Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Az elhízás, mint betegség

(Részlet a Szendi-Mezei: Paleolit szakácskönyv II.-ből)

Az elhízás nem egyszerűen falánkság, a dolog ennél bonyolultabb. A nyugati étrend olyan problémákat idéz elő az emberi szervezetben, amitől az ezen az étrenden élők törvényszerűen elhíznak.

 

Google hirdetés

 

A nyugati orvoslás paradox viselkedést tanúsít az elhízással szemben. Egyfelől az elhízást betegségnek nevezi, másfelől a betegeket hibáztatják a túlevésért. Na, de valami vagy betegség, vagy jellemhiba, nem? Az orvoslás érvelése szerint az elhízás azért betegség, mert világszerte számos súlyos betegséghez vezet, mint pl. a szív és érrendszeri betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség, a rák, stb. (Gard és Wright, 2005). Ezzel az erővel az autókarambolokat is betegségnek nevezhetnénk, hiszen gyakran azok is súlyos egészségkárosodáshoz vezetnek. Az elhízás ilyen indoklással nem nevezhető betegségnek. Ha úgy volna, ahogy a nyugati orvoslás száz éve állítja, hogy a túlevés és a mozgásszegény életmód okolható a népesség szintű elhízás járványért, akkor az elhízást egyszerűen a mohóság és a lustaság következményének kéne tekinteni. Vajon, ha ilyen primitíven gondolkodik a nyugati orvoslás az elhízásról, akkor miért udvariaskodik, és miért nem mondja ki, amit gondol? "Hülye dagi, mit tömöd a fejedet?"

Az udvariaskodás oka valószínűleg ott keresendő, hogy egy nemzet felét-háromnegyedét mégsem lehet jellemgyengének nevezni.

Nem állna távol tőlünk kimondani, hogy az elhízás jellemhiba, ha az lenne. De jó okunk van azt állítani, hogy az elhízás valóban betegség, de nem a túlevés és nem a lustaság okozza. Legalábbis az elhízottak jó részében.

Ha összevetjük a természeti népeket a nyugati emberekkel, akkor még könnyen eshetünk abba a tévedésbe, hogy a természeti népek azért karcsúak, mert keveset esznek, és sokat mozognak. Amikor egy természeti nép áttér a nyugati étrendre, jól tudjuk, hogy az emberek csúnyán elhíznak, és 30-50%-ban cukorbetegek lesznek. Vajon a nyugati étrenddel együtt egyből mohókká és lustákká válnának? Nem hisszük.

Az elhízás története

A tudósokat már a 19. századtól foglalkoztatta, miért híznak el egyes emberek. Ekkor született az a túlon-túl is kézenfekvőnek tűnő, s ezért máig elevenen élő dogma, hogy az elhízást egyszerűen a túlevés okozza. Bizonyára van ilyen is, de népesség szinten ez nem magyarázat. A kutatók már az 1870-es években kimutatták, hogy 100 elhízottból 40 valóban nagyevő, de 50 abszolút mértékletesen, 10 pedig kifejezetten korlátozó módon táplálkozik. Más vizsgálatok ugyancsak megerősítették ezt az arányt (Csergo, 2009). Vagyis több mint száz éves ismerik azt a paradoxont, hogy az elhízás nem egyszerűen az elfogyasztott étel mennyiségétől függ.

De akkor vajon miért hajtogatja a mai napig a közegészségügy, az orvoslás, és a dietetikusok kórusa, hogy az elhízást mértékletes evéssel és mozgással lehet leküzdeni? Ez valójában nem más, mint az áldozatok hibáztatása. Évtizedek óta súlyos elhízáshoz vezető étrendi ajánlások vannak érvényben, és aztán, aki ettől elhízik, azt személyében hibáztatják, hogy nem tudott mértéket tartani (Haite és mtsi., 2010). Kísértetiesen hasonló a helyzet a rákkal. Az embereket lebeszélik a napozásról, a valós D-vitamin szükséglet töredékét ajánlják, korlátozzák a D vitamin hozzáférhetőségét, majd a lakosság rákban elpusztuló harmadát azzal vádolják, hogy nem táplálkozott "egészségesen" és nem járt el szűrővizsgálatokra. Ahogy a rák nem a szűrővizsgálatokkal előzhető meg, úgy az elhízás sem a közegészségügyi ajánlásoktól fog megszűnni. Elég megnézni a középkorú vagy idősebb dietetikusokat, ugyanúgy elhízottak, mint azok, akiknek tanácsokat adnak az "egészséges" életmódról.

Az emberek igenis követik a közegészségügyi és orvosi ajánlásokat. Ha nem követnék, akkor ma nem lenne a nyugati ember zsírfóbiás, nem sütne-főzne étolajjal, nem tömne magába annyi finomított szénhidrátot, nem szedne annyi ember koleszterinszint csökkentőket. A hivatalos ajánlások pontosan erre buzdítják őket. Az emberek nem akarnak elhízottak lenni. A fogyókúrás receptek, módszerek, könyvek a legnépszerűbb dolgok közé tartoznak. Minden reménytelenség ellenére az emberek újra és újra megpróbálkoznak, csak nem tudják, hogy a nyugati táplálkozás ilyen-olyan módosításaira épülő módszerek eleve halálra vannak ítélve.

A 18-19. századig a kövérség csak a felső osztályokat jellemezte (Csergo, 2009), ma viszont az elhízottság az alsó osztályokra jellemző (Taubes, 2011). Azt még elhihetnénk, hogy régen a szegények éheztek, a gazdagok meg dőzsöltek. De ugye a fordítottját mégsem gondolhatjuk, hogy most meg a szegények dőzsölnek és a gazdagok éheznek. A magyarázat sokkal inkább az, hogy a 19. század közepéig-végéig mást ettek a szegények és mást a gazdagok, és aztán fordult a helyzet, és most a szegények eszik azt, amit már a gazdagok kevésbé fogyasztanak.

Két kutató rekonstruálta, hogyan is éltek Angliában az 1850-es években a munkások. Ahogy a szerzők írták, a munkások étrendje a paleolit étrendhez közelített. Sok zöldséget, sok gyümölcsöt, sok belsőséget és húst fogyasztottak. A túlsúly és elhízás egyáltalán nem volt jellemző, s a csecsemő és gyermekhalandóságot leszámítva átlagosan tovább éltek, mint ma a magyar emberek. Pedig akkor nem volt még fejlett csatornázás, közegészségügy, antibiotikumok, mindenki számára elérhető fejlett technikájú orvoslás.

A hivatalos ajánlások csődje

>

Az elhízásjárvány a statisztikák szerint a 19. század végén kezdődött, akkor a lakosság 5%-a volt elhízott, majd minden tíz évben további 4-5%-kal nőtt az elhízottak aránya. A koleszterinteória diadalmaskodása után a hatvanas-hetvenes évektől eldurvultak a folyamatok, már nem egyszerűen a az elhízottak száma, hanem az elhízás súlyossága is nőtt. Pl. az USA-ban 1986 és 2000 között az 50-es BMI-ű (ami megfelel annak, hogy valaki 170 centisen 150 kg) emberek aránya ötszörösére nőtt (Seidell, 2005) és rohamosan nőtt az elhízott gyerekek száma is. Már nem egyszerűen túlsúlyos a nyugat, hanem az extrém mód elhízottak aránya is drámai mértékben megnőtt.

Ám mintha mi sem történt volna, a legújabb étrendi ajánlások megismétlik ugyanazt, amitől idáig jutott a nyugati társadalom.

A táplálkozástudomány és a dietetika totális kudarcát jelzi egy 2011-ben megjelent megdöbbentő összefoglaló, amelyben két tudós nő, Linda Bacon és Lucy Aphramor az elhízásválság gordiuszi csomóját egy nagysándori nyisszantással kívánta megoldani (Bacon és Aphramor, 2011). Összefoglalójukban végig amellett érveltek, hogy az elhízást nem kezelni kell, hanem elfogadni. Élére álltak egy mozgalomnak, amelynek az Egészség Minden Méretben nevet adták. Sorra vették a különféle kutatásokat, és azt bizonygatták, hogy nem is olyan egyértelmű, hogy a civilizációs betegségeket az elhízás okozza. Mi több, a túlsúlyos emberek tovább élnek, egészségesebbek, stb., stb. Úgy véljük, eddig csak válság volt, s most jön a tragikus végkifejlet. Mert eddig csak egyre romlott a helyzet, s volt rá remény, hogy egy nap valaki "odafent" csak beismerni, hogy a nyugati táplálkozás a probléma lényege. De ha a közegészségügy stratégiát vált, és azt kezdi bizonygatni, hogy valójában nincs is válság, az elhízás természetes állapota az emberiségnek, akkor senki meg nem állítja a hajó süllyedését.

Hogy lehet fogyni?

A nyugati táplálkozástudomány azt látta be, hogy sehogy. Legalábbis a számára elfogadható étrenddel nem. A dietetika saját csapdájában vergődik. A zsírt bűnösnek kiáltották ki, amit már nem lehet visszavonni, mert óriási profitot termelő iparágak épültek erre az axiómára. A finomított szénhidrátok fogyasztását ugyancsak merész dolog volna megkérdőjelezni, miután évtizedeken át ezt ajánlották, erre állt rá a mezőgazdaság és az élelmiszeripar is. A fehérjét "nagy kalóriájú" ételnek tekintik, ami ráadásul tönkrevághatja a vesét. Úgy néz ki a helyzet, mint a bukás előtt álló rendszerekben, amikor mindenki tudja, hogy már itt a vég, de aki ezt kimondja, azt árulónak bélyegzik. A nyilatkozó dietetikusok hivatalból gajdolják, amit állásuk védelmében hajtogatniuk kell, de közben már maguk sem hisznek benne.

Bacon és Aphramor említett tanulmányában összefoglalják a különféle fogyókúrás módszerek klinikai vizsgálatait és rámutattak arra, hogy ezekkel mindig csak átmeneti fogyás érhető el. Az utánkövetés során a páciensek villámgyorsan visszaszerzik korábban leadott súlyukat.

A leglátványosabb kudarcot a Women's Health Initiative elnevezésű 8 éves követéses vizsgálat jelentette, amelyben húszezer nőn próbálták igazolni a hivatalos étrendi ajánlások igazát. A nőket zsírszegény étrendre állították és a szükségeshez képest átlag 360 kcal-al kevesebbet ettek a vizsgálat végéig. Ez a napi kalóriaszükségletük 20%-os csökkentését jelentette! Ilyen kalóriacsökkentés mellett a nyolc év alatt a nők átlagban 10 dkg-ot fogytak, viszont a derékbőségük kicsivel nőtt, azaz veszítettek az izmaikból, és megnövelték a zsírt a hasukon. Pedig a kalóriaszámítások szerint már az első évben átlagban 15 kg-ot kellett volna fogyniuk (Taubes, 2011).

Hasonlóan sivár a helyzet a fokozott fizikai aktivitásra épülő fogyasztó módszerekkel. Az emberi szervezet hihetetlen energiatakarékosan működik, nagyon sok erőkifejtés is meglepően kevés energiát használ el, s ráadásul az emberek a fizikai terheléstől nagyon megéheznek (Taubes, 2011).

Miért nem működnek a különféle hivatalosan ajánlott fogyókúrás módszerek? A válasz roppant egyszerű, de többrétű.

Először is, a szervezet nem olyan, mint egy bankszámla, hogy méretét csak a betétek és a kivétek különbsége határozza meg. A szervezetünk az evolúció évmilliói alatt megtanult dinamikusan alkalmazkodni az ínséghez és a bőséghez. Ha keveset eszünk, takarékoskodni kezd, ha sokat eszünk, azonnal tárolni kezd.

Másodszor a szervezetünk egészen eltérően használja fel a különféle csoportba tartozó tápanyagokat. Ha valaki csak a kalóriatáblázatokat nézegeti, akkor elhűlve látja, hogy mondjuk a zsírok ötször annyi kalóriát tartalmaznak, mint a kenyérfélék, és rögtön elhiszi, hogy nem a kenyér, hanem a zsír hizlal. A vizsgálatok azonban éppen az ellenkezőjét bizonyítják. A sok zsírt, sok fehérjét és minimális szénhidrátot tartalmazó ketogén étrendnél már csak az éhezés vezet gyorsabb fogyáshoz.

Az evolúció során szervezetünk nem tanulta meg megfelelően kezelni a nagy mennyiségű finomított szénhidrátot, mert ilyet sosem fogyasztottunk. A szervezetünk arra van "kitalálva", hogy amint egy kis fölös szénhidráthoz jut, azt rögtön tárolja el. A nyugati ember testét naponta elárasztó tetemes mennyiségű finomított szénhidrát teljesen szétzilálja a szervezet anyagcseréjét.

A gyorsan felszívódó szénhidrátok, mint pl. a gabonafélék, a burgonya, a rizs, a kukorica, a cukor a szervezetbe kerülve gyors és tartós vércukorszint emelkedést okoznak, ezért is nevezzük ezeket az ételeket nagy glikémiás indexűnek és telítettségűnek. A magas vércukorszintre a hasnyálmirigy sok inzulint bocsát a vérbe, hogy normalizálja a vércukor szintet. Ám minden finomított szénhidrátot tartalmazó étkezés után cukortúlkínálat keletkezik, ami a sejtekre nézve ártalmas, ezért védekezésként fokozatosan érzéketlenné kezdenek válni az inzulinra, amelynek az volna a dolga, hogy a cukrot a sejtekbe tessékelje. A cukrot azonban el kell távolítani a vérből, ilyenkor működésbe lép a szervezet fölös energiát tároló rendszere, a zsírszövet.

Kétféle zsírszövetet növesztünk, az egyik a bőrünk alatt van, a másik a belső szerveink köré épül fel. Ez a viszcerális zsír, amely az inzulinrezisztenciát tovább növelő anyagokat bocsát ki. Minél tovább fogyaszt tehát a szervezet finomított szénhidrátokat, annál komolyabb lesz az inzulinrezisztencia és annál hízékonyabb lesz az ember. A helyzetet tovább rontja az üdítőitalokban és minden élelmiszeripari termékben megtalálható fruktóz növekvő fogyasztása, a fruktóz ugyanis erősen fokozza az inzulinrezisztenciát.

Végül fontos az emberi táplálkozást evolúciós perspektívába helyezni. Az emberi gyomor mérete úgy alakult ki, hogy a természeti ember által fellelhető alacsony kalóriasűrűségű táplálékokból az energiaellátáshoz szükséges mennyiséget képes legyen befogadni. A nyugati étrend nagy kalóriasűrűségű ételekből áll. Ugyanakkora űrtartalmú gyomor a szükséges kalóriamennyiségnek a többszörösét fogadja be a jóllakottság érzésének eléréséig. Ha a kalóriasűrűséget anyagsűrűséggel modellezzük, akkor csak töltsünk meg egy párnát tollpihével, és egy másikat tömjünk ugyanolyan feszesre vasgolyókkal, és látni fogjuk a kétféle étrend közti különbséget.

Ezért, ha a nyugati étrenden valaki csökkentett kalóriájú étrenden akar élni, folyamatosan éhségérzet gyötri. Ez persze csak részben fakad a gyomor csökkent teltségéből, az éhségérzetet fokozza az is, hogy a kevesebb szénhidrát hatására nem a megszokott mértékben emelkedik meg a vércukorszint. A paleolit táplálkozás élelmi anyagaiból alacsony kalóriasűrűségük miatt jóval többet lehet fogyasztani a túlevés kockázata nélkül is. További előnye a paleolit táplálkozásnak, hogy az objektív vizsgálatok szerint is, de szubjektíve is, a zsír és a fehérje az, ami igazán laktató, míg a nyugati étrend szénhidrátjai gyorsan felszívódnak, és az emberek gyorsan megéheznek. A paleolit táplálkozásra megszűnik az inzulinrezisztencia és a hiperinzulinizmus, a lassan felszívódó növényi szénhidrátok miatt alacsony és nagy kilengésektől mentes lesz a vércukorszint. Mint írtuk, a nyugati ember éhségrohamait a hiperinzulinizmus okozza, mert ez túl gyorsan tünteti el a vérből a cukrot, ezért a nap folyamán a vércukorszint ingadozása egy hullámvasúthoz hasonlít.

A bélflóra és az elhízás

Az utóbbi évek kutatásai azt is bebizonyították, hogy az elhízott emberekben a bélflóra kóros irányba megváltozik. Az ember bélflórájához nagyon hasonlít az egerek bélflórája, ezért ők kiváló kísérleti alanyok az elhízás és a bélfóra kapcsolatának vizsgálatához. A bélflóramentes egerek hiába ettek többet, soványabbak maradtak normál bélflórával rendelkező társaikhoz képest. A bélflóránk tehát tápanyagokat termel a számunkra.

Amikor elhízott egerek bélflóráját átültették sovány egerekben, akkor a sovány egerek hirtelen meghíztak. Amikor elhízott egerekbe sovány társaik bélflóráját vitték át, az elhízott egerek lefogytak (Turnbaugh és mtsi., 2006). A bélflóra összetétele tehát meghatározza, adott mennyiségű ételből mennyi energiát tudunk nyerni. A sovány ill. elhízott egerek közti bélflóra különbségeket kimutatták sovány ill. elhízott embereken is (Ley és mtsi., 2006).

Az elhízást okozó bélflórában olyan baktériumtörzsek (a Firmicute törzsek) vannak túlsúlyban, amelyek sok kalóriát képesek kivonni számunkra az egyébként emészthetetlen táplálékanyagokból is.

A rendszeresen fogyasztott táplálék meghatározza a bélflóra baktériumtörzs összetételét. Humán bélflórájú egereket egészséges étrendről nyugati étrendre átállítva az egerek bélflórája megváltozott és az egerek elhíztak. Az így kialakult bélflóra, más egerekbe átültetve ugyancsak elhízást okozott (Turnbaugh és mtsi., 2009).

Ezek a vizsgálatok egyértelműen bizonyították, hogy a nyugati étrend olyan baktériumtörzsek elszaporodásához vezet, amelyek a nyugati étrendből túl sok hasznosítható tápanyagot képesek előállítani, ezért ez a típusú bélflóra már jóval kisebb fogyasztás mellett is képes fenntartani az elhízást. Ez rámutat arra, miért reménytelen a nyugati étrend módosítgatásával fogyást elérni.

Miért betegség az elhízás?

Mint láttuk, nem azért, mert a következményei súlyosak, se nem azért, mert a mohóság betegség volna. Az elhízás azért betegség, mert a nyugati étrend különféle zavarokat idéz elő az anyagcserénkben, amelyek kalóriacsökkentéssel vagy sporttal nem szüntethetők meg.

Az egyik alapvető zavar, ami kalóriacsökkentéssel, sporttal nem változik, az a bélflóra összetétele. A bélflóra működését csak a táplálék-összetétel alapvető megváltoztatásával lehet módosítani. A fejlődő országokban, ahol a táplálkozás még közelebb áll a tradicionálishoz, az embereknek sokkal változatosabb és nagyobb számú baktériumtörzs alkotja a bélflórát, mint a nyugati emberben (Adlerberth és mtsi., 1991).

Amíg minden étkezés magas inzulinválaszt vált ki, addig az inzulinrezisztencia is fenn fog maradni, ez pedig fenntartja a folyamatos zsírképződést.

Az inzulinrezisztencia hiperinzulinizmust okoz, aminek következményeként a nyugati ember állandóan éhes. Súlyos esetben hypoglikémiás rohamok alakulnak ki, s vannak emberek, akiknek óránként enniük kell, különben annyira leesne a vércukorszintjük, hogy összeesnének.

Az elhízás leptinrezisztenciát okoz az agyban. Mivel a leptin az egyik táplálékfelvételt szabályozó hormon, a leptinrezisztencia miatt elveszti étvágyszabályozó képességét.

A nyugati táplálkozás hatására számos egyéb hormonális és idegrendszeri zavar is megfigyelhető, amelyek csak tartós étrendi változásra rendeződnek.

Az elhízás tehát a nyugati táplálkozás okozta komplex anyagcserezavar, amely azonos összetételű, de csökkentett kalória bevitelre nem fog elmúlni. Ráadásul akármeddig nem lehet csökkenteni tartósan a nyugati étrenden élőknél az elfogyasztott kalóriát. A kalória korlátozó étrenden élők körében jellemző az állandó éhségből eredő frusztráltság, és az ételekről való állandó fantáziálás. Az éhezés nem természetes állapotunk.

Hogyan lehet mégis fogyni?

A 20. század táplálkozásának történetéből egyértelműen levonható az a következtetés, hogy az elhízást csakis a finomított szénhidrátok fogyasztásának köszönhetjük. Végtelenségig lehetne sorolni azokat a vizsgálatokat, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy a finomított szénhidrátban gazdag étrend mindig hízáshoz vezet, a szénhidrátban szegény étrendek pedig fogyáshoz.

Évtizedek óta a hivatalos táplálkozástudomány orra előtt folynak azok a szerényen támogatott, leginkább lelkesedésből végzett kutatások, amelyek napnál világosabban bebizonyították, hogy a paleolit táplálkozás, a lowcarb, az Atkins, a ketogén étrend gyors és tartós fogyáshoz vezet.

Igen sok vizsgálat hasonlította össze a lowcarb (alacsony szénhidrát, magas zsír és fehérje) és a nyugati étrend (alacsony zsír, normál fehérje, magas szénhidrát) fogyasztó hatását. Ezekben a vizsgálatokban gyakran az volt az eljárás, hogy a lowcarb étrenden élők bármennyit ehettek, míg a nyugati étrenden élőknek szigorúan maximálták az ételmennyiséget (éhesek is voltak állandón a kísérleti személyek). Ennek ellenére mindig a lowcarb került ki győztesen. Hasonlóképpen az Atkins diéta fölénye derült ki, amikor kontrollált vizsgálatok keretében összehasonlították a közegészségügy szívének legkedvesebb étrendekkel.

Mi a titka a paleolitnak, a lowcarbnak vagy az Atkinsnak? Az, hogy egyáltalán nem tartalmaznak finomított, nagy keményítő tartalmú szénhidrátokat, csak lassan felszívódó, növényi eredetűeket. Nem félnek a zsíroktól, mert a zsírok nem okai a szív és érrendszeri betegségnek (lásd. Szív és érrendszeri betegség rész), és a hivatalosan ajánlott fehérjénél jóval többet ajánlanak, mert a szervezetünk evolúciós történetünk miatt egyszerűen többet igényel.

Az elhízás oka tehát a finomított szénhidrát, s ezért minden olyan étrend fogyáshoz vezet, amely ezeket nem tartalmazza.

A paleolit táplálkozásról több, tudományosan kontrollált vizsgálatban igazolták, hogy miközben laktatóbb, gyorsan a testsúly normalizálódásához vezet, azaz fogyaszt. Sokan aggódnak e hatás miatt. Fontos kihangsúlyozni, hogy fogyás alatt csak a zsírok fogyását kell érteni, fehérjedús táplálkozás mellett az izomzat nem csökken.

A sovány alkatú embereknek a paleolit táplálkozással azért vannak fenntartásaik, mert félnek a további fogyástól. Ezzel kapcsolatban figyelmükbe ajánljuk a "Paleolit és soványság" részt, ahol tanácsokat adunk, hogyan lehet a nemkívánatos fogyást megállítani, ill. visszafordítani.

Mi azért a paleolit táplálkozást ajánljuk, mert evolúciós nézőpontból ez az emberi szervezet optimális étrendje, és könnyedén követhető egy életen át is. A fogyás szempontjából hatékony más étrendekkel az a probléma, hogy olyan ételcsoportokat is elfogadnak, amelyeket szervezetünk az evolúció során nem tanult meg megfelelően kezelni (tej, tejtermékek, hüvelyesek).

Súlyos egészségügyi károkat okoz a nyugati népességnek az, hogy a közegészségügyi étrendi ajánlások és a táplálkozástudományi állásfoglalások nem a valódi tudományos eredményeket tükrözik, hanem megcsontosodott nézeteket, amelyeket már csak személyes ambíciók, ipari érdekek vagy tudatlanság tart életben. Minden látványos kudarc ellenére a hivatalos szervek továbbra is kitartanak a már régen megbukott táplálkozási elvek mellett, és ellenségesen lépnek fel a tudományosan és evolúciósan is megalapozott paleolit táplálkozással szemben. Ezzel éppen a sokat hangoztatott egészséghez való jogot sértik meg.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Irodalom

  • Adlerberth I, Carlsson B, de Man P, Jalil F, Khan SR, Larsson P, Mellander L, Svanborg C, Wold AE, Hanson LA. Intestinal colonization with Enterobacteriaceae in Pakistani and Swedish hospital-delivered infants. Acta Paediatr Scand. 1991 Jun-Jul;80(6-7):602-10.
  • Bacon L, Aphramor L. Weight science: evaluating the evidence for a paradigm shift. Nutr J. 2011 Jan 24;10:9. Review. Erratum in: Nutr J. 2011;10:69.
  • Csergo, J: Food consumption and risk of obesity: the medical discourse in france 1850-1930. in: Derek J. Oddy, Peter J. Atkins and Virginie Amilien: The Rise of Obesity in Europe. A Twentieth Century Food History. Ashgate, Burlington, USA 2009, pp:161-175.
  • Gard, M; Wright, J: The obesity epidemic. Science, morality and ideology. Routledge, New York, 2005.
  • Jacob C. Seidell: The epidemiology of obesity: a global perspective. In: Crawford, David; Jeffery, Robert W.: Obesity Prevention and Public Health , 2005 Oxford University Press
  • Ley RE, Turnbaugh PJ, Klein S, Gordon JI. Microbial ecology: human gut microbes associated with obesity. Nature. 2006 Dec 21;444(7122):1022-3.
  • Taubes, G: Why we get fat and what to do about it. Alfreda Knopf, New York, 2011.
  • Turnbaugh PJ, Ley RE, Mahowald MA, Magrini V, Mardis ER, Gordon JI. An obesity-associated gut microbiome with increased capacity for energy harvest. Nature. 2006 Dec 21;444(7122):1027-31.
  • Turnbaugh PJ, Ridaura VK, Faith JJ, Rey FE, Knight R, Gordon JI. The effect of diet on the human gut microbiome: a metagenomic analysis in humanized gnotobiotic mice. Sci Transl Med. 2009 Nov 11;1(6):6ra14.