Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Jeff Leach
A kormányzat által ajánlott rostbevitel túl alacsony?
Egy evolúciós szempontú elemzés

Forrás: Jeff Leach: Are government recommendations for daily fibre intake too low? an evolutionary perspective. Published: October 18, 2010

A Tények-tévhitek számára fordította:Homok Szilvia

A cikknek remek aktualitást ad egy most - 2011- febr.14.-én az Archives of Internal Medicine-ben megjelent tanulmány, amely 219,123 férfi és 168,999 nő adatát dolgozta fel. 9 év követés során 20,126 férfi és 11,330 nő halt meg. A legtöbb rostot fogyasztó csoportban (férfiak átlaga 29.4 gramm, nőké 25.8 gramm/nap) az általános halálozás 22%-al csökkent, de pl. a légúti fertőzésből eredő halálozás mindkét nemben jelentősen csökkent, férfiaknál 56, nőknél 59%-al. A vizsgálat gyengéje az alábbi cikk után érthető lesz: a vizsgált népességben a gabonarostok vitték a prímet, így zöldségek-gyümölcsök védőhatása alig tudott érvényesülni. (Parks és mtsi.: Dietary Fiber Intake and Mortality in the NIH-AARP Diet and Health Study)

 

Google hirdetés

 

A modernkori ember a Homo genus fajon belül található sokféle típus közül az utolsó, amely táplálék szempontjából a mai időkre jellemzőtől nagyban eltérő területeken fejlődött. Az elmúlt 2,5 millió év során, mióta fajunk első tagja megjelent az őskori leletek között, az ember a dinamikus környezetében vadon termő növényekből és vadon élő állatokból álló, rendkívül változatos étrenden élt, amely a szó szoros értelmében gleccsersebességgel alakult át. Csupán az utolsó 5 000-10 000 év során kerültek táplálékunkba termesztett növények és háziasított állatok. Génállományunk és annak táplálkozási és élettani jellemzői a háziasítást megelőző gyűjtögető életmód során szelektálódtak az ember történetének mintegy 99%-ában, mely életmódot rendkívül nagymértékben határozta meg a rengetegféle forrásból származó rostot tartalmazó étrend.

Habár evolúcióelméleti és biológiai szempontból a modernkori ember táplálkozásának alapjaként szolgálnak a fenti tények, táplálkozáselméleti és kutatási fórumok világszerte alig foglalkoznak a napi ajánlott rostbevitellel. És ami még ennél is meglepőbb, a rostok egészségügyi előnyeit méltató értekezések túlnyomó része, legalábbis az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, többnyire a rostok mechanikai hatásával foglalkozik (pl. székletlazítás), és szinte figyelmen kívül hagyja azok kulcsszerepét az emberi bélrendszerben élő több trillió mikroba tápanyagellátásában.

Bizton állíthatjuk, hogy a nyugati világra jellemző, krónikusan alacsony rostfogyasztás (napi 12-15 g), együtt az antibiotikumok túlzásba vitt használatával és a többszörösen rezisztens kórokozók kialakulásával, megindított egy nagyléptékű genetikai átkódolódást, melynek elszenvedője az ember és apró, az evolúció során hozzánőtt potyautasai között lassan kialakult, ám rendkívül fontos szimbiotikus kapcsolat. Ennek a közegészségügyre gyakorolt hatásáról alig-alig esik szó.

Miközben ezt olvassa, több millió apró mikroba úszkál a szemgolyóit körülvevő folyadékban is, pedig nem is látja őket. A körmei alatt is millió található, mint ahogyan hús-vér teste minden más elképzelhető táján is: a kezén, karján és a lábán. Több millió sorakozik a nedves orrjárataiban, továbbiak a májában, a szívében, a tüdejében, a hasnyálmirigyében, és több trillió telepedett meg az emésztőcsatornájában is - a szájától egészen a végbeléig - attól a pillanattól fogva, hogy világra jött. De ez a jó hír

A rossz hír, hogy miközben töltögetjük bevásárlókosarunkat és éléskamránkat az ipar tip-top csomagolású árúival, folyamatosan haladunk lefelé egy lejtőn, amely úgy tízezer évvel ezelőtt kezdődött a földművelés megjelenésével. Ez a fordulat, az 1880-ban megjelenő acél hengermalmokkal, az 1970-es évek szubvencionált földművelésével és az élelmiszer forgalmazók és a közegészségügy összeegyeztethetetlen érdekeivel együtt vezetett akaratlanul is az emberi történelem legnagyobb bélbaktérium pusztításához. A mai táplálkozási ajánlások tehát sokat profitálnának, ha figyelembe vennék azt a tényt, hogy az ember nem egyszerűen egy individuumként, hanem egy komplex szuperorganizmusként értelmezendő.

A rendelkezésünkre álló régészeti és néprajzi adatok érdekes emlékeztetői annak, hogy az emberi étrend mára mennyivel kevesebb fajta és mennyiségű rostot tartalmaz.

A modernkori Izraelben a Galileai-tenger partján az Ohalo II nevű 23 000 éves régészeti lelőhelyen talált, rendkívül jó állapotban maradt növénylelet gyűjteménye csodálatos ablakot nyit a rendkívül széles skálán mozgó, mintegy 90 000 növényről tanúskodó étrendre, mivel a leletek között találtak kis fűmagvakat, gabonaféléket (tönkebúzát, árpát), makkot, mandulát, málnát, szőlőt, vadfügét, pisztáciát és sok más gyümölcsöt és bogyósgyümölcsöt. Mivel kiválóan konzerválódtak, megdöbbentő módon 142 különböző fajta növényt sikerült azonosítani, és ezzel bizonyítani, hogy az ott élők a rostforrások milyen gazdag palettáját fogyasztották.

Az ausztrál bennszülöttek állítólag mintegy 300 különböző fajta gyümölcsöt, 150-féle gumós- és gyökérnövényt, és elképesztő mennyiségű csonthéjast, magot és zöldséget ettek. A több mint 800-féle növényi eredetű táplálék nemrégiben végzett elemzése arra utal, hogy 80 és 130 g közé esett a napi rostbevitel - vagy a szükséges napi energiamennyiségnek megfelelően esetleg annál is több volt.

A közepesen száraznak minősülő Texas államban egy 10 000 évvel ezelőtti, szinte hibátlanul megőrzött lelet olyan növényi alapú étrendről tanúskodik, mely rendszerint napi 100-250g közti mennyiségű rostot tartalmazott. 10 000 év több száz, emberi eredetű fosszilizálódott ürülékének (koprolit) vizsgálata is azt mutatta ki, hogy rendkívül változatos volt az abban az időben fogyasztott növények palettája.

Míg a múltban a helynek és időnek megfelelően eltérő volt az ember által fogyasztott rostok fajtája és mennyisége, bizonyos, hogy őseink olyan étrenden éltek, melyben a napi rostbevitel jóval többféle forrásból származott, mint ami a rost egészségi szempontból lényeges szerepével foglalkozó, jelenlegi intervenciós és prospektív vizsgálatokban olvasható. Az ilyen modernkori vizsgálatok a napi 20 g körüli mennyiséget fogyasztó embert már "rostdús étrendű" kategóriába sorolják, miközben valójában evolúciós szempontból nagyon is alacsony a "rostdús étrendűnek" nevezett csoport rostfogyasztása. Így aztán, ha evolúciós megközelítést alkalmazunk, nem meglepő, hogy az ilyen minimális mennyiségű rost témájában látható szőrszálhasogatás nem hozza a feltételezett és kívánt eredményt a vizsgálatok terén.

Az étrendben jelen lévő, az egészségünk védelmét szolgáló rostok modern tanulmányainak kérdését persze az is tovább bonyolítja, hogy a mennyiségen kívül a változatossággal is gond van. A Szövetségi Mezőgazdasági Minisztérium Gazdasági Kutatószolgálata (USDA Economic Research Service) által 2007-ben gyűjtött adatok alapján az amerikaiak 57%-ának esetében mindössze öt táplálékforrásra korlátozódnak a zöldségfélék (burgonya, paradicsom, leveles zöldségek, saláta és hagyma). Ráadásul sajnálatos módon az Egyesült Államokban legtöbbet fogyasztott zöldség, a burgonya, többnyire zsíros, olajban sült burgonya vagy chips formájában kerül a gyomorba. Ami pedig a gyümölcsöt illeti, a teljes gyümölcsfogyasztás 71%-át is csupán öt fajta teszi ki (alma, banán, szőlő, eper és narancs). Evolúciós szempontból az ilyen minimális változatosság még némely teljes kiőrlésű gabona és hüvelyes kíséretében is megdöbbentő hiányt mutat a rostoknak az ősember által egykor fogyasztott, majd a bélrendszerében lakó több száz baktériumfaj által felhasznált fizikai és kémiai palettájához képest. Oly mértékben megváltoztattuk a "köztünk és köztük" folytatott játék szabályait, hogy már-már táplálkozási holtpontra jutott a szimbiotikus kapcsolatunkban létrejött természetes egyensúly.

Az egyfajta "szuperrostként" emlegetett prebiotikumok megjelenése is csak azt bizonyítja, mennyire lényeges az emberi étrendben a rostok változatossága. Lenyűgöző a prebiotikumok egészségi előnyeit bizonyító tudományos írások áradata, és szinte a szó szoros értelmében bepillantást nyerünk táplálkozási múltunk evolúciós függönye mögé.

Az emberi szervezetben természetesen jelen lévő mikrobás organizmusoktól, a probiotikumoktól eltérően a prebiotikumok a probiotikumok táplálékaként szolgálnak. Annak ellenére, hogy sok rostot prebiotikumként emlegetnek, a valódi prebiotikum szelektív módon serkenti az ember számára köztudottan jótékony probiotikumok szaporodását, mint amilyen például a bifidobacterium és a lactobacillus, miközben akadályozza a kevésbé hasznos vagy egyenesen káros baktériumtörzsekét, mint a Clostridium.

Habár prebiotikus rostok világszerte mintegy 30 000 ehető növényfajtában találhatóak, a tipikus amerikai és európai étrend csupán napi 1-3 grammot tartalmaz, néha valamivel többet vagy kevesebbet. A régészeti leletek ismeretében, mint amilyen a fent említett texasi példa is volt, az akkori ember naponta (bár évszaktól függően) 10, 15 és sokszor 20 g mennyiséget is meghaladó rostot evett sivatagi növények formájában, mint amilyen az agávé, a hódfarkú fügekaktusz vagy medvetalp kaktusz, a nyugati üstökvirág, a vadhagyma, stb. Több tucat szakmailag lektorált tanulmány is bizonyítja, hogy a főként cikóriagyökérből származó inulin és frukto-oligoszacharidok formájában napi 5-20 g prebiotikumot fogyasztó vizsgálati alanyoknál jobban szaporodtak a "jó" baktériumok, és javult a kalciumfelszívódás, csökkent az éhség és alábbhagytak az irritábilis bélszindróma tünetei, kisebb lett a fogékonyság az egyes rákfajtákra, a különféle mechanizmusokkal létrejövő gyulladásokra, javult az immunitás, illetve számos ételben található kórokozóval szemben megerősödött a természetes védekező rendszer. És ezzel a felsorolásnak koránt sincs vége.

Tévedés lenne valamiféle csodahírként vagy új felfedezésként emlegetni a prebiotikumok klinikai előnyeiről szóló tudományos és egészségügyi beszámolókat. Inkább az a helyes megközelítés, hogy egyszerűen újra felfedeztük a sokféle rost jelentőségét az emberi étrendben, különösen ami a bélflóra egészségében és egyensúlyában szerepet játszó rostok kérdését illeti.

A prebiotikumok értelmét alátámasztó izgalmas tudományos háttér annak az alapvető biológiai ténynek a kíséretében, hogy az emberi szervezet továbbra is nagy mennyiségű és sokféle rost erjesztésére van kitalálva (min. napi 50-90 g), valamint az a tényező, hogy az egészségünk nagyban összefügg az egészséges bélflóra ápolásával, vészjelzőként kellene, hogy szolgáljon az egészség új gyógymódokkal való megközelítésében. Nem újabb diétára van szükségünk, hanem egy az egész "szuper-organizmust" szolgáló étrendre - amely a mi és az ő érdekeiket is szolgálja.

Annak ellenére, hogy az ember egyszerű, a nyílt szavannán más állatok mellett élő nagy állatból a geológiai erők hatására egy evolúciós szempillantás alatt fejlődött azzá, ami mára lett belőle, mint faj, jelenlegi sikerének nagy részét továbbra is ezeknek az apró mikroorganizmusoknak köszönheti, amelyeknek nincs szüksége sokkal többre, mint hogy legyen egy biztonságos lakóhelyük, és folyamatosan kapják a sokféle és megfelelő mennyiségű, korábban mikrobaőseik fejlődésének is alapjául szolgáló rostot.

Ha továbbra sem foglalkozunk az apró barátainkkal közös táplálkozási múltunkkal, és ahhoz az emberi elképzeléshez ragaszkodunk, hogy függetlenek vagyunk a természettől, annak eredményeként csak a sokféle emberi betegség olyan fokú elharapózása következhet be, hogy az orvostudománynak új nyelvet kell majd kitalálnia a közegészségügy várható nehézségeinek megfogalmazására. Vagy esetleg kér valaki inkább rostot?

Ajánlott olvasmány a témában:

 

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre