Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Nevelés evolúciós alapokon

Megjelent BioInfo. 2010. május. 32-33.

Nem megkérdőjelezve sok gyermeknevelő könyv hasznos tanácsait, mégis csak azt kell mondjam, az evolúciós önismeret hiánya sok szülőt visz tévútra gyermekéhez való viszonyában.

 

Google hirdetés

 

A szülők és csemetéik kapcsolatát alapvetően a szülői ráfordítás elméletből lehet megérteni.
Miért akarunk gyermekeket világra hozni és nevelni? Mert génjeink elterjesztésében vagyunk érdekeltek. Persze ki mennyire. Van, aki nem is akar gyermeket és házasságot, van, aki gyermeket szül, vagy gyermeket nemz, de nevelésével vajmi keveset törődik. Ki érti ezt?
A szülői ráfordítás mértékét a szülő érdekei és a gyermek erőforrást csapoló képességei határozzák meg.

Az apák

Az apák evolúciós okokból kevésbé vehetők rá a gyermekért közvetlenül meghozott áldozatokra, pl. hogy időt, energiát szenteljen a nevelésre. Megannyi természeti nép nevelési szokásait felmérve az derült ki, hogy az apák igen ritkán foglalkoznak a gyerekekkel és ha mégis szentelnek pár percet a gyermekre, az inkább őket is szórakoztató játék, semmint gondoskodás. Ennek oka, hogy a gyermekeket a nők akkor is felnevelik, ha az apa csak a táplálékról és védelemről gondoskodik. Vannak fajok, ahol a hím is aktívan gondoskodik az utódokról, ennek azonban mindig valami nyomós evolúciós oka van. Ezekben az esetekben az utód az apai besegítés nélkül nem nőne fel. A modern apaképünk persze nyomást gyakorol a férfiakra, és a nők is egyre inkább előnyben részesítik, ill. megkövetelik az apa részvételét, s ez egy új szelekciós folyamat, amiből egy új férfi születik.

Az anyák

Az anyák nevelési elveit természetesen meghatározza, milyen családból jöttek, mik voltak ott a szokások. De ezen áttör az az alapelv, hogy "annyit fektess be, amennyit muszáj". Anya és gyermeke ellenérdekeltek. A gyerek minél több figyelmet, szeretetet és földi javakat szeretne kicsikarni a szülőből, mert neki biológiai érdeke, hogy minél sikeresebb felnőtté váljon. Az anyákban viszont az ősidőkben az a hajtóerő dolgozott, hogy takarékoskodjanak az energiáikkal, és koncentráljanak a következő utódok megszülésére. Szinte minden családban megfigyelhető, hogy a gyerekek jósággal, rosszasággal, ügyességgel, undoksággal, szolgálatkészséggel, vagy éppen nyivákolással igyekeznek kicsikarni minél többet a szüleikből, s természetesen a fő célpont az anya. Az evolúciós szempontú nevelés e téren arra törekszik, hogy a gyermek ösztönös lerablási törekvéseit -saját jövőbeni érdekében is- sikerre vivő személyiségvonások és képességek fejlesztésére fordítsa. A jó szülő tudomásul veszi, hogy nincs elomló, mindent elfogadó szeretet. Talcott Parsons szavaival élve, minden újszülött egy kis barbár invázió. Ezt a kis barbárt rá kell venni, hogy tehetséges, ügyes, szorgalmas, figyelmes legyen. Cserébe gondoskodást, figyelmet, védelmet kap. Persze fontos, hogy az elvárás az életkornak megfelelő legyen, és építsen a gyermekben rejlő képességekre. Innentől persze nehéz dió, honnan is lehet ezt tudni. Ez próba-szerencse alapon szokott menni. E ponton a szülői találékonyságon és gyermek figyelni tudáson sok múlik. Ne feledjük, ez az evolúció lényege. Amilyen szülők tudunk lenni, annyira leszünk sikeresek gyermekeinken keresztül. Aki pl. gyermekét tévézésre szoktatja, vagy számítógépes játékokra, az remekül minimalizálja a befektetését, csak ez már a gyermek rovására meg. Lesz belőle egy passzív, ambíciótlan felnőtt. Aki viszont rátelepszik a gyerekére, és minden gondolatát kitalálva, elhalmozza mindennel, az sem jár jobban. De az is világos, hogy aki maga is passzív és ambíciótlan, az gyerekének sem tud mást nyújtani, és aki pedig saját ínséges gyermekkoráért akarja kárpótolni saját gyermekét, az nem gyermeke reális szükségleteit elégíti ki. Természeti népeknél a gyerekek már kis koruktól részt vesznek a különféle családi munkálatokban, ez így természetes. De vigyázni kell, mert ha ez kényszer, csak megutálják a gyerekek a munkát. Minden a helyes arányokon múlik.

Na és a gyerek

A gyerekeknek ösztönös késztetése a szülők nyúzása. Nem belátást kell várni tőlük, hanem meg kell őket tanítani, mi jogos és mi nem az. A testvér rivalizálás természetes dolog, abból fakad, hogy minden gyerek igyekszik a többinél is nagyobb szeletet kihasítani a szülői erőforrásokból. Nem véletlen, hogy a mesék és a mítoszok tele vannak testvérgyilkosságokkal és testvérféltékenységgel. Az élővilágban rengeteg példa van arra, hogy a testvérek ölik egymást. A hiénáknál pl. a megszülető utódok egymásnak esnek, és kb. 50% saját testvérétől pusztul el. Ez valójában egy szelekció, a "hulljon a férgese" elv érvényesül. Ez persze nem érvényes az emberi világra, de a megszülető kistestvérrel, vagy a kisebbel szemben gyakori a dühödt féltékenység. A rivalizálást azonban nem letörni kell, hanem mederbe terelni. Ugyanis az evolúció fontos elve a rokonszelekció, vagyis, hogy a génrokonság mértékében vagyunk önzetlenek a másikkal szemben. Ezért képesek testvérek nagy áldozatokra is egymásért. A pakliban tehát benne van a testvérgyűlölet is, és a szövetség is.
A születési sorrend kutatás eredményei szerint a gyermekek személyiségét és életfilozófiáját alapvetően meghatározza a családon belül elfoglalt helyzetük. Fontos, hogy a szülő vegye tudomásul ezeket az előre huzalozott sajátosságokat.
Az elsőszülöttek a nagyobb szülői odafigyelés és invesztálás miatt erősen elkötelezettek a szülők és a családi értékek iránt, vagyis konzervatívok, tradíciókövetők, tekintélytisztelők, fokozottan lelkiismeretesek, szorongóbbak, iskolai eredményeik jobbak, mint a sokadik szülötteké. A tudományban, politikában, vallásban konzervatív nézeteket szoktak vallani. Fizikai erőfölényük és a rájuk testált szülőfunkciók miatt hajlamosak "erőből" megoldani a dolgokat, vagyis agresszívek, rámenősek, nyomulósak, a "rend" hívei.
A később születettek viszont, a szülők kisebb befektetése miatt, kevésbé elkötelezettek a család és a tradíciók iránt, minden téren sokkal radikálisabbak, nyitottabbak az új dolgok iránt. Mivel elnyomott helyzetben élik le gyermekkorukat, érzékenyekké válnak minden emberi igazságtalanságra, elnyomásra, s eszméjük a szabadság, a testvériség és az egyenlőség. Alávetett helyzetükből fakadóan megtanulták, hogy kedvességgel, együttműködési készséggel, diplomáciával, magyarán erő helyett ésszel érjék el céljukat. A politikában, tudományban, vallásban radikálisak és újdonságkeresők.
Ezek a sajátosságok akkor öltenek szélsőséges formát, ha a szülő nem kontrollálja saját viselkedését, és pl. az idősebbek hatalmaskodását. Az első szülöttre természetes, hogy több idő és törődés jut, amíg még első és egyedüli gyermek. A középső gyerekek szokták a legjobban megsínyleni a nagyobb basáskodását és a kisebb miatti figyelemhiányt.
A testvérsorrendből adódó hatásokat semmibe vevő nevelés devianciákat szülhet, pl. az uralomvágy vagy a lázadás szélsőséges formákat ölthet, de a hatásokat integráló nevelés a maximumot tudja kihozni a gyerekekből. Bármiből lehet rossz, amiből jót is lehetne kihozni, ha tisztában lennénk fajunk evolúciós sajátosságaival.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre