Wolfgang Kopp:
Táplálkozás, evolúció
és a pajzsmirigyhormon szintek

Forrás: Kopp W. Nutrition, evolution and thyroid hormone levels - a link to iodine deficiency disorders? Med Hypotheses. 2004;62(6):871-5.

Fordította és a kivonatot készítette: Mezei Elmira

Kiegészítés:Szendi Gábor

Az alábbi tanulmányban foglalt hipotézis két dologra világít rá: a ma oly gyakori pajzsmirigy problémák egyik oka a földműveléssel bevezetett szénhidrátalapú táplálkozás. A másik fontos következtetés, hogy pajzsmirigy alulműködés esetén a paleolit táplálkozás azért hat jótékonyan, mert a lecsökkentett szénhidrátbevitel mellett kevesebb pajzsmirigyhormon is elég a szervezet működéséhez. A paleo másik hatása a glutén és tejfehérjék okozta autoimmun folyamatok lassítása vagy megállítása (lásd. Paleolit táplálkozás és korunk betegségei könyvem)

 

Összefoglalás
Feltevésünk szerint a jódhiánnyal kapcsolatos rendellenességeket (angolul: iodine deficiency disorders, a továbbiakban: IDD) nem a környezetünkből rendelkezésre álló jódmennyiség csökkenése, hanem az emberi táplálkozás jelentős mértékű változása miatt kialakult megnövekedett jódigény okozza. Tény, hogy a pajzsmirigy szérum koncentrációk, különösen a T3, az elfogyasztott szénhidrát mennyiségétől függ. A magas szénhidráttartalmú étrendek összefüggést mutatnak a jelentősen magasabb szérum T3 szinttel, összehasonlítva a nagyon alacsony szénhidráttartalmú étrendekkel. Míg Paleolit őseink nagyon alacsony szénhidrát- és magas fehérjetartalmú étrenden éltek, a kb. 10 000 évvel ezelőtt lezajlott mezőgazdasági forradalom jelentős étkezési szénhidrát növekedéshez vezetett. Ezek a táplálkozási változások jelentősen megnövelték a T3 szintet. Így több T3 termelődik, és több jódra van szükség. A magasabb jódszükséglet a Föld több pontján meghaladja a környezetből rendelkezésre álló jód mennyiségét, és ez IDD-hez vezet.

Bevezető
Általánosan elfogadott tény, hogy az IDD fő oka a jódhiányos táplálkozás. Az elégtelen jódellátás megakadályozza a megfelelő mennyiségű pajzsmirigy hormon termelődését. Egyéb tényezők lehetnek a goitrogének (bizonyos zöldségekben lévő anyagok gátolják a jód felszívódását), nyomelemek, bakteriális és kémiai vízszennyeződések, és genetikai faktorok. A talaj csökkent jódtartalma okozza a jódhiányt, valamint egy, még ennél is fontosabb tényező: a táplálkozásban 10 000 évvel ezelőtt bekövetkezett hatalmas változás okozta megnövekedett jódigény.

Ezt a feltevést több tény is alátámasztja:

• A pajzsmirigy hormon szintek - különösen a T3 - az étkezési szénhidrát mennyiségétől függnek.
• A magas szénhidráttartalmú étkezés, a nagyon alacsony szénhidráttartalmú étrenddel összehasonlítva, kapcsolatot mutat a jelentősen megnövekedett T3 szinttel.
• Paleolit őseink az emberi evolúció hosszú periódusában nagyon alacsony szénhidrát- és magas fehérjetartalmú étrenden éltek, és ezen az étrenden jelentősen alacsonyabb a T3 szint.
• Kb. 10 000 évvel ezelőtt kezdődött a mezőgazdasági forradalom, ami jelentős étkezési szénhidrát mennyiség növekedést hozott magával.
• Az alacsony szénhidráttartalmú étrendhez sok szénhidrát hozzáadásával megemelkednek a T3 szintek.
• Ez magasabb jódigényt teremt, és a Föld számos részén nem áll rendelkezésre elegendő jód.

A pajzsmirigy hormonszintek és a táplálkozás

Köztudott tény, hogy a pajzsmirigy hormon szintek az étrendtől függnek. Számos vizsgálat kimutatta, hogy izokalóriás étrend esetén (egyforma mennyiségű fehérje, szénhidrát és zsír), az étrend összeállításának változtatása drasztikus mértékben megváltoztathatja a periférikus pajzsmirigy hormon metabolizmust.

• Ezt először éhezéses diétán demonstrálták: teljes böjt alatt a szérum T3 24 órán belül elkezdett csökkenni, 4-6 napon belül elért egy platót kb. a kontroll szint alatt 50%-al, míg a rT3 (inaktív pajzsmirigyhormon változat) szintek megemelkedtek és a thyroxin (T4) szinte semmi változást nem mutatott.
• További vizsgálatok kimutatták, hogy a szérum T3 csökkenése nem az éhezés miatt, hanem a szénhidrát csökkentés miatt jön létre: ha izokalóriásan ugyanannyi zsírral és fehérjével helyettesítették a szénhidrátot a T3 csökkenés éppúgy létrejött, mint az éhezésnél.
• Míg az éhezés utáni zsír és fehérje visszapótlásának nincs számottevő hatása a lecsökkent T3 szintre, a szénhidrát újra bevezetése T3 szint növekedéshez vezet. A növekedés mértéke a szénhidrát mennyiségétől függ, 50g glükóz részben, 160g glükóz teljesen visszaállítja az eredeti T3 szinteket.
• A nagyon alacsony szénhidráttartalmú étrendek jelentősen csökkentik a T3-at. Egy napi 20, illetve 30 g szénhidrátot tartalmazó étrendben a T3 szint 50%-al csökkent, és négy hétig, illetve több hónapig úgy maradt, amíg újra meg nem emelték a szénhidrát szintet, mert akkor ismét növekedni kezdett.

Az alacsony szénhidrát bevitel miatti T3 szintek nagymértékű csökkenése nem von magával csökkent nyugalmi oxigén felvételt, vagy a funkcionális pajzsmirigy alulműködés tüneteit (hideg intolerancia, száraz bőr, megnövekedett alvásigény). A csökkent T3 ellenére, a bazális TSH szintek normálisak, vagy akár enyhén csökkennek. A klinikai tünetek hiánya és a normál vagy enyhén csökkent TSH szintek azt jelzik, hogy az organizmus nem szenved hiányt pajzsmirigy hormonokban a csökkent szénhidrát bevitel miatt. Mivel a T3 termelés megnövekszik, amikor szénhidrátot adnak egy alacsony szénhidráttartalmú étrendhez, ez azt indikálja, hogy az étkezési szénhidrát metabolizmusa egy pajzsmirigy hormont igénylő folyamat.

A nagyfokú szénhidrát bevitel megváltoztatja a hormon metabolizmust, megnövekszik a pajzsmirigyhormon termelődés és ez magával vonja a megnövekedett jód igényt. Ez történhetett 10 000 évvel ezelőtt a mezőgazdaság bevezetésekor, amikor őseink az addig megszokott magas fehérje és alacsony szénhidráttartalmú étrendjüket felcserélték egy egyre több szénhidrátot s egyre kevesebb fehérjét tartalmazó étrendre.

A paleolit táplálkozás és a pajzsmirigy hormon szintek

A humán evolúció során jelentős táplálkozásbeli változások következtek be. Míg főemlős őseink gyümölcsök és bogyók formájában fogyasztottak szénhidrátot, a kétlábon járó hominidok egyre inkább húsevőkké váltak. A 3-4 millió évvel ezelőtt élő korai hominidok dögevők voltak, növényi táplálékot, és a ragadozók által otthagyott tetemek maradékait fogyasztották. A homo erectus, aki 1,5 millió évvel ezelőtt tűnt fel, valamint a Homo sapiens 500 000 évvel ezelőtt, vadászók voltak, sok húst, és némi szénhidrátot ettek, gyökerek, gyümölcsök, gumósok, olajos magvak formájában. Különösen a jégkorszak idején, amikor nagy területeken szinte semmi vegetáció nem volt, őseink bőséges állati fehérjén, és minimális mennyiségű szénhidráton éltek. A vadnövények többsége magas rost- és alacsony glükóz tartalmú volt. A napi szénhidrátfogyasztás kb. 10 g volt. A humán evolúció hosszú periódusában az ember sok állati fehérjét és nagyon kevés szénhidrátot evett. Figyelembe véve az elfogyasztott szénhidrát és a pajzsmirigy hormon szintek közötti összefüggést, a paleolit táplálkozás jelentősen alacsonyabb T3 szintet eredményezett, mint a későbbi, magasabb szénhidráttartalmú étkezés.

Így érthetővé válik a "helytelennek" tűnő összefüggés az alacsony T3 szint és a normális vagy akár csökkent TSH szint között: ezek a hormonszintek egy bizonyos fajta táplálkozással függenek össze, amelyhez őseink több millió éven át adaptálódtak. Tehát, evolúciós szempontból ezeket az értékeket kell "normálisnak" tekintenünk.

Mezőgazdaság - jelentős változások az emberi táplálkozásban és a pajzsmirigy hormon szintekben

Kb. 10 000 évvel ezelőtt kezdett kifejlődni a mezőgazdaság. Ez hatalmas ugrást eredményezett a növényi eredetű táplálékok, főleg a magas keményítő tartalmú gabonaneműek fogyasztásában. Az ipari forradalom, különösen a nagysebességű fémhengeres malmok megjelenése a XIX. században azt jelentette, hogy a gabonákat nagyon finomra lehetett őrölni, így szinte a teljes emészthetetlen rosttartalmat kivonva belőle. Ezzel egy időben a nyugati étrendben megjelent a burgonya és a finomított cukor. A XIX. század végétől a cukorfogyasztás egyenletesen nőtt, és a legtöbb nyugati országban mostanára elérte az évi 70kg/főt.

Nem kétséges, hogy ez a megnövekedett mennyiségű szénhidrát az elmúlt 10 000 évben jelentősen megváltoztatta a szérum T3 szintet. Evolúciós szempontból a magas keményítő- és cukortartalmú ételek bevezetése óta a T3 szint 1,5-szeresére nőtt.

Kapcsolat az IDD-vel?

Igaz, hogy egyéb tényezők is közrejátszanak, de az IDD elsődleges oka a jódhiány. Számos területen nincs elegendő rendelkezésre álló jód. Mi az oka a jódigény és a rendelkezésre álló jódmennyiség közötti különbségnek? Tényleg az eljegesedés miatti talajminőség gyengülés miatt van? Tegyük fel, hogy a jégkorszak alatt valóban csökkent a föld jódtartalma. Ennek egy nagyon lassú és hosszútávú folyamatnak kellett lennie. Az ember metabolizmusának több százezer év alatt megfelelően adaptálódnia kellett volna a csökkent étkezési jódmennyiséghez. Tehát ez a mechanizmus nem ad elfogadható magyarázatot a jelenlegi jódanyagcsere kiegyensúlyozatlanság problémájára.

Ezzel ellentétben, az időrendben sokkal később, a megnövekedett szénhidrát bevitel miatt bekövetkező hirtelen jódigény megugrás érthetőbb magyarázatot ad.

A talaj jódtartalma, ami feltehetően megfelelő volt a mezőgazdaság bevezetése előtti időkben, sok helyen ma már nem elegendő a megnövekedett jódigény kiszolgálására, tehát jódpótlás szükséges. A modern emberiség szinte mindenhol a keményítő tartalmú ételekre támaszkodik, és ez a pajzsmirigy rendellenességeket globális jelenséggé teszi.

A relatív jódhiány további okai

Lindeberg szerint "Nincs elegendő adat arra, hogy az emberek a természetes szelekció révén teljesen függővé váltak volna a tengeri táplálékforrásoktól. Ezért nagyon is lehetséges, hogy az emberi jódszükségletet jelenleg bizonyos táplálkozási tényezők növelik. Ezt a gondolatmenetet az a megfigyelés is alátámasztja, hogy a jódban szegény talajok történelmileg gyakran nem estek egybe az járványos strúma előfordulásaival."(Lindeberg, 2009)

Yun és mtsi. (2005) azt írják, hogy az emberi táplálkozás összetételében jelentős változásokon ment keresztül a modern korban. Különösen a magas szénhidráttartalmú étrend kialakulása, a táplálékforrás jódtartalmának esetleges kimerülésével együtt, a kalóriabevitelhez viszonyított jódtartalom egyensúlyhiányát idézhette elő.

Lindeberg a földműveléssel bevezetett és elterjedt növények szerepét is kiemeli: "Az ilyen anyagok egyik csoportját a babban található flavonoidok alkotják, amelyek a tiroxinperoxidáz enzim gátlásával képesek elnyomni a pajzsmirigyhormonok szintézisét. A cianid tiocianáttá alakul át, amely potenciálisan goitrogén anyag, ami növelheti az étrendi jódszükségletet és golyva kialakulását okozhatja, még akkor is, ha a jódbevitel elegendő.... Különösen sok, a neolitikumban és később háziasított alapélelmiszer (köles, kukorica, szója, manióka, édesburgonya, limai bab, fehérrépa, káposzta, karfiol, repce, mustár, hagyma, fokhagyma, bambuszhajtások és pálmafélék) tartalmaz számos ilyen goitrogént . Hozzáteszi, hogy "Nincs elegendő adat arra, hogy az emberek a természetes szelekció révén teljesen függővé váltak volna a tengeri táplálékforrásoktól. Ezért nagyon is lehetséges, hogy az emberi jódszükségletet jelenleg bizonyos táplálkozási tényezők növelik. Ezt a gondolatmenetet az a megfigyelés is alátámasztja, hogy a jódban szegény talajok történelmileg gyakran nem estek egybe az járványos strúma előfordulásaival". (Lindeberg, 2009)

Az így kialakult relatív jódhiány egyes következményei

Krela-KaŸmierczak és mtsi. (2021) rámutatnak arra, hogy a jódhiány, a pajzsmirigy károsodott működése és az emlőrák közötti ok-okozati összefüggést már több mint 100 éve megfigyelték [23-25]. A jód szerepe a normál mellszövet növekedésének elősegítése. Kutatások bizonyították a jód antioxidáns szerepét az emlőmirigyben. Ezért azt feltételezik, hogy a jódhiány két mechanizmuson keresztül növelheti az emlőrák kockázatát. Az első a mirigyes emlőszövetre gyakorolt közvetlen hatással függ össze, ami jódhiány esetén az ösztradiol iránti fokozott érzékenységgel magyarázható. A másik a pajzsmirigy működésének károsodásával és így a jódhiány következményeként kialakuló pajzsmirigy-alulműködéssel függ össze. Számos tanulmány bizonyítja a pajzsmirigy-alulműködés, különösen az autoimmun hipotireózis és az emlőrák közötti összefüggést; ez a kapcsolat azonban továbbra is ellentmondásos.

Emellett az Avon Longitudinal Study of Parents and Children (Avon Longitudinális szülő-gyermek vizsgálat) során kapott eredmények azt mutatják, hogy fordított összefüggés van az anya első trimeszterben mért alacsony jódszintje és az utódok nyolcéves kori IQ-pontszámai, valamint az olvasási pontosság, a szövegértés és az olvasási teljesítmény között kilencéves korban. A vizsgálatban 1040 várandós nő és gyermekeik vettek részt az Egyesült Királyságban. (Krela-KaŸmierczak és mtsi., 2021)

Az modern táplálkozásból fakadó jód-energia egyensúlyhiány alábecsült szerepet játszhat számos modern betegség patogenezisében. A jódhiány a pajzsmirigy alulműködés és számos társuló állapot, mint például a kretenizmus és a hiperkoleszterinémia egyik fő oka. A relatív jódegyensúlyhiány és az járványos szubklinikus hipotireózis potenciálisan szerepet játszhat abban, hogy az elmúlt évszázadban az embereknél a pubertás koraibbá vált. (Yun és mtsi., 2005)

Mindez vastagon aláhúzza a lowcarb paleo táplálkozás előnyeit. Önmagában a jódhiányos talaj - mint Lindeberg utal rá - nem indokolja a jódpótlást, mivel a jódhiány csak szénhidrátdús táplákozás esetén vezet relatív jódhiányhoz, és annak következményeihez.

Konklúzió

• Jelentős bizonyítékok vannak rá, hogy a mezőgazdasági és ipari forradalom által az emberi táplálkozásban bekövetkezett lényeges változások megváltoztatták a pajzsmirigy hormon szinteket, ami megnövekedett jódigényhez vezetett.
• A leírt mechanizmus jól magyarázza az e változások miatti IDD kialakulásának gyakoriságát.
• A táplálkozási változások miatt kialakult egyéb pajzsmirigy hormon eltéréseket további vizsgálatok tárgyává kell tenni.