli baktérium szaporodik, ebből a szempontból inkább a laboratóriumhoz hasonlít.
A vizsgálat azt is kimutatta, hogy legalább az egyik antidepresszáns, a Zoloft márkanév alatt forgalmazott szertralin elősegíti a gének átadását a baktériumsejtek között, lehetővé téve a rezisztencia elterjedését a populációban. Ezek az átvitelek különböző baktériumtípusok között is történhetnek, lehetővé téve a rezisztencia fajok közötti ugrását, ami azt is jelenti, hogy korábban ártalmatlan baktériumok is fertőző baktériumokká válhatnak.
Az antidepresszánsok túlhasználata
Az antibiotikum-rezisztencia világszerte komoly közegészségügyi veszélyt jelent. Becslések szerint 2019-ben 1,2 millió ember halt meg az antibiotikum-rezisztencia közvetlen következményeként - és ez a szám az elkövetkező években várhatóan növekedni fog (3).
A Bristoli Egyetem British Journal of Psychiatry Open című folyóiratában közzétett átfogó epidemiológiai tanulmány több mint 200 000 ember adatait elemezte (4). A kutatók azt vizsgálták, hogy a hosszú távú (öt, illetve tíz éven át tartó) antidepresszáns-szedés összefügg-e hat különböző egészségügyi probléma kialakulásával. Ezek a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szívkoszorúér-betegségek és a sztrók (a kapcsolódó szindrómákkal), valamint a szív- és érrendszeri betegségekben vagy bármilyen más okból történő elhalálozás.
A kutatók megállapították, hogy a hosszú távú antidepresszáns-használat összefüggésbe hozható a szívkoszorúér-betegségek, valamint a szív- és érrendszeri betegségben, illetve a bármilyen okból bekövetkező halálozás fokozott kockázatával. A tanulmány megjegyzi, hogy a kockázat nagyobb volt a nem-SSRI (szelektív szerotonin visszavétel gátló) típusú szereket szedők esetében, (ezek közé tartozik a mirtazapin, a venlafaxin, a duloxetin és a trazodon), amelyek használata a koszorúér-betegségek, a szív- és érrendszeri halálozás és az összes okból bekövetkező halálozás kétszeres kockázatával járt együtt a 10 éves időszak alatt.
A Pharmaceutical Journal szerint az Egyesült Királyságban az elmúlt hat évben összesen 35 százalékkal több antidepresszáns fogyott, mint korábban. 2021/2022-ben 5,1 százalékos volt az emelkedés, ami immár a hatodik egymást követő évben tartó növekedést jelent. (5). Ezek a számok nemcsak az antidepresszánsok használatának riasztó terjedésére hívják fel a figyelmet, hanem e gyógyszerek antibiotikum-rezisztenciát előidéző hatására is.
Az egészségügyi adatokat gyűjtő és elemző Definitive Healthcare az Egyesült Államokban felírt receptek mennyisége alapján összeállított egy listát a 20 leggyakrabban szedett antidepresszánsról. (6) 2021-ben a leggyakrabban felírt három antidepresszáns a következő volt:
Zoloft (szertralin-hidroklorid) - 18 337 255 recept.
Desyrel/Oleptro (trazodon-hidroklorid) - 15 175 105 recept
Wellbutrin (bupropion-hidroklorid) - 14 849 887 recept
A listán szereplő 20 antidepresszáns gyógyszerből csak 2021-ben közel 130,5 milliót írtak fel az Egyesült Államokban.
Mennyire veszélyes az antibiotikum-rezisztencia?
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az antibiotikum-rezisztencia az egyik legnagyobb veszélyt jelenti a globális egészségügyre, élelmezésbiztonságra és a fejlődésre általában (7). Rámutatnak, hogy egyre több fertőzés, köztük a tüdőgyulladás, a tuberkulózis, a vérmérgezés, a tripper és az ételmérgezések egyre nehezebben, sőt néha már egyáltalán nem kezelhetők, mivel az antibiotikumok egyre kevésbé hatnak rájuk.
"Sürgős intézkedések nélkül egy olyan antibiotikumok utáni világ réme fenyeget, amelyben a legközönségesebb fertőzések és még a kisebb sérülések is újra halálos kimenetelűek lehetnek" - húzza meg a vészharangot a WHO.
A leghalálosabb bakteriális fertőzések közé tartozik a tuberkulózis, a lépfene, a tetanusz, a tüdőgyulladás, a kolera, a botulizmus és a pszeudomonas fertőzések. Az MRSA (8), vagyis a Methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus az egyik leggyakoribb fertőzés, amely ellenállóvá vált az antibiotikumokkal szemben, és a tünetek általában duzzadt, fájdalmas, pattanásra vagy pókcsípésre emlékeztető vörös dudorokként kezdődnek a bőrön. A MRSA által okozott betegség többnyire enyhe lefolyású, de előfordulnak súlyosabb, akár életveszélyes fertőzések is. Mivel az MRSA nehezen kezelhető és ellenáll az antibiotikumoknak, gyakran "szuperbaktériumként" emlegetik.
A PNAS tanulmánya szerint a legújabb eredmények fényében nemcsak az antibiotikum-túlfogyasztást kell felülvizsgálni - csak az Egyesült Államokban évente 16 850 kilogramm fogy belőlük -, hanem az antidepresszánsok antibiotikumszerű mellékhatásaival is foglalkozni kell.
Milyen következtetések adósnak mindebből az emberekre nézve?
Tekintettel arra, hogy ezeket a hatásokat eddig csak Petri-csészékben figyelték meg, további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, az antidepresszánsok valóban elősegíthetik-e a szuperbaktériumok terjedését az emberi szervezetben, illetve a környezetben.
Az emberekre gyakorolt hatásokat nehéz megjósolni, de a kutatók azt állítják, hogy két antidepresszáns, a szertralin és a duloxetin, amelyek laboratóriumi körülmények között a legszélsőségesebb hatásokat és a legnagyobb ellenállást váltották ki, már egy nap expozíció után is károkat okozhatnak. Egyszerűen fogalmazva, az emberi vastagbélben klinikailag releváns koncentrációban (pl. 50 mg/L) elegendő antidepresszáns lehet jelen ahhoz, hogy antibiotikum rezisztenciát váltson ki.
További aggodalomra ad okot, hogy ha a szennyvízben az antidepresszánsok mennyisége olyan szintet ér el, ami már antibiotikumokkal szembeni rezisztenciát okozhat, az közegészségügyi válsághelyzetet idézhet elő. További kutatásokra van szükség annak kiderítéséhez, hogy pontosan milyen koncentrációk számítanak jelentősek, és milyen következményei lehetnek ennek a jövőre nézve.
A világot az elmúlt években ért példátlan kihívások, az antidepresszánsok növekvő elterjedtsége, valamint az antidepresszánsokat a szuperbaktériumokkal kapcsolatba hozó új kutatási eredmények fényében a szakembereknek ismét el kell gondolkodniuk a depresszió kezelésének alternatív módjain.
**Ha Ön antidepresszánst szed, ne hagyja abba hirtelen a szedését (9). Ilyenkor a mennyiség lassú, több héten vagy hónapon át tartó csökkentése a legbiztonságosabb módszer. Ha csökkenteni kívánja az adagját, vagy teljesen fel akar hagyni a szedésével, mindenképpen konzultáljon olyan szakemberrel, akiben megbízik, és aki segíteni tud Önnek ebben a folyamatban.