Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A paleolit táplálkozás és a konzervatív diabetológia

Különös dolog, hogy a hazai diabetológia olyanért támadja a paleolit táplálkozását, amit a modern diabetológia évek óta hirdet. Ez csak egyet jelenthet: a nyilatkozó diabetológusok sem a paleolit táplálkozást, sem a modern szakirodalmat nem ismerik. Vajon a kor szintjén elérhető legjobb ellátást és ajánlásokat kapják-e az 1-es típusú cukorbeteg gyerekek? Vagy az orvosi tekintély nevében, ellenkezést nem tűrve tartják őket egy rosszabb életminőségben és teszik ki őket a jövőbeni szövődményeknek?

 

Google hirdetés

 

Frederick Grant, az inzulin felfedezője forogna a sírjában, ha tudná, hogyan próbálják vezető diabetológusok a médián keresztül hitelteleníteni a paleolit táplálkozást, olyan állításokat tulajdonítva neki, amit én sosem mondtam. Az inzulin ugyanis, sem a saját, sem a kívülről bevitt, nem arra való, hogy mértéktelenül fogyasszuk a finomított szénhidrátokat.
Az 1-es típusú cukorbetegek diétája az inzulin felfedezése előtt a ma lowcarbnak nevezett étrend volt. A lowcarb alacsony szénhidrát tartalmú étrendet jelent. A másik hatásos diéta a ma ketogén étrendnek nevezett táplálkozási mód volt. A ketogén étrend elvileg négy rész zsírt és 1 rész fehérjét tartalmaz, a gyakorlatban ezt általában sok zsírral, fehérjével és minimális, nem keményítő tartalmú növényi táplálékkal azonosítjuk. A paleolit táplálkozás természeti népenként némileg eltérő változatai lényegében e két étrendhez sorolhatók, mivel a paleolit táplálkozás lényegében sok húst, sok zöldséget, és sok gyümölcsöt tartalmaz, átlagban 50%-50% arányban, de ettől ízlés szerint el lehet térni bármelyik irányban. A paleolit abban különbözik a lowcarbtól, hogy az élelmi anyagok megválasztásában evolúciós szempontokat érvényesít.
Az ember 2.5 millió éves evolúciója során nem találkozott gyorsan felszívódó szénhidrátokkal (gabonafélék, burgonya, cukor, stb.), ezért még egészséges embernek is megterhelő az a nyugati táplálkozás, amely 50-60%-ban finomított szénhidrátok fogyasztására épül. Ez a táplálkozási szisztéma a 20. század során alakult ki, s a népességben ezzel párhuzamosan nőtt meg a túlsúlyosak és elhízottak aránya. Ma a magyar népesség 60%-a küzd súlyproblémákkal, 10-15%-a pedig 2-es típusú cukorbetegségben szenved.

A finomított szénhidrátok fogyasztása egészséges emberekben is szélsőséges vércukor és inzulinértékeket produkál, amelyek fokozatosan erodálják az érrendszert. Inzulinpótlást kapó 1-es és 2-es típusú cukorbetegekben ezek a kilengések még szélsőségesebbek, gyakran váltogatja a hypo- és hyperglikémia egymást. A gyermekeinket kezelő mai diabetológusok fejében egy torz kép él az inzulin és a szénhidrát viszonyáról, valahogy úgy képzelik, mintha pusztán mennyiségi viszonyokról volna szó: a jó nagy adag inzulin majd semlegesíti a jó nagy adag szénhidrátot. Ennek a kezelési felfogásnak az lesz a következménye, hogy húsz-harminc év múlva ezek a gyerekek megvakulnak, elveszítik végtagjukat, szív és érrendszeri betegségekben fognak szenvedni és vesedialízisre fognak járni. Én speciel nem ijesztgetek, mint teszik a diabetológusok, amikor diabetikus kómával riogatják a cukorbeteg gyerekek szüleit, én csupán a tényeket írom.

A modern diabetológia az utóbbi években egyre inkább felismeri, hogy nem elég átlagban megfelelő mennyiségű inzulinnal ellensúlyozni a bevitt szénhidrátot, hanem a szélsőséges kilengéseket kell megakadályozni. Ahogy Johanna Burani és Palma Longo a The Diabetes Educator-ban 2006-ban megjelent tanulmányukban rámutatnak, 2005-ig az Amerikai Diabétesz Szövetség csak a szénhidrátbevitel fontosságát hangsúlyozta, de nem foglalkozott azzal, milyen formában kerüljön bevitelre, holott évek óta gyűlnek az adatok, amelyek azt bizonyítják, hogy a megfelelő vércukor kontrollnak fontos eszköze az alacsony GI-jű szénhidrátok fogyasztása (Burani és Longo, 2006). Vizsgálatukban az alacsony GI-jű szénhidrátok 20%-kal, 7.5%-ról 6%-ra csökkentették a HbA1c értéket.

A szélsőséges kilengések egyik nyilvánvaló oka, hogy a finomított szénhidrátok drasztikusan megemelik a vércukorszintet, és azt pontosan eltalálni, mennyi inzulin kéne ennek semlegesítésére, lehetetlen. Ennek oka a nagy glikémiás indexű (GI) és nagy szénhidrát telitettségű (GL) ételek fogyasztása. A másik ok, mutattak rá vizsgálatukban Thomas Wolever és munkatársai, hogy a táplálkozásukra még gondosan figyelőknél is 20%-os eltérések vannak a tervezett és a ténylegesen elfogyasztott szénhidrátok között (Wolever, és mtsi., 1999). Vizsgálatukban a HbA1c értéke, amely három havi átlagos vércukorszintet mutatja, egyedül a keményítőtartalommal és a glikémiás indexszel függött össze. Minél kevesebb keményítőt és minél alacsonyabb GI-jű ételeket fogyasztottak a betegek, annál alacsonyabb volt a HbA1c érték. Vajon miért? Azért, mert ha alacsony egy étel szénhidráttartalma, akkor a 20%-os fogyasztási eltérés nem jelent komoly eltérést a szénhidrátfogyasztásban. Ha valaki egy szelet kenyérrel eszik többet, annak súlyos következménye lesz, míg ha kicsit több brokkolit vagy spenótot fogyaszt az illető, meg se kottyan neki. Mindez azt is jelenti, hogy a lowcarb vagy paleolit táplálkozás biztonságosabb és élhetőbb életet jelent.

A vércukorszint ingadozás lecsökkenését érték el Nielsen és munkatársai is 2005-ös vizsgálatukban, melyben lowcarb étrendet alkalmaztak 1-es típusú cukorbetegeknél.

Az a diabetológus, aki azt mondja, hogy nem ez volna az elérendő cél, az inkább adja vissza diplomáját. Ebben a vizsgálatban az átlagos inzulinszükséglet 21.1 + 6.7 egységről a 12. hónap végére lecsökkent 12.4 + 2 egységre. A HbA1c 7.5%-ról 6.4%-ra csökkent 12 hónap alatt, ami annak felel meg, hogy az átlagos 9 mmol/l vércukorszint 7 mmol/l szintre csökkent le. A korábban jellemző átlagos heti 3 hypoglikémiás rosszullét havi 2-re csökkent.

Nansel és munkatársai 2008-as vizsgálatukban ugyancsak arra következtettek, hogy az alacsony glikémiás indexű szénhidrátok (értsd. zöldségek) fogyasztása sokkal jobb vércukorszint kontrollhoz vezet, mert megszünteti a vércukorszint kiugrásokat (Nansel és mtsi., 2008).

Rosalba Giacco és munkatársai az alacsony és magas rosttartalmú étrend hatását hasonlították össze 1-es típusú cukorbetegeknél (Giacco és mtsi., 2000). Magas rosttartalom alatt a kutatók nem azt értették, hogy "csapjunk bele az ételbe egy evőkanál búzakorpát", hanem magas rosttartalmú zöldségeket és gyümölcsöket kellett a betegek egy csoportjának fogyasztani. ennek hatására az átlagos napi vércukorszint 24%-kal, étkezés után pedig 30%-kal volt alacsonyabb, és a hypoglikémiás rosszullétek is felére csökkentek.

Alisha Rovner és munkatársai vizsgálatukkal arra mutattak rá, hogy az alacsony GI-jű táplálkozás esetén az 1-es típusú diabéteszben szenvedő gyerekek, miközben jóllakásig ehették magukat, hyperglikémiájuk nem alakult ki. A kutatók szerint az alacsony GI-jű táplálkozás javítja a gyerekek étrendjének minőségét és csökkenti a hyperglikémia kockázatát (Rovner és mtsi., 2009).

A jelenlegi diabetológiai protokollok szerint az átlagos vércukorszintet, azaz a HbA1c értékét úgy lehet csökkenteni, ha a szülők állandóan vércukorszintet mérnek, kalkulálják a szénhidrátfogyasztást ellensúlyozó inzulinmennyiséget és gyakran szúrják a gyermeket. Ennek az intenzív módszernek nemcsak lélektani hátránya van, nem csak betarthatatlan iskolai körülmények között, de igen gyakran vezet hypoglikémiás rosszulléthez, mert ha a normál vércukorértéket akarja valaki folyamatosan fenntartani, gyakran túl fogja adagolni az inzulint. Heather Gilbertson és munkatársai vizsgálatukban azt bizonyították be, hogy az alacsony GI-jű táplálkozás nemcsak szignifikánsan alacsonyabb HbA1c -hez vezetett, de nem nőtt meg a hypoglikémia kockázata és jelentősen ritkult a hyperglikémiás állapotok száma. A szerzők konklúziója: mind a szülők, mind a gyerekek életminősége jelentősen javult az alacsony GI-jű táplálkozásra (Gilbertson és mtsi., 2001).

Igen tanulságos és meggyőző Anette Buyken és munkatársai 2001-es vizsgálata, amelyben 31 ország 3250 1-es típusú cukorbetegének táplálkozását és vércukor mutatóit vetették össze (Buyken és mtsi., 2001). Az alacsony GI-jű táplálékon élőknek szignifikánsan alacsonyabb volt a HbA1c értéke. "Ez azért érdekes - írják a szerzők - mert minden további vércukorszint csökkenés hatásosan csökkenti a hajszálér károsodásokat és a neuropátia kialakulását". E a két komplikáció következménye a vakság, a végtag amputáció és a vesekárosodás.
Eredményüket a következő grafikon mutatja:

Amit fontos megjegyezni: ez a vizsgálat megfigyeléses vizsgálat volt, azaz nem javasoltak étrendi változásokat, csupán megfigyelték az emberek táplálkozását. A vizsgálatban a GI értékek, még a legalacsonyabb is, igen magas, az átlagos vércukorszintben mégis már ilyen magas GI értékeknél is jelentős változást jelent a relatíve alacsonyabb GI érték. Jóval jobb eredményeket lehet tehát elérni valóban alacsony (30-50) közötti GI-jű ételekkel.

A ketogén étrendet egyre szélesebb körben vizsgálják, mert bebizonyosodott, hogy a degeneratív neurológiai betegségekben, epilepsziában, Alzheimer kórban, rákban rendkívül hatásos. 2-es típusú cukorbetegeknél remek eredményeket lehetett elérni mind a vércukorszint, mind a testsúly normalizálásában. 1-es típusú betegekkel komoly vizsgálatról nem tudok, de Anastasia Dressler és munkatársai beszámoltak egy 1-es típusú cukorbetegségben, és kezelhetetlen epilepsziában szenvedő kislány sikeres kezeléséről (Dressler és mtsi., 2010).

E rövid összefoglaló természetesen közel sem meríti ki azt a diabetológiai szakirodalmat, amely vizsgálatokkal igazolja, hogy az alacsony glikémiás indexű étrend stabil, jól beszabályozható vércukorszintet eredményez, megszűnnek a hyper- és hypoglikémiához vezető nagy kilengések, csökken az inzulinigény, a gyerekek jóllakásig ehetik magukat, a szülőknek nem kell izgulniuk, a gyerekek mindennapjaikban magabiztosabbá válnak, csökken a negatív értelemben vett betegségtudat, stb. Hosszú távon jelentősen csökken a diabéteszes szövődmények kockázata, amelyek elkerülhetőségével csak ámítják a szülőket a mai elavult protokollt erőltető diabetológusok. A paleolit táplálkozás mellett tényleg elmondható volna, hogy a gyerekek majdnem olyan életet élhetnek, mint egészséges társaik.

A cukorbeteg gyerekek számára nem a paleolit táplálkozás, hanem a diabetológia maradi szemlélete az igazi veszély. Akik most nekimentek a paleolit táplálkozásnak, azok nem olvassák a nekik is szánt diabetológiai szakirodalmat. Ezt a kis összefoglalót a szívem mélyén nekik is szántam, hátha erre téved valamelyikük, elolvassa, és nem beképzelten elutasítja az itt idézetteket, hanem elszégyelli magát és a jövőben igyekszik felzárkózni a kor haladó tudományához.

De elsősorban az anyukáknak és apukáknak készült ez az áttekintés. Még nem késő megmenteni gyermeküket, még nem késő váltani. Ám aki erre szánja magát, az természetesen vegye figyelembe, hogy minden szénhidrátbevitel csökkenéssel együtt jár az inzulinigény csökkenése is. Jó lenne, ha a diabetológusok partnerek lennének az életminőség javítását célzó étrendi változtatásokban, szóba állnának a szülőkkel, akik nem "csodadiétákat" követni, hanem a tudomány haladását szeretnék követni, ha már gyermekük kezelője leragadt egy harminc évvel ezelőtti színvonalon. A véres kardként felmutatott, diabetikus kómába esett gyerekek rosszullétéért ne a szülőket, se ne a paleolit táplálkozást hibáztassa a diabetológia, hanem nézzen mélyen magába, vajon partner volt-e egy egészségesebb étrendre való átállásban, vajon megfelelően tájékoztatta-e a szülőket a diabéteszes kóma bevezető tüneteiről. Könnyű mindig az áldozatot hibáztatni, de a vád könnyen visszaszáll a vádlóra.

Ajánlott olvasmány külön fejezettel az 1-es és a 2-es típusú cukorbetegségről!

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

  • Accurso A, Bernstein RK, Dahlqvist A, Draznin B, Feinman RD, Fine EJ, Gleed A, Jacobs DB, Larson G, Lustig RH, Manninen AH, McFarlane SI, Morrison K, Nielsen JV, Ravnskov U, Roth KS, Silvestre R, Sowers JR, Sundberg R, Volek JS, Westman EC, Wood RJ, Wortman J, Vernon MC. Dietary carbohydrate restriction in type 2 diabetes mellitus and metabolic syndrome: time for a critical appraisal. Nutr Metab (Lond). 2008 Apr 8;5:9.
  • Burani J, Longo PJ. Low-glycemic index carbohydrates: an effective behavioral change for glycemic control and weight management in patients with type 1 and 2 diabetes. Diabetes Educ. 2006 Jan-Feb;32(1):78-88.
  • Buyken AE, Toeller M, Heitkamp G, Karamanos B, Rottiers R, Muggeo M, Fuller JH; EURODIAB IDDM Complications Study Group. Glycemic index in the diet of European outpatients with type 1 diabetes: relations to glycated hemoglobin and serum lipids. Am J Clin Nutr. 2001 Mar;73(3):574-81.
  • Dressler A, Reithofer E, Trimmel-Schwahofer P, Klebermasz K, Prayer D, Kasprian G, Rami B, Schober E, Feucht M. Type 1 diabetes and epilepsy: efficacy and safety of the ketogenic diet. Epilepsia. 2010 Jun;51(6):1086-9.
  • Giacco R, Parillo M, Rivellese AA, Lasorella G, Giacco A, D'Episcopo L, Riccardi G. Long-term dietary treatment with increased amounts of fiber-rich low-glycemic index natural foods improves blood glucose control and reduces the number of hypoglycemic events in type 1 diabetic patients. Diabetes Care. 2000 Oct;23(10):1461-6.
  • Gilbertson HR, Brand-Miller JC, Thorburn AW, Evans S, Chondros P, Werther GA. The effect of flexible low glycemic index dietary advice versus measured carbohydrate exchange diets on glycemic control in children with type 1 diabetes. Diabetes Care. 2001 Jul;24(7):1137-43.
  • Nansel TR, Gellar L, McGill A. Effect of varying glycemic index meals on blood glucose control assessed with continuous glucose monitoring in youth with type 1 diabetes on basal-bolus insulin regimens. Diabetes Care. 2008 Apr;31(4):695-7.
  • Nielsen JV, Jonsson E, Nilsson AK: Lasting improvement of hyperglycaemia and bodyweight: low-carbohydrate diet in type 2 diabetes - a brief report. Ups J Med Sci 2005, 110(1):69-73.
  • Rovner AJ, Nansel TR, Gellar L. The effect of a low-glycemic diet vs a standard diet on blood glucose levels and macronutrient intake in children with type 1 diabetes. J Am Diet Assoc. 2009 Feb;109(2):303-7.
  • Wolever TM, Hamad S, Chiasson JL, Josse RG, Leiter LA, Rodger NW, Ross SA, Ryan EA. Day-to-day consistency in amount and source of carbohydrate intake associated with improved blood glucose control in type 1 diabetes. J Am Coll Nutr. 1999 Jun;18(3):242-7.