Ne dőljön be a mesterséges
édesítőszerekkel kapcsolatos kamu vizsgálatoknak!

Fordította: Czárán Judit

A silány kutatás rosszabb lehet, mint a kutatás hiánya.

 

 

Source: www.Freepik.com

• Veszélyesek-e a cukormentes édesítőszerek? Míg a megfigyeléses vizsgálatok azt sugallják, hogy igen, a szigorú, randomizált, kontrollált vizsgálatok (RCT) ennek az ellenkezőjét mutatják.
• A megfigyeléses vizsgálatok a táplálkozáskutatás egyik fő támaszát jelentik, mert egyszerűek és olcsók. De téves eredményeket is produkálhatnak, amelyek aztán beszivárognak a kollektív tudatba.
• Sok tudós szeretné, ha a megfigyeléses vizsgálatokat fokozatosan megszüntetnék az randomizált, kontrollált vizsgálatok javára. Ahhoz azonban, hogy ez megtörténhessen, a csúcson kellene változást elérni, ott, ahonnan a tudományt finanszírozzák. Azoknak a kormányzati intézményeknek, amelyek a milliárdos nagyságrendű kutatási támogatásokat osztogatják, el kellene kezdeniük előnyben részesíteni a randomizált, kontrollált vizsgálatokat.

2023-ban az elvileg nagytekintélyű Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt ajánlotta, hogy a cukormentes édesítőszereket "ne használják testsúlykontrollra vagy a nem fertőző betegségek kockázatának csökkentésére".

A cukormentes édesítőszerek megtalálhatók a diétás üdítőitalokban, joghurtokban és nassolnivalókban, valamint számos más élelmiszerben. Az új irányelv mindenkit meglepetésként ért. Hiszen a cukormentes édesítőszereknek - amelyek alig vagy egyáltalán nem tartalmaznak kalóriát - éppen az a céljuk, hogy a cukor helyettesítésével segítsenek az embereknek a testsúlyuk kézbentartásában és egy sor betegség kockázatának csökkentésében. A túlzott cukorfogyasztás ugyanis nagyban hozzájárul az elhízáshoz, a cukorbetegség, a szívbetegségek, bizonyos rákfajták és számos más egészségügyi probléma kialakulásához.

Szakvéleményében a WHO bizonyítékokat idézett arra, hogy a cukormentes édesítőszerek hosszú távú használata a 2-es típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek és a halálozás fokozott kockázatával jár. Hogyan lehetséges, hogy az olyan édesítőszerek, mint az aszpartám, az advantám, a ciklamátok, a neotám, a szacharin, a szukralóz és a sztevia, összefüggésbe hozhatók azokkal a negatív egészségügyi hatásokkal, amelyek ellen használják őket?

Ebben nem sok logika van, de van a dologra egy kifejezetten emberi magyarázat, és ez a táplálkozástudomány színvonaltalansága.

A megfigyeléses vizsgálatok korlátai

A WHO több száz publikált tanulmány áttekintése után tette meg ajánlását. A probléma az, hogy e tanulmányok túlnyomó többsége megfigyeléses vizsgálatokon alapul, amelyekben a kutatók nagy létszámú populációk táplálkozási szokásait és egészségi állapotát követik nyomon. Az ilyen vizsgálatokban a résztvevők általában saját maguk számolnak be az élelmiszerfogyasztásukról, ami rengeteg pontatlanságot okozhat. De ennél is fontosabb, hogy a megfigyeléses vizsgálatok nem képesek ok-okozati összefüggések feltárására. Vajon tényleg a cukormentes édesítőszerek okozzák-e a cukorbetegséget, vagy egyszerűen arról van szó, hogy a cukorbetegség kockázatának kitett emberek nagyobb valószínűséggel használnak édesítőszereket, így próbálva elhagyni az étrendjükből a cukrot? Végül pedig számos olyan változó létezik, amelyeket a kutatók ezekben a vizsgálatokban nem tudnak ellenőrizni, viszont torzíthatják az eredményeket.

A randomizált kontrollált vizsgálatok mást mondanak a cukormentes édesítőszerekről. Ezekben a szigorú kísérletekben a zavaró tényezőket úgy próbálják kiiktatni, hogy az embereket véletlenszerűen osztják be kezelési vagy kontrollcsoportokba, és ezáltal képesek ok-okozati összefüggéseket megállapítani. Ezek pedig azt mutatják, hogy az édesítőszerek - ha szerény mértékben is - elősegítik a fogyást és a vércukorszint szabályozását, mégpedig a megfigyeléses vizsgálatokban tapasztalt káros hatások nélkül.

A randomizált, kontrollált vizsgálatok hátránya viszont, hogy rövidebb ideig, gyakran csak néhány hónapig tartanak, így azokat a negatív hatásokat, amelyek csak hosszabb használat után jelentkeznek, a randomizált, kontrollált vizsgálatokkal sokszor nem lehet kimutatni.

De ezek a megfigyeléses vizsgálatokból sem derülnek ki, amelyek csak korrelációkat, azaz együttjárásokat tudnak mérni, ok-okozati összefüggéseket nem. A megfigyeléses vizsgálatok miatt van az, hogy a nyilvánosságot rendszeresen bombázzák olyan egészségügyi következményekről szóló történetekkel, amelyek szinte bármilyen élelmiszert képesek negatív színben feltüntetni. Valamilyen összefüggést ugyanis könnyű találni, és a hír aztán vírusszerűen terjed.

Ebből lett elege Steven Novella-nak, a Yale neurológusának és tudománynépszerűsítőjének.

"A rengeteg megfigyelésen vagy előzetes adatokon alapuló étrendi ajánlás gyakran már át sem lépi a nyilvánosság ingerküszöbét" - írja. "Ha az emberek minden héten újabb dologról hallják, hogy kerülni kellene a fogyasztását, akkor a helyzet egy idő után kezelhetetlenné válik".

Állatról emberre

Az állatkísérletek nagy előnye, hogy a kísérleti állatoknak több ezerszer annyi édesítőszert lehet beadni, mint amennyit egy ember naponta el tud fogyasztani. Csak írjuk be a Pubmedbe, hogy szukralóz és rák vagy szukralóz és inzulinrezisztencia.

Így gyorsan kiderülhet, hogy igen nagy dózisban a szukralóz csökkenti a T-sejtes immunitást, inzulinrezisztenciát okoz és felborítja a bélflórát a vastagbélben. Legalábbis némely vizsgálatban, másokban meg nem. Embereken is végeztek kislétszámú vizsgálatokat, ugyancsak ellentmondásos eredményekkel.

És a gond pont ez. Mi az igazság, ha egyik vizsgálat ezt, a másik meg az ellenkezőjét mutatja. Ráadásul összehasonlították négy mesterséges édesítőszert a cukorral, és a résztvevők testsúlya egyértelműen nőtt a cukorfogyasztás-csoportban, míg egyértelműen csökkent a szukralóz csoportban. Az aszpartam csoportnak is nőtt a testtömege, de az elmaradt a cukorcsoportétól.

A minőségi kutatások ösztönzése

A megoldás az lenne, ha a tudósok abbahagynák a tudás vizének szennyezését silány megfigyeléses vizsgálatokkal. A nem cukros édesítőszerek befeketítésével előfordulhat, hogy több cukor fogyasztására ösztönzik az embereket, ami kétségtelenül rosszabb az egészségre nézve.

"A tudomány fehér foltjainak kitöltése olyan vizsgálatokkal, amelyek nem segítenek abban, hogy megértsük a valós életben hozott táplálkozási döntéseink ok-okozati összefüggéseit, nem sokat használnak, inkább zavart keltenek" - írták tavaly egy New York Times cikkben Dr. Anupam B. Jena és Christopher Worsham, akik mindketten az egészségpolitika professzorai a Harvard Medical School-on.

A status quo-t azonban nehéz felborítani. Az randomizált, kontrollált vizsgálatok drágák és időigényesek, míg a megfigyeléses vizsgálatok olcsók és viszonylag könnyen elvégezhetők. A randomizált, kontrollált vizsgálatokhoz résztvevőket kell toborozni, étrendterveket kell összeállítani és ellenőrizni kell azok betartását, és közben folyamatosan monitorozni kell a résztvevők egészségi állapotát. A megfigyeléses vizsgálatok esetében a kutatók egyszerűen letölthetnek adatokat a már rendelkezésre álló adatbázisokból, például az NHANES-ből vagy a UK Biobankból, és megkereshetik az azokból kihámozható összefüggéseket. Mivel az akadémiai szféra rendszeresen a mennyiséget jutalmazza a minőséggel szemben, az ösztönzők a megfigyeléses vizsgálatoknak kedveznek.

Ahhoz, hogy ebben változás legyen, a csúcson kellene változásokat elérni, ott, ahonnan a tudományt finanszírozzák. Az olyan kormányhivataloknak, mint a Nemzeti Egészségügyi Intézetek, amelyek milliárdos kutatási támogatásokról döntenek, el kellene kezdeniük az randomizált, kontrollált vizsgálatokat előnyben részesíteni.

"Elég erőforrást pazaroltunk el, és elég zavart okoztunk már eddig is, ideje ezen változtatnunk"- mondta egy interjúban John Ioannidis, a Stanford Egyetem epidemiológiai és népegészségügyi tanszékének professzora. "Az pénzügyi eszközeinket, az erőforrásainkat és az erőfeszítéseinket kisebb számú, de jobban felépített, randomizált kontrollált vizsgálatra kellene fordítanunk."

Szenzációs eredmény - hiányos fogazattal

Íme egy példája annak, hogyan lehet ijesztgetni és félrevezetni a laikus közönséget a címlapokra került összegányolt kutatással.(Már az is kérdés, a lektori rendszer hogyan engedhetett át ilyen silány kutatást?)

Egy új vizsgálat összefüggést talált a ketogén diétás ételekben gyakran megtalálható, nullkalóriás édesítőszer, az eritritol magasabb vérszintje és az elhalálozás, a szív- és érrendszeri betegségek és a sztrók nagyobb kockázata között.

A Cleveland Clinic kutatói azt is kimutatták, hogy az eritritoltól könnyebben rögösödik a vér, ami potenciálisan az erek eltömődéséhez vezethet.

A tanulmányt azonban több okból is szkepszissel kell fogadnunk. Egyrészt mert az nem állapít meg ok-okozati összefüggést, másrészt mert nem ellenőrizte a résztvevők étrendjét. Mivel korábbi kutatásokból tudható, hogy a glükóz a szervezetben eritritollá alakul át, valószínű, hogy azok az emberek, akiknek több eritritol van a vérében, több cukrot is fogyasztanak.

A cukorhelyettesítő édesítőszerekkel kapcsolatos rémtörténetek terjedésében nincs megállás. Először jött az aszpartám, aztán a szukralóz, most pedig az eritritol. Egymás után jönnek a bosszantó tanulmányok, amelyek megkérdőjelezik a biztonságosságukat. De ahogy jó okunk volt kételkedni az aszpartámmal és a szukralózzal kapcsolatos korábbi kutatásokban, úgy jó okunk van kételkedni az eritritolról szóló új vizsgálat eredményében is.

Először is, mi az eritritol? Egy nullakalóriás édesítőszer (ami azt jelenti, hogy a szervezet nem használja fel energiaként), amely a természetben kis mennyiségben megtalálható bizonyos gyümölcsökben, például a szőlőben, az őszibarackban és a körtében, valamint más élelmiszerekben, például a gombában és a szójaszószban. Az édesítő ereje körülbelül a 70%-a a cukorénak, így stabil helyettesítője lehet sok ember kedvenc bűnös élvezetének, a cukorfogyasztásnak. Az eritritol számos ketogén diétás termékben megtalálható, például a cukormentes sütikben, gyümölcsszeletekben, szirupokban és a szerzetesgyümölcs-kivonatban.

Az eritritol rendszeres fogyasztói február végéig élvezhették a csökkentett cukortartalmú, mégis megédesített életüket, amikor is egy kutatócsoport, tagjai főként a Cleveland Clinic-től voltak, a Nature Medicine-ben közzétett egy vizsgálatot, amely összefüggést mutatott ki a vérplazma magasabb eritritol-szintje és a halálozás, valamint az olyan szív- és érrendszeri események, mint a szívroham és a sztrók fokozott kockázata között.

A tudósok 2149, szívproblémák miatt orvosi ellátásra szoruló amerikai, valamint 833, ugyanilyen ellátást igénylő európai résztvevőt vontak be a vizsgálatukba, és megállapították, hogy három év alatt az eritritol vérplazmaszintjének felső kvartilisében lévő résztvevőknél körülbelül kétszer nagyobb valószínűséggel fordult elő súlyos kardiovaszkuláris esemény (angol rövidítéssel MACE, amelybe a sztrók, a szívroham vagy a halálozás is beletartozik), mint a legalsó kvartilisben lévőknél.

Ezt az aggasztó eredményt mutatja a fenti Kaplan-Meier-görbe, egy nagyon elterjedt statisztikai módszer, amellyel a vizsgálatban résztvevők "esemény nélküli túlélését" becsülik meg. Ebben az esetben a "túlélés" nem feltétlenül a halál ellentétét jelenti, hanem mindenkire vonatkozik, aki nem kapott sztrókot vagy szívrohamot, illetve nem halt meg. Más szóval, ha valaki sztrókot kapott, de még életben van, az a vizsgálat szempontjából már nem számít "esemény nélküli túlélőnek".

Három év alatt a legmagasabb kvartilisbe (Q4) tartozó emberek közül - vagyis azok közül, akiknek az eritritol vérplazmaszintjük 6 és 46 ?M (mikromol) között volt - kevesebben "éltek túl", mint a legalacsonyabb kvartilisbe (Q1) tartozók közül - vagyis azok közül, akiknek az eritritol vérplazmaszintje 3,75 μM-nél kisebb volt. Másképpen fogalmazva, a Q4 csoportba tartozóknál nagyobb volt a valószínűsége, hogy szívrohamot vagy agyvérzést kapjanak, illetve hogy meghaljanak, mint a Q1 csoportba tartozóknál.

Egy másik kísérletben a kutatók kimutatták, hogy az eritritol fokozza a véralvadást, ami potenciálisan az erek eltömődéséhez vezethet. Egy további vizsgálatból az derült ki, hogy egy 30 gramm eritritolt tartalmazó ital elfogyasztása akár 10 000 μM-ig is megemelheti a vérplazma eritritol szintjét, mielőtt néhány nappal később ismét 6 ?M alá csökkenne. Tehát a szerzők szerint az embernek nem kell sok eritritolt elfogyasztania ahhoz, hogy olyan magasra emelkedjen a vérében az eritritol szintje, ami már egészségügyi kockázatot jelent.

Ezek az adatok együttesen elég meggyőzőnek tűnnek ahhoz, hogy meggondoljuk, mennyi eritritolt fogyasztunk, de külső szakértők ebben egyáltalán nem biztosak.

Dr. Steven Novella, a Yale Egyetem neurológusa a Skeptics' Guide to the Universe (Szkeptikusok útikalauza az univerzumhoz) című műsor egyik nemrég megjelent epizódjában elemezve a fenti vizsgálatot arra figyelmeztetett, hogy a kutatás nem állapít meg ok-okozati összefüggést, vagyis éppoly valószínű, hogy a sok eritritolt fogyasztó embereknél már eleve magasabb volt a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, például azért, mert túlsúlyosak voltak, és ezért próbáltak diétázni. Novella társ-műsorvezetője, Dr. F. Perry Wilson, a Yale Egyetem nefrológusa hozzátette, hogy az ehhez hasonló vizsgálatok eredményeire nem szabad úgy tekintenünk, mintha azok légüres térben keletkeztek volna. Még ha igaz is, hogy az eritritol növeli a szívinfarktus és a sztrók kockázatát, nem szabad elfelejtenünk, hogy egy cukorhelyettesítőről van szó, márpedig a cukornak szinte biztosan károsabb egészségügyi hatásai vannak, mint az eritritolnak.

Dr. Chuck Dinerstein az American Council for Science and Health (Amerikai Tudományos és Egészségügyi Tanács) számára írt cikkében rámutatott egy még fontosabb okra, amiért szkeptikusnak kell lennünk az új tanulmány következtetéseit illetően. Korábbi kutatások megállapították, hogy a szervezet a felesleges glükózt eritritollá alakítja át. Így lehetséges, sőt valószínű, hogy akiknek magasabb a vérükben az eritritol szintje, az azért van, mert túl sok cukrot fogyasztanak. Mivel az új vizsgálat nem ellenőrizte a résztvevők étrendjét, nem zárható ki, hogy a kutatás valójában azt mutatta ki, hogy a több cukrot fogyasztó embereknél megnő a szívroham és a sztrók kockázata, amiben igazán nincs semmi meglepő.

Tanulság

Nem arról van szó, hogy ne derülhetne ki valamely nem cukoralapú édesítőszerről, legyen az mesterséges, vagy természetes, hogy ne okozhatna "valamit" a szervezetben. A kérdés mindig az, tényleg okozza, vagy csak a felületes kutatás alapján "úgy tűnik", hogy okozza. És ha okozza, az elméleti érdekesség, vagy valóban jelentős hatással van hosszú távon az egészségre. És ha igen, rosszabb, vagy még mindig jobb, mint amit a cukor okozna. Ha folyton csak kapkodjuk a fejünket az ilyen meg olyan igazoló vizsgálati eredmények közt, mindig legyen kapaszkodó az, hogy a retrospektív, a megfigyeléses, a kis létszámú, a ne adj isten, állatkísérletekből sosem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre