Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A csonterősítés gyengéi

 

Az utóbbi években az oszteoporózis kezelésében a biszfoszfonátokat (Alendromax, Fosamax, Actonel Bonviva, stb.) áttörésként értékelik. Több nagy vizsgálat bizonyította, hogy a biszfoszfonátok növelik a csontsűrűséget, és csökkentik a törések számát. A fanfárok fülbemászó hangjába azonban egyre több vészharangkondulás zavar bele.

 

Google hirdetés

 

Nem árt tudni, hogy a gyógyszeripar kedvelt módszere az abszolút és relatív kockázatokkal való játék. Ha 100 emberből kettőnél várható csonttörés, s ebből mondjuk a biszfoszfonát egyet kivéd, akkor a jól hangzó 50%-os relatív, vagy a jelentéktelen 1%-os abszolút kockázatcsökkenésről beszélünk. Ha veszélyekről van szó, a gyógyszeripar az abszolút kockázatot szereti megadni, ha nyereségről van szó, a relatívat. Világos, hogy ha azt mondjuk valakinek, hogy 50%-al csökken gyógyszer hatására a törés kockázata, akkor meg van győzve. De ha ez abszolút értékben csak annyit jelent, hogy az eddigi 2%-os kockázata 1%-ra csökken, rögtön azt fogja gyanakodva kérdezni, "mibe kerül ez nekem?". Mert olyan kicsi a nyereség, hogy talán nem is éri meg. Pl. a Fracture Intervention Trial-ban négy éven át 4134 nő vett részt, s az eredményeket nagy sikerként könyvelték el. A csonttörések relatíve 14%-al csökkentek a Fosamaxot szedő csoportban, de abszolút értelemben a javulás csak 1.8% volt. A csípőcsont törések száma ugyancsak 14%-al csökkent, ez a valóságban abszolút értékben 0.2%-os csökkenés volt csupán. Viszont váratlan módon 20%-al (de abszolút értelemben csak 0.5%-ban) növekedett a Fosamax csoportban a csuklótörések aránya. A vizsgálat fontos eredménye volt, hogy a Fosamax bármiféle előnyt csak az egészen szélsőséges csontritkulást mutatóknak jelentett. Náluk a vizsgálati üdvrivalgás szerint 56%-al csökkent a csípőcsonttörések száma, ami a valóságban csupán 1.2% csökkenést jelentett. Tehát még a szélsőségesen alacsony csontsűrűséget mutatók közül is 100 nőnek kellett négy éven át Fosamaxot szednie, hogy közülük egy megússza a csípőcsont törést.

Ráadásul Susan Ott kutató 2001-es cikkében rámutatott arra, hogy a biszfoszfonátoknak van egy optimális szedési ideje, de azon túl szedve nem erősítik, hanem morzsalékossá teszik a csontokat. 2004-es az Annals of Internal Medicin-ben közölt levelében a neves csontkutatónő ezt írta:"sok ember úgy hiszi, ezek a gyógyszerek 'csontépítők', de a tények azt mutatják, hogy valójában 'csontnehezítők'".
Mert mit is csinál a biszfoszfonát? Gyakorlatilag megbénítja a csont megújulási képességét azáltal, hogy blokkolja a csont lebomlását. Ennek következtében viszont a csont szerkezetében az idők során bekövetkező mikrosérülések nem tudnak reparálódni, és a sérülések felhalmozódva fokozott törékenységhez vezetnek.
Dr. Clarita V. Odvina és mtsi. kilenc beteg biopsziával vett csontvizsgálatáról számoltak be 2005-ös tanulmányukban. A vizsgálatra azért került sor, mert a betegek 1-8 év Fosamax szedés után spontán csonttöréseket szenvedtek el. Vizsgálatuk szerint a Fosamax súlyosan károsította a csont lebomlási-felépülési folyamatát, és a betegek eltört csontja, dacára az abbahagyott Fosamax terápiának, 8-12 hónapig nem forrt össze.

Ha a csont tömegét vizsgálják biszfoszfonát kezelés hatására, akkor valóban szignifikáns növekedést látunk:

Azonban, ha két olyan mutatót (N-telopeptide és csontspecifikus alkaline phosphatase /egy enzim/) vizsgálunk, amely a csontok lebomlásáért és újraépüléséért, vagyis a csontfejlődésben megfigyelhető ciklusért felelős, akkor drámai csökkenést tapasztalunk:

Fantasztikus eredményekről tehát nem beszélhetünk, de 2003-ban jött a feketeleves, amikor kezdtek megjelenni az első beszámolók arról, hogy a biszfoszfonátok állkapocs és felső állcsont elhalást okozhatnak. The Journal of Oral Maxillofacial Surgery 2003-as egyik számában Dr. Robert E. Marx 36 rákbetegről számolt be, akiknél Fosamax szedésével kapcsolatban alakult ki állkapocs elhalás. A szórványos beszámolókat dömping követte, mára a MEDLINE orvosi adatbázis több mint száz tanulmányt jelez a témában.
Először rákbetegeknél figyeltek fel a jelenségre. A biszfoszfonátokat hatásosnak találták ugyanis a rákos áttétek kialakulásának lassításában, s ezért rákbetegek nagy dózisban kapják a szert. Amerikában kb. 500 000 rákbeteg részesült biszfoszfonát kezelésben, és a gyógyszer-mellékhatásokat elszenvedőknek jogi segítséget nyújtó www.adrugrecall.com újabb szakértői becslése szerint e beteg 5-10%-nál lép fel a katasztrofális mellékhatás. Dr. Salvatore L. Ruggiero és mtsi. 63 esetről számoltak be, ezek közt azonban volt már 7 beteg, akik csontritkulásra szedtek kisebb adag biszfoszfonátot. .

A biszfoszfonáttal kezelt betegeknél a felső és alsó állcsont elhalása leggyakrabban foghúzás, vagy szájsebészeti műtét után következik be, de az elhalást elindíthatja egy szájüregi fertőzés, foggyökérgyulladás, kisebb sérülések is. Mivel a biszfoszfonátok gátolják a csontsérülés gyógyulását, és az új erek képződését, az állcsontban keletkezett csontsérülések nem gyógyulnak be, hanem elfertőződnek és egyre mélyebbre hatoló csontelhalás indul be. Az előrehaladott csontelhalás egyetlen lehetséges kezelése a már elhalt csontok kivésése, ez horrorba illő csonkolásokhoz vezet. Enyhébb, kezdődő esetekben hosszas antibiotikus kezelés megállíthatja a romlást. A helyzetet tovább rontja, hogy a biszfoszfonátok akár 10 évig is a csontokban maradnak, így a szedés abbahagyása nem állítja le a folyamatokat, az élőcsontig való csonkolás után az elhalás folytatódhat, , ill. a gyógyszer abbahagyása után évekkel történő sérülés is elindíthatja a csontelhalási folyamatot.


A képen látható, hogy az elhalt csontról lesorvad az íny.

A Bandolier független reviewkat közlő orvostudományi szájt 252 biszfoszfonáttal kezelt rákbeteg sorsát követve a kezelés éveinek számával arányos állcsont elhalás-gyakoriságot tapasztalt (5 év után már 34%).

2005 nyarán 30 állcsont elhalásban szenvedő páciens pert indított az Aredia gyártójával szemben. Ügyvédjük, John Threadgill így nyilatkozott: "Az állkapocs elhalás katasztrofális lehet. Két páciens teljesen elveszítette az állkapcsát, nincsenek fogaik, és a csontpusztulás miatt nincs semmi lehetőség ezek pótlására, sem fogpótlás hordására. Két másik páciensnek a felső pofacsontjáról felfelé, az arc irányába terjedt a csontelhalás, s arcuk teljesen eltorzult az elhalt csont eltávolítása miatt. A sérülések súlyosak és rokkantá tehetik a beteget, s ezek a sérülések a valaha gyógyszer okozta sérülések közül a legsúlyosabbak."

2006 áprilisában a gyártó cég ellen pert indítottak a Fosamaxtól állcsont elhalást szenvedettek. A vád, hogy a gyártó cég tudott e ritka mellékhatásról, de eltitkolta azt. A cég -mint a kereset állítja - nem tett eleget az FDA 2004-es figyelmeztetésének sem, amelyben a gyógyszerhatóság felkérte a céget, hogy a Fosamax leírásában tüntesse fel a csontelhalás veszélyét. Threadgill irodája szerint a világon mintegy 300 000 ember szenvedhetett csontelhalást. Szerinte a rákbetegek 12-15%-a szenvedhetett el csontelhalást.
Ezzel kapcsolatban persze számháború folyik, mert az amerikai gyógyszerhatóság, az FDA szerint az előfordulás 1.9%-os (akkor "csak" 30 000 károsultról volna szó), de a beperelt gyártó cég csak 0.03%-os arányt ismer el. Ezt a cég abból következteti, hogy 2005 márciusáig 875 eset jutott a tudomására. Szakértők ugyanakkor a cég klinikai vizsgálatainak elemzéséből 0.15%-ra következtetnek.
Dr. John Hellstein szájpatológus szerint mindez csak a jéghegy csúcsa. 2004-ben 27 millió biszfoszfonát receptet írtak fel oszteoporózisra, és 3-500 000 rákos beteg kapott nagy dózisban biszfoszfonátot. Az esetek nagy része, 90-95%-a a rákos betegek közül kerül ki.

Akármelyik arányszámot is fogadjuk el, mindenképen nagyon súlyos kockázatról van szó kétséges nyereség fejében. Mivel a nyolcvanas években elterjedt a csontsűrűség-mérés, az oszteoporózis definíciója, amely korábban a csontritkulás olyan fokát jelölte, amelyben a csontok törékennyé válnak (enyhe ütésre vagy spontán törtnek), átalakult, s a WHO 1994-es ajánlására a fiatalkori csontsűrűség-csúcstól való két és fél szórásnyira való eltéréssel lett azonos. A csontsűrűség azonban semmit nem mond a csontminőségéről, továbbá a mérések teljesen esetlegesek, mert gyártónként is eltér a műszerek standardja, továbbá a csontváz különböző pontjain mért csontsűrűség egészen eltérő eredményt ad ugyanazon személyről. Mivel a csontsűrűség nem azonos a csonterősséggel, ezért keveset mond a törés kockázatáról. A csontritkulás, hangsúlyoznunk kell, nem betegség, hanem a csonttörés egyik rizikófaktora. Rizikófaktorokat azonban nem lehet betegségként kezelni, még kevésbé egy sokkal nagyobb kockázatnak kitevő gyógyszerrel. Természetesen van súlyos, töréssel is járó csontritkulás, továbbá bizonyos gyógyszerek (antidepresszánsok, szteroidok) tartós szedése ugyancsak fokozhatják a normál csontritkulás folyamatát.

A propaganda szerint a menopauza után minden második nő oszteoporózisban szenved. Gillian Svanson "Az oszteoporózis mítosza" című, 2003-as könyvében tagadja ás túlzónak tekinti ezt az arányt. Nem tudjuk, hány nő szedi indokolatlanul a szert, de érdemes végiggondolni a várható nyereség és kockázat arányát, és annak alapján dönteni.

Megjegyzés

A cikket régen írtam, ma mindenképpen beleírnám, hogy kétszer is gondolja meg, aki kalciumot szed, hogy érdemes-e. Valójában D-vitamint és K2-vitamint kell szedni, az fogja megoldani a csontritkulást.(lásd. a K2 és a csontritkulásról szóló írást!

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre