Fájdalmas torzítások.
Az egészségügyi egyenlőtlenségről


Fordította: Czárán Judit

Ha fájdalmaik vannak, a nők tovább várakoznak a sürgősségi osztályokon, és kisebb valószínűséggel kapnak hatékony fájdalomcsillapítót, mint a férfiak.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Source: www.Freepik.com

2009-ben az orvosom azt mondta, hogy "mint a nők általában" én is túl sokat foglalkozom a testemmel. És hogy hogy nincs semmi bajom, pihenjek sokat, és próbáljak nem tudomást venni a tüneteimről.

Ez a kórelőzmények fényében elég megdöbbentőnek tűnt. Néhány héttel korábban ugyanis a sürgősségi osztályra kerültem mellkasi fájdalmak és percenkénti 220-as pulzusszám miatt. De ott is csak azt mondták, hogy pánikrohamom van, kaptam Xanaxot, és azt tanácsolták, próbáljak meg aludni.

Mivel korábban többször is volt már pánikrohamom, tudtam, hogy ez most nem az volt, így hát elmentem a háziorvosomhoz., aki éjszakára szívmonitorra kötött. Bingó: Újabb epizód, ezúttal rögzítve. Nem számított. Megint úgy hagytam el a rendelőt, hogy biztos a szorongásom okozza a tüneteimet.

Így hát, a tanácsot megfogadva, megpróbáltam nem tudomást venni a fájdalmaimról. Egészen addig, amíg a dolog újra meg nem ismétlődött. Aztán újra. Először havonta, később már hetente. Az elkövetkező kilenc év során ahányszor csak panaszkodtam, mindig az volt a válasz, hogy pánikrohamom van, illetve szorongok, és hogy a nők nem éreznek olyan fajta szívfájdalmat, amilyenről én beszélek, meg hogy talán csak össze voltam zavarodva.

És az én esetem egyáltalán nem egyedi. Abby Norman, az Kérdezz a méhemről (1) című könyv szerzője hasonló utat járt be, mire rájöttek, hogy endometriózisa van. Ez egy fájdalmas betegség, amikor is a a normálisan csak a méh belső felszínén jelen lévő nyálkahártya a méh üregén kívül is megtalálható. Több orvos is azt mondta neki, hogy húgyúti fertőzése van - egészen addig, amíg egy randevújuk alkalmával a barátja is tanúja volt, milyen fájdalmakat él át. Norman azt írja, még azért is küzdenie kellett, hogy megnézzék, nincs-e vakbélgyulladása; aztán az egyik orvos úgy döntött, hogy a tünetei egy gyermekkori szexuális bántalmazás következményei lehetnek, noha Norman világosan megmondta neki, hogy soha nem élt át szexuális bántalmazást.

Mind a nők személyes történetei, mind a tudományos kutatások egy nyugtalanító tendenciára utalnak: arra, hogy az orvosok egyszerűen nem veszik komolyan a nők fájdalmait. Nem tudni, hogy ez a nemekkel kapcsolatos előítéletek, a nőkkel kapcsolatos orvosi kutatások hiánya vagy a nemek szubjektív fájdalomérzékelése közötti tényleges különbségek miatt van-e így.

Az azonban bizonyított tény, hogy a férfiak és a nők eltérő bánásmódban részesülnek, ha fájdalomról van szó (2). Egy vizsgálat például azt találta, hogy a sürgősségi osztályokon akut fájdalomról beszámoló nők kisebb valószínűséggel kapnak opioid fájdalomcsillapítót (a leghatékonyabb fájdalomcsillapítót), mint a férfiak (3). És miután felírták nekik a gyógyszert, a nőknek tovább kellett várakozniuk, hogy meg is kapják őket.

Egy másik tanulmány szerint a sürgősségi osztályokon a nőket kevésbé veszik komolyan, mint a férfiakat (4). Egy 2014-es svédországi vizsgálatból az derült ki, hogy a sürgősségi osztályon a nők lényegesen tovább vártak arra, hogy orvoshoz kerüljenek, illetve kisebb valószínűséggel minősítették őket sürgős esetnek (5).

Ennek akár végzetes következményei is lehetnek. 2018 májusában Franciaországban egy 22 éves nő azzal hívta fel a mentőket, hogy olyan erős hasi fájdalmai vannak, hogy úgy érzi, belehal. (6) "Egy nap biztosan meghal majd, mint mindenki más" - válaszolta neki az operátor. Amikor ötórás várakozás után a nőt végül kórházba szállították, agyvérzést kapott, és többszörös szervi elégtelenségben meghalt.

Esther Chen, a Zuckerburg San Francisco Általános Kórház sürgősségi osztályának orvosa és egy, az opioid fájdalomcsillapítókról szóló tanulmány társszerzője szerint az, hogy a nők eltérő bánásmódban részesülnek a sürgősségi osztályokon, ismert jelenség.

De "nehéz kideríteni, hogy ennek oka egyszerűen az implicit előítéletesség - amelyre mindannyian hajlamosak vagyunk -, vagy valóban vannak különbségek a nők és a férfiak fájdalomérzékelésében különböző betegségek esetén" - mondja Chen, aki az említett tanulmányában például az akut hasi fájdalmakat vizsgálta. Azt gyanítja, hogy a sürgősségi osztályra hasi fájdalommal jelentkező nőkről többnyire azt feltételezik, hogy nőgyógyászati problémájuk van, ezek pedig sok orvos szerint kevésbé igényelnek opioid fájdalomcsillapítókat, mint egy akut sebészeti ellátást igénylő betegség.

Emellett, ha valamilyen fájdalom miatt kórházba kerülnek, a nők nagyobb valószínűséggel kapnak szorongásoldó gyógyszereket, mint a férfiak, és gyakrabban minősítik őket pszichiátriai betegeknek (7). 2016-ban a Agytumor Jótékonysági Szervezet jelentést tett közzé az agydaganatos betegek Egyesült Királyságban való kezeléséről (8). Ebből kiderült, hogy majd minden harmadik beteg több mint ötször járt orvosnál, mielőtt megkapta a diagnózist, közel negyedüknél pedig több mint egy évig nem diagnosztizálták a betegséget. Ezen belül a nők, valamint az alacsony jövedelemmel rendelkező betegek hosszabb késedelmet tapasztaltak. Náluk nagyobb valószínűséggel telt el 10 vagy több hónap az első orvosi látogatás és a diagnózis felállítása között, mint a férfiaknál, és a diagnózis felállítása előtt több mint öt alkalommal jártak orvosnál.

A jelentés szerint egy 39 éves nőbeteg így emlékezett vissza a kálváriájára: "A háziorvos, akit felkerestem, kigúnyolt, mondván: 'Csak nem azt képzeli, hogy agydaganata van?' Végül kértem egy beutalót a neurológiára, ahova többször is visszamentem, de mindig csak antidepresszánsokat meg fájdalomcsillapítókat kaptam, valamint táblázatot kellett vezetnem az alvási szokásaimról. Senki nem vett komolyan."

Egyre több kutatás vizsgálja, hogy az "implicit" előítéletesség - a tudattalan előítéletek, amelyek általában nem kapcsolódnak tudatosan vállalt előítéletes attitűdökhöz - hogyan járul hozzá az orvosi kezelésekben tapasztalható egyenlőtlenségekhez. "Szeretnénk hinni benne, hogy az orvosok egyszerűen csak betegként tekintenek ránk, és mindenkit egyformán kezelnek, de ez nem így van" - mondja Linda Blount (8), a A Fekete Nők Egészségének Védelme (Black Women's Health Imperative) elnöke. "Az előítéletességük abszolút jelen van a vizsgálószobákban."

"A nőket gyakrabban küldik pszichológushoz vagy pszichiáterhez, míg a férfiaknál több vizsgálatot végeznek a tényleges organikus betegségek kizárására" - mondja Christin Veasley, a Krónikus Fájdalom Kutató Szövetség (egy krónikus fájdalmakat kutató szervezet) társalapítója és igazgatója, aki segített a fenti jelentés összeállításában (9).

A Nemzeti Vulvodynia Társaság (10) korábbi ügyvezető igazgatójaként Veasley látta a téves orvosi diagnózisok és a rossz tanácsok riasztó következményeit.

"Amit a nőknek néha mondanak az orvosaik, az teljesen nevetséges" - állítja. "Például olyanokat, hogy biztosan a házasságukkal van probléma. Vagy hogy szex előtt igyanak meg egy pohár bort, attól jobb lesz. És a lista folytatható. Nehéz elképzelni, hogy egy egészségügyi szakember, aki arra tett esküt, hogy soha nem fog ártani a betegeinek, képes ilyeneket mondani."

Azt szokták feltételezni, hogy a nők hamarabb fordulnak orvoshoz, ha egészségügyi problémáik vannak, mint a férfiak. Egy brit tanulmány például azt találta, hogy a férfiak 32%-kal kevesebbszer keresik fel a háziorvosukat, mint a nők (11). Lehetséges, hogy az orvosok ezért ítélik kevésbé súlyosnak a helyzetet, ha egy nő panaszkodik fájdalmakra.

Más vizsgálatok azonban arra utalnak, hogy téves az a feltételezés, hogy a nők többet panaszkodnak ugyanakkora fájdalom esetén, mint a férfiak. A két gyakori fájdalomtípussal, a hátfájással és a fejfájással foglalkozó tanulmányok metaanalízise azt találta, hogy a férfiak és a nők egyforma valószínűséggel fordulnak orvoshoz a panaszaikkal.

Azok a bizonyítékok, amelyek arra utalnak, hogy a nők hamarabb mennek orvoshoz, mint a férfiak "meglehetősen gyengék és ellentmondásosak" (12) - állítják a kutatók. Egy másik vizsgálat is azt állapította meg, hogy a nők nem fordulnak nagyobb valószínűséggel háziorvoshoz ugyanazokkal a fájdalomtünetekkel, mint a férfiak (13).

Azonban sok kutató és orvos szerint az 1972-ben (14) és 2003-ban (15) végzett vizsgálatokból az derül ki, hogy a nők rosszabbul tűrik a fájdalmakat, mint a férfiak - ami természetesen a kulturálisan meghatározott, nemenként eltérő társadalmi normákkal is összefügghet (16). A kutatások azt is megállapították, hogy a nőknél a tünetek inkább hasonlítanak a szorongásra (17), és nekik nagyobb a hajlamuk az opioidoktól való függőségre is (18) - mutat rá Karen Sibert, a Kaliforniai Aneszteziológusok Társaságának elnöke.

Ennek fényében teljesen helyénvalónak tűnhet, hogy a nőknél az orvosok először szorongásoldó gyógyszerekkel próbálkoznak, és csak ezek sikertelensége esetén döntenek valamilyen fájdalomcsillapító felírásáról - mondja Sibert. "Amikor az emberek szoronganak, a fájdalomtűrő képességük is csökken" - állítja. "Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha először a szorongásaikat és a félelmeiket próbálnánk kontroll alá vonni, és csak utána döntenénk arról, hogyan kezeljük a fájdalmaikat".

Az is bonyolítja a dolgot, hogy az ösztrogén képes megváltoztatni mind a fájdalomérzetet, mind a fájdalomcsillapítókra adott választ (19) - állítja Nicole Woitowich, a Női Egészség Kutató Intézet tudományos és oktatási igazgatója (20). Ez azt jelenti, hogy "vannak nemi különbségek abban, ahogy az emberek megélik a fájdalmat" - mondja. Ezért igenis fontos, hogy a nőket és a férfiakat másképp kezeljük, és személyre szabott megközelítést alkalmazzunk a betegellátásban. A személyre szabott, hatékony kezelés pedig ott kezdődik, hogy az orvos "figyelembe veszi a beteg kromoszómális felépítését, vagyis azt, hogy az illető férfi (XY kromoszóma) vagy nő (XX kromoszóma)" - teszi hozzá Woitowich.

A nemekkel kapcsolatos vizsgálatok

Ahhoz azonban, hogy pontosan megértsük, mik ezek a különbségek és azok milyen módon befolyásolják a kezelést, sokkal több kutatásra van szükség.

1990 előtt, amikor a Nemzeti Egészség Intézet (NIH) megalapította a Női Egészség Kutató Intézetet (21), az Egyesült Államokban a klinikai vizsgálatok és diagnózisok teljes mértékben férfiközpontúak voltak. (És a kutatásokat is gyakran férfiak vezették.) Európában a nők hasonló módon kimaradtak a vizsgálatokból (22). Ugyanez a helyzet Kanadában (23) és az Egyesült Királyságban is (24).

Ez hatalmas mennyiségű olyan orvosi adatot eredményezett, beleértve a fájdalommal kapcsolatos laboratóriumi eredményeket is, amelyek túlnyomórészt férfi szemszögből készültek.

"Amíg egy betegség esetében, beleértve azt is, hogy mi tekinthető tankönyvi esetnek, nagyrészt férfiak írnak férfiakról, addig ez lesz az a mérce, amihez mindenki mást is viszonyítanak" - mondja Norman.

2015 óta az amerikai NIH előírja az kutatóorvosoknak, hogy biológiai változóként a nemet is vegyék figyelembe (25). Azóta mindenkinek, aki pályázati támogatást kér tőlük, vagy férfiakat és nőket egyaránt kell vizsgálnia, vagy meggyőző érvekkel kell alátámasztania, hogy miért csak az egyik nemet vizsgálja. Azt azonban még nem tudjuk, hogy ez javít-e valamit a helyzeten. "Mivel a szabályozás viszonylag új, eltarthat néhány évig, mire kiderül, hogy hatással volt-e a kutatások módszertanára és komplexitására" - mondja Woitowich.

2017-ben az Egyesült Királyságban a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) is hasonló irányelveket fogalmazott meg (26) - bár a dolognak eredetileg csak az endometriózis diagnózisának a felgyorsítása volt a célja. A 2000-es évek eleje óta (27) Kanadában és Európában is hasonló intézkedésekre került sor, ezek közül azonban egyik sem vált törvénnyé vagy kötelező érvényűvé, csak javaslatokként, illetve tanácsként fogalmazódtak meg a kutatók számára. Mindez azonban nem szünteti meg azokat a mélyen gyökerező előítéleteket, amelyekkel sok orvos és egészségügyi dolgozó viszonyul a nők fájdalmaihoz.

Louise Pilote, a quebeci McGill Egyetem Egészségügyi Központjának munkatársa társszerzője volt egy tanulmánynak, amely rámutatott, hogy a "nőiesebb" személyiségjegyekkel rendelkező betegek mindkét nem esetében ki vannak téve annak, hogy nehezebben jutnak hozzá az ellátáshoz (28). A felszínen úgy tűnhet, hogy ez a férfiak és nők kezelésével kapcsolatos implicit előítéletekkel magyarázható, Pilot azonban rámutat, hogy a helyzet ennél bonyolultabb: az eltérések valójában nem a biológiai nemből fakadnak, hanem részben a szegénységből, részben abból, hogy a Bem Nemiszerep Kérdőívben felvázolt vonások szerint mennyire "nőies" az illető személyisége (29).

Pilote-nak van egy tényszerű magyarázata arra is, hogy az én szívproblémáimról miért nem akartak az orvosok sokáig tudomást venni. Ennek az lehet az oka, hogy a szívbetegségek kevésbé gyakoriak a nőknél, mint a férfiaknál, illetve hogy nőknél többnyire idősebb korban jelentkeznek. És hogy, amikor a nőket szívpanaszok miatt vizsgálják, gyakran nem a mellkasi fájdalmaikra, hanem más tüneteikre fókuszálnak, mondja.

Valójában én magam is inkább azzal foglalkoztam, hogyan érzem magam a mellkasi fájdalom és a szapora szívverésem miatt: hogy szédülök, és nehezen kapok levegőt. Valamennyire értem, hogy az orvos miért gondolta ezt pániknak vagy szorongásnak.

2018 januárjában végre megoldást találtam a problémámra egy másik kardiológus, egy olyan nő segítségével, aki végre meghallgatott, és nem próbálta a fájdalmaimat csupán az aggódás vagy a szorongás mellékhatásaként magyarázni. Visszakerültem a szívmonitorra, hivatalos diagnózist kaptam - és márciusban megműtöttek.

Talán azért kellett erre majd 10 évet várnom, mert a szívbetegségek kevésbé gyakoriak a nőknél. Vagy azért, mert a tüneteim valóban olyanok voltak, ahogy a tankönyvekben a szorongást leírják. De az is lehet, hogy egy nemi alapú implicit előítéletnek lettem áldozata, ami úgy foglalható össze, hogy a nők gyakrabban panaszkodnak fájdalomra, ám annak ritkábban vannak fizikai okai.

Bár én hajlamos vagyok feltételezni, hogy a nememnek köze lehetett a kálváriámhoz, biztosat erről valószínűleg sosem fogok tudni. Ennek ellenére számomra a dolog arról is szól, hogy hosszú út áll még előttünk, a nőket és a nők fájdalmait teljesen megérti a tudomány.

 

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre