Markham Heid:
Nem kellene végre revideálni a mentális problémák "betegség modelljét"?

Fordította:Czárán Judit

Forrás: Markham Heid: Is It Time to Reconsider the 'Disease Model' of Mental Health?

Ismert angol pszichológus állítja, hogy másképp kellene gondolkoznunk a depresszióról, a szorongásról és más lelki problémákról

 

A Google adatkezelési elvei

 

2013-ban az Angol Pszichológiai Társaság (angol rövidítés: BPS) állásfoglalást tett közzé, amelyben felhívják a figyelmet a mentálhigiéniás ellátás "fokozódó medikalizációjának" veszélyeire.

A BPS különösen az Amerikai Pszichiátriai Egyesület nemrég új kiadásban megjelent kiadványának, a Mentális Rendellenességek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvének (DSM-5) nyelvezetével és kritériumrendszerével nem ért egyet, amely kézikönyvet világszerte számos pszichiáter és mentálhigiéniás szakember használja útmutatóként a napi munkája során.

Az Angol Pszichológiai Társaság szerint a DSM-5 osztályozási modelljei hibásak és megbízhatatlanok.

Azzal érvelnek, hogy a mentális problémák DSM-5 szerinti azonosítása és osztályozása nem konzisztens, és nélkülözi a tudományos alaposságot, mivel túlhangsúlyozza a biológiai tényezők jelentőségét és a gyógyszerek hasznát, viszont alulbecsüli az olyan pszicho-szociális tényezők szerepét, mint az élmények, a tapasztalatok és a viselkedés.

A cég általam ajánlott kedvezményes termékei itt tekinthetők meg


Ennek eredményeképpen, mondja a BPS, az emberek sokszor olyan diagnózist kapnak, amely túlságosan szubjektív, és adott esetben "negatív hatással van az illető életszemléletére, identitására és önértékelésére."

"Sok probléma, ami egy pszichiátriai diagnózis kapcsán merül fel, abból származik, hogy fizikai betegségmodellt és orvosi kategóriákat alkalmaznak a gondolatokra, érzésekre és viselkedésre, ami az olyan terminusokban is tetten érhető, mint a 'tünet', a 'mentális betegség' vagy a 'pszichiátriai kórkép'" - érvel az állásfoglalás. "Paradigmaváltásra van szükség… egy olyan konceptuális szisztéma felé kell elmozdulni, amely már nem a 'betegség modellt' használja".

Peter Kinderman ezzel maximálisan egyetért.

Kinderman, PhD, a klinikai pszichológia professzora a Liverpooli Egyetemen, az Angol Pszichológiai Társaság volt elnöke, és egyben a "Recept a pszichiátriának: Miért van szükségünk egy teljesen új megközelítésre a mentális egészség és a jólét terén?" (A Prescription for Psychiatry: Why We Need a Whole New Approach to Mental Health and Wellbeing. című könyv szerzője.

Kinderman az elmúlt 30 évben nagyrészt azt kutatta, illetve arról írt, hogy mi a baj azzal, ahogy a legtöbb mentálhigiéniás szakember megközelíti, diagnosztizálja és kezelni próbálja a mentális problémákat.

"Dióhéjban összefoglalva úgy vélem, hogy azokra a dolgokra, amiket mentális problémáknak szoktunk nevezni, inkább emberi megélési módokként kellene tekintenünk" - mondja. "Ezek lehetnek nagyon szomorúak - hiszen depressziósnak lenni nagyon rossz, és aki depressziós, annak mindenképpen segítségre van szüksége -, de ez nem azt jelenti, hogy az illető valamilyen betegségben szenved".

Szerinte a pszichiátereknek és pszichológusoknak "ki kellene dobnia a félrevezető nyelvezetet", amely "objektivizálni" próbálja a diagnosztikai címkéket és kategóriákat, és tévesen betegségnek nevezi azokat a dolgokat, amiket az élet kihívásaira adott természetes válaszoknak kellene tekintenünk.

"Tegyük fel, hogy egy barátunk depressziós, mert tönkrement a házassága" - mondja. "Ez nem azt jelenti, hogy baj van az agyával vagy valamilyen biológiai problémája van. De mihelyt depressziósként diagnosztizálják, mindjárt orvosi kliséket és megoldásokat kezdenek alkalmazni rá, amelyek nem a depresszió okát célozzák meg".

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


Az említett barátnak például felírnak SSRI-t vagy valamilyen más antidepresszánst, amitől lehet, hogy jobban lesz, de ezek nem szüntetik meg az okot, ami a depresszióját kiváltotta (a tönkrement házasság), viszont egy sor nem-kívánt mellékhatással járhat. És ha a depressziója esetleg el is múlik, az érzés, hogy ő lelkileg sebezhető, és bármikor visszaeshet, megmarad, mint a rákos betegnél, aki most éppen jól van, de nem tudja meddig.

Kinderman készségesen elismeri, hogy a lelki szenvedések nem mindig vezethetők vissza valamilyen konkrét eseményre vagy okra. Azt is újra és újra hangsúlyozza, hogy semmivel, amit javasol, nem vonja kétségbe, hogy a depresszió, a szorongás vagy más lelki szenvedések valóban léteznek.

"A depresszió nagyon is valós probléma" - mondja. "De nem betegség. Az én állításom csak annyi, hogy ha felhagynánk ezekkel a katasztrofális címkézésekkel, és nem patologizálnánk normális emberi megéléseket agyi diszfunkcióként, akkor jobban megértenénk, hogy mi az oka az illető depressziójának, és jobban tudnánk segíteni neki."

Állásfoglalásának alátámasztására Kinderman egy 2021-es tanulmányra hivatkozik, amelyben ő és a kollégái több mint 4600, az Egyesült Királyságban mentális betegséggel diagnosztizált személy orvosi adatait dolgozták fel.

Ezek közül mindössze 39 esetben - az esetek kevesebb, mint 1%-ában -, állapított meg a diagnózist felállító szakember szocio-ökonómiai problémákat vagy pszichoszociális tényezőket a háttérben, amilyen például az állás elvesztése, valamilyen gyerekkori trauma vagy munkahelyi problémák.

Más szóval a miérték mintha nemigen érdekelnék a szakembereket. És Kinderman szerint az okok mellékessé válása aztán az ellátásban és a kezelésben is megnyilvánul.

"Az emberek ilyenkor persze azt hiszik, hogy velük van a baj" - mondja.

És akkor milyen új megközelítést javasol?

Először is, mondja, az emberek negatív élményeit - szomorúság, aggódás, félelem, düh, erőszak, stb. - speciális, egyedi jelenségekként kell megközelíteni, nem pedig "tünetekként" egymáshoz kapcsolva, és valamilyen átfogó "betegség" vagy "rendellenesség" címkével felragasztva.

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


"Ha bizonyos jelenségek hajlamosak együtt fellépni - amilyen például a rosszkedv és a fáradtság vagy az ugyancsak viszonylag rendszeresen együtt járó rögeszmés gondolatok és kényszerképzetek - az azért van, mert ezek szerves részét képezik az adott lelki folyamatnak" - mondja. - "De ez még mindig nem jelenti azt, hogy itt valami 'betegségről' vagy 'rendellenességről' kellene beszélnünk".

Ez a váltás segítene az orvosnak az érintettek speciális problémáihoz igazítani a kezelést, mondja. És egyben csökkentené annak a kockázatát, hogy az illető önképe vagy identitása sérüljön a betegség-diagnózis hatására. "Ez elmozdulást jelentene a jelenlegi helyzetből, amikor is sokan, miután megkapják a diagnózist, interiorizálják a betegségtudatot" - mondja. "Manapság ha valaki pesszimista, rosszkedvű és fáradt - amit sok ember sokszor tapasztal magán - akkor ha felmegy a netre, ott azt olvashatja, hogy ezek a depresszió tünetei, és ennek következményei lehetnek."

"Olyan helyzetbe kerültünk" - teszi hozzá - "hogy az emberek hihetetlenül nagy százaléka megfelel valamilyen pszichiátriai diagnózis kritériumainak, míg a 'normalitás' kezd pocsolyává zsugorodni az abnormalitás tengerében." (És ezzel a véleményével Kinderman távolról sincs egyedül; más szakemberek is figyelmeztetnek, hogy azon kritériumok köre, amelyek alapján valakit lelkileg instabilnak lehet bélyegezni, folyamatosan bővül.

A másik az, mondja, hogy az egészségügyi szolgáltatóknak több erőfeszítést kellene tenniük a pszichoszociális tényezők feltárására - az érintett személy életének, múltjának és jelenének különböző aspektusaira -, amelyek okozhatják, vagy részben okozhatják a lelki gyötrelmeit. "Persze szerepet játszhatnak ebben biológiai tényezők is, és ilyenkor elképzelhető, hogy a gyógyszerek segítenek" - mondja. "De ha valakinek a problémái az életéből fakadnak, akkor valószínűleg a megoldást is az életében kell keresni."

Az a legfontosabb, mondja, hogy ne használjuk a mentális problémák esetében a betegségek nyelvét. "A nyelv egésze, amit manapság a pszichológiában és a pszichiátriában használunk, a patológia-betegség-rendellenesség modell irányába mutat" - mondja. "Amit én javaslok, az az, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról inkább hétköznapi emberi élményekként."

Kinderman elismeri, hogy itt nagyon összetett és vitatott kérdésekről van szó. És azt sem tagadja, hogy sokak számára megnyugvást jelent egy formális diagnózis. "Ha egy szakember azt mondja az embernek, hogy 'ezt a mintázatot én ismerem, neve is van és gyógymód is van rá', akkor sokszor megkönnyebbülünk és bizakodni kezdünk" - mondja. "De teljesen fölösleges normális hétköznapi megélési módokat betegségekként megcímkézni. Anélkül is lehet segíteni azokon, akik lehangoltak vagy szoronganak, esetleg hangokat hallanak, hogy a jelenséget belegyömöszölnénk valamilyen betegség kategóriába."

A cég összes kedvezményes terméke itt tekinthető meg


"Ha ezeket a fent említett megélési módokat nem fogják többé patologizálni" - teszi hozzá - "akkor úgy fogom érezni, hogy eredményes munkát végeztem."

 

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre