Hogyan hagyjuk el az antidepresszánsokat?

Fordította: Szendi Gábor

A pszichiáterek csak felírják a gyógyszert, de a leszokásban nem segítenek, így sok ember már csak azért szedi, mert nem tudja elhagyni.

 

 

Source: www.Freepik.com

A szerkesztő megjegyzése: Ez a pszichiátriai gyógyszerek megvonási protokolljairól szóló meglévő hivatalos és informális útmutatók áttekintése. Ez a cikk nem értelmezhető orvosi tanácsadásként.

Fontos: A kezelési útmutatók azt tanácsolják, hogy a pszichiátriai gyógyszereket soha ne hagyjuk abba hirtelen, hacsak nem áll fenn a közvetlen súlyos megbetegedés veszélye a folytatás miatt.

Általános kérdések

A hivatalos kutatás hiánya

Bár a "pszichotróp gyógyszerek" első generációja az 1950-es években jelent meg, és így több mint 60 éve rendszeresen felírják őket, kevés kutatás született arról, hogyan lehet a legjobban leállítani ezeket a gyógyszereket. Ilyen kutatások hiányában nincs megfelelő "bizonyíték-alap" a szedési protokollokhoz.

A megvonási tapasztalatok nagyon eltérőek

Sok tényező befolyásolja, hogy valaki milyen gyorsan tud vagy kell leszokni a pszichiátriai gyógyszerekről. A támogató csoportokban részt vevő emberek anekdotikus tapasztalatai vagy a médiában megjelent beszámolók alapján úgy tűnik, hogy az emberek többsége idővel felépül, egyesek teljesen, mások kisebb mértékben. Az ismeretlen a felépüléshez szükséges idő, amely rendkívül változó, és számos egyéni tényezőtől függ.

Az elvonási nehézségeket befolyásoló tényezők közé tartoznak:

• A gyógyszerek szedésének időtartama (a hosszabb ideje szedőknek hosszabb időre lehet szükségük a megvonáshoz).
• A szedett dózis (a nagyobb dózisok hosszabb időt jelenthetnek a biztonságos elvonáshoz).
• A szóban forgó gyógyszer felezési ideje (a szervezetből gyorsan kiürülő gyógyszerek általában gyorsabban vagy súlyosabban okoznak elvonási tüneteket).
• A személy életkora (gyakran, de nem mindig, a fiatalabbaknak könnyebb az elhagyás, mint az idősebbeknek). Ez különösen igaz lehet a gyermekekre.
• A leszokó személy általános egészségi állapota (mivel az elvonás fizikailag megterhelő lehet, úgy tűnik, hogy azok, akik fittebbek, jobban boldogulnak).
• Más felírt vagy utcai drogok használata (a polifarmácia megnehezítheti az elvonást, akárcsak az utcai drogok használata).
• Korábbi sikertelen elvonási kísérletek (a korábbi próbálkozások és kudarcok a leszokás érdekében nagyobb kihívást jelenthetnek a pszichológiai akadályok leküzdésében).

Röviden, a legjobb leszoktatási ütemterv az, amely lehetővé teszi a személy számára az elvonást, miközben elkerüli vagy minimalizálja az elvonási tüneteket olyan szintre, hogy azok elviselhetőek legyenek, és ne igényeljék az élet jelentős módosítását. Mivel az emberek különböző toleranciával rendelkeznek, a megvonás valószínűleg személyre szabott, egyedi megközelítést igényel.

A csökkentés sebessége

Nagy eltérés van a szakmai szervezetek által kidolgozott csökkentési irányelvek és a "megélt tapasztalatok" alapján kialakult közmegegyezéses tanácsok és gyakorlatok között. A szakmai irányelvek általában sokkal rövidebb leépítést javasolnak, mint amit a személyes tapasztalatokkal rendelkezők javasolnak, és az adagok csökkentésére vonatkozó protokollok is nagymértékben eltérhetnek.

Antidepresszánsok

A megvonás által érintettek száma

Csak néhány kutatási projektben vizsgálták, hogy hányan számoltak be elvonási tünetekről, amikor leállították az antidepresszánsok szedését. Egy John Read professzor és James Davies orvos által végzett friss brit felmérés szerint az emberek 56%-a tapasztalt elvonási tüneteket, ezen belül 46%-uk súlyosnak minősítette azokat. A vizsgálat a tapasztalatok széles skáláját mutatta: voltak, akik viszonylag könnyen, enyhe, rövid ideig tartó tünetekkel tudnak leszokni a szerről, és vannak, akik hosszú hónapokig, vagy néha évekig tartó elvonási tüneteket tapasztalnak.

Szakmai iránymutatások

A szakmailag kidolgozott útmutatók általában két és négy hét közötti rövid, általában az adagok felére csökkentésével vagy teljes kihagyásával elért rövid megvonási időszakot javasolnak. A megélt tapasztalatokkal rendelkező közösségek visszajelzései azt mutatják, hogy ez a tanács gyakran vezethet elvonási tünetekhez. Úgy tűnik, hogy az egyes pszichiáterek által adott, az adagok csökkentésére vonatkozó tanácsnak nincs bizonyítékokkal alátámasztott alapja, és a gyógyszergyártók által kiadott "elhagyási tanácsok" sem említik.

2020 szeptemberében az Egyesült Királyság Királyi Pszichiátriai Kollégiuma frissített iránymutatást adott ki az antidepresszánsok elhagyásáról. Az egyik szerző, Dr. Mark Horowitz kutató, akit személyesen érdekelt a megvonás és a leépítés. Ez az iránymutatás eltérést jelent a korábban rendelkezésre álló szakmai irányelvekhez képest, és hasznos dokumentum a felírókkal folytatott megbeszélésekhez.

A következő kiadványból: Rizkalla M, Kowalkowski B, Prozialeck WC. Antidepressant Discontinuation Syndrome: A Common but Underappreciated Clinical Problem. J Am Osteopath Assoc. 2020 Feb 20. doi: 10.7556/jaoa.2020.030. (Antidepresszáns megvonási szindróma: Gyakori de alulértékelt probléma) Egy 2001-ben megjelent Shelton RC. Steps Following Attainment of Remission: Discontinuation of Antidepressant Therapy. Prim Care Companion J Clin Psychiatry. 2001 Aug;3(4):168-174. doi: 10.4088/pcc.v03n0404. (A remisszió elérését követendő lépések: Az antidepresszáns terápia abbahagyása) című tanulmányban Richard C. Shelton MD észrevételezte:

"Sajnos az antidepresszánsok abbahagyására vonatkozóan nem alakítottak ki gyógyszer-specifikus protokollt. Az egyes gyógyszerek felírási információiból általában hiányoznak a szedés ütemére és időtartamára vonatkozó ajánlások vagy az antidepresszánsok abbahagyásának lépései. Az e jelenségekkel kapcsolatos szakirodalom áttekintése azonban azt mutatja, hogy egységesen a lassú leépítés ajánlott. Mivel az antidepresszáns-kezelés általában hónapokig vagy évekig tart, a leépítésnek is megfelelő időt kell biztosítani a hatás kifejtéséhez. A dózistól, a gyógyszer farmakológiai profiljától, a kezelés időtartamától és a beteg válaszától függően több hónapra is szükség lehet."

A következő leépítési ütemet ajánlja:

A következő dokumentumból: Shelton RC. Steps Following Attainment of Remission: Discontinuation of Antidepressant Therapy. Prim Care Companion J Clin Psychiatry. 2001 Aug;3(4):168-174. doi: 10.4088/pcc.v03n0404. (A remisszió elérését követendő lépések: Az antidepresszáns terápia abbahagyása)

*Meg kell jegyezni, hogy a fluoxetin esetében gyakran adják azt a tanácsot, hogy a hosszú felezési ideje miatt nincs szükség a szedés csökkentésére, de David Taylor és Mark Horowitz a Lancetben megjelent tanulmányában megkérdőjelezte ezt.

2009-ben Tint, Haddad és Anderson egy háromnapos (rövid) és egy 14 napos (hosszabb) antidepresszáns-csökkentést hasonlítottak össze, mielőtt új antidepresszánsra váltottak volna. Megállapították, hogy nagyon kevés különbség volt a leépítések között, a tünetek a betegek 46%-ánál jelentkeztek, hasonló gyakorisággal a rövid (7/15) és a hosszabb (6/13) csökkentést követőknél. Arról számoltak be, hogy négy betegnél - mindannyian paroxetint kaptak - a csökkentés után sürgető öngyilkossági gondolatok alakultak ki. Arra a következtetésre jutottak, hogy az antidepresszánsok váltásakor a kéthetes leépítésnek kevés előnye van a háromnapos leépítéssel szemben.

Mark Horowitz, egy személyes tapasztalatokkal rendelkező pszichiátriai kutató 2019-es Lancet tanulmányában elemezte a gyógyszermolekulák által lefoglalt szerotoninreceptorok arányát, hogy meghatározza az általa "hiperbolikusnak" nevezett dóziscsökkentést. Az antidepresszáns gyógyszerek még nagyon alacsony dózisok mellett is megőrzik hatásosságuk nagy részét. Ennek az az eredménye, hogy az emberek az elvonás kezdeti szakaszában gyorsabban tudnak csökkenteni, de a vége felé már lassítaniuk kell, és nagyon fokozatosan kell csökkenteniük. A dolgozatában ezt "lassú leállásnak nevezi, ahogy kis adagokra térünk át". Dolgozatában megjegyezte, hogy a vizsgálatokszerint a tünetek súlyosságában nagyon kevés vagy egyáltalán nincs különbség a 14 napon keresztül történő csökkentés és a hirtelen abbahagyás között.

Peter Groot a venlafaxin leszokási folyamatáról szóló munkájában 895 olyan személy tapasztalatait tekintette át, akik a paroxetinről (SSRI) vagy a venlafaxinról (SNRI) akartak leszokni. Kilencvenhét százalékuk korábban már próbálkozott a megvonással, sokan többször is megpróbálták, és kudarcot vallottak. A leszokás eredményeit vizsgáló tanulmányában 71%-uk sikerrel járt, és ezt átlagosan 56 nap alatt (28 és 84 nap közötti tartományban) vitték végbe. A vizsgálatban résztvevők két és öt év között használtak antidepresszánst.

Felhasználói információk alapján megfogalmazott útmutatók

A laikus közvéleményben gyakran találkozhatunk azzal a javaslattal, hogy a szedést legfeljebb havonta 10%-kal csökkentsük (néha két hetente öt százalékos csökkentést javasolnak). Ez a csökkentési arány a megelőző adag százalékát jelenti. Például egy 20 mg-ot szedő személy először 2 mg-mal 18 mg-ra csökkenti. A következő csökkentés a 18 mg 10%-a lenne, ami 1,8 mg, ami 16,2 mg-os adagot jelent. A következő csökkentés ezután a 16,2 mg 10%-a lenne, és így tovább. A szedés hosszát is figyelembe kell venni. Az egyén több éven keresztül is csökkentheti a dózisát, de ez további expozíciót jelent a gyógyszerrel szemben a csökkentési folyamat során. A gyorsabb csökkentés korlátozná ezt a kitettséget. Meg kell találni az egyensúlyt aközött, hogy a csökkentés elég lassan történjen az elvonási tünetek minimalizálásához, de elég gyorsan ahhoz, hogy a gyógyszerszedés hatását korlátozzuk.

*A hiperbola olyan görbe, amely egyre közeliti az x-tengelyt de soha nem éri el

Csökkentés időtartama

A legtöbb újabban megjelent tanulmány egyetért abban, hogy a dóziscsökkentés nem lehet napi rendszerességű, hanem inkább lépcsőzetesen, az egyik csökkentés és a következő között szünetet tartva kell végrehajtani. A legtöbb, az élettapasztalatok alapján készült iránymutatás azt tanácsolja, hogy négyhetente ne lépjük túl a 10%-os csökkentést. Az ilyen módon történő csökkentés nehéz lehet, mivel a tabletták darabolásával járhat, és ez nem biztos, hogy pontos adagokat eredményez. Ezenkívül ez rendkívül hosszú leépítést eredményezhet. Ez a lassú leépítési rutin néhány ember számára szükséges lehet, de nem mindenkinek.

Másrészt a holland leépítési szakaszok használatával végzett csökkentéseket általában három-négynaponta végzik. A leépítési szakaszok pontos dózismérést is biztosítanak. Jelenleg nincs elfogadott szabvány vagy bizonyítékokon alapuló időtartam a pszichiátriai gyógyszerekről való leszoktatásra. Tekintettel a számos tényezőre, bármely ilyen szabvány valószínűleg nehézségekbe fog sodorni néhány embert.

Az elvonási tünetek is változnak. Ez nem egy rögzített vagy lineáris tapasztalat. Egyesek arról számolnak be, hogy a gyógyszerről való leszokás nem okoz számukra különösebb nehézséget, de előfordulhat, hogy a tünetek még hetekkel vagy hónapokkal később is jelentkeznek. Mások arról számolnak be, hogy az elvonási tünetek állandó problémát jelentettek a dóziscsökkentés során, de jelentősen enyhültek, amint leálltak a gyógyszerekről. Hasonlóképpen, egyesek az elvonás alatt és után is jelentkeznek tünetekről, és az emberek egy csoportja soha nem érzi úgy, hogy teljesen felépült volna.

Különleges megfontolások

Az akathisiát fontos figyelni mind az elvonás alatt, mind pedig még egy ideig utána. Az akathisiát intenzív mozgáskényszerként írják le, amely belsőleg érezhető, miközben a megfigyelő nem is lát mozgást, vagy külsőleg, amikor a megfigyelő mozgást vagy izgatottságot lát. Az akathisia gyakrabban társul az antipszichotikus gyógyszerekről való leszokással, bár az antidepresszánsokról való leszokáshoz is társulhat. Vannak bizonyítékok, amelyek arra utalnak, hogy a gyors megvonás nagyobb valószínűséggel váltja ki az akathisiát, de egyeseknél még a gondosan kivitelezett fokozatos csökkentés után is érezhető.

Az akut elvonási szindróma (PAWS) az elnevezés arra, amikor a gyógyszer abbahagyása után még sokáig fennmaradó, nem múló tüneteket tapasztalnak. A kutatások hiánya és a megfelelő definícióban való megegyezés hiánya miatt a PAWS nem szerepel a Pszichiátriai Rendellenességek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvében (DMI). A legtöbb orvostársaság sem ismeri el. A PAWS fogalmát azonban a drog- és alkoholrehabilitációs szolgálatok elfogadták. Az ilyen elhúzódó tünetek, amelyek hónapokig vagy még tovább is fennállhatnak, feltételezhetően annak köszönhetőek, hogy a gyógyszerszedés megváltoztatja az agy fiziológiáját (például növeli vagy csökkenti a neurotranszmitter-receptorok sűrűségét), és hosszabb időbe telhet, amíg az ilyen agyi fiziológiai elváltozás újra normalizálódik.

Hathetes "méregtelenítő" programok: Ezek a programok az utcai kábítószerekről való leszokás esetében lehetnek (vagy nem lehetnek) érdekesek, de valószínűleg nem megfelelőek a pszichiátriai gyógyszerek-elvonása esetében, mivel az elvonási programokat személyre szabottan kell kialakítani, és az egyéni elvonási tapasztalatoknak megfelelően kell módosítani a fokozatos elvonás sebességét.

Összefoglalva

Az antidepresszánsok megvonási protokolljainak alábbi összefoglalóját James Moore, a MIA Rádió igazgatója írta. Ő a "Let's Talk Withdrawal" (Gyerünk, beszéljünk a megvonásról!) podcast létrehozója is.

A pszichiátriai gyógyszerek elhagyására nincs "egyféle" megoldás, sem a dóziscsökkentésre, sem a dóziscsökkentések közötti időtartamra vonatkozóan. Egyesek gyorsabban tudják csökkenteni az adagot, mint mások, és nagyon kevés elvonási tünetet szenvednek. Mások nagyon fokozatosan és lassan csökkenthetik, és még jóval a leállítás után is tapasztalhatnak tüneteket. Az emberek egy kis része úgy érezheti, hogy soha nem áll vissza teljesen a szedés előtti állapotába. Sokan csak akkor tudják meg, hogyan élik meg az elvonást, amikor eljutnak a kezdeti csökkentéshez, és aztán elgondolkodnak ezen a tapasztalaton.

Az elvonást fontolgató személy egyensúlyt kívánhat teremteni a gyógyszer-expozíció ideje és az elvonás gyorsasága között, és azt az elvonási fokozatot választja, amely minimalizálja az elvonást, ugyanakkor a lehető legrövidebb időn belül leállítja a gyógyszedést. A személynek lehetőség szerint meg kell fontolnia, hogy a rendelkezésre álló legpontosabb és legegyszerűbb adagcsökkentési módszert válassza. Nincs ok arra, hogy minden alkalommal egyformán csökkentsük az adagot, előnyösebb lehet kezdetben nagyobb lépésekkel csökkenteni, majd a vége felé lassabban (hiperbolikus csökkentés). Ez korlátozza az expozíciós időt, de figyelembe veszi azt is, hogy az utolsó szakaszokban lassan kell haladni.

Röviden, a megfelelő fokozatos csökkentési ütemterv az, amely lehetővé teszi a személy számára a gyógyszerelhagyást, miközben elkerüli vagy olyan szintre minimalizálja az elvonási tüneteket, hogy azok elviselhetőek legyenek, és ne igényeljék az életvitel jelentős módosítását. Mivel az emberek eltérő toleranciával rendelkeznek, a megvonás valószínűleg személyre szabott, szinte egyedi megközelítést igényel. A dóziscsökkentés célja, hogy a szervezetet arra kényszerítsük, hogy újra alkalmazkodjon a gyógyszer hiányához, vagy hogy a gyógyszerre kialakult agyi elváltozásokat visszafordítsa. Ha ez a kényszerítés túl gyors, az elvonás elviselhetetlen lehet, de az újraalkalmazkodás előidézésének a folyamata a gyógyulási folyamat szükséges része.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre