Dr. Jason Fung:
Az elhízást hormonális egyensúlyhiány okozza, nem a kalóriák

Forrás: Dr. Jason Fung: Obesity is a Hormonal Imbalance, Not a Caloric Imbalance.

Fordította:Czárán Judit

Nem a kalóriákat kell számolgatni, hanem a táplálkozás hormonális hatásait

 

A Google adatkezelési elvei

 

A testünkben semmi nem történik véletlenül. A szervezetünkben zajló minden egyes fiziológiai folyamatot hormonális jelzések szabályoznak. Azt is, hogy a szívünk gyorsabban vagy lassabban ver. Azt is, hogy sok vagy kevés vizeletet választunk ki. És azt is, hogy a bevitt kalóriákat elégetjük-e energiává, vagy elraktározzuk őket a testünkben zsír formájában. Így aztán az elhízást sem az elfogyasztott kalóriamennyiség, hanem annak rossz felhasználása okozza. A legfontosabb hormon, amiről ezzel kapcsolatban beszélnünk kell, az az inzulin.

Robert sikertörténete


Az inzulin egy zsír elraktározását segítő hormon. Ezzel nincs is semmi baj - ez a feladata. Amikor eszünk, az inzulinszintünk megemelkedik, ami azt jelzi a szervezetnek, hogy tárolja el a táplálékból származó energia egy részét zsírként. Ha nem eszünk, az inzulinszintünk lecsökken, ami azt jelzi a szervezetnek, hogy égesse el az eltárolt energia (zsír) egy részét. Az átlagnál magasabb inzulinszint azt jelzi a szervezetnek, hogy több étkezésből bevitt energiát tároljon el zsírként.

A cég általam ajánlott kedvezményes termékei itt tekinthetők meg


A hormonoknak központi jelentőségük van a túlsúly szempontjából - ahogy minden másban is fontos szerepet játszanak, ami az anyagcseréjével kapcsolatos. Egy olyan kritikus fiziológiai változó, mint a testzsír mennyisége, nem függhet teljes egészében a napi kalóriabevitel és testmozgás szeszélyeitől. Ha őseink túl kövérek lettek volna, akkor nem tudtak volna jól futni és nem tudták volna elejteni a zsákmányt, ők maguk viszont könnyen zsákmánnyá válhattak volna. Ha viszont túl soványak lettek volna, nem tudtak volna túlélni nehezebb időszakokban. A testzsír mennyisége kritikus meghatározója a faj fennmaradásának.

Ezért aztán számíthatunk a hormonokra, hogy azok akkurátusan szabályozzák a testzsír mennyiségét. A testsúlyunkat semennyivel sem kontrolláljuk tudatosabban, mint a szívritmusunkat vagy a testhőmérsékletünket. Ezek automatikusan szabályozódnak, ahogy a súlyunk is. A hormonok mondják meg nekünk, hogy éhesek vagyunk (ghrelin), és a hormonok mondják meg azt is, hogy jól vagyunk lakva (YY peptid, kolecisztokinin). A hormonok fokozzák az energia felhasználást (adrenalin), de a hormonok is fejezik be azt (hasnyálmirigy hormon). Az elhízás a zsírfelhalmozódás hormonszabályozásának a rendellenessége. Azért hízunk, mert a szervezetünk azt a hormonális jelzést kapta, hogy növelje a testzsír mennyiségét. És ezek a hormonális jelzések váltakoznak a diétánktól függően.


Az elhízást hormonális egyensúlyhiány okozza, nem a kalóriáké.

Az inzulinszintjük majd 20%-kal magasabb a túlsúlyos személyeknek, és a magas inzulinszint erősen korrelál olyan fontos indikátorokkal, mint a derék kerülete, illetve a derék-csípő arány. De vajon a magas inzulinszint okozza-e az elhízást?

Az "inzulin túlsúlyt okoz" hipotézist könnyű tesztelni. Adjunk inzulint egy random embercsoportnak, és nézzük meg, hogy meghíznak-e? Nos, a válasz az, hogy "Igen!" Azok a betegek, akik rendszeresen használnak inzulint, valamint az orvosok, akik felírják nekik, már tudják a félelmetes igazságot: minél több inzulint kap az ember, annál jobban meghízik. Számos kutatás igazolta már a tényt, hogy az inzulin súlynövekedést okoz.

A mérföldkőnek számító 1993-as DCCT-vizsgálatban (Diabetes Control and Complications Trial) a kutatók összehasonlították a standard adag inzulint a 1-es típusú cukorbetegek vércukorszintjének szabályozására kifejlesztett magas dózisú inzulinnal. A nagyobb mennyiségű inzulin jobban karbantartja a vércukorszintet, de mi történt a testsúllyal? Azok a résztvevők, akik a magas inzulindózist kaptak átlagosan nagyjából 4,5 kilogrammal híztak többet, mint a standard csoport. A betegek több mint 30%-a számolt be komoly testsúlynövekedésről.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


A vizsgálat előtt a két csoport tagjai nagyjából azonos testsúllyal bírtak, mindenki enyhén túlsúlyos volt. Az egyetlen különbség a két csoport között a kapott inzulin mennyisége volt. Ahogy az inzulinszintjük nőni kezdett, a betegek híztak. Mert a hipotalamusz ilyenkor hormonális jelet küld a testnek, hogy hízzon. Ezért éhesek leszünk és eszünk. Ha megálljuk, hogy ne együnk, akkor a teljes energiafelhasználásunk fog csökkenni. Az eredmény pedig ugyanaz: súlytöbblet.


Ahogy az inzulinszintjük nőni kezdett, a betegek híztak. Mert a hipotalamusz ilyenkor hormonális jelet küld a testnek, hogy hízzon. Ezért éhesek leszünk és eszünk. Ha megálljuk, hogy ne együnk, akkor a teljes energiafelhasználásunk fog csökkenni. Az eredmény pedig ugyanaz: súlytöbblet.

Ha megértjük, hogy az elhízás valójában hormonális egyensúlyhiány, akkor képesek leszünk kezelni azt. Viszont ha elhisszük, hogy a többletkalória okozza a túlsúlyt, akkor a kezelés az lesz, hogy együnk kevesebbet. Ám ez a módszer teljes kudarchoz vezet. Mert ha valóban a túl sok inzulin okozza a túlsúlyt, akkor világos, hogy az inzulinszintünket kell csökkentenünk.

A kérdés nem az, hogy hogyan egyensúlyozzunk a kalóriákkal, hanem az, hogy hogyan egyensúlyozzunk a hormonokkal, különösen az inzulinnal. Igazából csak két módja van az inzulinszint növelésének. Vagy:

  • Több olyan ételt eszünk, ami stimulálja az inzulintermelődést, vagy;
  • Ugyanazokat az inzulin-stimuláló ételeket fogyasztjuk, de gyakrabban.

A kulcs a hosszantartó súlykontrollhoz az, ha kontroll alatt tartjuk a fő hormont, ami felelős érte, az inzulint. Az inzulinszint szabályozásához meg kell változtatnunk az étrendünket, amelynek két tényezője van: az egyik, hogy mennyire magas az inzulinszintünk evés után, a másik pedig, hogy mennyi ideig marad magas. Ami megint csak két tényezőn múlik:

  • Hogy mit eszünk - ez határozza meg, mekkora lesz a kiugrás az inzulinszintünkben
  • Hogy mikor eszünk - ez határozza meg, hogy mennyi ideig lesz magas az inzulinszint

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Nem várhatunk sikert, ha csak a probléma felével törődünk.

Az ételek szempontjából a célravezető diéta nem feltétlenül kalóriaszegény. Még csak nem is feltétlenül szénhidrátszegény. Nem is vegetáriánus, és nem is zsírszegény. De nem is húsközpontú. Ez olyan étrend, amit arra találtak ki, hogy csökkentse az inzulinszintet, mert az inzulin a súlyfelesleg pszichológiai kiváltó oka. Ha csökkenteni akarja az ember a szervezete által eltárolt zsír mennyiségét, akkor csökkentenie kell az inzulinszintjét, és ez akár még magas szénhidráttartalmú diétával is elérhető.

Számos tradicionális társadalomban éltek az emberek szénhidrát alapú étrenden anélkül, hogy elhíztak volna. Az 1970-es években, az elhízás járványossá válása előtt az írek imádták a burgonyát. Az ázsiaiak a fehér rizst. A franciák a kenyeret.

És mi a helyzet az 1970-es évek Amerikájával? A diszkó, a Csillagok Háborúja és a Cápa korával? Ha régi fényképeket nézegetünk abból a korból, talán meglepődünk néhány dolgon. Például hogy miért gondolta valaki is, hogy a trapéznadrág menő? Másfelől viszont milyen csodálatos, hogy akkor még alig volt kövér ember. Vagy nézzünk meg néhány régi gimnáziumi évkönyvet 1970-ből. Jóformán nincs túlsúlyos gyerek. Talán egy a százból.

De miért? Mit ettek az 1970-es években? Fehér kenyeret meg lekvárt. Fagylaltot. Oreo kekszet. Nem használtak teljes kiőrlésű lisztet. Nem ettek kinoát. Nem éltek kelkáposztán. Nem számolták a kalóriákat és nem számoltak szénhidrátokat. Nem is nagyon sokat sportoltak. Ezek az emberek mindent "rosszul" csináltak, és mégsem voltak kövérek. Miért?

És mi a helyzet a kínaiakkal, akik az 1980-as években tonnaszám ették a fehér rizst? Fejenként átlagosan több mint 300 grammot naponta. A ma népszerű szénhidrátszegény diétákban kevesebb, mint 50 gramm a megengedett, viszont az alaposan finomított. Ennek ellenére, gyakorlatilag senki nem volt túlsúlyos. Miért?

És az okinawaiak? Több mint 80% szénhidrátot ettek, leginkább édesburgonyát, amiben cukor is van. Vagy mi a helyzet az írekkel az 1970-es években, az imádott sörükkel és burgonyájukkal? Nem sokat törődtek vele, mit esznek, de nem sokkal ezelőttig alig volt náluk kövér ember. Miért?

A válasz egyszerű, jöjjön közelebb, megsúgom.

Nem ettek állandóan.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Az olyan vizsgálatok, mint a NHANES Amerikában, azt mutatják, hogy az 1970-es években az emberek többnyire háromszor ettek naponta - reggeliztek, ebédeltek, vacsoráztak. 2004-ben viszont már inkább napi 5-6 étkezésről beszélhetünk.

Amikor nem eszik az ember, akkor tulajdonképpen "böjtöl".Nem véletlen, hogy az angol reggeli szó, a "breakfast", szó szerint azt jelenti, hogy a "böjt megtörése". Alvás közben, (vélhetően) nem eszünk, így ilyenkor böjtölünk. Ez lehetővé teszi a szervezetünk számára, hogy megeméssze az ételeket, feldolgozza a tápanyagokat. és elégesse a maradékot energiává, hogy működtesse a létfontosságú szerveinket és az izmainkat. Annak érdekében, hogy megtartsunk egy állandó testsúlyt, egyensúlyban kell tartanunk az evést és a böjtölést.

Evéskor elraktározzuk az ételből származó energiát testzsírként, böjtöléskor elégetjük a testzsírt energiává. Ha a kettő egyensúlyban van, a súlyunk állandó marad. Ha az idő nagy részében eszünk, akkor hízni fogunk. Ha az idő nagy részében böjtölünk, akkor fogyunk. Így aztán a legjobb tippem a súlycsökkentésre az, hogy NE EGYÜNK FOLYTON. Ez annyira egyszerű és nyilvánvaló, hogy még egy 5 éves gyerek is kitalálhatta volna.

Sajnos a legtöbb táplálkozási szakértő ennek pontosan az ellenkezőjét javasolja. Egyen naponta 6-szor. Nassoljon. Egyen, mielőtt lefekszik. Egyen, egyen, egyen - akkor is, ha fogyni akar! Elég bután hangzik, mert elég buta is. Ennél sokkal jobb, ha az időszakos böjtöléssel próbálkozik, azzal az étrendi technikával, amit generációk óta sikeresen használnak az emberek.

 

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre