Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A lolita-jelenség

részlet a 'Nő élete' könyvemből

Megjelent az IPM 2012 októberi számában

A felszínen a lolita probléma úgy jelenik meg, hogy a szórakoztatóipar, a média-, a ruha- és kozmetikai ipar egyre több 12-14 éves lányból csinál celebet, modell, színésznő, énekes képében, ami aztán követendő példaképként tovagyűrűzik az egész tinivilágban és a nemrég még hajasbabával játszadozó kislányokból előtör a szexuálisan túlfűtött, jogokat követelő minifelnőtt. És a korhatár szépen kúszik lefele. Ezek a lányok nem kislányként jelennek meg és nem azt éneklik, hogy "és még Bambi is kapható", továbbá nem is gyerekruha kollekciókat mutatnak be, hanem csábító szexuális fenevadakként jelennek meg a divatbemutatók kifutóin, a koncertek színpadain és a vásznakon.

 

Google hirdetés

 

A média a XX. század elejétől gyártja futószalagon a gyermekszínésznőket, modelleket és az egyre fiatalabb énekesnőket. S már régen nem arról van szó, hogy egy szereplőválogató betér egy általános iskolába és véletlen megakad a szeme egy kivételes tehetségen. Már maguk a szülők gyúrják kisgyerekkortól lányaikat, hogy még a tinédzser kor előtt sztárokká válhassanak.

Britney Spears már háromévesen táncolni tanult és anyukája már 8 évesen szereplőválogatásra vitte. Christina Aguilera kiskorától énekest akart lenni, és már 10 évesen indult egy amolyan "Csillag születik" típusú versenyen. És itt van Emma Watson, aki 9 évesen kezdte a filmezést a Harry Potter hősnőjeként, s gyakorlatilag filmstúdiókban és divatmagazinok fotóstúdióiban nőtt föl.

De természetesen nem az a lényeg, hogy egy gyerek énekel, ruhamodell vagy filmben szerepel. Hanem az, hogy szexuális tárgyként, szexuális vágyak célpontjaként van bemutatva. Ha Emma Watson, nem tagadva meg női hiúságát és a sztárságban rejlő anyagi előnyöket, divatlapok címoldalain mondén dívának elmaszkírozva jelenik meg, lakhat akár egy kolostorban, beléphet akár egy apácarendbe is, akkor is szexuális tárggyá változott. Aki celeb, fogyasztási cikké vált, s nem ő mondja meg, ki mikor, milyen formában fogyassza.

A gyermekkor szexualizálása a nyugati társadalmakban komoly aggodalmat kelt. Zsinórban jelennek meg az ezt tárgyaló könyvek. A fiatalok egyre korábban kezdenek nemi életet élni, egyre gyakoribb a tinédzser-korú anyaság, egyre fiatalabb korban akarnak a lányok szexisen kinézni. Ám nem egyszerűen arról van szó, hogy a gyerekek egyre korábban fedezik fel a szexualitást, hanem arról is -maradva a lányoknál- , hogy a férfiak szexuális tárgyként tekintenek egyre fiatalabb gyerekekre.

Szép példája ennek az "Amerikai szépség", amelyben a szexuálisan kihívó, de tapasztalatlan kamaszlányra beinduló apa az utolsó pillanatban ébred rá, hogy csak egy média által megbolondított kislány fekszik alatta. Az életben azonban nem ilyen emelkedetten mennek a dolgok.

A gyermekkor túlszexualizálása mögött a kritikusok fő mozgatónak a rideg gazdasági érdekeket látják. Az ipar felfedezte a gyermeket, mint piacot, és korafelnőtt fogyasztóvá akarja tenni. Azonban, ha kicsit hátrébb lépünk, és azt kérdezzük, a médiát, az ipart ugyan kik működtetik, akkor le kell számolnunk azzal a rejtett elképzeléssel, hogy lelkiismeretlen, profitéhes szörnyek tevékenykednek a mi és gyermekeink romlásán. Ők ugyanolyan emberek, mint mi, akik ugyanúgy csak végzik a dolgukat, mint mi. A társadalmat nem lehet felosztani a társadalmat megrontókra és áldozataikra, a társadalom mi vagyunk. A média és az ipar felkínálja a szexualizált gyermeket, a közönség pedig fogyasztja. Régen hajasbabáért nyúzták a kislányok anyukájukat, most meg szexis ruhákért. Az emberek szeretnek a bajaikért felelősöket keresni, de társadalmi folyamatokért nem lehet egyes embereket hibáztatni.

Norbert Elias a civilizáció folyamatát úgy írta le, hogy:

"Az egyes emberi terveknek és cselekedeteknek ez az alapvető összeszövődése olyan változásokat és alakzatokat idézhet elő, amelyeket egyetlen ember sem tervezett vagy hozott létre. Ebből, az emberek kölcsönös függéséből, egészen sajátos rend származik, amely kényszerítőbb és erősebb, mint az őt alkotó egyes emberek akarata és esze. Az összeszövődésnek ez a rendje szabja meg a történelmi változás menetét; ez alapozza meg a civilizáció folyamatát."

A végeredmény: az egész kultúra átszexualizálása csecsemőkörtől a halálig. Téved, aki azt gondolja, ez már a vég. Nem, ez a kezdet! Visszatértünk oda, ahonnan ősemberként indultunk. Ismét kezd nyilvánvalóvá válni, hogy mindennek a szaporodás a végső értelme.

Ha a lolita jelenség kibontakozásának folyamatát követjük az időben visszafele, első lépésben a lolita-jelenség névadójánál, Vladimir Nabokovnál lyukadunk ki. Mintha az ő regénye valamiféle jeladás lett volna. Valójában a korhangulat egy megnyilvánulása volt csupán. De elég nagyot szólt.

Nabokov Lolitája

Nabokov 1953-ban éppen befejezte Lolita című regényét és kiadó után kezdett nézni az USA-ban. Hamarosan azzal szembesült, hogy regényét pornográf irodalomnak nézik, őt magát meg pedofilnak. "Ha én ezt kiadom, ketten megyünk a börtönbe", mondta neki bizalmasan az egyik kiadó vezetője, és mivel senkinek nem akaródzott a könyvkiadás mártírjává lenni, a könyv jó ideig nem is jelent meg Amerikában. Végül 1955-ben franciául jelent meg, de azért ebben sem volt sok köszönet. Az Olympia kiadó ismerten pornó kiadó volt, s elsősorban a spermatermelésre gyakorolt hatásáról volt ismert. Váratlanul Graham Green tollából a Sunday Timesban megjelent egy méltató írás, mely az 1955-ös év három legjobb könyve egyikének nevezte a Lolitát. Ennek hatására elrendelték az összes Angliába bekerült Lolita elkobzását, s a könyvet hamarosan Franciaországban is betiltották. Szerencsére egy könyv sikeréért annál többet nem is lehet tenni, minthogy betiltják. Mondhatni, a siker első állomása a betiltás. Úgyhogy, miután végre 1958-ban az USA-ban is kiadták a könyvet, három hét alatt százezer példányt adtak el belőle.

Mai túlszexualizált világunkban szinte már érthetetlen, miért is kavart ekkora botrányt ez a regény, amelyet manapság a 20. század egyik legnagyobb regényének tekintünk? A válasz egyszerű: a Lolita sok bűne közt az egyik az volt, hogy szalonképessé tette a fiatal lányok iránt érzett vonzalmat. Amíg csak megtörténnek a dolgok, a világ valahogy lenyeli. Amikor nyíltan beszélni lehet róla, akkor támad a ribillió. A fejlődés nem más, mint egyre nyíltabb beszéd a szexről, és ez nem mindig arat tetszést. Ahogy Michel Foucault írja, a 20. század a szexualitás terén a kényszeres kibeszélés és agyonbeszélés százada lett. Krafft-Ebing meg Freud először leírták a szexuális perverziókat, Nabokov meg megírta, milyen érzés rajongani egy serdülő lánykákért. Mi pedig, a regény olvasása közben minden ellenállás nélkül észrevétlenül megszeretjük ezt az eladdig csak vadállatnak tekintett, a vámpírokkal egy szinten kezelt lényt.

Csúnya merénylet egy 400 oldalas irodalmi remeket pár mondatban összefoglalni, de mégis, azoknak, akik még nem olvasták a regényt, a történet lényege, hogy a könyv hőse, a 40 éves Humbert Humbert irodalomtanár szobát bérel egy 12 éves lányát egyedül nevelő asszonynál, s első látásra belebolondul a lányba, Lolitába. Hogy vele maradhasson, elveszi az anyát, aki rátalálva Humbert lányáról írott naplójára, önkívületi állapotban levelekkel a postára rohanva autóbaleset áldozata lesz. Humbert pedig felcsippentve Lolitát a nyári táborból, elcsábítja és egy éven át motelről-motelre vándorolva különös életet élnek. Lolita végül megszökik, de mikor Humbert5 végre megtalálja, már 17 éves, terhes és férjnél van. Humbert megöli Lolita szöktetőjét, a romlott forgatókönyvírót, aki már Humbert előtt szemet vetett Lolitára, és feladja magát. Az utószóból megtudjuk, hogy Lolita 17 évesen szülés közben meghalt.

Egy kis körkép

Ha a regény előtörténetét és kortörténeti beágyazottságát vizsgáljuk, érdemes felidézni egy-két eseményt és figurát, hogy tisztán lássuk, Lolita megszületése nem volt előzmény nélküli. Ha közvetlen modelljét keressük, egy megtörtént esetet kell idéznünk, melyre Nabokov a regényben is utal: 1948-ban Frank La Salle autószerelő, FBI ügynöknek kiadva magát, elrabolta a 11 éves Florence Sally Hornert, aki épp egy 5 centes naplót próbált elcsenni az üzletben. A férfi 21 hónapon át tekergett vele az USA államaiban folyamatosan azzal zsarolva a szexuálisan kihasznált lányt, hogy lopásáért börtönbe kerülhet. A lány végül megszökött és La Sallet 30 év börtönre ítélték. A lány két évvel később autóbalesetben meghalt.

Egy másik bizonyítottan kortárs modell Charlie Chaplin volt, akire a regényben számtalan utalás történt, s egyesek szerint maga a Lolita név is onnan eredhet, hogy Chaplin 35 éves korában feleségül vette nemi erőszak vádja elől menekülve a 16 éves Lillita Grey-t, mert az terhes lett tőle. Chaplin később sem tagadta meg magát, 44 évesen vette feleségül az alig 18 éves Oona O'Neill-t, és pályája során sok más fiatal lánnyal is hírbe hozták.

A fiatal lányok utáni olthatatlan vágy gyökerei után kutatva azonban nem az újságok bűnügyi rovatát kell bogarásznunk, bőven találunk rá példát tisztességes emberekként számon tartott hírességek életében. Itt van mindjárt Lewis Carroll (legénykori nevén Charles Lutwidge Dodgson), akinek életét Nabokov elég jól ismerte, hisz ő fordította oroszra az "Aliz Csodaországban"-t. A gyermekimádó Carroll titkos szenvedélye félmeztelen és meztelen kislányok fényképezése volt, némelyik képet utasításainak megfelelően életszerűen kiszíneztek.

Az alábbi kép sértheti ízlését! Megtekintéséhez kattintson ide

A 11 éves Alice Liddell-t, aki meseregénye és több fotójának hőse volt, állítólag 1863-ban feleségül is akarta venni, de ezt a családi botrány megakadályozta. Maga Nabokov nevezte egy 1966-os Vague interjúban Carrollt az első Humbertnek.

Nabokovra hatott a kor. Az ötvenes évek a szexuális forradalom korszaka volt.

Csak egy-két szimbolikus eseményt idézek az ötvenes évekből, melyek érzékeltetik Nabokov korának hangulatát. 1948-ban jelent meg az első Kinsey jelentés, majd1953-ban követte a második a férfiak és nők szexuális szokásairól. A két könyv óriási ellenállást váltott ki, hisz Amerika ezekből megtudhatta, hogy a homoszexualitás, a házasságtörés, a vérfertőző kapcsolatok, a gyerekmolesztálás mindennapos dolgok. 1954-ben újabb sokk érte a prűd Amerikát, megjelent a Playboy, első száma címlapján Marilyn Monrooval. Igazság szerint a Playboy, bögyös, telt idomú nyuszikáival a kezdetektől a konzervatív nőideált propagálta, miközben a korhangulatban már régen benne volt a loliták utáni vágy.

A II. világháború előtti években a filmekben a nő a vamp szerepet játszotta, a mágikus vonzerővel rendelkező titokzatos lényt. Ez volt Marlene Dietrich a "Kék Angyal"-ban, Ingrid Bergman a "Casablanca"-ban, vagy Karády Katalin a "Valamit visz a víz"-ben vagy a "Halálos tavasz"-ban. Ezek a nők még a titokzatosságukkal és elérhetetlenségükkel vonzották a férfiakat, mint a gyertya lángja a lepkét. A háború utáni években azonban a nők társadalmi szerepe alapvetően kezdett megváltozni, s a filmiparban új irányzat jelent meg, amely a szeleburdi, aranyoska, fiús testalkatú fiatal nőket tolta előtérbe, mint Audrey Hepburn, Marina Vlady, s az új nőideál kicsúcsosodásaként megjelent Brigitte Bardot. "Brigitte Bardot a legtökéletesebb példánya a fiús testű nimfácskáknak", írta Simone de Beauvoir "Brigitte Bardot és a lolita szindróma" könyvében.

És végül, hogy teljes legyen a kép, 1960 nyarán törzskönyvezték az első fogamzásgátló tablettát az Enovidet, ami alapvetően megváltoztatta a nő és a férfi viszonyát.

A lolita-jelenség több szempontból visszatérés egy olyan ősibb állapotba, amelyben már a gyermeket is, de különösen a pubertáskori ifjút, szexuális lényként kezelték. Ha kicsit visszalapozunk a történelembe, láthatjuk, hogy először a gyermeket meg kellett fosztani szexualitásától, hogy aztán mai korunkban ismét visszaszerezhesse, de immáron autonóm lényként. A jövő kérdése, mit tudunk majd ezzel kezdeni. Egy biztos, hogy muszáj tudomásul vennünk: gyermekeink szexuális lények és ezt ők is tudják.

A gyermek és a szexualitás

Korunkban az illendőség úgy kívánja, hogy gyermekek előtt kerülni kell minden szexuális tartalmú megnyilvánulást. A szülők nagy zavarban vannak, amikor el kell magyarázni, hogyan születik a gyerek, mit csinál a bácsi és a néni a filmen az ágyban, stb. A jólnevelt gyermeknek illene teljesen tájékozatlannak lennie szexuális kérdésekben. Rengeteg szülő hiszi és ragaszkodik is ahhoz az idealizált képhez, hogy gyermeke szexuális téren olyan ártatlan, mint a ma született bárány. Nem egyszer a szülő nagy csalódás kíséretében fedezi fel gyermeke titkos életét. De hát ki felel azért, ha valaki azt gondolja, kislányának következmények nélkül nő meg a melle és jelenik meg a fanszőrzete?

A gyermek és felnőtt világ közt azonban nem volt mindig ilyen magas fal. Ha visszaugrunk 400 évet, igen érdekes feljegyzéseket olvashatunk IV. Henrik francia király kisfiának, XIII. Lajosnak gyermekkori szexuális élményeiről, amelyben nyoma sincs gyermek és felnőttvilág szétválásának. Nincs okunk feltételezni, írta Philippe Ariés, hogy a köznép soraiban ne lett volna hasonló szabadosság szexuális téren. Norbert Elias arról írt, hogy az a zavar, ami manapság tapasztalható a szülőknél, amikor a szexualitásról kell beszélgessenek gyerekeikkel, a 18-19. századig egyszerűen ismeretlen volt, mivel a gyerekek együtt éltek a felnőttekkel, s nem voltak titkok előttük. Ennek a gátlástalanságnak persze ára volt, a gyerekek szexuálisan bárki számára elérhetők voltak, és a felnőttek éltek is a lehetőségekkel.

Hogy megértsük, miért volt rémálom a gyermekek sorsa a történelem során, meg kell értsük, hogy a 16-17. századig Európában a gyermekekről egészen másként, pontosabban nem sokat gondolkodtak rajtuk. A gyermekkor fogalma, mint sajátos testi-lelki fejlődési szakasz, nem létezett. Mivel a gyermekkort nem tekintették speciálisan védett életkornak, fel sem vetődött, hogy a szexuális visszaélések súlyos traumát okozhatnak a gyerekekben, mert még nem is létezett a gyermeki ártatlanság gondolata sem. Szexuálisan használni egy gyereket olyan volt, mint megfejetni vele a tehenet, vagy fát vágatni vele az udvarban.

A gyermeknek, mint sajátos bánásmódot igénylő, életkorának megfelelő bánásmódot igénylő lénynek a felfedezése a felvilágosodás körül kezdődött meg. Először a puritán vallási mozgalom kezdett a gyermekkel, mint a felnőttől alapvetően különböző lénnyel foglalkozni. Később John Locke filozófus 1693-ban kiadta a nevelésről írott gondolatait, amelyek hirtelen népszerűvé tették a témát. A 18. században Jean-Jacques Rousseau tett nagy hatást a gyermekkor felfogására "Emil, avagy a nevelésről" c. munkájával. A 18-19. századra kialakult az ártatlan, naiv, romlatlan gyermek eszméje, amely tart napjainkig, dacára a tényeknek. Ekkoriban született meg a romantikus visszavágyódás a még felhőtlen, boldog, babazsúros, karikát kergető, mindenre rácsodálkozó gyermeki világba. A viktoriánus Anglia idealizálta és szexuálisan neutralizálta a gyermeket, s ezzel egyidőben a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények és a gyermekprostitúció soha nem látott méreteket öltött.


Anglia Middlesex megyéjében tárgyalt nemi erőszak esetek száma 1830 és 1910 között.

A gyermekkor specifikumainak felfedezése a 20. században tovább folyt, számos nagy, máig érvényes gyermeklélektani elmélet született Jean Piaget, Henry Wallon és mások tollából. E teoretikusokra jellemző volt azonban, hogy a gyermek értelmi fejlődését vizsgálták, de szót sem ejtettek a gyermek szexualitásáról. A gyermeki szexualitásról jószerivel még mindig az ósdi, spekulatív freudi tanok vannak forgalomban. Ez jól megfelel korunk idealizáló gyermekfelfogásának, miszerint a latencia korában a gyermekeket a szexualitás teljesen hidegen hagyja. Freud kora erkölcsi felfogását öntötte univerzális fejlődéselméletbe.

A szexualitás alakulása a civilizáció fejlődésével

Az evolúció hajtóereje a szaporodás, és nincs ez másként manapság sem, csak a szaporodást szabályozó feltételek egyre bonyolultabbak. Felszínesen tekintve úgy tűnhet, mintha a szexualitással kapcsolatban mindig kaotikusak lettek volna a viszonyok, pedig erről szó sincs. Az ősi rendből lett a káosz, majd a káoszból kibontakozott egy új, magasabb szintű szabályozott rend. A társadalmi evolúció azt jelenti, hogy az embernek társadalmi története során olyan pszichés átalakuláson kellett keresztülmennie, amely alkalmassá tette őt arra, hogy nagy népsűrűségben is, az erőszak és a hatalom konkrét fenyegetése és jelenléte nélkül is képes legyen viszonylag háborítatlan módon, minden tekintetben biztonságban élni. Az ősemberi időkben a szexualitás egyáltalán nem volt szabályozatlan, hiszen a max. 150 fős törzsekben mindenki ismert mindenkit, a közösség ellenőrzést gyakorolt az egyén nemi élete felett.

Ahogy azonban felbomlottak az ősi társadalmak, s a földművelés kialakulásával rengeteg ember zsúfolódott össze falvakba, majd városokba, az egyén egyre jobban eltűnt a közösség szeme elől, eluralkodott az ösztönök kiélése, s fokozatosan kialakult minden tekintetben a szabályozatlanság.

A felvilágosodás, majd a polgári társadalom kialakulásával kezdődött az államhatalom kiépítése. Kezdődött a "nagy bezárással", azaz a furcsa, közrendből kilógó embereket, pl. elmeháborodottakat, excentrikus figurákat, elbutultakat, stb. begyűjtötték a sárga házakba. A 18-19. században a népszámlálással és az egyének nyilvántartásának bevezetésével folytatódott az a folyamat, amely oda vezetett, hogy ma már az állam minden állampolgáráról jószerivel mindent tud, amire csak kíváncsi. Az emberek lassan megtanulták, hogy a hatalom szeme elől nem lehet elbújni. A civilizáció folyamata nem más, állítja Norbert Elias, mint az ösztönök külső szabályozásának belsővé válása, azaz az embereknek önszabályozóvá kellett válniuk ahhoz, hogy a kapitalista társadalom precíz gépezetként tudjon működni.

Hogy a mai ember ilyen fegyelmezetté és beszabályozottá váljon, olyan eszméknek kellett kialakulnia, amelyek a szexualitást szégyenletesnek, titkolandónak mutatták be, s a felnövekvő gyerekek speciális védelmet élveztek. E megkülönböztetett státuszt a gyermeki szexualitás totális tagadása valósította meg.

A szexualitás újrafelfedezését, tudományos tanulmányozását, a szexuális forradalmat és a szexualitásról folyó nyílt közbeszédet ez az új embertípus tette lehetővé. A szexualitás felszabadítása egy folyamat, amely a lolita-jelenség felbukkanásával új szakaszba érkezett, a gyermek szexuális lényként való újrafelfedezésének szakaszába. Ez az új helyzet persze rengeteg bonyodalmat okoz, hiszen átmeneti korban élünk, a szülők fejében még az idealizált, ártatlan gyermek eszméje él, s a társadalom sem tud mit kezdeni a még kiskorú státuszban lévő, de már nemi életet kezdő, netán még teherbe is eső gyermekkel.

A tinédzser kor evolúciója

Halandó ember azt gondolná, hogy a nemi érés biológiai program, amit nem igen befolyásolnak átlagos körülmények, maximum szélsőséges állapotok, mint fiatalkori intenzív sport, éhínség, háború, stb. A nyolcvanas évekre már felocsúdtak a kutatók, mert a statisztikák egyértelműen azt mutatták, hogy a nemi érés százötven év alatt drámaian felgyorsult, a lányoknak 3-4 évvel korábban jelentkezik az első menstruációja.

Az USA-ban több ezirányú vizsgálatot végeztek és eszerint 1960 és 2002 között átlagosan újabb fél évvel került korábbra az első menstruáció ideje. Az 1980-ban születettek első menstruációja átlagos 12.5 évesen jelentkezett. Érdekes mód, a színes bőrűek (mexikóiak és feketék) körében még alacsonyabb, 12.2 éves korban volt az első menstruáció.

Ugyan, mi okozhatja a nemi érés felgyorsulását és az miért eltérő az egyes emberfajtáknál?

A jobb táplálkozás bizonyítottan gyorsítólag hat, pl. dél-koreai vizsgálatok szerint 1920 és 1988 közt a gyorsan javuló életszínvonalnak köszönhetően évtizedenként 7.7 hónappal került korábbra az első menstruáció ideje.

Ha szem előtt tartjuk, hogy a nemi érés idejének szabályozása évmilliók alatt alakult ki, és értelme a szaporodás optimális időzítése, akkor teljesen logikus, hogy a javuló élelmiszerellátottság ígéretesebb szaporodást jelez, ezért érdemes már korán elkezdeni a szaporodást, mit lehet tudni, mi lesz később.

Evolúciósan egy másik szempont, ami ezzel talán éppen ellentétesnek tűnik, hogy a szegénység és a magas halálozás szintén gyors nemi érésre sarkall, hiszen a nőnek kevés idő áll rendelkezésére, hogy sikeresen szaporodjon.

Persze, honnan tudja az agy, amelyben a nemi érést hormonálisan szabályozó rendszerek találhatók, hogy mik az életkilátások? Jövőbelátás helyett az agy inkább kalkulál. Pl. a magzati korban észlelt táplálási színvonal, vagy a csecsemőkori tápláltság elvileg jól előrejelzi, milyen világba is született bele a gyermek, de a gyermekkor során szerzett szociális tapasztalatok is jelentősen befolyásolják a szaporodási projekt alakulását. Előbbi jelenséget magzati, ill. korai programozottságnak, utóbbi élettörténeti hatásnak nevezzük. A korán észlelt biológiai és szociális életfeltételek a megfelelő biológiai programokat aktiválják. Ezért van az, és ez talán meglepő lesz, hogy az alacsony születési súly előrejelzi a koraibb nemi érést és - a rövidebb életet.

Az alacsony születési súlyon túl a rövid szoptatási idő, az anyától való korai elszakadás, a gyakori költözés és az apa részleges vagy teljes hiánya szintén része a nélkülözésekben bővelkedő gyermekkornak. Az alábbi grafikon azt mutatja, hogy a vizsgált mintában minél több ilyen tényező fennállt, az első terhesség ideje annál korábbra tolódott.

Izgalmas kutatási kérdés, hogy az apa részleges vagy teljes hiánya miért hozza korábbra az első menstruációt és az első terhességet. A kérdést azért is kezdték intenzíven vizsgálni, mert mára ott tartunk, hogy a házasságoknak minimum a fele válásba torkollik, és ez jelentősen módosítja társadalmi szinten a felnövekvő generációk biológiai érését és szaporodási stratégiáit. Őskori viszonyok közt a gyerekek túlélési esélye drámaian lecsökken az apa halálával vagy odébb állásával. Ebből következik, hogy évmilliók alatt bizonyára kialakultak a túlélési és felnövekvési esélyt növelő kompenzáló mechanizmusok, pl. a korai nemi érés, amelyek a gyerekekben aktiválódnak az apa eltűnése esetén. Minél előbb férjet és támaszt találni, ez a túlélés egyik módja.

Egy vizsgálat az USA-ban és Új-Zélandon elemezte az apa hiányának hatását a nemi élet kezdetére és a tinédzserkori terhesség kockázatára.

Az eredmények szerint az apa korai hiány 45-60%-ra növeli meg a lánygyermek korai nemi életének a valószínűségét, ami 15-30%-os kockázatot jelent a korai terhességre.

Persze, az ilyen "rossz" lányok nem akárkivel állnak össze. A vizsgálatok szerint a férfias, macsó típusra buknak, akik magas tesztoszteronszintű, szimmetrikus, jó génű egyének, és akiknek eszük ágában sincs tartósan lekötni magukat. De ez nem igény, hiszen ezek a lányok sem akarnak különösebben kötődni.

Az apa korai hiánya, legyen annak oka a halál, a válás vagy csak a rossz házasság, romboló hatással van az utódok későbbi életére, ami társadalmunk szempontjából azért tragikus, mert nemzedékről-nemzedékre exponenciálisan nő a bizonytalanul kötődő, gyermektelen vagy gyermeküket mostohán nevelő emberek száma. Az egyén életútjával, szaporodási stratégiájával "válaszol" gyermekkori nélkülözéseire. Ez társadalmi szinten összeadódva egy új világot teremt, amelyben alapvetően megváltozik a családról, párkapcsolatról, szülőségről alkotott minden fogalmunk. Hogy mindez hova vezet, nem tudjuk.

Mi rejlik a génjeinkben?

Teoretikus kérdésnek tűnhet, hogy az emberiség éppen most fajul el, vagy éppen most szabadul-e fel a múlt öröksége alól? Az igazi kérdés az, mire vagyunk programozva. Ha ilyen programok aktiválódni tudnak bennünk, akkor ezek bennünk vannak, azaz az emberiség történetében gyakoriak lehettek az olyan létfeltételek, amelyek ma ismét aktiválják ezeket a programokat.

A csontleletek és különféle elméleti modellek alapján úgy kalkulálják, hogy a paleolit korban 7-13 évesen következett be az első menstruáció, s a mai természeti népek vizsgálataiból tudjuk, hogy a menstruációt követő 1-2 évben a lányok már házasodnak és gyermeket szülnek. Evolúciós okokból is feltételezhető, hogy a paleolit korban a nemi érés biológiailag úgy időzítődött, hogy az egybeessen a nő felnőttségre és anyaságra való pszichoszociális érettségével. Egy stabil környezetben, mint amilyen a paleolitikum volt, az evolúciós szelekciós erők olyan vonásokat erősítettek fel az egyénben, amelyek optimális szaporodást biztosítottak a számára. A kőkorszakban tehát a biológiai érés egybeesett a pszichoszociális éréssel, mint minden más emlősfajnál is megfigyelhető.

A földművelésre való áttéréskor jelentős élelmezési nehézségek alakultak ki, az emberek átlagmagassága 5-10 cm-el összement, gyakorivá váltak a betegségek. Ennek hatására az első menstruáció átlagos ideje kitolódott 16-18 éves korra. Az elmúlt 2-3000, de különösen az utóbbi 2-300 év kulturális fejlődése, iskolarendszere, jogalkotása, nevelési szemlélete, és mindezek következtében a lányok pszichoszociális érés is ehhez az életkorhoz igazodott. Ma egy 18 éves lány éppen csak, hogy jogilag felnőtt, de különösen a továbbtanuló lányokat a családi életben betöltött szerepük és eltartottságuk miatt sokkal inkább tekintik még kislánynak.

Evolúciósan programozott testünk és agyunk nem tudja követni a társadalmi és fizikai környezet változását, s ez rendkívül komoly zavarokat okoz mind férfi és nő kapcsolatában, mind a társadalmi intézmények (család, házasság, oktatás, termelés, stb.) működésében mind a nyugati népesség egészségében. Olyan társadalmi viszonyok közt, olyan környezetben, olyan élelmiszereket fogyasztva élünk, amihez evolúciósan egyáltalán nem alkalmazkodtunk.

Az alábbi grafikon ennek az "össze nem illésnek" a folyamatát mutatja be.

A mi társadalmunk hosszú gyermekkort és ifjúkort tételez fel, s ezzel teljesen ellentétes az, hogy gyermekeink 11-13 évesen már biológiai értelemben felnőttek, és természetes, hogy felnőtt jogokat követelnek, miközben a papától kérnek zsebpénzt és a mama csomagolja nekik az uzsonnát.

Persze, ne essünk abba a hibába, hogy a "fiatalokról", mint homogén csoportról beszélünk, hiszen az imént számos kutatáson keresztül bemutattam, hogy a csonkacsaládban, vagy más tekintetben mostoha körülmények közt felnőtt fiatalok a személyiségfejlődés más útját és - evolúciósan fogalmazva- a szaporodás más stratégiáját választják.

A korai nemi érés, és minden kockázatával együtt a korai nemi élet nem bármelyik fiatal sorsa, hanem a rendezetlen életű, stresszes, vagy csonkacsaládokban a jellemző. A gond csak az, hogy az ilyen családok egyre gyakoribbak.

A vizsgálatok fényében a korai nemi érés és a korai terhesség egyáltalán nem a vak végzet, sem az ördögi szórakoztatóipar és média bűne, hanem egyrészt egy általánosabb hatása a társadalmi evolúció miatt felgyorsult nemi érésnek, másrészt evolúciósan megalapozott alternatív szaporodási stratégia aktiválódása válaszként a mostoha életkörülményekre. Nincs okunk tehát senkit vádolni.

Mindenki teszi a dolgát: a férfiak arra vannak evolúciósan programozva, hogy szexuálisan kívánják meg a nemi érettség jeleit mutató lányokat, s arról nem tehetnek, hogy a nemi érés felgyorsult. Egy érett felnőtt persze méltányolhatja, hogy vágya tárgya pszichoszociálisan még nem érett meg a felnőtt nemi életre, de az evolúciós zűrzavar nem csak a lányokat, de a fiúkat és férfiakat is összezavarta, s miért lenne minden férfi érett felnőtt. Az is teljesen rendjén van, hogy nemileg érésben lévő vagy már érett lányok az evolúciós programnak megfelelően csábító jelzéseket sugározzanak ki a férfiak irányába. Soha ne feledjük, hogy kőkori emberek vagyunk kőkori szaporodási stratégiákkal felfegyverkezve.

A lolita jelenséget tehát az evolúciós össze nem illés teremtette, nem az emberi kapzsiság és mohóság, hanem a nyugati civilizáció fejlődésének a következménye, amely olyan ősi, a paleolit korra optimalizált szaporodási stratégiákat aktivál, amelyek nem adekvátak korunk társadalmi viszonyai közt. Kérdés az, hogyan tovább.

Ajánlott olvasmány. 20% kedvezménnyel, ingyenes házhozszállítással megrendelhető (bővebb információért kattintson az alábbi bannerre)

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre