Az egyik tévedés szüli a másikat, és így tévhiedelmek rendszere uralja a tudományos és laikus közvéleményt. Sajnos a tévhiteket a legnehezebb cáfolni, mert túl sokan élnek meg belőle.
Tévedni emberi dolog. De nem mindegy, hogy egy sofőr dönt rosszul - ebbe maximum néhány ember sérül meg vagy hal meg - vagy az orvostudomány, karöltve a közegészségüggyel harsog évtizedek óta tudományosan megalapozatlan és igazolhatatlan tévedéseket. Mert ettől milliók egészsége károsodik, vagy ki tudja, hányan meg is halnak. Egyes USA államokban tervezik a szolárium betiltását, vagy szigorú korlátozását. Ha valaki rákeres a szolárium szóra a google-ban, elsőre olyan címek ugranak fel, hogy "A napnál is veszélyesebb szolárium", "Létező betegség: a szolárium függőség", "A bőrrák kockázatnövekedése 74%-os a szoláriumok miatt" , "A szoláriumozás megváltoztatja az agyi aktivitást", "Ezrek kerülnek kórházba a szoláriumokból", stb. Szóval érezze mindenki magát rosszul, ha csak a szolárium közelébe is kerül, s tekintse öngyilkossági kísérletnek minden szoláriumban töltött percét. A tévhitek elterjedtsége hatványozottan nő, ha tekintélyes szervezetek állnak mögötte, és ezt csak fokozza, ha már a napsugárzásról is evidenciaként állítják, hogy a melanoma fő oka.
Kis kitérő melanoma ügyben
E helyütt a melanoma UV hipotézisének részletes cáfolatába nem mennék bele, ezt a "Tévutak az orvoslásban" könyvemben bárki elolvashatja. De annyit azért megfontolásra ajánlok, hogy az emberi faj millió éveket töltött a tűző napon, azaz kellett némi alkalmazkodás történjen ez ügyben. Erre persze jönnek a kamu dumák, hogy "kilyukadt az ózonréteg", ami tény, csakhogy Chilében, ahol az ózonlyukon át beáramló "gyilkos" UV sugárzás fokozottan éri az embereket, nem nőtt a melanoma gyakorisága ((Schein és mtsi., 1995). Ráadásul a melanomák 80%-a napot ritkán vagy egyáltalán látott testfelületeken alakul ki: férfiaknál a törzsön, nőknél az alsó lábszáron (Christophers, 1998). Ez a mintázat a kaukázusi rasszon belül egységesen jellemző, függetlenül a földrajzi viszonyoktól (Bataille és Glass, 2009). Ezt a különbséget még nem sikerült megmagyarázni, s szerintem a két nem eltérő napozási szokásaiból végképp nem is lehet.
Az is kiderült, hogy a folyamatosan napon dolgozóknak van a legkisebb melanoma kockázata (Gandini és mtsi., 2005), s nem meglepő ezek után, hogy minél többet van valaki rekreációs célból a napon, annál kisebb a melanoma kockázata (Newton-Bishop és mtsi., 2011). Negyvenöt ország adatait elemezve kimutatható, hogy minél nagyobb az UVA és UVB sugárzás összhatása, annál ritkább a melanoma halálozás (Garland és mtsi., 2003).
Ezt támasztja alá az a vizsgálat is, amely szerint minél napsütöttebb egy európai ország, annál alacsonyabb a melanoma halálozás aránya (Juzeniene, és mtsi., 2014). Na, most ezek után hogyan sikerül mégis azt kihozni, hogy a szolárium melanomát okoz? Ha én hinnék az UV hipotézisben, két dolog rögtön szöget ütne a fejembe: aki télen szoláriumozik, az általában nyáron napozik is. A nyári napozás - minél intenzívebb és hosszabb ideig tartó - véd a melanomával szemben, míg a rövid, leégésmentes szoláriumozás melanomát okozna? Ez ugye képtelenség.
Hol a bibi?
A kutya máshol van elásva. Pártatlan, jól képzett kutatók néven is nevezik a probléma gyökerét: elfogult vizsgálatok tudnak ilyen eredményeket produkálni. Az ilyen megfigyeléses vizsgálatokban (a vizsgálatba bevont személyek szolárium használatát bemondásra elfogadják), de szinte soha nem veszik figyelembe a melanoma kockázat összetevőit: legelőször is a bőrtípust, az anyajegyek számát, az életkort és az életmódot.
A bőr kifehéredése az utóbbi pár ezer évben egy gyorsított, és ezért valószínűleg tökéletlen folyamat volt, azaz a világos bőr egyfajta genetikai labilitást eredményezett. Bizonyított, hogy a kelta leszármazottak közt jóval gyakoribb a melanoma (Long és Marks, 1995), és az Ausztráliát benépesítő angolok közt sok kelta származású található. Mint tudjuk, az UV hipotézis Ausztráliából indult világhülyítő útjára. A kelta bőrtípusra pont olyan mutációk halmozódása figyelhető meg, amelyek az UV hatástól függetlenül a melanoma kiinduló tényezői (Sturm, 2002).
Egy nagy, európai országokra kiterjedő vizsgálat meglepő eredményt hozott: akik 14 éves koruk után valaha is jártak szoláriumba, azoknak a szoláriumot kerülőkhöz képest 10%-kal volt kisebb a melanoma kockázata. Ez a vizsgálat nem talált kapcsolatot a melanoma és a napozás vagy a szoláriumozás között. Egyedüli összefüggés volt, hogy a bőrszín (fehérbőr 2.4-szeres), az anyajegyek száma (50-nél is több a karon 6.5-szeres kockázat)és a családi halmozódás 1.5.szeres kockázatot képviselt (Bataille és mtsi., 2005).
Egy 2020-as elemzés szerint harmincegy szoláriumhatást vizsgáló kutatásból 9 védőhatásúnak találta a szoláriumot a melanomával szemben. Egy 2019-es, az elemzésben nem szereplő vizsgálatban a melanoma diagnózis után szoláriumozóknak 30%-kal kisebb volt a kockázata a kiújulásra (Müller és mtsi., 2019). Aki az UV hipotézist akarja bizonyítva látni, az kilóra méri a vizsgálatokat, ezért úgy olvassa ezt, hogy "na de 22 kockázatosnak találta". Csakhogy a tudomány nem szavazás kérdése, egy elejtett kő csak egyszer ne essen le a földre, a gravitáció törvénye máris megcáfolódna. A 31 vizsgálat tanulságaként az elemzést végző két szerző leszögezte, hogy a legtöbb vizsgálat figyelmen kívül hagyta a kalkulált kockázatot befolyásoló tényezőket (pl. elfogult emlékezet, bőrszín, anyajegyek száma, stb.), s következtetésük szerint: a vizsgálatok "nem teszik lehetővé a szoláriumhasználat és a melanoma kockázata közötti okozati összefüggés megállapítását. Jelenleg nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy a mérsékelt/felelősségteljes szoláriumhasználat növelné a melanoma kockázatát" (Burgard és Reichrath, 2020).
Persze, vannak a megkövesedett nézeteknek is hívei: nyilván azok, akik évek óta elköteleződtek a szolárium démonizálása mellett (Suppa és Gandini, 2019). Ne feledjük, mögöttük áll a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC), amely súlyosan rákkeltőnek kiáltotta ki a napsütést is, meg a szoláriumot is, és a WHO is a szoláriummal szemben foglalt állást. Ha e mellé odatesszük, hogy az IARC tagadja a D-vitamin rákellenes hatását, akkor talán világossá válik, hogy az IARC szembe megy a tényekkel. A szolárium-melanoma vagy a valódi D-vitamin -szükséglet két olyan front, amelyben a jó oldalon világhírű D-vitaminkutatók, a rossz oldalon magas tisztségekben trónoló onkológusok és bőrgyógyászok állnak.
Miért lehet védőhatása a szoláriumozásnak?
Ha kifordítjuk az UV-hipotézis köpönyegét, akkor az UV-sugárzásban nem ellenséget látunk, hanem régi barátunkat. Amíg nem fedezték fel a D-vitamint, egyedüli forrásunk a napsugár volt. És a nyugati népesség krónikus D-vitaminhiányát látva, azt kell mondjuk, hogy az IARC, a WHO vagy a nemzetközi D-vitaminajánlást meghatározó amerikai Orvosi Intézet (IOM) sikeresen folytat harcot a D-vitaminhiány fenntartásáért. Egyrészt a tények ellenére ragaszkodnak a nevetségesen alacsony D-vitaminbevitelhez, másrészt minden hatalmukat latba vetik, hogy a nemzeti közegészségügyi intézeteken keresztül az embereket elriasszák a napozástól vagy szoláriumozástól.
Mivel a melanoma egy ráktípus, és mivel a magas D-vitaminszint jelentős védelmet jelent a rákos megbetegedésekkel szemben, így várható, hogy ez a melanomára is igaz. Annak idején Marianne Berwick és csoportja azzal verte ki a biztosítékot, hogy kimutatták: a melanoma diagnózis után - horribile dictu- tovább napozók 60%-kal valószínűbben élték túl betegségüket a magasabb D-vitaminszintjük miatt (Berwick és mtsi., 2005). Ezt későbbi vizsgálatok is egyértelműen alátámasztották: minél magasabb valakinek a D-vitaminszintje, annál jobb a melanoma prognózisa (Newton-Bishop és mtsi., 2009; Saiag és mtsi., 2015). Innentől talán nem kell megmagyarázni azt az eredményt, hogy a napozószerek használata 17 vizsgálat elemzése alapján 60%-kal növeli a melanomakockázatot. Egy osztrák vizsgálat 3.5-szörös, egy new yorki 2.6-szeres kockázatot talált (Gorham és mtsi., 2007).
Így már érthetők azok az eredmények, amelyek mindig is tüskék voltak az UV hipotézist lelkesen támogatók körme alatt. Hogy miért véd a melanomával szemben a szabadban végzett munka, vagy a szoláriumhasználat? Külön érdekes az a két kutatás, amely direktben hasonlította össze a fedélzeten és a gépházban dolgozó tengerészeket, és a napfénytől védetten dolgozóknak volt nagyobb a melanoma kockázata (Garland és mtsi., 1990; Kitchener , 2001).
És ilyenkor szokták a vaskalaposok leereszkedően elmagyarázni, hogy a szoláriumcsövek csak UVA sugárzást bocsájtanak ki, az meg köztudottan nem indít el a bőrben D-vitaminszintézist.
Szolárium és D-vitaminszintézis
Ja, lehet, hogy elméletileg nem lehetséges, de azért már több vizsgálat azt mutatta, hogy a szoláriumozás 10-30%-os védelmet nyújt a melanomával szemben, amire jobb magyarázat nincs, mint hogy a szolárium D-vitamintszintézist eredményez a besugárzott bőrben.
Egy Oslóban, télen végzett vizsgálat során 10 héten át heti kétszer szoláriumoztak a kísérleti személyek, s közben ismételten vért vettek tőlük a részeredmények rögzítése végett. Függetlenül a kiinduló értéktől, minden személynél kb. 25 nmol/l (10 ng/ml) D-vitaminszint emelkedést eredményezett (Orlova és mtsi., 2013).
Egy másik vizsgálatban 3x7 perces szoláriumozással 14-17 nmol/l (6-7 ng/ml) D-vitaminszint növekedést értek el kaukázusi ill. ázsiai nőknél (Hakim és mtsi., 2016).
Egy újabb vizsgálatban egyénileg határozták meg az első bőrpirosodáshoz szükséges UV sugárzást, és ezt követően 15 alkalommal szoláriumoztak a kísérletben résztvevők. Ebben a vizsgálatban az induláskor alacsonyabb D-vitaminszintet mutatóknak emelkedett jobban - 22 nmol/l-rel - a D-vitaminszintjük, míg a legmagasabb szintűeknek csak 9 nmol/l-el nőtt meg a kiindulási értékhez képest (Moan és mtsi., 2009).
Elisabeth Thieden és csoportja kétféle szoláriumot hasonlított össze. Az egyik az UVA-n túl 0.5%, a másik 1.4% UVB-t is kibocsájtott. Négy hatperces és 4 tizenkét perces szoláriumot alkalmaztak, s az első sorozat után 12 és 27 nmol/l D-vitaminszint emelkedést tapasztaltak. Folytatva azonban a 12 perces időkkel, további lényeges D-vitaminszint emelkedést nem tapasztaltak. Ennek oka lehetett a kialakult pigmentáció, vagy az, hogy a D-vitamin lebomlása és a szintézise egyensúlyba került (Thieden és mtsi., 2008).
Ezekből a vizsgálatokból világosan kiderült, hogy a szoláriumozás igenis előidézi a D-vitaminszintézist, és tulajdonképpen nem ártana, ha olyan csöveket is gyártanának, amelyek több UVB sugarat bocsájtanának ki. Pameli Datta és csoportja UVB csövekkel vizsgálódott és eredményüket összehasonlították a napsütés hatásával. A hivatalos ajánlás szerint a kezünket és az arcunkat kell csak pár percig napoztatni a kívánatos D-vitaminszint eléréséhez. Ám a kutatók alig tapasztaltak változást akkor, ha így napoztatták alanyaikat, míg a tisztán UVB besugárzás nyolcszor hatásosabbnak bizonyult (Datta és mtsi., 2012). Örökre beégett az agyamba ismerősöm története, aki sajnos a későn felismert melanomájába azóta elhunyt: valami professzortól D-vitamin receptet szeretett volna kérni, mire az derűsen mosolyogva azt kérdezte tőle: "minek az magának? Bőven elég, ha a kezét és az arcát 15 percig napoztatja". Vajon hány évig fogja még ez a professzor ismételgetni betegeinek ezt a hülyeséget?
Tanulságok
Aki még nem tudta, annak általános tanulság, hogy a közegészségügyi tanácsokat nem tudományos alapon osztogatják, hanem általában a gombhoz varrják utólag a kabátot. Így van ez a táplálkozási ajánlásokkal, vagy a napozással, a szoláriumhasználattal, az influenzaoltással, a vitaminszedéssel, stb. kapcsolatban is.
Kézzelfoghatóbb következtetés az, hogy a szoláriumtól (sem a naptól) nem kapunk melanomát, ha nem égünk le sorozatban.
Hogy mi okozza a melanomát, annak a magyarázata még várat magára, de addig nem érdemes ráfogni valamire, ami biztosan nem oka. Pláne, hogy a napkerülés okozta D-vitaminhiány szoros kapcsolatot mutat a melanomával. Azaz, ki tudja, nem éppen a napozással és a D-vitaminpótlással kapcsolatos közegészségügyi ajánlások növelik-e a melanoma gyakoriságát.
A szolárium csak kis mértékben növeli a D-vitaminszintet, azaz a D-vitaminbevitelnek nem ez a hatékony módja. Azonban kétségtelenül nem elhanyagolható az esztétikai hatás, dacára annak, hogy a túlzásba vitt napozás és szoláriumhasználat öregíti a bőrt.
Hivatkozások: