Az elméket felemésztő néma járvány


Fordította: Czárán Judit

A mentális zavarok hirtelen megnövekedett gyakorisága jogosan aggasztja a szakembereket

 

A Google adatkezelési elvei

 

Source: www.Freepik.com

Billy okos 10 éves kisfiú volt, két elitegyetemet végzett szülővel. Amit tudott, azt könyvekből tudta, de hiányzott belőle az, amit "józan paraszti észnek" szoktak nevezni.

Billy a sportban sem jeleskedett. Ráadásul ha csapatjátékban vett részt vagy társasjátékot játszott, gyakran hazudott vagy csalt, mert nem tudott veszíteni. A barátai, akiket óvodás kora óta ismert, kezdték elveszíteni a türelmüket. Egy idő után a szülei szakemberhez fordultak.

A Dr. Dunckley által előírt négyhetes "képernyőböjt" után, amelynek során minden tévét, telefont és videojátékot eltávolítottak Billy közeléből, a gyerek problémái csodálatosképpen megszűntek. A szülei annyira elégedettek voltak az eredménnyel, hogy úgy döntöttek, folytatják a böjtöt.

Hat hónap után Billyt nem kerülték már barátai, és a játékokban is sokkal sportszerűbben viselkedett, mint addig. Aztán egyszer csak úgy döntött, indul az osztálybizalmi posztért, és ennek kapcsán beszédet is mondott, holott korábban ennek már a gondolatától kirázta volna a hideg.

A szakemberek szerint a gyerekeknek szükségük van néha egy kis unatkozásra

Billy egyike Dr. Dunckley számos páciensének, akiknek mentális és viselkedési problémái megszűntek, amint megvontak tőlük a képernyőt, vagy legalábbis jelentősen csökkentették az előtte töltött időt.

A túlzott képernyőhasználat mára járvánnyá vált, amely csendben és alattomosan erodálja az emberek életét. A Gallup 2012-es felmérése szerint a fiatal felnőttek mintegy 60 százaléka saját bevallása szerint is túl sokat internetezik (1), egy későbbi felmérésben pedig az okostelefon-használók 83 százaléka mondta azt, hogy ébrenléti idejében szinte mindig a keze ügyében tartja a telefonját (2).

Azok, akik a munkájukon kívül is sok időt töltenek képernyők előtt, többnyire rövid videókat, filmeket vagy tévét néznek, a közösségi médiát használják vagy videojátékokat játszanak. A szórakozás ezen formái mind hasonló érzelmi élményt nyújtanak: az újdonság, a felfedezés élményét, és azonnali kielégülést ígérnek. Ami az érintettek számára egyszerre stresszes és jutalmazó.

A probléma az, hogy a képernyők túlstimulálják az agyunkat, és egyfolytában "Üss vagy fuss" üzemmódban, vagyis stresszben tartanak minket. Ez nagy megterhelést jelent mind mentálisan, mind fizikailag, és hajlamossá teszi az embert a depresszióra és a szorongásra, illetve a környezet legcsekélyebb megváltozása esetén könnyen összeomláshoz vezethet.

A baj egyre nagyobb

A képernyő előtt töltött idő és a rossz mentális egészség közti kapcsolatot Jean Twenge, pszichológus professzor fedezte fel generációs kutatásai során.

"A dolgok korábban is változtak, a változások üteme pedig lassan, de egyenletesen nőtt", ám 2010 után "olyan ugrásszerűen változott meg minden, mint korábban soha" - mondta Twenge egy TEDx-előadásban.

2005 és 2012 között a 12-17 év közötti gyerekek körében a depressziós epizódok arányának változása alig haladta meg az 1 százalékot. 2012 és 2017 között azonban már majdnem 4 százalékos növekedés volt tapasztalható (3).

A tizenévesek egyre kevesebb időt töltenek a szabadban, egyre kevesebben olvasnak közülük könyvet, a közösségi médiára és az internetre fordított idejük viszont drámaian megnőtt (4).

Tom Kersting pszichoterapeuta 2008-ban azt tapasztalta, hogy a 8 év feletti gyerekek között egyre több a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral (ADHD-val) diagnosztizáltak száma.

Kersting azt gyanítja, hogy sokuknál a túlzott képernyőhasználat miatt alakultak ki az ADHD tünetei.

2012 körül, amikor a tinédzserek 30 százalékának már volt okostelefonja, Kersting észrevette, hogy a lázadó viselkedés és a szorongásos zavarok egyre gyakoribbá válnak a gyerekek körében, ami összefügghet azzal, hogy a rengeteg képernyő előtt töltött idő miatt nem kielégítő a szocializációjuk.

"Itt nemcsak a kibervilágban töltött idő mennyisége a probléma, hanem az is, amiből emiatt a gyerekek kimaradnak: a játékból a szabadban és a társas kapcsolatok révén megszerezhető tapasztalatokból", mondta Kersting.

A világjárvány idején a serdülők képernyővel töltött ideje megduplázódott (5).

Azzal kevés kutatás foglalkozott, hogy a világjárvány alatt a gyerekek mennyire váltak internetfüggővé, de egy 2021-ben felnőttek körében végzett nagyszabású vizsgálat kimutatta, hogy az internetfüggőség által érintett felnőtteknél 2,3-szor nagyobb valószínűséggel fordult elő depresszió és 1,9-szer nagyobb valószínűséggel alakult ki szorongás, mint az átlagnépességnél (6). Sőt, a nyilvánvaló vagy súlyos függőségben szenvedőknél 13-szor nagyobb volt mind a depresszió, mind a szorongás kockázata.

De ugorjunk most előre a pandémiát követő időkbe, amikor is a tanárok arról számolnak be, hogy a legfiatalabb Alfa generáció tagjai - más néven az"iPad-gyerekek" - agresszívebbek, fegyelmezetlenebbek és nehezebben tudják szabályozni az érzelmeiket az iskolában (7).

Hogyan szippantanak be minket a képernyők?

A képernyős tevékenységek - legyen az videojáték, közösségi média, internetes böngészés vagy videostreaming - menekülést kínálnak az embernek. Ezek a tevékenységek az élénk színeknek és a virtuális világgal való könnyű azonosulás lehetőségének köszönhetően az agyat is rendkívüli mértékben stimulálják - mondta Dr. David Rosenfeld orvosprofesszor és pszichoterapeuta.

Amikor valami új és izgalmas dologgal találkozunk, az agyunk dopamint termel, márpedig bármilyen tevékenység, ami dopaminfelszabadulással jár, függőséget okozhat. A dopaminszint megemelkedése örömérzetet kelt, míg csökkenése ingerlékenységet és rossz hangulatot okoz.

A képernyős tevékenységeket arra találták ki, hogy a dopamin folyamatos adagolásával lekössék a figyelmünket.

"A videojátékokat mikroszabályok irányítják" - írta könyvében a New York-i Egyetemen játéktervezést tanító Bennett Foddy, akit a The Guardian idéz egy cikkében (8).

Ezek a mikroszabályok lehetnek egy "ding" hang vagy egy fehér villanás, amikor egy karakter áthalad egy bizonyos mezőn, és a játékos akcióihoz vannak kapcsolva, hogy úgy érezze, ő volt az, aki ezt előidézte. A mikro-visszajelzések a jutalom érzetét keltik az agyban, és arra késztetik az embert, hogy tovább játsszon.

Mindez magyarázatot adhat arra is, hogy az interaktív képernyős tevékenységek miért lehetnek még problémásabbak a gyermekek számára, mint a passzív képernyős tevékenységek, például a tévénézés.

Dr. Dunckley megfigyelte, hogy míg a tévénézésnél a diszreguláció jelei a gyerekeknél átlagosan 2 óra után jelentkeznek, addig az interaktív képernyős tevékenységekből már 30 perc is elég stimuláló ahhoz, hogy a tünetek megjelenjenek.

Sok videojáték a szerencsejátékoknál használt stratégiákat is alkalmaz, olyasmit például, hogy a játékosok a játék során véletlenszerű időközönként jutalmat kapnak. És mivel nem tudhatják, mikor jön a következő jutalom, úgy érzik, muszáj tovább játszaniuk - akkor is, ha már nem is élvezik igazán a játékot.

Ez az un. részleges megerősítés; ez tartósabb függést alakít ki.

A közösségi médiát úgy tervezték, hogy hiányoznak belőle azok a természetes "megállj" jelzések, amelyek az élet számos területén léteznek.

Egy újságcikknek, egy könyvnek vagy egy filmnek mindig van vége. Amint a cikk, a fejezet vagy a film véget ér, az embernek más tevékenység után kell néznie. A közösségi médiában azonban a végtelenségig lehet görgetni anélkül, hogy a tartalomnak vége lenne. De ugyanez a helyzet akkor is, ha az interneten szörfölünk. Beírunk egy szót a keresőbe, és végtelen számú találat és kapcsolódó link kerül elő.

Amikor a képernyőidő felfalja az "emberi" dolgokra fordítható időt

A képernyők társadalmi elfogadottsága és elterjedtsége miatt az emberek gyakran nehezen veszik észre, amikor a képernyőidő elszabadul. Ma még nem léteznek egységes kritériumok arra vonatkozóan, hogy mi számít képernyőfüggőségnek, de egyre több adat utal arra, hogy rengeteg amerikainak problémás a képernyőhasználata.

Amerikában az emberek átlagosan napi hét órát töltenek képernyők előtt - az iskolában vagy a munkahelyen töltött időn kívül (9).

Hilarie Cash tanácsadó (10) elmondta, hogy a képernyőhasználat akkor minősül problémásnak, ha az a normális emberi működéshez szükséges időt kezdi felemészteni.

Az embereknek naponta körülbelül nyolc óra alvásra van szükségük, az átlagos munkaidő pedig 8,5 óra. Emellett idő kell(ene) a társas kapcsolatok ápolására, a testmozgásra, az étkezésre, a zuhanyozásra, valamint a napi ügyek intézésére és a hobbikra. Vagyis napi hét óra képernyőidő már a szükséges tevékenységek feláldozását jelenti.

Dino Ambrosi egy TEDx-előadásában úgy becsülte, hogy ha a legtöbb mai 18 éves 90 éves koráig élne, akkor összesen 334 hónapnyi szabadideje lenne életében (11).

Hogy mit kezdünk ezzel a szabadidővel, az "szó szerint meghatározza, hogy milyen emberré válunk" - állítja Ambrosi, akinek becslései szerint az emberek ennek az időnek mintegy 93 százalékát képernyők előtt töltik - bár többnyire nem szándékosan.

Mrs. Cash korábbi kliensei is sok problémával küzdöttek a képernyőfüggőségük miatt, az életvezetési készségeik azért megmaradtak. Ezzel szemben ma sok kliense már egyáltalán nem rendelkezik ezekkel a készségekkel, például nem tud főzni, nem tudja fenntartani a személyes higiéniáját, nem képes emberekkel beszélgetni és értelmes kapcsolatokat kialakítani, nem tudja megtartani a munkáját, stb. Őket sokkal nagyobb kihívás kezelni.

Ennek egyik oka az lehet, hogy ezek az emberek túl korán - gyermek- vagy serdülőkorukban - kaptak a kezükbe egy eszközt a szabadulásra, minek eredményeként krónikus menekülőkké váltak - vagyis megtanultak kibújni az életben felmerülő problémák és nehézségei alól. Mrs. Cash szerint az ilyen kliensei nehezen alakítanak ki társas kapcsolatokat, nem tudnak megküzdeni a kihívásokkal és sokszor a munkahelyüket sem képesek megtartani.

A négy leggyakoribb mentális zavar

Daria Kuss és Mark Griffiths pszichológusok 26, internetfüggőket kezelő pszichoterapeutát kérdeztek meg, akik közül többen is azt állították, hogy pácienseik mentális problémáit minden kétséget kizáróan a képernyőhasználat okozta.

"Ezeknek az embereknek nem volt szociális vagy generalizált szorongásuk azelőtt, mielőtt játszani kezdtek" - mondta az egyik pszichoterapeuta.

Depresszió

Ha az ember tartósan képernyővel szórakoztatja magát, az folyamatos dopaminfelszabaduláshoz vezet. Ez azonban azt is jelenti, hogy az illetőnek rögtön lecsökken a dopaminszintje, mihelyt feláll a képernyő elől. Az alacsony dopaminszint pedig ingerlékenységet és depressziót okozhat.

Az állandó stimulációhoz a szervezet hozzászokik, így a "mámor" vagy növelnie kell a tartalom stimuláló erejét, vagy még több időt kell képernyő előtt töltenie. Aztán mikor emberünk végül mégis feláll a képernyő elől, ez közönyt, érdektelenséget és rossz hangulatot okoz nála, ami egy idő után oda vezet, hogy már nem igazán érdeklik őt a kevésbé intenzíven stimuláló tevékenységek - mint például az interperszonális kapcsolatok.

Szorongás és ingerlékenység

Ha valaki folyamatosan a képernyőt bámulja, az folyton izgalmi állapotban van.

A közösségi média és az internetes szörfölés rontja a koncentrálóképességet, mivel a figyelmet folyton egyik dologról a másikra tereli. "Vizsgálataink során összefüggést találtunk a figyelemváltás gyakorisága és a stressz között" - mondta Gloria Mark kutatópszichológus. Minél rövidebb időközönként történik a figyelemváltás, annál nagyobb a stressz - ezt igazolják a szívfrekvencia mérések eredményei, és ez derül ki az érintettek önbevallásából is.

A képernyők általi ingerlés aktiválja az "Üss vagy fuss" választ, vagyis fokozott adrenalin termelődéssel jár, ami szorongást is okozhat, de folyamatos izgalmi állapotot is fenntarthat.

ADHD

A túlzott képernyőhasználattal összefüggő egyik leggyakoribb rendellenesség az ADHD.

Mivel a képernyős tevékenységek során folyamatosan ugrál a figyelmünk, így nem sajátítjuk el meg a figyelem fenntartásának képességét.

A túl sok képernyő előtt töltött idő a prefrontális kéreg elvékonyodásával is összefüggésbe hozható, amely kritikus fontosságú az impulzuskontroll és a logikus gondolkodás szempontjából. Ez is az oka, hogy az ADHD-s emberek nehezen tudnak elvégezni az érdektelennek tartott feladatokat.

Autizmus

A képernyőidő elszigetel.

Ha valaki sokat foglalkozik videojátékokkal, közösségi médiával vagy az internettel, akkor mindig azt a kérdést kell feltennünk, hogy ezt mi helyett csinálja - mondja Kersting.

A szülők esetében ez lehet valamilyen szülői feladat, illetve a gyermekeikkel való foglalkozás. A gyermekeknél pedig lehet játék, illetve ismerkedés más gyerekekkel, amire szükségük van a szociális készségeik fejlődéséhez, mely utóbbiak hiánya olyan visszahúzódó, antiszociális és szorongó viselkedéshez vezethet, amely akár az autizmus tüneteire is hasonlíthat.

Az autizmussal élő vagy autizmushoz hasonló tünetekkel rendelkező emberek sokszor arra használják a képernyőt, hogy elkerüljék a szociális szorongást okozó helyzeteket, viszont minél kevésbé gyakorolják a társas viselkedést, annál zárkózottabbá válnak.

A képernyők kerülése olyan, mintha az ember 'vizet inna egy kocsmában'

A problémás képernyőhasználat nem korlátozódik a gyerekekre. Cris Rowan terapeuta szerint a szülők viselkedése néha kifejezetten bátorítja a gyerekeket, hogy a képernyőkkel kössék le magukat.

"Emelje fel a kezét, aki úgy érzi, hogy megfelelően kézben tudja tartani a saját képernyőhasználatát" - kérte Rowan az egyik workshopjának felnőtt résztvevőit. Bár mintegy ötszázan voltak a teremben, kevesebb, mint 10 ember emelte fel a kezét.

Catherine Steiner-Adair klinikai pszichológusnak egyes gyerekek arról számoltak be, hogy elhanyagoltnak érzik magukat, mert szüleik állandóan a telefonjukat nyomkodják.

Azok a szülők, akik nem képesek kontrollálni saját képernyőhasználatukat, gyermekükét sem fogják tudni.

Egyes szülők már egyenesen bébiszitterként használják a képernyőket a gyereknevelésben. Ennek pedig az a vége, hogy a gyerekek egyre inkább előnyben részesítik a képernyőt a családdal szemben, és ugyanez a helyzet fordítva, a szülőkkel is, állítja Dr. Rosenfeld.

Az iskolák és a munkahelyek digitalizálása szintén fokozta és meg is könnyítette a képernyőhasználatot.

Mivel a szórakozás gyakran csak egy kattintásnyira van, Dr. Sussman szerint a jelenlegi környezetben nehéz visszaszorítani a képernyőhasználatot: "Olyan ez, mint vizet inni egy kocsmában".

A függőségből családi támogatással lehet kigyógyulni, de ha a családtagok is függők, akkor bajos a segítség.

 

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre