Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Cini:
A hüllőink halálából értettem meg a paleót

Életem egy nagyobb korszaka sok tekintetben csúfondáros következményekkel zárult. Összeismerkedtem volt férjemmel, aki már akkor nagyban űzte a terrarisztikát. A pestkörnyéki házban, ahol lakott, terjedelmes szobát alakított ki padlótól plafonig bepolcozva terráriumokkal. Minden terráriumban kígyók és gyíkok rostokoltak. Sok évet töltöttem itt, sok mindent megtanultam arról, hogyan kellett volna a hüllőket táplálni. Most olvasva a Paleolit táplálkozást, összeállt bennem a kép.

 

Google hirdetés

 

Ahogy az idő haladt, volt férjem baráti köre úgy gyarapodott hasonszőrű hüllő-tartókkal, a végén már az a benyomásom keletkezett, hogy "hüllősökből áll a világ". Hobbi-terraristáktól állatkert igazgatókig, újságíróktól állatkerti alkalmazottakig, milliomosoktól egészen szerény jövedelműekig mindenféle alak felbukkant köreinkben, akik mind, mind hüllőket tartottak. Volt férjem hüllőállománya is bővült, egyre nagyobbra és nagyobbra duzzadt, egyre több faj reprezentálta magát önszántán kívül gyűjteményében. ...Mivel engem nem érdekelt annyira a hüllőzés, gőzerővel nem fókuszáltam az állataira, így csak hosszú idő után tűnt fel egy apró részlet, ami megragadta a figyelmem. Egy pár hónappal előtte beszerzett Prynosoma (tetszetős kis békagyík) elpusztult. Megint.
Furcsán hangozhat ez a szó, hogy "megint", de azt hiszem, jobb, ha ezt a szót használom. Ugyanis volt férjem állatállományából állandóan mindig valami újra és újra elpusztult. Végül vettem a fáradtságot, felbattyogtam az emeletre, és elnézelődtem, sorra véve a terráriumokat. A terráriumok kristálytiszták voltak, beépített villanykörtével voltak megvilágítva, így semmi nyilvánvaló oka nem volt a rejtélyes haláleseteknek - mint fertőzések vagy ilyesmi, a bámészkodásom messzemenő következtetés nélkül zárult.
Jó hónappal később külföldi tartózkodás során könyvesboltban kezembe akadt egy hüllők tartásáról szóló angol nyelvű könyvecske. Felütöttem a "Phrynosoma" alatt, ahol, kisvártatva meglepődve olvastam, hogy a phrynosoma fajok étrendjének 60-80%-ka egy helyi hangya, melyekből ő több száz darabot eszik meg mindennap. Étrendjének fennmaradó 20-40 %-a pedig termeszekből, szöcskékből, legyekből, bogarakból és egyéb apró rovarokból áll. Felnézve a könyvből sorra vettem fejben a listát, mellyel volt férjem, mint annakidején az ÖSSZES TÖBBI HÜLLŐTARTÓ, (ne feledjük, ez körülbelül 1996-os történet, magyar nyelvű szakirodalom gyakorlatilag nem állt rendelkezésre)!! az állatokat táplálta:

  • lisztkukac
  • gyászbogárlárva
  • szopósegér

Ebben a hosszú listában nem szerepelt a hangya, a termesz, a légy, meg az összes többi (megjegyzem, mára a repertoár főleg csak tücskökkel és sáskákkal bővült). Furcsának hatott az információ, de nem foglalkoztatott különösebben.

Nem telt bele sok idő, volt férjem kedvence, az egyik uromastyx aegypticus (Egyiptomi tüskésfarkú gyík) a kettőből is leköszönte földi pályafutását. Az újabb halálesetre felfigyelve, gondoltam, itt az ideje szakemberhez fordulni. Felkerestem ismerősünket a Fővárosi Állatkertből, aki nem volt más, mint az Állatkert egyik hüllőspecialistája, aki már hosszú ideje ott dolgozott, és megmutattam neki a jó 25 centis tetemet. Aranyos kis állat - válaszolta, de fogalma sincs, hogy micsoda. Viszont szívesen ad nekünk tücsköt - sikerült ugyanis szaporítania, így mától azt is beemelhetjük az étkezésbe. Így is történt, a megmaradt uromastyx már tücsköt is ehetett. ....Egészen addig, amíg egy jó év múlva el nem pusztult. Valamennyi idővel később külföldön ismét könyvesboltban bogarásztam. Némiképp egy Móricka-szerű vicc főszereplőjének éreztem magam, amikor egy kezembe akadt amerikai könyv arról tudósított, hogy az amúgy Egyiptomi eredetű, félsivatagi Uromastyxok egyike azon ritka fajoknak, melyek növényekkel és magokkal táplálkoznak, és csupán említésre méltatlan mértékben fogyasztanak rovart.

Állatkerti berkekhez közel kerülve az egyik nagyon érdekes felfedezés a "Zöldleguán-történet". Az Iguana iguana rikító zöld színével, egzotikus küllemével, és viszonylag nagy méretével egyike a Nagy Állatkerti Kedvenceknek. Mindenki ilyet szeretne látni, és főleg simogatni. A múltban erre minden lehetőség adott volt, ugyanis világszerte az állatkertekben mindenhol volt "simogatható leguán". Állatkerti szakemberek tapasztalatból tudták, hogy a Zöldleguán csak idősebb korára szelídül meg, és azt is, hogy "nagyon érzékenyek a csontrendszeri megbetegedésekre", idős korukra majd mindegyik köszvényes lesz, vagy egyéb csontrendszeri megbetegedésben pusztul el. Átlagos élettartamuk 8-10 év. A Fővárosi állatkertben 2004-ben még biztos volt a pálmaházban "simogatható zöldleguán", bárki szembesülhetett vele. "Az egészséges hüllőkhöz is szokott szem" azonban felfedezhetett furcsaságokat: az állat lábai mintha "hullámosak lennének", görcsben állnának, a gerince sem egyenes, inkább girbe-gurba, és az embernek, az állatot simogatva az a sötét gyanúja keletkezik, hogy ez az állat inkább nem tud, mint nem akar elfutni.
A hivatalos állatkerti gyakorlat a zöldleguánok tartásával kapcsolatban szerte a világon az alábbiakat tekintették: Valamennyi levél, sok zöldség, gyümölcs és hetente legalább egyszer szopós egér a proteinbevitel szükségessége miatt. Mígnem egy német orvostanhallgató fiatalember mozgatható tábori laborral felszerelkezve két évre bevette magát a dzsungelbe. Hüllőtetemeket keresett, melyeket sebtiben felboncolt. Több száz leguán tetem került kórboncnoki terítékére, de egyikben sem fedezett fel semennyi állati maradványt. Nem diagnosztizált semmiféle köszvényt, sem bármilyen csontrendszeri elváltozást. Helyette, a boncolás során a bélrendszerből magas cellulóz tartalmú lombnövényzet és valamennyi gyümölcs került napvilágra. Évtizedekben mérhető, mire kutatási eredménye "körbement az állatkerteken", ha eljutott a Fővárosiig egyáltalán. Egyéb, (Mexicoi) lakott települések és Hotelek közelségében élő, gyűrűzött zöldleguánok élettartama 20-25 év, azaz több mint a duplája az állatkertieknek.
Még izgalmasabb a története azoknak a fehérpamacsos selyemmajmocskáknak (Callithrix jacchus), melyek tartásával volt férjem ismerősei próbálkoztak 1999-ben. Ezeket az állatokat rendkívül nehéz volt beszerezni, és nem is kerültek kevés pénzbe. Bár kimerítő szakirodalmat kaptak a tartáshoz, ezt mégsem tartották szükségesnek szigorúan betartani, azt mondták, "nem gondolták, hogy az arányoknak ekkora jelentősége lehet". A karmosmajom pár nősténye vemhes lett, és szépen kerekedett is a hasa. Két cuki kis ikermajomnak adott életet, melyeket személyesen is volt alkalmam megtekinteni. Születés utáni negyedik napon azonban a karmosmajom anyuka a "földre került" és órák múlva elpusztult. Férjem ismerősei sietve bevitték a tetemet egy professzorhoz az Állatorvos Tudományi Egyetemre, aki kivételesen komoly szaktekintély volt a valóságban is. Pár órás elmélyült boncolgatás után a professzor a következőről számolt be: "Az állatnak mintha "kiszívták volna a csontjait, puhák és ruganyosak voltak, kézzel lehetett hajlítgatni, ő ilyet még nem látott. Szerinte valamilyen anyagcserezavar vagy táplálkozási probléma". Ezzel egyidőben kihívták a majmocskákhoz azt a Magyarországon élő holland milliárdost is, aki hobbiból selyemmajmokra specializálódott. Az úr valamennyi téblábolás után arra a megállapításra jutott, hogy "elcsúszott a Magnézium-Ca-Foszfor arány, túlsúlyba került a banán az étrendben, ezeknek a majmocskáknak a fejadagját szigorúan ki kell ugyanis súlyozni". Elmondta továbbá, hogy a selyemmajmocskák társadalmi életében kritikus az egészség szerepe. Amelyik majmocska beteg, azt a csapattagok "kiverik". Ezért a fehérpamacsos selyemmajmocskák, ha betegek lesznek, azt igyekeznek "titkolni". Utolsó erejüket összeszedve úgy tesznek "mintha minden a legnagyobb rendben volna". Külső szemlélő akkor veszi észre, ha valami gond van, ha már a majmocska annyira rosszul van, hogy képtelen kapaszkodni az ágon, és "lejön, vagy leesik a földre". De addigra már általában túl késő, a majmocskát nem lehet megmenteni. Mivel volt férjem ismerősei túl komplikáltnak tartották a majmocskák tartását, azonnal átadták a majmokat a holland szakembernek.

Közel nyolc évet éltem volt férjemmel hüllős körökben, közelről ismertem mindenkit, aki csak "hüllőzött". Kívülről nézve elképesztő, minden képzeletet felülmúlt a terraristák által tartott állatok megbetegedési és halálozási rátája általában. Keveseknél élnek meg a hüllők szép öregkort. Mélyebben utána ásva (ami végül is általam megtörtént, külföldi szakirodalom tömkelegét áttanulmányozva, amit jelentős angoltudásom tett lehetővé) egy zavaróan szembeötlő és szimpla következtetés szűrhető le.

A természeti fajok esetében büntetlenül sehogy sem lehetséges elszakadni az evolúciós közegtől. Egyszerűen, mert nincs erre mód. Nem lehetséges azt a mennyiségű, minőségű és sokféle rovart előállítani, amire ezeknek a természetközeli állatoknak szükségük van. Nem lehetséges hangyákat, legyeket, annyiféle tücsköt és egyéb rovart, különböző halakat szisztematikusan előteremteni, sőt, még a növényevő állatok étkeztetése is kifejezetten probléma. (A legtöbb kajmánt rágcsálóval etetik, annak dacára, hogy élőhelyén inkább a hal dominál, így náluk jellemzően un. "zsíros májelfajulás" alakul ki, legalábbis az állatkerti állatorvosok így nevezik a tapasztaltakat). A hüllők zöme esetében kritikus a napfény, napfényizzót pedig relatív kevesen vásárolnak. Élelembevitelben és UV-ban már pár százalékos arányeltolódás vagy nem az adott organizmusnak megfelelő táplálkozás "mindent borít". A legkülönbözőbb betegségek jelennek meg a leg különbözőbb módokon, és rendkívüli módon felszaporodnak a halálesetek. Nem kezdtem a volt férjem által összegyűjtött sok száz állat elpusztulásának darabonkénti taglalásába az évek folyamán, csak néhány példát hoztam fel. Jó tudni, hogy a nemzetközi terrarisztikai "tartási eredmények" általában -leszámítva néhány komolyabb hozzáértőt- sem szignifikánsan jobbak. Megrázó élmény volt heti-havi szinten szembesülni a különböző állatok megbetegedésével és elhalálozásával, egyáltalában nem keltett "természetes" benyomást". De ami jól látható: naivság azt gondolni, hogy a Homo sapiens valamiféle entitás, amire az evolúció -nem úgy, mint a többi állatra- nem vonatkozik. Mennél jobban sikerült a vadon élő állatok táplálását és UV-jét az eredetihez közelebb hozni, az állatok annál egészségesebbek voltak. A táplálkozásnak és az UV-nek jelentős, mindent meghatározó szerepe van egy organizmus életében. Szendi Gábor által kiásott adatok azért tűnnek reálisnak, mert párszáz generáció alatt semmilyen élőlénynek nem alakulhatott át a metabolizmusa és vagy a bélrendszere drasztikusan, olyan módon és mértékben a természetben fellelhető növényi környezethez viszonyítva, ahogyan azt a mai táplálékpiramis gondolni engedi. Ez a hüllő tenyésztők és állatkertek tapasztalataiból is egyértelműen kitűnik. Ez alól pedig az ember sem lehet kivétel, hiába a civilizáció.

Búcsúzó.
Utoljára szeretnék elmondani egy olyan, mindennapi, szemet szúró esetet, ami épp velünk történik, és amit a folyamat lassúsága és a mindennapi testközelség miatt nem vettünk időben észre. Kisfiamnak nagyon tetszettek a szárazföldi teknősök, ezért úgy gondoltuk, veszünk neki néhányat. Az első teknőst hat évvel ezelőtt kapta meg, és kapott három éve is egyet a születésnapjára. Eddig déli fekvésű, napos, meleg telken éltünk. Két évvel ezelőtt úgy adódott, hogy elköltöztünk. A mostani telkünk pontosan feleannyira napos. Kisfiam teknősei nyaranta a kertben élnek. Különbség a napsütötte órák száma a kertben, mivel a mostanit elég gyorsan kitakarják a fák és a ház maga, valamint az előző kertben "természetes" fű volt, míg a mostaniban "sportfű" van vetve, így elég kevés közte a gaz, más néven a sokféle táplálék, de a fű is más. Az első, nagyobbik teknős páncélja szépen, szabályosan fejlődött az évek alatt, (szép gömbölyded), a másik teknősön azonban jól látható a fejlődési rendellenesség: az ellaposodott páncél, ami az alábbi fotókon laikusoknak is jól kivehető. Nyilván belsőleg is keletkezett káros elváltozás, melyet röntgenszemek híján nem lehet látni. Ez összesen "csak" három évnyi "feleannyi UV és nem megfelelő táplálék következménye". Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy az emberi szervezet ezek alól a hatások alól "csak úgy" kivonhatja magát? Kiszemelhet magának néhány gabonafélét, napi tápláléka meghatározó részévé teheti, háttérbe szoríthatja a húst, zsírt, zöldségeket és a gyümölcsöket, megvonhatja az UV-t, és semmi nem fog történni...? A környezethez való szigorú adaptáció alól semmilyen élő organizmus sem kivétel. Itt zajlanak a példák körülöttünk, a szemünk előtt, minden területen amerre csak nézünk, kérdés, felfogjuk e jelentőségét és üzenetét annak, amit látunk. Amit Gábor "felfedezett", elég nyilvánvaló, minden élő organizmusra kiterjedő alapigazság. Hogy nekem, mint tanulatlan laikusnak tízévekbe telik eljutni bizonyos felismerésekig, az érthető, mivel az információ hiányából nem gondolkodhatok. A hüllők példáján okulva én most az Emberrel, vagyis saját és gyermekeim táplálkozásával kezdek foglalkozni, mert megértettem, hogy ugyanúgy mi is meg fogunk betegedni és korán fogunk meghalni, mint a hüllőink, akiket nem azzal tápláltunk, amihez évmilliók alatt a szervezetük alkalmazkodott.
Már csak azt lenne érdekes tudni, a tanult orvosoknak általában ez miért annyira hihetetlen és felfoghatatlan? Ennek én egy okát tudom csak elképzelni. A mai orvostudomány köszönő viszonyban sincs az evolúciós gondolkodással.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre