Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A paleoorvolás új betegségelméletéről

 

Google hirdetés

 

A paleolit táplálkozás, mint az evolúciós orvoslás része, igényt formál arra, hogy megfogalmazza saját betegségelméletét, amely természetesen kibékíthetetlen ellentétben áll a nyugati orvoslás betegségfelfogásával. Fontos megértenünk, hogy a nyugati orvoslás válsága paradigmatikus jellegű, nem pedig mondjuk a források szűkösségéről szól. Egyszerű példával illusztrálható, hogy a jelenlegi források is bőségesen elengedők lennének, ha új paradigmában gondolkodnánk a betegségek keletkezéséről. Pl. kiszámolták, hogy Európában a D-vitamin hiányból kialakuló rákos megbetegedések kezelése 185 milliárd euró évi terhet jelent, míg ugyanez kiváltható volna 10 milliárdos költséggel, amely tartalmazná a teljes európai lakosság minimális D-vitamin szükségletét, az oktató, nevelő felvilágosító munkát, stb. Magyar viszonyokra lebontva: a D-vitamin hiányból fakadóan évente kb. 10 000 ember hal meg feleslegesen rákban, kiszámolható, milyen irdatlan terhet jelent ez az egészségügyi költségvetésnek és a kieső munkaerő szempontjából a gazdaságnak.

Be kéne látni, hogy a rákot nem a karcinogén anyagok és a "gének" okozzák, hanem a nyugati életmód, amely a napkerülés révén folyamatos D-vitaminhiányt teremt és a mértéktelen szénhidrátfogyasztással táplálja a cukorfüggő daganatok gyors növekedését. Vagy vehetjük a 2-es típusú cukorbetegség kérdését is. A lakosság 6%-a diagnosztizált cukorbeteg, ugyanennyi fel nem ismert diabéteszben vagy prediabéteszes állapotban lévő emberrel számolhatunk még. A cukorbetegséget ma élethossziglan kezelendő betegségnek tekintik, amelyet az évek során megannyi szövődmény súlyosbít. A 2-es típusú diabétesz az esetek döntő hányadában tökéletesen tünetmentessé tehető a paleolit táplálkozás elveit követve.

Be kéne látni, hogy a mértéktelen szénhidrátfogyasztásra az evolúció nem készítette fel a hasnyálmirigyünket, mert az ember története során soha nem fogyasztott finomított szénhidrátokat. Az nem betegség, ha nem megfelelő táplálékra egy szervezet tünetekkel reagál. Ilyenkor nem a tünetet kellene kezelni, hanem a táplálkozást kéne megváltoztatni. Vagyis puszta életmódváltással a kérdés megoldható. Ugyanez elmondható a többi táplálkozással szorosan összefüggő egyéb krónikus betegségekre is.

Vajon miért toporog a nyugati orvoslás egyhelyben, a GDP egyre nagyobb hányadát egyre kisebb hatékonysággal költve el? Az egészségügyi költségek folyamatos növekedésével nem javuló, hanem egyre romló népegészséget látunk.

A nyugati orvoslás hagyományosan az isteni teremtés paradigmájában gondolkodik, legalábbis szellemisége gyökereit tekintve. Az orvoslás úgy tekint az emberi szervezetre, mint egy öröktől adott, kész rendszerre, amelyben a rendszer elemei közt megbomló egyensúlyt tekinthetjük betegségnek. A teremtés eszméje kihat a táplálkozás és környezet megítélésére is: mindig az a jó, amiben éppen élünk, hiszen ez a "természetes". Hogy ezt a "természetes" étrendet, életmódot mi teremtettük, és alapvetően eltér attól a természeti környezettől, amire évmilliókon át adaptálódtunk, az nem tűnik fel az orvoslásnak. A civilizációs betegségeket szabályozási zavarnak kell tehát tekinteni, amit nem okozhat a táplálkozás, hiszen akkor mindenki beteg lenne, nem csak egyesek. Ezért az orvoslás célja a szabályozási zavar elhárítása. Természetesen a nyugati orvoslástól sem idegen a gondolat, hogy ezek a betegségek valamiképen összefüggnek a táplálkozással, ez a gondolat azonban opportunista módon nem alapvetően a nyugati táplálkozásban látja a problémák gyökerét, hanem csupán az összetevők arányában. És abból is nyilvánvaló, hogy a táplálkozás kérdése másodrendű, hogy a nyugati orvoslás elsősorban a "szabályozási zavarok" elhárítása érdekében avatkozik be gyógyszeresen a szervezet működésébe, és mellékesnek, sokadlagosnak tekinti a táplálkozást. Jellemző módon az orvosok táplálkozástudományi ismereteket nem tanulnak az egyetemen.
Egyedül a dietetikusokat képzik, de abban sincs sok köszönet, mert nem táplálkozástudományt tanítanak neki, hanem az uralkodó étrend apológiáját.

Megvilágítom a dilemmát ismét a cukorbetegséggel. Ha a nyugati orvoslás a diabéteszt nem tekintené másnak, mint nem megfelelő táplálkozás következtében kialakult akut anyagcserezavarnak, akkor nem kutatná a genetikai tényezők vagy specifikus anyagcserezavarok szerepét a betegség kialakulásában. Nem akarná pótolni az inzulint, amiből a zárt rendszerben való gondolkodás szerint "nincs elég", és nem kezelné az inzulinrezisztenciát gyógyszeresen, hanem kijelentené, hogy nem a szervezet a beteg, hanem a szervezet egészségesen reagál a túlzott szénhidrátbevitelre. Az inzulinrezisztencia nem más, mint egy evolúciósan kialakult alkalmazkodó válasz a fokozott szénhidrátbevitelre. Ha olyan környezetet teremtünk, amelyben az inzulinrezisztencia nem időszaki, hanem állandósult válasz, akkor nem a szervezet "beteg", hanem a környezet.
Ezért nem érti a nyugati orvoslás a policisztás ovárium szindrómát sem, amely a természeti népeknél a sikeresebben szaporodó nőkre jellemző, a nyugati világban pedig betegségnek tűnik és meddőséget okoz. A PCO csak akkor érthető meg, ha a nyugati orvoslás azt kezdené vizsgálni, hogy milyen életmódhoz alkalmazkodtunk évmilliók óta.

Míg tehát a nyugati orvoslás egy megfejtendő működésű rendszernek tekinti az emberi szervezetet, és folyton keresi a "meghibásodott" alrendszereket, addig az evolúciós orvoslás az emberi szervezetet olyan nyílt rendszernek tekinti, amely fejlődése során bizonyos környezethez alkalmazkodott, optimális működésének feltétele bizonyos környezeti tényezők függvénye. Ez a rendszer állandó kapcsolatban van a környezetével, és a megbetegítő környezeti feltételekre (pl. szénhidrát dús táplálkozás) betegséggel reagál. A nyugati orvoslás "zárt rendszer" felfogása azt implikálja, hogy alapvetően az a baj, hogy egyesek szervezete nem jól reagál a másoknak kiválóan megfelelő környezeti feltételekre, s nem látja, hogy ez a környezet valójában mindenkinek rossz, csak a károsodás lassú, alattomos és sokáig nem nyilvánvaló.

A folytonos dimenziók helyetti kategorikus gondolkodás alapvető hibához vezet. Ha mondjuk a cukorbetegséget nem valamilyen folyamat következményének tekintjük, hanem bizonyos határértékek túllépéshez kötjük, akkor a határértéken innen lévő embereket egészségesnek tekintjük, miközben bennük is patológiás folyamatok zajlanak már régen, csak még nem érték el azt a küszöböt, amely után őket már beteg kategóriába soroljuk. A kategóriákban való gondolkodás megint a rendszerszemlélet következménye, hiszen szabályozási szisztémában a paraméterekről intervallumokban gondolkodunk. Amíg egy paraméter értéke nem ér el egy kritikus szintet, addig nem kell beavatkozni.

Ha a zárt rendszer fogalmát elhagyjuk, és az evolúciós orvoslás történetiségében meghatározott nyílt rendszer modelljére váltunk át, akkor azt mondhatjuk, hogy egy rendszer egészen biztosan rosszul kezd működni, ha nem a számára optimális körülmények közt működtetjük. Nem kell megvárni, amíg már nem bírja a strapát, mert eleve tudható, hogy nem ilyen körülményekre lett "tervezve". Az emberi lét optimális feltételeit nem próba-szerencse alapon kell kitapasztalnunk, hiszen a természeti népek, mint modell, a rendelkezésünkre állnak. Ebből tudjuk, tudhatjuk, milyen feltételek közt alakult ki az emberi szervezet, mire adaptálódott. Ha ebből indult volna ki a nyugati orvoslás, soha nem született volna meg a koleszterinteória. A koleszterinteória jó példája annak, milyen idegenül és értetlenül is áll a mai orvoslás az emberi szervezet és környezet viszonyához. Ami évmilliókon át nem okozott szívbetegséget, az nem okozhat most sem, mert az emberi szervezet kiválóan alkalmazkodott a zsírok és koleszterin feldolgozásához. A rendszerszemléletű okoskodás azonban koleszterint talál az erekben, és rögtön arra gondol, a táplálékból került oda.

A nyugati orvoslás azért gyógyszerközpontú, mert ezekkel lehet a rendszer működését az egyensúly irányába befolyásolni. Az evolúciós orvoslás azt mondja, hogy nem a rendszer elemeit kell befolyásolni, hanem azt a környezeti tényezőt kell megváltoztatni, amely eltérítette a rendszert az optimális működéstől.
A nyugati orvoslás, mivel nem történetiségében vizsgálja az embert, nem vizsgálja, hogy vajon a nyugati táplálkozás és életmód megfelel-e az emberi szükségleteknek, hanem adottnak veszi, és pusztán reformokat tart szükségesnek.

Az evolúciós orvoslás viszont az állítja, hogy a betegségek megjelenése biztos jele annak, hogy az emberek biológiai szükségleteiknek nem megfelelő életmód szerint élnek. A rákot, amely ma minden negyedik emberrel végez, a nyugati orvoslás karcinogén anyagok hatásából és "genetikai" hajlamból vezet le. Valójában tudjuk, hogy rákos sejtek mindenkiben keletkeztek és keletkeznek, hiszen tökéletes DNS replikáció nem létezik, valami hiba mindig kialakulhat. Az emberi szervezet évmilliók alatt megtanulta kezelni a véletlenszerű hibák elhárítását, ezért nem lesz az emberek többsége rákos, és ezért ismeretlen a rák a természeti népeknél. A rákos sejtek élőlények, akik harcolnak a fennmaradásért és a környező szövetekkel versenyben állnak az erőforrásokért. Mivel kevésbé differenciált sejtek, ezért csak cukorból és aminosavakból tudnak táplálkozni. A nyugati emberben azért alakul ki könnyen rák, mert olyan, a ráksejtek szaporodásának specifikusan kedvező belső környezetet állít elő táplálkozásával, hogy abban a rákos sejtek gyors burjánzásnak tudnak indulni. Az ember eredendően sok zsírt és húst, és kevés szénhidrátot fogyasztott. Az ilyen étrend mellett sok ketontest keletkezik, és a szervezet minden sejtje remekül elvan ketontestekkel is. A ráksejtek azonban nem tudnak ketontestekből táplálkozni. A rák ezért is ismeretlen a természeti népeknél. Manapság kísérletek bizonyítják, hogy a ketogén étrend (zsír és hús), képes a rák fejlődését lassítani vagy megállítani.

Az evolúciós, vagy paleolit orvoslás betegségelmélete alapvetően megújítja a betegségek szemléletét. A civilizációs betegségek egyenként is levezethetők a nyugati életmód négy nagy kockázati faktorából, a fénykerülésből, a szénhidrátalapú táplálkozásból, az idegen fehérjék fogyasztásából és a túlzott higiéniából. Erről szól Paleolit táplálkozás és korunk betegségei és a Paleolit szakácskönyv II. betegségekről szóló fejezetei. Az evolúciós orvoslás elveinek alkalmazása nem kíván egészségügyi befektetéseket, nem kíván költséges eszközöket, csupán ésszerűen megalapozott életmódváltást. A könyveimben hivatkozott szakirodalomból kiderül, hogy csírájában, vagy inkább szétszórt mozaikdarabkákban már ott van a nyugati orvoslás mellőzött kutatási eredményeiben egy új orvoslás szellemisége, csak hagyni kéne, hogy összeálljon a kép.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre