
Fordította: Czárán Judit
Túl soká mondják nekünk, hogy a gyermekkori oltások kétségtelenül biztonságosak, de a valóságban nem tudjuk
Source: www.Freepik.com

Sok kollégámhoz hasonlóan nekem is azt tanították annak idején az orvosi egyetemen, hogy az oltások és az autizmus közötti kapcsolatot megnyugtatóan cáfolta tudomány, nem sikerült bizonyítani, hogy lenne összefüggés a kettő közt, úgyhogy a továbbiakban nincs is miről vitatkozni. Ezt a narratívát magam is éveken át magabiztosan ismételgettem. De amikor elkezdtem anyagot gyűjteni a "Választás két rossz között" (Between a Shot and a Hard Place) című könyvemhez, félretettem a korábbi hipotéziseket, és próbáltam elfogulatlanul elemezni az adatokat.
Amit találtam, egyáltalán nem volt megnyugtató. Nem bukkantam ugyanis robusztus bizonyítékhalmazra, amely megnyugtatóan eldöntötte volna a kérdést. Kiderült, hogy a vonatkozó tanulmányok meglepően szerény gyűjteménye megkérdőjelezhetően felépített és jelentős hiányosságokkal küzdő vizsgálatokon alapul.
Holott nekem, a legjobb intézményekben képzett gyermekgyógyász szakorvosként bizonyosságra volt szükségem. De amit találtam, az egy bizonytalan és hiányos egyveleg volt, ami nem dogmáért, hanem további elfogulatlan és árnyalt tudományos vizsgálódásért kiáltott.
Hadd fogalmazzak világosan: nem állítom, hogy az oltóanyagok autizmust okoznak. Én csak azt mondom kellő alázattal, hogy nem tudjuk. És hogy senki sem állíthatja teljes biztonsággal, hogy tudja. Pedig sürgősen ki kellene derítenünk, mi az igazság.
Mennyire súlyos problémáról beszélünk?
Az autizmus spektrumzavar (ASD) egy összetett idegrendszeri fejlődési rendellenesség. Míg a gyerekek egy része csak enyhén érintett, sokan közülük jelentős kihívásokkal küzdenek a beszéd, a motoros készségek és a mindennapi működés terén. A spektrum széles - és az érintettek száma egyre nő.
A CDC legfrissebb adatai szerint az Egyesült Államokban jelenleg minden 31 gyermekből 1-nél diagnosztizálnak autizmust (1). Kaliforniában a számok még magasabbak: minden 12,5 fiúból 1 rajta van a spektrumon. Bár igaz, hogy a diagnosztikai kritériumok változása és a tudatosság növekedése is hozzájárul a romló statisztikákhoz, a súlyos esetek számának növekedését ezek semmiképpen sem magyarázzák.
Napjainkban az autista gyermekek közel kétharmada vagy súlyos értelmi fogyatékos, vagy a határán van annak - ez az arány ma magasabb, mint az elmúlt évtizedekben. Vagyis közegészségügyi válsághelyzetről beszélünk, amit nem tudunk megoldani, ha nem vagyunk hajlandóak feltenni magunknak a kérdést, hogy vajon milyen tényezők játszhatnak ebben szerepet.
A bizonyosság illúziója
Az illetékesek többször is azt állították, hogy a kérdésre már megkaptuk a választ. Hogy a vita lezárult. Hogy a problémát "alaposan tanulmányozták".
Amikor elkezdtem a könyvemmel kapcsolatos kutatásokat, arra számítottam, hogy találok egy könyvtárnyi oltott és nem oltott gyermekeket összehasonlító randomizált, kontrollált vizsgálatot, megbízható epidemiológiai adatokat a CDC oltási programjának hosszú távú neurológiai hatásairól, valamint tanulmányokat, amelyek az adagok időzítését, az adjuvánsok kombinációit és az oltásokkal kapcsolatos biológiailag valószínűsíthető mechanizmusokat elemzik.
Ehelyett néhány egymást ismételgető tanulmányt találtam, amelyek szinte mindegyike az MMR (kanyaró, mumpsz és rubeola) vakcinát vagy a tiomerzál - a vakcinák higanyos összetevőjét - vizsgálta, mely utóbbit 20 évvel ezelőtt fokozatosan kivontak a legtöbb vakcinából. A leggyakrabban idézett tanulmányok - Madsen (2002) (2), DeStefano (2013) (3), Hviid (2019) (4) - nem az oltott és az oltatlan gyermekeket hasonlítják össze, hanem azokat, akik egyfajta vakcinát kaptak azokkal, akik más vakcinát kaptak.
Ez olyan, mintha úgy vizsgálnánk, hogy a dohányzás okoz-e rákot, hogy a szűrt cigarettákat hasonlítjuk össze a szűretlenekkel - anélkül, hogy bármelyik csoportot is összehasonlítanánk a nemdohányzókkal.
Ez pedig nem apró hiba, hanem alapvető probléma.
Arra számítottam, hogy klinikai vizsgálatok és járványtani adatok hegyei fogják megerősíteni azt, amit a kollégáim mindig is hangoztattak: hogy a vakcinák nem okoznak autizmust. Feltételeztem, hogy a kérdésre adott válaszok a modern tudomány kutatási eredményein alapulnak. Ám amit találtam, csak a szkepszisemet fokozta.
Nincsenek ugyanis nagymintás, átfogó tanulmányok, amelyek a CDC programjában szereplő összes oltóanyagot és azok autizmussal való lehetséges kapcsolatát elemezték volna. A kutatások, amelyekről azt tanították nekünk, hogy vannak, egyszerűen nem léteznek.
A jobb megértés érdekében a két legismertebb oltóanyag-szakértőhöz, Peter Hotez és Paul Offit doktorokhoz fordultam, és elolvastam a munkáikat. De ők is csak a szokásos maroknyi tanulmányra hivatkoztak, amelyek mind az MMR-re, a tiomerzálra és egy DeStefano-vizsgálatra fókuszáltak, mely utóbbi az antigének számát, nem pedig a tényleges oltási expozíciót hasonlította össze már beoltott gyermekek körében, valamint néhány régebbi cikket idéztek és a CDC weboldalára hivatkoztak.
Nem volt utalás semmilyen más adatra vagy tanulmányra, amely a hepatitisz B, DTaP, Hib, IPV, PCV, rotavírus, RSV, influenza, K-vitamin, hepatitisz A, varicella, vagy ezen oltóanyagok bármilyen kombinációját vizsgálta volna a gyermekek autizmusával kapcsolatban.
10% kedvezmény minden termékre a PALEOTANYA kódra
A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg
Amire az eddigi kutatások nem terjedtek ki
Azt az állítást, hogy "a vakcinák és az autizmus kapcsolatának tudományos megalapozottsága megdőlt", vagy hogy "az összefüggést megcáfolták", nem támasztja alá átfogó, független kutatás. Ehelyett a következőket találtam:
Az Institute of Medicine - egy független testület, amely orvosi és közegészségügyi kérdésekben ad tanácsot a kormánynak - 2013-ban jelentést tett közzé, amely kimutatta, hogy a szövetségi szinten ajánlott, a gyermekek születéstől hatéves korig terjedő oltási ütemtervét tudományosan nem vizsgálták meg teljes körűen (5).
A jelentés továbbá megállapította, hogy az orvosbizottságok számára nem áll rendelkezésre elegendő tudományos bizonyíték annak eldöntéséhez, hogy van-e összefüggés a gyermekkorban megkapott oltások és számos, manapság egyre gyakoribb agyi és immunrendszeri rendellenesség, köztük az autizmus kialakulása közt. Rámutat továbbá, hogy a teljes oltási ütemtervet, ahogyan az a való életben megvalósul, egyáltalán nem vetik alá olyan átfogó tudományos vizsgálatnak, mint azt sokan feltételezik.
És ez nem marginális vélemény. Benne van a hivatalos szakirodalomban. Csak a nyilvánosság nem tud róla.
Vörös jelzések és elhallgatott történetek
A Pediatrics című szaklapban 2014-ben megjelent áttekintés - amely szándéka szerint a gyermekkori oltások biztonságosságával kapcsolatos tényeket foglalja össze - kilenc alkalommal említi az autizmust (6), de a hivatkozások majd mindegyike - nagyrészt a régebbi következtetéseket ismételgetve - arra korlátozódik, hogy cáfolja, hogy az MMR vakcina összefüggésbe hozható lenne az autizmussal. A dokumentumban azonban elrejtve találunk egy utalást Gallagher és Goodman 2010-es tanulmányára (7), amely kimutatta, hogy jelentősen megnőtt az autizmus kockázata azoknál a fiúgyermekeknél, akik életük első hónapjában kapták meg a hepatitis B vakcinát. A kockázatnövekedés háromszoros volt azokhoz képest, akik később vagy egyáltalán nem kapták meg az oltást. Ennek a súlyos állításnak azonban alig volt visszhangja szakmai körökben.
Dr. William Thompson, a CDC vezető tudósa 2014-ben leleplező beismerést tett. Tanúvallomásában feltárta, hogy az általa társszerzőként jegyzett CDC-tanulmányból kihagyták azokat a kritikus adatokat, amelyek szerint a 36 hónapos kor előtt MMR oltáskombóval beoltott afroamerikai fiúknál 3.4-szeresére nőtt az autizmus kockázata. Thompson később kijelentette (8): "Sajnálom, hogy a társszerzőim és én statisztikailag fontos információkat hagytunk ki a tanulmányból".
A leleplezést nyilvános vizsgálatnak kellett volna követnie, de ilyesmire nem került sor.
A praxisomban újra és újra ugyanazokat a történeteket hallom. Egy egészséges, boldog csecsemő oltást kap - gyakran egyszerre többet is -, majd órákon vagy napokon belül valami megváltozik. A baba beszédfejlődése megakad, kevésbé veszi fel a szemkontaktust, nem reagál a nevére. A szülők megrémülnek. Tudják, hogy valami nincs rendben, de mikor segítséget kérnek, elutasítják őket - azt a választ kapják, hogy véletlen egybeesésről van szó, a problémát nem okozhatja az oltóanyag. Nem egyszer "oltásellenesnek" bélyegzik őket pusztán azért, mert feltesznek egy kérdést. Pedig ezek a szülők nem oltásellenesek, sőt. Hiszen ők vitték el a gyermeküket beoltatni abban a hiszemben, hogy helyesen cselekszenek.
Mert bíztak a rendszerben. Követték az ütemtervet. És amikor a gyermekükön változást észleltek - néha egyik napról a másikra -, azt tették, amit minden szülő tenne: válaszokat kerestek. Sokan úgy gondolták, hogy a vakcina váltotta ki a súlyos reakciókat. Talán igazuk van, talán nincs. Lehet, hogy tényleg véletlen egybeesésről van szó. De akárhogy is, ezek a történetek megérdemelnek annyit, hogy foglalkozzunk velük. Ha a lehetőségét is kizárjuk, hogy az oltásnak köze lehet a tünetekhez, az nem tudomány, hanem dogma.
Az igazi tudományhoz kíváncsiság kell. És az, hogy figyeljünk az adatokra és a történetekre - akkor is, ha ez nekünk valamiért kényelmetlen. Ezek a történetek ugyanis nem anekdoták, hanem megfigyelések. Adatpontok. A közel azonos idővonalakról és tünetekről beszámoló szülőknek már a puszta száma is elgondolkodtató - nem azért, mert bizonyítja az ok-okozati összefüggést, hanem azért, mert a beszámolók mindenképpen mélyebb, független vizsgálatokat tesznek szükségessé. Ezeknek a hangoknak az elhallgattatása nem védi a tudományt, hanem aláássa azt.
Milyen a valódi tudomány?
A tudományban semmi sincs kőbe vésve. A tudomány fejlődik. Megkérdőjelez korábbi hipotéziseket. Ha új információk jutnak a birtokába, finomít a következtetésein.
Ha az igazságra vagyunk kíváncsiak, akkor a következőt kell tennünk:
Ezek a vizsgálatok már régóta esedékesek, és - etikai szempontból is elfogadhatóan - retrospektív és prospektív módon egyaránt elvégezhetők. A retrospektív elemzések használhatnák a meglévő nagy egészségügyi adatbázisokat - például a Vaccine Safety Datalinket, a biztosítási kárigényeket, az elektronikus orvosi nyilvántartásokat vagy az oltási regisztereket -, amelyek alapján összehasonlíthatnák a teljesen beoltott, a részben beoltott és a be nem oltott gyermekek eredményeit - természetesen a lehetséges zavaró tényezők figyelembevételével.
Prospektív módszerrel olyan nyílt vizsgálatokat lehetne tervezni, amelyekben a vakcinázást eleve elutasító - vagy azt késleltető, illetve szelektív vakcinázást választó - szülők beszámolóit a beoltott gyermekek szüleinek a beszámolóival együtt hallgatnák meg, és mindkét gyerekcsoportot következetes és standardizált idegfejlődési vizsgálatokkal követnék nyomon. Egyetlen gyermektől sem tagadnák meg az ellátást, és egyetlen családot sem sorolnának be véletlenszerűen akaratuk ellenére -kiküszöbölve ezzel az ilyen összehasonlításokkal szembeni általános etikai kifogásokat.
Az integritás fontossága
Nem vagyok oltásellenes. Én is oltok be gyerekeket a praxisomban, mert hiszek abban, hogy meg kell védenünk őket a súlyos betegségektől. De hiszek az őszinteségben, az alázatban és az etikában is.
Amit nem tudok támogatni, az a vak ragaszkodás egy olyan narratívához, amely nem hajlandó elismerni dolgokat, amiket soha nem vizsgált. Nem tudok támogatni egy olyan rendszert, amely elhallgattatja az ellenvéleményeket, ahelyett, hogy jobb tudományos eredményekkel válaszolna rájuk.
Nincs szükség cenzúrára. Nyílt vitára, folyamatos kommunikációra és az árnyalatok megkülönböztetésére van szükség. Olyan orvosi kultúrára, amely örömmel fogadja a kérdéseket, tiszteletben tartja a tájékozott beleegyezést, és elfogadja a komplexitást.
Ennyivel tartozunk a gyermekeinknek.
Mert amikor gyermekek millióinak egészsége forog kockán, nem engedhetjük meg magunknak, hogy tévedjünk. És egyetlen módon lehet igazunk: ha elismerjük, ha valamit nem tudunk.
Mert a tudomány nem áll meg.