A csontritkulás világszerte jelentős közegészségügyi problémát jelent, főként a csontritkulásos törésekkel kapcsolatos megbetegedések és halálozás miatt.
A csontritkulás ködös fogalmáról
A csontsűrűség 1 szórással való eltérése a 30 éves kori átlagtól 20%-kal növeli 70 év felett meg a halálozási kockázatot (Johansson és mtsi., 1998). A csontritkulás a legelterjedtebb csontanyagcsere betegség, amelyet a csontok csökkent szilárdsága jellemez, és amely a csonttörés fokozott kockázatával jár. Előfordulása különösen magas a menopauza utáni nők körében, de a végzet a férfiakat is előbb-utóbb utoléri. Hogy a csontritkulás csupán kockázati faktor, avagy már betegség, egyre kevésbé vita kérdése. No, nem azért, mert ne volna mit vitatni, hanem mert az orvostudomány úthengere egyengeti a betegségfogalom útját. Az úthengert ki más vezetné, mint a gyógyszeripar, akinek az az érdeke, hogy ezt a betegségfogalmat minél több emberre terjesszék ki.
Azért az figyelemreméltó, hogy a csontja az életkor előrehaladtával mindenkinek ritkul, így egy természetes folyamat csak akkor volna betegségnek nevezhető, ha az öregedést is annak neveznénk. Azáltal, hogy a WHO a fiatalkori csontsűrűséget nevezte ki "normálisnak", patológiásnak minősül az életkor előrehaladtával természetes folyamatként végbemenő csontritkulás. A szemléletbeli problémát tulajdonképpen az okozza, hogy a csont sűrűsége, amit rendszeresen mérnek, nem teljesen fedi le a csont erősségét. Annak ellenére, hogy a csonttömeg mérése a csontritkulás diagnosztizálásának arany standardja, ez a mérőszám csak a csontszövet mennyiségét, de nem a csontozat erősségét mutatja meg. A csont erősségét a szerkezete is meghatározza (Fonseca és mtsi., 2014). Tűnhet ez akár kukacoskodásnak is, pedig valójában ebből érthető meg a ma uralkodó csontritkulás-kezelések felemássága. Mint Robert P. Heaney 1998-as szerkesztői írásában megjegyezte, a csont törékenységét nem tudjuk mérni, csak a csont sűrűségét, így aztán az oszteoporózis gyógyszeres kezelése mindig is a csontsűrűség növelését tekinti elsődleges céljának (Heaney, 1998). Ettől viszont a csontok nem feltétlen válnak erősebbé, viszont súlyos kockázatok jelennek meg a kezelés hatására.
Bár a csontritkulás elsősorban az öregedés problémája, úgy gondolják, hogy eredete gyermekkorban kezdődik. A csont ásványianyag-tartalma a csontváz növekedése során a csontozat méretének növekedésével növekszik. A második-harmadik évtizedben a csont ásványianyag-tartalmának és sűrűségének növekedése elér egy platót, amelyet csúcs csonttömegnek nevezünk. A csúcs csonttömeg a későbbi életkorban jelentkező csontritkulás komoly előrejelzője. A csúcs csonttömeg lehet a legfontosabb tényező a későbbi csontritkulás megelőzésében. Mivel a gyermekkor és a serdülőkor a csonttömeg csúcspontjához vezető gyors csontfelhalmozódás időszaka, úgy gondolják, hogy ezek a korszakok kritikusak a csonttömeg csúcspontjának optimalizálásában és az idősebb korban kialakuló csontritkulás megelőzésében vagy késleltetésében. A csontfelépülés és a csúcs csonttömeg kialakulása a csontépülés és -bomlás összehangolt mechanizmusain keresztül történik, amelyek érzékenyek a genetikai, a hormonális hatásokra, a fizikai aktivitásra, az étrendre, valamint a belső (pl. gyulladásos citokinek) és a külső környezetből (pl. alacsony D-vitaminszint) származó tényezőkre is (Kralick és Zemel. 2020).
Tehát a 30-as években elért nagyobb csúcs csonttömeg idős korban kitolhatja a csontritkulás kezdetét. Egy szimulációs vizsgálat kimutatta, hogy a csonttömeg csúcsértékének 10%-os növekedése a népesség nagy részénél 13 évvel késleltetheti a csontritkulás kialakulását. (Kralick és Zemel. 2020). Az ilyen információkkal csak az a baj, hogy akik még tehetnének ez ügyben valamit, azok nem olvasnak ilyen cikkeket, mert a csontritkulás onnantól kezdi érdekelni az embereket, amikor a kezükbe nyomják erről a leletet.
A csontritkulás megértéséhez azonban távolabbról kell elindulni.
Csontritkulás régen és ma
Az archeológiai leletek tanúsága szerint a csont ritkulása az életkor előre haladtával régen is természetes dolog volt, azonban a törések szinte mindig traumatikus eredetűek voltak, s a ma oly gyakori combnyaktörésre alig találni példát a leletek között (Curate, 2014). A csontritkulás jelenségét a 18. században írták le először, és a törékeny csont jelenséget a 19. század elején már orvosi körökben jól ismerték (Curate, 2014).
A természeti népeket évtizedeken át megfigyelő orvosok és antropológusok beszámolói szerint csonttörést csak komoly baleset okozhat (Norton és mtsi., 1995). A vadászó-gyűjtögető életmódot élő természeti emberek csontozatának erőssége messze meghaladja a modern emberét (Ryan és Shaw , 2015). Azt a kártyát kár kijátszani, hogy "igen, de náluk 30 év a várható életkor", mert ezt olyan szobatudósok terjesztik, akik ezt karosszékükben gondolták ki. A valóságban a természeti emberek átlagban addig élnek, mint a magyar ember (Gurven és Kaplan, 2007).
A csonttömeg és a csonterősség paleolit kor óta megfigyelhető folyamatos csökkenését elsősorban az életmódbeli változások magyarázzák.
Szembeötlő, hogy a nyugati társadalmakban a sötétebb bőrszínűekhez képest a kaukázusi típusnak a legtörékenyebb a csontozata, holott pl. az afroamerikaiak a mérsékelt égöv alatt még annyi D-vitaminhoz sem jutnak, mint a fehérek. A jelenséget a D-vitamin paradoxon magyarázza. Eszerint az Afrikából származó sötétbőrű emberek jobban hasznosítják azt a kevés D-vitamint is, amit a bőrük szintetizálni képes (Vieth, 2020). Azonban tágabb kontextusba helyezve a D-vitamin paradoxont, ennek csakis egy olyan világban van értelme, ahol szinte mindenki D-vitaminhiányban szenved. Aki jobban hasznosít, annak csontozatát kevéssé károsítja az alacsony D-vitaminszint. Ha nem volna általános a D-vitaminhiány, az egyes rasszok csontritkulás kockázata nyilván közelítene egymáshoz és tartana a nullához. Miből is gondolhatjuk ezt?
A természeti népeknél -sötét bőrszínük ellenére - igen magas a D-vitaminszint 40-70 ng/ml (100-180 nmol/l) közt mozog (Luxwolda és mtsi., 2012). Azaz, D-vitaminhiányról szó sem lehet. Csontozatuk erős, miközben a kalciumbevitelük mindössze napi 150-300 mg. De önmagában a D-vitamin és a kalcium sem elég a csontok épüléséhez és a csonttömeg és csonterő csökkenésének megelőzéséhez. A csontozat egy élő szövet, amely folyamatosan bomlik és épül. A bontást az osteoclast nevű sejtek végzik. A K-vitaminoknak kulcsszerepe van az osteoclastok túlzott aktivitásának megfékezésében és a csontozat leépülésének megakadályozásában. Szándékosan "K"-vitaminokat írtam, mert Szabó Gál Bence elemzése szerint a K1-vitaminnak is nagy szerepe van a csontképződésben (Szabó, 2021). A csontépítést az osteoblast nevű sejtek végzik. Az osteoblastok egy osteocalcin nevű fehérjét választanak ki, amelyet a K-vitaminok aktiválnak, s az így tudja a kalciumot a csontokba építeni. Az osteocalcin szintéziséhez viszont D vitamin szükséges. Hogy el ne sikkadjon, már itt megjegyzem, hogy a D-vitamin aktiválásához magnéziumra is szükség van.
A nyugati népesség egyszerre szenved D-, K-vitaminok és magnézium hiányában is, miközben kalciummal pedig túlságosan is el van látva, mivel az orvoslás, szinte a mai napig a csontritkulás okát a kalciumhiányban látja.
Mindez hajdanán, vagy a ma még hagyományos életmódot folytató törzsek élelmében megtalálható volt. Weston Price vizsgálatai szerint a természeti emberek, amíg nem kezdték a fehér ember táplálékát enni, addig jól fejlett csontozattal rendelkeztek (Price, 1945/2006).
De persze, a D-vitamin nem magyaráz meg mindent, és a magas D-vitaminszint sem oldaná meg egy csapásra a nyugati világ csontritkulás járványát. A csontleleteket elemezve kimutatható, hogy a paleolit kór óta az emberi csontozat fokozatosan egyre gyengül, s ez a mozgásmennyiség és fizikai terhelés fokozatos csökkenésének tulajdonítható (Kralick és Zemel, 2020;Ryan és Shaw , 2015).
Fizikai aktivitás
A fizikai aktivitás talán a legfontosabb életmódbeli tényező, amely befolyásolja a csonttömeget. A csont reagál a fizikai aktivitásból eredő terhelésre és mechanikai igénybevételre. Az izomtömeggel és izomerővel párhuzamosan nő már gyermekkortól a csonttömeg és csonterő és éri el a csúcspontját a harmincas években (Kralick és Zemel. 2020). Mivel az 50-es éveiben járóknak évente kb. 1-2%-kal csökken az izomtömege, edzetleneknél még nagyobb ütemben az izomerő, érthető, hogy ezzel párhuzamosan csökken a csontsűrűség és csonterő (Kim és mtsi., 2018). Más vizsgálatok is egyértelműen megerősítik, hogy nem az izomtömeg, hanem pl. a marokerő mérővel mért izomerővel arányosan csökken az csontritkulás kockázata (Ma és mtsi., 2018).
A fizikai aktivitás csökkenése a csont ásványi sűrűségének fokozott csökkenéséhez és a törékeny törések előfordulásának növekedéséhez vezethet. Általánosan elfogadott, hogy a súlyt terhelő tevékenységek serkentik a csontépítést. Például az olyan sportokat űző sportolók, amelyek növelik a csontokra ható mechanikai terhelést (súlyterhelés) az általános populációhoz képest megnövekedett csonttömeggel rendelkeznek. Ugyanakkor a nem súlyterheléses környezetben edző úszókról kimutatták, hogy kevesebb csontrendszeri előnyt érnek el, mint a súlyterheléses tevékenységet végző sportolók. A rendszeres aerobic vagy súlyzós testedzés az ülőmunkát végzőkhöz képest pozitív hatással van a csonttömegre (Andreoli és mtsi., 2012).
A vizsgálatok egyaránt azt bizonyítják, hogy csontritkulásban szenvedőknek is javít a csontsűrűségén és csonterején az, ha komolyabb erőkifejtést igénylő mozgásformákat végeznek, különösen jó hatású a különféle súlyzók használata, vagy ellenállással szemben végzett mozgások (erősítő gépek, saját testsúlyos erősítések) (Benedetti és mtsi., 2018). A csonttömeg lineáris összefüggésben van az izomtömeggel (Anderson, 2000). Ez nem mond ellent a korábbi kijelentésnek, miszerint az erő a lényeg, de erő nincs izomtömeg nélkül, az izomtömeg viszont lehet petyhüdt és erőtlen.
Hormonok szerepe
Nem vitás, hogy a nőknek menopauza után a lecsökkenő nemi hormonszintek miatt ritkulni kezd a csontjuk és jelentősen megnő a csonttörés kockázata. Azonban a nyugati orvoslás megint csak a nyugati populációban megfigyelhető folyamatokat általánosítja az emberi nem jellemzőiként, másfelől pedig az ember mechanikus gépmodellje alapján eszel ki terápiás beavatkozásokat. Ennek szellemében logikusnak tűnt, hogy menopauza után a hormonpótló terápia megold mindent: helyreállítja a csontsűrűséget, csökkenti az infarktuskockázatot és megszűnnek a menopauza kellemetlen tünetei is. Csakhogy 2002-ben egy 8.5 évre tervezett vizsgálatot az ötödik évben le kellett állítani, mert a hormonpótlás hatására 30%-kal nőtt a szívbetegség, 26%-kal a mellrák és 40%-kal a sztrók kockázata (Rossouw és mtsi., 2002). Egy évre rá megjelent az egymillió nőt követő vizsgálat eredménye, miszerint a hormont szedő csoportban 66%-kal nőtt a mellrák és 22%-kal a mellrákhalálozás kockázata (Beral, 2003). Egy 2013-as vizsgálat szerint a magas ösztradiol szint ?4.75-szörös kockázatot jelent a szívinfarktusra (Dong és mtsi., 2013).
Egyrészt a vitaminokról és az izomerőről eddig elmondottak után pláne joggal tehetjük fel a kérdést: ilyen egyszerű volna? Csak pótolni kell az ösztrogént és megszűnik a baj? Látva azonban a hormonpótlás veszélyeit, még ha ez megoldás volna is, túl nagy árat kell érte fizetni. De ha félreteszük a csőlátásunkat és megnézzük, mi a helyzet a tradicionálisabb életet élő nőknél, akkor pl. azt látjuk, hogy pl. a maya nők, bár ugyanúgy -ráadásul 10 évvel korábban - átesnek a menopauzán, ugyanúgy, sőt jobban csökken a hormonszintjük, ugyanolyan mértékben ritkul a csontozatuk, ennek ellenére nem tapasztalnak hőhullámokat és egyéb kellemetlen tüneteket, továbbá menopauza után sem törnek a csontjaik. Viszont nem dohányoznak, nem isznak, fizikailag jóval aktívabbak a nyugati nőknél (Beyene és Martin, 2001). A mexikói és guatemalai nőknél menopauzában ásványianyag vesztést kimutatható, de csontritkulás vagy csekély mértékben vagy egyáltalán nincs (Locklear és mtsi., 2008). Evolúciós nézőpontból ez várható és mind a leletek, mind a megfigyelések ezt erősítik meg. A csontritkulás és növekvő törési kockázat a nyugati életmód terméke.
Táplálkozás
A megfelelő csontépítő vitaminokon és a vázizom tömegének és erejének erősítésén túl további tényező lehet a táplálkozás. Legelőször is, meg kell említenem, hogy a mind a 2-es mind az 1-es típusú cukorbetegség szignifikáns kapcsolatot mutat a csontritkulással (Lin és mtsi., 2021; Dhaon és mtsi., 2014). Mivel a 2-es típus véglegesen megszüntethető, még egy ok, hogy az érintettek újragondolják táplálkozásukat. És természetesen az 1-es típusnál is fontos volna a finomított szénhidrátok elhagyásával kiegyenlítetté tenni a vércukorszintet.
A kávé folyamatos bűnbak, de minden igyekezet, hogy pl. a csontvesztés egyik okozójának állítsák be, sikertelen. Pl. egy friss vizsgálat arra következtetett, hogy napi 800 mg koffein jelentősen megnöveli a vese kalciumürítését (Reuter és mtsi., 2021). Először is, a koffein és a kávé nem azonos, ugyanis a kávéban a koffeinen kívül még van ezer más hatóanyag is. Az ilyen csúsztatásokon már sok kutató elbukott, amikor be akarta "feketíteni" a kávét. Ha csak annyit tudunk, hogy nő a kalciumürités, abból akár még arra is következtethetnénk, hogy a kávé véd az érelmeszesedéssel szemben vagy a vesekövesedés ellen. Szóval nem világos, miért pont a csontelépülésre lehet egy ilyen eredményből következtetni? És valóban, a kávézás védőfaktor a meszesedés ellen, de legalábbis nem fokozza az erekben a kalcium lerakódást (Patel és mtsi., 2017), továbbá a kávézás véd a vesekövek kialakulásával szemben is (Yuan és Larsson., 2022). S végül: a több kávét fogyasztóknak nagyobb a csonttömege vagy legalábbis a kávé nem növeli a csonttörés kockázatát (Chau és mtsi., 2020; Kim, 2014).
Hasonló bakugrásokkal igyekeznek a sót, mint általános közellenséget kapcsolatba hozni a csontritkulással. Mivel a só is fokozza a kalciumürülést, tovább már nem is kell gondolkodni, az nyilván a lebomló csontokból kell származzon. Ugye ez megint következtetés. A tudományban viszont a következtetés felett áll a tény. Egy vizsgálatban nem találtak kapcsolatot a sófogyasztás és a csontritkulás vagy a csonttörések között (Carbone és mtsi., 2016). A kalcium vizelettel történő kiválasztásának növekedését a magasabb nátriumbevitel esetén azonban ellensúlyozhatja a táplálékkal bevitt kalcium fokozott bélrendszeri felszívódása. Nem tűnik úgy, hogy az általános kalciumegyensúly a magasabb nátriumbevitel hatására csökkenne. A másik mindenütt jelenlévő fehér kristály, a cukor azonban a gyulladás fokozása, a hiperinzulinémia, a fokozott vese savterhelés, a csökkent kalciumbevitel és a fokozott vizeletkalcium-kiválasztás révén csontritkuláshoz vezethet. A cukor túlzott fogyasztása, nem pedig a só a valószínűbb kockázati tényező a csontritkulásra (DiNicolantonio és mtsi., 2018).
A tej- és tejtermékek szerepét a csontépítésben leginkább a tejipar és az általa meggyőzött orvosok szeretik hangsúlyozni. Ez a "kalcium-mánia" azonban teljesen alaptalan, sőt káros. Az emberi faj kifejlődése során soha nem fogyasztott ilyen táplálékot, ez csak az állattenyésztéssel vált elérhetővé, és közfogyasztási cikké az utóbbi 100-200 évben vált (Szendi, 2020a). A tej- és tejtermékek csonterősítő hatását többen vizsgálták, s ezekből vagy az derült ki, hogy minél több tejet fogyasztott valaki, annál valószínűbben szenvedett csípőcsonttörést, vagy más csontokban nem jelentett semmiféle védelmet (Feskanich és mtsi., 1997; Kanis és mtsi., 2005; Lloyd és mtsi., 2000).
Ellenben a fehérjehiányos táplálkozás fokozza a csípőcsonttörés kockázatát (Bonjour, 2005; 2011). Olyannyira, hogy a csípőcsonttörés kockázata vegetáriánusok közt 25%-kal, a vegánok közt 231%-kal nagyobb, és a vegánoknak kétszeres a lábtörés, és 60%-kal nagyobb úgy általában egyéb csontok törése (Tong és mtsi., 2020). Ráadásul enyhe csúsztatás, hogy a vizsgálatban "húsevőknek" nevezik a nyugati junk foodon élőket. A valóban egészséges étrenden élőkhöz képest még rosszabb volna a növényevők csonttörés kockázata, ha volna ilyen vizsgálat
A csontok sok kollagént tartalmaznak, ami a modern táplálkozásból szinte teljesen hiányzik, ezért fontos - különösen I-es típusú - kollagént rendszeresen fogyasztani (Szendi, 2019). Mivel a C-vitamin részt vesz a kollagén képződésben, fontos a C-vitamin szedése is. A mindenevő sertés szervezete és anyagcseréje nagyban hasonlít az emberéhez. Mindenevő és növényi étrenden nevelt malacok csontozatát összehasonlítva, a növényi étrenden felnőtt malacoknak szignifikánsan kisebb tömegű és gyengébb csontozata volt (Liesegang és mtsi., 2002). Vegetáriánusoknál a csontlebomlás folyamata gyorsabb, ez magyarázza a gyenge csontjaikat és a nagy törési kockázatot (Hansen és mtsi., 2018). Feltehetőleg ugyanezért a műtéti sebek növényi étrendet folytatóknál lassabban, több komplikációval gyógyulnak (Fusano és mtsi., 2020).
Étrendkiegészítők
Na jó, de mégis mit tegyen az, akit utolért a csontritkulás végezte? A gyógyszeres kezelési lehetőségek közül nem egynek komoly kockázata a fokozott morzsalékos és spontán csonttörés valamint az álkapocs elhalás, de ez egy másik cikk témája lehetne.(Lásd.
Szendi: A csonterősítés gyengéi)
Maradva a természetes módszereknél, a fitoösztrogén genisztein napi 54 mg-os adagban szignifikánsan erősítette a combnyak csontsűrűségét (Morabito és mtsi., 2002). Ugyanakkor ösztrogénhatása révén növelheti a mellrák kockázatát (Sukalingam és mtsi., 2015). A másik ismert fitoösztrogén tartalmú élelmi anyag a lenmag, ennek azonban úgy tűnik, csak az olaja javít a csontritkuláson (Parikh és mtsi., 2019). Ígéretesnek tűnik még a Poloskavész (Black cohosh is (Wuttke és mtsi., 2006).
A napi 6-10 ezer NE D-vitamin mellé fontos napi 3- 5000 NE A-vitamint is szedni, mert a D-vitaminnak vannak kettős receptorai is, amelyeket csak egy D- és A-vitamin molekula tud aktiválni. Ha viszont valaki túl sok állati eredetű (retinol típusú) A-vitamint szed, az kiszorítja a D-vitamint a receptorról és végső soron a tartósan nagy A-vitaminbevitel csontritkulást tud okozni (Crandall, 2004).
A K-vitaminok szedése szintén fontos, nem csak a K2, hanem a K1 vitamin is erősíti a csontokat (Rodríguez és Curiel, 2019). A K2-vitaminból 100-200 mikrogrammot érdemes, a K1-ből milligrammos nagyságrendben érdemes szedni.
Kevéssé ismert, de a táplálkozásunk bórban szegény. A bór jelentősen hozzájárulhat a csontok és ízületek egészségéhez (Szendi 2020b). Fructoboron néven árulják jól hasznosuló vegyület formáját
A szervezet magnéziumtartalékának 90% a csontokban található, ezért a vérben mért magnéziumszint nem árulja el, hogy magnéziumhiányban szenvedünk-e. Pedig a nyugati népesség 10-30%-a szublinikus magnéziumhiányban szenved. Még, aki szed is magnéziumpótlást, összekeveri a szedett vegyület súlyát a benne található magnézium mennyiségével, pedig a 300-400 mg/nap ajánlás az utóbbira vonatkozik. Cukorbetegek vagy csontritkulásban szenvedő menopauzán átesett nők körében a magnéziumhiány nagyon gyakori (DiNicolantonio és mtsi., 2018), holott a magas magnéziumbevitel 50-60%-ban csökkenti a csontritkulásos csonttörések kockázatát (Veronese és mtsi., 2017).
A cink alapvető ásványi anyag, amely a normális csontnövekedéshez és a csontok homeosztázisához szükséges. Úgy tűnik továbbá, hogy a cink képes elősegíteni a csontok regenerálódását. A cink pozitívan befolyásolhatja az osteoblastok működését, miközben gátolja az osteoclastok aktivitását, ami összhangban van a cinknek a csont homeosztázisában és regenerációjában betöltött jótékony szerepével (O'Connor és mtsi., 2020). A napi szükséglet 15-30 mg közt mozog, jól felszívódó szerves formában ajánlatos fogyasztani. A cink versenyez a rézzel a hasonló kötőhelyekért, és a szájon át szedhető cink nagyon hatékonyan csökkenti a réz felvételét, ezért a cinket mindig rézzel kell szedni 8-10:1 arányban, különben rézhiány áll elő, ami ugyancsak okozhat csontritkulást (Rył és mtsi., 2021).
A stroncium jól beépül a csontokba, a szervezet stronciumtartamának 99%-a a csontokban található. A stroncium serkenti a csontépítő osteoblastok szaporodását és gátolja a csontbontó osteoclastok működését. Elősegíti az I-es típusú kollagén szintézisét is. A stroncium fokozza a csontképződést és lassítja a csontleépülést. A csont ásványi sűrűségének ebből eredő növekedése a jelek szerint összefügg a csont jobb mechanikai tulajdonságaival. Általában stroncium ranelát formában szedik (Pilmane és mtsi., 2017).
A tudományos szakirodalom egyre nagyobb része ismeri el, hogy a szilícium alapvető szerepet játszik a csontképződésben és -fenntartásban. A szilícium javítja a csontszerkezet minőségét és elősegíti a csont mineralizációját. A biológiailag hasznosuló szilícium fokozott bevitelét összefüggésbe hozták a csont ásványi sűrűségének növekedésével. Állatoknál és embereknél a szilícium pótlása bizonyítottan növeli a csont ásványi sűrűségét és javítja a csontok szilárdságát. A szilícium-dioxid vagy szilícium-dioxid (SiO2) formájában lévő szilícium gyakori élelmiszer-adalékanyag, de korlátozott a bélrendszeri felszívódása (Price és mtsi., 2013). Jól hasznosuló formája található a mezei zsurló-ban (Horsetail), ezt kapszulában is árulják.
Mivel a szervezet gyulladásos folyamatai nagy ellensége a csontoknak (Epsley és mtsi., 2021), ezért nagyon ajánlatos komolyabb mennyiségben szedni omega-3-at (Orchard és mtsi., 2012) és kurkumint (Hatefi és mtsi., 2018), ezek ugyanis igazoltan lassítják a csontvesztést.
A B-vitaminok valahogy lenézett társaságnak tűnnek az átlagember szemében. Pedig az alacsony B12-vitamin- és folsavszint bizonyítottan összefügg az alacsony csontsűrűséggel és az időskori törések nagyobb kockázatával.
A B-vitaminok in vitro vizsgálata a humán oszteoklasztok aktivitására vonatkozóan kimutatta, hogy a B6-vitamin alacsony koncentrációja elősegítette az osteoclastok aktivitását, ami az alacsony B6-vitamin-koncentráció csontlebontásban betöltött szerepére utal. Számos megfigyeléses vizsgálat azt sugallja, hogy a B6-vitamin nem megfelelő étrendi bevitele vagy a B6-vitamin alacsony plazmakoncentrációja hozzájárul a magas csontveszteséghez, az alacsony csonttömeghez és a csontritkulás viszonylag magas kockázatához az idősek körében (Wang és mtsi., 2019).
Természetesen több évtizedes mozgáshiányt és helytelen táplálkozást nem lehet hipp-hopp helyrehozni. Ezért csodákra senki ne számítson, az is eredmény, ha lelassul vagy megáll a csontvesztés, és megerősödnek a csontok.
Hivatkozások:
