Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Einstein, az autista

Az autizmus tudományos karrierje a múlt század negyvenes éveiben kezdődött, amikor Leo Kanner Amerikában és tőle függetlenül Hans Asperger Ausztriában, leírták e betegség elkülönítő tüneteit. A kutatás kezdetben csak az értelmi fogyatékosok egy sajátos, érzelmileg kötődni képtelen, különös magányba süppedt csoportját vizsgálta. Mára, e kutatások melléktermékeként, egy sajátos zsenielmélet is kezd kibontakozni.

 

Az autizmus igazi lényegét olyan embereken lehet tanulmányozni, akik nem szenvednek az autizmussal gyakran velejáró egyéb agysérülések következményeitől, hanem csak tisztán autisták. Vannak ilyenek, ők az Asperger szindrómások. Míg Leo Kanner elsősorban az értelmi fogyatékossággal sújtott autistákat tanulmányozta, Asperger-t olyan betegekkel hozta össze a sors, akik kiemelkedően intelligensek voltak, szociálisan is látszólag jól funkcionáltak, de…de mégis volt valami furcsa, valami zavaró bennük. Például nem ismerik a tekintet-kommunikációt, nem néznek beszédpartnerük szemébe, vagy csak meredten bámulják.
Az Asperger szindrómások mozgása ügyetlen, szociálisan gátoltak, rossz társalkodók (hacsak nem mániájukról beszélhetnek), szeretik a magányt és a magányos elfoglaltságokat, nehezen alkalmazkodnak a szociális elvárásokhoz, ettől excentrikusak, különcök, emberi kapcsolataikban merevek, kerülik az intimitást, mániákus szenvedélyességgel vonzódnak általában a természettudományokhoz, vagy valami elvont dologhoz, és rendkívül naiv, olykor nevetséges, olykor idealisztikus igazságérzet hajtja őket. Mivel rendkívül okosak, életük során rengeteg megfigyelést tesznek az emberek viselkedéséről, és bár ők is nagyjában-egészében híján vannak az "implicit tudatelméletnek", a fejükben őrzött egyfajta viselkedéses példatár alapján felnőttkorukra már viszonylag eligazodnak szociális helyzetekben, persze olykor az "elefánt a porcelánboltban" benyomást keltve, ugyanis az emberi kommunikáció rendkívül összetettségét és sokértelműségét a legjobb megfigyelő képességgel sem lehet empátia és intuíció nélkül igazán megérteni. Ezért általában nincs humorérzékük, mindent "szó szerint" értenek, sokszor bajban vannak a metaforákkal és az átvitt értelmű fogalmakkal.
Az Asperger szindrómások igen sokat szoktak tépelődni olyan szavakon, mint "magasztos", "szerelem", "megindító"; szótárakban keresgélnek, ill. próbálják megfejteni, mit érezhetnek az emberek, amikor e szavakat használják. Amikor Oliver Sacks, a híres neurológus író megkérdezte egy csodás táj kapcsán Temple Grandin-t, korunk egyik híres Asperger szindrómását, hogy átérzi-e a táj fennköltségét, Temple őszintén azt válaszolta, hogy nem érzi, de megérti, hogy mások ezt nevezik fennköltnek. Mikor azt kérdezte tőle Sacks, szerinte milyen lehet a szerelem, Temple azt felelte, szerinte az olyan lehet, mint az elájulás. Temple Grandin egyébként professzorként kutat és oktat egy amerikai egyetemen.

Albert Einstein a magányos utas

Íme egy jellegzetes Asperger szindrómás vallomás az emberi kapcsolatokról és igazságról: "Szenvedélyes szociális igazságérzetem és felelősségtudatom mindig különös ellentétben állt azzal, hogy kifejezetten hiányzik belőlem a vágy a más emberi lényekkel, vagy közösségekkel való közvetlen kapcsolatra. Igazi "magányos utas" vagyok, és soha nem tartoztam tiszta szívemből sem hazámhoz, sem otthonomhoz, sem barátaimhoz, vagy akárcsak közvetlen családomhoz; s e kötelékek közt is, soha nem veszítettem el a távolság érzését és a magányosság iránti vágyamat."
E fenti találó sorokat Albert Einstein írta, akivel kapcsolatban egyre több az érv arra, hogy valójában egy zseniális autista volt. Érzelmi elköteleződési problémáira utal, hogy Einstein nem mutatott különösebb felelősségérzetet közvetlen családja iránt, bár egész életében az emberiségért dobogott a szíve. Nem foglalkoztatta házasságon kívül, későbbi feleségétől, Mileva Maric-tól született gyermeke sorsa, akit Mileva Szerbiába visszavonulva szült meg, és adott örökbe. A dolog annál is furcsább, mert a kislány 1902-ben született, s Einstein pedig 1903-ban elvette Milevat. De ez a házasság sem valami vak szerelem szülötte volt, sokak szerint feleségét is azért "szerette meg", mert évfolyamtársak voltak a főiskolán, és vele éjt-nappallá téve lehetett a fizikáról beszélgetni. Levelezésük alapján feltételezik, feleségének nem kis szerepe lehetett a relativitáselmélet kidolgozásában, s talán ezért is adta neki oda Einstein válásukkor a Nobel díj teljes összegét. Einstein, ahogy kezdett befutott híresség lenni, felesége és két fia nem sokat látták odahaza. Később, válásuk után Einstein feleségül vette elsőfokú unokatestvérét, Elsa Lowenthal-t. Állítólag nagy volt a szerelem, amit Elsa több éves odaadó betegápolásával ért el, de sem a szerelem, sem a hála nem gátolta meg Einsteint abban, hogy rendre meg ne csalja feleségét. Mindez persze lehetne bohémság is, de más szempontból az érzelmi elköteleződés hiányát jelzi.
Felnőttkorában emberi kapcsolataiban kifejezetten ügyetlen volt, nyers, szókimondó, tapintatlan, amit a zseni különcségének számlájára írtak. Barátaival mindig tudományos eszmecseréket folytatott, s nem intimitásokról beszélgettek. Einstein nem tudott "csak fecsegni", ez általában nehézséget jelent az Asperger szindrómásoknak, mert nem értik, mire jó ez. Philipp Frank barátja és életrajzírója írta róla, hogy "szenvedélyesen érdekelte minden idegen sorsa, de egyből visszahúzódott kagylóhéjába, ha a kapcsolat intimmé kezdett válni." Einstein gyermekkorában magányos volt, kortársaival nem barátkozott, egyedül építgetett otthon 14 emeletes kártyavárakat, vagy fel-alá masírozva dobolt játékdobján. Kortársai kinevették, csúfolták, lökött fickónak tartották. Tanulási és beilleszkedési nehézségei miatt éveken át magántanulóként végezte az elemit, a gimnáziumból meg kibukott. Később főiskolai felvételije sem sikerült, úgyhogy csak egy év múlva kezdhette el tanulmányait. Mindez a szociális alkalmazkodás zavarára és az egyenetlen szellemi fejlődésre vall. Az Asperger szindrómásokra jellemző felfokozott és gyerekes igazságérzet őt is jellemezte, már gyermekkorában is vég nélkül vitatkozott tanáraival, s részben ezért is tanácsolták, hogy inkább legyen magántanuló. Életében 195 politikai kiáltványt írt, mindig felemelte szavát minden szabadságjogot érintő kérdésben, küzdött az atombombáért, majd az atombomba ellen, a zsidóság felszabadításáért, a négerek jogaiért, de sokszor rossz helyen, rossz időben nyilatkozott, ami viszont láthatóan nem érdekelte. Az FBI mindenesetre vaskos dossziét vezetett róla, mint megbízhatatlan kommunista szimpatizánsról, hírneve azonban megvédte a közvetlen támadásoktól.

 

Google hirdetés

 

 

A bölcs idióták és az Asperger szindrómások fontos jellemzője, hogy mindig van valami, szinte eszelős szenvedély az életükben, amiben gyakran zseniálisat alkotnak. Einsteinnél fizika iránti szenvedélyét egy öt éves korában kapott iránytű indította be, s onnantól kezdve a tudomány volt a mániája. 12 évesen beleszeretett az Euklideszi geometriába. Későbbi éveiben nem járt be az egyetemre, hanem otthon olvasta saját könyveit. A fizika kötötte első feleségéhez is, és sokan úgy látják, hogy Einstein élete utolsó harminc évében már semmit nem alkotott, idejét egyszerűen tudományos rögeszméjének, az egységes mezőelméletnek szentelte. Nobel díjasként Princetonban ezt megtehette.
Az autizmus lényegében valamiféle agyfejlődési zavar vagy sérülés, s ez mai tudásunk szerint elsősorban és leggyakrabban a balféltekét érinti, amelyben a beszédközpont is található. Ez az oka annak, hogy nagyon sok autista egyáltalán nem tanul meg beszélni, vagy beszédfejlődése erősen megkésik. Einstein négy éves korában még nem tudott beszélni, később beszéde lassú és vontatott volt, s hét éves koráig visszhangszerűen ismételgetett mondatokat. Diszlexiás volt, s sokára tanult meg olvasni is. Mozgása ügyetlen volt, amit szintén az Asperger szindrómások egyik jellemzőjének tekintenek.
Míg a balfélteke a beszédért felelős, a jobbfélteke elsősorban vizuális és zenei képességeket hordoz magában. Nem véletlen hát, hogy a legtöbb bölcs idióta, vagy Asperger szindrómás kiemelkedő képessége vagy a képzőművészet, vagy a zene területére esik. Einstein verbalitása egész életében a gyengéje volt, s jól tudjuk, hogy gondolkodása vizuális természetű volt. Mindent elképzelt, látott maga előtt, s aztán próbálta meg szavakba önteni. Tehetséges zenész is volt, s vizuális gondolkodása és zenei képességei egyaránt alátámasztják az Asperger szindróma meglétét.
Einstein rendkívül zavaros előadó volt, feltehetőleg azért, mert nem tudott figyelni a hallgatóságra. Egy zseninek persze mindent megbocsátanak. De hogy miről is lehetett szó, azt Temple Grandin esete illusztrálja: mikor előadott, nem is nézett hallgatóira, s nem figyelt arra, értik-e, amit mond. Grandin írásait elemezve az Asperger szindrómások "tudatelméleti" hiányosságainak finom jeleit lehet felfedezni: hirtelen váltásokkal és logikai ugrásokkal van tele a szöveg, mert Grandin nem tudta beleélni magát olvasói helyzetébe, nem tudta megítélni, hogyan hat rájuk a szöveg. Valahogy így lehetett Einsteinnel is.
Mivel az autizmus genetikailag is meghatározott, fontos szemügyre venni a felmenők és utódok betegségeit, foglalkozását. Asperger szindrómásoknál gyakori a felmenők közt a mérnők, mert ez némileg autisztikus foglalkozás, fokozott vizualitást és rajzkészséget és természettudományos elkötelezettséget igényel. Einstein apja, valamint az Einsteinre nagy hatást gyakorló nagybátyja egyaránt mérnök volt, s Einstein egyik fia is mérnökké vált. Einstein másik fia viszont schizofrénként egy pszichiátriai osztályon végezte, s a schizofrénia szoros biológiai rokonságban van az autizmussal.
Einstein 1955-ben bekövetkezett halálakor Thomas Harvey patológus engedélyt kért Einstein fiától, hogy apja agyát megőrizze az utókornak. Harvey 240 szeletre vágva tartósító folyadékban őrizgette negyven évig a zsákmányt. Einstein agyát három kutatócsoport is megvizsgálta az idők során, és megállapították, hogy egyrészt kb. 15%-al kisebb, mint az átlagos agy, másrészt viszont az alsó fali lebeny, amelynek rendkívüli szerepe van az elvont gondolkodásban, a matematikai képességekben és téri gondolkodásban, az átlagnál nagyobb számú idegsejtet tartalmazott, és sokkal szélesebb volt, mint egy átlagos agy. Ez magyarázat Einstein különleges képességeire és vizuális gondolkodására, ez volt az ő zseni-modulja. Ugyanakkor nem meglepő az eredmény, ugyanis autistáknál gyakran találunk neuron többletet, ami egy agyfejlődési zavar következménye.
Be kell látnunk, hogy Einstein zsenialitása tulajdonképpen autizmusa következménye volt, ez persze mit sem von le munkássága értékéből. De jobban belegondolva, azt kell kérdezzük; vajon Einstein kivétel volt, vagy szabály?

Isaac Newton, a mosolytalan tudós

Newton egész élete és személyisége, ha levonjuk belőle a kötelező ájult tiszteletet, ugyancsak arra vall, hogy autista volt. Koraszülöttként látta meg a napvilágot, s olyan gyenge volt, hogy nem is reménykedtek életben maradásában. Az ilyen születési problémák gyakran okoznak rejtett agysérüléseket. Apja már születése előtt pár héttel meghalt, s így útjában is volt a hamarosan újraházasodó anyjának. A kis Isaac 3 éves korában nagyanyjához került, s csak 11 éves korában, mostohaapja halála után vette ismét magához anyja, aki eztán sem sokat törődött vele. Sokan ebből vezetik le Newton későbbi mogorva, ellenséges, provokatív személyiségét. A másik verzió, hogy ugyanolyan nonkonform, szókimondó és igazságkereső volt, mint később Einstein. Hajlamos volt a dührohamra és erőszakosságra, ami autistáknál nem ritka, ha frusztráltak. A két fizikus közti párhuzamot tulajdonképpen nem a véletlen, hanem a közös betegség adja. Isaac is kicsi korától kezdve megszállottan érdeklődött a technika iránt. Magányos gyermek volt, egyedül szeretett játszani. Kis szélmalmot fabrikált, amely magokat őrölt, vízórát készített, lámpást csinált, sárkányt eresztett, napórát készített. Anyja földművest akart faragni belőle, de Isaac csak olvasott, elmélkedett és találmányokat gyártott. Nagybátyja végül belátta, hogy Isaac-ot fanatikusan csak a technika és a matematika érdekli. Felvették a cambridge-i Trinity College –ba, ahol sokat csúfolták szórakozottsága, unalmassága, szerencsétlenkedése és gyenge tanulmányi eredménye miatt. Ismét a párhuzam Einsteinnel: beilleszkedési nehézségek, különc, excentrikus viselkedés. Ő sem tanulja a kötelező anyagot, hanem otthon bújja Descartes-t, Gassendi-t, Hobbes-t. Nem nagyon díjazzák ezt, mert neki Euklidesszel és Arisztotelésszel kéne foglalkoznia, de végül is valahogy elvégzi az egyetemet. Ekkor az egyetemet egy pestises megbetegedés miatt két évre bezárják, Newton visszamegy Woolsthorpe-ra, a birtokra. Itt 18 hónap alatt zseniális matematikai eljárásokat dolgoz ki, megalapozza a színelméletet és a gravitációs elméletét. Hihetetlen teljesítmények, jól illenek egy autista zsenihez. Visszatér az egyetemre, ahol hamarosan 27 évesen átveszi szigorú matematika tanára katedráját. Újabb párhuzam: Newton óráit úgy tartja meg, hogy felolvassa előadását, nem érdekli, ki érti, ki nem érti, nem is igen népszerű, előfordul, hogy senki nincs rajta kívül a teremben, ő azonban ekkor is megtartja óráját. Ugye ez is ismerős!? 1678-ban komoly idegösszeomlást kap, megszakítja még csekélyke kapcsolatait is, és misztikus tanulmányokba mélyed. Különös keveréke ez a zsenialitásnak és irrealitásnak.
Életvitele is különös. Nincs családja, nincsenek barátai, nem jár sehova és őt sem látogatják, egész nap gondolataiba merül, hogy olykor enni is elfelejt, soha nincs egy mosoly az arcán, soha egy percet nem pihen, nem szórakozik. Semmi spontaneitás nincs az életében, csak a munka és a munka. Oliver Sacks is így írja le Temple Grandin mindennapjait. Ebben az életstílusban jól felismerhető az Asperger szindrómára jellemző szenvedélyes elmerülés a választott témában, és a "mihaszna" emberi gyarlóságok kerülése. Newton, Einsteinhez hasonlóan, élete végére rögeszméjébe süllyedt, sőt azt mondják, kicsit meg is őrült. Nemrég egy jeruzsálemi könyvtárban több ezer oldalas Newton kézirat került elő, mely arról tanúskodik, hogy Newton vagy ötven éven át a Biblia kódjának megfejtésével is foglalkozott, mert úgy vélte, abból megértheti az Univerzum titkos Isteni törvényeit. Úgy kalkulálta, hogy 2060-ban lesz a világvége. Érdekes, hogy egyszer Einstein is azt nyilatkozta, őt valójában soha nem is a fizika érdekelte, hanem az, hogyan működteti Isten a világot.

Mindenkiben ott rejlik a zseni?

Dr. Bruce Miller neurológus arra figyelt fel időskori elbutulásban, vagyis demenciában szenvedő betegeinél, hogy némelyiknél képzőművészeti tehetség bontakozott ki az elbutulás következtében. Mivel kísérteties volt a hasonlóság a művészeti tehetséget mutató autisztikus savantokkal, összehasonlító vizsgálatokat végeztek agyi képalkotó eljárással. Kiderült, hogy mind a dementálódott betegekben, mind a művész autistákban a bal halántéklebeny és homloklebeny területén károsodás volt kimutatható. Az eredmény nem meglepő, hisz ez a terület felelős többek közt a beszédért és a magasabb rendű gondolkodási funkciókért, s mint tudjuk, autizmusban a beszéd zavara vagy hiánya igen gyakori.
Ahogy egy kutató megfogalmazta, ez azt jelenti, hogy a bölcs idióták nem agysérülésük ellenére, hanem agysérülésük miatt zseniálisak. A feltevést különös kórtörténetek bizonyítják: több olyan esetet ismerünk, amikor teljesen normális személyeknél balfélteke sérülést követően autisztikus zseniképességek fejlődtek ki. Egy fiúnál balfélteke sérülést követően briliáns szobrászképességek jelentek meg, másoknál zenei tehetség, megint másoknál hihetetlen memóriaképességek, naptárszámolási képesség, stb. jelentek meg.
Nemrég egy ausztrál kutatócsoport a fejébe vette, hogy ha sikerülne átmenetileg kikapcsolni a bal halánték- és frontális lebeny működését, akkor zseniális képességek kell hogy megjelenjenek az addig átlagos képességekkel bíró kísérleti személyeknél. Az irányított pulzáló mágneses térrel elő lehet idézni ilyen inaktiváló hatást, minden később károsodás nélkül. 17 személy vett részt a vizsgálatban, s többüknél, a balfélteke elülső részének inaktiválódását követően valóban megjelentek különleges képességek, úgymint naptár számolási képesség, rajzolási tehetség, matematikai és memória képességek. Ugyanakkor a vizsgálat azt is jelezte, hogy nem mindenkinél sikerült kiváltani zseniképességeket. Az ok nyilvánvaló: az autisztikus személyeknél a fejlődés során a balféltekei agysérülést az agy igyekszik más területek fejlesztésével kompenzálni, s ilyenkor általában a jobbféltekei képességek túlfejlődnek.
Hogy minden zseni autista volna, nem valószínű. De az sem, hogy az autisták garantáltan zsenik is. Annyi bizonyos, ideje újragondolnunk a zsenikről szóló romantikus elképzeléseinket. S addig is nem árt megszívlelni Einstein elgondolkodtató kérdését: Egyszer egy csinos, de butuska színésznő azt mondta Einsteinek: Micsoda gyerekünk lehetne az én külsőmmel és a maga eszével! Mire Einstein így felelt: De mi a garancia arra, hogy a gyerek nem az én külsőmet és a maga eszét örökli?

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre