
Fordította: Czárán Judit
A berberin közvetlen ill. közvetett hatásai révén vércukorszint csökkentő, rákellenes, szorongás- és depresszióenyhítő
DIÓHÉJBAN
A berberin - egy sárga színű alkaloid vegyület, amely számos növényben megtalálható, beleértve az európai borbolyát, a kanadai aranygyökeret, az alaszkai aranyfonalat, az oregoni szőlőt és a kurkumát - antibakteriális, gyulladáscsökkentő, sejtburjánzást gátló, daganatellenes, hasmenés ellenes, antidiabetikus, neuroprotektív és immunerősítő tulajdonságokkal bír. (1) A hagyományos gyógyászatban, beleértve a hagyományos kínai orvoslást is, régóta használják, és számos történelmi felhasználási módja ma már tudományos igazolást nyert.
A berberin a baktériumok, a protozoonok és gombák széles skálája ellen hatásos, és gyakran használják gyomor-bélrendszeri problémák kezelésére, beleértve a jellemzően utazások közben fellépő hasmenést és az ételmérgezésből eredő hasmenést is. A metformin gyógyszerhez hasonló hatásmechanizmussal rendelkező berberin szájon át szedhető hipoglikémiás - vércukorszint csökkentő - szerként is használható a 2-es típusú cukorbetegeknél.
Hasznos továbbá a szezonális allergia ellen, sőt, segít az metasztázisos őssejtek és a szívelégtelenség elleni küzdelemben is. Sok integratív egészségügyi szakember esküszik a berberinre, mint univerzális egészségügyi étrendkiegészítőre, mivel a legkülönbözőbb betegségek kezelésében tesz jó szolgálatot. (2)
Dr. Michael Murray természetgyógyász, akit a világ egyik vezető természetgyógyász szaktekintélyének tartanak, a következőket írja róla: (3)
"... Úgy gondolom, hogy a jövőben [a berberin] lehet a természetgyógyászati ipar legnagyobb felfedezése... Hogy miért? Nos, mert a berberin bizonyítottan
Mi teszi a berberint ilyen hatékony szerré?
A berberin számos egészségügyi előnye (4) az adenozin-monofoszfát-aktivált protein-kináz (AMPK) aktiválására való képességével függ össze.(5)
Az AMPK egy enzim a szervezet sejtjein belül. Szokták "metabolikus főkapcsolónak" is nevezni, mivel fontos szerepet játszik az anyagcsere szabályozásában. (6)
Az alacsony AMPK szint összefüggésbe hozható az inzulinrezisztenciával, a mitokondriális diszfunkcióval, az elhízással, a neurodegeneratív betegségekkel és a krónikus gyulladással, amelyek mindegyike számos súlyos krónikus betegség alapját képezi. ANatural Medicine Journal-nak a metabolikus szindróma és a 2-es típusú cukorbetegség kezelését tárgyaló cikke a következőket írja a berberinnek az AMPK enzimre gyakorolt hatásáról:(7)
"Az AMPK olyan események kaszkádját indítja el a sejtekben, amelyek mind részt vesznek az energia-homeosztázis fenntartásában ... Az AMPK egy sor olyan biológiai tevékenység szabályozását végzi, amelyek normalizálják a lipid-, a glükóz- és az energiaegyensúlyt. A metabolikus szindróma akkor lép fel, amikor ezek az AMPK által szabályozott útvonalak kikapcsolódva olyan tünetegyüttest váltanak ki, amely magában foglalja a magas vércukorszintet, a cukorbetegséget, a lipid-rendellenességeket és az energiaegyensúly-hiányt...
Az AMPK segít koordinálni az ezekre a stresszorokra adott válaszokat, és az energiát a sejtek regenerálására, karbantartására vagy a homeosztázis visszaállítására és a túlélés esélyének növelésére fordítja. A leptin és az adiponektin hormonok aktiválják az AMPK-t, ami ugyanolyan előnyökkel járhat, mint a testmozgás, a diéta és a fogyás - vagyis azok az életmódbeli változtatások, amelyeket számos betegség esetében előnyösnek bizonyulnak .. .
A berberinben rejlő lehetőségeket akkor érthetjük meg igazán, ha belegondolunk, hogy az ugyanolyan hatással lehet a betegre, mintha többet mozogna, és egyidejűleg csökkentené a kalóriabevitelét. Az AMPK elnyomása pedig úgy hat, mintha magas kalóriatartalmú étrenden élnénk, rendkívül mozgásszegény életmód mellett."
A berberin segít enyhíteni a szorongást és a depressziót
Az AMPK fontos neuronvédő is. Erről aJournal of Neurochemistry című folyóiratban a következőket olvashatjuk: (8)
"Az AMPK érzékeli a metabolikus stresszt, és egységbe rendezi a különböző fiziológiai jeleket az energiaegyensúly helyreállítása érdekében. Az AMPK-nak többféle funkciója van a központi idegrendszerben ...". A berberin a kulcsfontosságú neurotranszmitterek termelődésének serkentése révén az agy egészségére és a pszichológiai jóllétre is jótékony hatással van.
Számos vizsgálat kimutatta, hogy a berberin enyhíti a szorongást és a depressziót, részben azáltal, hogy gátolja a monoamino-oxidáz enzimet, amely lebontja a szerotonint, a noradrenalint és a dopamint az agyban. Ezek a neurotranszmitterek fontos szerepet játszanak a jó hangulatban, hiányuk pedig kapcsolatba hozható a depresszióval.
Egy 2008-ban publikált indiai tanulmány (9) megerősítette, hogy a berberin antidepresszáns hatású, stresszes patkányoknál például visszafordította a " kétségbeesésre utaló viselkedést". Érdekes módon a hatás nem volt dózisfüggő. A berberin már alacsony dózisban is jótékonynak bizonyult. A szerzők szerint:
"5 mg/kg berberin egyszeri beadását követően a noradrenalin szintje 31, a szerotoniné 47, a dopaminé pedig 31 százalékkal nőtt az egerek agyában. A berberin 15 napon keresztül ugyanilyen mennyiségben történő szedése is szignifikánsan növelte a noradrenalin (29 százalék), a szerotonin (19 százalék), valamint a dopamin (52 százalék) szintjét .. .
Nagyobb dózisban (10 mg/kg) történő bevitel esetén a noradrenalin (12 százalék) szintjében nem tapasztaltak a kutatók változást, de a szerotonin (53 százalék) és a dopamin (31 százalék) szintje szignifikánsan megnőtt.".
Dél-koreai kutatók hasonló vizsgálatában a berberin hasznosnak bizonyult a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) kezelésében. Az indiai vizsgálathoz hasonlóan a hosszan tartó stressznek kitett patkányok berberinnel történő kezelése szignifikánsan javított az állatok szorongó viselkedésén. Emellett jobban teljesítettek az összetett navigációs teszteken is.
A legfigyelemreméltóbb eredmény az volt, hogy a berberin "nagyrészt helyreállította a PTSD-ben szenvedő patkányok agyában a neurokémiai egyensúlyt "- ami elég meglepő, és "bizonyítja azt a központi hatásmechanizmust, hogy a berberin gyógyítja a súlyos stressz vagy félelem miatt károsodott agyat."(10)
A berberin enyhíti a kábítószer-elvonással járó mellékhatásokat
A berberinről azt is kimutatták, hogy aktiválja a Sigma1 receptorokat, az opioid receptorok egy alosztályát, amelyek a morfiumra és hasonló anyagokra reagálnak - beleértve a szervezet által természetes módon termelt anyagokat is -, illetve gátolja az izgalmi hatásokért felelős glutamátot, ezáltal enyhítve a szorongást és a depressziót. (11)
A Sigma1 receptorok szerepet játszanak az oxidatív stresszben, az idegrendszer működésében és az idegsejtek túlélésében, és mint ilyenek, feltehetően hatnak a neuropszichiátriai problémákra, köztük a pszichotikus állapotokra is. (12)
A Korean Journal of Physiology and Pharmacology című folyóiratban megjelent tanulmány (13) a berberinnek nemcsak a depresszióra és a szorongásra, hanem a noradrenerg rendszerre gyakorolt hatását is vizsgálta. Ebben morfiumfüggő patkányokat használtak, hogy kiderítsék, vajon a berberin a morfiummegvonás által okozott depressziót és szorongást is enyhíti-e. Erről a szerzők a következőket mondják:
"Hím patkányoknak 10 napon keresztül naponta egyre nagyobb mennyiségű (10~50 mg/kg) morfiumot adtak. Az utolsó morfiuminjekciót követően az elvonás okozta depresszióra és szorongásra utaló viselkedés legalább három napig fennmaradt, anélkül, hogy a mozgásos aktivitásukban változás következett volna be.
A berberin napi adagolása azonban szignifikánsan csökkentette a mozdulatlanságukat az erőltetett úszás tesztben és fokozta a felderítést a nyílt téren a nehezített labirintus tesztben .. .
Összességében ezek az eredmények azt mutatják, hogy a berberin jelentősen csökkentette a morfiumelvonás okozta tüneteket a patkányok viselkedésében ... valószínűleg a hipotalamusz kortikotropin kibocsájtó faktor (CRF) és a központi noradrenerg rendszer modulálásán keresztül. A berberin hasznos lehet a komplex elvonási tünetek kezelésében, illetve enyhítésében, és ezáltal a morfiumhasználatba történő visszaesések megelőzésében. "
A berberin támogatja a belek egészségét, és még sok minden mást
A berberinről kimutatták, hogy számos különböző módon támogatja a gyomor-bél traktus egészségét és a mikrobiomot, és ez is jótékony hatással lehet a hangulatra és a mentális egészségre. Számos kutatás bizonyítja, hogy a bélrendszer egészsége nagyon fontos szerepet játszik az agy egészségében, és mind pozitív, mind negatív értelemben hatással van a hangulatunkra. Ami a belek egészségét illeti, a vizsgálatok szerint a berberin
segít megelőzni a hasmenést azáltal, hogy növeli a táplálék vékonybélen való áthaladásának idejét (14)
Gyógyszerkölcsönhatások
Bár a berberin meglehetősen biztonságos és jól tolerálható, bizonyos gyógyszerek szedése esetén használata ellenjavallt lehet. (21)
A berberin akadályozhatja például a tetraciklin és az ahhoz hasonló antibiotikumok felszívódását, hatástalanná téve azokat.
Továbbá, mivel a berberin jelentősen gátolja a CYP3A enzimek - a legtöbb gyógyszer metabolizálásához szükséges enzimek - termelődését, lassíthatja a gyógyszerek kiürülését a szervezetből, és ezáltal fokozhatja azok hatását. Ez túladagoláshoz vezethet, aminek kockázata az adott gyógyszertől függően változik.
A berberin ugyanúgy gátolja a CYP3A-t, mint a kurkumin, ami rontja a 2. fázisú méregtelenítést, amelynek során a szervezet vízoldhatóvá teszi a méreganyagokat, hogy azok kiürülhessenek belőle. Tehát a berberint böjtölés idején nem célszerű használni, mivel ilyenkor fokozódik a lipolízis, illetve a toxinok felszabadulása, amelyeket a szervezetnek metabolizálnia kell.
Továbbá, ahogy Murray megjegyzi: (22)
"A berberin ... antidiabetikus tulajdonságai révén fokozza a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére használt szájon át szedhető vércukorszint csökkentő gyógyszerek hatását. Az ilyen gyógyszereket szedő személyeknek berberin szedése esetén figyelemmel kell kísérniük a vércukorszintjüket, és szükség szerint orvosi felügyelet mellett módosítaniuk kell a gyógyszeradagjukon". Én (azaz Mercola) gyakorlatilag mindenkinek, aki metformint szed, azt ajánlom, hogy váltson át berberinre, mivel az sokkal biztonságosabb.
Hivatkozások:
1. Supplements in Review, July 18, 2017
2. Memorial Sloan Kettering Cancer Center. Berberine Purported Benefits
4. Self Hacked, Berberine Benefits
5. Diabetes 2006 Aug; 55(8): 2256-2264
6. Am J Physiol. 1999 Jul;277(1 Pt 1):E1-10
7. Natural Medicine Journal December 2012; 4(12)
8. Journal of Neurochemistry 2009 May; 109(Suppl 1): 17–23
9. European Journal of Pharmacology 2008 Jul 28;589(1-3):163-72
10. Doctormurray.com Berberine
11. Newsmax.com January 25, 2017
12. Blog.muscle-zone.com, Berberine: A Natural Antidepressant
13. Korean Journal of Physiology and Pharmacology 2012 Dec; 16(6): 379–386
14. Zhongguo Zhong Xi Yi Jie He Za Zhi. 1994 Dec;14(12):718-20
15. Journal of Infectious Diseases 2011 Jun 1;203(11):1602-12
16. PLOS One 2015 Jul 30;10(7):e0134044
17. PLOS One 2013 May 3;8(5):e61944
18. Scientific Reports 2015 Sep 23;5:14405
19. Archives of Iranian Medicine 2016 Mar;19(3):197-203
20. Archives of Iranian Medicine 2016 Mar;19(3):197-203