Az elhízás-járvány valódi oka

Szerzője, Zoe Harcomb közegészségügyi táplálkozástudományból doktorált, és művében részletes elemzését adja a kalóriamítosz történetének, és azt is elmondja, mi a baj vele.

"Lehet, hogy ezt a könyvet már 20 évvel ezelőtt is megírhattam volna, illetve meg kellett volna írnom. Tinédzser koromban ugyanis magam is étkezési problémákkal küzdöttem, és már 15-16 évesen élő cáfolata voltam a kalória-elméletnek" - mondja.

"Akkoriban azt olvastam valahol, hogy ha sikerül elérnem, hogy a szervezetem napi 1000 kalóriával kevesebbel gazdálkodhasson, vagy úgy, hogy kevesebbet eszem, és/vagy úgy, hogy többet mozgok, akkor 3500 mínusz kalóriánként fél kilót fogok fogyni. Vagyis hetente egy kilót.

Amikor elkezdtem a fogyókúrát, kb. 60 kiló volt a súlyom… Az év végére leadtam 10-15 kilót. Őszintén szólva nem voltam valami jó bőrben, pedig ez messze nem az az 52 kiló volt, amit az elmélet szerint csak zsírban veszítenem kellett volna, és akkor még nem beszéltem a vízről és a sovány szövetekről.

Szóval már akkor tudhattam volna, hogy ostobaság ez az egész. Mégis kellett még 20 év, hogy ez tényleg tudatosuljon bennem. "

A termodinamika szerepe az elhízás problémájának a megértésében

A fejlett világ lakosságának mintegy 39%-a túlsúlyos (1) (25 kg/m²2), pedig a legtöbb ember karcsú szeretne lenni. Az Egyesült Államokban ma már a felnőtt népesség 73,6%-a túlsúlyos vagy elhízott (BMI>30 kg/m²). Az amerikaiak a világ 12. legkövérebb népe, a felnőttek 36,2%-a számít elhízottnak.(3) De vajon miért?

Harcombe matematikus, aki ösztöndíjasként jutott be a Cambridge-i Egyetemre. Érdekesség, hogy a modern számítógép-tudomány úttörője, a brit Alan Turing is ott tanult matematikát. Harcombe később átnyergelt a közgazdaságtudományokra, de a számok iránti érdeklődése továbbra is megmaradt.

"Ez az elhízás paradoxon nekem logikailag nem stimmelt. Nem akarunk túlsúlyosak lenni, mégis azok vagyunk. Pedig ha igaz lenne, amit az embereknek mondunk, hogy egyenek kevesebbet és mozogjanak többet, szóval ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor nem lenne ilyen sok kövér ember, és nem terjedne járványszerűen az elhízás" - mondja.

Nos, a dolog a termodinamika törvényének alapvető félreértésén alapul. A legtöbb embernek fogalma sincs, milyen bonyolult biokémiai dinamikájuk van ezeknek a folyamatoknak, amit nem veszünk figyelembe, ha csak a bevitt és a leadott kalóriákat számoljuk.

A termodinamika a hővel és a mozgással foglalkozik: termo = hő, dinamika = mozgás. Vagyis a dolog az energia mozgásáról szól, amelyről a termodinamika első törvénye azt mondja ki, idézi Harcombe, hogy

"Zárt rendszerben termikus egyensúly esetén energia nem keletkezik, és nem vész el. Vagyis megmarad.

Erre mindjárt az a válasz, hogy de az emberi test nem zárt rendszer. És nem vagyunk termikus egyensúlyban, bár folyamatosan törekszünk rá. Ilyenkor lép be a második törvény, viszont a táplálkozástudománnyal foglalkozó szakemberek ezt a második törvényt már figyelmen kívül hagyják" - állítja Harcombe

"A termodinamika második törvényét a józan ész törvényének is szokták nevezni. Azt mondja ki ugyanis, hogy 'Energia létrehozásakor energia vész el, illetve energia létrehozásához energiát kell felhasználni.'

És itt válik a dolog érdekessé a táplálkozástudomány számára. Természetesen izzadunk, folyadékot és folyékony anyagokat veszítünk. Aztán kimegyünk a vécére, és ott elveszítjük az összes többit. De ennél sokkal több az az energia, ami a rendelkezésre álló energia előállításához elhasználódik".

A tápanyagok termikus hatékonysága különböző

Például a fehérjék termikus hatékonysága, vagyis hogy mennyi energiát használunk fel arra, hogy hozzáférhetők legyenek a szervezet számára, 25-30% körül van, míg a szénhidrátoké csak 6-8%. Azaz, a szénhidrátokból sokkal kisebb befektetéssel nyerjük ki az energiát, azaz a szénhidrátok hizlalóbbak.

Ami, jegyzi meg Harcombe, eleve hatalmas versenyelőny. De még ilyenkor sem a kalóriákról van szó, hanem az energiáról, és az emberi test energiája nem mond semmit a súlyról.

A kalóriaelmélet szerint 3500 kalória felel meg fél kiló testhájnak. Ám azt senki nem tudja megmondani, hogy ez a kalkuláció honnan származik. És nincs is bizonyíték rá, hogy helyes lenne. Harcombe a blogjában felszólítja a közegészségügy illetékeseit, hogy vagy bizonyítsák be, hogy a kalóriaelmélet működik, vagy hagyjanak fel a terjesztésével.

Ahogy Dr. Malcolm Kendrick "Az adatok gyógyítása, avagy honnan tudhatjuk, hogy egy orvosi tanács nem ostobaság-e?" című könyvében megjegyzi, "…az általunk sokszor szentírásnak tekintett orvosi tanácsok jelentős része egyszerűen nonszensz. Semmilyen érv vagy tudományos bizonyíték nem támasztja alá őket, és úgy tűnik, hogy a kalóriaelmélet is ebbe a kategóriába tartozik."

Bár az tudományosan kimutatható, hogy egy kiló zsírban hány kalória van, logikai hiba ebből arra következtetni, hogy akkor ennyi kalória megvonásával tudunk egy kiló súlytól megszabadulni.

Az 1940-es évek kalóriamegvonásos vizsgálataival nem sikerült bizonyítani a kalóriaelméletet

Az egyenlet egy másik változója az egyes ember szervezetének veleszületett ellenállása a súlycsökkenéssel szemben. Dr. Ancel Keys már az 1940-es évek közepén cáfolta a kalóriaelméletet.

"Amerika épp most lépett be a háborúba Pearl Harbor bombázása miatt… Akkor azt mondta Európáról: 'Ezek ott éppen most vezetik be a fejadag rendszert.' Holott a valóságban a fejadag rendszer már 1941 óta létezett.

Mikor vezet a fejadag-rendszer éhezéshez, és mi történik, ha az emberek tartósan nem jutnak hozzá annyi kalóriához, fehérjéhez, zsírhoz, vitaminhoz és ásványi anyaghoz, amennyire a szervezetüknek szüksége lenne? "

Dr. Keys elhatározta, hogy végez egy vizsgálatot annak kiderítésére, hogy milyen hatással van az éhezés az emberi szervezetre, és végül sikerült is megnyernie a kísérlethez 36 önkéntest. Először csak figyelte őket, hogy megállapítsa, mire van szükségük ahhoz, hogy tartsák a súlyukat, majd egy 24 hetesre tervezett, napi kb. 1600 kalóriás diétára fogta őket. Ezen kívül naponta 45 percet gyalogolniuk kellett.

"Sok dietetikus erre ma azt mondaná, hogy 'Az egyen kevesebbet, mozogjon többet elv alapján ez nem elég. Ahhoz még kevesebbet kellene enni és még többet kellene mozogni.' Ám úgy 10 hét múlva a fiúk már a tanulmányaikkal sem törődtek a minnesotai egyetemen.

Nem járkáltak már lányok után, annak ellenére, hogy más pasi közel s távol nem volt a környéken. Mindenki és minden iránt elvesztették az érdeklődésüket, ami nem étel volt. Csak azt várták, mikor ehetnek megint, és folyton receptekről beszéltek. Megszállottjává váltak az evésnek. Ez a kísérlet az étkezési zavarok tanulmányozására is kiváló alkalom lehetett volna. Ennek ellenére a vizsgálatban résztvevők messze nem veszítettek annyit a súlyukból, amennyit a kalóriaelmélet szerint kellett volna.

Keysnek folyamatosan csökkentenie kellett a kalóriabevitelt… de a 24. héten már akkor sem fogytak tovább ezek az egyébként normál testalkatú férfiak, ha napi 1000 kalória alá vitte a fogyasztásukat. Egyszerűen nem tudott nagyobb súlycsökkenést elérni.

Miután leállította a kísérletet, és megnézte, mi történik, ha a vizsgálati személyek elkezdenek megint úgy táplálkozni, ahogy korábban, azt tapasztalta, hogy mindannyian túlreagálták a dolgot. Pár hét alatt a teljes súlyukat visszanyerték, illetve - és itt jön a csavar - kb. 10%-kal többet híztak vissza, mint amennyit leadtak. "

Kalóriamegvonás és súlycsökkenés

Az első kalóriamegvonásos vizsgálatot Francis Benedict végezte 1917-ben. Miután befejezték a diétát, a vizsgálatban résztvevő 12 férfi mindegyike visszanyerte az eredeti súlyát, plusz híztak még egy-két kilót. Keys ugyanezt tapasztalta 1945-ös vizsgálatában, majd 1959-ben Albert Stunkard és Mavis McLaren-Hume is hasonló az eredményre jutott. "Ha a fogyást kalóriacsökkentéssel éri el az ember, akkor utána egyszerűen nem tudja megtartani az alacsonyabb testsúlyát" - mondja Harcombe.

Marion Franz 2007-es cikkében (4) összesen 26 000 ember részvételével végzett 80 vizsgálat eredményét tekintette át, és ő is arra jutott, hogy ha kalóriamegvonással éri el valaki a fogyást, akkor a leadott kilók visszajönnek, plusz még valamennyi. Az American Journal of Public Health-ben 2015-ben publikált, 280 000 fő részvételével végzett vizsgálatnál is ugyanez a mintázat volt megfigyelhető. "Vajon mennyi bizonyítékra van még szükség, hogy elhiggyük, hogy az 'együnk kevesebbet, mozogjunk többet' tanács nem működik?" - teszi fel a kérdést Harcombe.

Az egyik ok, amiért a kalóriák számolása nem működik, az emberi szervezet rendkívüli komplexitásával függ össze. Ha valaki koplal, akkor a szervezete a túlélés érdekében takaréklángon kezd el működni. Például csökkenti a pajzsmirigy-működését, és ezáltal kevesebb kalóriát fog elégetni. Vagyis megváltozik a test termodinamikája.

A szervezet a rendelkezésére álló energia függvényében szabályozza önmagát

Egy brit vizsgálat, az EarlyBird Diabetes Study érzékeny lépésszámlálókkal látott el gyerekeket, majd összehasonlította azoknak az aktivitásszintjét, akik elitiskolákba jártak, ahol sok testmozgás és sport szerepel a tantervben, azokéval, akik átlagos iskolákban tanultak, ahol kevesebb testnevelésóra van, illetve azokéval, akik hátrányos helyzetű iskolákba jártak, amelyekben semmilyen szervezett testmozgást nem ír elő a tanterv.

Érdekes módon a három iskolatípusban tanuló gyerekek aktivitásszintjében nem mutatkozott jelentős eltérés, mert azok, akik az iskolában sportoltak, fáradtan mentek haza, és iskolaidőn kívül már alig mozogtak, míg a kevésbé privilegizált helyzetű gyerekek tanítás után több időt töltöttek például focizásssal vagy biciklizéssel. Úgyhogy végül az összes gyerek nagyjából azonos mennyiségű energiát égetett el.

"Ha megpróbál többet mozogni, és mondjuk edzőterembe jár, akkor a teste úgy intézi, hogy este már ne legyen kedve vasalni, kutyát sétáltatni vagy kertészkedni. A szervezet ilyenkor ezen a szinten alkalmazkodik. Ha erőlteti, ha hihetetlen akaraterővel ellenáll a kísértésnek, hogy többet egyen, és rábírja magát, hogy még többet mozogjon, akkor a teste ehhez is alkalmazkodni fog, különösen a nők esetében.

Az első, ami tartós éhezés esetén kikapcsol, a reproduktív szervek működése. Elmarad a menstruáció, mert ilyenkor azt mondja a szervezet, hogy 'ez most egyáltalán nem fontos'. De hát mennyi kalóriára van szükség, hogy a rendszer fenntartsa magát?A legtöbben tudják, hogy ha sokat veszítenek a súlyukból, vagyis nagyon lefogynak, akkor rendkívül fázósak lesznek, mert a szervezet egyszerűen kikapcsolja a fűtési rendszerét.

Az anorexiások karján és lábszárán finom szőr kezd nőni. Az állatokéhoz hasonló pelyhes 'bunda', amivel a test mintha azt akarná mondani, hogy 'Én akkor is megvédlek téged, ha kikapcsol a fűtési rendszered'. Valamennyire a pajzsmirigy működése is kikapcsolható. Ilyenkor a szervezet alapszintű védelmi üzemmódra áll át. A testzsírról viszont nem akar lemondani. Úgy tűnik, ez az utolsó, amit hajlandó feladni.

Ezért szoktam én azt mondani mindenkinek, hogy ha karcsú és egészséges akar lenni, akkor ne a teste ellen dolgozzon, hanem próbáljon együttműködni vele... Ha a kalóriákat számolja, és elhiszi, amit a kalóriaelmélet állít, hogy ha napi 50 kalóriával kevesebbet fogyaszt, vagy annyival többet éget el, akkor az év végére 2,5 kilóval könnyebb lesz, akkor illúziókat kerget.

Ez semmilyen szinten nem áll össze. Hagyjon fel a kalóriaszámolással, mert abból semmi haszna nem származik… Mást egyen, ne kevesebbet. "

Tanítsa meg a testének, hogy zsírt égessen üzemanyagként

Azt hiszem, az étkezések időzítése (pl. időszakos koplalás) fontos tényezője a testsúly optimalizálásának. Az őseink nem jutottak hozzá a hét minden napján 24 órában táplálékhoz, ezért a genetikánk arra optimalizálódott, hogy változó időintervallumokban, és ne néhány óránként együnk. Ha az ember hónapokon, éveken vagy évtizedeken keresztül minden pár órában eszik valamit, és soha egyetlen étkezést sem hagy ki, akkor a teste elfelejti, miként kell zsírt égetni üzemanyagként.

Vagy csak nagyon kis hatékonysággal képes rá. Hiába van rajtunk 5, 10, 25 vagy 50 kiló zsír, a szervezet nem tudja elégetni. Harcombe szerint ennek az az oka, hogy néhány kivételtől eltekintve a szervezet addig nem éget zsírt, amíg más üzemanyag is a rendelkezésére áll.

"Az esetek túlnyomó többségében ez úgy van, hogy amíg szénhidrátot is tudunk égetni, vagy azért, mert ott van készen a vérünkben, mert éppen szénhidrátot fogyasztottunk, vagy azért, mert készen hozzáférhető glikogén formájában, amiből 1500 kalóriányit tudunk eltárolni, addig a szervezet egyáltalán nem szorul rá, hogy testzsírt égessen" - mondja Harcombe, majd hozzáteszi:

"Nemrégiben egy előadáson elmondtam, hogy összehasonlítottam egy olyan személyt, aki elsősorban szénhidrátok formájában vett magához kalóriákat egy olyannal, aki túlnyomórészt zsírokat, fehérjét, húst, halat, tejtermékeket, dióféléket és magvakat fogyasztott (ezeket hívjuk 'jó kalóriáknak'.) A szervezet a jó kalóriákat is tudja használni, mivel zsírokból és fehérjékből is képes fedezni az alapanyagcsere szükségletét, de használni tudja azokat a sejtek regenerálására, a fertőzések leküzdésére, illetve a csontsűrűség építésére is".

A baj az, hogy az emberek mindig azt hallják, hogy a kalóriaszükségletük felét vagy még többet (55-60%-át) szénhidrátokból kell fedezniük. Holott - mint Harcombe rámutat - Harris Benedict egyenlete kimondja, hogy még egy fizikailag aktív embernek is elég, ha az étrendje 25%-a áll olyan tápanyagokból, amelyek energiává alakíthatók, ezek pedig a szénhidrátok és a zsírok. Gyanítom azonban, hogy egyeseknél a fogyás kezdeti szakaszában az ennél magasabb szint is hasznos lehet.

De akárhogy is, amíg a szervezet hozzájut megfelelő mennyiségű egészséges zsírhoz, addig szénhidrátra nincs szüksége az energiaszükséglete fedezésére. Ahhoz, hogy 55% szénhidrátot tartalmazó étrendből származó energiát felhasználjunk, legalábbis triatlonversenyzőnek kell lennünk, vagy napi több órán keresztül keményen kell edzenünk.

A másik fontos tényező az, hogy milyen típusú zsírokat fogyasztunk. Legjobb, ha a lehető legkevesebb omega-6-ot tartalmazó zsírt viszünk be a szervezetbe, mert az tele van linolsavval (LA). A jelenlegi elhízásjárványnak, amely nagymértékben megnöveli a cukorbetegség, a rák, a szívbetegségek és a demencia kockázatát, valószínűleg az az egyik fő oka, hogy a linolsav bevitelünk a 10-20-szorosára növekedett az elmúlt 150 évben. És ezt nem lehet azzal ellensúlyozni, hogy több omega-3-at fogyasztunk. A linolsavbevitel lehető legalacsonyabb szintre csökkentése lehet a kulcs az elhízás kockázatának a csökkentéséhez.

A kevés zsír, több szénhidrát fogyasztásával kapcsolatos ajánlások mind tévesek

A kevesebb zsír és több szénhidrát fogyasztásával kapcsolatos ajánlások kétségkívül nagymértékben hozzájárultak az elhízásjárványhoz. Szerencsére ma már látszanak a változás jelei, legalábbis az Egyesült Államokban. 2015 februárjában az Étrendi Irányelvek Tanácsadó Bizottsága (DGAC) benyújtott egy tudományos jelentést (5) az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium Egészségügyi és Humán Szolgálatához, amelynek alapján a hivatalos étrendi ajánlásokat kidolgozzák.

A DGAC nemcsak koleszterintartalmú ételekkel kapcsolatos figyelmeztetések eltörlését javasolja, hanem közel négy évtized táplálkozási irányelveit is megfordítja, amikor kimondja, hogy az étrendi zsírok nem növelik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

"Többé nem kell aggódnunk, hogy a táplálékunkkal koleszterint viszünk be a szervezetünkbe" - mondja Harcombe. "Hogy eddig miért aggódtunk, arról fogalmam sincs. Még Ancel Keys is azt állította, hogy 'a koleszterintartalmú ételek fogyasztása nincs hatással a vér koleszterinszintjére'. Ezt mindig is tudtuk. Még az említett fickó, aki mindezek mögött áll, sem aggódott soha a táplálékkal bevitt koleszterin miatt. De mi a helyzet az összzsírral? Mert ha megnézzük az irányelv tervezetet, abból ez feltűnően hiányzik.

Az összzsírról szó sem esik benne, és nem hiszem, hogy egyszer csak azt fogják mondani, hogy 'Gyerekek, tévedtünk, nagyon sajnáljuk. Miattunk lett az emberek kétharmada kövér és beteg. Mi tehetünk erről.' Nem hiszem, hogy ezt valaha megteszik, mert abból bírósági perek lennének, és szerintem kellene is hogy legyenek az embereknek okozott károk miatt. "

Az egyik ok, amiért a telített zsírokat olyan sokáig démonizálták, az lehet, hogy összekeverték őket a transzzsírokkal, amelyek az iparosodás termékei. A transzzsírok valóban növelik a krónikus betegségek - a szívbetegségek, a rák, a cukorbetegség és az Alzheimer-kór - miatt bekövetkező korai halál kockázatát.

A transzzsírok kb. 125 éve léteznek. És bár a fenti betegségeket általában a telített zsírok fogyasztásának tulajdonítják, (mivel összekeverik őket a transzzsírokkal), valójában nem a telített zsírok okozzák őket.

Közismert, hogy ha két dolog közt összefüggést figyelnek meg, attól még nem feltétlenül van köztük ok-okozati viszony. És mivel ezt a kétféle zsírt sosem választották el egymástól, a telített zsírok is rossz hírbe keveredtek. Az újabb vizsgálatokból rendre az derül ki, hogy a telített zsírok fogyasztása hasznos, míg a transzzsíroké nagyon is problémás.

"Az emberek nem ismerik a makrotápanyagokat… Minden táplálék, amely zsírt tartalmaz, tartalmazza a következők mindegyikét: telített, egyszeresen telítetlen és többszörösen telítetlen zsírok. Ez alól nincs kivétel. De vannak olyan közegészségügyi 'szakemberek', akik azt hirdetik, hogy 'Kerüljük a telített zsírokat, és fogyasszunk helyettük telítetlen zsírokat', mintha ez lehetséges lenne egyáltalán…

Vegyük például a steaket. Semmit sem démonizálunk annyira, mint a vöröshúsokat. Nos, a szűzpecsenye 71%-ban vizet, 21%-ban fehérjét… kb. 7%-ban zsírt és abból 2% telített zsírsavat tartalmaz. Vagyis a vöröshúsban több a telítetlen zsírsav, mint a telített… Ugyanez a helyzet a halakkal, a diófélékkel és a magvakkal. Csak egyetlen olyan élelmiszercsoport van, amely több telített zsírsavat tartalmaz, mint telítetlent, és ezek a tejtermékek…"

Súlycsökkentő stratégiák, amelyek működnek

Hogy akkor milyen tanácsokkal tud szolgálni Harcombe azok számára, akik súlyproblémákkal küzdenek? Az első tanácsa az, hogy EGYÜNK VALÓDI ÉTELEKET, vagyis a lehető legtermészetesebb formájukban fogyasszuk a táplálékainkat. A legjobbak a teljes értékű biotermékek, a legelőn nevelt állatokból nyert húsfélék és állati termékek, például a tejtermékek és a tojás. (A tejjel és tejtermékekkel más ban van.)

Rendkívül fontos, hogy iktassuk ki az étrendünkből az omega-6 zsírsav forrásokat, amik közé természetesen nemcsak az összes magolaj tartozik, hanem minden más olyan mag- és dióféle is, amelyeknek magas az omega-6 tartalmuk. Ezzel kapcsolatban jó, ha tudjuk, hogy szinte minden vendéglői étel olajjal készül, valamint a különböző saláták és dresszingek készítéséhez is olajat használnak.

"A Föld legjobb minőségű ételeinek egy része egyben a legolcsóbbak közé is tartozik" -állítja Harcombe. "Ilyenek például a máj és a hagyma. Ha tud valaki mondani nekem egyetlen olyan ételt, amely táplálóbb, mint a máj, akkor feltétlenül szóljon. Mert nálam már jóideje a máj áll az első helyen.

Az olajos halak közül a szardínia az egyik legtáplálóbb, és ráadásul nagyon olcsó is. A konzerv teljesen megfelel, mert az a csontokat és a bőrt is tartalmazza, ezért sok benne a csontok egészsége szempontjából nélkülözhetetlen kalcium és D-vitamin. Tehát az első pont: Mindig valódi élelmiszereket fogyasszunk.

A második tanács: csökkentsük a napi étkezéseink számát. Úgy gondolom ez a két alapelv még a legtöbb ember számára betartható. De ha még ezután is nehézséget okoz a fogyás, akkor azt mondanám, hogy figyeljen jobban a szénhidrátbevitelére.

Még a jó szénhidrátoknak tartott ételek és a tejtermékek, is túl sok szénhidrátot tartalmaznak azok számára, akik az átlagnál érzékenyebbek a szénhidrátokra, vagy inzulinrezisztenciával küzdenek. Mert annak, aki már átbillent a 2-es típusú cukorbetegségbe vagy a kóros elhízásba, már tényleg nagyon szigorúan kell szabályoznia a szénhidrátbevitelét. "

Ehhez a szerző még annyit tesz hozzá, hogy ne üljünk egész nap, hanem időnként álljunk fel, mozgassuk át magunkat, illetve sportoljunk rendszeresen. A mozgás nem eredményez jelentős súlycsökkentést, ha az étrendünkön nem változtatunk, de ha a kettőt együtt csináljuk, az szignifikáns haszonnal jár.

Azt, hogy az egészségügyi kormányzat megfelelő táplálkozási útmutatókat tegyen közzé, leginkább az összeférhetetlenségek akadályozzák. Erről Harcombe a következőket mondja:

"Az Egyesült Királyságban létezik olyan, hogy Felelősségvállalási Megállapodás. Nálunk Felelőtlenségi Megállapodás van. A kormányzat nem is titkolja, hogy a csaló élelmiszeriparral együttműködve próbál tenni az elhízás ellen.

Angliában egy professzor erről a következőket mondta: 'Ez olyan, mintha a vérbank felügyeletét Drakulára bíznánk'. Ugyanakkora őrültség. Van egy kis táblázatom, amely jól mutatja az összeférhetetlenségeket. Azt, hogy milyen szervezetek állnak a közegészségügy táplálkozási irányelvei mögött. "

A amerikai kormány már régen nem az emberek kormánya. Hanem a vállalatoké, és a különböző érdekcsoportoké, akik elképesztő előnyökhöz jutnak a lakosság nagy többségének rovására.

"Érdekes volt figyelni például Michelle Obamát, miután Barack Obama került hatalomra. A first lady megpróbált tenni valamit az elhízás járvány ellen, és az első üzenetei az egészséges táplálkozással kapcsolatban még kifejezetten a jó irányba mutattak, és arról szóltak, hogy ne együnk ételszemetet. De ez gyorsan megváltozott. Az embernek az volt az érzése, mintha kapott volna egy telefonhívást valakitől, hogy 'Hé, elfelejtetted már, ki támogatta a férjed kampányát?'

Utána hirtelen úgy változott az üzenet, hogy 'mozogjunk többet.' A mozgás nagyon jó dolog, de ha közben egészségtelenül táplálkozunk, akkor nem sokat ér. Ha az amerikai gyerekek továbbra is hamburgeren, chipsen, tejes turmixokon és fagyin élnek, akkor nincs a világon annyi sportolás, amivel meg lehetne akadályozni, hogy elhízzanak. Ezek a konfliktusok egyszerűen járványszerűek, és abszolút mindenhol jelen vannak.

Ezért egyénileg kell megoldanunk a problémát. Bármelyikünk tehet érte, hogy csődbe menjenek a csaló élelmiszeripari vállalatok és a gyógyszergyárak, ha az egészségünkért mi magunk vállalunk felelősséget, és azt mondjuk, hogy 'Nem akarjuk tovább ezt a szemetet enni.' Akkor nem lesz szükségünk annyi gyógyszerre, és a kemény munkával megszerzett pénzünk nem a Coca-Colánál és a Pepsinél és a Hershey csokiszeleteknél fog landolni. Ez csak rajtunk múlik. "

Akit ennél részletesebben érdekel a téma, annak a szerző melegen ajánlja Harcombe könyvét, "Az elhízás járvány"-t, amely valóban jól elmagyarázza, miért végzetes tévedés azt gondolni, hogy a fogyáshoz elég kevesebbet enni és többet mozogni.

A könyv rengeteg olyan adatot tartalmaz, amelyet mindenkinek meg kellene ismernie, aki még hisz a kalóriaelméletben. Mert az elmélet egyszerűen hibás. Az igazi megoldás az, ha igazi ételeket fogyasztunk, ha kevesebbszer eszünk naponta, ha felülvizsgáljuk a szénhidrát-zsír bevitelünk arányát, és ezzel párhuzamosan sportolunk.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre