Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A pletyka

Megjelent: BOSS 2008 szept.

Ma már semmi se a régi. Ahogy műanyagból készülnek az autók "fém" dísztárcsái, kőolajipar melléktermék a zacskós leves, úgy satnyult el a pletyka tömegeknek vetett intimpista hírmorzsákat közvetítő médiaüzletté. Pedig a pletyka, mondhatni a bölcsődal volt az emberiség bölcsőjénél.

 

 

Kezdetben voltak a természetes ösztönök és azok természetes kiélési formái. Ettünk, ittunk, szerettünk, szórakoztunk és pletykáltunk. Mára minden természetes ösztönre iparágak épülnek, az élelmiszeripar furfangosnál-furfangosabb ízekkel akarja továbbfogyasztásra ingerelni a jóllakott tömeget, az egyszerű szomjoltásra ásványvíz, üdítő és söripar épült, a szexre a szex és pornóipar telepedett rá, külön szórakoztatóiparról beszélünk számtalan ágazattal, és a bizalmas körben elfecsegett pletykát felváltotta a személytelen híripar és a pletykaműsorok és lapok dömpingje. A sajtón belül is külön iparággá nőtte ki magát a bulvársajtó és a paparazzo fotózás, amely különös szimbiózisban él a csinált sztárok világával: egymás nélkül egyik sem igen létezne. A pletyka mára azonos a voyeurizmussal: meglessük a sztárok mellét, kihallgatjuk beszélgetéseiket, előbb tudjuk meg terhességüket, mint ők maguk, és ismeretlenül válnak bizalmas barátaikká milliók. A pletyka lenézett, megvetett, de mégis tömegek állandó éhségét elégíti ki. Pedig eredeti jelentésében a pletyka pl. az angol gossip, a God-sibb szóból ered, ami eredetileg olyan személyeket jelölt, akik Isten nevében kötődtek egymáshoz, pl. a szülésben egymásnak segítő nők, akik godsisternek (keresztnővérnek) neveztek, s az ilyen típusú kapcsolatokból alakult ki a keresztszülőség is. A God-sibb tehát a testi-lelki barátnők egymás közti intim beszélgetését jelentette. S valószínű, ha elfogulatlanul szemléljük, a pletykának ma is sok pozitív funkciója van.

Mindenki pletykál

A társadalomtudósok nem finnyásak, nem azt nézik, megfelel-e az ízlésüknek, hanem a pletyka elterjedtségét, funkcióját vizsgálják. Úgy tűnik, férfiak és nők egyaránt pletykálnak, még ha a férfiak ezt nagyképűen "megbeszélésnek" vagy "tárgyalásnak" nevezik is. A sör mellett nagy hangon megbeszélt kalandok és tapasztalatok nem másabb, mint a nők kávé melletti csevegése, csak a téma és a hangszerelés más kicsit. A pletykában az a feltűnő, hogy minden kultúrában, minden korban szinte mindenki űzte és űzi. A transzkulturálisan megfigyelhető intézmények, mint istenhit, házasság, mindig arra utalnak, hogy az intézmény mélyen gyökerezik az emberi természetben, van tehát valami ősi, biológiai előnye a szokásnak. Ez felveti annak a kérdését, mi lehet a pletykában olyan "ősi" és evolúciósan hasznos, hogy ennyire elterjedt és máig fennmaradt viselkedés.

A kurkászás evolúciója

Ki ne látott volna már két majmot, amint egyik a másikat "bolházza"? Valójában persze az elszáradt bőrpikkelyeket és parazitákat kapirgálja ki a másik bundájából. A "majmászok" jól tudják, hogy ez a majmok közt egy szociális viselkedés, és egyik funkciója a majmok közti kapcsolat folyamatos ápolása, vagyis a csapattagok összefogásának és a csapat belső békéjének a biztosítása. Robin Dunbar evolúciós kutató szorgalmasan tanulmányozta a majmok kurkászását, és azt találta, hogy a kurkászással töltött idő egyenes arányban áll a csoportmérettel. Ez idáig logikus és érthető, hiszen ha több a csapattag, több idő kell mindenki végigkurkászására. Dunbar másik megfigyelése már nem ilyen természetes. Azt tapasztalta, hogy a majomfajok agymérete, pontosabban az agykéreg mérete lineáris kapcsolatban van a fajra jellemző csapatmérettel. Ennek magyarázata az, hogy minél nagyobb a csoport, annál több egyedet kell fejben tartani, megismerni, tudni, ki kinek a barátja, szövetségese, mikor mire lehet számítani tőle, kivel szemben lehet ezt, és kivel szemben azt megengedni. Ezenfelül kell tudni szövetségeket kötni, kell tudni csalni, hazudni, hiszen egy szociális közösségben a nőstények szeretik a hímeket egymás ellen kijátszani, és a gyenge hímek pedig szeretnének az erősek tiltása ellenére szaporodni. Vagyis kell tudni a másik fejével gondolkodni. Mindehhez sok-sok ész kell. Az emberszabásúak vizsgálata az utóbbi évtizedekben megmutatta, milyen közel is állnak kognitív képességekben a csimpánzok és a gorillák a feltételezett előemberhez.

 

Google hirdetés

 

 

Dunbar gondolt egyet, és nekilátott megbecsülni, mekkorák lehettek az ősemberi hordák. Hiszen ha a majomfajokra jellemző egy bizonyos maximális csoportméret, akkor az ősemberekre is állnia kell a tételnek. Megmérte majomfajok agykéreg/agytömeg arányát és ezt összevetette a majomfaj csoportméretével. Mivel a különféle korszakokból származó ősemberek agyméretét ismerjük, Dunbar kiszámolta ezek alapján, hogy a homo sapiens törzsek 148 fősek lehettek. Ezután Dunbar megvizsgált 21 különféle vidékeken élő halászó-vadászó-gyűjtögető törzs méretét, és kiátlagolva 148-at kapott. Elég megdöbbentő az azonos eredmény. Ráadásul az Amerikában ma is élő hutteriták közt, akik megőrizték középkori életvitelüket, nem használnak áramot és egyéb modern vívmányokat, az a szokás, hogy ha egy hutterita közösség mérete eléri a 150 főt, akkor kettéosztódnak, mint a méhek rajzáskor. A másik érdekes bizonyíték a bűvös 150-es számra, hogy az ókori hadseregekben az egy egységbe sorolt katonák száma mindig 150-200 főben volt maximálva. Mindez arra utal, hogy az emberi agy 150 fő tulajdonságait képes még naprakészen észben tartani.

A kurkászó ember

A 150 fős csoport óriási erőt képvisel, ennek evolúciós előnyeit nem kell bizonygatni. A százötven fős csoport összetartása, a belső béke fenntartása, a csoporton belüli agresszió megfékezése azonban nem kis feladat. Bár az emberek mai napig szeretik egymás mitesszereit nyomkodni, de azért naponta 150 embert végigkurkászni emberfeletti feladat, amely kitöltötte volna talán az ősemberek egész napját is. Dunbar megoldása a talányra az, hogy a kurkászást felváltotta a beszélgetés. Beszélgetni egyszerre sok ember is tud, munka közben, tűz mellett, s az ilyen beszélgetések nagyrészt pletykaszerűek, vagyis arról szólnak, ki mit csinált, hova ment, mi történt az egyik családban, s mi a másikban. Így a közösségben mindenki naprakész információkkal rendelkezhetett a törzs minden tagjáról, a tagok viszonyáról. Az így összekapcsolt agyak ráadásul, akárcsak egy számítógép hálózat, jóval nagyobb hatásfokkal tudtak megoldani közösségi kérdéseket is. Ma ugyanez folyik a kis közösségekben, és a nagy - olykor virtuális - közösségekben is. Bár nem tűnik életbevágó információnak, hogy X. sztár elvált Y-tól, mégis, ezekből a hírekből az emberek megtudhatják, hogyan működnek a dolgok "odafent" és ez minta arra, milyen szabályok uralkodjanak "odalent". A sztárok viselkedése, öltözködése közízlés és erkölcsformáló. Az informális pletykák többet mondanak el a politikai vezetés szavahihetőségéről, a társadalom vezetőinek erkölcsi és érzelmi hitelességéről, mint a sajtóközlemények és a médiának rendezett showk. A pletyka útján terjed el, hogy egy bank megingott, hogy melyik orvoshoz nem szabad menni, hogy mi a rák új csodagyógymódja, stb.

A pletyka evolúciós előnyei

A pletykázás tulajdonképpen egy kollektív együttgondolkodás arról, hogy működik az emberi elme. A pletyka azt igyekszik feltárni, megmutatni, amit az emberek nem akarnak mások orrára kötni, de ami éppen ezért sokkal inkább olyannak mutatja őket, amilyenek, s nem olyannak, amilyennek látszani akarnak. A pletyka tehát segít az emberek valódi lelki működését megismerni, lehetővé teszi, hogy a látszatok mögé lássunk. A pletykázás közben átélt izgatott kíváncsiság valójában egyfajta tudományos kíváncsiság (olykor némi kajánsággal vegyítve), mert tudni akarjuk, hogyan történnek a dolgok valójában, hogyan gondolkodnak az emberek igazából. Mindez rengeteg tapasztalatot, egyre kifinomultabb mentális térképezést tesz lehetővé, s ez nagyban növeli az egyed későbbi sikerességét abban, hogy megnyerjen másokat, átlássa, megértse mások szándékait, s pl. felismerje a csalókat. Az elmeteória képesség kifejlődéséről van szó, vagyis arról a képességünkről, hogy folyamatosan feltevéseket fogalmazunk meg arról, mi zajlik a többi ember fejében. Ez egy életkorral fokozatosan kifejlődő képesség, melynek szociális jelentőségét az is aláhúzza, hogy az autisták leglényegesebb sajátja az elmeteória teljes hiánya és a szociális funkciók alacsony szintje. Többek közt a pletyka tette képessé az embert arra, hogy olyan hihetetlen finomságúra fejlessze "gondolatolvasási" képességét.

A kívülről hozott pletyka, vagyis a "hírek a világról", ugyancsak fontosak voltak a túlélés szempontjából. Hogy viselkednek a szomszéd falubeliek, mit gondolnak rólunk, készülődik-e már Róma megtámadni Karthágót, milyen titkos kór pusztít a környéken, merre járnak manapság a vadak, hol lehet aranyat ásni, csupa életbevágó kérdés. Manapság a bűnügyi hírek iránti mohóság jelzi, hogy a pletyka fontos információkat közölt(t) a közbiztonságról, a bűn természetéről, hogy "ma már egy telefonért is ölnek", stb. Ha annak idején nem jut el Mohamed fülébe, hogy merényletet terveznek ellene, s nem menekül el Mekkából, ma egy prófétával rövidebb volna a világ.

A pletykának fontos közösségi ellenőrző funkciója is volt, amelyet a közösség azon keresztül gyakorolt, hogy amit egy törzstag tudott, azt rögtön tudta mindenki. A közösség ereje a kirekesztésben és az elítélésben rejlett, és akit a "falu a szájára vett", annak jaj volt, oda lett a megbecsülése, romlottak a házasodási esélyei, s akár el is lehetetlenült az élete. A "falu szeme" a pletyka volt, amely éberen őrködött a közösségi normák betartásán. A társadalmi méretű pletykának is van ilyen szerepe, gondoljunk csak Bill Clinton szexbotrányára, vagy amikor - legalábbis külföldön - miniszterek mondanak le egy bulvárlapban megjelent fotó miatt.

Az őstársadalmakban és a modern társadalmakban is, nagy szerepe van az erőforrásokért és a hatalomért folyó vetélkedésnek. A pletyka mindig is fontos szerepet töltött be a riválisok tulajdonságainak, gyengéinek kifürkészésében, ill. a rivális befeketítésében. A férfiak a férfiakról itták és isszák mohón a pletykákat, vagy modellt és példaképet keresnek, vagy riválisaikat szeretnék megtépázott babérokkal látni. A nők egyik kedvenc témája a másik kipletykálása, hiszen a nők is féltékenyen figyelik egymást. Kimondva-kimondatlanul, az egyik nő igenis potenciálisan veszélyezteti a másik nő kapcsolatát, szemmel kell tehát tartani a vetélytársnőket és igyekezni kell rossz hírüket költeni. Egy nő rossz hírét leginkább szexuális szabadossága jelenti, hiszen ez minden férfi szemében a kakukkfióka rémképét vetíti előre egy esetleges kapcsolatban. A modern világban a 40-50-es nők korosztályában különösen népszerű téma, hogy miért bomlott fel mondjuk egy "álompár" házassága. A nők aggódva hallgatják a részleteket, szeretnének minél több intő előjelet megtudni, hátha saját házasságuk is veszélyben van, csak még nem is sejtik.

A pletyka nagyon fontos a kis közösségekben a párválasztásban is. A házasságközvetítő-foglalkozás a pletykafészkek természetes pályaválasztása. A pletykafészek mindenkit ismer, mindenki titkait tudja, ki mire vágyik, kinek milyen gyengéi és erényei vannak. Az ilyen házasságközvetítők aztán, mivel anyagilag is érdekeltek voltak a házasságok kötésében, mindenféle trükköket is bevetettek. Elég csak elhitetni az egyik féllel, hogy tetszik a másiknak, és fordítva, és végül kölcsönös tetszés alakulhat ki.

De a pletyka rendkívül fontos a házasságokban és kapcsolatokban is. Mind a férfiak, mind a nők az egész világon elvárják partnerüktől, hogy szórakoztató legyen. És mi más a szórakoztatás, mint mesélni és mesélni érdekesnél érdekesebb dolgokat. És hát az embernek mindig a másik ember a legérdekesebb. Pletykálni tehát nem csak jó dolog, de evolúciósan hasznos is. Mesélje el ezt másoknak is!

(Köszönet Szvetelszky Zsuzsanna: Pletyka című könyvéért!)

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre