Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Játszmáink II.

Most boldog akarsz lenni, vagy jól akarod érezni magad?

Anette hallgatott. Francois elmerült a lány mélytüzű szemében. Csak most döbbent rá, hány elvesztegetett év áll mögötte, miközben itt élt mellette, csak rá várt ez az angyali ártatlanság. Önkéntelenül tolult ajkára a szó: Szer...
Állj! Állj! Na ez az, amiről most nem lesz szó, az álmokról és ábrándokról. Inkább nézzük meg, mit csinálunk a tiszta, mély, őszinte, stb. stb. érzelmek helyett, hogyan játszmázzuk végig életünket.

 

Google hirdetés

 

Mit szólnál, ha patkány lennél, és gonosz állatpszichológusok kezébe kerülnél. Mondjuk jól kiéheztetnének, aztán mindannyiszor áramütést kapnál, ahányszor csak bekapnál egy falatot? Ugye így lesz az ennivaló egyszerre a vágy és a szorongás tárgya. Na most, ha nem vagy pirulós, képzeld el, hogy továbbra is patkány vagy, marad a kiéheztetés és az áramütés, de most a vágy tárgya legyen egy csinos patkánylány. Megvagy? Ugye elég pocsék dolog. Mindaz, amire vágysz, egyben széles ívben kerülendő is. A pláne az, hogy egy ponton akkor is muszáj engedned a vágynak, ha ugyanakkor szorongsz is tőle. Ez az igazi csapda!
Na most képzeld el, hogy ember vagy! Gyerek, és két ilyen állatpszichológus a Te mamád és a Te papád. A többi marad, a vágyak és az áramütés.
Ha ezt elképzelted, akkor tudd meg, hogy ez nem a képzelet játéka, hanem ez a Te gyerekkorod. Na és mire vágyik egy ilyen gyerek? Egyrészt, hogy megtanulja a vágyak elkerülését, másrészt ő is állatpszichológus szeretne lenni.
Persze felnőni csak idő kérdése, bár valódi Felnőtté válni nem is olyan egyszerű. A vágyakkal más a helyzet, ezek biológiai szükségletek. Az emberi kapcsolatok alapja az intimitás, a szeretet és a biztonságérzet utáni vágy. Nem lehet megszüntetni őket, de jól adagolt áramütésektől megtanuljuk, hogy elkerüljük őket, és pótkielégüléseket keressünk. A szeretetről danoljanak csak a költők, minekünk jó lesz a birtoklás és a függés is, a biztonságot pótolja a hatalomérzés és az alávetettség, az intimitást a negédesség és a szex.

A hétköznapi játszmázás tudománya

Az ember felegyenesedett, feltalálta a kőbaltát, majd végül a játszmákat. A játszmák lényegében olyan kis jelenetek, amikkel évezredek óta nap mint nap múlatjuk az időt, elkerüljük szorongásainkat, s rejtett nyereségekre teszünk szert.
A legtöbb szorongás hátterében az áll, hogy önértékelésünk egy eltaposott kis palánta (szüleink jól felismerhető lábnyomával!), amely sosem tudott szárbaszökkenni. Azt gondoljuk, leszámítva a perverzeket és a direkt erre szakosodott szektákat, hogy az ilyen alakok után senki nem vágyik. Csak akkor milyen alapon lesz nekünk kapcsolatunk másokkal? Pl. úgy, hogy tőkét kovácsolhatunk gyengénkből, és a "Hogy én milyen szerencsétlen vagyok" játszmát játszhatjuk reggeltől estig. A sajnálat az egyik legszorosabb kapocs, gondolj az állatvédőkre. Összetörsz egy-két poharat, és többet nem kérnek meg mosogatni. Belesülsz az ünnepi beszédbe, elszúrsz egy határidős munkát és vége a nyaggatásnak. A játszma akkor jó, ha Te látszólag igyekszel. Elsőnek jelentkezel mindenre, csak aztán nem sikerül. A nyereség világos: te se hiszel magadban, ne higgyen más sem! Így békén hagynak, de közben sajnálnak. Persze a játszmához legalább két ember kell. A szóba jöhető partnerek azok, akik segíteni akarnak, vagy akiknek kell valaki, aki náluk is hülyébb. Ezzel lényegében az emberiséget írtuk le dióhéjban.
A csökkent önértékelésre még lehet válasz a "Kiteszem a lelkem", vagy "Én vagyok a kiválasztott". Előbbiben buzgón bizonyítani akarsz (ettől aztán előbb-utóbb kihasználnak), utóbbiban mindenkiről bebizonyítod, hogy ostoba.
Ha szerencsétlenséged biztosít állandó elfoglaltságot, akkor játszhatod még az "Igen, de.." játszmát is, ez remek időtöltés. Társaságban felvetsz egy problémát, erre mindenki beindul, jobbnál jobb megoldásokkal állnak elő. A Te feladatod, hogy azt mond: "igen, de ez ezért és ezért nem megy". Ezt mindenki szokta élvezni, telik az idő, és a végén Te megnyugodva állsz föl, hiszen ennyi okos ember ugyanúgy nem tudta megoldani a problémádat, ahogy Te sem. További rokon kedvenc időtöltések még a "Hát nem borzasztó?", "Az semmi, ezt hallgassa meg...", "Hogy pont velem történik mindig ilyen". Mindenki tudja, hogy a világ nem a világok legjobbika, de ilyenkor úgy teszünk, mintha erre e pillanatban jöttünk volna rá.
Ezek az un. szociális játszmák, de az igazán élvezetes játszmák a családokban és közeli emberi kapcsolatokban folynak.

Ma mit játsszunk?

Intimitásra, vagyis teste-lelke megmutatására-használatára az képes, aki nem szorong attól, hogy nem fog tetszeni, hogy nem fog jól működni. A szexuális félelmek részben ebből fakadnak (nem elég nagy, vagy nem elég kicsi), részben meg abból, hogy a gyermekkornak nevezett kemény kiképzés során beléd sulykolják, hogy a szex minden formája tilos, bűnös, veszélyes, egyes buzgó családokban a nagyobb meggyőzés kedvéért még undorító is. Aztán mikor felnősz, egyszer csak tudomásodra jut, hogy mostantól nem tilos, nem bűnös, nem veszélyes és nem undorító. Mintha gyerekkorodban megtanultad volna, hogy élő, tekergő gilisztákat még megfogni is gusztustalan, aztán egy fordulattal mostantól ezt kell reggelizzed. Sokaknak nehézkes, vagy nem megy az átállás, így aztán a szex kerülendő megpróbáltatás, amit persze még rosszabb volna beismerni. A játszmák arra jók, hogy "úgy alakuljanak a dolgok", ahogy mi szeretnénk, de ezért ne lehessen minket hibáztatni.

Az egyik brilliánsan egyszerű, mégis sok célra használható módszer a "Zokni-játszma".

A férj gyanútlanul, immáron tizenkétezredszer, levetett zokniját a fotel alá rúgja. Felesége immáron tizenkétezredszer döbbenten fedezi fel, és felzaklatva mutatja fel a bűnjelet. Ezek a játszma nyitólépései, s innentől, mint egy jó színdarabban, gördülékenyen folyik az előadás, a szereplők csak egymás végszavaira figyelnek. A feleség ilyeneket mond: "nem vagyok a cseléded", "lehet, hogy nálatok otthon ez divat volt", "egész életemet pakolással töltöm", "Te engem semmibe veszel", stb. A cél a jogos sértettség érzése. Szokás ezt zsetonnak is nevezni, mert később is be lehet váltani, pl. este, amikor a férj váratlanul meghitt kezd lenni, ilyenkor, hogy elejét vedd a folytatásnak, elég csak feldúltan azt mondani: "na persze erre van időd, de a büdös zoknijaidat elrakni, arra nincs?"
A férj ebben a játszmában hivatkozhat arra, hogy véletlen volt (tizenkétezredszer?!), hogy ővele nem lehet ilyen hangon beszélni, hogy ő már nem gyerek, és ott hagyja a zokniját, ahol akarja. Ő is megsértődik, ő is kap egy zsetont.
Na de tényleg: kinek van igaza?
Hoppá, ez egy rossz, beugratós kérdés volt! Ezek szerint Te is szoktad ezt játszani?! Mert ugye világos, hogy évek során a feleség akár bele is törődhetne, hogy férje ilyen trehány, vagy a férj is megtanulhatná, hogy feleségét zavarják a széthányt zoknik.
De tényleg, miért hagyja el a zoknijait a férj, mikor tudja, hogy ebből balhé lesz? Ugyanazért, amiért a feleség megtalálja. Mert mindketten szeretnék áldozatnak érezni magukat, s szeretnék aznapra is félreérthetetlenné tenni a másik számára, hogy "tartsd a három lépést".
A zsetonvadászat egyébként általános foglalatosság emberi kapcsolatokban, sokan lelkiperselyükben gyűjtögetnek, hogy később egy nagyobb dologra (hűtlenség, válás, öngyilkosság) beválthassák a kollekciót. Persze most kezedben, vagy a fotel alatt egy zoknival, ártatlan arccal kérdezheted; miért volna ez játszma? Hát azért, mert nem a konfliktus megoldása, hanem állandósítása a cél.
A biztonságteremtést szolgálja a "Ha Te nem lennél" játszma. Mondjuk a nő mindig is bátortalan volt, nem tudta mit kezdjen magával, rosszul érezte magát társasági helyzetekben, stb. Ezért hozzámegy egy nagy, erős, uralkodni vágyó férfihez, aki önkényesen korlátozza felesége mozgásterét. A nő nyeresége, hogy a férfi megóvja mindattól, amitől félt, de úgy élheti meg, hogy "milyen színes életet is élhetnék, ha te nem lennél." A férfi nyeresége, hogy kakas lehet a szemétdombján, és szexuális értelemben biztonságban érezheti magát elnyomott felesége mellett. A nő, ha otthon célt akar elérni, akkor azt játssza, hogy "Te milyen csodálatos vagy", a férfi pedig "Az én kis feleségem"-et. Ez az a hamis, manipulatív negédesség, amit szeretetként lehet felszolgálni, amitől elolvad a másik, de semmire nem kötelez.
Kedvelt, de az intimitást erodáló házastársi játszma "Az én vállamon nyugszik minden". Az egyik fél, gyakran a feleség, amolyan "talpraesett", "intézkedős", a hozzá illő férj pedig "mamlasz", aki erőtlen, gyenge, szereti, ha gondoskodnak róla. Mindenki csinálhatná, amit szeret, de isten ments, hogy ezt bevallják. A feleség begyűjt mindent, amit intézni kell, alapvetően azért, mert azt szeretné hinni, hogy nélküle megállna az élet. Ugyanakkor ez a mindenhatóság fárasztó, még a Jóisten is megpihent a hetedik napon, csak a feleség nem. Látszólagos nyereség: minden úgy van, ahogy ő akarja, még a lakáscserét/átépítést is ő intézte. A férj élvezi a semmittevést, kivonul a háztartásból, a gyermeknevelésből, miközben panaszkodik, hogy "elnyomják", vagy gúnyolódik a lakáson, amit nem ő akart ilyennek, vagy a gyereken, akit "félrenevelt" az anyja. A játszma igazi nyeresége az intimitás elkerülése, ugyanis rövid idő után kölcsönösen nem tudják már becsülni egymást.
Férfi és nő kapcsolatában a tetszés és a szex valahol mindig jelen van. Ahogy Karinthy mondta: lehet-e férfi és nő között barátság, és ha igen, akkor miért nem?
"A mindenki csak arra gondol"-ban a szereplők lehetnek házasok, munkatársak, útitársak, stb. Egyikük, általában a nő, kedves, kihívó, kacér. Ahogy Berne mondja, elől a trikójára az van írva: "Csábíts el!" A férfi beindul, ám amint komolyra kezdene fordulni a dolog (mondjuk ajánlatot tesz), a nő felháborodottan kikéri magának, igazolva az anyukájától tanult igazságot, hogy "minden férfi disznó". Ez az ő nyeresége. A férfi nyeresége, hogy beigazolódott: "minden nő játssza az eszét". Ha végül mégis az ágyban kötnek ki, a nő azt mondja: "féltem, olyan erőszakos volt", vagy "ennyire még senki nem kívánt meg engemet". A férfi pedig: "ha egy nő nemet mond, akkor igent gondol".
Tulajdonképpen a divatban és a nudizmusban is ugyanaz a képmutatás: "szexuálisan felizgatlak, de Te csinálj úgy, mintha ez rád nem hatna". Aztán meg lehet tárgyalni társaságban, hogy az "ember már ki se mehet az utcára egy átlátszó blúzban", és nudista strandokon őrjáratok ellenőrzik, hogy az emberek ne nézegessék egymást.
Ősi módja a tetszés, majd megkívánás kifejezésének a szekálás. Kezdődik gyerekkorban, amikor a kisfiúk a nekik tetsző kislányok haját cibálják, aztán folytatódik azzal, ahogy a férfi tanárok, majd a főnökök "rászállnak" a pimaszul csinos lányokra/nőkre. Ellenséges viselkedésükkel azt üzenik: "nehogy azt hidd, hogy tetszel", a valódi üzenet azonban az: "tetszel, csak ellent kell állnom". A játszma akkor alakul ki, ha a lány/nő élvezi ezt a fokozott figyelmet. A felszínen persze elutasító, de valójában azt gondolja: "Ok, én meg úgy teszek, mintha nem érteném". És ahogy mindenhol panaszolja, könnyű észrevenni, hogy tulajdonképpen dicsekszik.

Na és milyen a játszma nélküli élet?

Állítólag élnek valahol emberek, akik nem játszmáznak; életük nyílt és őszinte. Tudományos bizonyíték egyelőre nincs rá, de mindenesetre jó hinni ebben.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre