Fordította: Czárán Judit
A Covid csak töredék annyi betegséget és halált okozott,mint a cukorbetegség, mégis, az egész világ összefogott a felszámolására. Ha a nyugati étrend gyilkol, akkor azt csak tudomásul vesszük.
Elliott Joslin, a későbbi híres diabétesz specialista, kollégájával, Reginald Fitz-cel az 1898-as orvoskongresszuson 1824-től 1898-ig elemezték a Massachusetts Általános Kórházban kezelt 48 000 betegről készült feljegyzéseket, amelyek közt mindössze 172 (0.3%) cukorbeteg kórtörténetet találtak.
Joslin és Fitz azt tapasztalták, hogy a cukorbetegek száma és aránya az évek során folyamatosan nőtt. Az 1885 utáni tizenhárom évben ugyanannyi cukorbeteg került a kórházba, mint az azt megelőző hatvanegy évben. Az 1824 és 1869 közötti negyvenöt évből húszban egyetlen cukorbetegség sem fordult elő, a többiben évente sem volt háromnál több eset.
Akkor még nem ismerték fel, de ez egy járvány kezdete volt.
Az 1921-ben a JAMA-ban publikált cikkében Joslin már járványról írt. Szerinte, ha a diabéteszes haláleseteket fertőző betegség okozta volna, az egészségügyi szervek nyomozást indítottak volna a betegség kórokozóinak megállapítására és a további terjedés megakadályozására. De mivel a cukorbetegség krónikus betegség, és nem fertőz, és mivel a halál évek után, nem pedig néhány hét után következik be, nem foglalkoznak vele, írta.
Hozzászoktunk, hogy az elhízás járványszerű terjedéséről olvashatunk. Ötven évvel ezelőtt minden nyolcadik amerikai felnőttből egy volt elhízott; ma ez a szám meghaladja a háromból egyet. A WHO jelentése szerint 1980 óta világszerte megduplázódott az elhízottak aránya; 2014-ben a Földön több mint félmilliárd felnőtt volt elhízott, és több mint negyvenmillió öt év alatti gyermek volt túlsúlyos vagy elhízott. Világos, hogy az elhízottak aránya messze magasabb a fejlett, mint a fejletlen országokban. Kétségtelen, hogy egyre kövérebbek vagyunk, ez a tendencia az Egyesült Államokban egészen a tizenkilencedik századig visszavezethető, de a cukorbetegség járványa ennél sokkal érdekesebb, sokatmondóbb jelenség.
John Rollo, a brit hadsereg sebésze, 1797-ben megjelentetett egy beszámolót két cukorbetegről, akiket 19 év különbséggel fedezett fel, pedig a közbeeső éveket "a betegségek széles körének megfigyelésével töltötte Amerikában, Nyugat-Indiában és Angliában". A 19. század közepén is a diabétesz még ritka betegség volt, amelyet ismertek már, de az orvosok ritkán találkoztak vele a praxisukban. 1890-ben Robert Saundby orvos a londoni Királyi Orvosi Kollégiumnak tartott előadása szerint 50 ezer kórházi halálra jutott 1 diabéteszes halál. Nagy városi kórházakban praktizáló orvosok sok év alatt láthattak egy cukorbeteget. Saundby megfigyelése szerint a tehetősebb osztályokban kezdett a betegség terjedni..
William Osler, a legendás kanadai orvos, akit gyakran a "modern orvostudomány atyjaként" emlegetnek, 1892-es könyvében arról írt, hogy a baltimore-i Johns Hopkins Kórház első három évének harmincötezer betege közül mindössze tíznél diagnosztizáltak cukorbetegséget. A következő nyolc évben 156 esetet diagnosztizáltak. A halálozási statisztikák - írta Osler - exponenciális növekedést mutattak a betegségben elhunytak számában.
Az 1920-as évek végére Joslin cukorbetegség-járványa újság- és magazincikkek témájává vált, miközben az Egyesült Államokban és Európában a kutatók azon dolgoztak, hogy pontosan számszerűsítsék a betegség előfordulását, oly módon, hogy évről évre és évtizedről évtizedre összehasonlításokat lehessen tenni. Koppenhágában például a város kórházaiban kezelt cukorbetegek száma az 1890-es tízről 1924-re 608-ra nőtt - ez hatvanszoros növekedést jelentett. Amikor New York város egészségügyi biztosa, Haven Emerson és kollégája, Louise Larimore 1924-ben közzétette a cukorbetegség okozta halálozási statisztikák elemzését, arról számoltak be, hogy 1900 óta egyes amerikai városokban 400 százalékos volt a növekedés - a polgárháború óta pedig csaknem 1500 százalékos.
Cukorbetegek felvétele, Pennsylvania Kórház, Philadelphia
Mindezek ellenére a betegség viszonylag ritka maradt. Amikor Joslin, Louis Dublin és Herbert Marks, a Metropolitan Life Insurance Company statisztikusaival együttműködve 1934-ben megvizsgálta a meglévő bizonyítékokat, ismét arra a következtetésre jutottak, hogy a cukorbetegség gyorsan elterjedt betegséggé vált, de csak az akkori mércével mérve. Óvatos becslése szerint - a New Yorkban, Massachusettsben és másutt végzett, szerinte gondos vizsgálatok alapján - minden ezer amerikai közül csak kettő-három volt cukorbeteg. (Ma ez az arány 1000-ből 120)
Az idők minden bizonnyal megváltoztak. 2012-ben, a legutóbbi évben, amelyre vonatkozóan a Betegségellenőrző Központok (CDC) becsléseket közöltek, minden hetedik-nyolcadik felnőtt az országban cukorbeteg volt - a diagnózis felállításához használt kritériumoktól függően 12-14 százalék. (2021-ben már a felnőttek 16%-a volt cukorbeteg!) Az előrejelzések szerint további 30 százalékuk életük során valamikor cukorbeteg lesz. 2012-ben csaknem kétmillió amerikait diagnosztizáltak cukorbetegséggel - tizenöt-tizenhat másodpercenként egy eset. Az amerikai katonai veteránok körében minden negyedik, a veterán kórházakba felvett beteg cukorbetegségben szenved.
A cukorbetegek nagy része - talán 95 százaléka - a ma már 2-es típusú cukorbetegségként ismert formában szenved. Ez a betegségnek az a formája, ahogyan Sushruta mondta volna több mint kétezer évvel ezelőtt, amely a túlsúlyhoz és az elhízáshoz társul. Egy kis részük 1-es típusú, jellemzően gyermekek. Ez a betegség akut formája, és kezeletlenül sokkal gyorsabban halált okoz. Az elmúlt 150 évben mind az 1-es, mind a 2-es típusú cukorbetegség előfordulása nőtt; mindkettő esetében drámai a növekedés. (Az 1-es típus gyakoriságának növekedése jórészt az egyre több és egyre koraibb glutén- és tejfogyasztásnak tulajdonítható.)
A cukorbetegek sokkal nagyobb arányban halnak meg szívbetegségben vagy sztrókban, vesebetegségben és diabéteszes kómában. Megfelelő kezelés nélkül (és esetenként még azzal is) romlik a látásuk (gyakran ez az első tünet); idegkárosodástól szenvednek; fogaik romlanak és kihullanak; lábfekély és üszkösödés alakul ki náluk; végtagjaikat pedig amputáció miatt veszítik el. A felnőtteknél minden tíz alsó végtag amputációjából hatot a cukorbetegség okoz - csak 2010-ben mintegy hetvenháromezret. (Hazánkban évente 3-4000 ilyen indikációjú lábamputáció történik, ebben is elsők vagyunk az EU-ban.)A betegség kezelésére ma már tucatnyi gyógyszercsoport áll rendelkezésre, és a cukorbetegségre szánt gyógyszerek és eszközök piaca csak az Egyesült Államokban évente több mint harmincmilliárd dollárt tesz ki. A gyógyszertárláncok ma már ingyenes teszteket kínálnak a vásárlóknak a vércukorszint ellenőrzésére, remélve, hogy eladhatják az otthoni tesztkészleteket azoknak, akiknek a vércukorszintje történetesen határeset vagy magas.
A nyilvánvaló kérdések a következők: Miért változtak meg ennyire a dolgok? Hogyan jutottunk idáig? Milyen természeti, környezeti vagy életmódbeli erők vezettek oda, hogy minden tizenegyedik amerikai - gyermek és felnőtt együttesen - cukorbeteg?
A kérdés megválaszolását úgy lehet elkerülni, hogy a cukorbetegség előfordulási gyakoriságának történelmi tendenciáit megbízhatatlan bizonyítéknak tekintjük. Ki tudja, mi történt valójában ötven vagy száz évvel ezelőtt?
És valóban, meglepően nehéz bármennyire is megbízhatóan számszerűsíteni egy krónikus betegség változó gyakoriságát egy népességben. Az olyan kérdések, mint a diagnózis kritériumai, az orvosok, a közvélemény és a média által a betegségnek szentelt figyelem, a kezelés elérhetősége és annak hatékonysága, a népesség élettartama, valamint az, hogy a betegség az életkor előrehaladtával gyakoribbá válik-e, mind megzavarnak minden hiteles kísérletet arra, hogy megbízhatóan megállapítsuk, hogyan változott egy krónikus betegség tényleges előfordulása az idők folyamán. Az azonban biztosra vehető, hogy ha a XIX. században az amerikaiak 12-14%-a cukorbetegségben szenvedett volna, akkor az akkori kórházi fekvőbeteg-nyilvántartások drámaian másképp néznének ki, ahogyan a cukorbetegségnek tulajdonított halálesetek száma is jóval nagyobb volna. Ahogy Saundby 1901-ben írta: "A cukorbetegség minden esetben súlyos betegség....az élet egy hajszálon függ, amelyet gyakran egy nagyon jelentéktelen baleset vág el".
Az elmúlt évszázadban az orvosi szakirodalom állandó témája volt az a megfigyelés, hogy a cukorbetegség egyre növekszik a lakosság körében - ritka betegségből gyakori betegséggé, mára pedig csapássá vált. 1940-ben Russell Wilder, a Mayo Klinika vezető diabetológusa arról számolt be, hogy a klinikán az előző húsz évben folyamatosan nőtt a diabéteszes betegek száma. "A diabéteszes megbetegedések gyakorisága nem ismert" - írta - "de a jelek, hogy növekszik, nagyon egyértelműek". Tíz évvel később Joslin maga is utalt a "cukorbetegség megdöbbentő növekedésére", amelyet immár az élet elkerülhetetlen tényének tekintett. 1978-ban Kelly West, a cukorbetegség epidemiológiájának - azaz a betegségek gyakoriságának- vezető amerikai szaktekintélye azt állította, hogy a cukorbetegség már több embert ölt meg a huszadik században, mint az összes háború együttvéve. "A cukorbetegség az egyik legfontosabb emberi problémává vált" - írta, és "a megbetegedések és a halálozás jelentős okának nevezte minden országban.".
A cukorbetegség előfordulásának járványszerű növekedése, ahogyan West állította, nem helyi jelenség. A cukorbetegség például Kínában a huszadik századfordulón gyakorlatilag ismeretlen vagy legalábbis nem diagnosztizált volt. Egy brit orvos arról számolt be, hogy Nankingban huszonnégyezer járóbeteg között mindössze egy esetet látott a betegségből, bár "mindannyian a társadalom alsóbb osztályaiból kerültek ki". Egy másik orvos a kórházában kezelt tizenkétezer fekvőbeteg között mindössze két esetről számolt be. Az 1980-as években a cukorbetegség előfordulási gyakoriságát a kínai lakosság egészében még mindig körülbelül 1 százalékra becsülték. A legfrissebb becslések szerint a felnőtt lakosság 11,6 százaléka cukorbeteg - minden kilencedik, összesen több mint 110 millió kínai. Csaknem félmilliárd kínairól feltételezik, hogy prediabéteszes.
A cukorbetegség és a cukorbetegség előtti állapot előfordulása a grönlandi, kanadai és alaszkai inuitok körében az 1960-as években még elenyészően csekélynek számított - "Jelenleg nyolc alaszkai eszkimóról ismert, hogy cukorbeteg" - jelentette a JAMA egyik cikke 1967-ben. Az 1970-es évekre a cukorbetegség még mindig ritka volt, de a kutatók már dokumentálták a cukorbetegséget megelőző állapot, a glükóz intolerancia egyre gyakoribb megjelenését. A legújabb tanulmányok szerint az inuitok körében a cukorbetegség aránya ma már 9 százalék - minden tizenegyedik emberből egy -, hasonlóan a kanadai és az egyesült államokbeli szintekhez.
Ugyanezeket a járványos mintákat figyelték meg az amerikai őslakos törzseknél (különösen az arizonai Pima populációnál) és a kanadai Első Nemzetek népeinél. E népcsoportok közül sokakban minden második felnőttből egy cukorbeteg. Néhány esetben - például az Ontario északi részén található Sandy Lake Ojibwa Cree népénél - a cukorbetegség, ha egyáltalán létezett, még az 1960-as években is diagnosztizálatlan volt a lakosság körében. 1974-ben, amikor Kelly West megvizsgálta az indián népesség diabétesz gyakoriságáról rendelkezésre álló adatokat, arra a következtetésre jutott, hogy a betegség az 1940-es évek előtt ritka vagy nem létező volt, és mégis, az 1960-as évek közepére a kutatások, köztük az ő kutatásai is, olyan, korábban nem érintett népcsoportokat írtak le, ahol minden negyedik felnőttből egy cukorbeteg volt. (Amikor a kutatók az 1950-es évektől az 1980-as évekig feltérképezték a navahóknál évente diagnosztizált esetek számát, az így kapott grafikon szinte teljesen megegyezett az egy évszázaddal korábban a philadelphiai Pennsylvania Kórházban készült grafikonnal.) Hasonló mintázatokat figyeltek meg a Csendes-óceán déli részén élő polinézeknél, mikronéziaiaknál és melanéziaiaknál; az ausztráliai őslakosoknál; az új-zélandi maoriknál; valamint a Közel-Kelet, Ázsia és Afrika népességében. Valójában bárhol, ahol a népesség nyugati étrendet kezd fogyasztani és nyugati életmódot élni - bárhol és bármikor is veszik át a nyugati kultúrát vagy kezdenek városi életet élni, "cukorbetegség járványok következnek be", írta West 1978-ban
Mi történt? Mi történt? Valami drámaian megváltozott a táplálkozásunkban, az életmódunkban vagy a környezetünkben, ami kiváltotta ezt a példátlan cukorbetegség-járványt; de mi? Ahogy Joslin hasonló körülmények között, a járvány egy sokkal korábbi szakaszában rámutatott, ha ez egy fertőző betegség lett volna, az illetékes egészségügyi szervek, a biztosítási ügynökségek, az újságok, az egész ország válaszokat követelelt volna. A CDC és az Egészségügyi Világszervezet szakértői bizottságokat hozott volna létre, hogy a betegség okával kapcsolatos feltételezések minden aspektusát figyelembe vegyék, hogy kiderítsék, hol értettük félre a betegség etiológiáját. De nem ez történt. Mindenkinek oka van hallgatni. A nyugati életmódnak élvezői vannak - maguk a betegek - és az életmód fenntartásában anyagilag érdekelt ilyen-olyan módon a gazdaság minden ága.
