Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A hús paradoxon

Sokan nem tudják megemészteni, hogy megesszük az állatokat.

 

A Google adatkezelési elvei

 

A minap láttam egy ismeretterjesztő filmet, amelyben a sertések értelmi képességeit vizsgálták. Kiderült, hogy a sertések meglepően okosak, olyan feladatokat képesek megoldani, amiket egy kétéves gyermek. Akinek van kutyája, macskája, papagája, görénye, netán házi kedvencként tartott malaca, az ezer történetet tudna arról mesélni, milyen értelmesek ezek az állatok, miként kommunikálnak az emberrel, milyen ragaszkodás alakul ki bennük a gazdi iránt. Manapság rengeteg filmecske kering az interneten, melyekben állatbarátok örökítik meg különféle állatok nagyon is emberi viselkedését. E filmeken keresztül azzal szembesülünk, hogy bizony, az evolúció folytonos, az emberi tudatnak és gondolkodásnak előfutárai vannak.

Egyszóval szeretjük az állatokat - és mégis megesszük őket. Hogy fér ez meg a fejünkben?
Az ilyesfajta morális ellentmondásokat az emberek kognitív disszonanciaként élik meg s próbálják valahogy megoldani.

A cég általam ajánlott kedvezményes termékei itt tekinthetők meg


A kognitív disszonancia lényege, hogy az ember önkéntelen törekvése az ellentmondásmentességre törekvés. amint két, számunkra fontos érték, ítélet, cselekvés tudatunkban ütközik egymással, mindenféle gondolati praktikákat alkalmazunk az ellentmondás és az ellentmondás okozta feszültség megszüntetésére. Ha imádjuk a csokit, de le akarunk fogyni, vagy olyan cikkeket olvasunk, amelyek igazolják, hogy a csokoládé elősegíti a fogyást, vagy belátjuk, hogy reménytelen lefogynunk, akkor meg minek kínozzuk magunkat a csoki tiltásával.

Az élet kioltásának éppen aktuális ideológiája és gyakorlata szemben az élet védelmével, mint morális elvvel, az emberi történelem során folyamatos forrása volt a kognitív disszonanciának. Az emberi élet feltétlen tisztelete és az "ellenséget meg kell ölni" parancsa közti ellentmondást valahogy fel kell tudni oldani. A megoldás a dehumanizáció: az ellenség többé nem ember, nem szabad rá így gondolni. Harcias, ellenségeskedő természeti népeknél tapasztalni, hogy a törzsbeliekre az "ember" szót használják, s minden idegenre azt a szót használják, amelyet a vadászható állatok megnevezésére szokásos.

A közvetlen életveszély is segít a kognitív disszonancia megoldásában: ha én nem ölném meg, ő ölne meg engem. Ez az okoskodás még akár morális érzékünkkel is megfér. De a holokauszt rémtettei arra világítottak rá, hogy az ember bármeddig képes elmenni anélkül, hogy tettei a nyugodt álmát zavarnák. Még ha a hivatalos szóhasználat, a "végső megoldás" kifejezéssel absztrakt dologgá tette az iparszerű gyilkolást, az egyes ember nagyon is egy másik védtelen emberrel állt szemben, amikor lelőtte.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Például a Lengyelországban működő német 101-es rendőrszázadnak, amelyet katonának alkalmatlannak talált átlagemberekből toboroztak, az volt a feladata, hogy zsidókat, köztük nőket és gyerekeket közvetlen közelről fegyverrel kivégezzenek. Ez nyilvánvalóan csak úgy volt megoldható, hogy a zsidó nem volt többé ember, sőt még csak érző élőlény sem, hanem maga volt a megtestesült gonosz, akit irtani kell, mint a szúnyogot vagy a legyet.

Persze, hogy jön ide a hús paradoxon? Nagyon másnak tűnik embert ölni, mint állatot, de csak azért, mert már ez a különbségtétel is egyfajta megoldása a kognitív disszonanciának, amit az élet kioltásának gondolata kelt bennünk. Sokan az élet tisztelete és a húsevés közt feszülő ellentmondást azzal oldják fel, hogy vegetariánusokká válnak. Egy morális okokból vegetáriánussá vált ember mély undort érez a hússal szemben, hiszen az egy érző, gondolkodó állat legyilkolása árán került a tányérunkra.

Amikor összehasonlították a morális vegetáriánusok és a húsfogyasztást egészségügyi okokból mellőző emberek hússal kapcsolatos attitűdjeit, úgy találták, hogy utóbbiaknak a hússal kapcsolatban nem voltak viszolyogtató érzéseik, pusztán nem tekintették egészséges tápláléknak.

A morális vegetariánusok persze nem vesznek tudomást arról, hogy a növénytermesztés gazdaságossága érdekében igen sok állatot ölnek meg.- Mike Archer, az Új Dél-Wales Egyetem professzora kiszámolta, hogy 1 kg növényi fehérje előállításáért 25-ször több emlősállatot kell leölni, mint 1 kg állati fehérjéért (Archer, 2011).

A húsevő átlagemberek megannyi módon oldják fel a húsevéssel járó kognitív disszonanciát. Egyrészt az állatokat aszerint kategorizálják, hogy azok potenciálisan házi kedvencekké válhatnak-e, vagy sem. A kutyahús fogyasztása például európai emberben azért kelt mély felháborodást, mert a kutyát különlegesen okos és kedves állatnak látjuk, aki az ember leghűségesebb barátja. Hasonló viszolygást eredményezhet a lóhús fogyasztás is, hiszen a ló a történelem során ugyancsak megkülönböztetett státuszú állattá vált. Ugyanilyen elfogadhatatlan, hogy Afrikában a majmokat vadásszák és megeszik.

Hiszen a mi szemünkben a majmok, különösen az emberszabásúak, szinte már embernek számítanak. Természeti népeknél is megfigyelték, hogy a házi kedvenc fajokat soha nem fogyasztják el, ezeket egyfajta tabu védi. Ez a humanizálással folyamata, ami lélekkel ruházza fel ezeket az állatokat.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Azokat az állatokat, amelyeket megeszünk, a legtöbb húsevő szeretné "lelketlen" állatnak tekinteni, akik nem szenvednek a tartás körülményeitől, nincs haláltudatuk és (remélhetőleg) nem fáj nekik, amikor leölik őket. A felmérések egyértelműen igazolják, hogy az emberek az élelmiszernek nem tekintett állatokat intelligensebbnek tartják, mint a táplálékul szolgálókat. A modern társadalmak a húsevőknek lehetőséget nyújtanak arra, hogy a polcokon található feldolgozott termékekben, vagy a hentesnél kapható, az állattal már csak absztrakt viszonyban lévő húsokban ne a nemrég még vidáman legelésző, röfögő, kicsinyét nevelő élő állatot lássuk, hanem csak tápláléknak tekintsük.

Mert akkor nem biztos, hogy olyan jóízűen falatoznánk belőle. Nyilván, minél közvetlenebb tapasztalata van az embernek azzal kapcsolatban, hogy leölt, nemrég még élő állatokat fogyaszt, annál inkább működik benne a kognitív disszonancia.

A dilemmát az ember önmagának teremtette. Az embert többek közt a húsevés emelte ki az állatvilágból, s szellemi fejlődésünk vezetett el az absztrakt morálhoz, amely mára mindenevő természetünkből is morális paradoxonokat képes teremteni. És ha már így alakult, szeretnénk valami közel megnyugtató választ kapni, ahelyett, hogy a kognitív disszonanciát feloldó önbecsapásokra kéne vetemednünk. Az életben maradás parancsa miatt el kell fogadjuk az elkerülhetetlen ölés elvét. Az emberi szervezet szükségleteit az ember teremtette morál nem szabhatja meg.

Évtizedek óta bontakozik egy irányzat, amit neveznek "tudatos mindenevő"-nek, "együttérző húsevő"-nek, "etikus hús irányzat"-nak. Az irányzat képviselői fontosnak tartják, hogy a fogyasztásra nevelt állatok életük során fajuknak megfelelő életfeltételek közt boldogan élhessenek, ne szenvedjenek semmiben hiányt, és haláluk fájdalommentes legyen. Az irányzat szerint, a fogyasztott fajok az ember nélkül valójában kihalnának, s az egyes egyedek életüket annak köszönhetik, hogy az ember felneveli őket. Amikor sokan a kapirgáló tyúkokat, a háztájiban nevelt disznókat preferálják, ösztönösen az irányzat szellemiségéhez csatlakoznak.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


A vegetarianizmus nem alternatíva, az ember nem növény-, hanem mindenevő. Gyilkos, ragadozó természetünket is csak megszelídíteni tudjuk, s csak arra törekedhetünk, hogy a húsfogyasztásunk minél etikusabb legyen. De a hús paradoxon végső soron nem feloldható, ezzel együtt kell éljünk.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

Archer, M: Ordering the vegetarian meal? There's more animal blood on your hands. The conversation. 2011. http://theconversation.com/ordering-the-vegetarian-meal-theres-more-animal-blood-on-your-hands-4659