Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Sayer Ji:
Gabonafélék - Út az egészséghez vagy az egészség zsákutcája?

Forrás: Grains - Health Food Or Health Folly?
Fordította: Homok Szilvia

A gabonafélék nem az élet sétapálcáját, hanem inkább csak a mankóját jelentik. A gabonafélék magvait mindössze 100-500 generáció óta fogyasztjuk, s ennek az eredménye nem az egészség, hanem sok esetben a krónikus betegség.

 

 

Google hirdetés

Gyakran "életadó gabonának" nevezik, és hitelessége szinte bibliai jelentőséggel bír. Oly mértékben tartja magát az elképzelés, miszerint a gabona "ideális táplálék", hogy az éhezés ellen harcoló FAO (az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete) búzakalászt használ saját emblémájául, melyet a latin Fiat Panis, azaz "Legyen kenyér!" mottó kísér. A meglehetősen előkelő hely ellenére, melyet egy cipó teljes kiőrlésű kenyér a nemzetközi társadalomban ma elfoglal, a bibliai feljegyzések valójában arról tanúskodnak, hogy a Bibliában elsőként említett táplálék a "maghozó fű" [az angol nyelvű Biblia szerint herbs, tehát nem egyszikű fű, hanem csupán zöldnövény] és "maghozó gyümölcs" (Teremtés könyve; 1.29), a kenyeret pedig Isten a bűnbeesésért járó vezeklésként adta az embernek:

"...Átkozott legyen a föld te miattad…Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe..." (Teremtés könyve 3.17, 19)

A bibliai üzenetben rejlő bölcsességet mára rég elfelejtettük, és az USDA (az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium) táplálékpiramisa adta irányelvek értelmében "kenyér, müzli, rizs és tészta" formájában a gabonának kellene alkotnia étrendünk legnagyobb részét. Sokan közülünk, akiknek a mezőgazdasági termékekkel agyonkényeztetett ízlelőbimbóik és emésztőrendszerük soha egy napot sem töltöttek még akár egyetlen gabonából készült kenyér- vagy kekszmorzsa nélkül, olyan sokat eláruló frázisok ismételgetésével fejezzük ki az ilyen ételektől való függésünket, mint pl. "Majd meghalok egy falat kenyérért!" vagy "halálosan finom az a pizza", elfeledkezve arról, hogy az agrártársadalmakon kívül a gabonát általában csupán utolsó menedéknek vagy az éhhalál elleni tápláléknak tartották.

Az olyan agrártársadalomban, mint amilyen a miénk is, a kormány természetesen azt ajánlja, hogy a korunk embere bőségesen fogyasszon gabonát. Végülis ma már nem vadászattal és gyűjtögetéssel jutunk táplálékhoz. Valójában az általunk fogyasztott kenyértől a tejen át egészen a húsig a gabonafüvek jelen vannak a modern élelmiszeripar szinte minden mozzanatában.* És amióta az amerikai szövetségi kormány követelménye szerint 10%-ban kukoricaetanol a szabvány, még az autóinkat is arra kényszerítik, hogy a mindenható gabona asztalánál csillapítsák szomjukat.

Mindezek ellenére azonban a gazdasági nyomás és a kulturális preferenciák nem tehetik semmissé a tényt, hogy az emberi szervezet az evolúció során nem gabonaalapú étrenden fejlődött. A gabonafogyasztás valójában csupán 100-500 nemzedékre (20-10 000 évre) nyúlik vissza, annak függvényében, hogy őseink éppenséggel mennyire messze vándoroltak a civilizáció bölcsőjétől és kenyérkosarától, a termékeny félholdnak nevezett területtől, illetve hogy mekkora sikerrel óvták magukat a betolakodó agrártársadalmak ellen, például a Rómaiak ellen, akik úgy érdemelték ki a "Búzabirodalom" titulust, hogy a római erődök valójában magtárak voltak, melyeknek célja ostrom esetén az egy évi búzakészlet tárolása volt. És lám a mai napig az íreknél, skótoknál és finneknél a legmagasabb a lisztérzékenység aránya, mivel ellenálló őseiknek - többnyire - sikerült megvédeniük magukat a római betolakodóktól, és így azt is megakadályozni, hogy át tudjanak állni a sajátjukétól radikálisan eltérő gabonaalapú étrendre.

Az ehhez hasonló történelmi példák érdekes ablakot nyitnak a múltra, ha azonban teljes képet szeretnénk arról kapni, mennyire idegenek szervezetünk anyagcseréje számára a gabonafüvek magvai, a hús-vér emberi szervezetbe, sőt magába a DNS-be íródott őstörténetbe kell visszatekintenünk.

E tény legszembetűnőbb élettani megnyilvánulása, hogy egygyomrú emlősök vagyunk, így nem rendelkezünk a kérődző állatokra jellemző előgyomrokkal, melyek lehetővé teszik számukra e nehezen emészthető füvek feldolgozását a szervezetben. Még maguk a kérődző állatok is nehezen birkóznak meg a füvek mag állapotában történő megemésztésével, melynek tüneteként tejsavas acidózis, fertőzések és más, a nagy mennyiségben gabonát fogyasztó emberekre is jellemző civilizációs betegségek alakulnak ki náluk.

A gabonafélék magvai ugyanis mindezeknek a növényeknek a "csecsemői", és a faj fenntartásának reményén kívül bennük rejlik a feladat teljesítését segítő táplálékhasznosulást gátló, azaz tápanyagként nem hasznosítható anyagok teljes serege is: a magvak megsemmisülését vagy legalábbis "azonnali vesztét" akadályozó mérgező lektinek, fitátok és oxalátok, az alfa-amiláz és tripszin.

Okkal vagyunk egygyomrú emlősök. Emésztőcsatornánk az évek milliói során intelligens módon úgy alakult ki, hogy képes legyen alkalmazkodni a környezeti tényezőkhöz, melynek étrendünk a leglényegesebb eleme. Szervezetünk felépítésének okai többé nem jelentenek számunkra rejtélyt. Több évtizednyi kutatás a biológia, evolúció, antropológia és genetika terén feltárta előttünk a napjaink élettanát és anyagcseréjét formáló erőket.

Az vagy, amit egykor ettél

Egyre több kutatást tesznek közzé az agrártársadalmakra jellemző vagy gabonaalapú étrend és a civilizációs betegségek közti összefüggésről, valamint arról, hogy az agrártársadalmakban megfigyelhető kóros elhízás, keringési betegségek és cukorbetegség gyakoribb előfordulása mily módon kapcsolódik az egész emberi faj gabonafogyasztáshoz való genetikai alkalmazkodásának hiányához. E genetikai rendellenességek a fogyasztott ételhez való alkalmazkodási képesség szempontjából más-más mértékben még nagyobb részletességgel vizsgálhatóak a demográfiailag megkülönböztethető 100-500 embernemzedék élete alatt eltelt biológiai idő során. Minél inkább eltávolodott mind helyben, mind pedig időben az adott embercsoport a magfogyasztástól, annál kisebb valószínűséggel lesznek meg a magvak megfelelő feldolgozásához szükséges génjeik.

Az agrártársadalmakra jellemző civilizációs betegségekről és az evolúciós étrendi lektinek okozta leptinrezisztenciáról ("Agrarian diet and disease of affluence - Do evolutionary novel dietary lectins cause leptin resistance?") szóló publikáció teljesen egyértelművé teszi, hogy az evolúció során nem gabonafüvek fogyasztásán nőttünk fel. Az írásban egy csoport európai tudós** szerint:

"A füfélék 65-55 millió évvel ezelőtt alakultak ki. És mivel az emberek utolsó közös őse jóval korábban, mintegy 90-65 millió éve jelent meg, ez az ember nem élhetett fűmagvakból álló étrenden. Ezt követően főemlős elődeink 4-8 millió évvel ezelőtti evolúciója feltehetően a fákon történt, ahol minden lehetséges növényi eredetű táplálék kétszikű növényi fajokból származott, és az egyszikű fajok nem is voltak jelen."

Valamikor 4-8 millió évvel ezelőtt a fán élő őseink leereszkedtek a lombkoronákból, és földi gyűjtögetőként, majd később nomád vadászó-gyűjtögetőként radikálisan más életmódot kezdtek élni. (E korszakra tehető a vízi-majom korszakunk is. szerk-megj.

A Homo sapiens megjelenése 200 000 évvel ezelőtt egyre inkább szükségessé tette az állati eredetű táplálékot. Amint őseink távolodtak a növényi táplálékot egész évben ontó egyenlítő közeli területekről, a húsfogyasztásnak köszönhetően módjuk nyílt elvándorolni a kevésbé barátságos szélességi fokok mentén található helyekre is.

A felső paleolitkor embermaradványainak szénizotópos kormeghatározásával készült vizsgálataiból kiderül, hogy e régi idők vadászó-gyűjtögető emberei egész évben magasabb trofikus (a táplálékláncban betöltött helye alapján meghatározott) szinteken elhelyezkedő állatokból származó fehérjét fogyasztottak, mint a sarki róka. **

Ez nem meglepő információ, ha figyelembe vesszük, hogy a történelem során tanulmányozott vadászó-gyűjtögető társadalmak adatai alapján az emberek 73%-ának tápláléka 50 vagy még magasabb százalékát vadak és halak tették ki.**

A gabonamentes étrend elleni legnyomósabb érv talán az, ha vetünk egy pillantást arra a bizonyos genetikai hibára, mely minden egyes ember genotípusában jelen van.

1. Az embernek számos jellegzetes genetikai tulajdonsága közös a macskafélékkel: a) az állati eredetű táplálék következtében kialakult nagyobb agyméret és rövidebb bélrendszer; b) egyikünk szervezete sem képes taurin előállítására, mely egy az állati eredetű táplálékban található magas arányban előforduló aminosav; c) egyikünk szervezete sem képes a gabonákban és magvakban található 18-szénatomos omega-3-zsírsavak, pl. az alfa-linolénsav átalakítására 20-, illetve 22-szénatomos zsírsavvá, mint amilyen az állatok húsában, például a vadhalakéban található EPA vagy DHA (Ezért nem jó omega-3 forrás a lenmagolaj és társai - szerk. megj.

2. Az emberi szervezet nem képes deaktiválni a gabonában található, leptint blokkoló lektineket, és így hajlamossá válik az elhízásra. Ez a lektineket deaktiváló génszekvencia genetikai szempontból annyira eltérő fajoknál is megtalálható, mint a rágcsálók vagy a madarak, mely hasonlóság kétségkívül azzal magyarázható, hogy e két fajnak a gabonafogyasztáshoz való alkalmazkodásához sok ezer évvel több állt rendelkezésére, mint az embernek.

Ezen kívül más-más népek különböző mértékben alkalmazkodtak a gabonafogyasztáshoz.

1. A tudósok a keringési betegségektől nagyon magas arányban szenvedő embercsoportoknál, akiknek még nem volt elég idejük alkalmazkodni az agrártípusú társadalmakra jellemző étrendhez, azonosítottak egy hibás, angiotenzint átalakítani képes enzimgént, valamint egy hibás alipoprotein B gént (APOB).

2. A gabonaérzékenység legnagyobb arányban éppen azokat a népeket sújtja, akik időben és térben is a legtávolabb kerültek az agrártársadalmakra jellemző körülményektől.

Az ember intoleranciája a gabona iránt összetett történet, és túlságosan sok tényező szerepel benne ahhoz, hogy egy ilyen rövid cikkben mindegyikkel foglalkozni lehessen. Röviden azonban soroljuk fel a leglényegesebb problémákat, melyeket egy-egy későbbi elemzés során remélhetőleg bővebben is kifejthetők majd:

1. Magas táplálékhasznosulást gátló tartalom: enzimblokkolók, az ásványi anyagok kötődését segítő fitátok és oxalátok;

2. A belek áteresztőképességét fokozó, a szervezet erősen különböző sejttípusait és szervrendszereit ingerlő, és a saját szöveteket támadó antitestek termelődését serkentő mérgező lektinek.

3. Felborult aminosav-egyensúly: az egyik esszenciális aminosav, a lizin alacsony tartalma, ugyanakkor rendkívül magas idegméreg hatású aminosav-: aszpartátsav- és glutamátsavtartalom.

4. A gabona magvakban lévő DNS-részletek, pl. a búzában megtalálható gliadin (a glutén alkotója - szerk. megj.), hasonló, sőt talán azonos mintát mutat egyes kórokozókkal és az emberi szövetekkel, a pertaktin például (a szamárköhögésért felelős kórokozó immunválaszt kiváltó része) ugyanazzal a szekvenciával rendelkezik, mint a gliadinként ismert búzafehérje. Az ilyen molekuláris mimikri (az immunrendszer megtévesztése révén- szerk. megj.) autoimmun reakcióhoz és betegséghez vezethet.

5. Egyes gabonamagvak ópiátszerű hatást fejtenek ki az agyban, például a búza gliadomorfint tartalmaz, mely aktiválja az endogén ópiátreceptorokat. (Ez vezet szénhidrátfüggéshez - szerk. Megj.)

6. A gyártási folyamatoknak kitett és a főtt gabonának magas a glikémiás indexe, ami labilissá teszi a hormonrendszert, és ami a kétféle cukorbetegségből valamelyiknek a kialakulásához vezethet.


*Az iparosodott világ gabonatermésének 70 százaléka haszonállatok, baromfi és halak táplálékául szolgál.
** Plio-Pleistocene Hominin Diets for Modern Humans, 367 o.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre