Dr. Joseph Mercola:
Gyógyítja-e a szívet a kakaó?

Forrás:Dr. Joseph Mercola: Could Chowing Down on Cocoa Fix Your Heart?

Fordította: Czárán Judit

A kakaóban levő flavanolok szuperélelmiszerek, csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek, a szívinfarktus és a sztrók kockázatát.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Előzetes

  • Az első nagymintás vizsgálat, amelyben a kakaó-flavanoloknak a szívbetegségekre gyakorolt hosszú távú hatását vizsgálták, jelentős előnyökről számolt be
  • Azok közül, akik kakaó-flavanolokat fogyasztottak, 27%-kal kevesebben haltak meg szív- és érrendszeri betegségben, és náluk három másik kardiovaszkuláris esemény, a szívinfarktus, a sztrók és a kardiovaszkuláris halálozás kockázata is szignifikánsan csökkent.
  • Azoknál, akik rendszeresen szedtek kakaó-flavanol étrendkiegészítőt, összességében 15%-kal csökkent a kardiovaszkuláris események előfordulásának, és 39%-kal a kardiovaszkuláris betegségekben való elhalálozásnak a kockázata.
  • A kakaó-flavanolok antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásúak, csökkentik az elhízást és a magas vérzsír szintet. A kutatások szerint a kakaónak és a fekete csokoládénak a fogyasztása már a rövidtávon is hasznos lehet a szívbetegségben szenvedő vagy más anyagcsere problémákkal küzdő személyek számára.

A kakaó-flavanolok védik a szív egészségét, és csökkentik a kardiovaszkuláris katasztrófákban, például szívinfarktusban vagy sztrókban való elhalálozás kockázatát. Míg a csokis édességek fogyasztásának nagy valószínűséggel nincs ilyen hatása, a kakaó hasznát az egészség megőrzésében egyre több vizsgálat igazolja.

Kakaó-flavanolokat először Brigham and Women's Hospital kutatóinak sikerült izolálniuk, miután korábbi vizsgálatok arra utaltak, hogy ezek hasznosak lehetnek a kardiovaszkuláris betegségek kockázatának csökkentésében, és egyidejűleg antioxidáns, gyulladáscsökkentő, elhízást csökkentő és más előnyös szívvédő hatásokkal is bírnak. (1)

A kakaó-flavanoloknak a szívbetegségekre gyakorolt hosszú távú hatásával foglalkozó első nagymintás kutatás eredményei megerősítették, hogy ezek a természetes vegyületek valóban képesek javítani a szív egészségét.

A kakaó-flavanolok 27%-kal csökkentik a kardiovaszkuláris halálozás kockázatát

A randomizált, placebo-kontrollos Kakaó Étrendkiegészítő és Multivitamin Hatás Vizsgálatban (angol rövidítés COSMOS) 2015 júniusa és 2020 decembere között 21 442 hatvanéves vagy ennél idősebb résztvevők napi rendszerességgel kaptak vagy 500 mg flavanolt (ezen belül 80 mg epicatechin tartalmú kakaó kivonatot) és multivitamint, vagy flavanolt és placebo multit, vagy placebo flavanolt és aktív multit vagy mindkét étrendkiegészítő helyett csak placebót. (2)

Először a kardiovaszkuláris események előfordulásának összességére gyakorolt hatásukat nézték meg, beleértve a szívrohamot, a sztrókot, a szívkörüli újér képződést, a kardiovaszkuláris halált, a nyaki verőér betegséget, a perifériás érműtéteket és az instabil anginát. A kakaó-flavanolok az összes kardiovaszkuláris esemény előfordulását 10%-kal csökkentették, ami statisztikailag nem volt szignifikáns.

Viszont a kakaó-flavanolokat szedő csoportban 27%-kal csökkent a kardiovaszkuláris halálozások száma, és három további kardiovaszkuláris esemény - a szívroham, a sztrók és a kardiovaszkuláris halálozás - előfordulása is szignifikánsan csökkent. Akik rendszeresen szedték az étrendkiegészítőt, azoknál különösen látványosak volt ezek az előnyök.

Ugyanebben a csoportban 15%-kal csökkent az összes kardiovaszkuláris esemény előfordulásának és 39%-kal a kardiovaszkuláris betegségek miatt bekövetkező halálozásoknak a száma. (3) Összehasonlításképpen, azoknál, akik napi rendszerességgel multivitamint szedtek, nem tapasztaltak szignifikáns csökkenést sem együttesen, sem külön-külön a különböző kardiovaszkuláris események előfordulásában.

"Ha a COSMO-vizsgálat adatait összességükben nézzük mind az elsődleges, mind a másodlagos kardiovaszkuláris kimenetek szempontjából, akkor ígéretes jeleit látjuk annak, hogy a kakaó-flavanolok szedése csökkentheti mind a kardiovaszkuláris események bekövetkeztének, mind a kardiovaszkuláris halálozásnak a kockázatát" - állítja Howard Sesso, a tanulmány szerzője. "A fenti eredmények alapján érdemes további kutatásokat folytatni a kakaó-flavanolok kardiovaszkuláris egészségre gyakorolt hatásának a jobb megértése céljából." (4)

A vizsgálatban azt is megnézték, hogy milyen hatással van a kakaó-flavanolok fogyasztása a rákra, de egyik invazív ráktípus esetében sem sikerült szignifikáns összefüggést kimutatni. Ám mint a kutatók rámutatnak, lehetséges, hogy a vizsgálat ideje - 3,6 év - egyszerűen túl rövid volt ahhoz, hogy biztosan kijelenthessük, hogy a kakaó-flavanolok fogyasztásának nincs hatása a rák kialakulására. (5).

"Azt üzenjük az embereknek, hogy ügyeljenek az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásra, fogyasszanak természetes flavanolokban gazdag ételeket, és kövessék figyelemmel továbbra is a munkánkat, mert újabb fontos eredmények várhatók a COSMOS-vizsgálat kapcsán" - teszi hozzá Sesso. (6)

A kakaó flavanolok javítják a metabolikus szindrómát

A kakaóbab tartalmazza súlyarányosan a legtöbb flavanolt az összes növény közül. A benne levő több mint 200 természetes vegyület, a polifenolok, köztük flavanolok a kakaóbab súlyának 12-18 százalékát teszik ki. (7) A flavanolok enyhíthetik a metabolikus szindrómát, azoknak a rizikófaktoroknak az összességét, amelyek szerepet játszanak számos krónikus betegség, köztük a szívbetegségek, az ízületi gyulladások, a krónikus veseelégtelenség és a rák kialakulásában.

A flavanolok számos előnye azok antioxidáns hatásával függ össze, illetve azzal a képességükkel, hogy interakcióba tudnak lépni jelzőfehérjékkel, enzimekkel, a DNS-sel és a sejtmembránokkal, csökkentve, illetve megelőzve ezzel az oxidatív stresszt. A Nutriens című folyóiratban erről a következőket olvashatjuk (8):

"A hipotézis az volt, hogy a flavanolok védik a sejtmembrán épségét és működését, mégpedig azáltal, hogy szabályozzák a membrán fluiditását és áteresztőképességét az oxidációs potenciállal rendelkező molekulák vonatkozásában. Ismert, hogy ha a membrán fluiditása csökken, akkor jobban ki van téve az oxidációnak. És fordítva, ha a fluiditás nő, akkor a membrán zsírösszetevői ellenállóbbak az oxidációval szemben…"

A cikk szerint a kakaó polifenolok egy egész antioxidáns védőrendszert aktiválnak, amelyek semlegesítik a szabadgyököket, ezáltal csökkentve az oxidatív stresszt. Egy másik hatás, hogy csökkenti az inzulinrezisztenciát. Diabetikus patkányoknál a kakaó-flavanolok gátolták a hasnyálmirigy bétasejtjeinek a pusztulását is.

A kakaó-flavanolok gyulladáscsökkentő és zsírcsökkentő hatásúak, a kutatások szerint a kakaónak és a feketecsokoládénak a fogyasztása már rövidtávon javítja a szívbetegségben szenvedő vagy más anyagcsere problémákkal küzdő betegek vérzsír profilját. A flavanolok ezen kívül csökkentik a vércukorszintet, az inzulin rezisztenciát és a cukorbetegséget. (9)

A kakaó-flavanolok csökkentik a vérnyomást

A magas vérnyomás, ami mind a metabolikus szindróma, mind a kardiovaszkuláris betegségek szempontjából kockázati tényező, világszerte 50%-ban járul hozzá a különböző kardiovaszkuláris események bekövetkezéséhez, a nyugati világban pedig 37%-ban a kardiovaszkuláris halálozáshoz. (10) A kakaó-flavanolok serkentik a nitrogén-monoxid (NO) termelődést, ezáltal tágítják az ereket és csökkentik a vérnyomást. Egyes vizsgálatok szerint a flavanolok ACE-gátló hatással is rendelkeznek, ezáltal is csökkentik a vérnyomást.

Harmincöt vizsgálat metaanalízise, amelyben kakaóból készült termékek két héten keresztül napi rendszerességgel történő fogyasztásának a vérnyomásra gyakorolt hatását elemezték, nagyon pozitív eredményre jutott. A vizsgálatokban, amelyekben összesen 1804 felnőtt vett részt, 40 kezelési módot hasonlítottak össze, és az derült ki, hogy a kakaó-flavanolok és a kakaó termékek szignifikánsan, átlagban 1,8 Hgmm-rel csökkentik mind a szisztolés, mind a diasztolés vérnyomást. Azonban a magas vérnyomásban szenvedőknél a szisztolés vérnyomás 4 Hgmm-rel csökkent.

"Ez a kismértékű csökkenés a vérnyomásban más kezelési módok kiegészítéseként hozzájárulhat a kardiovaszkuláris betegségek kockázatának csökkentéséhez" - mondják a kutatók, hozzátéve, hogy a vizsgálat közepes minőségű bizonyítékkal szolgál arra, hogy a flavanolokban gazdag csokoládé, illetve a kakaóból készült termékek csökkentik valamennyire a vérnyomást. (11)

Arra, hogy a kakaónak vérnyomáscsökkentő hatása lehet, akkor jöttek rá, mikor kiderült, hogy a közép-amerikai szigeten élő kuna indiánoknál nagyon ritka a magas vérnyomás, a sziget lakóinál életkortól függetlenül egészséges vérnyomásszinteket mértek. A kuna indiánok naponta három-négy csésze kakaóitalt fogyasztanak, ez indította a kutatókat arra, hogy megnézzék, van-e összefüggés a kuna indiánok ezen szokása és a populáció egészséges vérnyomása közt. (12)

Kakaó az egészség és az életminőség javításáért

Kakaót először a latin-amerikai indiánok fogyasztottak hideg, cukrozatlan ital formájában, amit nyers, szárított kakaóporból készítettek, napjaink "forró csokoládéja" viszont a spanyolok találmánya, akik elhozták Európába az italt, amelyhez forralás előtt cukrot is tettek.

A modern feldolgozási eljárások, a pörkölés és a lúgosítás, továbbá a cukor, a tej, a lecitin, és más adalékanyagok hozzáadása jelentősen csökkentették ennek a korábban egészséges italnak az egészségvédő hatását. (13) Ezzel együtt a kakaó-flavanolok, amelyek megtalálhatók a jó minőségű fekete csokoládéban és más kakaó termékekben, valamint kaphatók étrendkiegészítők formájában is, nemcsak a krónikus betegségek kockázatát csökkentik, hanem általában is javítják az ember egészségét és életminőségét. (14)

Egy 2000 és 2020 októbere közti vizsgálatokat összefoglaló tanulmányban a kutatók a kakaó számos szívvédő tulajdonságára mutatnak rá, beleértve a kardiovaszkuláris betegségek kockázatának csokoládéfogyasztáshoz köthető 37%-os, illetve a sztrók kockázatának 29%-os csökkenését. (15) A kakaónak a szív egészségét védő tulajdonságai közé tartozik például a rugalmatlanná vált erekre, a vérzsír profilra, és a vérnyomásra gyakorolt pozitív hatás, de az is, hogy véd az elhízástól. A tanulmány szerint: (16)

"…sejt- és preklinikai vizsgálatok bizonyítják, hogy a kakaó különböző mechanizmusok, például a zsíranyagcsere modulálása (csökkent zsírképződés és fokozott zsírbontás, a zsírsejtek differenciálódásának és növésének blokkolása), a gyulladás és az oxidatív stressz csökkenése, és a bélflóra megváltoztatása révén véd az elhízástól."

A kakaó és a kakaóból készült termékek ezen kívül (17):

  • csökkentik a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát
  • javítják a kognitív működést és a memóriát
  • öregedést gátló hatásúak
  • javítják az időskorú populáció életminőségét
  • potenciálisan rákmegelőző hatásuk van
  • jó hatással vannak a bélflórára
  • javítják a bőr egészségét a fényvédő hatás és a bőr struktúrájára, illetve működésére gyakorolt pozitív hatás révén
  • enyhítik a krónikus fáradtság szindróma tüneteit
  • gátló hatásúak az influenzavírusra
  • növelik a csontsűrűséget

Egy 2013-ban a The Netherlands Journal of Medicine-ben megjelent cikk is áttekinti a kakaó fogyasztásának az egészségre gyakorolt pozitív hatásait, és rámutatnak, hogy azt sokan szuperélelmiszernek tekintik, mivel tartalmaz: (18)

  • egészséges zsírokat
  • antioxidánsokat
  • nitrogéntartalmú vegyületeket, például fehérjéket, methylxanthint, teobromint és koffeint
  • ásványi anyagokat, például káliumot, foszfort, rezet, vasat, cinket és magnéziumot
  • valeriánsavat, amely stresszcsökkentő hatású még stimuláns vegyületek jelenlétében is.

Milyen típusú kakaót és csokoládét érdemes fogyasztani?

Az egészségre gyakorolt pozitív hatás szempontjából nagy különbség van a különböző típusú csokoládék és kakaóból készült termékek között. A csokoládé a kakaócserje nevű örökzöld növény szárított magjából készül. A legtöbb polifenol a nyers zúzott kakaóbabban van.

Az ideális az lenne, ha egészben vásárolnánk meg a kakaóbabot és otthon őrölnénk meg egy kávédarálóban, vagy elrágcsálnánk, mint valami csokoládé chipset. Az optimális mennyiség kb. napi 15-30 gramm lenne, amit valamilyen turmixhoz hozzáadva is fogyaszthatnánk.

A kakaóbabból úgy lesz kakaó, hogy a kakaóbabot megpörkölik és porrá zúzzák, a zsiradék nagy részét pedig kivonják belőle. Ez a kakaóvaj, amit bioboltokban vagy bizonyos élelmiszerüzletekben lehet beszerezni,.

A kakaóbab 14 feldolgozási lépésen megy keresztül, mire olyan csokoládé lesz belőle, amit a boltból ismerünk. Ha a csokoládét olyan kakaómagból állítják elő, amely nincs megpörkölve, akkor "nyers csokoládéról" beszélünk. Az egészség szempontjából ez az ideális, mivel a feldolgozás során szignifikánsan csökken a kakaó flavanol tartalma. A Cochrane Database of Systematic Reviews erről a következőket mondja: (19)

"A friss és a fermentált kakaóbab 2,5-16,5 mgepicatechint tartalmaz grammonként, a fajta, a termesztés helye és a betakarítás módja függvényében, míg a feldolgozott kakaó a pörkölés és a lúgosítás miatt már csak a 2-18%-át tartalmazza az eredeti epicatechin mennyiségének.

… a kakaó és a csokoládé flavanol tartalmát a feldolgozás módja határozza meg; az egyik gyártó 70% kakaót tartalmazó csokoládéja nem biztos, hogy ugyanolyan mennyiségű flavanolt és flavanol-származékot tartalmaz, mint a másiké. A flavanol és flavanol származékok mennyisége a fajtától, a felhasznált kakaóbab érettségétől, illetve a gyártási eljárás lépéseitől függ."

Ha csokoládét vásárol, próbáljon organikus terméket választani. Az étcsokoládé, amely 50-85% kakaót tartalmaz, mindenképpen jobb, mint a tejcsokoládé, amelynek a kakaótartalma csak 20-30%. A fehér csokoládéban viszont egyáltalán nincs kakaó, úgyhogy az egyáltalán nem tekinthető egészséges élelmiszernek.

 

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre