Szendi Gábor:
Mit érnek a pszichológiai tesztek?

Nagy tisztelet övezi a teszteket, de vajon tényleg olyan hasznosak, vagy csak egy kaffkai gépezet eszközei, amelyek könnyen ellenünk fordulhatnak?

 

A Google adatkezelési elvei

 

Sokáig semmi bajom nem volt a tesztekkel, sokfajtáról tanultunk, és ezek hasznos eszköznek bizonyultak különféle emberi tulajdonságok mérésére. Némelyik egyenesen bevilágított az emberi természet rejtett zugaiba is, ilyen volt számomra a "kontroll helye" vagy a "mezőfüggés-mezőfüggetlenség" tesztek. Fontos különbséget tenni a kutatásban és a klinikumban használatos tesztek között. Előbbiek az emberi elme vagy csoportok működését vizsgálja, azaz tisztán tudományos célokat szolgálnak, utóbbiakkal viszont emberek sorsáról döntenek. Persze van átfedés a két csoport között, hiszen egy tesztet lehet kutatásra is és kriminalisztikai kérdések eldöntésére is használni.

Egy szemfelnyitó élmény

Hogy a tesztek elsivárítják és rideg számokká egyszerűsítik le az embereket, az akkor kezdett derengeni előttem, amikor frissen végzettként dolgozni kezdtem a SOTE Magatartástudomány intézetében, és felkértek egy több éve folyó munka értékelésére. Egy pszichológusnő akkor már évek óta különféle tesztekkel vizsgálta az orvosegyetemre felvételizőket, s elemezte, hogy a teszteredmények mennyire jelzik előre az egyetem sikeres elvégzését.

A cég általam ajánlott kedvezményes termékei itt tekinthetők meg


Nem titkolt célja az volt, hogy a jövőben a teszteredmények alapján a szerinte pszichológiailag alkalmatlanok felvételét eleve utasítsák el (Benson, 1994). Önmagában meredeknek tűnt, hogy fiatal emberek sorsáról tesztek alapján döntsenek, hisz pár éve alatt nagyon sokat változhatunk, ráadásul a pszichológusnő azt nem kutatta, milyen személyiség tesz alkalmassá az orvosi pályára. Orvos a patológus is, a sebész, a bőrgyógyász, és sokan az egyetem után kutatók vagy orvoslátogatók lesznek. Nehéz lenne tehát az "ideális orvos" pszichológiai profilját felrajzolni. De még ha lenne is egy kívánatos pszichológiai profil, volna-e jogunk ennek nevében szelektálni? A börtönökben túlreprezentáltak a Klinefelter szindrómában (XYY kromoszóma rendellenesség) szenvedők. Ők 50%-kal valószínűbben lesznek életük során bűnelkövetők (Stochholm és mtsi., 2012). Most akkor csukjunk le minden Klinefelter szindrómást jó előre?

Azonban, ismerve az orvosegyetem nagy tanulmányi terheit, a pszichológusnővel összhangban gondolhatnák azt, hogy legalább az alacsony IQ-jú fiatalokat el lehetne tanácsolni, hiszen úgysem fogják bírni a tanulást. A kutatásban az Eysenck Intelligencia tesztet használták. A teszt alapján a felvettek 6.6% értelmi fogyatékos volt, míg a népességen ez az arány 2%. Lehet, hogy az értelmi fogyatékosok különös vonzalmat éreznek az orvosi hivatás iránt? A felvettek további 25%-a átlagnál alacsonyabb intelligenciájú volt. Akkoriban még nagyon nehéz volt az orvosira bejutni, hogy sikerülhetett hát a rossz képességűeknek megugrani ezt a szintet? Azért ez kérdéseket vet fel. Több IQ tesztünk is van, pl. a Wechsler vagy a Raven, de a három teszttel mért IQ egyazon személy esetén alig mutat valami összefüggést. Ahány teszt, annyiféle IQ van?

Vekerdy Ida kutató 115 vezető állású elméleti szakemberrel felvette mind az Eysenck, mind a Wechsler IQ tesztet. Az Eysenck alapján a magas pozícióba eljutott szakemberek 17%-a értelmi fogyatékosnak bizonyult, míg a Wechsler szerint ugyanezek átlagos, átlagfeletti, sőt kiemelkedő intelligenciájúnak minősültek (Vekerdy, 1975). A felvételizőkkel egy rakás egyéb tesztet is felvettek, de a kutatások szerint ezek alapján sem lehet megjósolni, ki tudja elvégezni majd az egyetemet. Ez a kafkai projekt szerencsére végül a kukában kötött ki, de a tesztek mindenhatóságába vetett hit továbbra is él és szedi áldozatait.

Az IQ tesztekről

A Raven IQ teszt elég nehéz, főként vizuális képességeket igényel, ezt alkalmazzák a MENSA tagok kiválasztásánál. Péter barátom MENSA tag, évekig a szervezet vezető pszichológusa volt, s sokáig kapacitált, hogy csináljam meg a tesztet, biztos felvennének. Mindig azt feleltem, hogy ami biztos, az az életben felmutatott teljesítményem, nekem ehhez nem kell további igazolás. Egyébként szerintem nem is érném el a Ravennel a kívánt szintet.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Hogy az IQ tesztek nem sokat érnek egy ember szellemi teljesítményének bejóslására, arra rengeteg példát idézhetünk. Teszteredménye alapján Scott Barry Kaufman gyermekkorában értelmi fogyatékosnak volt elkönyvelve és kisegítő osztályba járt. Azonban nem hagyta magát, és mára világhírű intelligenciakutató (Duckworth, 2016). Lewis Terman 1921-ben fogott bele az 1990-es évek végéig tartó vizsgálatába, amelybe 1500 olyan gyermeket válogatott be, akiknek az IQ-ja minimum 135 pont volt. A színvonalra jellemző, hogy a gyerekek IQ átlaga 151 pont volt, s köztük 77-nek 200 körül mozgott a teljesítménye. Felnőve egyik gyermek sem produkált semmi rendkívülit, viszont a válogatás során alacsony eredményük miatt két olyan gyereket is kizártak a vizsgálatból, akik végül Nobel-díjat kaptak (Duckworth, 2016). De Richard Feynman-nak is csupán 125-ös volt az IQ-ja.

Catharine Cox munkatársaival az 1920-as években az elmúlt pár száz év 300 géniuszának intelligenciáját becsülték fel, s kiderült, hogy sokuknak teljesen átlagos IQ-ja volt. Például La Fontaine gyermekkori IQ-ja 100 volt, az író Cervantesnek, a kémikus Faradaynek, a csillagász Kopernikusznak 105. A "lángelmének" tekintett emberek 30%-a átlagos IQ-val rendelkezett (Cox, 1926). A nagy kutatás végső konklúziója az volt, hogy nem az IQ, hanem az állhatatosság tesz valakit szellemi nagysággá.

A papír-ceruza tesztek iránti igényt a modern bürokrácia szükségletei szülték. Hogyan lehet nagy tömegű emberről kevés munkával, mélyebb emberi kapcsolat nélkül alapvető pszichológiai-pszichiátriai információkat szerezni? Alkalmas-e valaki iskolásnak, katonának, gyári munkásnak, hajlamos-e pszichózisra, depressziós-e, megfelelne-e vezetőnek, stb. A tesztek egy embertelen gépezet szelekciós eszközei. A hatalmon lévőket nem érdekli, kinél téved a teszt, elég nekik, ha a teszt nagyjából szelektál. A tesztek alapján aztán diagnosztikus címkéket lehet emberekre ráaggatni, gyógyszereket és egyéb (kényszer)kezeléseket lehet előírni, meg lehet tagadni a jogosítvány kiadását, el lehet ítélni embereket, alkalmatlannak lehet minősíteni egy anyát gyermek elhelyezési perekben. A teszt hatalmi eszközzé vált.

Sok teszt hitelességét az adja, hogy reprezentatív mintán sztenderdizálják. De mondjuk a magyar MMPI-t (Minnesota Multiphasic Personality Inventory) az 1980-as évek elején sztenderdizálták egy egészen más társadalmi-kulturális korszakban. De a legjobb sztenderd sem tesz egy tesztet alkalmassá arra, hogy egy egyén sorsáról döntsünk.

A teszteket sok pszichiáter és pszichológus azért használja, mert a laikus szemében ezek a tudományosság látszatát keltik, másrészt mankóként szolgálnak, leveszik a pszichológus válláról a felelősséget, a teszteredmény mögé el lehet bújni.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


A projektív tesztek

A vonásokat, tulajdonságokat mérő kérdőívek eredményeiben valamiféle objektivitás mégiscsak van, velük a fő probléma inkább az, mennyire vehetők komolyan és mire is használhatók a kapott eredmények. Egészen más a helyzet az un. projektív tesztekkel, amelyeknél embereket ábrákról, képekről beszéltetnek, vagy éppen nekik kell rajzolniuk, esetleg csinálniuk valamit, aztán a kapott produktumot a szakember értelmezi. A projektív tesztek mögött az az elméleti feltevés áll, hogy a teszt hozzáférhetővé teszi a vizsgált személy tudattalanját, az mintegy kivetül a tesztre. A gond ezzel az, hogy nem csak a vizsgált személy, hanem a vizsgáló "tudattalanja" is rávetül a teszteredményre. A projektív tesztek a spekulatív pszichoanalitikus gondolkodásban gyökereznek, amely soha nem igazolt teóriákra és feltevésekre épül.

Hadd kezdjem egy vallomással. Kezdő koromban rajongtam a Rorschach és a Szondi tesztért. Annyira, hogy önszorgalomból feljártam a Tündérhegyi terápiás központba, ahol bent fekvő pácienseket vizsgáltam a Szondi teszttel és a Ro-val, ahogy a szakzsargonban nevezik. Szonditól nagy nehézségek árán megszereztem az 1943-ban tartott előadásainak 4 kötetes stencilezett példányát, amit már fénymásolni is alig lehetett, annyira töredezett volt a rossz minőségű stencilpapír. Még az egyetemre jártam, amikor 1993-ban Szondi születésének 100. évfordulójára tartott konferenciára beadtam egy dolgozatot, amelyben a teszt ösztöntengelyei és a két agyfelünk működése közti kapcsolatot mutattam ki. A szervezők gáncsoskodása ellenére teóriámat elő is adtam a konferencián, és később rövidített változatban is megjelent (Szendi, 1993). Mindezzel csak a lelkesedésemet kívánom illusztrálni.

A Ro-ban is tehetségesnek tűntem, a teszteredmények általam végzett elemzései remekül egybevágott a vizsgálati személyek diagnózisával, tüneti képével. (Egy kellemetlen emlékem, hogy amikor tanulni kezdtük a Ro-t, a kapott jegyzőkönyv alapján otthon kellett írni egy elemzést, amit aztán beadtunk. Az oktató legközelebb, mikor már a többiek elmentek, odaintett magához, szúrósan a szemembe nézett, és megkérdezte, ki segített nekem a kiértékelésben. Természetesen senki nem segített, így végülis a dicséret gyanúsítgatás formájában hangzott el.) Ma már tudom, hogy a kiértékelések sikerének titka az is volt, hogy akikkel én vettem fel a tesztet, azokról rengeteg benyomást és információt szereztem, amit aztán önkéntelenül beleépítettem a kiértékelésbe. Csakhogy, az ilyen benyomások eredményezhetnek előítéleteket is, vagy ha a vizsgálati személy ellenszenves a pszichológusnak, pl. kihívónak, agresszívnek, manipulatívnak, stb. látja, akkor ez könnyen belefogalmazódik a teszteredménybe, s látszólag objektív teszteredménynek tűnik.


A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Sok egyéb projektív teszt van, ezek nagyon érdekesek, de egyként tudománytalannak minősíthetjük őket (Hunsley és mtsi., 2015). Sajnos a pszichológus szakma nem így gondolja; ezeket a teszteket tanítják és alkalmazzák. A sok teszt közül kiemelkedik a Ro, mivel ezt igen gyakran alkalmazzák és sok kárt okoznak vele.

A "Ro"-t szent tehénként tiszteli az egész pszichológus szakma, mindennaposan használják a klinikumban eldöntendő diagnosztikus kérdések esetén, s az igazságügyi szakértők kedvenc "fegyvere" többek közt bűnügyi, válási és gyermek elhelyezési perekben is.

A "Ro" egy mozgalom és egyben egy vallás. A hívek -az idén éppen 100 éves- tesztről több könyvtárat megtöltő tanulmányt és könyvet írtak már. Ezek közt persze vannak kétkedő, bíráló hangok is, de a többség csak szuperlatívuszokban szól a tesztről. Az még nem ellenérv a teszttel szemben, hogy mennyire bonyolult a felvétele és a kiértékelése, de azért azt érdemes megjegyezni, hogy aki egy vakbélműtétet kiválóan elvégez, még nem biztos, hogy szívsebésznek is beválna. Az meglepő lehet, hogy a világban nagyjából 8 kiértékelő rendszer van forgalomban: most akkor melyik az "igazi"? Húsbavágó az is, hogy a kutatások szerint a vizsgáló személye (neme, fizikai megjelenése, kommunikációs stílusa), a vizsgálat célja, a vizsgált személy etnikai hovatartozása, hiedelemrendszere, testi-lelki állapota, de még a vizsgáló helység berendezése is, alapvetően befolyásolja a teszteredményt. Egy vizsgálatban még jól képzett rorschachozók is olyan hibákat követtek el, amelyek miatt a megismételt tesztfelvételek eredményei lényegesen különböztek egymástól. Magyarán, ha valakivel pár hónap különbséggel megismétlik a tesztet, egészen különböző eredményt kaphatnak (Hunsley és mtsi., 2015). Ennek alapján miként lehet fontos döntésekben a tesztre alapozni? Hitelteleníti a tesztet az is, hogy a különféle kiszámolt mutatók alapján megállapított diagnózisok, személyiségvonások alig egyeznek más tesztek eredményével, és a Ro leginkább csak a pszichotikus tüneteket jelzi, azokat is azért, mert a zavart elméjű személyeknek már a verbalitásában megjelenik a bizzaréria, az inadekvátság, a gondolatrohanás és egyéb tünetek. Ez pedig a teszt nélkül is észlelhető. Más diagnosztikus kategóriák esetén a teszt megbízhatatlan (Hunsley és mtsi., 2015). Miként lehet a Ro-t validálni, ha nincs összefüggés más tesztek megállapításaival? (Erre a hívők válasza: a Ro "mélyebbre világít be".)

Wood és munkatársai részletesen elemzik, mi tartja fenn a klinikusokban azt a hitet, hogy a teszt "tűpontosan" működik (Wood és mtsi., 2003). Sok tényező közül az egyik: a klinikus sok biográfiai adatot, előzetes diagnózisokat ismer, és a vizsgált személlyel való találkozáskor is rengeteg benyomást szerez az illetőről. A teszt kiértékelését ezek irányítják, és így nem csoda, hogy a klinikusnak az az élménye, hogy a teszt pontosan azt mutatja, amit ő is lát.

Igor Areh és munkatársai elemzik egy nigériai férfi menedékjogi kérelmét, aki arra hivatkozott, hogy homoszexualitása miatt üldözik Nigériában. A bíróság pszichológusokat kért fel annak vizsgálatára, a férfi valóban homoszexuális-e.

Több projektív teszt, köztük a Ro alapján a testület a kérdést nem tudta eldönteni, ezért a magyar kormány a kérelmet elutasította azon az alapon, hogy "nem tudta megállapítani a kérelmező általános szavahihetőségét." "Arra a következtetésre jutottunk, hogy a Rorschach nem felel meg a javasolt szabványoknak, és hogy a pszichológusoknak tartózkodniuk kell a használatától a bírósági eljárásokban, még egyértelmű bírósági tilalom hiányában is." írták a szakértők az ügy kapcsán megjelent nemzetközi publikációjukban (Aren és mtsi., 2021).

John Hunsley és szerzőtársai így zárják a Ro-ról szóló fejezetüket: "Amíg a Rorschach körüli viták nem rendeződnek, a Rorschach kortárs kritikusai valószínűleg továbbra is arra a következtetésre jutnak, hogy nincs elegendő tudományos bizonyíték a teszt további használatának igazolására" (Hunsley és mtsi., 2015).

A "sorselemző" Szondi teszt sorsa

A Szondi teszt elmélete rendkívül összetett, sokat épít az örökletes ösztönökre, amit a tesztben "ösztönbetegek" fényképeinek választásával és elutasításával mér. Az ösztönök "kiélése" vagy elfojtása meghatározza az egyén sorsát, de ha felismeri ösztönkésztetéseit, változtathat a sorsán. Ezek Szondi korának tudományos szintjén, de sokak szerint még ma is, misztikus és igazolhatatlan állítások. Ezért Szondi a magyar pszichológia mostohagyermeke, sok évtizedes száműzetéséből Mérei Ferenc és munkatársai hozták vissza, de bár ne tették volna, mert ezzel csak kiherélték a tesztet. Szondi - éppen mert az ösztönállapotok dinamikusan változnak-, tíz, különböző időben végzett tesztfelvételt írt elő, ebből lehet az ösztönképletet és sok más mindent kiszámolni. Ehelyett a lebutított változatban két, pár perces különbséggel felvett tesztfelvételt "elemez" a pszichológus, azaz kimásolja a pár oldalas kétprofilos teszt leírásában olvasható "megfejtéseket". Ennek semmi köze Szondi grandiózus sorselemzéséhez, de a vizsgált személyhez sem. Amire Szondi a családfakutatásaiból rájött az a genotropizmusnak nevezett mechanizmus. Eszerint az emberek génrokonokat választanak házastársnak és barátnak, szabad pályaválasztás esetén génjeik határozzák meg foglalkozásukat, és a megbetegítő tényező az elfojtott ösztönkésztetés. Ami egykor fantazmagóriának tűnt, mára az evolúciós pszichológiai és genetikai kutatások részben alátámasztják. Genetikai kutatások szerint a házastársak és barátok valóban génrokonok ((Bereczkei, 1999; Rushton és Bons, 2005). A pályaválasztásban megnyilvánuló genotropizmus belátható az öröklődő tulajdonságok alapján is, de a kutatások is igazolják ezt (Omata és Tsuzuki, 1982; Lykken és mtsi., 1993). Szondi sokat foglalkozott az epilepsziások prófétikus hajlamával, s ma már tudjuk, hogy a szentek és próféták közt igen gyakori volt az epilepszia (Szendi, 2008). Sajnos Szondi követői ugyanúgy zárt klubbot alkotnak, mint a pszichoanalitikusok vagy a rorschachozók, s Szondi meghaladott állításait is kőbe vésett igazságként fogadják el, holott a teszt megújítható és tudományosan alátámasztható volna. A korrekt használata azonban igen nagy tudást igényelne, a teszt lebutított változatának alkalmazása viszont tudománytalan és etikátlan.

Hogyan válik objektív véleménnyé a szubjektív benyomás?

Képzeljük el a vizsgálatra gyermekeivel együtt berángatott szülőt, akit egy vele nem szimpatizáló, láthatólag türelmetlen igazságügyi szakértő vizsgál s a válaszokat abszolút szabálytalanul számítógépbe pötyögi. Ez azért szabálytalan, mert elidegenítő hatású, továbbá megakasztja a válaszadás folyamatát. Ha a vizsgált személy nem mondhatja folyamatosan, amit lát, akkor visszatart válaszokat, lecsökken a válaszszám, kevésbé asszociatív lesz a válasz, racionális megfontolások alapján születnek a válaszok. Ezek mind torzítják a kiértékelést, akár a vizsgálati személy kárára is.

Végül a bíróság csak egy kilúgozott véleményt kap, ami állítólag a teszteredményen alapul, ez az objektivitás látszatát kelti. Mivel a szakma teljes mellszélességgel kiáll a teszt mögött, kétely sem merül fel annak hitelességével kapcsolatban. Egy időben sok nő keresett meg a "Ro" eredményével, de sosem kapták meg a vizsgálati jegyzőkönyvet, amiben rögzítették a válaszait, és hogy a Ro-tábla melyik részére és milyen jellemzőkre adta a választ (ezt utótesztnek nevezik, és alapvető a teszt kiértékelésekor), hanem néhány kiszámolt mutató szerepelt a papíron. Javasoltam, kérjék ki a jegyzőkönyvet, hiszen máskülönben nem ellenőrizhető, hogy a teszt szabályai szerint történt-e a felvétel és a kiértékelés, de sosem sikerült ezt senkinek elérnie. De még a kiszámolt mutatókban is tetten érhető volt a szubjektívitás. A megnyerő modorú alkoholista apuka teszteredménye komoly agresszivitásra utalt, amit a szakértő viszont ambiciózusságként interpretált.

Wood és szerzőtársai ismertetnek egy törvényszéki esetet, amelyben az anya elvált férjét, külsérelmi nyomok alapján, gyermekükön elkövetett szexuális abúzussal vádolta. A Ro alapján az anyát súlyosan zavartnak minősítették, a férjet pedig ártatlannak. Egy évvel később beigazolódott a folytatólagosan elkövetett nemi erőszak (Wood és mtsi., 2003).

A Ro igazi próbája az un. vakteszt volna, amikor a kiértékelő klinikus semmit nem tud arról, akivel a tesztet felvették. A vakdiagnózisok rendszerint találgatásoknak bizonyulnak. James Wood és munkatársai a "Mi a baj a Roschach-hal?" c. könyvükben bemutatták, hogy egy szakember által Wooddal felvett és kiértékelt Ro a szakmai szabályai szerint értelmezve teljesen hamis képet adott róla. Woodról a teszt kimutatta, hogy komoly értelmi problémákkal küzd, súlyosan depressziós és fantáziavilágban él. Woodnak harvardi diplomája van, a Yale-n szerzett PhD fokozatot és klinikai pszichológiából doktorált az Arizona egyetemen. A könyv írásakor már harminc cikk és könyvfejezet volt mögötte. Természetesen depressziós sem volt és kapcsolati problémák sem jellemezték (Wood és mtsi., 2003). Nem meglepő ez az eredmény, a vizsgálatok szerint az egészséges személyek 50%-át nárcisztikusnak, depressziósnak, pszichózisba hajlónak minősíti a teszt (Hunsley és mtsi., 2015).

Szerintem a teszteket, különösen a projektíveket, alkalmazza mindenki magán önmaga szórakoztatására, de ne gondolja, hogy - csak azért, mert a szakmai konszenzust a háta mögött tudhatja - joga van embertársai sorsába akár csak a legkisebb mértékben is - teszteken keresztül beleszólnia. Sok dolog törvényes, ami ugyanakkor tudománytalan és etikátlan. Elég csak arra gondolni, miként ítélte meg nem is olyan régen a homoszexualitást a jog és a pszichiátria.

 

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

Areh, I; Verkampt, F; Allan, A: Critical review of the use of the Rorschach in European courts Psychiatry, Psychology and Law 2021 1-23

Bereczkei T.: Szondi és a modern biológia. In: Szondi Lipót. Szerk. Gyöngyösiné Kiss Enikő, Magyar Panteon, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 1999, 158-166.

Cox, CM: The early mental traits of three hundred geniuses (Genetic studies of genius, vol. 2.), Stanford Univ Press, 1926.

Dr. Benson K: Orvosegyetemre akaron menni. Egészségünkért Alapítvány-MP&T, 1994.

Duckworth, A:. Grit: The power of passion and perseverance, Vermilion,2016.

Hunsley, J; Lee, CM; Wood, JM; Taylor, W: Controversial and Questionable assessment techniques.In: Lilienfeld, SO; Lynn, SJ; Lohr, JM: Science and pseudoscience in clinical psychology.The Guilford Press, 2015. pp:42-82.

Lykken DT, Bouchard TJ Jr, McGue M, Tellegen A. Heritability of interests: a twin study. J Appl Psychol. 1993 Aug;78(4):649-61.

Omata Waichiro; Tsuzuki Toshio: Berufswahl bei Epileptikern und Schizophrenen: über die Beitraege der schicksalsanalytischen Berufswahltheorie Szondis zur phenomenologisch-anthropologischen Psychopathologie. Szondiana, 1982 - 1

Rushton JP, Bons TA. Mate choice and friendship in twins: evidence for genetic similarity. Psychol Sci. 2005 Jul;16(7):555-9.

Stochholm K, Bojesen A, Jensen AS, Juul S, Gravholt CH. Criminality in men with Klinefelter's syndrome and XYY syndrome: a cohort study. BMJ Open. 2012;2:e000650.

Szendi G: A Szondi teszt, mint lateralizált pszichikus funkciók neuropszichológiai modellje. Végeken, 1993a, 4(4): 20-25.

Szendi G: Pánik és paroxizmus. ELTE BTK, Pszich, 1993b.

Vekerdy I:Az Eysenck-féle intelligencia vizsgálat adaptációja és hazai standard értékei. Szakdolgozat, ELTE BTK Pszich. szak, l975

Wood, JM; Nezworski, MT; Lilienfeld, SO; Garb, HN: What's Wrong With The Rorschach? Science Confronts the Controversial Inkblot Test. Wiley, Mar 13, 2003.