Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A házasság
- ami "A nő felemelkedése és tündöklése" könyvből kimaradt

A nő felemelkedése és tündöklése könyvem tudna kétszer ilyen vastag is lenni. Amit az olvasó kézbe kap, az arról szól, mi tudott belekerülni, és ami a szerző fejében van, az pedig arról szól, mit gyömöszölt volna még bele szíve szerint. Ez tehát amolyan "pótfejezet", ami az így is túl vastag könyvbe már nem fért bele.

Minden házasság két házasságból áll: a nőéből és a férfiéből. A házasság evolúciós alku folyamat, amelyben mindkét fél próbálja érdekeit érvényesíteni - ha teheti, sokszor a másik rovására.

 

Félreértések elkerülése végett

Minden kultúrában ismerik a férfi és nő között fennálló sajátos szövetséget, amit általában házasságnak nevezünk. Remek elméleteink vannak a házasságra, de jobb előre tisztázni, mi az, ami majd tévedésekhez vezet. A dolgok evolúciós megközelítését az emberek általában félre szokták érteni. Ismételten erről győz meg, amikor nők feminista kirohanásokat intéznek evolucionista nézetek ellen, vagy amikor férfiak pajzsként használnak némely evolúciós tételt házasságuk ellen elkövetett galádságaik védelmében. A házasság megértésében különösen fontos szétválasztani az evolúciósan megformált célokat és az elérésükre kialakult eszközöket. Amikor azt mondjuk, hogy az egyed mindenek fölött álló célja a szaporodás, ez alatt soha nem azt értjük, hogy mindenki szaporodni és csak szaporodni akar. A szaporodás túl elvont cél ahhoz, hogy emberi motiváció kerekedjen belőle. Lehet vágyni a szeretetre, a szexre, a házasság nyújtotta biztonságra, sőt lehet vágyni a gyermekekre, a nagycsalád eszményének megvalósítására, és persze lehet áhítozni függetlenségre és sok-sok szeretőre is: mindennek lehet következménye a bőséges gyermekáldás. Az evolúció során bizonyos vágyak előnyösebbnek bizonyultak, mert valószínűbben vezettek buja szaporodáshoz, míg például a remetehajlam génjei - mivel nem vezettek sikeres szaporodáshoz - gyorsan kihullottak az evolúció rostáján.
Ha nem keverjük össze a motivációt a céllal, máris egy csomó dolgot megértünk. Egy férfi vágyhat a szexre, s ha az emberi nemet hatmillió évesre taksáljuk, ennek ötmillió kilencszázkilencvenkilencezer kilencszázötven éven át utódnemzés volt a következménye. Az utóbbi ötven évben a férfi nem sokat változott, továbbra is vágyik a szexre, csakhogy most már van "családtervezés" és ezért sok férfi úgy gondolja, hogy most még egy kicsit inkább szexet akarna és nem gyereket. A gyerek ma már döntés és nem termékenység kérdése. A nők is sok okból kitolják a szülés idejét: szeretnének még egy kicsit szabadon élni, szabadon szexelni, karriert építeni, stb. A szex, mint a szaporodáshoz vezető motiváció tehát megmaradt, de közbelépett a fejlődés, és a szaporodás, mint végső evolúciós cél, könnyen elvérzik a születésszabályozásban, amely sokszor nem kívánt eredményt hoz: az ismételt abortuszok, a túl sokáig kitolt első szülés organikus vagy funkcionális meddőséget okozhat, és a nő termékeny időszakának véghajrájában gyakran vezet végleges szaporodási kudarchoz.

A nő házassága

Ha a házasság gyökerét firtatjuk, lényeges fordulatnak tekinthetjük a vízimajom korszakunknak tulajdonítható agynövekedést. Minél nagyobb a kifejlett agyméret, annál nagyobb a fejkörfogat, s annál éretlenebb lesz az újszülött. Míg a kismajom születésétől csimpaszkodik anyjába, az embergyerek egy éves koráig lábra sem tud állni, és legalább 10-15 éves koráig táplálást és gondozást igényel. Vadászó-gyűjtögető életmódot élő népeknél, ha az apa meghal, vagy elhagyja a családot, a fiatal gyerekek háromszor (Pillsworth és Haselton, 2005), más vizsgálatok szerint 15-ször valószínűbben halnak meg (Barash és Lipton, 2001).
A férfi evolúciós megformálásában döntő szerepet játszott az az elv, hogy csak azoknak a férfiaknak maradt fenn a génje, akiknek gyermekei sikeresen felnőttek és szaporodtak. Ez egy szelekciós tényező. Egy nő megtermékenyülni házasságon kívül is tudna, de általánosságban véve gyermekeit biztonságban fölnevelni még ma is csak házasságban képes. A házasságra és az apára tehát elsősorban a férfi eltartó szerepe miatt van szükség. Az evolúciós kirakósdiban tehát már látjuk, hogy valamiképp motiválni kell a férfit, hogy akarjon eltartó lenni. Mint könyvemben is tárgyalom, a nőnek a partnerválasztásban rendkívül fontos a férfi társadalmi dominanciája, ami garancia a tőle elvárt anyagi biztonságra és védelemre. Évmilliók során a nők mindenféle stratégiákat fejlesztettek ki arra, hogy az udvarlás során felmérjék a férfi önzetlenségét és nagyvonalúságát, ill. későbbi keresőképességét. Természetesen a férfiak is rájátszanak erre, amikor anyagi lehetőségeik függvényében virággal, csokival, étterem meghívásokkal ékszerekkel és nercbundákkal bizonyítják eltartó-képességüket. Így van ez minden monogám fajnál, ki élelmet hord a nőstényhez, ki fészket épít, ki Windowst telepít. A lényeg: bizonyítani, hogy "velem jó dolgod lesz". A nő -persze finoman, és a férfi által is elfogadottan - de feltételekhez köti a szexet, a nő tehát mindig megfontoltabban szenvedélyes.
A nő arra törekszik, hogy csak tartós kapcsolatba szüljön gyereket. Erre számos technika fejlődött ki. A szerelem és az ismételt szexuális orgazmusok hatására felszabaduló oxytocin hormon hatására a férfiben és nőben kölcsönösen erős kötődés alakul ki. Ezen felül a nőben évmilliók alatt kialakult evolúciós szűrők biztosítják, hogy a megtermékenyülés valószínűsége a kapcsolat tartósságával növekedjen. Az un. funkcionális, vagyis orvosilag nem indokolt meddőségek jó része a kapcsolati bizonytalanság miatt alakul ki (Szendi, 2007). Újabb vizsgálatok azt bizonyítják, hogy az akár a magzat halálához is elvezető preeklampszia akkor alakul ki, ha a nő immunrendszere még nem fogadta el a férfi -spermáján keresztül észlelt- genetikai identitását (Robillard és mtsi., 1999). Négy hónapos együttlét után kialakuló terhességben a preeklampszia esélye 40%, míg egy éves szexuális kapcsolat után ez a kockázat 5%-ra csökken (Robillard és mtsi., 1994).

 

Google hirdetés

 

 

A férfi házassága

De miért ilyen buzgók a férfiak? Természetesen az egyik kézzelfogható ok a szex, ez az, amit cserébe kapnak verejtékükért. Az állandó, garantált szexpartner biztosításának legjobb módja a tartós kapcsolat. Ez a házasság. A "járás" és az "előházasság" modernkori termék, csak manapság lehet a gyermekszülés kockázata nélkül tartós szexuális kapcsolatot létesíteni, korábban a nő számára az ilyesmi túl nagy kockázattal járt volna. Az evolúció kedveli a "nem tudják, de teszik" elvet, ennek szolgálatában áll pl. a szerelem. A szerelem arra ösztönzi az embert, hogy a másikat kizárólagos szexpartnernek tekintse. Valójában a kizárólagosság -legalábbis annak látszata-, mindkét félnek érdeke. A nőnek, hogy magához láncolja a férfit, a férfinek, hogy biztos legyen apaságában. A folyamatos "szex-ellátottságon" túl évmilliók során a férfiakban nyilván kialakult az "apaösztön" is, vagyis hogy érezzenek késztetést a család ellátására, máskülönben éppen a terhesség késői szakaszában és a szoptatás alatt hagyná ott minden férfi a feleségét, amikor a szex már nem működik. Mint tapasztaljuk, sok férfi számára, akik túlságosan hedonista és nárcisztikus motivációkból választották a házasságot, ez komoly próbatétel, hisz felfüggesztődik és lanyhul a szex, csökken a nő részéről a férfi felé irányuló figyelem. Persze az ekkortájt fellépő férfihűtlenséget felfoghatjuk olyan stratégiának is, amely akkor lazít a "párőrzésen", amikor az apaság már nem kerülhet veszélybe, viszont a "kalandozások" növelhetik az elpottyantott gyermekek révén a szaporodási sikert. Az ősidőkben ebben a helyzetben a nő már ki volt szolgáltatva a férfinek, és ilyenkor nem egy férfi vissza is él a helyzettel.
A gyermek a férfi invesztáló hajlama nélkül nem nőne fel, viszont a férfi általában csak akkor hajlandó egy gyerekbe invesztálni, ha az garantáltan az övé. A garanciát azonban csak a kizárólagos szexuális birtoklás biztosítja, vagyis a férfinek a rejtett ovuláció jelensége miatt folyamatos és szoros párőrzést kell alkalmaznia. A rejtett ovuláció azt jelenti, hogy a nő termékeny időszakának nincsenek látványos és biztos jelzései, ezért a férfi csak folyamatos jelenlétével tudja valamelyest garantálni, hogy az utód valószínűsíthetően az övé legyen. Ez persze az esetek 1-30%-ban hiú remény, mert mint láttuk, a nők kettős stratégiája miatt a nő igen sokszor a férjnél "jobb géneket" nyújtó szeretőtől esik teherbe (Anderson, 2006). Ugyanakkor vannak ősi társadalmak, pl. a Kolumbiában és Venezuelában élő Barik és a paraguayi Achék, akik számára az apaság nem világos fogalom, és úgy hiszik, a gyereknek egyszerre több apja van. Ennek ellenére férfiak és nők tartós kapcsolatokban élnek (Barash és Lipton, 2001), ami arra utal, hogy a férfi az apasági garanciák nélkül is hajlandó megtelepedni pl. a szexért, az érzelmi kötődésért, a munkamegosztásért. Ezek a társadalmak a rejtett ovuláció egy másik lehetséges értelmezését illusztrálják. E szerint az apaság bizonytalanságban tartása közösségi kohéziós erő, csökkenti a csecsemőgyilkosság és a férfiak egymás közti rivalizálásának a kockázatát, és az élelem megosztásával növelik a gyermekek felnevelésének esélyét. Az ilyen társadalmakra jellemző a közös vadászat és a zsákmány közös elosztása. Az apaság szigorú védelme tehát ott kezdődik, amikor egy kultúra tisztába jön az apaság fogalmával. Ezt sokan jogosan a magántulajdon kialakulásával hozzák kapcsolatba, ugyanis az erőforrások fölötti egyenlőtlen eloszlás kialakulása eredményezte a vagyoni előnyből származó szaporodási előnyt. Mint korábban láttuk, a férfiak agyában valószínűleg külön modul foglalkozik azzal, mennyire hasonlít a gyermek őrá. A nő rokonai buzgón bizonygatják, a férfi rokonai még buzgóbban meg akarnak győződni az apa-gyerek hasonlóságról. A férfiak -szemben a nők 35%-ával-, 90%-ban azokat a gyerekarcokat preferálták, akik hozzájuk hasonlítottak (Platek és mtsi., 2002). Az őskorban az ilyen vizsgálódáson életek múlhattak, de még ma is szoros kapcsolat van az apa invesztálási hajlandósága (Apicella és Marlowe, 2004), a családon belüli erőszak (Burch és mtsi., 2000), és globálisan a család boldogsága és az apa-gyerek hasonlóság között.

Poligámia és monogámia

Az emberi társadalmak 83%-a poligám (Marlowe, 2000), ami - tekintve a szaporodóképes férfiak és nők azonos számát - azt jelenti, hogy némelyik férfinek több feleség, másoknak meg egy sem jut. Ez a tévhiedelmekkel ellentétben elsősorban a férfiaknak rossz, hisz a nőknek evolúciós értelemben sokkal szerencsésebb egy gazdag ember sokadik, mint egy szegény ember egyetlen feleségének lenni, míg a férfiaknak inkább érdekük bárhogy, mint sehogy se szaporodni. A "civilizált" világ monogámiája az individualizálódó férfiak közti kiegyezés, amely azonban a szerető intézményén keresztül továbbra is lehetővé teszi a poligámiát. A nyugati típusú "individuumok kooperációja" csak a monogám egyenlőség jegyében valósítható meg, a poligám kapcsolati formák azonban mindig is fennmaradtak a gazdagabbak körében. Pl. a királyi udvarok ágyas intézményében a poligámia olyannyira törvényes volt, hogy a francia udvarban rangot jelentett a király ágyasának lenni. A szerető intézménye sokak szemében a nő kizsákmányolásáról szól, valójában -evolúciós logikával- a nők két okból szoktak szeretővé válni: hogy anyagi támogatásban részesüljenek, és hogy vetélytársnőjüktől megszerezzék a férfit maguknak. A férfiak anyagi előnyökhöz és védelemhez juttatják szeretőiket, különösen, ha azok még gyermeket is szülnek nekik, és a házasságon kívüli kapcsolat a nő részéről a férfi megszerzésének első lépése, amely gyakran párosul az esetleges aktuális partner lecserélésének igényével (Buss, 2006). Röviden: a szeretői viszony legalább annyira a nők közti rivalizáció megnyilvánulása, mint a férfiak poligám törekvése.
Az ember érzelmileg valójában monogám, hiszen pl. a szerelem mindig kizárólagosan egy személyre irányul. Még a poligám társadalmakban is, egy többnejű férfinek mindig van egy preferált asszonya, amit később felválthat egy másik (Pillsworth és Haselton, 2005). A szerelem ugyanis 1-3 évig tart, a gyerekek felnevelése pedig minimum 15 év. Az ember elvileg 3-4 évente nyitottá válik egy új kapcsolatra, ezt az opciót leginkább a férfiak szokták kiélni. A világon meglehetősen egybehangzóan a házasságok negyedik évében a leggyakoribb a válás (Fisher, 2004). A tartós házasságok alapja a szerelem ideje alatt kialakuló kötődés. Azonban a házasságok első pár éve egyben a kapcsolat tesztelése is: férfi és nő mennyire illenek össze, képesek-e közösen gyermeket nemzeni, stb. (Winking és mtsi., 2007). A különböző kultúrákat vizsgálva szigorú monogámiát sehol nem találunk. Igen sok társadalomban legális a házasságon kívüli kapcsolat, s a legváltozatosabb szabályok szerint hálhat együtt férfi és nő. De még a mégoly monogám házasság sem egy életre szóló. Az emberek összeházasodnak, majd elválnak és újra házasodnak, vagy legalábbis kapcsolatban élnek. A túl fiatalon kötött házasságok kétszer gyakrabban végződnek válással, mint az érett fejjel kötött házasságok. A házasságok majd fele váláshoz vezet, de az elváltak igen nagy számban újraházasodnak (Clark és Crompton, 2006). Ez tulajdonképpen az őseinkre jellemző sorozatos monogámia modern megvalósulása, melynek egy gyakori formájában a gazdag és sikeres férfi elhagyva feleségét és gyermekeit, új házasságot köt egy jóval fiatalabb nővel és újra szaporodik. Sokak szerint ez inkább a szeriális poligámia (Barash és Lipton, 2001).

Szex és házasság

A házasság tartósságát kezdetben intézményes eszközökkel biztosították, ám a modern házasság nagy próbaköve a fogyasztói társadalom sugallta "határtalan lehetőségek", melyben a boldogság, de maga az ember is fogyasztási cikké válik. A tartós kapcsolatok fennállásának idejével arányosan a nők szexuális vágya csökken, míg a férfiaké azonos szinten marad, viszont a nők gyengédség és intimitás igénye nő, míg a férfiaké csökken (Klusmann, 2002). Evolúciós nézőpontból a jelenség logikus: a kapcsolat kezdetén a szerelmesek epekednek egymás után, de ez csak a kötődés megszilárdulására és a férfi immunológiai "befogadására" megy ki. Az ősidőkben a kötődés kialakulását követő 1-2 évben a nő teherbe esett és ettől kezdve a gyermeknevelésre koncentrált, míg a férfi további nők megtermékenyítésén törte a fejét. Illetve mindezt jelen időben is elmondhatjuk. A poligám beállítottság jellemzője, hogy a nemi étvágy nem csökken, de a férfi szexuális érdeklődése adott kapcsolatban gyorsan hanyatlik (Plaud és mtsi., 1997). Az evolúció erre is kitalált azért valamit: a férfi tesztoszteronszintje arányban áll szaporodási törekvéseivel. Poligám férfiakban magasabb a tesztoszteronszint, mint monogám házasságban élőkben, 4 évnél fiatalabb gyermekes apáknak alacsonyabb a tesztoszteronszintje, mint idősebb gyermekeket nevelő apáknak (Gray, 2003), és általában a házas embereknek alacsonyabb a tesztoszteronszintje, mint a nőtleneknek, vagy válni készülőknek (Gray és mtsi., 2006). Az alacsony tesztoszteronszint nem is a házas állapottal, hanem a kapcsolat iránti elköteleződéssel jár együtt, függetlenül attól, ez házasság vagy tartós kapcsolat formájában áll fenn (Burnham és mtsi., 2003). A tesztoszteronszint és a kapcsolat és a gyermekek iránti elköteleződés mértéke közti fordított kapcsolat azt bizonyítja, hogy a férfi is alkalmazkodik a házassághoz és a gyermekneveléshez, s ennek egyik közvetítő mechanizmusa talán éppen a szexuális ingerek izgató jellegének gyors megszokása és kioltódása. Persze, aki nem bízik férjében, legjobb, ha megméri a tesztoszteronszintjét.

Kit választunk házastársnak?

A nők kettős játékot űznek: pontosan felismerik, kitől volna jó - tulajdonságai miatt- megtermékenyülni, és ki az, aki apának és férjnek termett. Vagyis, hogy kihez kell hozzámenni. Mivel az alacsonyabb tesztoszteronszintű férfiak kevésbé "kalandozóak", kevésbé agresszívek, jobban "háziasíthatóak", ezért a nők házasság céljából -ha szabad választásukban áll- inkább preferálják a lágyabb, nőiesebb, szelídebb kinézetű férfiakat. Érdekes mód, ha kísérleti feltételek közt változtatják a férfi vonzerejét és anyagi helyzetét, házasság szempontjából nem a legvonzóbb és leggazdagabb tűnik a nők számára a legígéretesebbnek, mert ők "túl jók, hogy igazak legyenek"; helyettük a kevésbé vonzót és kevésbé gazdagot preferálják (Chu és mtsi., 2007). A nők tehát realisták. A házaspár-választásnak -túl a praktikus szempontokon-, sokkal mélyebb evolúciós mozgatói is vannak. Mind a nőnek, mind a férfinek az a célja, hogy génjeit minél nagyobb arányban és számban átörökítse utódaiba. Két genetikailag idegen ember utóda 50-50%-ban hordozza szülei génjeit. Ha valaki - mondjuk, mint Oidipusz -az anyját venné el, a közös gének miatt az utód mindkettőjük génjeinek 75%-át hordozná, csakhogy ez beltenyészethez vezet, és a különféle genetikai betegségek felhalmozódnak. A párválasztás másik veszélye, hogy a túl nagy genetikai távolság miatt immunológiai összeférhetetlenség lép fel. Az ideális tehát az, ha a házaspár genetikai rokon, de nem vérrokon: az ilyen házasság termékenyebb (Thiessen és Gregg, 1980) és stabilabb (Luo és Klohnen, 2005; Rushton, 1989). Már állatoknál megfigyelték, hogy felismerik genetikai rokonaikat, és a túlzott genetikai hasonlóság esetén kerülik az egymással való szaporodást, bizonyos fokú hasonlóságot viszont előnyben részesítenek. Ezt a törekvést homogámiának, vagyis hasonlók házasságának nevezzük. Embereknél is számos bizonyítékunk van arra, hogy a rokonok felismerik egymást, pl. szagról, és a házaspárok átlagosan 52%-ban genetikailag hasonlítanak egymáshoz, míg a véletlenszerűen összeválogatott férfi-nő párok közt csupán 43%-os a hasonlóság (Rushton, 1989). A hasonlóság és különbözőség optimumát keressük a másik illata alapján, amely az immunrendszer típusáról tudósít. A nők olyan partnereket keresnek, akiknek illata hasonlít a papájukéra, de különbözik a mamájukétól (Jacob és mtsi., 2005). Vajon a nők a papájukat keresnék a férfiakban, a férfiak meg a mamájukat a nőkben? A párkeresés imprinting teóriája ezt állítja. Imprinting alatt azt a korai bevésődést értjük, amitől a gyerekekbe mamájuk és papájuk képe, illata, hangja kitörölhetetlenül beégetődik, és később ez jelentősen befolyásolja a szexuális és esztétikai ízlést. Gondoljunk csak arra, hogy a gyerekek általában szüleiket tartják a legszebbnek, függetlenül azok fizikai megjelenésétől. Egyfajta imprintingnek tekinthetjük azt a jelenséget is, hogy a gyermekkorban megtapasztalt szülő-gyermek kötődési stílus jellemzi az embereket felnőttkorukban is. Így a biztonságosan kötődő családokból biztonságosan kötődő, míg az ambivalensen kötődő családokból ambivalensen kötődő felnőttek kerülnek ki. Állatvizsgálatok azt bizonyítják, hogy az utódok felnőtt korukban nem a vérszerinti, hanem a nevelőszülőkhöz hasonló egyedekhez vonzódnak (Irwin és Price, 1999). Ez a jelenség komoly érv lehet az örökbefogadás mellett, ugyanis ez egyfajta garancia arra, hogy az utód akkor is a szülői géneket viszi tovább utódaiban, ha ő maga nem is hordozza azokat. Humán viszonylatban azt tapasztalni, hogy etnikailag vegyes házasságok gyermekei felnőtt korukban az ellenkező nemű szülő etnikumába tartozó partnert preferálnak (Jedlicka, 1984), idős szülők gyermekei pedig az idősebb partnerekhez vonzódnak (Perrett és mtsi, 2002). Az emberek preferenciájában szerepel az ellenkező nemű szülő szemszíne (Dicks, 2002), intelligenciája, agresszivitása, és egyéb testi jellemzők (Rushton, 1995). Házaspárok sok hasonlóságot mutatnak betegségeikben, ami döntően a genetikai hasonlóság vezérelte választásnak tulajdonítható, és nem az azonos életmódnak, mert a házastársak egészségtudatossága az együtt töltött idő során inkább különböző, mint hasonló lesz (Willemsen és mtsi., 2003). Gyakori tapasztalat, hogy alkoholista szülő gyermeke később alkoholistává váló házastársat választ magának. E jelenségben bizonyítottan a homogám választás játszik szerepet, ugyanis az alkoholizmusban erős genetikai hatás mutatható ki (Grant és mtsi., 2007). Dohányzás tekintetében ugyanilyen hatás tapasztalható (Kuo és mtsi., 2007). Az elhízásjárvány egyik okaként a modern táplálkozási szokásokon túl a hízásra hajlamos emberek homogám választását is feltételezik, vagyis a duci a ducit szereti (Speakman és mtsi., 2007). Ha embereknek választaniuk kell ellenkező nemű arcok közül, ösztönösen preferálják azokat, amelyek rájuk hasonlítanak (Penton-Voak és mtsi., 1999). Ez valójában a bennük rejtőző szülői vonásokhoz való vonzalmat jelenti. Férfiak párválasztását elemezve kiderült, hogy feleségeik nagymértékben hasonlítanak anyjukhoz és hozzájuk, de csak akkor, ha a férfi és anyja viszonya hajdanán meleg és elfogadó volt (Bereczkei és mtsi., 2002). Nők férjválasztását elemezve hasonló összefüggés derült ki: a férjek erősen hasonlítottak a nők apáihoz (Bereczkei és mtsi., 2004). A vizsgálat érdekessége, hogy mindez örökbefogadó szülőkre is igaz, ami megerősíti az imprinting-hatást. Sokan esetleg csalódottan vizsgálgatják ezek után férjüket; a hasonlóság leginkább az arc középső részére igaz (Wiszewska és mtsi., 2007), valószínű, hogy ez a terület áll leginkább ellent az öregedésnek. Korábban e jelenségeket lélektanilag próbálták értelmezni, és így születtek azok az elképzelések, hogy a szülőjével szemben megoldatlan konfliktust akarja a fiú vagy lány házasságában "továbbragozni". Valójában a génrokonság kereséses az igazi magyarázat.

Jó dolog-e a házasság? Boldogabbak-e a házas emberek?

Az emberek 90%-a legalább egyszer megnősül. Házasság vagy tartós kapcsolat nélkül nincs szaporodás. Sajnos a hagyományos házasságot nem feltétlen a szeretet, hanem az anyagi függőség, az erkölcsök, vallási okok, a gyerekek érdekeinek szem előtt tartása, vagy a férj bosszújától való félelem tartotta össze. A nő felszabadulása és munkába állása, továbbá a fogamzásgátlás módszereinek elterjedtté válása az évmilliókig jól-rosszul eldöcögő házasság intézményének megingását eredményezte. A nő öntudatossá és függetlenné vált, ezt azonban viszonylag könnyű összhangba hozni van évmilliók alatt megformálódott női szerepekkel, bármit is mond erről a média. A férfieszmény a férfiszerepekkel együtt azonban szertefoszlott. A férfi, mint tekintély, mint morális iránytű, mint kenyérkereső háttérbe szorult, s helyét átvette a nő által megfogalmazott demokratikus elvárás: a férfi legyen tápláló és gondozó apa, vagyis mondjon le férfiasságáról, és fogja meg a porszívót, vagy dajkálja a gyermeket. A hagyományos férfiszerepeket a nő elnyomónak élte meg, az új férfiszerepekre azonban a férfi összességében evolúciósan alkalmatlan. Olyan ez, mintha a tegnap favágójának holnap csipkeverőként kéne kenyerét keresnie. A mai idealizált elvárásokban az apa melegszívű és feminin, szinte egy hímnemű anyja a gyermeknek, aki a pelenkázástól a vacsorafőzésig mindenben részt vesz. Meglehet az elvárás jogos, mégis történetileg előzmény nélküli. Nyolcvan társadalmat megvizsgálva, mindössze 4%-ban találtak intim viszonyt apa és csecsemő közt, és még ezekben a társadalmakban is, az apa ideje 15%-át töltötte a csecsemővel, és ennek az időnek is a jó részét játék és nem gondoskodás töltötte ki (Barash és Lipton, 2001).
A férfi rosszul érzi magát új helyzetében, fejében zsonganak még a régi, de elavult eszmények tekintélyről, parancsolásról. Rohamosan növekszik az élettársi közösségben élők száma, ami a házassággal szembeni általános bizalmatlanságot jelzi. Bár a szubjektív jól-lét kutatások azt állítják, hogy a házas emberek boldogabbak, a képet ennél sokkal árnyaltabb. A kutatások azt bizonyítják, hogy a nő sokkal érzékenyebb a házasság minőségére és a férfinél valószínűbben válik depresszióssá házassági problémákra, vagy a partner ellenségességére. A házassággal való elégedetlenség jól bejósolja a nő, de nem a férfi depresszióját. Általában is elmondható, hogy a férfi szubjektív elégedettségét az önértékelés, de nem a kapcsolati harmónia, míg a nőét a kapcsolat harmóniája és önértékelése szabja meg (Reid, 2004). Az egyenrangú felek házassága nem vált be, a házasságok fele torkollik válásba, és a válások 75%-át a nő kezdeményezi. Megszűnt az erős kényszerítő körülmény, az anyagi és társadalmi kiszolgáltatottság, amely a nőt korábban, szinte bármi áron, a rossz házasságban is benntartotta. Meghökkentő módon a kiskorú gyermekek nem boldogabbá, hanem elégedetlenekké teszik -méghozzá létszámarányosan- a házasságokat (Shields és Wooden, 2003). Ez összecseng azzal a tapasztalattal, hogy a gyermeknevelés komoly erőpróbája egy kapcsolatnak. Bella DePaulo, a szinglizmus harcos védelmezője sorra kimutatta, hogy a "házasság boldoggá tesz" eszméje inkább tűnik ideológiának, mint tudományos ténynek. Mint rámutat, az elemzések szerint a házasság igen csekély mértékben határozza meg a jól-létet, és ezen belül is a férfiaknak inkább kedvez a házasság (DePaulo és Morris, 2005). Házasok házasság előtti és utáni jól-lét szintjét összevetve, az első évben nem találtak boldogságnövekedést (Lucas és mtsi., 2003).
Összességében elgondolkodtató, hogy terjed a szingli életmód, ma Amerikában adott pillanatban többen élnek egyedül, mint házasságban (DePaulo és Morris, 2005). A házasság intézményét, úgy tűnik, az egyre nagyobb szabadságot igénylő emberek jó része ambivalensen kezeli, ami viszont új helyzetet teremt az emberi evolúcióban. Mert úgy tűnik, a szaporodásra és gyermeknevelésre a házasságnál még sincs jobb.

1) Anderson, KG: How well does paternity confidence match actual paternity? Evidence from worldwide paternity rates. Curr Anthropol, 2006, 48:511-518.
2) Apicella, CL; Marlowe, FW: Perceived mate fidelity and paternal resemblance predict men's investment in children. Evol Hum Behav, 2004, 25:371-378.
3) Barash, DP; Lipton, JE: The myth of monogamy. WH Freeman and Co New York, 2001
4) Bereczkei, T; Gyuris, P; Koves, P; & Bernath, L: Homogamy, genetic similarity, and imprinting; parental influence on mate choice preferences. Personality and Individual Differences, 2002, 33:677-690.
5) Bereczkei, T; Gyuris, P; Weisfeld, GE: Sexual imprinting in human mate choice. Proc Biol Sci Lond B 2004, 271(1544):1129-1134.
6) Burch, RL; Gallup, GG, Jr: Perceptions of paternal resemblance predict family violence. Evol Hum Behav, 2000, 21(6):429-435.
7) Burnham, TC; Chapman, JF; Gray, PB; McIntyre, MH; Lipson, SF; Ellison, PT: Men in committed, romantic relationships have lower testosterone. Horm Behav, 2003, 44(2):119-122.
8) Buss, DM: Strategies of human mating. Psychol Topics, 2006,15, 239-260.
9) Chu, S; Hardaker, R; Lycett, JE: Too good to be 'true'? The handicap of high socio-economic status in attractive males. Pers Ind Diff, 2007, 42(7):1291-1300.
10) Clark, W; Crompton, S: Till death do us part? The risk of first and second marriage dissolution. Canadian Social Trends, 2006, Summer, 23-33.
11) DePaulo, BM; Morris, WL: Singles in society and in science. Psychol Inq, 2005, 16:57-83
12) Dicks, L: Like father, like husband. New Scientist, 2002, 2328:26.
13) Fisher, H: Why we Love? The Nature and Chemistry of Romantic Love. Owl Books, New York, 2004
14) Grant, JD; Heath, AC; Bucholz, KK; Madden, PA; Agrawal, A; Statham, DJ; Martin, NG: Spousal concordance for alcohol dependence: evidence for assortative mating or spousal interaction effects? Alc Clin Exp Res 2007, 31(5):717-728.
15) Gray, PB: Marriage, parenting and testosterone variation among Kenyan Swahili men. Am J Phys Anthropol, 2003, 122: 279-286.
16) Gray, PB; Yang, CF; Pope, HG Jr: Fathers have lower salivary testosterone levels than unmarried men and married non-fathers in Beijing, China. Proc Biol Sci, 2006, 273(1584):333-339.
17) Irwin, DE; Price, T: Sexual imprinting, learning and speciation. Heredity, 1999, 82:347-354.
18) Jacob, S; McClintock, MK; Zelano, B; Ober, C: Paternally-inherited HLA alleles are associated with women's preferences for male odors. Nature Genet, 2002, 30:175-179.
19) Jedlicka, D: Indirect parental influence on mate choice: a test of the psychoanalytic theory. J Marr Fam, 1984, 46(1):65-70.
20) Klusmann, D: Sexual motivation and the duration of partnership. Arch Sex Behav, 2002, 31(3):275-287.
21) Kuo, PH; Wood, P; Morley, KI; Madden, P; Martin, NG; Heath, AC: Cohort trends in prevalence and spousal concordance for smoking. Drug Alc Dep, 2007, 88(2-3):122-119.
22) Lucas, RE; Clark, AE; Georgellis, Y; Diener, E: Re-examining adaptation and the setpoint model of happiness: Reactions to changes in marital status. J Personal Soc Psychol, 2003, 84:527-539.
23) Luo, S; Klohnen, EC: Assortative mating and marital quality in newlyweds: a couple-centered approach. J Pers Soc Psychol, 2005, 88(2):304-326.
24) Marlowe, F: Paternal investment and the human mating system. Behavioural Processes, 2000, 51:45-61.
25) Penton-Voak, IS; Perrett, DI; Peircec, JW: Computer graphic studies of the role of facial similarity in judgements of attractiveness. Curr Psychol, 1999, 18:104-117.
26) Perrett, DI; Penton-Voak, IS; Little, AC; Tiddeman, BP; Burt, DM; Schmidt, N; Oxley, R; Kinloch, N; Barrett, L: Facial attractiveness judgements reflect learning of parental age characteristics. Proc Biol Sci 2002, 269(1494):873-880.
27) Pillsworth, EG; Haselton, MG: The evolution of coupling. Psychological Inquiry, 2005, 16:98-104
28) Platek, SM; Burch, RL; Panyavin, IS; Wasserman, BH; Gallup, GG: Reactions to children's faces: Resemblance affects males more than females. Evol Hum Behav, 2002, 23:159-166.
29) Platek, SM; Raines, DM; Gallup, GG, Jr; Mohamed, FB; Thomson, JW; Myers, TE; Panyavin, IS; Levin, SL; Davis, JA; Fonteyn, LCM; Arigo, DR: Reactions to children's faces: Males are more affected by resemblance than females are, and so are their brains. Evol Hum Behav, 2004, 25:394-405.
30) Plaud, JJ; Gaither, GA; Henderson, SA; Devitt, MK: The Long-Term Habituation of Sexual Arousal in Human Males: A Crossover Design. Psychological Record, 1997, 47:385-398.
31) Pollet, TV; Nettle, D; Nelissen, M: Contact frequencies between grandparents and grandchildren in a modern society: Estimates of the impact of paternity uncertainty. J Cult Evol Psychol, 2006, 4(3-4):203-213.
32) Reid, A: Gender and sources of subjective well-being Sex Roles, 2004, 51(11-12):617-629.
33) Robillard, PY; Dekker, GA; Hulsey, TC: Revisiting the epidemiological standard of preeclampsia: primigravidity or primipaternity? Eur J Obstet Gynecol Reprod Biol, 1999, 84(1):37-41.
34) Robillard, PY; Hulsey, TC; Perianin, J; Janky, E; Miri, EH; Papiernik, E: Association of pregnancy-induced hypertension with duration of sexual cohabitation before conception. Lancet, 1994, 344(8928):973-975.
35) Rushton, JP: Genetic similarity, human altruism, and group selection. Behav Brain Sci, 1989, 12:503-559.
36) Rushton, JP: Genetic similarity, mate choice, and group selection. Behavioral and Brain Sciences, 1989, 12:503-518.
37) Rushton, JP: Race, evolution and behavior. Transaction Publisher, New Brunswick, 1995
38) Shields M; Wooden, M: Marriage, children and subjective well-being. Paper presented to the Australian Institute of Family Studies Conference, 2003, Melbourne.
39) Smith, MS: An evolutionary perspective on grandparent-grandchild relationships In: Smith PK (Ed): The psychology of grandparenthood: An international perspective. Routledge, New York, 1991 pp:157-176.
40) Speakman, JR; Djafarian, K; Stewart, J; Jackson, DM: Assortative mating for obesity. Am J Clin Nutr, 2007, 86(2):316-323.
41) Szendi G: A női funkcionális meddőség evolúciós értelmezése. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika 2007 8(1):5-48.
42) Thiessen, D; Gregg, B: Human assortative mating and genetic equilibrium: An evolutionary perspective. Ethol Sociobiol, 1980, 1:111-140 (id: Rushton, 1989)
43) Willemsen, G; Vink, JM; Boomsma, DI: Assortative mating may explain spouses' risk of same disease. BMJ, 2003, 326(7385):396.
44) Winking J, Kaplan H, Gurven M, Rucas S: Why do men marry and why do they stray? Proc Biol Sci 2007 Jul 7;274(1618):1643-1639.
45) Wiszewska, A; Pawlowski, B; Boothroyd, LG: Father-daughter relationship as a moderator of sexual imprinting: a facialmetric study. Evol Hum Behav, 2007, 28(4):248-252.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre