Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi G:
Hitelesség-válságban élünk

A hitelesség ma már marketingfordulat, technika, amivel jobban el lehet adni termékeket, szolgáltatásokat. Hova tűnt a személyes és intézményes hitelesség, s miként tudunk mégis hiteles információkhoz, termékekhez, szolgáltatásokhoz jutni?

 

A Google adatkezelési elvei

 

Az élővilágban a legnagyobb hajtóerő az életben maradás és a sikeres szaporodás. Mindkettő alapfeltétele a megbízható információ megszerzése, ezért az összes élőlény észlelő és információfeldolgozó rendszere az egyre hitelesebb információ megszerzésére irányul. Az emberi világban az információ forrása -közvetlenül vagy közvetve - legtöbbször egy másik ember, ezért az információforrás megbízhatóságának felmérése életbevágó kérdés. A fogyasztói társadalomban azonban hitelesség-válság alakult ki, mert az információt közlő személyében többé már nem felel közlése igazságtartalmáért, hisz valójában csak intézmények, cégek, csoportok szócsöveként jelenik meg. Legyen az napi hír, üzleti ajánlat, táplálkozási tanács, orvosi beavatkozás, történelemértelmezés. Az információ iránti személyes elköteleződése teheti őt hiteles közlővé, de ez nem garancia a közölt információ hitelességére. Jó példája ennek számos Marlboro man sorsa, akik marcona cowboy külsejükkel segítették növelni a Marlboro cigaretta forgalmát. Hitelességük látszólag megvolt, hisz maguk is erős dohányosok voltak, azaz nem bort ittak és vizet prédikáltak. Az információ hiteltelenségét azonban mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Marlboro man reklám modelljei közül legalább négyen tüdőrákban vagy egyéb, dohányzással összefüggő tüdőbetegségben betegedtek meg. A tüdőrákban 51 évesen meghalt Wayne McLaren életével fizetett azért, hogy végre ne csak hitelesnek tűnjön, hanem azzá is váljon. Élete utolsó hónapjaiban ugyanis dohányzás ellenes kampányban vett részt és tanúskodott a dohánygyárak elleni perben. Eric Lawson ugyancsak dohányzás veszélyességét kezdte hirdetni, amikor kiderült krónikus obstruktív tüdőbetegsége, amibe később bele is halt. Az információ hitelességért vállalt személyes felelősség megszűnésével párhuzamosan a hitelesség elvesztette valódi tartalmát, s puszta illúzióvá vált. A hitelesség látszatának megteremtése külön iparágakat teremtett. Külön tudománnyá vált az, miként lehet valakit szavahihetőnek feltüntetni, bármit egészségesnek vagy nélkülözhetetlennek bemutatni, mi módon lehet bármi iránt bizalmat ébreszteni. Kialakult egy látszatvalóság, amelyben a laikus embernek nincs módja többé ellenőrizni az információ igazságtartalmát, csak szubjektíve hitelesnek vagy kevésbé hitelesnek tűnő személyek, tények, eszmék, szolgáltatások közt válogathat. És természetesen a hitelességi válságnak megvannak a maguk vámszedői, akik a bizalmi válságból egyfajta ellenkultúrát építenek ki, amely azonban ugyanúgy csak konstruált hitelességgel bír. S akik mindezt átlátva próbálnak szerintük hiteles információt nyújtani, ugyanúgy hitelességi versenybe bonyolódnak. Ahogy a mainstreamnek megvannak a maga hitelesítési eszközei (hatalom, pozíció, népszerűség, vonzerő, szakmaiság, vagy az érvelésben a nemzeti érdekre vagy a tudományra hivatkozás), úgy a kiábrándult, elbizonytalanodott embereket megszólító alternatív irányzatok is megteremtették a maguk hitelesítési eszközeit (elnyomott igazság, üldözött tudós vagy politikus, összeesküvés elméletek, stb.).


A hitelességért folyó harc soha nem szűnhet meg, hiszen az élet folyamatos választás (mit együnk, hogyan éljünk, mibe fektessük pénzünket, hol tanuljunk tovább, miként előzzük meg a betegséget, és ha betegek vagyunk, mivel gyógyuljunk, stb.), ezért az emberek folyamatosan próbálják tesztelni a választási lehetőségeik hitelességét. Ám, még aki mélyen átérzi a hitelességi válságot, azaz átlátja, hogy az igazat a hamistól már nem lehet pusztán a hitelesség szokásos ismérvei alapján elkülöníteni, még az is dönt és választ - természetesen az ő privát hitelességi jellemzői mentén. A többség azonban abban leli meg lelkinyugalmát, hogy "megeszi, amit kap", azaz elnyomja belső kételyeit. Aki kiutat keres a hitelességi válságból, annak nincs könnyű dolga. A tekintélyszemélyek helyett választhatja az alternatív tekintélyeket (ők a guruk és próféták), de végső soron ugyanúgy zsákbamacskát vesz. Már nincs ugyanis olyan hitelesítő tulajdonság, amit ne célzott volna meg a mainstream vagy az alternatív világ. Azaz, bizonyos értelemben marad a próba-szerencse, vagy az információk többszörös, kifinomult elemzése. Utóbbira azonban csak kevesek képesek.

Bizalom nélkül azonban még buszra sem szállhatunk. Újra és újra megpróbálunk bízni intim és professzionális emberi kapcsolatainkban, a nekünk nyújtott információkban, az életünk alakulását befolyásoló személyekben és mozgalmakban, az egészségünket és életünket meghatározó intézményekben - mert kell a biztonságnak és a megbízhatóságnak, döntéseink helyességének legalább az illúziója.

Érdeklődésem és foglalkozásom miatt három terület hitelvesztését elég tisztán látom.

Az orvostudomány hitelvesztése

Az egyik leghúsbavágóbb terület az orvostudomány és az orvoslás, melyek súlyos hitelességi problémákkal küzdenek. Ennek oka azonban nem a hitelesítő jellemzők hiánya, hanem éppen ellenkezőleg: azonban a végső hitelességet mindig az eredmények adják, és ebben az orvoslás igen rosszul áll. A "rák évtizede" és az "agy évtizede" anélkül múltak el, hogy áttörés következett volna be akár a rák, akár a mentális zavarok orvosi kezelésében. De így van az orvoslás az össze civilizációs betegséggel is. Az emberek fele kardiovaszkuláris betegségekben, harmada rákban hal meg, a népesség 60-70% túlsúlyos vagy elhízott és 10% körüli a diabéteszesek száma. Az orvostudomány még mindig nem ocsúdott fel abból a hiedelemből, hogy a civilizációs betegségek nem a szervezet szabályozási zavarai, hanem a genommal össze nem illő életmódból fakadnak. A paradigmaváltást késlelteti a gyógyszeripar, amely gyógyszereit a szabályozási zavar paradigmának megfelelően fejleszti. Hitelromboló az, ahogy a gyógyszeripar maga alá gyűrte az orvostudomány elméletképzését és gyakorlatát. Az alapjaiban téves betegségelméleteket (koleszterin hipotézis, szerotonin teória, a rák genetikai elmélete, stb.) konzerválja a gyógyszerek hatásosságát igazolni hivatott meghamisított klinikai vizsgálatok (Sismondo, 2008; Kirsch, 2009), review és metaanalízisek sora (Flanagin és mtsi., 1998; Healy és Cattell, 2003; Wislar és mtsi., 2011). 3000 terápiás eljárás 50%-a ismeretlen hatásfokú, 24% valószínűleg hatásos, s mindössze 11% biztosan hatásos (http://clinicalevidence.bmj.com/).

Null és mtsi. elemzése szerint az USA-ban 2008-ban az orvoshoz fordulás következtében 800 ezer ember halt meg, azaz a vezető halálok maga az orvosi kezelés (Null és mtsi., 2010). Null-ék a gyógyszermellékhatásoktól a kórházi alultápláltságig minden okot számba vettek. Hogy a kalkuláció nem túlzás, azt jelzi egy 2016-os tanulmány, amely az USA-ban a harmadik leggyakoribb halálozási oknak az orvosi műhibát találta (Makary és Daniel, 2016). 2007-ben Horváth Ágnes egészségügyi miniszter bejelentette, hogy a terápiás diagnózisok és a boncolásos diagnózisok 22.6%-ban nem egyeztek meg, azaz minden negyedik embert mással kezeltek, mint amibe belehalt (Horváth, 2007). A nemzetközi adatok alapján úgy becsülhető, hogy Magyarországon 2014-ben 160-360 ezer kórházi felvételt nemkívánatos gyógyszermellékhatás tett szükségessé (Szendi, 2015).Európában évente 100-200 ezer közt becsülik a nemkívánatos gyógyszermellékhatásokban meghalt emberek számát (EC, 2004). 1980 óta kb. 200 gyógyszert hívtak vissza a piacról veszélyes vagy halálos mellékhatás miatt (Wikipedia, 2016). Mindezek hatására az emberek egyre nagyobb számban fordulnak olyan alternatív terápiákhoz, amelyek legjobb esetben csak hatástalanok, de gyakran - az esetleg létező és működő megfelelő kezelés elmaradása miatt - veszélyesek.


A dietetika hitelvesztése

Amikor az 1970-es évek végén az USA-ban kiadták az első táplálkozási ajánlást, az USA népességének elhízási üteme meredeken nőni kezdett. Az egész nyugati világban, így Magyarországon is ez figyelhető meg. Ennek elsődleges oka az evolúciós nézőpontból teljesen megalapozatlan zsír- és koleszterinfóbia volt, aminek szellemében fokozott szénhidrátfogyasztásra ösztönözték a népességet (Hite és mtsi., 2010). A táplálkozástudomány és a dietetika működésének indirekt feltevése az, hogy az emberi táplálkozás fejlődése nem alakult volna olyanná, amilyen, ha azzal bármi alapvető probléma volna. Holott a földművelés bevezetését egyszerűen a növekvő népesség, a 20. században bekövetkező forradalmi változásokat pedig a kényelem és az élvezet diktálta, nem pedig az ételek egészségre gyakorolt hatása. Azaz, a dietetika az uralkodó táplálkozási trendek, s ezáltal az élelmiszeripar apologétája. Mint Gerald Reaven, az inzulinrezisztencia felfedezője írta a cukorbetegeknek ajánlott magas szénhidráttartalmú étrend kritikája kapcsán: kevesebb tanácsra és több információra volna szükség (Reaven, 1986). A legújabb magyar "Okos tányér" táplálkozási ajánlás is nélkülözi a tudományos megalapozottságot. A dietetika csak lejáratja magát, amikor a nyugati étrend hizlaló hatása helyett az embereket hibáztatja elhízásukért (Hite és mtsi., 2010).

Hitelesség a pszichoterápiában

Persze, a saját szakmámat se hagyjam ki a hitelét vesztett intézmények sorából. A pszichoterápiában a személyes hitelesség alapvető. A pszichoterápia története rosszul indult az öntömjénező, hazudozó Freuddal (Szendi, 2016; Masson, 1992). A pszichológus szakmában legalább ugyanolyan arányban található magányos, gyermektelen, elvált, házasságtörő, depressziós, alkoholizáló, elhízott, nyugtatókon élő, öngyilkossági gondolatokkal viaskodó terapeuta, mint az átlagnépességben. Miért is lenne ez másként? A képzés egyik szakaszában sem szelektálódnak ki azok az emberek, akik a későbbiekben az életproblémáikat nem tudják majd megoldani. A szakmában a közhely válasz erre, hogy "nincs problémátlan pszichológus, de a pszichológus tudja kezelni a problémáját". Csakhogy ezeknek a problémáknak a kezelése nem az, hogy "együtt él" a pszichológus velük, hanem az, ha megoldja őket. Hogyan tud működőképes tanácsot adni adott problémában az, aki a saját életében sem tudta ugyanazt megoldani? A köldöknéző terapeuták válasza erre az, hogy a terapeuta nem ad tanácsot, csak rávezeti a klienst a megoldásra. Csakhogy a legtöbb ember problémája pont az, hogy hiányoznak a problémamegoldó készségei, nem tudja azt kitalálni, amit maga sem tud. Nagyobb baj, hogy gyakran a pszichológus sem tudja.

Egy pszichológusok körében végzett 800 fős reprezentatív felmérésben a pszichológusok 61%-a számolt be legalább egy klinikai depresszióról, 29%-uk forgatott öngyilkossági gondolatokat a fejében, és 4% el is követett öngyilkossági kísérletet. Egy másik vizsgálatban azonos depresszióarány mellett 42% számolt be öngyilkossági gondolatokról és viselkedésről. Több vizsgálat jelzi, hogy pszichológusok körében az átlagnál jóval gyakoribb a befejezett öngyilkosság (Kleespies és mtsi., 2011). Meghökkentően gyakori, hogy pszichológusok barátságba, szexuális vagy szerelmi viszonyba keverednek kliensükkel. Ez azt jelzi, hogy nem tudják különválasztani magánéleti frusztrált vágyaikat szakmai munkájuktól, ami súlyosan veszélyezteti a terápia sikerességét és a kliens mentális egészségét (Smith és Fitzpatrick, 1995). Masters és Johnson szexuálterapeuták szerint terapeuta és páciens közti szexuális viszonyt, bármelyik fél is kezdeményezte, a terapeuta részérők nem szakmai hibának, hanem nemi erőszaknak kell tekinteni (Pope, 1990). Különböző becslések 5-15%-ra teszik a -főként férfi - pszichológusok közt azok arányát, akik szexuális kapcsolatot létesítettek -jellemzően náluk fiatalabb - pácienseikkel (Pope, 1990).

Sajnos a szexuális visszaélése elkövetése nemcsak a pszichoterápia hitelességét rombolja, hiszen nap mint nap napvilágra kerülnek újabb visszaélések a papság, a pedagógusok vagy az egészségügyi személyzettel kapcsolatban is.

Lehetne folytatni a sort a politikával, a családi élettel és a társadalom egyéb színtereivel, mindenhol abba ütközünk, hogy a hangoztatott értékek mögött nem áll valódi tartalom. A társadalmi értékvesztettség állapotában az egyénben gyengül az az érzés, hogy a közösségnek felel tetteiért, hogy autentikus embernek kell megmaradnia.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre