Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Egy tanulmány szerint a
"kőkorszaki ember" hagyományos étrendje jót tesz a cukorbetegeknek

Forrás: ScienceDaily (2007. június 28.)
Fordította: Homok Szilvia

Az ember evolúciója idején fogyasztott táplálékfélék tűnnek a legideálisabbnak a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére. Egy a svédországi Lund Egyetemen végzett kutatás eredményei szerint háromhavi paleolit táplálkozás után jelentősen javul a szervezet szénhidrátfeldolgozó képessége.

 

Google hirdetés

 

Az emberi evolúció 2,5 millió éve során, a mezőgazdaság kezdetei előtt őseink gyümölcsöt, zöldséget, csonthéjasokat, sovány húst és halat fogyasztottak. Ezzel szemben a modernkori ember számára a jelenleg legtöbb kalóriát jelentő gabonafélék, tejtermékek, finomított zsÍrok és cukor viszonylag rövid ideje számítanak alapvető tápláléknak.
A Lund Egyetem Orvostudományi Karán dolgozó Staffan Lindeberg immár több éve foglalkozik a hagyományos emberi táplálkozás egészségügyi hatásaival. Kutatócsoportja már korábbi tanulmányaiban is figyelemreméltónak találta a keringési betegségek és a cukorbetegség hiányát Kitava-sziget, a Trobriand-szigetek és Pápua Új-Guinea területein, ahol nem kaphatóak a modern korra és a földművelő társadalmakra jellemző élelmiszerek.
Egy svéd klinikai tanulmány kutatócsoportja nemrég összehasonlított 14 beteget, akiknek három hónapra "kőkorszaki" (paleolit vagy kőkori) étrendet írtak elő, 15 olyan beteggel, akiknek az általában egészségesnek tartott, teljes kiőrlésű gabonát, alacsony zsírtartalmú tejtermékeket, gyümölcsöt, zöldséget, és finomított zsírokat tartalmazó szigorú mediterrán diétát írtak elő. A résztvevők közül mindenkinek magas volt a vércukorszintje (glükózintolerancia), és egyesek közülük diagnosztizáltan 2-es típusú cukorbetegségben szenvedtek.
Ráadásul mindegyiküknél koszorúér betegséget mutattak ki. A paleolit étrendet követő betegeknek sovány húsok, halak, gyümölcs, zöldség, gumós növények és csonthéjasok fogyasztását ajánlották, a gabonafélékét, tejtermékekét és a sóét pedig nem javasolták.
A kísérlet fő eredményeként a paleolit étrendet követő csoport tagjainál 12 hét után lényegesen alacsonyabb lett a szénhidrát fogyasztása utáni vércukorszint emelkedés (-26%),míg a mediterrán étrend szerint táplálkozóknál szinte alig változott ez az adat (-7%). A kísérleti időszak végére pedig a paleolit módon táplálkozó csoport minden tagjának normalizálódott a vércukorszintje.
A paleolit táplálkozás elveit követő résztvevők között semmiféle összefüggést nem figyeltek meg a testsúly és a derékkörfogat adatait illetően, habár valamivel csökkent a csoport tagjainak derékkörfogata. Ebből a kutatócsoport arra következtet, hogy a kalóriabevitelen és a fogyáson kívül valami más is felelős lehet az étrendben szereplő szénhidrátok sikeresebb feldolgozásáért. A két csoport közötti leglényegesebb különbséget a paleolit étrendet követők által fogyasztott kevesebb gabonaféle és tejtermék, ugyanakkor több gyümölcs jelentette. Már több tanulmány igazolta, hogy a gabonafélékben és tejtermékekben található anyagok befolyásolják a szervezet szénhidrát- és zsíranyagcseréjét.
"Ha kerülni vagy kezelni szeretnénk a 2-es típusú cukorbetegséget, a kalóriák vagy szénhidrátok mennyiségének számolása helyett talán okosabban tesszük, ha tartózkodunk egyes modern ételektől" - nyilatkozta Staffan Lindeberg.
A munka a paleolit táplálkozásról végzett első kontrollált kutatás.

A szóban forgó tanulmány: Lindeberg S, Jonsson T, Granfeldt Y, Borgstrand E, Soffman J, Sjostrom K et al. (2007). A Palaeolithic diet improves glucose tolerance more than a Mediterranean-like diet in individuals with ischaemic heart disease. Diabetologia 50, 1795-1807.

Ajánlott olvasmány külön fejezettel az 1-es és a 2-es típusú cukorbetegségről!

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre