Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Legalább száz évig szeretnék élni!

Megjelent:IPM 2009 szeptember. 72-77

(Ez a cikk rövidített változata a Paleolit táplálkozás c. könyvem egy fejezetének. Az irodalmi hivatkozások, vagy a teljes fejezet olvasható a könyvemben.)

Szeretnék sokáig élni, és azt hiszem, nem vagyok egyedül. Sőt, ha a bioboltok forgalmát nézzük, szerintem egyre többen vagyunk. És ez egyeseket egyre jobban aggaszt. Mert, még ha leszámítjuk azokat a komolytalan versenyzőket, akik szétdohányozzák a tüdejüket vagy 50 kiló súlyfelesleggel pihegik, hogy igen, ők is szeretnének legalább 100 évet megérni, még akkor is túl sokan akarnak sokáig élni, és ez egyre jobban sikerül is nekik.

 

 

Google hirdetés

Ettől aztán alaposan feje tetejére áll a világ. Jó üzletnek ígérkezett pl. a 90 éves francia Jeanne Calmenttel lakása örökléséért havi 2500 frankos eltartási szerződést kötni. Eltartója álmában sem gondolta volna, hogy az asszony lesz a világ leghosszabb életet élő embere. Mire Calment asszony 122 éves korában örökre lehunyta szemét, eltartója már egy éve halott volt, s a 32 év alatt annyit fizetett az asszonynak, hogy azért a pénzért kétszer is megvehette volna a lakást. Hasonló aggodalmak miatt alszanak rosszul manapság a nyugdíjalapok kezelői is. Madame Clement a második világháború kitörésekor ment nyugdíjba, és 1997-ig, vagyis 58 évig folyósították neki a nyugdíját.
Persze mondhatnánk, Madame Clement kivétel. Azonban egyre több 100-120 év közötti ember él a Földön, és a helyzet egyre csak romlik. A középkorban a születéskori várható élettartam 20-30 év volt. Mivel Svédországban az 1750-es évektől szigorúan anyakönyvezték a születést és halált, ezért a demográfusok már 1800-as évektől pontos képet kaphatnak a várható élettartamról. Eszerint pl. a svéd nők 1840-ben átlagosan 45 évet éltek. 1860-tól kezdődően a civilizált világban minden évben 3 hónappal nőtt meg a várható élettartam, így a 20. század fordulóján 55 év, s manapság 80 fölött járunk. Ez azt jelenti, hogy 150 év alatt lényegében majd kétszeresére nőtt az átlagos élethossz. S mi lesz, ha ez így megy tovább?
Mehet-e így tovább?
Louis Dublin 1928-ban a maximálisan elérhető átlagos életkort 65 évre becsülte. Egy francia demográfus 1978-ban a maximálisan elérhető várható élettartamot férfiaknál 74 évre, nőknél 80 évre becsülte. Japánban már az 1980-as évek közepére rácáfoltak a statisztikák e pesszimista jóslatokra. Jay Olshansky és munkatársai 1990-ben azt írták, hogy komoly orvostudományi fejlődést is feltételezve, igen valószínűtlen az, hogy az átlagos élettartam elérje a 85 évet. Ezt azonban a japán nők már 1996-ban megcáfolták. Mint Jim Oeppen és James Vaupel demográfusok rámutatnak, minden ilyen jóslás átlagosan öt évvel később megdől. Számításaik szerint az USA-ban a nők várható élettartama 2070-ben 92.5 és 101.5 közé fog esni. Pesszimista becslések szerint -a lassuló élethossz növekedés mellet is- 2300-ra már 100-106 év lesz az átlagos élethossz. A várható élettartam azonban nem azonos az adott korban megélhető leghosszabb élettartammal. Amikor majd a várható élettartam 100-106 év közé esik, akkor egészen biztosan lesznek 130 évesek is!
A várható élethossz folyamatos lineáris növekedése két tényezőnek tulajdonítható. Egyrészt a higiénés körülmények folyamatos javulásának, másrészt az orvostudomány fejlődésének. Ez utóbbi tényező különösen felzaklatja az egészségügyi és nyugdíj kiadásokért felelős hivatalnokokat, hiszen az egy emberre elköltött egészségügyi kiadások döntő hányada az időskori betegségekre és az életben tartásra fordítódik. Ami cinikusan nézve a dolgot dupla kiadást jelent, mert drága pénzen életben tartanak valakit, hogy fizethessék neki a nyugdíjat. Nem csoda, ha sokakban felötlik -félig viccesen, félig komolyan-, hogy a betegek negyedét halálba kezelő egészségügy titkos küldetésként a költségvetési deficit lefaragásán dolgozik. De az egyes embernek sem túl szívderítő perspektíva úgy élni 100 évig, hogy utolsó évtizedeiben minden napja egy orvostudományi bravúr legyen, és tartalmas élet helyett elektródák, csövek és pityegő, életfunkcióit monitorozó gépek közt töltse napjait. Sokáig élni nem elég. De hogyan éljünk sokáig egészségesen?

Okinavai tanulságok

Évszázadok óta ismert, hogy Okinava szigetén az emberek tovább élnek, s köztük igen sok a matuzsálemi kort megélt ember. A Rjukju dinasztia idején, 1738 és 1876 között, kitüntetett figyelmet szenteltek nekik, a dinasztia királyai medált adományoztak a 90 évnél idősebbeknek. A feljegyzések szerint már ekkoriban is huszonegy 100 évnél idősebb embert ismertek a szigeten. Egy 1975-ös felmérés szerint Okinaván 2.68, míg Japán négy nagy szigetén 0.59 százéves jut 100 000 emberre, vagyis Okinaván 4-5-ször gyakoribb a legalább száz évet megért ember. Már a hatvanas évektől vizsgálták, honnan ez a nagy életerő, mi jellemzi a százéveseket.

A csökkentett kalória-bevitel hatása az emberre

A japánok kevesebb kalóriát fogyasztanak, mint a nyugati világ embere, és a várható élettartamuk nagyobb is. Az okinavai idős emberek azonban még az átlag japánnál is kevesebb kalóriát fogyasztanak, s ők még tovább élnek. E megfigyeléseket erősíti a Honolulu Szív Program, amelyet 1965-ben kezdtek, és nyolcezer, 45-68 év közötti amerikai japán vett részt benne. A vizsgálat indulása után 36 évvel a halálozási arányt és a kalóriafelvételt elemezve kimutatható volt, hogy az átlagnál 15%-al kevesebb kalóriát fogyasztók valóban hosszabb életet élnek.
John Holloszy és Luigi Fontana 2007-ben a kalóriacsökkentés emberre gyakorolt hatásait több forrásból szerzett adatokból összegezték. A Biosphere 2 vizsgálatban egy hatalmas üvegtetővel lefedtek egy 12 700 négyzetméteres területet, amelyben az esőerdőtől az óceánon át a sivatagig minden földi éghajlatot reprezentáltak. A rendszer annyira zárt volt, hogy még a levegő összetételét is a növényzet és a bent élő emberek és állatok oxigén és széndioxid termelése határozta meg. Két évre 4 férfi és négy nő vette birtokba a minivilágot, s azt ették, amit termesztettek. Mivel a tervezetnél kevesebb élelmet tudtak termelni, ezért akaratlanul is komoly fogyókúrára kényszerültek. A férfiak testtömeg indexe 19%-al, a nőké 13%-al csökkent, így mindannyian meglehetősen soványak lettek. Cserébe jelentősen lecsökkent a vérnyomásuk, az éhgyomri vércukorszintjük, az inzulinszintjük, a koleszterinszintjük és a pajzsmirigyhormon szintjük. A CALERIE kutatási programban három kutatóközpont vett részt. Három vizsgálati csoportban önkéntesek 6 ill. 12 hónapon át 20-25%-al csökkentették kalória-bevitelüket. A csoportokba normál és túlsúlyos embereket vettek fel. Mindannyian 10-15%-ot veszítettek testsúlyukból, jelentősen csökkent a vércukor- és inzulinszintjük, s nőtt az inzulinérzékenységük.
Végül fontos adatokat lehetett nyerni a Kalória Csökkentők Társaságától. E társaságba olyan emberek tartoznak, akik évek óta a csökkentett kalória-bevitel elvei szerint élnek. Átlagos testtömeg indexük 19-20 kg/m2, szemben az átlagemberek 26-30 kg/m2 testtömeg indexével. Egy 172 cm-es emberre vetítve ezt azt jelenti, hogy a csökkentett kalóriájú táplálkozást folytató kb. 59 kg-ot, míg az átlagember 77-89 kg-ot nyom. Így a Társaság tagjainak teste 7%, az átlagemberé 23% zsírt tartalmaz. A már ismert paramétereket nem ismétlem el, természetesen a Társaság tagjai ezekben mind messze jobb eredményt mutattak az átlagemberhez képest. Amikor a szívműködést mérték, az a csökkentett kalóriájú csoportban átlagosan a 16 évvel fiatalabbak jellemzőit mutatta. Amit más vizsgálatokban nem mértek, de nagyon fontos eredmény, az pl. a gyulladásfaktorokban mutatkozó különbségek. A C-reaktív fehérje a szívhalálozás egyik új, rendkívül pontos előrejelzője. Akiben ez magas, annak két-háromszor valószínűbben lesz infarktusa. Míg az átlagemberek vérében a C reaktív fehérje szintje 1.1-2.3 mg/l volt, addig a csökkentett kalóriájú táplálkozást folytatók vérében csak 0.2-0.5 mg/l volt található. A vizsgálatok szerint az átlagembereknek a C-reaktív fehérje szintjük alapján a csökkentett kalóriát fogyasztókhoz képest 4-5-szörös infarktuskockázata van. Hasonlóképen alacsony volt a csökkentett kalóriájú táplálkozást folytatók vérében az un. Tumor Nekrózis Faktor-alfa, amely fontos gyulladásfaktor és fontos szerepet játszik pl. az autoimmun folyamatokban (Crohn betegség, sokízületi gyulladás, pszoriázis) és az inzulinérzéketlenség kialakulásában.

Miért hosszabbítja meg az életet a csökkent kalória-bevitel?

A vizsgálatok azt mutatják, hogy a csökkent kalória-bevitel és nem valamely tápanyagösszetevő csökkentése hosszabbítja meg az életet. Tehát pl. a vegetarianizmus nem a csökkentett fehérje- vagy zsírfogyasztás miatt egészségesebb, hanem mert növény étrendből kevesebb kalória nyerhető. A vadászó-halászó-gyüjtögető népek étrendje pl. egyáltalán nem nevezhető vegetáriánusnak, hiszen 70% állati fehérjét és zsírt tartalmaz, viszont az sem állítható, hogy rendszeresen degeszre eszik magukat. Őket tekintjük az ősember mai élő táplálkozási modelljének, s ebből is arra lehet következtetni, hogy az ember évmilliókig tulajdonképpen a csökkentett kalóriájú táplálkozásra adaptálódott.
A csökkentett kalóriájú táplálkozás lassítja az öregedés folyamatát, s ezzel kitolja a korral járó betegségek és kóros folyamatok kialakulását. Így lassabban hanyatlanak a mentális képességek, pl. a csökkentett kalóriájú táplálkozás véd a Parkinson és az Alzheimer kór ellen. A már tárgyalt metabolikus és hormonális hatások miatt csökken a kardiovaszkuláris és daganatos megbetegedések kockázata is. Ezzel kapcsolatban felvetődik az a jogos kérdés is, hogy vajon amit eddig az idős életkorral szükségképen velejáró betegségeknek tekintettünk, az vajon nem egyszerűen a túltáplálkozásból ered-e?
Edward Masoro a kalória csökkentés élethosszabbító hatásának számos lehetséges magyarázatát foglalta össze. Az egyik épkézláb hipotézis, hogy a test lecsökkent zsírtartalma miatt hosszabbodik meg az élettartam. Ezt alátámasztja az, hogy az életet megrövidítő kardiovaszkuláris és daganatos megbetegedésekben az elhízás az egyik legnagyobb kockázati faktor. Egy másik magyarázat szerint a lelassult anyagcsere folyamatok magyarázhatják a megnövekedett élettartamot. Emellett szól, hogy a csökkentett kalóriát fogyasztó embereknek és állatoknak alacsonyabb a testhőmérséklete. Az öregedés szoros kapcsolatban áll az un. oxidatív stresszel, vagyis a szabad gyökök élet során összegződő ártalmas hatásával. Bizonyított, hogy alacsony kalóriájú táplálkozás mellett a sejtekben kevesebb szabad gyök keletkezik. Ez pl. jól magyarázza a daganatos megbetegedések kockázatának jelentős csökkenését. Egy újabb elmélet a megváltozott vércukor-inzulin rendszer működésével hozza kapcsolatba a csökkent kalória-bevitel áldásos hatását. Mint többször idéztem, a csökkent kalóriájú táplálkozás alacsony vércukor és inzulinszinttel, és a sejtek fokozott inzulinérzékenységével jár. A hipotézist támogatja az, hogy a fokozott kalóriafogyasztásra növekszik a vércukorszint, amely fokozott inzulinválaszt eredményez. Ez hosszú távon a sejtek fokozódó inzulinérzéketlenségét váltja ki, amely viszont a hasnyálmirigy növekvő terhelését, majd a II. típusú cukorbetegség kialakulását eredményezi. A II. típusú cukorbetegség viszont a kardiovaszkuláris halálozás legnagyobb rizikófaktorát, a metabolikus szindrómát váltja ki (inzulinrezisztencia, magas vérnyomás, magas vérzsír szint, magas vércukor szint). Masoro végül felvezeti saját teóriáját, amit Hormezis Hipotézisnek nevez. A hormezis a szervezet gyenge stresszre adott válasza. Ugyanaz a hatás, amely nagy intenzitás esetén ártalmas, alacsony intenzitás esetén pozitív hatású lehet. A hormezisnek feleltethetők meg az élet izgalmas erőpróbái és kihívásai, a kondíciót meg nem haladó sport, a mérsékelt hideg és meleg hatások - és az alacsony kalóriájú táplálkozás. Masoro szerint számos más elmélet tulajdonképpen a hormezis alesetének tekinthető.

Csak lassan a testtel!

A csökkentett kalóriát fogyasztók mozgalma 40%-os energia-felvétel megvonást ajánl. Amie Dirks és Christiaan Leeuwenburgh 2006-os tanulmányukban kissé felhős arccal intik óvatosságra a 120. szülinapot megcélzó buzgó kalóriacsökkentőket. Rámutatnak arra, hogy férfi testnek 5-25% zsírtartalomra van szüksége, míg a nők normál ciklusa is felborul, ha testük zsírtartalma 16-38% alá esik. Az alacsony kalórián élőknél előfordulhat libidócsökkenés, menstruációs zavarok, meddőség, túl alacsony vérnyomás, csontritkulás, meglassulhat a sebgyógyulás. Az éhség okozta frusztráltság következtében depresszió, érdektelenség vagy ingerlékenység léphet fel.
Az alacsony vérnyomás következtében szédülés, tompult ortosztatikus reflex (hirtelen felálláskor leesik a vérnyomás), ájulás alakulhat ki. Nőknek nem tanácsos terhesség előtt és alatt csökkent kalóriájú táplálkozást folytatni, mert ez veszélyezteti a magzat fejlődését, ill. koraszüléshez, vetéléshez vezethet. Nőknél a csontritkulást a fogyás következtében lecsökkent ösztrogénszint okozza. A kisebb testtömeg és a lecsökkent testhőmérséklet fokozott hidegérzékenységhez vezet. Ez kihűléshez, sztrókhoz, szívritmuszavarhoz és halálhoz vezethet. Az izomtömeg jelentős csökkenése gyengüléshez és fokozott baleseti kockázathoz vezet. A vizsgálatok szerint a középkorú férfiaknál a marok gyengesége előrejelzi a későbbi rokkantságot.
Az éhezésnek komoly pszichés hatása is lehet. Az 1950-ben lefolytatott Minnesota Éhezés Vizsgálatban hat hónapon át 50%-os kalóriamegvonást alkalmaztak. A résztvevők közt drámaian megnőtt az ételekről és evésről való állandó fantáziálás, evési rohamok alakultak ki, érzelmi kiégés, depresszió, hangulati hullámzások, ingerlékenység, szorongás jelentkezett.

Dirks és Leeuwenburgh nem a kalóriacsökkentés ellen vannak, elismerik annak nagyszerű egészségvédő hatásait. Ám óvnak a szélsőségektől. Szerintük a 8-25%-os kalóriacsökkentés vezet reális eredményhez, ill. alternatívaként javasolják a minden második napi étkezési protokollt. Állatkísérletek szerint mind a kevésbé radikális kalóriacsökkentésnek, mind a kétnaponkénti táplálkozásnak azonos egészségvédő hatása van. Aki pedig nem bírja az éhséggel járó frusztrációt, az reménykedhet abban, hogy majd kitalálnak olyan gyógyszereket, amelyek kalóriacsökkentés nélkül is imitálják a csökkentett táplálékfelvétel hatásait. A kalória csökkentés hatását utánzó szerek kutatása folyamatban van. Ezek nem fogyasztószerek, hanem olyan anyagok, amelyek a csökkent kalória-bevitelre kialakuló testi választ imitálják. Ilyen a 100 éve ismert metformin, amely gátolja a májban a cukorszintézist és fokozza az inzulinérzékenységet, ezáltal javítja a cukorbetegséget és a policisztás ovárium szindróma kezelésében is bevált, de más szerekkel is kísérleteznek.

Hosszú és egészséges élet

Az életet megrövidítő civilizációs betegségeket elsősorban a nyugati táplálkozási szokások okozzák. A lakosság fele már elhízott, a másik fele majd később hízik el. A töménytelen finomított szénhidrát és cukor fogyasztása irdatlan sok fölös kalóriát jelent. Ma már tudjuk, hogy az elhízás nem egyszerűen súlytöbblet. A bőr alatti zsírszövetek aktívan működő szervet jelentenek, amely hormonokat, gyulladást keltő anyagokat bocsát ki, és fontos szerepe van az inzulinérzéketlenség kialakulásában. Az elhízás dominóeffektusszerűen indít be olyan kóros folyamatokat, amelyek végül 10-20 évvel rövidítik meg az életet. A csökkentett kalóriájú táplálkozás lényege, hogy minőségi táplálékot veszünk magunkhoz kisebb mennyiségben. Nem a tápanyagtartalmat, csak a kalóriát kell csökkenteni. Luigi Cornaro szerint a tápláléknak nem a szájat, hanem a gyomrot kell gyönyörködtetnie.
A csökkentett kalóriájú táplálkozást csak felnőttkorban ajánlott elkezdeni, mert fiatalkorban nincs pozitív hatása az egészségre, sőt káros lehet. Felnőttkorban viszont bármikor el lehet kezdeni, s a tapasztalatok szerint hetek-hónapok alatt drámai változások érhetők el a vérnyomás, a szív és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség vagy az autoimmun folyamatok kezelésében. Elég 10-20%-al csökkenteni a kalória-felvételt és érdemes fokozatosan áttérni az újfajta étkezésre.
Most, hogy megismerkedtünk a hosszú élet titkával, két dologra kell jól odafigyelnünk. Az egyik, hogy ne essünk túlzásokba, a másik, hogy kivel kötünk eltartási szerződést.

Okinavát 1945-ben elfoglalták az amerikaiak, és 1972-ig állomásoztak a szigeten. A vizsgálatok szerint az 1945 után született okinavai emberek már közel nem olyan egészségesek, jellemző körükben az elhízás, a szív és érrendszeri megbetegedés és a cukorbetegség. Ez annak tulajdonítható, hogy az amerikaiak a nyugati életstílussal együtt meghonosították a szigeten a nyugati étrendet is. A hagyományos, sok növényi táplálékot tartalmazó étrendet -legalábbis a fiatalabb korosztályoknál- felváltotta a sok finomított szénhidrát, mint fehérkenyér, cukor, cukros üdítők. Amikor az idősebb generációk táplálkozását összevetették a most 50-60 évesekével, azt tapasztalták, hogy az idős, 80-100 éves okinavai emberek az átlag japánhoz képest 11%-al kevesebb kalóriát fogyasztanak. Az idős okinavai embereket energiadeficit jellemzi, vagyis kevesebbet esznek a szükségesnek tartottnál. Az idősek körében az a felfogás, hogy az ember sose egye tele magát. Testtömeg indexük 21 kg/m2, ami pl. egy 172 cm magas ember esetén 62 kg-os testsúlynak felel meg. A tartós csökkentett kalória bevitel következtében az okinavai idős embereknek a civilizált világ lakosaihoz mérten alacsonyabb az inzulinszintje, alacsonyabb a testhőmérséklete, és magasabb a DHEA szintje. A DHEA-t, vagyis a dehidroepiandroszteront más vizsgálatok a "fiatalság hormonjaként" emlegetik. E jellemzők következtében körükben a szív és érrendszeri és rákos eredetű halálozás 60-70%-a csupán a japán átlagnak. Craig Willcox és munkatársai 12 szuperszázévest, vagyis a legalább 110 életévet betöltött okinavai embereket vizsgálva azt találták, hogy közülük mindössze egynél jelent meg 80 éves kora felett a magas vérnyomás. Százéves éves kora után egy személynél alakult ki szívbetegség, de rák egyiküknél sem volt kimutatható. A 12 szuperszázévesből 5 dohányzott, de 70 éves koruk körül leszoktak, 4-en fogyasztottak alkalmanként alkoholt, de öten soha nem dohányoztak és soha nem ittak alkoholt. Az okinavai százévesek vizsgálatából úgy tűnik, a hosszú élet titka a mértékletesség.
Csökkenteni kéne a kalória bevitelünket?, tették fel a kérdést Craig Willcox és munkatársai az okinavai tanulságokat elemző 2006-os tanulmányukban.

Luigi Cornaro

A moderált étkezés, vagy tudományosabban a csökkentett kalóriájú táplálkozás élethosszabbító hatását hirdette Luigi Cornaro velencei nemesember, aki 1464-ben született és 102 éves koráig élt. Habzsoló életet élt, ám harmincöt éves korától egészsége folyamatosan romlani kezdett, s mint írta, "gyomrom megbetegedett, súlyos kólikától és köszvénytől szenvedtem, állapotom egyre csak romlott, állandósult a hőemelkedésem, a gyomrom felmondta a szolgálatot, és folyamatosan szomjas voltam. E bajok ellen egyetlen reményem a halál volt". Negyvenéves korára már csak hónapokat jósoltak neki. Orvosai tanácsára ekkor egy "szigorúan józan és rendszeres életvitelre" tért át, vagyis a szilárd étel mennyiségét napi 56 dekában maximálta, amit élete vége felé drasztikusan lecsökkentett. Első értekezését 83 éves korában írta meg, s igen népszerű olvasmánnyá vált már a maga korában. Akkoriban 83 évet élni már fényes bizonyítéka volt annak, hogy Cornanonak igaza lehet a hosszú élet titkát illetően. Nyolcvanhat éves korában írta második értekezését, melyben azt írta, hogy "minden érzékszervem tökéletes, de még a fogaim, a hangom, az emlékeztem és a szívem is az. És ami még több, az agyam tisztább, mint valaha." S ennek titka, "ahogy öregedtem, úgy csökkentettem a szilárd étel mennyiségét. …egy tojás sárgája, néhány kanál tej kenyérrel bőven elég 24 órára: nagyobb mennyiség nagyon valószínűen fájdalmat okozna és rövidítené az életet." Hogy Cornaro hosszú élete valóban életmódjának köszönhető, azt persze lehet vitatni. De az okinavai százévesek vizsgálata is azt mutatta, hogy a hosszú életet élők felnőttkoruk elérése után már nem növelték testsúlyukat, sőt igen idős korukban évente átlagosan 0.6 kg/m2 testtömegindex csökkenést mutattak. 12 vizsgált szuperszázéves testtömegindex 110 éves korukban átlagosan 17.4 kg/m2 volt, ami egy 172 cm-es ember esetén 51.5 kilogrammos testsúlynak felel meg.

A korai kalóriacsökkentéses vizsgálatok

Thomas Osborne és munkatársai 1917-ben egy beszámolót jelentettek meg a Science-ben, amely arról tudósított, hogy a patkányok tovább élnek, ha részleges táplálékmegvonásban alkalmaznak náluk. Az elmúlt 90 évben a csökkentett kalóriájú táplálkozás hatását egyre több fajon, így az emberen is vizsgálták. Patkány- és egérvizsgálatokban azt találták, hogy a csökkentett kalóriájú táplálékon tartott állatoknál az összes korral járó betegség, mint kardiovaszkuláris megbetegedések, rák, elhízás, cukorbetegség, autoimmun betegségek kezdete sokkal későbbi időpontra tolódik ki. Az állatok élettartama a kalóriamegvonással fordítottan arányosan és látványosan megnőtt. Egérvizsgálatokban pl. a heti 115 kilokalóriát fogyasztók csak 35 hónapot éltek, míg a heti negyven kilokalóriát tartalmazó táplálékon élő egerek 55 hónapot. Több mint 50%-os élethossz növekedés azért nem semmi!
Mivel a különféle állatok fiziológiája eléggé különböző, így sok kutató óvakodott attól, hogy az eredményeket egy az egyben alkalmazzák az emberre. A nyolcvanas években ezért majomvizsgálatokba kezdtek, hiszen a majmok fiziológiája rendkívül hasonlít az emberéhez. Egy kutatócsoport 1987-ben makákókon kezdte vizsgálni a 30%-os kalóriamegvonás hatását. A kalóriamegvonásban részesülő majmokat folyamatosan a bőségesen táplált társaikkal hasonlították össze. Mint minden ilyen vizsgálatban, a hangsúly az elfogyasztott kalória csökkentésén van, így a kisebb mennyiségű táplálék minden szükséges vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. A vizsgálat 13. évében készült beszámoló szerint a kevesebb kalóriát fogyasztó majmok valamivel kisebb termetűek, testük karcsúbb, kevesebb zsírt tartalmaz. A kisebb kalória-bevitel hatására testhőmérsékletük 0.5-1 fokkal alacsonyabb, az inzulinérzékenységük nagyobb, ezáltal mind az inzulinszintjük, mind a vércukorszintjük alacsonyabb. A vérnyomásuk is alacsonyabb a bőven táplált társaiknál. A DHEA szintjük jól táplált társaikkal ellentétben nem csökkent, hanem fiatalkori szinten maradt. Mivel a DHEA szintjének csökkenése kapcsolatot mutat a cukorbetegséggel, a rákkal és a kardiovaszkuláris megbetegedésekkel, George Roth és munkatársai szerint ez is egyike lehet a csökkentett kalória-bevitel fiatalító hatásainak.
A majmokon kapott eredmények megegyeznek az okinavai százéveseknél megfigyelt fiziológiai jegyekkel, ami jó hír a majmoknak, mert még sokáig fognak élni, de jó hír azoknak is, akik szeretnék meghosszabbítani az életüket. Az állatkísérletekből az is kiderült, hogy a csökkentett kalória-bevitelt a fiatal felnőttkor elérése után érdemes csak elkezdeni, különben fejlődési zavarok lépnek fel, ami csak rövidíti az életet.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre